Tolna Megyei Népújság, 1958. december (3. évfolyam, 284-307. szám)
1958-12-16 / 296. szám
1958 december 16. TOLNA MEG 1EI NÉPÚJSÁG 3 Lehet dolgozni balesetmentesen is Eredményesen zárult a munkavédelmi hónap a Paksi Konzervgyárban Egy esztendő alatt 73 üzemi baleset fordult elő a Paksi Konzervgyárban. Ötvennyolc dolgozó sérült meg úgy, hogy három napon túl gyógyult meg, 15 sérülése pedig háron napon belül. Ez a statisztika, csak a balesetekről készült. A ..sérülésekről” — amelyek következtében nem fordult elő munkakiesés, nincs kimutatás. Annyi volt, hogy nem is tartották számon. Ilyen előzmények után szervezte meg a gyár vezetősége és üzemi bizottsága a munkavédelmi hónapot novemberben. Nem kis feladatot tűztek ki célul: Hogy a munkavédelmi hónap alatt úgy szervezni a munkát, a balesetvédelmi oktatást, betartani az előírásokat, hogy egyáltalán NE FORDULJON ELŐ BALESET AZ ÜZEMBEN Az egy hónap letelt. Ennek a hónapnak a mérlege pedig igen kedvező, mert bár „teljes gőzzel” folyt a termelőmunka, állandóan 550—600 munkás dolgozott a gyárban, mégsem történt egyetlen baleset sem. Talán valami csoda történt? Egyáltalán nem? Gondos előkészületek előzték meg a munkavédelmi hónapot. Elemezték a korábbi baleseti statisztikákat, üzemrészek, jellegük szerint a baleseteket. Induláskor pedig az üzemrészek vezetői kisgyűléseket tartottak, ahol nem csak azt mondták el, mire kell különösen vigyázni az illető üzemrész dolgozóinak, hanem kérték javaslataikat is a balesetek megelőzésére, mozgósították az üzem minden dolgozóját a munkavédelmi hónap jó megszervezésére. Több mint 40 javaslat hangzott el ezeken a meg beszéléseken, amelyekből aztán megszületett a vállalat intézkedési terve. Egyes javaslatokat azonnal meg lehetett valósítani, mint például azt, hogy a lúghámozó üzemrészben elzárva tartani a lúgkövet, hogy avatatlanok ne nyúlhassanak hozzá — ez is több balesetnek volt korábban forrása — más javaslatok megvalósítására határidőt tűztek ki, vagy bekerülnek a vállalat jövő évi tervébe. Ilyenek például: Hordóemelő beszerzése, a sűrítőüzemben az ajtó bővítése, hogy a hordókat baleset- mentesen lehessen szállítani (a baleseti statisztikában igen „előkelő” helyet foglal el a hordókkal történt sérülések száma), a gőzvezetékek szigetelése, a villanyhálózat rendbehozása stb. Mindhárom műszak részére megtartották A BALESETVÉDELMI ELŐADÁST, levetítették a „Munkavédelem a konzerviparban” című filmet és az üzemi orvos a gyakorlatban mutatta be, hogyan kell elsősegélyben részesíteni az áramütött dolgozót. Az egyes üzemekben plakátok hívták fel a dolgozók figyelmét az ott legkönnyebben előforduló baleseti veszélyekre. Verseny indult az üzemrészek között — megfelelő jutalom kitűzésével — a balesetvédelem megjavítására. Szigorúan ellenőrizték a munkavédelmi előírások betartását, a védőberendezések használatát. Megszigorították a sérülések nyilvántartását is, kisebb sérülést, mint ujjvágás, szeghasítás stb. —, csak az üzemorvosi rendelőben, vagy a tűzoltószobában lehetett bekötözni. Bár baleset e hónap alatt nem fordult elő, de a sérülések száma igen magas, összesen 79 sérülés fordult elő a gyárban, ezek számát üzemrészenként mutatták ki, hogy értékelni lehessen a versenyt. De érdekesebb az a statisztika, amely fajtánként tünteti fel a sérüléseket. így például a 79-ből; késvágásból ifi, üvegvágásból 27, lapkavágásból 8, szeghasításból 7 sérülés fordalt elő. Ez a statisztika ahhoz nyújt segítséget a gyár vezetőségének és üzemi bizottságának. hogy meghatározza, a jövőben hol kell még javítani a balesetvédelmen, milyen intézkedéseket kell fi Szekszárdi Szimfonikus Zenekar pénteken Bonyhádon, szombaton pedig a BM. klubhelyiségében szerepelt. A bonyhádi hangverseny jobbára diákokból álló közönsége szeretettel fogadta az együttest. Az együttes igyekezett tudása legjavát nyújtani és ez különösen a műsor második részében sikerült. Legnagyobb közönségsikere ismét Bajházi Árpád énekszámainak volt úgyannyira, hogy Erkel: Bánk bánjának Hazám, hazám c. áriáját meg is kellett ismételnie. De kijutott az ünneplésből a másik két szólistának, dr. Haider Ákosnak és Jaszenovits Gézának is. A zenekar a Kéler vígjátéknyitány- nyal, a még a műsor első felében elhangzott két Brahms tánccal és a Bánk bán fantáziával aratta a legnagyobb sikert. Véghelyi Miklós karnagy szakavatott vezetése mellett tenni a baleseti veszélyek csökkentésére. IGEN TANULSÁGOS a ládaszegező részleg munkája a munkavédelmi hónap alatt. Itt a múltban több baleset — köztük egykét súlyosabb is — fordult elő. Most pedig nemhogy baleset, hanem még kisebb sérülés sem történt. A részleg vezetője Wolf Ádám — nemcsak kioktatta a munkásokat arról, hogy mire ügyeljenek különösen, hogy túlmagas gúlákat ne rakjanak, ha a dolgozó felmegy a gúlára ne a láda fenekére lépjen, hanem a sarkokra, mert a fenék könnyen beszakadhat, gumitalpú cipőben senki se dolgozzon itt — minden szegező brigád részére hulladékgyűjtő ládát is rendszeresített. A hulladékot csak ebbe szabad dobni, így nem fordulhat elő meglepetés. Egy hónap alatt több, mint 40 ezer ládát mozgatott meg az itt dolgozó huszonöt munkás — ebből 13 ezret javított, ötezer darab újat készített —, még egy szeghaaí- tás sem fordult elő. Egy hónapig, a munkavédelmi hónap ideje alatt, lehetett baleset nélkül dolgozni a Paksi Konzervgyárban. Ez azt mutatja, hogy nem törvényszerű a baleset az ipari üzemekben máskor sem. Ha jól szervezik meg a munkát, betartják a baleset- védelmi előírásokat, az üzem minden dolgozója vigyáz a saját és dolgozó társai testi épségére, ki lehet küszöbölni az üzemi baleseteket. J. J. Női közalkalmazottak értekezlete Szekszárdon A Közalkalmazottak Tolna megyei Területi Bizottsága a nőfelelősök bevonásával értekezletet tartott az elmúlt napokban Szekszárdon a szak- szervezet székházában. Perecsi Ferencné, az MSZMP Megyei Bizottságának munkatársa a nemzetközi helyzetről adott tájékoztatót, amelyet a jelenlévők nagy érdeklődéssel hallgattak. Ezután Földes Imréné megyei nőfelelős tartott előadást a nők politikai, szakmai nevelése és általános műveltség emelése címmel. Az MSZMP művelődési politikájának határozata tükrében vizsgálták meg a közalkalmazott nőfelelősök munkáját. — Erősíteni kell azt a gondolatot, hogy a nők is felelősek az ország belső életének, a nemzetközi események alakulásáért — mondotta tüb bek főzött Földes elvtársnő, ki- hangsúlyozva a nők aktív részvételét á békeharcban. A továbbiakban néhány érdekes számadatot ismertetett: — Angliában a nők a férfiak bérének 70 százalékát kapják, Hollan diában 65 százalékát, amíg nálunk az egyenlő munkáért egyenlő bér elve érvényesül, — mondotta. Ezután a feladatokat ismertette az előadó : — Segítsük a szakszervezeti bizottságot, hogy lehetőleg havonta egy ismeretterjesztő előadást tartsanak. Ezeknek programját úgy kell összeállítani, hogy az asszonyok választ kapjanak a gyermeknevelési, egészségügyi és egyéb kérdésekre. Előadókat a TIT útján lehet biztosítani. A nődolgozókra vár azonban a szervezés feladata. Azokban a községekben, ahol kisszámú közalkalmazott nődolgozó van,, a községi nőtanáccsal tartsanak rendezvényeket — javasolta. A beszámoló foglalkozott még a gyermeknevelés kér désével, a nők feladataival, a társadalmi életben, valamint a dolgozó nők gondjainak megoldására tett néhány javaslatot. Az értekezlet résztvevői közül többen felszólaltak, s elmondták véleményüket, A dombóvári nőfelelős, Virág elvtársnő arról számolt be, hogy bolgár közalkalmazott nőkkel levelezési kapcsolatot alakítottak ki, Ezt a kapcsolatot, mint mondotta sze retnék továbbfejleszteni olyannyira, hogy a jövő évben kölcsönös látogatást vettek tervbe. * Valamennyi felszólaló megerősítette a beszámolóban elmondottakat: »A szakszervezetben alapvető a politikai nevelőmunka«. Két őrei a pártirodában A Dombóvári Fűtőház alap- szervezetének irodájában ülök Németh III. Lajos titkárral. Beszélgetünk a kommunisták munkamódszeréről, arról, hogyan foglalkoznak az emberek ügyesbajos dolgaival. Az ajtón halkan kopogtatnak. Bejön egy ember, sötétkék vasutas félbundában, kezében jelvénynélküli vasutas sapkával. — Németh elvtársat keresem. — Tessék, én vagyok. — R ... G... vagyok. Pécsről ide utasítottak, hogy jelentkezzem, s ha az alapszervezet hozzájárul, akkor felvehetnek dolgozni. — Nem járulunk a visszavételéhez. Magát ellenforradalmi cselekmény miatt bocsátották el, s volt munkahelyére nem vehetjük visz- sza. Az ember köszön, s elmegy. Azután megtudom, hogy 1956- ban fűtő volt R. G. 1800 forinton felül keresett havonta. Vásáros- dombon lakott szüleinél. Röpcédulát szórt az ellenforradalom idején. Motorkerékpárral járta a község utcáit — megtévedt. A vasúthoz e cselekedetei miatt nem vehették vissza. R. G. mögött alig csukódik be az ajtó, Magyar János mozdonyvezető nyit be. — Szervusztok, mi újság? Szabadnapon vagyok és benéztem, hátha van valami megbízatás. — Hétfőn pártoktatás lesz, majd arra jöjjetek el. A szolgálatot úgy kérd, hogy ezután minden hétfőn a délután szabad legyen. — Jó, rendben van, most meg elmegyek szakmai oktatásra. ■pelkötöttkarú irodába. ember jön az Beszélgetés egy új tanácstaggal •Idős, őszülő hajú asszony Buch- müller Ádámné tolnai lakos — a vándenki Reza nénije. Legtöbben — amint moslyogva meséli — jóformán csak e néven ismerik, s ha a Buchmüller nevet hallják, nem is sejtik kiről van szó. Erre éppen a legjobb példa az újjáválasztott tanács első ülésén adódott. Az ülésen hallották a tanácstagok a Buchmüller nevet, de nem tudták kit »takar«. Csak utána mondták: »Ezt mi nem tudtuk, mi csak Reza néninek ismertük, de ezen a néven annál inkább.-« Igen, Reza néni mindig, mindenütt igyekezett segíteni, jó szóval, felvilágosítással. Mert bejárta a falut az évek hosszú során, mint a tol nai földművesszövetkezet tojásbaromfi felvásárlója. S e közben nemcsak az eladásról, a felvásárlásról volt szava, hanem egyéb problémákról is. Meghallgatta a panaszokat, együtt bosszankodott a panaszosokkal, s igyekezett a párt- szervezeten, a tanácson, vagy éppen a földművesszövetkezeten keresztül a hibákat kiküszöbölni. Együtt örült azokkal, akiknek jó munkájuk nyomán szebbé, boldogabbá vált az életük. Az elmúlt választások alkalmával már többször jelölni akarták tanács tagnak, de nem vállalta el, mondván inkább csinálják a fiatalok. Hogy miért vállalta most mégis? Erről így beszél: »Most elvállaltam, mert a bizalmat úgy érzem nem szabad visszautasítani, meg aztán a Pálén íj (e körzetben választották tanácstaggá) volna kérésük az embereknek. Mostanában nagyon megnőtt az ér dcklődés a faluban a nemzetközi helyzet egyes kérdései iránt. Főleg a békével kapcsolatos hírek, a béke megvédésével kapcsolatos események keltenek niagy visszhangot. Reza néni — nevezzük most már mi is így, hisz ez az iránta érzett bizalom és szeretet kifejezése — látogatásai során erről a kérdésről beszél talán a legtöbbet. »Én hozzám bizalmasak a lakosok, elmondják véleményüket, ezért állíthatom: itt se kívánja senki a háborút, mindenki békét kíván». — Magam sem kívánom a háborút, elég volt belőle Budapesten — monidja s a visszaemlékezés sok-sok keserve rajzolódik arcára. — Megelégedettség váltja fel e szomorúságot, amikor arról beszél, hogy miként mentett meg két szökött magyar katonát. — Azt mondtam az átöltözött két katonáról, hogy a rokonaim, így hagyták békén őket. Azután arról beszél, hogy hetekig lapultak egy pincében sokszor voltak napokig víz és élelem nélkül. — Nem lehet azt a szörnyűségeket, am.it átéltünk csak így egyszerűen elmondani — teszi hozzá. — 1944 karácsony estéje örökre emlékezetes lesz számomra és a következő reggel méginkább. Este menekültek el a németek, s reggel végre jöttek a szovjet katonák. Kaptam tőlük ennivalót is, ez különösen jól esett akkor. Mindent egybevetve a sok borzalom, a sok szenvedés miatt is Reza néni mégegyszer megismétli — egyetlen izem sem kívánja a háborút. — Nem mondta, de a szavából úgy veszem ki, ez is közrejátszott a tanácstagság elvállalásába^ hogy így közvetlenebbül akar és tud mozgósítani a béke megvédésére. (i—e) — Szabadságon vagyok, titkár elvtárs, bejöttem körülnézni, talán akad részemre is pártmunka. A párttitkár hellyel kínálja Púpos Józsefet, érdeklődik, mit csinált a karjával. Púpos József elmeséli, hogy munka közben megrándult a csuklója és most három hétig betegszabadságon van. Amikor Púpos elvtárs elmegy, felém fordul Németh elvtárs és azt mondja: — Látja, erre az emberre is nagyon sok panasz volt hónapokkal ezelőtt. Rendszertelenül járt szolgálatba, ivott is, rendezetlen volt családi élete is. Munkatársai nem szívesen dolgoztak vele. A pártvezetőség elbeszélgetett Púpos elvtárssal, figyelmeztette, s a jó szónak volt foganatja. Betegsége előtt már az egyik legjobb külszíni munkás volt. Visszavették társai a brigádba, együtt dolgozik a régi cimborákkal, s ez nagy szó. Az emberek nevelése, a helyes út megmutatása a legfontosabb. Itt van például D. Sz. B. esete. Néhány hónappal ezelőtt, amikor rendezték a fizetéseket, megsértődött, s ezért még a szakszervezeti tagságát is egy időre megszakította. Két héttel ezelőtt újabb fizetésrendezés volt. A pártszervezet vezetőségének javaslatára emelték D. Sz. B. órabérét, mert jól dolgozik, soha nincs rá panasz és a családja is nagy. A párttitkár személyesen ment közölni a fizetésemelés hírét. Másnap D. Sz. B. felkereste a párttitkárt és megígérte, hogy ezután még jobban dolgozik. ■pzután újabb ember kopogtat az ajtón, s belép Somogyi Miklós bácsi. Jövőre ő már nyugdíjba megy. Évi járandó szabadságát kivette már, de a disznóvágásra még egy napra volna szüksége. Először a pártirodába jön: — Titkár elvtárs, van-e mód arra, hogy pótszabadságot kapjak, nem bánom, ha fizetésnélküli is lesz. — Van lehetőség, Miska bácsi, szóljon csak a mérnök elvtársnak, ő majd elengedi magát egy napra. A munkások segítenek a fegyelmezetlenek nevelésében. S ha már a közösség valakit kizár magából, azt elküldik a fűtőházból, hogy ne rontsa a hangulatot. — Zs. J. mozdonyvezető-tanonc volt — mondja Németh elvtárs. — Néhány héttel ezelőtt azonban el kellett bocsátani, mert több esetben tettenérték, amikor a szekrényekből pénzt lopott. Nála nem használt a jó szó, a nevelés. Sajnos, érte mást már nem tehet'ünk; Munkaruhában egy fűtő nyit be a pártirodába. — Megürült egy szolgálati lakás, titkár elvtárs, én szeretnék rá pályázni, kihez forduljak? — Forduljon bizalommal az illetékes szolgálati ág vezetőhöz, ő intézi ezt az ügyet. Amikor S. J. kimegy az irodából, azt mondja Németh elvtárs: — Nagyon rendes ember S. J., párttag, csoportbizalmi volt. Az egyik fizetéskor — még tavasszal történt — munkatársával összeveszett az Arany kulacs vendéglőben. A szóváltást verekedés követte. A verekedés után a taggyűlés tárgyalta S. J. ügyét. Leváltották a bizalmi funkcióból és figyelmeztették a kommunista magatartásra. Azóta már észrevettük, hogy használt a fegyelmi büntetés és biztos, hogy többször nem követ el vétséget. Ä párttagok vigyáznak hírnevükre. Nem engedik, hogy gyakoriakká váljanak a fentihez hasonló tévedések, botlások. Ha a párttagokkal szigorúan bánnak, felelősségre vonják őket, az jó, mert növelik a kommunisták tekintélyét. pálkovács Jenő most már nem sikkadt el a művekben fellelhető finomság sem és az együttes a kíséretekben is alkalmazkodó kísérőnek bizonyult. Véghelyi Miklós karnagy az utolsó szám, az [lka fantázia társszerzőiéként is bemutatkozott és meleg ünneplésben részesült Jaszenovits Géza szóistával egyetemben. Az összekötő szöveget Gerse József, a zenekar egyik tagja állította jssze és mondta el, és ezzel nagy mértékben hozzájárult a magyar szerzők műveiből összeállított hangverseny megértéséhez. A zenekar szombaton este a BM. dubban mutatkozott be először Szék ;zárd közönségének. Itt is a bony- íádihoz hasonló sikerrel szerepelt a lenekar, majd a hangversenyt köve- ően vacsorán vettek részt az együt- es tagjai.