Tolna Megyei Népújság, 1959. január (4. évfolyam, 1-26. szám)
1959-01-22 / 18. szám
195». január 22. TOLNA MEGYEI NEPÜJSAG 3 Kísértés I. — Jónapot adjisten! Álljon már meg egy pillanatra elnök kartárs! — Hát ez meg mit akarhat? — hökken meg Dacosa Benő és szótlanul fürkészi Kupec Nagy Istvánt, ahogy öles léptekkel lohol feléje. Kupec Nagy a szótlanul feléje meredő elnökre mosolyog és már folyik is belőle a szó, mint szüretkor a présleve. — Már régóta akartam mondani az elnök kartársnak, hogy sehogysem jó az, ahogy maguk esi nálják ott a termelőszövetkezetben. — Mire érti ezt? — komorodik el Dacosa Benő arca. — Ne gondoljon rosszra... Mert én csak a fogatok összeállításával •nem értek egyet. Már ne haragudjon, hogy mint kívülálló beleszólok, de maguk nagyon rosszul pározták össze a lovakat. Olyan csiri-csálé módon vannak egymás mellé fogva szegény párák, hogy se a nagyságuk, se a színük, se a fajtájuk nem egyezik. — Hát azért ez egy kissé túlzás. Mert csupán csak a takarmá- nyosunknak felemásak a lovai. De hát sast a kis sodrottat, a »Mancit* a nagyvilág egyetlen lováért sem , cserélném el a melegvérű kanca mellől, mert olyan jól húzó lovat nem lehet találni sehun — veti ellent Dacosa Benő. Kupec Nagy arca most csupa titokzatosság, a szája szegletében gúnyos mosoly jelenik meg ahogy kérdi. — Nincs olyan ló másik, mint a Manci? — Nincs. Én még nem láttam, — vágja rá Dacosa Benő. — Pedig van itt a faluban is. — Hol? — Az én istállómban. Dacosa Benő jól ismeri Kupec Nagy lódíitásait és csak legyint a kezével, már indulna is tovább, de Kupec Nagy szavai megállítják. i— Ha nem hiszi, nézze meg, ne rőstellje a fáradtságot. Rövid tétovázás következik. Dacosa Benő menne is, meg nem is A Czingatag Pistához indult, akivel amióta visszalépett a szövetkezetbe együtt jár agitálni a szövet- kezefthez közel álló parasztokhoz Végül is a kíváncsiságnak engedve megindul Kupec Nagy István után az alvég irányában. Kupec Nagy udvariasan előre tessékeli a vendéget, amikor az utcaajtóhoz érnek, aztán egyenest az épület végében terpeszkedő széles, nagy istállóhoz vezeti. Két tehén kérődzik csendesen az almon. A sarokban pedig a tehenektől külön választott boxban almásderes ló áll. — Ez az? — kérdi az elnök. — Ez — bólint Kupec Nagy és már megy is a lóhoz, oldozza a kötóféket, hogy az udvarra vezesse. Az udvaron szépen mutat a hatalmas nagycsomtú állat. Dacosa Benő szétfeszíti a száját, a fogait vizsgálgatja. aztán elismerően bólint. — Fiatal még! — Fiatal bíz a! Alig múlt négyéves, — nevet Kupec Nagy, aztán még hozzáfűzi. — Lássa, ha ezt fognák be a »Manci« helyett a Deres mellé, akkor megfordulnának az emberek a szövetkezet fogata után a faluban... De így csak nevetnek a felemássága miatt. Dacosa Benőt megütik a szavak. Azon álmélkodik, hogy ő ilyenre soha nem gondolt. Már kezd igazat adni titokban Kupec Nagynak, de ennek semmi külső jelét nem mutatja. Sietve búcsúzkodni szeretne, hogy mielőbb kiszabaduljon ennek a kellemetlen szavakat fejéhez vagdosó embernek bűvköréből, de Kupec Nagy a konyhaajtónál eléje áll. — Csak nem akar megsérteni, hogy még egy pohár borra sem méltat! — hajtogatja és már tuszkolja is befelé az ajtón. Dacosa Benőnek gyengéje a bor. A második kancsó után már nem tudja leplezni rejtett gondolatait, s elismeri, hogy ő sem tartja megfelelőnek a sodrott »Mancit« a melegvérű »Deres« mellett. — Hát nem bánom — nyújtja a tenyerét Kupec Nagy, — ha akarja elcserélem az almás deresemet, de csak úgy, ha ráadást kapok a szövetkezettől. — Ráadást? i— Azt. — Arra páratlan jó lóra ráadást? Kupec Nagy most minden tudását előszedi. — Nem páratlan az elnök kartárs! Én nekem elhiheti. Csapott fara, meg deszka nyaka van. A járása meg hegyfaltipró járás. Figyelje csak meg, megrokkan egykét év múlva úgy, hogy vágóba kell adni. — Aztán mennyi ráadást kéme? — érdeklődik egyre lanyhuló éber séggel Dacosa Benő, s a nyelve úgy mozog a szájában, mintha ólomból volna. — Nyolcszáz forintot. — Nyolcszáz forintot? — Annyit. De ebből egy fillért sem engedek — kiáltja nagyon határozott hangon Kupec Nagy és továbbra is a tenyerét nyújtja. Dacosa Benő csak egy pillanatig tud még ellenállni, aztán a keze megindul a felkínált tenyér felé. Kupec Nagy arca ragyog a boldogságtól, s megint tölt a poharakba. — Igyunk a megegyezésünkre! Holnap reggel vezetem az almásderest. Mikor lesz az iroda körül? — Hét óra felé — válaszolja kissé bizonytalanul Dacosa Benő. II. — Terád aztán hiába vártam! Merre jártál az este? Dacosa Benő néhány másodpercig töri a fejét, mit is válaszoljon Czingatag Istvánnak, a véletlen azonban úgy hozza, hogy megmenekül a válaszadás elől. A termelőszövetkezeti udvar bejárata felől lódobogás hallatszik és Kupec Nagy jelenik meg az almásderessel. — Hát ez mit akar? — álmélkodik Czingatag Pista. i— Elcserélem a lovával a »Mancit.« — A »Mancit« el akarod cserélni? — El. Közben Kupec Nagy odaér a lóval és nagyot köszön már előre. — Vigye az istállóhoz, ott majd átveszi a takarmányos — mondja az elnök, de Czingatag közbevág. — Megnézhetném én is ezt a lovat? — Csak tessék — fölényeskedik Kupec Nagy — ha ért a lófogakhoz, akkor rájön arra is, hogy fiatal. Czingatag Pista azonban nem né zi a ló fogát, hanem elveszi a kötőféket Kupec Nagytól és már fut is a lóval körben a széles, nagy szövetkezeti udvaron A harmadik kör után pedig megáll vele, pontosan az elnök előtt. A külsőleg jól mutató lovat most a futás után rossz nézni. A mellkasa úgy jár, mint a kovács fujtatója. Az orrlyukai tágultak, s remegnek, mint a falevél a szélben. Az elnök odalép a ló elé, megtapogatja a szügyét. A ló szügye nedves, kiverte az izzadtság. Most már nincs semmi kétség. Ez a kívülről jól mutató ló kehes. Dacosa Benő rettenetes nagy haragra gerjed. Ujjával a kijáratot mutatja, a szavai pedig élesek, mint a borotva. — Azonnal takarodjon el innen. Nem szégyelli magát! Hát mit gon dől maga! A szövetkezetből is kupec hasznot akar kisajtolni? Kupec Nagy arca fehér, mint a meszelt fal. Látszik, hogy akar valamit mondani, de értelmes szó nem hagyja el a torkát, összefüggéstelen hangok törnek csak elő belőle. Amikor pedig Dacosa Benő dobbant is egyet a lábával, futólépésben indul almás-deresével a kijárat felé. Czingatag Pista arca csupa derű ezekben a percekben, s a dühtől toporzékoló elnöknek csendes mosolygással mondja. — Hogy állhattál ezzel szóba Benő. Hisz tudhatod azért hívják Kupec Nagynak, mert az apját is becsapta. Az ilyen ember, aki mindig csak a más kárán akar élős- ködni, nem érdemli meg, hogy szó ba álljanak vele... Tudhatnád, hogy agyafúrt rókaeszű fickó. Az ilyennel nem érdemes egy asztalhoz ülni, mert mézes-mázos beszédétől könnyen kísértésbe esik a magunkfajta ember, aki nem ismeri a kupeevilág fortélyait. HAYPÁL TIBOR Ki a legény a faluban ? Az Új Élet Tsz fiataljai A tamási Uj Élet Termelőszövetkezet vezetősége és a pártszervezet mindig bizalommal fordulhat a szövetkezet KISZ-szervezetébe tömörült és a szervezeten kívüli fiatalokhoz. Minden esetben — még ha vasárnap, vagy más ünnep van is — mindig teljesítik a vezetők kérését. Büszke is rájuk az egész termelőszövetkezet. Még a nyáron, amikor a számos egyéb munka mellett sürgősen be kellett gyűjteni a lóherét, a termelő- szövetkezet elnöke, Péti József ejv- társ a fiatalokhoz fordult segítségért. S a fiatalok ellepték a táblát és háromnegyed óra alatt, néhány idősebb szövetkezeti tag közreműködésével felgyűjtötték a 20 kát. hold termését. S amikor a munkaegység beírására került volna a sor, a fiatalok így vélekedtek: — Magunknak csináltuk, amit tettünk, s arra a háromnegyed órára nem is érdemes kiszámítani a munkaegységet, Józsi bácsi. Megtaláljuk mi azt másutt is. A szövetkezeti fiatalok főleg a gépesítést kedvelik. Az ő kezükben van lényegében a szövetkezet gépesítése. Ök ülnek a traktorokon, a gépkocsi vezetése is az ő kezükben van, de minden más gépet ők kezelnek, gondoznak. Sok múlik tehát rajtuk, nagy a felelősségük. Ezt érzik is és mindent megtesznek, hogy a közös gazdaság felvirágozzék, minél gazdagabb legyen. Az ősz folyamán például öt napon keresztül szinte éjjelnappal dolgoztak, szállították a cukorrépát, s ez idő alatt 32 vagont raktak meg. Kik a legények a faluban? Erre valamikor Tamásiban az volt a válasz, hogy az, aki a legerősebb, aki legtöbbször vett részt verekedésben. Ma már más a válasz, erre a mindenkor aktuális kérdésre. Az Uj Élet Termelőszövetkezet fiataljai azt tartják, hogy az a legény a faluban^ aki a saját munkája mellett másoknak is segítséget nyújt. Nemcsak szóban, de tettekben is vallják ezt a fiatalok. Az ősz folyamán egy idős néni kukoricáját szedték meg. A néni, aki látta a fiatalok munkáját, panasszal élt a szövetkezet vezetőségénél, s csak akkor enyhült meg (sőt könnyet is ejtett), amikor megtudta, hogy a fiatalok önkéntes segítő brigádja díjtalanul végezte el a kukoricatörést. Az elmúlt napokban joggal töltötte el büszkeség a szövetkezet fiataljait, amikor a megyében az ifjúmunkacsapatok versenyében az első helyre kerültek, s megkapták a KISZ Tolna megyei Bizottságának 2500 forintos jutalmát. S arra a kérdésre, hogy ki a legény a faluban, egyre többen kénytelenek azt válaszolni: az Uj Élet Tsz fiataljai. Az ünnep és az orvos A volt beteg, aki az esetet elmondta, megkért, ne közöljük nevét, mert nem ő a fontos, hanem a történet és a történet főszereplője az orvos. Orvosokról sokat írnak a lapok. Sokat s benne jót is, rosszat is. A leg utóbbi szekszárdi egészségügyi tanácskozás is kifogásolta, hogy »mun kaidejük leteltével« egyes orvosok letagadják magukat, ha beteg keresi őket. Az igazsághoz tartozik, hogy ilyen eset egészen ritka. Ritkán, de előfordul. Amit én hallottam, s most leírok, Bátaszéken történt. Karácsony első napján. A beteg otthon feküdt s meg fázása nem volt vészesen komoly, de az óvatosság nem árt. Üzent hát a község egyik orvosának, kérve, ha majd az ünnepek után errefelé jár, látogassa meg, hátha szükség lesz az orvosi segítségre. Kihangsúlyozta az üzenetben, hogy: majd az ünnepek után. Az üzenetvivő elment, s nem telt bele félóra, vendég érkezett: az orvos. Megvizsgálta a beteget, gyógyszert rendelt neki s utána megnyugodva távozott. Talán eszébe sem jutott, hogy mennyivel kényelmesebb lenne most otthon ülni a meleg kályha mellett, olvasni, beszélgetni, esetleg rádiót hallgatni, vagy éppen csak nézni a karácsonyfát. Talán eszébe sem jutott, mert neki akkor van a munkaideje, amikor a betegek megkívánják s csak addig tart az ünnep, amíg nem hívják valahová segíteni. Aki a történetet elmesélte, megkért, nevét ne írjam ki, hiszen nem ö a fontos, hanem az igazi főszereplő, az orvos. Az orvos neve dr. Tüzes József. (l) Nincs szén? Alig jelenik meg napilap, hogy ne közölne hírt a szénbányák kimagasló termelési eredményeiről. Örömmel ol vastuk azt is, hogy a bányák mind jobb minőségű szenet küldenek a lakosságnak. S tegnap felkerestük a szekszárdi Tüzép-telepeket is, hogy meggyőződjünk arról, vajon igazuk van-e a hozzánk érkezett néhány panasznak, hogy nincs szén a szekszárdi Tüzép-telepeken, s ha van, a választék sem nagy. Sajnos, a panaszosoknak igazuk van. A vasút mellett lévő telepen például szén egyáltalán nincs. A Kese- lyüsi úti telepen pedig csak egy kis mennyiségű brikett vár eladásra. Sokan keresik fel szénvásárlás céljából az említett Tüzép-telepeket, s üres kézzel jönnek el onnan. Intézkedni kellene illetékes szerveknek, hogy ne legyen Szekszárdon tüzelőanyag-hiány, amikor az ország minden részében bőven van szén. XIII. . » Megálltak mögötte, s pár pillanatig nézték, míg a lány a kirakat üvegén észre nem vette őket. — Jó napot, Névai úr — üdvözölte Névait a lány és barátságosan a kezét nyújtotta —, csak nem új ruhát akar vásárolni? — Nem, nem, csak megláttuk magát, s mivel egyedül van, gondoltuk, miért ne sétálnánk egy pár percet együtt. Ha megengedi, bemutatom a barátomat. — Magda — nyújtotta kezét a lány. — Édes Károly — fogta meg a lány kezét, s maga sem tudta, hogy miért, mintha valami belső erő parancsolta volna, az ajkához emelte, s aztán egy kicsit tovább tartotta a tenyerében, mint más esetben tette volna. A lány elpirult és zavartan húzta vissza a kezét, s a pír akkor sem múlott el az ajkáról, amikor megszólalt. — Nem önt kísérték délelőtt a községházára? — De igen — válaszolt Károly, s PIROS SZALAG a lányon felejtette a szemét, akinek gesztenyebarna fürtjeit hűvös szél borzolta, s a homlokán kipirult egy mákszemnyi sebhely. Névai, aki eddig zavartalanul lépdelt mellettük, most hirtelen ujjával a homlokára bökött, mint aki megfeledkezett valamiről. — El kell mennem — mondta zavartan, mint aki hozzászokott ahhoz, hogy mindig igazat mondjon, s belépirul, ha hazudni kénytelen. Mái nyújtotta is a kezét. — Miért siet annyira, Névai úr? — kérdezte a lány. — Valószínű, hogy délután elutazunk és addig még van néhány elintézni valóm ... Négykor várlak a községháza előtt — fordult Károlyhoz, s aztán mint akinek valóban halaszthatatlan dolga van, elsietett. — Maga is elutazik, Édes úr? — Igen. Sajnos, el kell utaznom. — Nagyon fontos? — Igen. — ..: Miért kötözték össze a kezét? — Látta? — Igen, láttam. Miért? Mit tett? — Tévedés volt. Kint jártak már a várhegy alatt, s a Duna-part felé közeledtek, amikor a lány ismét megszólalt. — Akkor maga is olyan? — Milyen? — Hát maga is azokhoz tartozik, akik most vannak a községházán. Károly közel állt ahhoz, hogy őszintén válaszol a lánynak, de aztán eszébe jutott, hátha kém. Ránézett a lányra, s ahogy annak őszinte, mély szemét nézte, elszé- gyellte magát ezért a gondolatáért. — Nem, nem lehet... — súgta; — Nem értem... Vagy nem válaszolt? — Ne beszéljünk politikáról, Magda. Majd egyszer máskor. Majd egyszer elmondok mindent. Jó? — Ha maga így akarja — válaszolt hűvösen a lány — .;. ugye, elmúlt már dél? Haza kell mennem. — Haragszik? — Nem, nem haragszom ... Elkísér? — Engedelmével... A község egyik mellékutcájában, alacsony, kopottaselejű ház előtt megállt a lány és a kezét nyújtotta; — Itthon vagyok. Köszönöm, hogy elkísért. — Láthatom még ma? — Nem tudom. — Úgy veszem észre, haragszik valamiért. — Nem haragszom, csak ön nem volt őszinte hozzám. Megértem .. t Szégyenli. — Nincs mit szégyellnem ... Nem ért meg ... Majd egyszer megért: Majd egyszer el fogok mondani mindent, ha meghallgat... De higgye el, most nem tehetem. Az udvarból, a kapun belülről szólították a lányt, s az ismét a kezét nyújtotta. — A viszontlátásra, Édes úr. Károly e szó hallatára elfehére- dett, mert a lány hangja túlságosan is gúnyosan csengett. — Fél négy órakor várom itt az utca sarkánál — suttogta ólomszínfi arccal, s közben a lány becsukta a kaput. Egy ideig állt még a becsukott kapu előtt, aztán koválygó fejjel elindult a község központja felé... Megebédelt a Stefániában, öt percenként nézve az óráját, míg végre három óra előtt elindult... Az utca csendes volt, csak egy szekér döcögött rajta végig, s amikor elfordult,- ahogy távolodott, úgy csendesedett el ismét az utca. Pontosan fél négy órakor kinyílott az egyik ház kapuja, amelyet figyelt és Magda lépett ki rajta. — Mégiscsak eljött? — sietett eléje Károly. — Dolgom van a községben. (Folytatjuk.) Atádi Géza
