Tolna Megyei Népújság, 1959. február (4. évfolyam, 27-50. szám)

1959-02-26 / 48. szám

« TOLNA MEGYEI NEPDJ8AG 1959. február £6. Sportköri vezetőségválasztcsok Hogyan hódították meg a levegőt ? 2. Tolnai SE—Bonyhádi Vasas 5:1 (0:0) fására. Sportköri elnöknek újból a Paksi Konzervgyár igazgatóját vá­lasztotta a tagság. HÖGYÉSZ: Február 22-én, vasárnap került sorra a Hőgyészá MEDOSZ Spor kör­ben a vezetőségválasztás. A beszánio lót Plein Gyula tartotta. Bírálta a volt vezetőségi tagok egyrészőt, akik nem voltak hajlandók munkát vé­gezni. Az ő távolmaradásuk is köz­rejátszott abban, hogy a szakosztá­lyok gyengén szerepeltek. De nem­csak a vezetőségi tagok, de sok spor toló is visszavonult, ugyanakkor so­kan segítségadás helyett gúnyolód­tak. Továbbá megemlítette, hogy kevés a sportoló fiatalok száma, a sportolás még nem vált tömegsport­tá. A szpartakiád versenyt is nehe­zen lehetett megrendezni és a téli hónapok alatt úgyszólván minden sportolás megszűnt. A gazdasági be­számolót Bálint Gyula tartotta. Mind a gazdasági, mind az elnöki be számoló tökéletes volt és úgyszólván valamennyi kérdésben felvilágosí­tást adott a tagságnak. A hozzászóló sok során Pech István az edzési prob lémákról, Zakkomer Ádám a hő- gyészi közönség helytelen viselkedé­séről szólt. Herr Ádám a vezetőséget bírálta. Felszólalt Zádori László és a MEDOSZ nevében több kérdésre adott választ. Balogh Lajos a lab­darúgó csapat összeállításával kap­csolatban mondta el véleményét, majd Környei Frigyes a Gyapjúter­melő Vállalat segítségét helyezte ki­látásba. A hőgyészi vezetőségválasztásra még visszatérünk. vegő tulajdonsága: kecses, légies, harmonikus, az ember szépérzetét ki­elégítő sportágat. A sportrepülés sok időt, teljes em­bert kívánó sport, mely legalább olyan sokoldalú, mint bármely össze­tett sportág, de nem annyira a fizikai erőt, mint inkább érzékszerveinken keresztül az akaraterőt, a fegyelme­zettséget, ügyességet veszi igénybe. Légkörtan, szerkezettan, műhelygya­korlatok, motorok kezelése, műsze­rek ismerete a természet egy részé­nek megismeréséhez vezetnek. Ha va­laki ismeri a természet törvényeit, a természet nem ellensége, hanem jó barátja lesz. A repülés nem más, mint egy .jól felkészült ifjú biztos, sikeres harca a színes, gazdag élményekért. Persze eredményt csak rendszeres, hosszú kitartó munkával lehet elérni. Erre az idő szükségszerűsége nap­ról napra több lehetőséget nyújt. berti Nagydorogi FSK— Sárbogárdi Traktor 5:3 (1:2) Nagy dörög, 300 néző, barátságos mérkőzés. Vezette: Sári A. (Fejé- megye). Nagy dörög: Patai — Béres, Horváth, Haán — Vida, Balog — Sáringer, Szabó, Borbás, Földesi, Farkas. Sárbogárd: Ács — Simon, Varga, Zentai — Bájer, Luczek — Németh, Orosvári, Tiringer, Tálai, Németh II. Keményre fagyott, havas pályán került lejátszásra a mérkőzés. Egy héttel a bajnokság megindulása előtt a nagydorogi vezetőség igye­kezett más megyéből ugyancsak első osztályban szereplő ellenfelet meg­hívni edzőmérkőzésre. Sárbogárd- nak kedvez a szerencse és szél segít­ségével kezdik a játékot. Az első percekben a vendégcsapat lép fel tá madólag és veszélyes támadásokat vezetnek. Egy szép támadás után Ti ringer kapura lő és a lövést a szél becsavarja a kapuba, melyet Patai elnéz. 0:1. A gól felrázza a hazaia­kat és sok helyzet kihagyása után Szabónak sikerül egyenlíteni. 11. Ezután unalmas mezőnyjáték folyik és egy kapuelőtti keveredésből Oros házi révén a vendégcsapat megszer­zi a vezetést. 1:2. Az első félidő vé­géig már nem változik az eredmény. Szünetben Nagydorog cserét hajt végre, Balogh helyett Kovács II ját­szik. A vendégeknél nem volt cse­re. Szünet után a helyi csapat szép és lendületes játékkal átveszi a já­ték irányítását és már a második percben Földesi révén egyenlítenek. 2:2. Az egyenlítés után megjön a kö­zönség hangja és buzdítani kezdi a hazai csapatot. Egyik hazai támadás után a sárbogárdiak szögletet véte­nek, melyet Sáringer szépen beíveli és Szabó magasra kiemelkedik és védhetetlenül kapufára fejel és on­nét a hálóba vágódik. 3:2. Továbbra is fergetegesen támadnak a hazaiak. Egy előrevágott labdát Szabó elcsíp és a kapus mellett szép gólt lő. 4:2. A gól után az egyik támadásnál Sá ringer és Zentai keményen össze­csap, a játékvezető mindkét játékost figyelmezteti. A II. félidőben meg­született Szabó mesterhármasa, kö­zelről átemelve a kapuson a labdát és megszerzi az ötödik gólt. 5:2. A gól után teljesen visszaesik a ven­dégcsapat és a hazaiak uralják a mezőnyt. A befejezés előtt néhány perccel Németh II átcselezi magát a védelmen és szépít az eredményen. 5:3. Jók: Szabó, Vida és Borbás, illet­ve Németh II, Németh I és Tiringer. Fekete Tájékoztató a góltotó kitöltéséhez! Lapunk mai számában megjeleni góltotó kitöltése csak annyi, hogy beírjuk a várható végeredményt. Csak egy eredmény (végeredmény) beírása szükséges, félidő eredménye nem kell. A több eredménnyel feltün­tetett szelvény érvénytelen. Szekszár­di olvasóink leadhatják szelvényüket a Garay téren levő (Óhn-féle) trafik­ban is, legkésőbb szombaton estig. A postán feladott szelvényeket is csak úgy tudjuk figyelembe venni, ha azok legkésőbb szombat délig fel­adásra kerültek. GÓLTOTÓ a március 1-i mérkőzésre Bonyhádi Vasas-Bajai Építők (NB III) Tolnai KSK—Paksi Kinizsi (megyei I. oszt.) Beküldési határidő febr. 28. I ___________________________ I S ZEDRES: Közel kétszáz résztvevő előtt ke­rült sorra a vezetőségválasztás. Elő­ször az elnöki beszámolót hallgatta meg a tagság, mely kiemelte, hogy a vezetőség jó munkát végzett és en­nek eredménye, hogy jelenleg hét szakosztály működik a sportkörön belül. Ezek: labdarúgó, röplabda, ké zilabda, ökölvívó, sakk, asztalitenisz és atlétika. Annak ellenére, hogy hét sportágban van lehetősége a fia tatoknak sportolásra, még sincs egy női sportolója sem a sportkörnek — állapította meg a beszámoló. A régi Kinizsiben volt egy jó női röplabda csapat, amely komoly eredményeket ért el. A röplabda mellett a kézi­labda, asztalitenisz és atlétika szak osztály is várja a női sportolókat. Az újonnan megválasztott vezetőség feladata lesz ezen a téren a hibák kijavítása. A vezetőség szoros kap­csolatot tartott a KISZ-szervezettel, ahonnan eddig is már sok segítséget kapott a sportkör anyagiakban és erkölcsiekben egyaránt. Hasonló jó a kapcsolat a tanáccsal, a párttal és a gazdasági szervekkel is. A beszá­moló után került sor az új vezető­ség megválasztására, majd ökölvívó és sportfilmek bemutatásával ért vé­get a vezetőségválasztó taggyűlés. PAKS: A mozihelyiségben mintegy 200-an gyűltek össze a Kinizsi Sportkör tag jai és szurkolói. A beszámolót Hlat- ki Béla sportköri elnök tartotta, melyben részletesen beszámolt a szakosztályok működéséről. Megem­lítette, hogy a röplabda és az aszta­litenisz szakosztály csak alkatom­A levegőt meghódítani, kissé a fan­tasztikus dolgok közé tartozik. Egy olyan valamit meghódítani, amit ér­zékelni, értékelni közvetlen nem tu­dunk, valóban kelthette az emberi fantáziában mind azt, amit oktalanul hittek. A légtenger realizálása, meg­felelő helyre való helyezése a termé­szet nagy rendjén belül, a kutatóm un kák egy részjelensége, mely az isme­retek kiszélesedésével mindinkább önálló szakággá vált. De az emberi érdeklődés nemcsak szellemi síkon véghetetlen, hanem a gyakorlati élet területén is. Függetle­nül attól, hogy a tudósok mit értek el bátor, elszánt, idealista emberek minden tapasztalat nélkül lendültek neki a kék égnek. Szerencsésebbjeik valóban értek el sikereket, melyek további eredmények elérésére sar­kalltak és így bizonyos tapasztalatra tettek szert. A repülés tehát két külön úton ha­ladt, s mert nem voltak távlataik — ismeretek híján — nagyobb ered­Apróhirdetések FELVESZÜNK önállóan dolgozó, hosszabb gyakorlattal rendelkező kádár szakmunkást. Cím: Szekszár­di Építőipari Szövetkezet Szekszárd. Rákóczi u. 15. TÖLTÖTOLLVERSENY indult a kispajtások számára. Kérjen szavazó­lapot a Papír- és írószer szakboltból. A SZEKSZÁRDI Építőipari Szövet­kezet azonnali belépésre keres szak- képesítéssel rendelkező műszaki ve­zetőt, kalkulátort és kőműves részleg- vezetőt. TOLNA MEGYEI NEPOJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt és a tanácsok lap)a Szerkeszti a Szerkesztőbizottság Szekszárd, Mártírok tere 15-11 Felelás kiadó: az MSZMP Végrehajtó B!zcttiáKti Telefon: 20-10, 20-11 Szekszárdi Nyomda Telefon: 21-21 szerűen, üzemen belüli versenyeken szerepelt. A labdarúgó csapatról a beszámoló megállapította, hogy több játékos távozott el, így meggyengült csapattal kell a bajnokságot foly­tatni. A nevelés kérdését is jobban szem előtt kell tartani, mert ezen a téren is van javítanivaló. Java­solta, hogy a tagság sorait rendez­zék, mert anyagilag is — de erköl­csileg is — szükség van erre. Az új feladatok között a sportköri elnök megemlítette az új futópálya építé­sét, valamint a sporttelep parkosítá­sát. Ezt követően a számvizsgáló bi­zottság elnöke tartott beszámolót a sportkör anyagi működéséről. A hoz zászólások során Németh Károly ar­ra kért választ, hogy a diákok miért nem sportolhatnak, és Bencsik miért nem kap állandó munkát. Horváth István a padok elhelyezését kérte a pályán. Resch József a paksi válla­latok passzivitásáról, a tagszervezés fontosságáról, az ökölvívó szakosz­tály életrehívásáról szólt. Sukkor Sándor is azt fejtegette, hogy nem­csak a gyár hivatott arra, hogy a sportkört fenntartsa, hanem az egész község érdeke ez. Bán Péter a tagdíjkérdésről és a klubhelyiség­ről beszélt és kérdést intézett a ve­zetőséghez, hogy miért tartanak olyan edzőt, aki csak a fizetést ve­szi fel. Végül a labdarúgó játékve­zetőket bírálta. Pál László az anya­gi támogatásról beszélt és helytele­nítette azt is, hogy a vezetőség nem látogatja a szakosztály értekezlete­ket. A hozzászólásokra Hlatki Béla sportköri elnök válaszolt. Ezután került sor az új vezetőség megválász ményt nem is érhettek el. Ehhez még hozzájárult a sok sikertelenség, ka­tasztrófa, valamint a már megemlí­tett tévhit. Mindez meglehetősen meg nehezítette azok munkáját, Kik felfe­dezték a tudomány és a gyakorlat szoros összefüggését. A „minden tu­domány csak annyit ér, amennyit gyakorlatilag megvalósítunk” elv mind szükségszerűbben követelte ezen értelmetlen kettőzőttség meg­szüntetését. S ezt legjobban a termé­szeti tudományok helyesen alkalma­zó, az anyag és lét viszonyát a tudat függőségét helyesen értékelő tudósok követelték. A két útnak találkozni kellett, csak ezután a kölcsönös, ál­landó összefüggéseket adó elméleti­gyakorlati összhang adta meg a lehe­tőséget, hogy egységesen törjön a sportrepülés tudatos, biztos eredmé­nyek felé. Az ilymódon előkészített sportrepülésnek távlatai, biztonsága, úgy a tudat, mint az érzelem terén azt nyújtotta művelőinek, ami a le­Tolna, 800 néző, vezette: Ligeti. Sáros, csúszós talajon került sorra a két csapat találkozójára. Az első fél idő váltakozó játékkal telt el. A tol­nai csapat játékára erősen rányomta bélyegét az a körülmény, hogy sok játékos nem a megszokott helvén szerepelt, így Széles középcsatár bal szélen, Pruzsina középcsatár posz­ton szerepelt. így is akadt két igen nagy gólhelyzet a mérkőzés első félidejében, de Tóth mindkétszer hi bázott. Sokat pepecseltek a csatárok és a jól tömörülő bonyhádi védelem élén Endrődivel mindent mentett. A második félidőben megváltozott a játék képe, Szélest középcsatárba, Fruzsinát fedezetnek állította be Hi­degkúti edző. A csere használt az igen robbanékony és gólképes Szé­les már az 5. percben gólt lő. 1:0. Nem sokkal később védelmi hibából Bonyhádi egyenlít. Ezután hiába jái szik a mezőnyben szebben és tetsze­tősebben Bonyhád a tolnai csatárok egy-két gyors húzással a bonyhádi kapu előtt vannak és ez mindig gól­veszélyt jelent. Szélest nem tudja tartani a bonyhádi védelem és a 10 perc alatt kétszer is a hálóba lő, már 3:1. Ezután Elekes 20 méteres várat­lan lövése nyomán zörög a bonyhádi háló. 4:1. A tolnai csapat fergeteges rohamokkal támadja a bonyhádi ka pút, mely újabb gólt eredményez, is­mét Széles eredményes ritkán látott szép góllal. 5:1. A hátralévő percek is bonyhádi térfélen folynak, de a kapus két ízben nagy bravúrral véd. Bírálat: Mezőnyben szebben és jól adogató bonyhádi csapat pepecselő csatársora miatt vesztett. Tolna raj­taütésszerű gyors támadásokból és egy-két húzásból felépített támadá­sokból a rendkívül gólképes közép- csatárának köszönhette a nagyará­nyú győzelmet... Jók: Széles, Kláb, illetve Endrődi. Ligeti játékvezető szinte hiba nélkül vezette a mérkő­zést. Kurovszky A TOLNA MEGYEI MOZlttZEMI VÁLLALAT JELENTI Szovjet Film Ünnepe Február 2é—március 5-ig ® * m---------- =-. m T enge rész revü m m Muzsika — dal — tánc - revü. Látványos, színes szovjet revüfilm. Szekszárd Tolna Bonyhád Őcsény Pálfa Decs Kajdacs febr. 26-1 márc. 2—4 febr. 28-5 febr. 28-1 febr. 28-1 márc. 4—5 márc. 4—5 A kék nyíl Izgalmas, színes szovjet film. Paks febr. 27-1 Szekszárd márc. 2—4 ■ Amit nem lehet elfelejten Egy angol pilóta emlékei. Szovjet film. Dombóvár febr. 27-1 Cikó febr. 28-1 Decs febr. 28-2 Zomba febr. 27-1 Tamási márc. 2-4 Alsónána márc. 4-5 Öcsény márc. 4-5 Váralja márc. 4-5 Az én drága párom Egy minden akadályon győzedelmeskedő igaz szerelem története. Magyarul beszélő, színes szovjet film. Dunaföldvár Németkér Dunakömlőd Bölcske Madocsa febr. 27-1 febr. 28-1 febr. 28-1 márc. 4—5 márc. 4-5 '3'Laüyúk tarn Színes szovjet balettfilm. Tamási febr. 27-28 Dombóvár márc. 2-4 A harmadik Mai témájú, magyarul beszélő szovjet film. Bonyhád febr. 27—1 Mözs febr. 28—1 Bátaszék márc. 2—4 Szekszárd kk. márc. 4—9 NŐVÉREK Alekszej Tolsztoj világhírű regényének magyarul beszélő szovjet filmváltozata. Tolna Szekszárd kk. Dunaföldvár febr. 27-1 febr. 25-2 márc. 2—4 m\ i ■ iS ■! a R félkegyelmű Dosztojevszkij regényének színes, magyarul beszélő szovjet filmváltozata. Majos febr. 28—1 Varsád febr. 28-1 Bonyhád III. márc. 2—4 Pincehely márc. 4—5 Szállnak a darvak Az 1958. évi Cannes-i filmfesztivál nagydíjával kitüntetett, magyarul beszélő szovjet film. Dunaszentgyörgy febr. 28—1 Váralja febr. 28—1 Zomba márc. 4—5 Németkér márc. 4—6 A gitáros lány y Muzsika — dal — tánc — revü. « Színes szovjet revüfilm. Döbrököz febr. 28—1 KjS Báta márc. 4—5 Kurd márc. 4—5

Next

/
Thumbnails
Contents