Tolna Megyei Népújság, 1959. január (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-09 / 7. szám

2 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1959. január 9. Mikojan folytatja amerikai látogat©kőrútját Cleveland: (MTI) Mikojan, a szov jet Minisztertanács első elnökhe­lyettese nyugati hírügynökségek je­lentése szerint szerdán Cleveland- ban megtekintett egy villamoserő­művet, majd látogatást tett Cyarus Eaton közeli birtokán. Ez alkalom­mal átadta neki Hruscsov szovjet London (MTI). Fidel Castro a Daily Telegraph havanai különtu- dósítójával folytatott beszélgetésben kijelentette: — Gondos felülvizsgálásra szorul viszonyunk Angliával. Midőn meg­tudtuk, hogy Anglia fegyvereket adott el Batistának, törvényt hoz­tunk, amely törvény a Kubában lé­vő angol tulajdon elkobzását írja elő. Ezt a törvényt felülvizsgáljuk az angol kormánnyal fennálló viszo­nyunk áttekintésekor. Nagyon hatá­rozott kérdéseket intézünk majd az angol kormányhoz, s egyenes írás­beli válaszokat várunk tőle. Meg­vizsgáljuk á fegyverszállítások ere­detét, indokait, céljait és azt, hogy ki engedélyezte a szállítást. Jól értesült angol újságírók való­színűnek tartják, hogy Anglia vissza­London: (MTI) Néhány nappal a szovjet űrrakéta kilövése előtt a Daily Express a következő kérdést intézte olvasóihoz: »Feltéve, hogy a földet fenyegetés érné a világűrből, ebben a példátlan szükséghelyzet­ben, milyen világkormányt javasol­na ön?« — A válasz azt mutatja meg — hangsúlyozza a lap —, hogy kiket tart az angol közvélemény a világ legügyesebb államférfiainak. Az eredmény az oroszok 'tütő miniszterelnök ajándékát, egy há­romfogatú hintót, három fehér teli - vérrel együtt. Csütörtökön repülő­gépen Detroitba, az Egyesült Álla­mok legnagyobb ipari központjába utazott. Detroitban megtekinti a Ge neral Motors Kutatóintézetét és a Ford-gyárat. hívja kubai nagykövetét, ha ugyan nem a kubai új rendszer utasítja őt ki. Azt mondják, London inkább belenyugodnék az ilyen fejlemény­be, mint abba, hogy Kuba megsza­kítsa a diplomáciai kapcsolatot? Fia a nagykövet távozása kielégíti a ku­bai rendszert, London ezt csekély árnak fogja tekinteni a kubai rend­szer megbéküléséért. Anglia nemcsak Kubával való vi­szonyát félti nagy cukorérdekeltsé­gei miatt, hanem még inkább egész Latin-Amerikával fennálló viszo­nyát, mert itt erős angol kereske­delemfejlesztési hadjárat folyik. A sajtó már bírálja Fordham kubai angol nagykövetet, mert rossz érte­sülésekkel és tanácsokkal látta el az angol külügyminisztériumot a kubai helyzetről. sikerét mutatja — már a rakétadia­dal előtt. A világ miniszterelnökéül a leg­esélyesebb jelölt Hruscsov. Utána a legtöbb szavazatot a kanadai Die- fenbaker kapta, míg Macmillan csu pán nagyon gyenge harmadik. A világ kereskedelmi miniszteréül a legtöbben Mikojant ajánlották. Macmillant a válaszok földművelés- ügyi miniszternek tartják alkalmas­nak. Görögország népe tiltakozik Manolisz Glezosz fogvatartása ellen Athén: (TASZSZ) Manolisz Gle­zosz fogvatartása és átszállítása Kréta-szigetére, a görög és a nem­zetközi közvélemény felháborodásá­nak újabb hullámát váltotta ki. A görög kormány tagjaihoz, a parla­ment elnökéhez a politikai vezetők­höz, a lapok szerkesztőségeibe, az ország és a világ minden részéből ér­kező tiltakozó táviratok követelik Manolisz Glézosznak és a többi de­mokratikus görög hazafinak • azon­nali szabadonbocsátását,, a demokra­tikus, haladó szellemű hazafiak ül­dözésének megszüntetését. Az általános tiltakozás hatására a görög hatóságok kénytelenek voltak elhalasztani Manolisz Glezosz elíté­lését. Mindamellett továbbra is fennáll a veszély, hogy a hős gö­rög hazafi felett katonai bíróság mond ítéletet. Amerikaiak garázdálkodása Nyugat-Németországban Berlin: (TASZSZ) A Neues Deutsch land jelentése szerint az Augsburg mellett fekvő Staditbergben öt ame­rikai katona betört egy szállodába, megverte a szálloda tulajdonosát, majd lehajította a lépcsőről és ösz- szerugdosta. Az amerikai megszá'lók kegyetlenül megvertek egy 19 éves németet Heilbronnban. Ugyanitt két amerikai katona megsebesített egy 29 éves németet. Részeg amerikai so­főrök mind gyakrabban és durváb­ban szegik meg a közlekedési sza­bályokat és sok szerencsétlenséget okoznak. üz ENSZ főtitkárának kairói tárgyalásai Kairó: (TASZSZ) Gamal Abde., Nasszer, az Egyesült Arab Köztársa­ság elnöke szerdán fogadta Dag Hammarskjóldöt, az ENSZ főtitká­rát. Nasser Hammarskjöld ta­lálkozóján jelen volt Mahmud Fav- zi, az Egyesült Arab Köztársaság kül ügyminisztere és Ali Szabii, elnök­ségi ügyekkel foglalkozó miniszter. A Szakszervezeti Világszövetség elítéli a görög kormány embertelen intézkedéseit Fidel Castro nyilatkozata a Daily Telegraph havanai különtudosítőjának Az angol közvélemény erős orosz részesedést kívánna egy képzeletbeli világkormányban Prága: (MTI) A Szakszervezeti Vi­lágszövetség prágai titkársága ja­nuár 6-i nyilatkozatában élesen el­ítéli a görög kormánynak a szak- szervezeti és alapvető emberi jogo­kat súlyosan sértő intézkedéseit. A Karamanlisz-kormány rendőrsége, bebörtönözi, megkínozza a szakszer­vezeti tagokat és a demokratikusan gondolkodó személyeket. A Szakszer vezeti Világszövetség tiltakozik Ma­nolisz Glezosz fogvatartása és Kré­ta-szigetére történt hurcolása ellen és 92 millió tag nevében követeli a letartóztatott szakszervezeti tagok és demokraták szabadonbocsátását, az emberi jogok tiszteletbentartását. Felszólítja a világ szakszervezeteit, tegyenek meg mindent az üldözöt­tek kiszabadításáért. ESEMENYEK SOROKBAN Kairó (TASZSZ). Krim Belkaszem algériai minisztereliiökhelyettes az A1 Gumhurija tudósítójának elmondot­ta, hogy az algériai nemzeti felszaba­dító hadsereg ellenőrzi Algéria lakott területének kétharmadát, ahol az úgynevezett „senki földje” van, csak ellenséges bombázók mernek meg­jelenni. A francia csapatok főként a városokban tömörülnek, ahol a pol­gári lakosság hátamögé bújnak. Va­lójában nincs semmiféle új algériai terv, amiről pedig oly sokat ír a fran­cia burzsoá sajtó. A nemzeti felszaba­dító hadsereg „bekerítésére” irányul« szándékok — hangsúlyozta Belka­szem — az algériai nép barbár irtá­sának ürügyéül szolgálnak. Senki sem akadályozhatja meg az algériai népet, hogy folytassa harcát országa fel­szabadításáért. * Moszkva (TASZSZ). Moszkvában másodszor is zártkörű pályázatot hir­dettek a szovjetek palotájáról. Ezt a palotát Moszkva délnyugati részén, az új egyetemépület közelében szán­dékoznak felépíteni. Az új pályázat első díja 75 ezer rubel. * Rio de Janeiro (Reuter). Északkelet- Brazília városait ellepték a több éve tartó szárazság áldozatai. Az éhség­től alig vánszorgó parasztok csont­vázzá aszott gyermekeiket vonszolják maguk után. A rádiójelentések sze­rint az egyik várost kétezer éhes paraszt kifosztással fenyegeti. A vá­ros hatóságai a kormányhoz fordultak segítségért. Többen az utcán e össze és haltak meg az éhségtől. * London (Reuter). A Times csütör­töki számának egyik cikkében kije­lenti, hogy Ázsia és Afrika semleges országainak rokonszenve a Szovjet­unió felé fordult, és hosszú időbe te­lik, míg ez a helyzet kedvezőbben ala kul a Nyugat részére. „Ázsióban és Afrikában elnézéssel kezelik a Szov­jetunió hibáit, kiemelik erényeit, ami azonban a Nyugatot illeti, éppen el­lenkezőleg járnak el. Ázsia és Afrika népei a nyugati politikát úgy tekin­tik, mint ami több mint száz év óta azonosult az igazságtalanság fogalmá­val.” * Prága. Csehszlovákiában január el­sejével erősen korlátozzák az orvosok magángyakorlatát. Magángyakorlatot a jövőben csak egyes akadémikusok, .egyetemi tanárok és nyugdíjas szak­orvosok folytathatnak. * Tyler (AP). A texasi Tyler városka állatkertjének páviánja megszökött. E. E. Sharp rendőrautón üldözőbe vette a szökevényt. Egy parkban, ahol a fák lombozatát kémlelte, a szom­szédos fáról kocsijába pottyant a pá­vián, amely most már autón akarta folytatni a kalandot. Bírókra kelt Sharppal, s éles fogaival annak orrá- ! ba és fülébe harapott. Sharp mene- j kiilt, de a páviánt mégis elfogták, \ mert — nem tudott kocsit vezetni, i A tárgyalásokon az Egyesült Arab Köztársaság kfcpvise’ői kérték, hogy az ENSZ lépjen közbe és szerezzen érvényt a fegyverszüneti egyezmény feltételeinek. Rámutatlak az Izrael részéről nemrég elkövetett agresz- sziós cselekedetekre, valamint arra, hogy Izrael nem hajlandó részt ven­ni a fegyverszüneti vegyes bizottsá­gok ülésein. Jobboldali mesterkedések I a finn kormányválság tartósítására Helsinki (TASZSZ). A finn parla­mentet visszahívták szabadságáról, s legközelebbi ülését január 8-ra tűzték ki. A parlament határidő előtti összehívása a finn reakció legújabb manővere, amelynek cél­ja, hogy a parlamentarizmus leple alatt továbbra is kompromittált kormány-koalíció tartsa kezében a hatalmat. A parlamentet arra is fel akarják használni, hogy ismételten nyomást gyakoroljanak az agrárszö­vetségre, s az olyan megoldást fo­gadjon el, amely a jobboldali ele­meknek a leginkább megfelel. Miért utazott Eckardt nyugatnémet államtitkár Londonba és Washingtonba ? Bonn: (MTI) A DPA jelentése sze­rint Eckardt nyugatnémet államtit­kár szerdán elutazott Angliába és az Egyesült Államokba. Utazásának célja, hogy ezen országok közvéle­ményének figyelmét még jobban a betlini és a német helyzetre irányít­sa. Eckardt utazása összefüggésben van Mikojan szovjet miniszterelnök- i helyettes amerikai látogatásával is. I A nyugatnémet kormány képet akar I magának alkotni arról, milyen ha- ; fással van Mikojan látogatása az I amerikai közvéleményre. Mi lesz u Kubai Kommunista! Pórt helyzete? Hírek Kubából New York: (TASZSZ) A New York World Telegram havanai tudósítója kérdést intézett Ernesto Guebarra őrnagyhoz, Fidel Castro legközeleb­bi küzdőtársához: milyen álláspont­ra helyezkedik az új kubai kormány a kommunista párttal szemben, amely pártot a Batista-féle diktatú­ra alatt betiltottak. Mint a tudósító közli, a válasz így hangzott: »Azt hiszem, a kubaiak megér­tik, hogy mialatt az amerikai kor­mány a Batista-rendszert fegyver­rel látta el,, addig a kommunista párt sok tagja életét áldozta a Ba- tista-ellenes küzdelemben. Úgy ér­zem a kommunisták megérdemlik, hogy a törvényes kubai politikai pár tok egyikeként ismerjék el őket.« * Mint az Associated Press hírügy­nökség jelenti, a Manana cimű ku­bai lap Urrutia ideiglenes köztársa­sági elnök nyilatkozatát közli. A lap szerint Urrutia kijelentette, hogy kormánya nem fogja államosítani a kubai külföldi vállalatokat. * Hírügynökségi jelentések szerint az Egyesült Arab Köztársaság, az Egyesült Államok, Anglia, Francia- ország és Spanyolország hivatalo­san elismerte Urruita új kubai kor­mányát. * Hivatalos helyen bejelentették, kü lönleges bíróságokat szerveznek, hogy kivizsgálják a túlkapásokkal és háborús bűnök elkövetésével vá­doltak ügyét. A havanai rendőrfő­nök közlése szerint mintegy nyolc- száz fogvatartott várja ügye kivizs­gálását. Katonai rögtönítélő bíróságok Santiago de Cubában tíz, Santa da­rában öt olyan katonatisztet végez­tettek ki, akik kegyetlenkedtek a fogságba esett felkelőkkel. * A kubai főváros lakossága türel­metlenül várja, hogy Fidel Castro, a felkelés vezetője Havanába érkez­zék. A havanai munkás-szervezetek hatalmas méretű tömeggyűlést ké­szítenek elő. Fidel Castro szerdán bejelentette, hogy évi 30 millió pesot fordítanak majd a parasztok földhözjuttatására és az új kubai hadsereget a forradalomban részt- vett katonákból, valamint a hadse­regnek azokból a régi tagjaiból szer­vezik meg, akik nem követtek el bűncselekményeket a Batista-rend- szer alatt. Kossá István Bagdadból Kairóba utazott Bagdad: (MTI) Kossá István köz­lekedési és postaügyi miniszter csütörtökön Irakból tovább utazott Kairóba. Búcsúztatására megjelent a repülőtéren Baba Ali közlekedésügyi miniszter, a baráti külképviseletek vezetői,, a bagdadi magyar nagykö­vet és a nagykövetség dolgozói, szá mos vezető iraki személyiség. flz Egyesfiit inainak szabadulni akar Csaug Kaj-sektél Ellentét a „szövetségesek44 között Kanton (Uj Kína). Éles harc bon­takozott ki a közelmúltban az Egye­sült Államok és a tajvani Kuomin­tang hatóságok között. Az Egyesült Államok megindította propaganda gépezetét és mozgósította Tajvan ame rikabarát elemeit, hogy megossza a Kuomintang egységét, és kiemelje a nyeregből Csang Kaj-seket. Csang Kaj-sek megbízatása 1960. május 19-én jár le. Az Egyesült Ál­lamok hivatalos körei és a szélsőséges amerikabarát elemek ismételten fel­szólították Csang Kaj-seket félreért­hetetlen formában jelentse ki, hogy elnöki felhatalmazásának lejártával elhagyja hivatalát. Csang Kaj-sek és a Kuomintang vezetők azonban nem nyilatkoztak. Az Egyesült Államok szabadulni akar Csang Kaj-sektől és meg akarja valósítani Tajvan ENSZ gyámság alá helyezésének tervét. Az AP hírügynökség szerint ez megol­daná a „két Kína” kérdését. A magasrangú Kuomintang tisztvi­selők felháborodással fogadták az Egyesült Államok „támadását”. Churchill 1945-ben háborút akart kezdeni a Szovjetunió ellen Egy angol szakíró szenzációs leleplezése London (TASZSZ). George Bilain- kin, a Kemsley-féle lapok volt diplo­máciai szemleírója 1958. december 31-én az Irish Independent című dub­lini lapban nagy cikket írt, amelyben kijelenti, hogy mindössze húsz nap­pal Hitler-Németország legyőzése után Winston Churchill, Anglia ak­kori miniszterelnöke felhívta a nyu­gati szövetségeseket, hogy robbantsa­nak ki háborút a Szovjetunió ellen. Bilainkin állítása szerint Churchill ezt a javaslatát 1945. május 26-án tette, amikor Chequers-ben fogadta Joseph Davis-t, Truman elnök külön- megbízottját. „Churchill szenvedélye­sen bizonygatta — írja Bilainkin —, hogy míg a szövetségesek még mindig hatalmuk teljében vannak, az oroszok majdnem elvéreztek hatalmas emberi és anyagi háborús veszteségeik kö­vetkeztében”. Bilainkin elmondja, hogy mindezt magától Davis-től tudta meg, de meg­kérte őt, tartsa titokban a közlést mindaddig, míg a beszélgetés mindkét résztvevője életben van. Davis 1958 májusában meghalt. Bilainkin rámu­tat, hogy a közlés helyességét Mont­gomery tábornagy emlékiratai is iga­zolják. Nézeteltérések bonni kormánykörökben Németország egyesítésének kérdésében Bonn (TASZSZ). A Neue Rhein Zeitung cikket közöl, mely szerint bonni vezető körökben nézeteltérések vannak külpolitikai kérdésekben. A Keresztény-Demokrata Unióban csök­kent azok száma, akik nyíltan ki merték jelenteni: a NATO-ban mara­dunk, erősebbek leszünk, s egy szép napon ölünkbe hullik Németország egyesítése. Brentano külügyminiszter tárgyalásokat szeretne a Kelet és a Nyugat között, s tudja, hogy e tár­gyalások során engedményeket is kell I tenni. Eugen Gerstenmayer, a Szövet- I ségi Gyűlés elnöke, egy kisebb cso­port vezetője az ODU-n belül, a béke- szerződést az újraegyesítés egyetlen megmaradt reális útjának tekinti. Gerstenmayer véleménye több kér­désben egybeesik az ellenzéki szo­ciáldemokrata és a Szabad Demok­rata Párt álláspontjával, például ab- 'ban, hogy az egyesített Németország katonai és politikai jogállását tárgya­lások útján kell rendezni.

Next

/
Thumbnails
Contents