Tolna Megyei Népújság, 1959. január (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-17 / 14. szám

1958. január 17. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG S „Mczgyra értékeljük a segítségei Rövid idő alatt gyökeres javulás tapasztalható a Gépjavító Vállalatnál A z MSZMP Városi Párt Végre­hajtó Bizottsága az elmúlt év- novemberében megvizsgálta a T. Ina megyei Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat MSZMP alapszervezete, va­lamint a gazdasági vezetés munká­ját- A bizottság munkáját Szabópál Antal elvtárs, a Városi Párt Végre­hajtó Bizottságának titkára vezette. A munkában részt vettek a végre­hajtó bizottság tagjai, de meghívtak szakembereket is, akik szakszem­pontból mondták el véleményüket a vállalat munkájáról. A pártszervezet, a KISZ és a szak- szervezet politikai munkájával kap­csolatban néhány hiányosságot ál­lapítottak meg, amelyet bzabópái elvtárs a következőkben összegezett: «Az a véleményünk, hogy lejlődés van az üzem termelésének tekinte­tében az elmúlt évekhez viszonyít­va és ehhez segítséget adtak a párt- szervezet kommunistái is.« Ezután a tapasztalt hibákról beszélt. — Nem helyeselhetjük — mondotta többek között —, hogy a pártszer­vezet terv nélkül, ötletszerűen dol­gozik. Hiba az is, hogy nem foglal­koztak a dolgozókkal, amit mutat az is, hogy a több mint 100 fővel dolgozó üzemben az elmúlt évben egyetlenegy tagjelöltet sem vettek fel. A KISZ-szervezet munkáját értékelve a fiatalok politikai neve­lésének elsődlegességét említette meg: «Úgy látjuk, hogy a vállalat az elmúlt időkben a fiataloknak igen sok anyagi támogatást adott. Motor­csónak építését, sportpálya létesíté­sét, sportfelszerelés vásárlását stb. segítette, ami igen helyes abban a2 esetben, ha ez a segítség párosul a fiatalok öntevékeny kezdeményezé­sével és társadalmi munkájával. bizottság értékelte a szak- szervezet munkáját, s meg­állapította, hogy az üzemi bizottság eddig döntően a bérproblémákkal való foglalkozást helyezte előtérbe, amely nem indokolt. Az üzem dol­gozóinak átlagkeresete, beleértve a segédmunkásokat és az anyagmoz­gatókat is, meghaladja az 1400 fo­rintot, de nem egy olyan dolgozó van, mint Kiss Pál hegesztő, akinek az elmúlt évben a havi átlagkerese­te 2013 forint volt. Ennyit dióhéjban a bizottság mun­kájáról. A következőkben pedig vizsgáljuk meg, mit tettek a Gépja­vító Vállalat kommunistái a meg­állapított hibák kijavítására. tujiűcs János, az üzemi pártszer vezet titkára a következőket mondotta: — Nagyra értékeljük azl a segítséget, amelyet a városi párt­bizottságtól kaptunk. Őszinte és elv- társias volt a bírálat, s egyben meg­mutatták az elvtársak azt is, ho­gyan javítsuk ki a hibákat. A bírá­lat nyomán a pártszervezet többet foglalkozott a dolgozókkal, a párton- kívüliekkel, sőt a legutóbbi taggyű­lésünkön egy tagfelvételt terjesztet­tünk a tagság elé, Lehoczki János esztergályos személyében, akinek tekintélye van a dolgozók előtt és mint szakember, munkáját selejt- mentesen végzi. Ezenkívül a tanács­választások idején, mint népnevelő, jó munkát végzett. A pártszervezet javított a munkastíluson is, a veze­tőség negyedéves munkatervet dol­gozott ki, amelyben meghatározták az egyes üzemrészekben a tenniva­lókat. Február 13-ig a pártszervrzet felülvizsgálja a csőműhely munká­ját, amely új üzemrész. A KISZ-szervezetnek nyújtandó segítséget is beiktatták a pártszer­vezet munkatervébe. Ennek nyomán beindult a kultúrmunka. A Szek­szárdi Nyomda és a Gépjavító Vál­lalat fiataljai közös kultúrc;oportot alakítottak. Első nyilvános szereplé­sük január 16-án, az ünnepélyes tagkönyvkiosztó taggyűlésen volt, amelyet közösen tartottak meg. A fiatalok öntevékenyen kezdeményez­tek. elindult a vashulladékgyűjtés, amelynek jövedelmét kulturális cé­lokra fordítják. A szakszervezet a párt irányításá­val most már bátran fellép a bér­demagógia ellen, s ezzel a szakszer­vezet népszerűsége egyáltalán nem csökken, sőt növekedett. A bizott­ság vizsgálata óta 20 új szakszerve­zeti tag jelentkezett felvételre, de vannak eredmények az elmaradt tagdíjak rendezésében is. A párt- szervezet külön foglalkozik a szak­munkás képzéssel, s arra mozgósít­ja a dolgozókat, hogy minél nagyobb számban szerezzék meg a szakmun­kás képesítést. A pártvezetőség és az üzemi bi­zottság külön foglalkozik a munka­verseny fellendítésével. A párttagok és a szakszervezeti bizalmiak ismer­tetik a «Kiváló dolgozó«-mozgal m jelentőségét és az ezzel járó erkölcsi és anyagi előnyöket. fyjindössze másfél hónap múlt el a Városi Párt Végrehajtó Bi­zottság vizsgálata óta. Ezalatt az aránylag rövid idő alatt is gyökeres javulás tapasztalható a Tolna ihe- gyei Mezőgazdasági Gépjavító Vál­lalat pártszervezetének munkájában amelyek biztosítékot nyújtanak ar­ra, hogy a megkezdett úton haladva további eredményeket érjenek el. Pozsonyir.é Karácsonyi vakáción A leánykollégiumban mindenki örült a közelgő karácsonyi vakáció­nak, csak Erzsinek lett napról-nap­ra gandterheltebb az arca. 0 hova is menjen? Neki már nincs otthona. Az édesanyja még az ősszel meghalt, a mostohaapjának pedig mindig útjában volt. A teme­téskor meg is mondta neki, hogy többet akár haza se jöjjön, meri nem várja senki, ö most már leve­szi róla a kézéi. Igaz ugyan, hogy ed­dig is kevés gondja volt Erzsire. A ruháját és az iskolai tanszereit is régóta maga keresi meg. Semmi nem vonzza régi otthoná­hoz. Jól érezte magát a kollégium ­ban, s most mégis fájt neki, hogy öt senki nem várja haza, hogy nem tar­tozik senkihez. És elérkezett az utolsó óra is, ami töl Erzsi annyira félt. A magyar ta­nárnő mindenkinek kellemes ün­nepeket kívánt, s Erzsi szemeit el­lepték a könnyek. A tanárnő, aki már jó ideje figyelte a bánatos kis­leányt, óra után magához szólította. Erzsi elmondotta, hogy milyenek a családi körülményei, nincs hová mennie. A tanárnő, aki szintén egye dűl élt a kisvárosban, szívesen meg­osztotta volna magányát ezzel a ked­ves kislánnyal, akit legjobban sze­ret az osztályban, de ő maga is úgy Krémmer Dezső gazdasága Krémmer Dezső bácsi szívélyes, vígkedélyű ember. Van már vagy 40 éve, hogy a nadrágszíj-parcellán forgatja a kaszát és a kapát, de je­lenleg is jó erőnek, egészségnek ör­vend, Nagykónyiban kilenc hold földön gazdálkodik feleségével. — Gazdálkodó parasztember vol­tam már a háború előtt is. Tudom, hogy milyen volt akkor a kisparaszt élete. Jól emlékszem arra, hogy az 1930-as években sorra árverezték el a kisparasztok birtokát, mert nem tudtak adót fizetni. Ha a magam­fajta paraszt létezni akart, hajnal­tól késő estig ballagott az eke után és egy esztendőben többször útra kelt, hogy az urasági nagybirtok cselédjeitől szerezzen valami jó ve­tőmagot, amit a zsellér kapott a föl­desúrtól konvencióként. Ha állatot neveltünk, egyik vásárról a másikra kellett járni, hogy eladhassuk. Ipari növényt, amiért akkor is viszonylag jó árat fizettek, mi nem termelhet­tünk, mert nem jutottunk hozzá ve­tőmaghoz, ha meg hozzájutottunk volna, a kutya sem vette meg tő­lünk, mert az ipari növények terme­lése a földesurak és kulákok mono­SZALAG póliuma volt — emlékszik vissza a kisparasztok felszabadulás előtti nyomorúságos sorsára. De azóta sok víz lefolyt a Dunán, Krémmer bácsi körül is nagyot for­dult a világ. Az állam segítsé ével ma összehasonlíthatatlanul kultúrál­tabban termel kisparcelláján, mint húsz évvel ezelőtt, biztonságos a termelése is nincs ok a panaszra. Az eke után járást már csak emlé­kezetből ismeri. Földjeit évek óta a gépállomással szántatja fel. Lovak­kal egyáltalán nem vesződik, mond­ván, olyan kisgazdaságban, mint az övé, nem fizetődik ki. A trágyát ki- hordatja a gépállomás vontatójával meg a terményt is hasonló módon szállíttatja haza. Lovak helyett szarvasjószágokat és disznókat tart. De ma már ezekkel sem kell neki vásárról vásárra járni, mert szerző­dést köt az állammal, amely a vé­telt biztosítja. Sőt, mert az államnak adja el a növendék szarvasmarhá­kat, még adókedvezményben is ré­szesül. Termelhet és termel is ipari növényeket, somkórót, kendert és fűmagot, amiért jó árat kap. Maga­ható ellenforradaimárokkal együtt elindultak a vörösök felkutatására. Egész éjjel folyt a kihallgatás a községházán. Az összegyűjtött kom­munistákat bezárták egy szobába, s egyenként vezették őket egy másik helyiségbe, ahol a bírák voltak. Eb­ben a helyiségben az asztalon bo rosüvegek sorakoztak egymás mel­lett, s éjfél felé már nótaszóval folyt a vallatás. Az osztag parancsnoka egy nagy­orrú, tokás, hízásra hajlamos férfi volt* s kezéből akkor sem tette le a korbácsot, amikor koccintott másik két társával. — Egészségünkre urak — emelte fel poharát éppen, amikor nyílott az ajtó, s újabb vöröst löktek be a te­rembe... A nagyorrú, amíg száján volt a pohár, végignézett az új ál­dozaton, aztán ingadozó léptekkel feléje indult. Megállt előtte, s a bort, amit eddig a szájában forga­tott, s nyálával keveredve már lan­gyos volt, a rongyosruhájú férfi sze­me közé köpte. — Igyál elvtárs — röhögött, aztán hirtelen, hogy lehe­tetlen volt kitérni a mozdulat elől, a kezében lévő poharat a férfi ar­cába vágta, s az felhasította annak homlokát, arcát. A vér a férfi arcán végigfolyt, s egy ránc, mely az orra mellől indult eL, a szája sarkáig ve­zette. — Kósfbld meg a véredet -- mondta a nagyorrú, a másik két férfi nevetésétől kísérve. — Humoros ember vagy főnök — jegyezte meg az asztal mellett ülők egyike, aztán felállt, s cigarettájából mélyet szippantva a terem közepén álló megkötözött kezű férfihoz lé­pett, követte a másik is, a nagyorrú pedig újabb poharat töltött tele. — Hol van a többi kommunista — kérdezte a cigarettázó férfi és ciga­rettájának parazsát figyelte. — Nem tudom — válaszolt halkan az áldozat. — Nem tudom — válaszolt hal­kan az áldozat. — Nem? Nem tudod? Majd eszed be jut gazember. Keze egy hirtelen mozdulatával a cigaretta parazsát az ijedten hát ráió férfi arcához igyekezett nyom­ni. Az hátrált, s ő utána lépett, míg amaz háttal a falnak nem ütődött, ahol a másik vallató hirtelen elkap­ta a fejét és tarkóját a falhoz szo­rította, a cigarettázó pedig még egyet szippantott, aztán az égő ci­garetta parazsát a szerencsétlen em­ber orrlyukába nyomta. — Megmon­dod? — Nem tudom! >— ordított fel fáj dalmában. ... Aztán dolgozni kezdett a kor­bács, felhasítva a megkötözött kezű ember nyakán, arcán a bőrt. — El lehet vinni. Elfáradtam. — Sóhajtott a korbácsos ember, vissza­tántorogva az asztalhoz, ahol egy székre roskadt. A korbácsról vér csöpögött a terem padlójára... A kínzást hajnalban fejezték csak be, amikor az ég alja már vöröslött, jelezve a napkelte közeledtét. A nagyorrú akkor az asztalra dobta a véres korbácsot és felsóhajtott. — Mulatni szeretnék... Nő kellene. — Parancsol báró úr? — emelte fel tenyerébe hajtott fejét az egyik pribék. — Mondom, mulatnék, táncolnék egyet. — Helyes. Mulassunk... — kap­csolódott a beszélgetésbe a harma­dik férfi is, aki ruháját igazgatta, merít a nagy munkában kicsúszott nadrágjából az inge dereka. — Me­hetünk és én majd mutatom az utat. Gondoltam erre és minden elő van készítve. — Ügyes ember maga István, még sokra viheti, — dicsérte a báró. Elindultak tántorogva, botladozva, s az ajtónál álló őrnek meghagyták, hogy jól őrizzék a foglyokat. Az épú létből kilépve egymásba karoltak, s befordultak jobboldalt az első mel­lékutcába, ahol az egyik ház előtt megálltak, s az ablakon háromszor halkan- majd kétszer erősebben ko­pogtatott az, akit Istvánnak szólítot­tak. (Folytatjuk.) ATÁDI GÉZA sabb termést biztosító vetőmago­kért sem kell kilincselnie. Ta­valy például csereképpen kapott az államtól jóminőségű búzavetőmagot. A közeljövőben pedig martonvásári 5-ös hibridkukoricát cserél a helyi terményforgalminál, ami a kuko­ricafajták közül azon a vidéken a legmagasabb termést biztosítja és ezért szokvány minőségű magot ad. S mivel agronómusoktól hallotta, hegy többet terem a kukorica, ha sűrűb­ben hagyják meg, hát az idén meg­próbálkozik ezzel is. Földjeinek egy részéről két termést takarít be. Az őszi árpát tavasszal felülveti lucer- namaggal, amit az árpa után még kétszer lekaszálhat. Egyszóval min­den lehetőséget megragad, hogy fo­kozza kisgazdaságának jövedelmét, hogy könnyebben, jobban éljen, Krémmer Dezső bácsi meg is van elégedve mindennapi életének kö­rülményeivel. Híve a rendszernek és a maga módján igyekszik hozzájá­rulni mindannyiónk közös ügyéhez, a magasabb életszínvonalhoz szük­séges feltételek megteremtéséhez. De azért ami azt illeti, a kilenc hol:! földről mégse jutott mindenre, amit szeretett volna. Az elmúlt tíz évi munkájának eredményéről csak annyi mutatható ki, hogy 15 000 fo­rintért renováltatta a házát, a fel- szabadulás óta minden evben gyógy­fürdőre megy és biztosítva a szük­séges tőkéje ahhoz, hogy minden évben újrakezdje a termelést. La­kásában a szobák földpadlósak, ami már régen szerettek volna kicserél­ni, de eddig erre nem telett. Majd talán az idén, ha kifizette az állam a három szerződött növendéküsző árát. De akkor is csak úgy, ha a ta­valyinál jobb termés lesz, nem kell a boltból venni a kenyeret, mint ez- idő szerint... i Nem Krémmer Dezső bácsi tehet (I arról, hogy a kisparcellái a main 1 többet már nem igen adnak. Ez tör­I* 1 vényszerű, az ő akaratától függet- flen. A kormány amit megtehetett, 'I megtett azért, hogy neki is kevesebb ](gondja-baja legyen, de ő a mainál is '(jobbat akar, többet akar. Min-’ént ,1 megpróbál, hogy többet teremjenek !»a földek, de az ő gazdaságának le­hetőségei ezután már nem igen bi - i'tosítanak többet az eddiginél. A jö­vedelme fokozásának most már csak f egy módja van. Valamilyen úton­* módon össze kell szántani azokat a I kisparcellákat, ahol gazdálkodik, • hogy meg tudjon rajtuk fordulni az [arató-cséplőgép, a kenderkombájn, ihogy lánctalpas traktorral még mé­lyebben szánthasson az eke. ' Molnár Lászlóné tervezte, hogy felutazik Pestre a nagynéniéhez, az egyedüli rokoná­hoz. Rövid gondolkozás után felvitte a kislányt az irodába és telefonon fel­hívta a Pécsi Gyermekvédő Otthont. — Kérem, egy fontos kéréssel for­dulok Önökhöz. Van itt egy árva kis lányunk, akinek nincs hol töltenie a szünidőt. Tudnának-e helyet adni számára erre az időre? Letette aztán a kagylót és Erzsi­hez fordult: — Nincs semmi baj, kislányom, vakációt Pécsett töl­tőd, a gyermekotthonban. Nem lesz gondod semmire, eljárhatsz moziba, színházba, könyveket hozhatsz a vá rosi könyvtárból. Pécsett már tud­nak rólad és várni fognak. A tanár­nő még megcsókolta a kislány hom­lokát, s aztán elbocsátotta. Erzsi boldog volt, az irodából jö­vet hármasával szedte a lépcsőket. Gondterhelt arcáról eltűntek a fel­hők. — Lám milyen szép is az élet — gondolta. Pécsett még nem járt, de megjelent most előtte a Dzsámi, valamelyik képeslapról ismerte már. A gyermekotthonban nagyon jól érezte magát. Tanítónőnek készül, s most még az is hozzájárult az örö­méhez, hogy itt egész csomó gyerek vette körül. Mesélt nekik, játszott velük és egy kedves kis műsort is összeállított karácsony estére. Mind nyáján lázasan készültek erre az al­kalomra. A napok színesen, gyorsan pereg­tek. Erzsi számára hasznosan és kel­lemesen múlt az idő. Sokat olvasott, moziba és színházba is elment né­hányszor. A gyerekek pedig any- nyira a szívéhez nőttek, hogy érez­te — nehéz lesz majd a válás tő­lük. Egy nagy családban érezte ma­gát, amelynek minden egyes tagiá­ról szeretettel gondoskodtak. Hogy könnyebb legyen a válás, úgy tervezte, reggel korán megy ki az állomásra, amikor még alszanak a gyerekek. Előző este már minden­kitől elköszönt, ami szintén nehéz volt, mert a felnőttek is megszeret­ték az együtt töltött idő alatt és bú­csúzóul ezer tanáccsal látták el és lelkére kötötték, hogy máskor is jöj­jön el, úgy mintha hazajönne édes­anyjához. Amikor felébredt úgy hitte, hogy a gyerekek még mindig alszanak, észre sem veszik, ha ő elmegy. De mire visszatért a mosdóból, minden­ki talpon volt, gyors tempóban öl­tözködtek. Minden szabadkozása el­lenére kikísérték az állomásra. Erzsinek még akkor is hullottak a könnyei, amikor a vonat kint robo­gott már a nyílt pályán és messze el maradt mögötte a kis kezek integeté se. Kellemesen múlt el a vakáció, kellemesebben mint ahogy maga is képzelte volna. Olyan bűvös mo­sollyal tekintett ki az elfutó téli táj ezernyi változatára, mint aki a bol­dogság egyik szigetéről jöt$ s szívé­ben ragaszkodó gyerekek szeretetét hozta. HAMAR IMRE Ismét feltűnt a „leli M Spani olasz riporter Nepal főváro­sában közölte, hogy november 28-án 6200 méter magasságban lefényké­pezte a rejtélyes „havasi embert”. Spani az olasz televízió és az II Tem­po újság megbízásából keresztül- kasul vándorolta a Himaláját és meg­figyeléseit a nepáli kormánnyal is közölte. Spani elmondotta, hogy no­vember 28-án éjszaka sátrában lépé­sek zajára ébredt. Kilépett a sátorból és a holdfényes éjszakában mintegy 15 méter távolságban „óriási majmot látott, amelynek testét sűrű szőrzet borította, s mintegy 1,80 méter ma­gas volt”. Mivel a nagy hideg miatt filmfelvevőgépe nem működött, elő­vette fényképezőgépét és vacuumfény mellett lefényképezte az óriás maj­mot. A felvillanó fény elriasztotta az állatot. Reggel kísérői lábnyomokat találtak a sátor körül. A nyomok, a bennszülöttek szerint, csakis a „Jeti”- től származhatnak.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents