Tolna Megyei Népújság, 1959. február (4. évfolyam, 27-50. szám)
1959-02-27 / 49. szám
I TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1939. február 27. Mindent meg kell tenni, hogy a csúcsértekezlet megvalósuljon Angol és amerikai lapok Hruscsov beszédéről London: (TASZSZ) Az angol saitó behatóan foglalkozik Hruscsov moszkvai választási beszédével, s összekapcsolja a beszédet a brit miniszterelnökkel folytatott tárgyalá- lásokkal. A. JEvening Standard »Hruscsov húszéves egyezményt javasol Angliának« az Evening News »Hruscsov békefelhívása« címet adja a választási beszédet ismertető jelentésének. A lapok kiemelik Hruscsov beszédéből, hogy a Szovjetunió baráti kap csőlátókra törekszik Angliával és minden országgal, valamint, hogy el érkezett az idő, amikor véget kell vetni a hidegháborúnak és olyan lég kört kell teremteni, amelyben a népek békésen élhetnek. Az angol sajtó kiemeli Hruscsov német tárgyú megállapításait is. A lapok nagyrésze helyesléssel fogadta Hrusesovnak a legmagasabb szintű értekezlet összehívására tett javaslatát. A munkáspárti Daily Héráid szerkesztőségi cikkében megállapítja, hogy megérett az idő a megoldatlan nemzetközi kérdések rendezését célzó legmagasabb szintű értekezlet összehívására. A liberális News Chronicle szerkesztőségi cikkében kijelenti: »Hrus csov ismét csúcsértekezlet összehívása mellett tör lándzsát. Mindent meg kell tenni, hogy az értekezlet megvalósuljon«. Egyes angol lapkommentárok sajnos azt mutatják, bizonyos^ angliai köröknek nem érdekük, hogy a brit miniszterelnök moszkvai útja gyümölcsöző legyen a béke szempontjából. Ezek a lapok, mint például a Daily Mail, makacsul azt magyarázgatják olvasóiknak, hogy Hruscsov beszéde »kellemetlen ütés ként« érte az angol küldöttséget. Hogy miért, e lapok természetesen nem magyarázzák meg. Ugyancsak nem lehet komolyan venni a Daily Telegraphnak azt az állítását sem, Zavargások olasz-Szomáliában Mogadisu: (Reuter) Olasz Szomália fővárosban kijárási tilalmat rendeltek el, mert a nacionalisták kézigránátot dobtak egy olasz vendéglőbe és megtámadtak olasz lakosokat. A jelentések szerint egy ember meghalt és kilencen megsebesültek. Kétszáznyolcvan személyt letartóztattak. Olasz-Szomália a Szomáli-félsziget keleti részén az Aéni-öböl és az Indiai-Óceán partjain fekszik. Területe 461 514 négyzetkilométer, lakosainak száma 1 280 000. Olasz-Szomália a második világháború végéig olasz gyarmat volt, majd ENSZ gyámság! terület lett. Az ENSZ Olaszországot bízta meg e gyámsági terület igazgatásával, azzal a fenntartással, hogy Olaszország 1960. végéig min- | den hatalmat köteles átadni a szórnád hatóságoknak. Dél-Rhodéssiábczn kihirdették a rendkívüli állapotot Salisbury: (Reuter—AP) Sir Edgar Whitehead, Dél-Rhodézia miniszter elnöke csütörtökön reggel rádióban bejelentette, egész Dél-Rhodéziában rendkívüli állapotot rendeltek el. Dél-Rhodézia három tartományában törvényen kívül helyezték az afrikai nemzeti kongresszust. Dél-Rhodéziában a kongresszus több vezetőjét letartóztatták. Valamennyi tartalékos katonának jelentkeznie kell a katonai eligazító parancsnokságon. Karibába, ahol az afrikai munkások tömegsztrájkja te! jesen megbénította a gát építését, csapatokat küldtek. A karibai duzzasztó gát építésén hatezerhatszáz afrikai munkás dolgozik, akik valamennyien magasabb bért követelnek. Az angol alsóház CZ7 megkezdte hadügyi vitáját London: (Reuter) Duncan Sandys angol hadügyminiszter szerdán bejelentette, hogy az angol kormány a jövőben öt-hatezer katonát kíván tartani Ciprus szigetén. Eddig huszonötezer angol katona állomásozott a szigeten. Sandys az angol haditengerészet átszervezéséről kijelentette, hogy Szueztől keletre valószínűleg növelik a flotta jelenlegi erejét. A hadügyminiszter bejelentette, hogy 1960-ra megszüntetik a kötelező katonai szolgálatot és csak önkén teseket soroznak. Ezerkétszáz kötetet tesz ki a Nemzetközi Geofizikai Év központjaiba eddig beérkezett tudományos megfigyelések anyaga Mint ismeretes, 1958-ban Moszkvában zajlott le a Nemzetközi Geofizikai Év ötödik általános kongresszusa. Ezen elhatározták, hogy a Nemzetközi Geofizikai Év kutatásait, megfigyeléseit az eredeti tervektől eltérően nem fejezik be 1958- ban, hanem Nemzetközi Geofizikai kooperáció néven 1959-ben folytatják. Az euráziai régióhoz tartozó országok szakemberei február első felében Moszkvában értekezleten beszélték meg a további együttműködés részleteit. Magyarországról dr. Barta György, a műszaki tudományok doktora, az Eötvös Lóránd Geo fizikai Intézet tudományos munkatársa, dr. Bell Béla, a Meteorológiai Intézet főosztályvezetője és Somogyi Antal, a Központi Fizikai Kutató Intézet tudományos munkatársa vett részt a tanácskozáson. Dr. Barta György hazaérkezése után elmondotta: a februári moszkvai regionális értekezleten már képet lehetett alkotni a Nemzetközi Geofizikai Évben végzett megfigyelések, kutatómunka arányairól, ered ményeiről. A tudományos megfigyelések anyagának mintegy 30 százaléka érkezett eddig be a Nemzetközi Geofizikai Év négy regionális központjába. Ha ezt az anyagot filmen akarnák rözíteni, 64 kilométer film- szalagra lenne szükség, könyvben összefoglalva pedig ezerkétszáz ezer oldalas lexikon-kötetet • töltenének meg az eddig összegyűjtött adatok. A mostani tanácskozás legjelentősebb határozata az volt, hogy az euráziai régióban a tudományos kutatásokat, megfigyeléseket 1959 után is rendszeresen folytatják. A moszkvai tanácskozáson tervbe vették többek között, hogy nemzetközi állomást létesítenek, ahol ősz, szehasonlító méréseket végeznek a különböző rendszerű gravitációs mű szerekkel. Az egyes nemzeti bizottságokat felkérték arra, hogy a földrengés-jelenségek tanulmányozására egyenlő érzékenységű műszereket szereljenek fel. E vizsgálatok szempontjából elsősorban a Budapest és Prága melletti Pruhonica került szóba. A meteorológiai területen a Geofizikai Év során alakult meg a Nerr,- zetközi Geofizikai Év legújabb, 14. munkacsoportja, amely a levegő és a csapadék rádióaktivitását vizsgálja. Ebbe a munkába előreláthatólag az idén bekapcsolódik Magyarország is. E kérdés vizsgálata rendkívül fontos azért, hogy megismerjék a levegőnek az atomenergia felhasználásával bekövetkező szennyeződését. hogy a Szovjetuniónak a szovjetr— brit barátsági és megnemtámadási szerződés megkötésére való hajlandósága »kényelmetlen helyzetbe« hozza Macmillant és állítólag »kiszámított cselfogás«, holott az egész angol sajtó emlékeztet rá, hogy egy évvel ezelőtt Macmillan javasolta ilyen szerződés megkötését. (TASZSZ): Az amerikai sajtó bőségesen foglalkozik Hrusesovnak a moszkvai Kalinyin kerület választói előtt mondott beszédével. A vezető lapok kommentárjai és tudósításai arról szeretnék meggyőzni a közvéleményt, hogy nem az Egyesült Államok, hanem a Szovjetunió politikája okozza ß nemzetközi feszültséget. A szemleírók összefüggésbe hozzák Hruscsov beszédét Macmillan moszkvai tárgyalásaival, amelyet — mint az amerikai sajtó közleményeiből kitűnik — .nem egészen helyeselnek Washingtonban, és bizonyos nyomást próbálnak gyako. rolni az angol vezető államférfiakra. Margharets Higgins a New York Héráid Tribuneba kétséget próbál kelteni az iránt, hogy a Szovjetunió »komoly tárgyalásokat kíván folytatni« a német kérdésről, mert Hrus csov a Nyugat által javasolt külügyminiszteri értekezletet olyan kísérletnek nevezte, amelynek az a cél ja, hogy végeláthatatlan szóáradatba fulassza a német kérdést. A cikk írója megfeledkezik róla, hogy Hrus csov a nagyhatalmak kormányfőinek találkozóját javasolta a legfontosabb kérdések megvizsgálására és megoldására, mert ez a tárgyalások célszerű formája. Azért, hogy a szov jet politikát befeketítse, Higgins azzal vádolja a Szovjetuniót, hogy a háborús szakadék szélén akar táncolni, pedig közismert tény, hogy ez az Egyesült Államok Dulles által hivatalosan meghirdetett politikája. A New York Times ingerült hangú szerkesztőségi cikke durván elferdíti a Szovjetunió álláspontját és azt állítja, hogy a külügyminiszteri értekezlet elutasítása »fokozza a nemzetközi feszültséget«. A New York Times egyéb közleményeiből kitűnik, hogy Washingtonban már előre aggódnak amiatt, hogy egy kormányfői értekezlet eredményes lehet. A New York Times szerkesztőségi cikke minden diplomáciát félretéve azzal ijesztgeti az angolokat, hogy ha barátsági és megnemtámadási szerződést kötnének a Szovjetunióval, ezzel semlegesítenék Angliát, ami az egész északatlanti szövetség biztos csődjét jelentené. A minisztertanács ülése A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Minisztertanács csütörtöki ülésén a forradalmi munkás-paraszt kormány az Egészségügyi Minisztérium előterjesztése alapján megtárgyalta és a Népköztársaság Elnöki Tanácsa elé terjesztette az orvosi rendtartásról szóló törvényerejű rendelettervezetet. A Minisztertanács meghallgatta és tudomásul vette a földművelésügyi miniszternek a kenyérgabona-termesztés fejlesztéséről előterjesztett tájékoztatását. A forradalmi munkás-paraszt kormány a Munkaügyi Minisztérium előterjesztésére elhatározta a dolgozók társadalombiztosítási nyugdíjáról szóló 1958. évi 40. számú törvényerejű rendelet hatályának kiterjesztését a kisipari szövetkezeti tagokra. A Minisztertanács jóváhagyólag tudomásul vette a Munkaügyi Minisztériumnak az 1958-ban iskolát végzett ifjúság továbbtanulásáról és mun kába állításáról szóló jelentését, majd az igazságügy miniszter előterjesztésére határozatot hozott a hatályos jogszabályok gyűjteményének kiadásáról. A forradalmi munkás-paraszt kormány a nemzetközi gazdasági szervek közötti együttműködés további megjavítására határozatot hozott a nemzetközi gazdasági kapcsolatok bizottsága megalakításáról, elhatározta, hogy a brüsszeli világkiállításon nagydíjat nyert gyártmányokat előállító vállalatokat és intézményeket Elismerő oklevéllel tünteti ki, s végül folyó ügyeket tárgyalt. Megvitatták a mezőgazdasági termelőszövetkezetek múlt tvi záriszámadásainak összesitett eredminyeit A Földművelésügyi Minisztérium kollégiuma megvitatta a mezőgazda- sági termelőszövetkezetek 1957—58. gazdasági évről készített zárószámadásainak országosan összesített eredményeit. A múlt esztendő a termelőszövetkezeti mozgalom politikai és gazdasági megerősödésének éve volt — állapította meg a kollégium. Előkészítője annak a gyorsabb ütemű fejlődésnek, amely ez év elejétől a mai napig több megyében szakadatlanul tart. A múlt év végén az országban 2755 termelőszövetkezet gazdálkodott, csaknem másfél millió hold földön, mintegy 140 ezer taggal. Ez év folyamán 412 új szövetkezet alakult és a régebbi, de gyengébben működő termelőszövetkezetek közül 179 nagyobb gazdasággá egyesült. Az 1957—58-as gazdasági évben 2626, közöttük 227 új mezőgazdasági termelőszövetkezet készített zárószámadást. A növénytermelésben bár a rendkívüli aszálykár miatt a termelőszövetkezetek általában nem érték el az előző évi termésátlagokat, országosan .mégis jóval nagyobb volt a termés- eredményük, mint az egyéni gazdáknak. Kedvezően alakult a pillangósok vetésterülete. Javult a műtrágya és a gépi munka felhasználás aránya. Vélekedések Digenisz állásfoglalásáról Nicosia (AFP). Digenisz, az EOKA vezetője — az AFP különtudósítójá- nak értesülése szerint — helyesli a zürichi és londoni megállapodásokat, amelyek Ciprust független állammá nyilvánítják. Bár kétségtelenül azt óhajtotta, hogy az öt évig tartó harc Ciprus Görögországhoz csatolását eredményezze. Egyidejűleg arról tájékoztatnak, hogy a hegyes vidékeken tartózkodó szabadságharcosok viszont a legnagyobb tartózkodással fogadják a ciprusi kérdés jelenlegi megoldását. A zárószámadás adatai a közös állatállomány igen jelentős fejlődését bizonyítják. A közös szarvasmarhaállomány egy év alatt több mint 42 ; ezerrel gyarapodott. Ezzel egyidejűleg vágómarhából is többet adtak az ország ellátásához. A megelőző gaz- 1 dasági évben még mindössze 6839 szarvasmarhát hizlaltak, illetve értékesítettek a termelőszövetkezetek, a vizsgált gazdasági évben pedig csaknem 30 000-ret. A tehénállomány nem gyarapodott a kívánt mértékben — állapította meg a kollégium. A meglevő állomány minősége azonban javult és számottevően emelkedtek a hozamok. Növekedett a termelőszövetkezetek áruértékesítésének aránya. Az egy holdra jutó, áruértékesítésből szár- 1 mazó bevételek 35,4 százalékkal voltak magasabbak az előző évinél. Javult a termelőszövetkezetek vagyoni helyzete. A közös vagyon érA Chopin-év programja A Lengyel Államtanács elfogadta az 1960-ban, a zeneköltő születésének 150. évfordulója alkalmából megrendezésre kerülő Chopin-év programját. A program fő pontjai a következők: Chopin összes műveinek nemzeti kiadása, VI. Nemzetközi Chopin-zon- goraverseny, Nemzetközi Chopin Zenetudományi Kongresszus, nemzetközi pályázat Chopinnel foglalkozó zenetudományi művekre és Chopin- plakátra, Chopinről szóló tudományos munkák kiadása, a Chopin-mű- vek tematikus katalógusának összeállítása, Chopin összes műveinek hanglemezfelvétele a legkiválóbb lengyel művészek előadásában, Chopin hangversenysorozat Lengyelországban és külföldön, Chopin-kiállí- tások, végül „Hommage a Chopin” nemzetközi zeneműpályázat. téke 260,2 millió forinttal magasabb az 1955. évinél. 1955-ben egy termelőszövetkezeti tagra még 23,079 forint érték jutott a közös vagyonból, a most lezárt gazdasági évben pedig 37,859 forint. A gazdasági évben az ország tér- ( melőszövetkezeteiben a beruházás több mint 713 millió forint értékű volt. A fel nem osztható szövetkezeti vagyon 246 millió forinttal gyarapodott. Az összesített adatok szerint az ország termelőszövetkezetei 13,9 millió forint értékű szociális alappal rendelkeznek. Megállapította a kollégium, hogy az 1957—58-as gazdasági évben jelentős lépést tettek a termelőszövetkezetek a belterjesség útján is. Ennek eredményeként jelentős eltolódások vannak a növénytermelés és az állattenyésztés jövedelem-arányaiban Az előző évhez viszonyítva a növény- termelés hozama 141 400 000 Ft-tal, az állattenyésztésé 303 653 000 Ft-tal, az egyéb üzemágaké pedig 20 333 000 forinttal volt magasabb. Ugyancsak a belterjesség térhódítására mutat az is, hogy emelkedett az egy tagra és az egy holdra jutó munkaegység ráfordítás. A közös munkában résztvevő tagok közül egy főre a megelőző évben 298,9, egy holdra pedig 41,8 munkaegység jutott. A vizsgált gazdasági évben a közös munkában résztvevők országos átlagban 324 munkaegységet teljesítettek, egy holdra számítva pedig 42.5 munkaegység jutott. Az egy munkaegységre jutó részesedés értéke országos átlagban 31,72 forint volt, a 2626 termelőszövetkezetben mintegy 684 millió forint értékű terményt és több mint 662 millió forint készpénzt osztottak ki.- Évközben mintegy 54 millió forint f értékű előleget folyósítottak. Országos átlagban egy termelőszövetkezeti parasztcsalád évi jövedelme megközelítette a húszezer forintot. 543 termelőszövetkezetben már rendszeresen osztottak prémiumot is. Kiemelkedő munka jutalmazásaként készpénzben és természetben csaknem tízmillió forintot osztottak ki. Földjáradék címen kifizetett összeg együttes értéke meghaladja a 11 millió forintot. 1965-ben minden második csehszlovák családnak lesz televíziója Csehszlovákia harmadik ötéves terve a kiskereskedelem 49 százalékos emelkedését irányozza elő 1957- hez viszonyítva. A legfontosabb élei miszerek egyéni fogyasztása már 1956-ban 32 százalékkal emelkedett 1936-hoz képest. A következő évek folyamán a háztartási gépek gyártása legalább 75 százalékkal nő; a sportcikkek és járművek eladása 1957-hez képest 2,5- szeresére emelkedik. A terv szerint 1965-re minden második családnak lesz televíziós készüléke; minden 11-ik családnak gépkocsija és minden negyedik családnak motorkerékpárja. Csehszlovákia világviszonylatban már most is első helyen áll a cipőgyártás terén. Óriás automata-bánya a Szovjetunióban Kazahsztán egyik leggazdagabb szénvidékén ultra-modem bánya épí tését kezdik meg, amelyben minden műveletet teljesen gépesítenek és automatizálnak. Szénfejtő gép végzi el az összes műveleteket, beleértve a dúcolási is és előkészíti a vágatot a következő fejtőgép számára. Az összes gépezeteket egy »diszpécser« irányítja vezérlőasztaláról; fotoelektrikus cella ellenőrzi a gépek mozgását. A föld felszínén nem lesz hordalékhalom: a törmelék a föld alatt marad. Az előzetes számítások szerint a bányában naponta tíz szerelvényre való szenet termelnek.