Tolna Megyei Népújság, 1958. december (3. évfolyam, 284-307. szám)

1958-12-11 / 292. szám

MA MEGYEI VU.AU PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Egymilliószázezer hallgató kilenc hónap alatt a TIT-előadásokon III. évfolyam, 292. szám. ÁRA: 59 FILLÉR Csütörtök, 1958. december 11. fl dombóvári járási tanács kedden tartotta alakúié ülését A dombóvári járásban 38 járási tanácstagot választottak meg. A tör­vényes előírásoknak megfelelően az alakuló ülésen mandátumvizsgáló bizottságot választottak, amely kö­rültekintően megvizsgálta a járási tanácstagok mandátumainak hite­lességét. A jelentés arról tanúsko­dott, hogy a járási tanácstagok kö­zül többet egyhangúlag választottak meg és ha néhol volt is ellenszava­zat, az elenyésző volt. A most megválasztott tanácstagok nagy része tagja volt az előző tanács­nak is. A 38-ból 21 «-régi« tanácstag. Ez azt mutatja, hogy az előző tanács alapjában véve jó mtn- kát végzett, hiszen a tan csta- gok többségét ezé t tisztelte meg a lakosság ismét bizalmával. Ha a foglalkozás szerinti ö sze- tételt vizsgáljuk, mindenek előtt ad állapíthatjuk meg. hogy ez a tan'cs valóban a nép képviselője. Minden tanácstag a munkások, parasztok és a néphez hű értelmiség soraiból ke­rült ki. Nincs köztük kizsákmányo­ló: gyáros, vagy földesúr, valamenv- nyien a népből jött, a nép érdekeit szolgáló embe'ek. A t' ná'stagok kö­zül 17-nek eredeti fogla’kozása mun­kás. Ezek között több olyan van, akik mint kétkezi munkásemberek nem most, hanem már évekkel ez­előtt kiérdeme’ték a vá'asztók bi ’?1- mát és a tanácsok, vagy egyéb szer­vek élére kerültek, mint függetlení­tett vezetők. Jól dolgoztak, nem sza­kadtak el a néptől és ezért ismét bi­zalmat kaptak a választóik+ól. Jóné- hányan ma is a te m"lésben dolgoz­nak, de a kétkezi munkájuk mel’ett aktívan bekapcsolódtak a közéleti tevékenységbe, mint egyszerű m n- kásemberek is lelkesen képviselték az illetékes helyeken dolgozótársaik, üzemük, lakóhelyük érdekeit. Ilyen többek között Fukszberger János, aki nemcsak a tanácsnak, hanem a végrehaitó bizottság­nak is tagja lett. t A választók úgy vé'ték, hogy ráter­mettsége, áldozatkészsége alkalmas­sá teszi e megtisztelő, de felelősség- teljes feladat elvégzésére. A járási tanács tagja lett Horváth Sándor munkásfiatal is, aki a Fa- telítőnél dolgo ik. ö különösen az if­júsági mozgalomban tevékenykedett aktívan és olyan áldozatkész, jó munkát végző fiatal, hogy a válasz­tók járási tanácstagnak is megfele­lőnek találták. Igen örvendetes — ami egyben a választók politikai érettségét is !ük- rözi —, hogy ielentőségük arányá­ban a termelőszövetkezetekből is több tag a járási tanács tagja l°tt. Az előző járási tanácsban rém volt terme’ő-zöve+kez°ti já á-i tanácstag Ez főként azzal magyarázható, hogy az előző választásoknál a termelő­szövetkezeti mozga’om a dombóvá~i járásban még nem volt ilyen fejlet:, | másrészt pedig, mert az ellenforra­dalom hatására több termelőszövet­kezett feloszlott és az ott lévő árási tanácstagok megs.űntek termelés _ö- vetkezeti tagok lenni, kénytelenek voltak egyénileg gazdálkodni. Most nyolc termelőszövetkezeti tagot vá-. lasztottak be a járási tanácsba. Ezek között olyan példás munkát ] végző tsz-tagok vannak, mint a dal- mandi Horváth Ferenc, aki miután az ellenforradalom hatására felosz­lott a helyi termelőszövetkezet, a gazdasági, politikai élet konszolidá­lódása folytán az e'sők között kezdte meg a termelőszövetkezet újjászer­vezését. Alapvető szerepe van abban, hogy a termelés ~övetkezet meg is alakult és már az első év után 49 forintot tudtak kiosztani pénzben és ter­ményben munkaegységenként. Nép­szerűségére, tek'n'é’yére jellemző, hoay megválasztása során nem volt egyetlen ellenszavazata sem. Egyéni paraszt tagjai is vannak a járási tanácsnak. Kistúri György szakcsi kisparasztot is beválasztot­ták a járási tanács tagjai közé és a választók többsége ezzel mintegy bebizonyítot'a, ho^y mennyire tisz­telik azért az áldozatkész tevékeny­ségéért, amelyet a község ér^e'-ében kifejtett, főként m'óta a községi Ha­zafias Népfront-bizottsáCT elnöke. So­kat tett a község fejlesztése érdeké­ben, s nem csak a választói, i-anem a járás vezetői is tisztelettel bes él­nek róla. Szemes János Dombóvár, Te’eki utcai kömoparaszt fsmét to "ja lett a járási tanácsnak. Nemcs k példás razdálkodó, h"nem amel’ett széles­körűen foglalkozik közérdekű ügyekkel is, így többek '-ömH a tár­sadalmi munka szervezésével. Külön meg kell említeni dr. Szir­mai Endrét, a tanítóképző igazgató­helyettesét, aki kiemelkedő kulturá­lis tevékenységet folytat. Több párt- és állami vezető jó munkáját dokumentálták a vá­lasztók azzal, hogy ismét bevá­lasztották őket a tanácsba. » A járási tanács tagja lett a járási pártbizottság első titkára, Halmai elvtárs, tanácstagok lettek, az ala­kuló ülésen pedig ismét vb-tagnak és a végrehajtó bizottság elnökének választották meg Sajgó Ferenc elv­társat, helyetteseknek Vaszkó Szil­veszter és Lóki Miklós, titkárnak pedig Bérdi József elvtársakat. Az alakuló ülésen törvé y esi tették a községi tanácsok végrehajtó bi­zottságainak megválasztását. Részt vett az ülésen és felszólalt (| dr. Tuska Pál elvtárs, a Megyei Ta-(l nács végrehajtó bizottságának clnö-ú ke. Felszólalt az ülésen Halmai e'v-l1 társ is és a járás vezetői közül még többen. Részt vett az ülésen Ette er Sándor országgyűlési pótképviselő is/ Sajgó Ferenc elvtárs az új végre­hajtó bizottság nevében köszönetét fejezte ki a bizalomért és röviden körvonalazta mindazokat a felada­tokat, amelyek a járási tanácsra várnak a közeljövőben. így minde­nek előtt sokat kell tenniök a terme­lőszövetkezeti mozgalom továbbfej­lesztése érdekében, a községfejlesz­tési tervek elkészítése és végrehaj­tása érdekében, a kulturális élet te­rén. Külön beszélt arról, hogy milygn nagyjelentőségű a dolgo­zók ügyes-bajos dolgainak, pa­naszainak elintézése, a nők és a fiatalok problémáival való fog­lalkozás, elsősorban számukra a megfelelő munkalehetőségek biztosítása. E te vonatkozóan több hathatós intézke­dés van már folyamatban. Az alakuló ülésen megválasztot­ták az állandó bizottságok tagjait is. Br da A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat az idén háromnegyed év alatt 15 908 előadást tartott *a fővá­rosban és vidéken 1 102 310 hallgató előtt. Többet, mint tavaly, amikor 12 hónap alatt hangzott el 11 647 elő­adás, s ezen mintegy kétszázötven­ezerrel kevesebben vettek részt a mostaninál. Két évvel ezelőtt összesen három városban, az idén már kilencben nyitotta meg kapuit a Szabadegye­tem, 25 helyen népfőiskola, 60 nagy­üzem mellett pedig munkásakadé­mia működik. A TIT-nek 7500 előadó tagja van. 1A Jövő év végéig tízezerrel növelik. Vidéken — ahol az előadások har­minc százaléka elhangzik — a legna­gyobb hiba, hogy az ismeretterjesztő munka elenyésző része, mindössze két és fél százalék szól a termelő- szövetkezetek és az állami gazdasá­gok tagjaihoz, munkásaihoz. Most megkeresik a rryidot arra, hogy a mezőgazdaság szocialista szektorának tagjai elegendő számban halljanak ismeretterjesztő előadásokat. A munkásosztállyal kapcsolatos párthatározat nyomán nagyobb gon­dot fordítanak az ismeretterjesz­tésre a munkásszállásokon. Pártliázat és járdát építenek, bővítik a művelődési házat és a községi könyvtárat Nakon Nakon, az alakuló tanácsülésen öt állandó bizottságot választottak, s ezek közül az egyik a községfejlesz­tés kérdéseivel foglalkozik majd rendszeresen. Lesz munkája ennek a bizottságnak, mert amint a községi tanácselnök tájékoztatott bennünket, sok régóta megoldásra váró feladatot akarnak megvalósítani. Nakon is első helyen a járdaépítés szerepel. Amint mondják, 1960- tól már nem foglalkoznak e kérdéssel. A jövő évben már minden ház előtt megépítik a járdát, a vasúti megállóhoz is levezetik, sőt Nosz- tányban is megépítik a betonkockás járdát. A megépítendő járda hossza mintegy 3 kilométer. Elkészült a Dombévárf Faipari KTSZ úi iizentháza A Dombóvári Faipari KTSZ-nél ebben az évben kezdték meg a szö­vetkezet új üzemházának építését. A több mint fél millió forintba ke­rülő építkezést nemrég fejezték be, most folyik a szövetkezet műhelyei­nek átköltözése. Az új, korszerű üzemházban a réginél sokkal egészségesebb munka- körülményeket tudnak biztosítani a szövetkezet tagjainak. Lehetővé vá­lik új tagok felvétele is, aminek ed­dig — bár volt több jelentkező — az volt az akadálya, hogy nem volt megfelelő helyiség a szövetkezet bő­vítéséhez. Természetesen az új üzem­ház elkészültével növelni tudják a szövetkezet termelését is, ami — fő terméke a szövetkezetnek a bútor — hozzájárul a bútörhiány enyhítésé­hez. Népművelési szakkor alakult a bonyhádi gimnáziumban Űj színfolttal gazdagodott Bony- hád kulturális élete. A gimnázium­ban Horváth Olivér igazgatóhelyet­tes vezetésével megalakult a nép­művelési szakkör. A szakkör tagjai hetenkint tartanak foglalkozást. Rendszeresen előadásokat hallanak a népművelés feladatairól, a gyakor­lati népművelési munkáról. Látogat­ják a járási művelődési ház művé­szeti csoportjainak próbáit és a báb­színház előadásait. Megismerkednek a népművelési munka felépítésével, a munkatervekkel és a költségveté­sekkel. Még ebben a hónapban ki­rándulást szerveznek Sárpilisre, ahol az országos hírű népi együttes mun­kájával ismerkednek. Az iskola elvégzése után a fiata­lok közül bizonyosan többen is erő­sítik a népművelési apparátust. A tanács vezetőinek tervei szerint — ha ezt végsősoron jóváhagyja a tanácsülés, amit azonban azt meg­előzően a községfejlesztési állandó bizottság is megtárgyal —. mintegy 5000 forintot fordítanak majd a köz-' ségi könyvtár fejlesztésére, a műve­lődési házra 36 000 forintot költenek. A sportolók támogatására mintegy 3000 és a tűzoltószertár építéséhez mintegy 5000 forint értékű anyagot fordítanak. A mucsi és a diósberényi példa nyomán a tanácsvezetők azt is terve­zik, hogy a községben 1959-ben meg­építendő pártszékház felépítéséhez, mintegy 30 000—35 000 forint értékű anyaggal és társadalmi munkával járul hozzá a község lakossága. A különböző községfejlesztési munkák során az anyagi hozzájáruláson túl a nakiak mintegy 60 000 forint ér­tékben társadalmi munkát is végei­nek. A községfejlesztési hozzájárulás nyomán 1959-ben Nakon befejeződik a járdaépítés, amely évtizedeken ke­resztül gondot okozott a község la­kóinak s emellett művelődnek, ta­nulnak a község lakói. — Több bútor kerül forgalomba a téli időszakban az előző időszakhoz viszonyítva. A növekedés mintegy 15—16 százalékos lesz. Jelentős j% vulás lesz a csőbútor és hálószoba­bútor ellátása terén. Bútorféleségek­ből a kereskedelem beszerzése eléri a 4 millió forintot Tolna megyében. — Tolna megyében ma 37 bölcsőde működik, több mint 800 férőhellyel. A múlt rendszerben mindössze két bölcsőde működött 30 férőhellyel. Ezenkívül majdnem minden község­ben működik idénybölcsőde is a népi demokrácia szociális intézkedéseinek eredményeként. Ismét egy lépés a lakásprobléma enyhítése felé A Tolna megyei festőművésYelc támogatása* A Tolna megyei festőművészek alkotásaiból több képet vásárolt a megyei népművelési csoport. A festő­művészek és a Képzőművészeti Alap szakemberei végezték a zsűrizés munkáját. Ennek eredményeképpen összesen öt és félezer forint érték­ben a népművelési csoport a követ­kező képeket vásárolta, amelyeket majd odaajándékoz a népművelési intézményeknek: Dr. Szirmai End- rénétől egy olajfestményt, Lőrincz Vitustól 4 aquarelt, Horváth Olivér­től 2 aquarelt, Szabó Jenőtől 1 olaj- festményt és egy aquarelt. December 6-án közölték az új­ságok,) hogy az országos gazdasági bizottság foglalkozott a felesleges irodahelyiségek felszabadításának és azoknak lakásokká való átala kításának ügyével. A lapok azt is közölték, hogy a gazdasági bi­zottság utasította a minisztere­ket, a főigazgatóságok vezetőit és a tanácsok v. b. elnökeit, hogy 1959 szeptemberéig vizsgálják fe­lül a hozzájuk tartozó intézmé­nyek elhelyezését és a norma fe­letti helyiségeket szabadítsák fel lakások céljaira, úgy hogy a he­lyiségek átalakítása gazdaságos le gyen. A gazdasági bizottság utasí­tása azt is tartalmazza, hogy a felszabadított lakások kétharmad részét a felszabadító szerv, egy- harmad részét pedig a tanácsok rendelkezésére bocsátják. Ezzel kapcsolatban megnéztük mi a helyzet a megye székhelyén, Szekszárdon, ahol Tolna megyé­ben talán a legsúlyosabb a lakás- probléma és a legnagyobb erőfe­szítésekre van szükség a nehéz­ségek enyhítésére. A városi tanács illetékes szer­vei fél évvel ezelőtt felmérték, hogy a város területén lévő hiva­talok mekkora területet foglal­nak el és mennyi a hivatalok által használt normán felüli terület (a norma: egy dolgozóra számítva 4—6 négyzetméter). A fel mérés érdekes és figyelemreméltó eredményeket hozott. Kiderült, hogy nem is kevés az olyan hi­vatalok, vállalatok száma, amelyek jóval nagyobb területet vesznek igénybe irodák céljaira, mint amennyit a norma lehetővé tesz. Néhány példa: MÉSZÖV 98 négy­zetméter, Földművesszövetkezet 31, Vízügyi Igazgatóság 67, Téglagyári Egyesülés 68,, Statisztikai Hiva­tal 43, Állami Gazdaságoki Megyei Igazgatósága 57, Térképészeti Hi­vatal 90, városi tanács 265, Bá­nya- és Építőanyagipari Egyesülés 81, Városgazdálkodási Vállalat 81 négyzetméterrel nagyobb területet használ, mint amennyit a norma előír, hogy csak a legnagyobbakat említsük, hiszen a felsoroltakon kívül még nagyon sok vállalat, hivatal van,, amely 10—20 négy­zetméterrel túllépi a normát. Tehát, amint a felsorolás is mu­tatja, összébb lehet és kell szorí­tani az egyes, a megengedettnél nagyobb területet használó hiva­talokat, vállalatokat. Persze azt is meg kell mondani, hogy a norma szerint egy dolgozóra eső 4—6 négyzetméter nem sok, sőt igen szűkös, viszont a lakásprobléma enyhítése, majd pedig megoldása égető kérdés. Ezzel egyébként a vállalati és hivatali, dolgozók is egyetértenek. Ha a gyakorlatban is végrehajt­ják a rendelkezést a normák be­tartására jelentős terület szabadul fel lakáscélokra Szekszárdon. Több vállalatot össze lehet vonni egy épületbe, néhány épületet esetleg fel is lehet szabadítani és átadni lakásnak. örvendetes,, hogy a jövő évben, mihelyt az időjárás engedi, meg­kezdik az irodaház építését, amely­be beköltözik a Magtermeltető Vállalat (helyét át lehet adni más hivatalnak), a MÉSZÖV (kiválóan alkalmas lakások céljára) és a» Állami Biztosító (ugyancsak al­kalmas lakásnak). A rendelet meg valósítása tehát ismét kis enyhí­tést eredményez majd Szekszárd egyik égető problémáján és ezzel is megint egy lépést teszünk a la­káshelyzet megjavítása felé. L. Gy.

Next

/
Thumbnails
Contents