Tolna Megyei Népújság, 1959. január (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-23 / 19. szám

1959. január 23.

TOLNA MEGYEI NEPCJSAG

3

FALUSI PLETYKA

A

kis Duna menti községben látszólag mindenki éli a maga életét, de mint a többi faluban, itt is jellemző az, hogy az emberek ismerik egymást, sőt összeházasodás, vagy keresztkomaság révén, sokan rokoni kapcsolatban vannak. Ebből következik az, hogy ismerik egymás ügyét- baját, beleszólnak családi dolgokba, tudják, hogy ki kinek udvarol, s a jobban értesültek még jóslásokba is bocsátkoznak, mely szerint a fiatalokból lesz-e egypár, vagy sem. Tudják azt is, hogy mi újság a község egyetlen tsz-ében, egyszóval a péknél, a földművesszövetkezet üzleteiben, az italboltban van miről beszélni. Mindig van esemény a falu életében, amit meghánynak-vetnek, de ezekben a napokban mindenki a legfrissebb esem’énnyel foglalkozik.

— Hallottad, a Barát Mihály belépett a tsz-be, — mondogatják, és megindultak a találgatások.

— Miért tehette a Mihály?

És meg is adják rá a választ a maguk módján.

— Bizonyosan a fia csalta be a közösbe — mondja az alsó szomszéd, aki tudja azt, hogy Baráték Ferije, aki tekintélyes gazda fia létére nem átallotta két évvel ezelőtt belépni a tsz-be. Az igaz, hogy az elmúlt években is, de különösen most jól megtalálták a számításukat, mert Barát Ferenc feleségével együtt 37 ezer forint értéket kapott a tsz-től.

Az asszonyok is bekapcsolódtak a Barát-család körül kialakult vitába. Ki ezt, ki azt mondja. Zsuzsi néni, Baráték sógorasszonya, aki hozta és vitte a híreket, egy alkalommal azzal jött:

— örzsikém, azt beszélik ám a faluban, hogy azért mentetek a közösbe, hogy az urad téged könnyebben tarthasson. Azt mondták az asszonyok a péknél, ezentúl, hogy az urad tsz-tag lett, te abbahagyod a paraszti munkát.

a felső szomszéd, Kertész Pista bácsi már nem állhatta a sokféle mendemondát, s azzal a nesszel, hogy a harapófogót kéri kölcsön, átment Barátékhoz.

— Te, örzsi, mi történt veletek — kezdi némi hümmögés után. — Jó szomszédok vagyunk, nekem igazán megmondhatnátok őszintén, mi vezetett benneteket erre a lépésre. Éppen ti, akikről mindenki tudja, hogy

jól gazdálkodtatok, aztán úgy ahogy, velünk együtt ti is átvészeltétek a beadásos időket. Akkor nem jutott eszetekbe az, hogy a tsz-be menjetek, s nem tudjuk megérteni, hogy miért éppen most, amikor már sokkal könnyebben vagyunk.

— Nézze, Pista bácsi, az őszinte kérésre őszintén válaszolok — mondja Barátné. — Azért semmiesetre sem, hogy úriasszony akarok lenni, mint ahogy ezt a faluban híresztelik. Tudom én azt, hogy segíteni kell az uramnak, mint ahogy a menyünk is segít a fiúnknak. Azonkívül az egy hold háztáji megművelése is az én dolgom lesz. Ezt már meg is beszéltük az urammal. A fiúnk pedig soha nem csalt bennünket a tsz-be, mint ahogy erről is beszélnek a faluban. Feri azt sohasem tagadta le, hogy neki jobban megy a sora, mint nekünk, mert ők az idén is tudtak magukon mozdítani. Gyerekestől, tetőtől talpig felruházkodtak, mi pedig őszintén szólva nem nagyon henceghetünk. Szégyen ide, szégyen oda, az uramnak egy nadrágra, nekem pedig egy pár gumitalpú cipőre tellett. Nekünk állandóan pénzgondjaink vannak. Hetente legalább egyszer, akár esik, akár fúj, be kell menni a szekszárdi piacra egy kis ezzel- azzal, hogy valami kis pénzt hozzak össze bolti költségre. Nekik pedig mindig van készpénzük. Igaz, hogy a múltkor is letagadták, amikor azzal a szándékkal mentem hozzájuk, hogy egy kis pénzt kérjek tőlük kölcsön, mert meg voltunk „szorulva” — mondja elkeseredetten.

— Hát, ti tudjátok, én nem akarok beleavatkozni a családi ügyetekbe — mondja Pista bácsi most már bizonytalanabbul, mint ahogy a beszélgetés elején kezdte. Most már megtudta azt, amit akart, s azon gondolkodott, hogyan köszönjön eh

— Az ám, a nagy beszélgetésben meg majdnem elfelejtettem, hogy miért is jöttem.

y

— Légy olyan szíves, örzsi, add kölcsön a harapófogót, az ekét akarom megigazítani, hiába muszáj ezzel is vesződni, mert a múltkor is egy kis igazításért 100 forintot kért el a kovács.

Pozsonyiné

Váltósnak a korok, váltósnak a szokások

— Műsorunk következő számában al várdombi tánccsoport német táncokat mutat be — hangzott a tavalyi ifjúsági kulturális seregszemle járási döntőjén a bemondó hangja.

És a színpadon megjelent tánccsoport méltán aratott nagy sikert táncaival, amelyeket valamikor apáik, Nagyapáik táncoltak, ők táncolták valamikor és ahogyan felettük eljárt az idő, úgy merültek feledésbe ezek a táncok is, olyannyira, hogy manapság már csak a színpadon látjuk viszont, vagy egy-egy jókedvre derbit öreg járja el valamelyik lakodalomban.

*

Igen, a várdombi németség régi táncait, ma már csak a színpadon látjuk viszont. Németség? A jelenben ezt már tálán nem is lehet mondani róluk, mert a mai várdombiak már magyarok. Németek csak az őseik voltak, akik valamikor, évszázadokkal ezelőtt megtelepedtek itt, a Sárköz szélén. A fiatalok már nem., csak az öregek használják a német nyelvet. Még a családnevek — Vass, Maros, Heltai, Kaszás, Szűcs — sem emlékeztetnek az eredeti származásim.

Amit mindmáig is megőriztek, az a munkaszeretet, a szorgalom, a hozzáértés, a jó érzék a gazdálkodáshoz.

— Egyik nagyobb jószágállomány- nyal rendelkezik, mint a másik —< mondja Fábián János tanácselnök. -1- Főleg a szarvasmarha és a sertés- tenyésztés megy itt. Akinek van egykét hold földje, az már tehenet tart, méghozzá nem is akármilyet. Ezenkívül a paprikatermeléssel foglalkoznak. A községben több, mint ötven holdon termelnek paprikát. A jószág bál, a paprikából aztán pénzelni is tudnak.

Csak ezeket, a jó gazdálkodási tapasztalatokat örökölték, őrizték meg a várdombiak. A régi szokások, hagyományok — amelyek az emberek különböző életmegnyilvánulásaiban voltak használatosak — már csak az idősebbek emlékeiben élnek.

— Nagy esküvők voltak valamikor, amikor én még fiatal voltam — meséli Maros Antalné. — Akkor a lakodalom három napig tartott. Vasárnap már megkezdődött a készítés, aztán folyt hétfőn, kedden tartották a lakodalmat, szerdán meg volt a maszkázás, »bolondok napja«. Szerdán kellett rendet tenni a lakodalmas háznál, de akkor bolcmdoskod- tunk, a férfiak női, az asszonyok fér- firuhába öltöztek, cigányasszonynak, meg mindenféle maskarának és délután zeneszóval végigjártuk a községet, a fölvégtől le az alvégig, aztán

vissza a lakodalmas házhoz. Sok* szór már este vetődtünk haza, amikor a lámpák égtek. Meg ilyenkor szoktunk tilolni is.

— Hát az hogyan ment?

— Valamelyik embert lefektettük a padra, letakartuk, az volt a tiló. A kendertilolást utánoztuk, közben jött a »szomszédasszony«.

— Jaj, kedves szomszédasszony, nem tudna kölcsönadni egy kis lisztet? Nem tudom megcsinálni a levesbe a rántást.

— Nem tudok adni, kedves szomszédasszony. Nekem is csak egy gyu- ratravaló lisztem van.

— Jaj, kedves szomszédasszony, nem tudna adni egy kis hagymát.

— Nekem is kevés termett, alig néhány fej, a Kati nénitől kell kérni nekem is.

— Egy kis sót nem tudna adni szomszédasszony ?

— Nem tudok adni, kedves szomszédasszony. Én is most akarok a boltba menni sóért.

— Jaj, drága szomszédasszony, ne haragudjon érte, nem tudna egy lábost kölcsön adni?

— Nem tudok adni most szomszéd asszony. Az egyik most lyukadt ki, a másikban meg éppen krumplit főzök.

— Jaj, drága szomszédasszony, az urát nem tudná kölcsönadni?

— Dehogynem. Vigye csak, drága szomszédasszony. — Azzal fellöktük a »tilót«, csak úgy gurult róla az ember, a lakodalmasok meg nevették — nevet jóízűen Marosné is, amint felidézi a régi lakodalmas szokásokat.

— A farsang is három napos mulatozás szokott lenni — meséli. — Farsang másnapján szoktunk felöltözni maszkának. Az egyiknek madáretető volt a hátára kötve, a másik cigányasszonynak öltözött, az uram meg egyszer sárkánynak öltözött

— Húshagyókedden éjfélig tartott a mulatság, másnap hamvazószerda volt. Utána csütörtökön valamelyik háznál jöttünk össze mulatni, ez volt a vénasszonyok farsangja. Itt már csak házaspárok lehettek, ilyenkor

csirkét főztünk vacsorára. A mulatság végén bort töltöttünk egy üvegbe, bedugaszoltuk, lekötöttük, és kint az udvaron elástuk. Ezzel temettük el a farsangot. A következő farsangon előszedtük és megittuk, azok, akik a »temetésen« is ott voltak. Tízen-tizenöten voltunk mindig összeállva, megtartani a vénasszonyok farsangját.

— A mai fiatalság már nem használja ezeket a szokásokat — mondja Maros Antalné, amint a mesélés végéhez ér.

— Mégis, mi lehet az oka, hogy ezek a régi szokások eltűnnek, nem használatosak?

— Nem tudom — ingatja a fejét. — Más most a fiatalság, mint az én időmben volt.

Dér Istvántól, az általános iskola igazgatójától kapok magyarázatot arra, miért felejtődnek el Várdombon a régi szokások. O is azt állapítja meg, amit utoljára hallottam Maros Antalnétól.

— Más a mai fiatalság, mint valamikor régen. Ami akkor nem volt, most van mozi, van rádió, van könyvtár, mások, bővebbek a szórakozási lehetőségek. A régi farsangi maszkázást a jelmezbál váltotta fel, persze, ez is csupán a bálterem falai közt zajlik le, nem járják végig az utcákat, mint valamikor, az öregek idejében. Változnak a korok, változnak az emberek, változnak a szokások.

— Az öregeknek — akik most maguk is szívesen fognak könyvet a kezükbe, — egyéb híján maguknak kellett szórakozási lehetőségekről gondoskodni lakodalmak, bálok alkalmával. A fiataloknak már ilyesmire nincs gondja, sokkal tartalmasabb az életük, mint apáiké, nagyapáiké volt. Ez az oka annak, hogy Várdombon is kiveszőben vannak a régi szokások.

Igen, kiveszőben vannak a régi szokások — ámbár ugyanúgy, mint a táncokat, meglehetne őrizni az utókor számára.

BOGNÁR ISTVÁN

Évvégi leltár

Madame Tassaud panoptikumában

Winston Churchill megkapja a tizenharmadik fejet, Charles de Gaullet újra megmintázzák, Csang Kai-seket pedig valószínűleg beolvasztják...

Arról van ugyanis szó, hogy Madame Tassaud híres párizsi panoptikumában megcsinálták az évPIROS SZALAG

XIV.

Károly beszélgetést próbált kezdeményezni, de a lány hallgatagon lépdelt mellette, s unottan, kurtán válaszolgatott kérdéseire.

— írni fogok magának, ha megengedi — mondta Károly —, megírok őszintén mindent. Jó?

— Nem hiszem, hogy van számomra mondanivalója, ami érdekelne.

— Bocsásson meg, akkor azt hi- szejp, hogy pár unalmas percet szereztem önnek ma. Esküszöm, visszavonultam volna, ha ezt sejtem.

•

— Óh, ne kérjen bocsánatot, nagyon jól szórakoztam. Remélem, ön is.

— Igen — sóhajtott Károly.

A toronyban négyet ütött az óra és észrevették Névait, ki a községháza előtt fel-alá sétált egy idegen férfivel.

— Nézze, várják már, siessen — mondta a lány maró gúnnyal a hangjában.

— Várjon meg itt, visszajövök azonnal.

Névai röviden közölte vele, hogy azonnal indulniok kell Szegedre a hidroplánnal, hogy fegyvereket hozzanak. A szeme azonban mást mondott, s ezt csak Károly értette.

— Egy pillanat türelmet kérek — mondta és visszasietett a lányhoz. — Mennem kell, Magda. Remélem, viszontlátjuk még egymást. Ha azt

mondja, hogy igen, akkor eljövök

majd.; i A viszontlátásra;

— Isten önnel... Sok szerencsét — súgta a lány és indulni akart a kikötő felé.

— Még kérnék valamit:

— Tessék.

— Ne jöjjön le a kikötőhöz.

— Miért?

— Ne jöjjön le. Maradjon itt, ahol áll, s majd elszállunk itt fölötte és integetünk. Megteszi a kedvemért?

— Miért?

— Nagyon kérem, tegye meg.

— Jó.

— Tehát itt marad?

— Itt.

— Ezért nagyon fogom szeretni — mondta zavartan Károly és elsietett a két férfi után, akik már a templom előtt mentek.

Pár perc múlva a lány hallotta a kikötő irányából a gép motorjának dübörgését. Aztán a házak felett feltűnt a gép is. Elszállt a tér felett, s a lány rózsaszín kendővel integetett. Aztán ismét eltűnt a kikötő irányában, s egyszerre gépfegyver kelepelése hallatszott a magasból. A gép kétszer is rárepült a kikötőre, s szüntelenül kelepeit a gépfegyver ... Utasai pedig ott fent mosolyogtak azon, hogy milyen rémülten futnak szét az őrök a partról. Aztán elszálltak Pest felé.

A község utcáit egyik pillanatról a másikra lepték el az emberek,

akik a Duna-partról menekültek, elszórva puskájukat, s riadt tekintettel kapkodták fejüket jobbra-balra, s amikor a gép zúgása erősebben hallatszott, rémülten lapultak a házak falához. A menekülők között ott volt a báró is, s amikor a gép már messze járt, kiáltozni kezdett;

— Le kell lőni, gyerünk utána! — Szavaira nem mozdult senki, csak [sokára jelent meg néhány kíváncsi fej a boltíves kapuk alatt.

AKNÄK FÖLÖTT a DUNÁN

Eltelt egy óra is, mire az őrök visszamerészkedtek a kikötőhöz, s a kíváncsi lakosok is visszaszállingóztak a partra, hogy tanúi legyenek a további eseményeknek. Alkonyodott már, amikor egy hajó tűnt fel a Dunán. Alulról jött és teljes gőzzel igyekezett Pest felé. Mint később kiderült, a hajón volt a kalocsai tüzérezred néhány leszerelt vörös katonája is. A hajó kapitánya látva a parti csoportosulást, nem akart kikötni, de a partról bekiabáltak, hogy kössenek ki, s puskalövés is dördült el a hajó felé... A hajó közeledett a parthoz, de sebességét nem csökkentette. A tömegből többen ismerték a Bagomér kapitányát, s a nevét kiáltozták ... Mikor elég közel értek a parthoz, a hajó utasai kihajítottak néhány kézigránátot a part felé, aztán teljes gőzzel folytatták útjukat tovább. A parton lévők pedig rémülten széjjelfutottak, ezen a napon már másodszor.

*

Baracsnál mintegy 70 fegyveres gyűlt már össze. Az éjszaka leple alatt Földvárról is több kommunistának sikerült kiszökni, s most ezek is itt voltak, s arra készültek, hogy megtámadják a községet és kiverik onnan a fehéreket. Megvárták, míg leszállt az este, s akkor a sötétség leple alatt elindultak. Az előőrsök biztosították a zavartalan előrehaladást, egészen a kendergyárig, amikor azt jelentették a parancsnoknak, hogy lépéseket hallottak. Egy rajt küldtek ki felderítőnek, azok nemsokára két férfival térték vissza, akik szintén Földvárról szöktek, azt a hírt hozták, hogy megbukott a kormány.

— Ebben az esetben nem vállalom a felelősséget a támadásért — mondta a parancsnok.

Rövid tanácskozás után úgy határoztak, hogy visszatérnek az aknazárhoz és az első kínálkozó alkalommal elindulnak Pest felé. Az alkalomra nem kellett sokáig várni, mert visszaérkezésük után röviddel odaért a Bagomér és átbocsátást kért az aknazáron.

A parancsnok tárgyalt a hajó kapitányával arról, hogy vigye fel őket Pestre két ember kivételével, akiket az aknazár őrzésére hagynak itt;

(Folytatjuk.)

Atádi Géza

végi leltárt és bejelentették, hogy milyen átcsoportosításokat terveznek.

Alfred Gruenther tábornokra is beolvasztás vár, de az új modellek között már ott találjuk utódát, Nor stad tábornokot, a NATO európai haderejének jelenlegi főparancsnokát, továbbá a nagy angol sarkkutatót, Sir Vivian Puchsot is.

A panoptikum vezetője elmondotta, hogy ötszáz viaszbaba van a gyűjteményben, de mindig ügyelniük kell arra, hogy a kiállítás időszerű maradjon. Miután helyileg is korlátozva vannak, kénytelenek a kevésbé érdekessé vált személyeket beolvasztani. Elmondotta, hogy rövidesen elkészül az új de Gaulle modell és elfoglalja René Coty volt elnök helyét.

— Csak 18 hónappal ezelőtt olvasztottuk be a régi de Gaulle figuránkat — tette hozzá sóhajtva, — közel 150 év óta mióta a panoptikum fennáll, most fordul elő másodízben, hogy egy már feleslegesnek ítélt modellt újra meg kell mintázni.

Befejezésül elmondott még néhány műhelytitkot azzal kapcsolatban, hogyan tart lépést a panoptikum a rohanó idővel.

Harold Macmillan angol miniszterelnökről 8 évvel ezelőtt készült a máig is kiállított viasz-modell. Most körülbelül 40—50 fénykép alapján, a jelenlegi arcán dolgoznak, úgy hogy rövidesen nyolc évet öregszik a viaszszobor.

A Churchill-modellt 13-szor kellett »megöregíteni«, miután már 1911-ben szerepelt a híres emberek panoptikumában.

— »Újévi ajándék« a spanyol bányászoknak. Az^ új esztendő első napjaiban a spanyol kormány »megajándékozta« a spanyol bányászokat: a vasércbányákban egy órával növelte a munkaidőt. Az intézkedés a spanyol hivatalos közlönyben jelent meg.