Tolna Megyei Népújság, 1959. január (4. évfolyam, 1-26. szám)
1959-01-13 / 10. szám
1959 január 13. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 3 k DÖBBENVE*PUSZTAIAK SZILVESZTERE Közgazdasági kommentárunk Az új év első napján, ahogy arról lapunk január 4-i számában beszámoltunk, az Ozorához tartozó Döb- rente-pusztán termelőszövetkezet alakult. Ezzel az alkalommal az új tsz megalakulásának előzményeiről számolunk be olvasóinknak. Döbrente-pusztán nem volt ismeretlen fogalom a szövetkezés. A pusztán lakó 18 család az ozorai II. Pártkongresszus Tsz-be tömörülve dolgozott néhány éven keresztül, éspedig nem is akármilyen eredménnyel. A II. Pártkongresszus Termelőszövetkezetet megyei viszonylatban is a jobbak között emlegették, amikor pedig az 1956-os ellen- forradalom hatására feloszlott, nem volt mérleghiányuk, mert kifizetődőén gazdálkodtak, a tagság pedig meg volt elégedve a jövedelemmel. A tsz-el kapcsolatban tehát nem voltak rossz emlékek. Az elmúlt két év alatt ezekről többször szó is esett a volt tsz-tagok körében. Különösen azok az asszonyok »sírták vissza« a tsz-t, akiknek a férjük jobb híján 50—60 kilométer távolságra voltak kénytelenek utazni munka után. így volt Dobro- veczki Jánosné is, akinek a férje Székesfehérvárra járt dolgozni a vasútra, mint pályamunkás. A férj, Dobroveczki János legfeljebb hetente csak egyszer, vasárnap láthatta családját. Elsősorban ezt a kétfelé élést unta meg a Dobroveczki- család. Másodsorban pedig azt, hogy az asszony egész éven át napról napra egyedül dolgozott a néhány holdas kis földön, mint mondja, kapáláskor mindig a saját sora mellé állt, mert nem volt segítsége. Nehéz volt újra megszokni az egyedül- való munkát annak, aki már egyszer megismerte a közösséget. Éppen ezért szívesen állt az élére annak a kezdeményezésnek, hogy Döbrente-pusztán újra megalakuljon a tsz. Nem is kellett hosszas agitáció ahhoz, hogy tíz családot megnyerjenek a szövetkezés gondolatának. Becze János, ifj. Harmat János és Dobroveczki Jánosné egy szép napon felkerekedtek és beutaztak Tamásiba. Egyenesen a járási tanács mezőgazdasági osztályára mentek, ahol felvilágosítást kértek a tsz alakításával kapcsolatban. Ezután már gyorsan követték egymást az események. 1 klasszikus müvek védelme a filmproducerekkel szemben A francia írószövetség tiltakozott a filmproducerek azon eljárása ellen, hogy a világirodalom klasszikus műveit az író mondanivalója semmibevételével filmesítik meg. Az írók emlékeztetnek arra, hogy Alexander Dumas „A kaméliás hölgy” című művét úgy akarják filmre vinni, hogy a darab cselekményét napjainkba helyezik át. Az írószövetség közli, hogy törvény elé viszi azokat az ügyeket, amelyekben megsértik egy-egy író „erkölcsi jogait.” Megállapodtak abban, hogy Szilveszter napjára, amikor a távollévő férjek is hazajönnek munkahelyeikről, megbeszélik a tennivalókat, s egyben kérték a mezőgazdasági osztályt, hogy valaki jöjjön ki és legyen segítségükre. Szalai Sándor elvtárs, a mezőgazdasági osztály dolgozója szívesen vállalkozott arra, hogy együtt szilveszterezzék a pusztaiakkal. Vá lal- kozása nem is volt eredménytelen. Alaposan megbeszélték az alapszabályban meghatározott feladafókat, a nyugdíjtörvényt, a 3004-es számú rendelettel járó kedvezményeket és mire mindezzel végeztek, beköszöntött az új esztendő is, amelynek első nagy eseménye az volt, hogy ifj. Harmat János kis családi házában, ahol tíz család volt együtt, kimondták az Uj Élet Tsz megalakulását. Azonnal megválasztották a háromtagú vezetőséget, Simon Györgyöt pedig, akinek tapasztalatai vannak Ä PA Tengelic-Szőlőhegy cipésze, a féllábú, hadirokkant Pataki bácsi beszélte el az alábbi történetet, miközben hegyesvégű kalapácsával apró faszegeket kopácsolt egy viseltes bakancs talpába. * — Az egész azzal kezdődött, hogy az asszonnyal csacsivásárlásra indultunk Kölesd-Bodzásra. A magamfajta rokkant embernek, akinek lóra nem telik, nagy szolgálatot tesz egy jó csacsi. A régi csacsim pedig sehogysem felelt meg. Makacs volt a végtelenségig, s ha megállt a cséza előtt, félnapokig kellett neki könyörögni^ amíg végre aztán hajlandó volt továbbindulni. — Kölesd és Paks között kocogtunk a makadám úton, amikor a baj ránk zúdult egy teherautó alakjában. Az autó teljes sebességgel száguldott el mellettünk. A vezetője akkor sem lassított, amikor látta, hogy a »Laci« szaggatja az istrángot és az út közepe felé rángatja a csézát. Erős lökést kapott a cséza és megbillent. Az asszony sikoltozni kezdett ijedtében, s rémülten tapasztaltam, hogy a lökés után nem forog a kereke a csézának. — A teherautó, amely tömve volt tejeskannákkal, nem állt meg, hanem mintha mi sem történt volna, tovarobogott. — A nagy szerencsétlenségbe szerencse is vegyült. Ugyanis szed- resi vadászok bukkantak ránk. Az egyiket, aki a gépállomás főagro- nómusa, jól ismerem. Megnézték a csézámat. A baloldali kerék »puskáját« szétzúzta a teherautó. — Mit csinálhattam? Leültem az árok partjára „és az asszonnyal együtt vártam, hogy visszaérkezzék az autó, amely Kölesdre szálI lította a tejet. SZALAG fölött süvítettek el, s a sorozat utón ismét dermedt; csend nehezedett a községre. Két járőr ismét elindult abba az irányba, ahonnét az előbb a lövések hallatszottak. Puskájukat előreszegezve haladtak egymás mellett, mereven figyeltek az előttük sérűsödő sötétségbe. — Egy felszólítás után tűz! — súgta az egyik járőr halkan— Értem. Már a pincék közelében jártak, amikor halk lépitek zaja ütötte meg a fülüket. Megálltak és vártak. A léptek elhalkultak, aztán kis idő múlva ismét koppant valami tompán a keményre taposott utón. — Állj! — csattant az egyik katona határozott hangja és a léptek irányába célzott fegyverével. — Őrség... — hangzott a válasz és utána kuncogás, mert megismerték a felszólítóban Gereblyés hangját. Szerencsétek van... — eresztette lábához puskáját Gereblyés — mert már a ravaszon volt az ujjam... Mi újság? — Ránk lőttek az egyik kerítés mögül. — Megvan?... — Ellógott... Nem találtuk el... ... Éjfél körül a kiküldött őrök jelentették, hogy Szekszárd felől csapatok közelednek. Először arra gondoltak, hogy talán az ellenforradalmárok kértek segítséget valamelyik községből, a parancsnok azonban megnyugtatta a katona kát, hogy vörösök jönnek Szek- szárdról, akik leváltják majd őket. IV. ESTE A DUNAPARTON Az őrség tagjait letörte a hír, hogy elhelyezik őket a községből A katonák szomorúan rótták az ul cákat szabad óráikban, beszélgettek az ismerősökkel, búcsúzkod- tak... Gereblyésnek nem volt kitől búcsúznia. Árva gyerek volt, messzi vidékről került ide ebbe a községa vezetésben, elnöknek választották meg egyhangúlag. A döbrente-pusztai Uj Élet Tsz- nek ezideig 13 tagja van, akik 150 hold földön kezdik meg a közös gazdálkodást. A tagok által bevitt 40 hold föld mellé ugyanis az ozorai községi tanácstól visszakapták a volt tsz 117 holdas egybefüggő területét. Azóta csak néhány nap telt el, de már néhány lépéssel előrébb jutottak a fejlődésben, s ebben a járási mezőgazdasági osztály is segített. Kovács József főagronómus segítségével elkészítették az éves tervet a mezőgazdasági munkák végzésére és a közös állatállomány kialakítására. A tervek szerint 150 darabból álló juhállományuk is lesz. A közös gazdálkodás útjára lépett döbrente-pusztai tíz család szívesen fogadja a még kívülállókat, akik közül öt család élénk figyelemmel kíséri az újonnan megalakult kis közösség munkáját. Pozsonyiné N ASZ — Nem kellett sokáig várni. Körülbelül egy óra múlva felbukkant a tejet szállító teherkocsi. Fogtam a mankómat, s kibotorkáltam eléje az útra. — Mit gondol, mi történt? A kocsi nem állt meg, sőt még csak nem is lassított. Ha hirtelen el nem ugrok előle, agyontaposott volna. Annyi időm maradt csak éppen, hogy a tovaszáguldó autó rendszámtábláján elolvastam négy számot. Ma is világosan emlékszem, 6825 volt rápingálva. A betűkre azonban, amik a számok előtt álltak, nem emlékszem. — No, tessék, most azián itt állunk »megfürödve«! — mondom az asszonynak. — Se új szamár, se. kordély. — A vadászok látták az esetet, ők tanúskodnak majd. Jelentsd fel a rendőrségnek ezt a ... — nem is mondom tovább, mit mondott hirtelen mérgében a feleségem. — Megfogadtam az asszony tanácsát. — A »karambolt« követő napon ajánlott levelet menesztettem a közlekedésrendészeti osztályra. — Most már egy hete is elmúlt, hogy várom a választ. A cséza nélkül mozdulni sem tudok semerre. A kölesd—bodzási szamarat pedig lehet, hogy már mások vették meg előlem. — Azóta sokaknak panaszkodtam, de a panasz egymagában nem sokat ér. Maga szekszárdi ember, méghozzá újságíró is. Járjon közre legalább abban, hogy a csézámat megcsináltassák. Mert bizony itt, Szőlőhegyen nem éppen gazdag emberek a cipészek, a foltozni, talpalni valót ősszel, meg tavasszal hozzák a kuncsaftok. H. T. Az 1959. évi állami költségvetésről Az elmúlt napokban hagyta jóvá a Minisztertanács az 1959. évi állami költségvetést. Az új költség- vetés elénk tárja azt a gazdasági fellendülést, amit az ellenforradalom gazdasági kárai és az utána következő súlyos gazdasági nehézségek ellenére elértünk. Az 1957. évi költségvetésünk egyensúlyát csak a baráti országok, elsősorban a Szovjetunió köl- csöneivel tudtuk egyensúlyba hozni. Emellett nagymértékben csökkenteni kellett a beruházásokat, az igazgatási, védelmi, szociális, kulturális kiadásokat is. Tavalyi költségvetésünket már a gazdasági konszolidáció jellemezte. A termelés gyors felfutása lehetővé tette, hogy 1958-ban lényegében saját erőnkből biztosítottuk költségvetésünk egyensúlyát, pénzügyeink szilárdságát. Idei költségvetésünk előirányzatai gazdasági terveinknek és feladatainknak megfelelően megnövekedtek. Az ipar termelésének 4,7 százalékos, a termelékenység 3,2 százalékos emelkedése, az állami gazdaságok és erdőgazdaságok közel félmilliárdos eredményjavulása lehetővé teszi a költségvetés bevételi oldalának 5,6 milliárd forinttal való megemelését. A költségvetés növekvő bevételei lehetővé teszik a kiadások növekedését. A gazdasági fejlődés perspektíváját főleg a költségvetés kiadási oldala tükrözi, hisz ez mutatja meg, hogy mire mennyit fordítunk. A költségvetés kiadási oldala az elmúlt évhez viszonyítva 5,5 milliárd forinttal emelkedik. Növekvő állami beruházásaink mellett a termelőszövetkezetek! támogatására 860 millió^forintot irányoz elő költségvetésünk. Érdemes megfigyelni, hogy az idei költségvetés kiadásai legnagyobb mértékben az életszínvonalat is érintő szociális és kommunális kiadások terén növekedtek meg a legnagyobb mértékben. Például a társadalombiztosításra és nyugdíjakra fordított kiadások 22 százalékkal, 1,3 milliárd forinttal emelkednek a tavalyi évhez képest. Aztán több mint 37 ezer lakás építését fejezzük be az idei évben: Magánlakásépítésre 620 millió forint hitelt biztosít a költségvetés: A lakásokról beszélve azt is meg kell említeni, hogy a költségvetés 245 millió forintot irányoz elő öröklakás-építésre és 150 millió forinttal többet költünk idén állami házak felújítására, mint az elmúlt évben. Mit mondanak ezek az adatok? Elsősorban azt, hogy gazdasági életünk megszilárdult. Azért tudunk a szociális és kommunális ellátás terén ilyen jelentős kiadás- növekedést megteremteni, mert elég erősek vagyunk gazdaságilag ennek végrehajtására. Ezekből az adatokból még arról is meggyőződhetünk, hogy a hároméves tervben előirányzott életszínvonal-emelkedés nemcsak terv, hanem valóság.-is -OS. Kovács bácsi meg az űrrakéta Amikor a szovjet tudósok útjára bocsátották az első szputnyikot, elhatároztam, megkérdezek néhány olyan embert, akinek az ég világon semmi köze a csillagászathoz, matematikához és fizikához, de jószerint nem is tud ezekről a dolgokról semmit. Az újságok ellenben a holdbébi hírét megírták, világgáröppentette a rádió is, nem akad emberfia széles e hazában, aki valamilyen formában ne értesült volna róla. S most ugyan mi az emberek véleménye? Aztán a riportból mégsem lett semmi. De néhány emlékem az akkori beszélgetések közül mindmáig megmaradt. A csodálatot és elismerést tartalmazó megjegyzések mellett egy felettébb érdekes is. S most, amikor az ember az első magateremtette bolygó segítségével, fedélzetén a szovjet zászlóval átlépte a világűr küszöbét, elmondom, mit beszéltünk akkor Kovács bácsival az egyik Tolna megyei községben. A kocsma előtt ácsorog néhány ember. Köztük Kovács bácsi is. Po- flitizálnak. Errefelé így hívják, ha a családi örömökön és gondokon túl a világ eseményei adják a beszédtémát. Ráterelődik lassan a szó a iszputnyikra is, amikor megkérdezzem az öregtől: 1 — Hát magának, Kovács bácsi, mi a véleménye erről az új csodáról? ( — Hm... , A meglehetősen rövid válasz nem \elégít ki. i — Nagy dolognak tartja ugye ma- iga is? 1 — Nono... 1 Ez sem valami bőséges és szabatos 1válasz. S míg azon gondolkozom, .hogyan lehetne megszólaltatni az öreget, egyszeresek hirtelen felém *fordul. Látszik rajta, mondana is .valamit, meg nem is, végül mégiscsak kiböki: I — Aztán mondja, maga elhiszi, )hogy röpül az a micsoda? I — A szputnyik? • — Az, az... > — Már miért ne hinném? S látja ’itt a többiek is valamennyien elhiszik. — Az emberek bizonygatják, .hogy elhiszik, hiszen a rádió a hang I ját is közvetítette, s olyan ember is I akad, aki már látta is repülni a csillagos égen. > — Hát csak azért mondom — szállal meg ismét az öreg, — mert szebe, s most nem tudott hová menni, kicsit könnyíteni magán azzal hogy búcsúzkodik. A többieken meglátszott, hogy jobb kedvük van, amikor visszajöttek hazulról, az ismerőseiktől. Lehajtott fejjel őgyelgett a laktanya folyosóin, de senkivel nem találkozott, akivel néhány szót válthatott volna. A szobában is egyedül volt. Katonaládájában már háromszor is elcsomagolta néhány apró holmiját, s utána lefeküdt, de nem volt maradása az ágyon sem. Menni szeretett volna valahová, hajította belülről valami ki az épületből, de hirtelen nem jutott az eszébe semmi, ahova el- meheteitt volna. Beszélni szeretett volna valakivel, akivel közölheti, hogy elmegy a községből, s aki egy kicsit, csak éppen néhány szóval sajnálná, hogy elmegy. Megnyugodott volna, ha látja, hogy valakinek talán hiányozni fog. De kinek?... Felkelt az ágyról és elindult ki az épületből az utcára. Ott mégis emberek járnak, itt bent meg senki. (Folytatjuk.) ATÁDI GÉZA gény apám (isten nyugosztalja) szokta mondani: »Azt is beszélik, hogy forog a Föld. Már pedig ne higgyél el ilyent, édes fiam, hiszen ha forogna, kidőlne a kutakból a viz«. Utána még hosszasan beszélgettünk, de nekem — szégyen ide, szégyen oda — nem sikerült meggyőznöm az öreget. Most igazság szerint kétségbe kellene esnem, hogy micsoda elmaradott embereket is találni ebben a világűr meghódítására merészkedő huszadik században, lgenám, de azóta történt egy s más. Történt úgy is, hogy fellődöztek még egynéhány szputnyikot s végül is néhány nappal ezelőtt új bolygóval ajándékozta meg a naprendszert az ember. És Ko vács bácsival... de erről később. Az űrrakéta felrepült, a világ ál- m.élkodott, az emberek örültek. Gye rünk Kovács bácsihoz! Éppen az újságot olvassa az öreg, amikor bekopogok. — Mi újság Kovács bácsi? — Újság? Az akad éppen elég. De magának jobban kell tudnia, hiszen maga csinálja. — Én csak írom, amit az emberek csinálnak. — Most aztán akad írnivaló bőségesen. — Micsoda? — Hát ez a rakéta. Mit ki nem találnak? Csak ne lennék nyolcvan éves. Magának jó, maga még fiatal. Ha egy kis szerencséje lesz, még a Holdra is felutazhat. —Becsületszavamra nem tudtam szóhoz jutni. Ez az az ember, aki egy évvel ezelőtt még a Föld forgásával példázódott? Közben unokája elmeséli, hogy az öreg egy idő óta állandóan az újságot bújja, meg mch a gyerek tankönyveit is áttanulmányozta, s pontosan kimondani még nem tudja, de érti, hogy mi az a geo fizika. Az öreg hallgat egy darabig, aztán így szól hozzám: — Maga j< bban ért az ilyen dolgokhoz, magyarázza már meg nekem, mi az, hogy »földi koordináták«. A gyerek könyvében sehol nem találom... — Most szorgalmasan tanulok, ha legközelebb ismét összehoz a sors Kovács bácsival, nehogy szégyenben maradjak. PARASZT AI GYÖRGY
