Tolna Megyei Népújság, 1958. december (3. évfolyam, 284-307. szám)

1958-12-23 / 302. szám

195S december 23. TOLNA MEGYEI NEPtJJSÁG 3 Gazdagodnak a bonyhádi járás termelőszövetkezetei Jobb sorsra érdemes kifli A bonyhádi járás területén 1958. november 1-el 18 termelőszövetke­zetnél készítettünk zárszámadást, melyből két tsz 1958. tavaszán ala­kult. Valamennyi tsz-ben a zárszám­adási közgyűlések megtörténtek. A közgyűléseken több kívülálló egyé­ni dolgozó paraszt vett részt, akik felszólalásukban is elismerték a nagyüzemi gazdálkodás fölényét és kérték felvételüket a termelőszövet­kezetbe. A járás területén a zárszám­adási közgyűléseken 28 család­dal, 35 taggal és 45 hold földte­rülettel szaporodtak a tsz-ek. A bonyhádi Petőfi Tsz-be nyolc, a zombai Vörös Csillag Tsz-be négy, a bonyhádi Dózsa Népe Tsz-be tíz család, a többi tsz-be egy-kSt család lépett be. A belépők túlnyomó ré­sze volt tsz-tagokból tevődik össze. De van közöttük olyan is, akit az el­lenforradalom láza zavart meg, s két évig mint egyéni dolgozó pa­raszt gazdálkodott. Ezek a dolgozó parasztok elmondták, hogy mennyi­vel jobb volt nekik 1956-ig a terme­lőszövetkezetben és ezért választot­ták újból ezt az utat. 3004/1958. számú rendelete, amelyet a termelőszövetkezetek kihasználtak s ennek következ­tében összesen 1 768 190 forint­tal nőtt a termelőszövetkezetek jövedelme, ami az egy munka­egység értékét 8,46 forinttal nö­velte. Mindemellett jelentős kedvezményt kaptak a tenyészállat vásárlásnál, összesen 40 766 forintot, beruházási anyag után 135 250 forintot. Az 1957. évi zárszámadástól az 1958-as zárszámadásig egy év alatt a szövetkezetek tiszta va­gyona 2 538 271 forinttal emel­kedett, vagyis napjainkban elérte a 12 960 397 forintot. Ez azt jelenti, hogy a járás területén egy családra eső szövetkezeti vagyonból minden tagra 27 000 forint esik, amit sem­miféle kötelezettségek nem terhel­nek. De kedvezően alakult a terme­lőszövetkezetek bevétele is. Például amíg 1957-ben a növénytermelésből 3 143 555 forint volt a bevétel, addig 1958-ban 5 530 993 forint. Az állattenyésztésből 1957-ben 3 664 645 forint, addig 1958-ban 6 554 562 forint volt a bevétel. Dózsa Népe Tsz-ben 1957-hez viszo­nyítva 1041, a bonyhádi Petőfi Tsz- ben 1957-hez viszonyítva 1218, az aparhanti Március 15 Tsz-ben 1957- hez viszonyítva 616, a kétyi Kos­suth Tsz-ben 484 literrel fejtek töb­bet egy tehéntől. A termelőszövetkezet megerő­södésével, megszilárdulásával egyidőben 1957. november 1-től 1958. október 30-ig belépett 151 család, 414 hold földdel. A belépettek között számos olyan termelőszövetkezeti tag van, aki 1958. tavaszán lépett be, eléri a ha­vi jövedelme az 1400—1500 forintot; A bonyhádi Dózsa Népe Tsz-ben Kiss Mátyás, aki 1958. áprilisában lett tsz-tag, a hét hónap alatt 364 munkaegységet szerzett és 12 740 fo­rintot kapott természetben és kész­pénzben. Ennek alapján Kiss Má­tyás havi keresete elérte az 1820 fo­rintot. De lehetne még több ehhez hasonló példát említeni. Jakab Albert—Szabó Dezső A város köztisztasági alkalma­zottai nyesik az út fáit, gondosan csomóba rakják a galyakat. Tőlük lépésnyire a megyei ta­nács járdáján görbe felkiáltó jel­ként egy jobbsorsra érdemes kifli várja, hogy valaki megszánja. Már órákon át ott didereg, s a já­ró-kelők gondosan kikerülik, de nincs senki, aki megmentené. Diák, vagy felnőtt ejthette le. nem tudni, de nem ritka jelenség ez nálunk. Elnézem üzemi étkez­dénkben egy-egy étkezés után ko­sárra való kenyérdarabkák gyűl­nek össze. Mi ez? Könnyelműség? Az is! De mikor válnak könnyel­művé az emberek? Amikor létük biztosítva van, amikor a társada­lomban nincs olyan elhagyatott ember, akinek »kenyérgondjai« le­gyenek. Emlékszem jóanyám asztalán gyermekkorunkban ismeretlen volt I a kifli. Sok-sok nagy ünnep el­múlt s jó volt ha görhőnprószá- nak (kukoricaliszt vízzel behabar­va és tepsiben kisütve) örvendhet­tünk. Iskolában? Ha jutott kis piroszsíros kenyér, amit »úri há­zaktól« varrásért kaptak nővé­reim. Ez is olyan csemege volt, hogy még hencegtünk vele. Pedig mit robotoltunk! Sanyi barátom akkora kis gyermek volt, hogy még az édesanyjával aludt és már mentem ébreszteni, hogy Med- gyes-pusztára napkeltére odaér­jünk. S mentünk egy sereg sápadt, vézna gyermek kenyeret — nem kiflit! — keresni. Később felnőtt koromban sem találkoztam elhagyott kiflivel, még Pest legragyogóbb negyedé­ben sem. Váci utcába is el-elmerészked- tünk hátha akad csomaghordás. Sok-sok hozzánk hasonló koplalás­tól lázas munkanélküli leste, hogy csomagvitelért tíz-húsz fillért kap jón. De hát ránk sem bízták a bundás naccságák, mert rongyo­sak voltunk. — s — A bonyhádi járás területén az egy munkaegység értéke 33 forint 78 fil­lér, ami a következőképpen oszlik meg: 15,36 forint természetben, 18,42 forint pedig készpénzben. Ez azt je­lenti, hogy a járásban egy tsz-tag át­lagkeresete 10 800 forint. Hozzászá­mítva a háztáji területből eredő jö­vedelmet is, az egy havi kereset 1150 forintot tesz ki. Ezt a jövedelmező­séget elősegítette a kormány 155 FONT EGY FÉLPENNYS BÉLYEGÉRT Az angol bélyegtőzsdén 155 fontért cserélt gazdát az a zöld fél- pennys bélyeg, melyet 1909-ben bo­csátottak ki. A bélyeg VII. Edward király duplanyomásos baloldalra né­ző arcképét viseli, összesen 12 da­rabot bocsátottak ki ebből a hibás sorozatból. A bélyeget osztrák gra­fikus rajzolta. BERMUDAI EMLÉKBÉLYEG Üjév napján Bermuda új hat pennys emlékbélyeget bocsát ki az angol kolónia 350 éves évfordulójá­nak tiszteletére. A megjelenés napján az emlék- bélyeget egyetlen postahivatal fogja csak árusítani. Ezt a postahivatalt a Hamilton-i postamester alapította az 1800-as évek elején. A posta aj­tajára szekrényt szerelt, amelybe a közönség beledobta a leveleket és egy pennys pénzdarabot, a belföldi kézbesítés díját. Perot postamester rövidesen azt tapasztalta, hogy a le­Az ilyen irányú alakulás abból adó­dott, hogy amíg 1957-ben a 100 kát. hold szántóra jutó tejtermelés 11 070 liter volt, addig 1958-ban 16 479 li­ter. Vagyis amíg 1957-ben az egy te­hénre eső tejtermelés 1604 liter volt, addig 1958-ban 2475 liter. Az ilyen értelmű fejlődés azokban a termelő- szövetkezetekben mutatkozik meg, ahol megfelelő az állatgondozó, s a takarmány összetétele. A bonyhádi vélszekrényben jóval több a levél, mint a pénzdarab. Úgy segített ma­gán,, hogy papírlapokat lebélyegzett és ráírta »1 penny«. Aláírta a nevét és a lapokat darabonként egy pen- nyért árusította. Ma már legfeljebb 12 ilyen lap maradt fenn, értékük darabonként 1000 font. — Korszerűsítik az igényeknek megfelelően, növelik a vendégek ké­nyelmét a Bonyhádi Vendéglátóipari Vállalat szállodai részében. Ennek megfelelően a szállodai ágyak száma hattal bővül. A korszerűsítést szol­gálja az, hogy három szobát modern csőbútorokkal szerelnek fel. A bőví­tést és a korszerűsítést elsősorban az tette szükségessé, hogy megnöveke- ! dett a kereslet Bonyhádon is a szál­lodai szolgáltatások iránt. Ennek megfelelően a Bonyhádi Vendéglátó­ipari Vállalat igyekszik is eleget ten­ni az igényeknek. A LYONS-HOTEL MOSOGATÓLEGÉNYE Nagyon nehéz volt munkát sze­rezni. Naphosszat ődöngött Antal Jóska a széles, sugárutakon. A ru­hája gyűrött lett, s mivel tiszta in­get már nem tudott magára venni, egy kopott trikóban járt. A láger kosztja csak az éhenhalástól men­tette meg. Egyszer az egyik utcakeresztező­désnél idős néni szólította meg. — Nem magyar maga, kedvesem? — De az vagyok. — Mindjárt gondoltam. Elárulta a ruhája — mondta a néni. — Hol lakik? — Lágerban. — És hogy érzi itt magát? — Szeretnék hazamenni — vála­szolt a fiú. — Hol dolgozik? — Sehol; — Pedig másként nem tud haza­menni. Dolgoznia kell... Pénzt kell gyűjtenie a hazautazáshoz — mondta a néni és elhívta a lakására. Antal Jóska még aznap megis­merte az egész családot. Vendéglátó gazdája Finán Imre 1938-ban mene­kült ki Magj^arországról Angliába, az egyre fokozódó antiszemitizmus elől feleségével. A lányuk, Valika már Angliában született. Imre bács' neoncsőtervező volt egy angol— francia vegyes üzemben, a felesége női szabó, a kislányuk, Valika pedig üzletben dolgozott. Antal Jóska Finánéknál maradt. Egy apró kis szobát bocsátottak ren­delkezésére. Finán Imre a demokra­tikus magyarok londoni klubjának egyik vezetője volt. Esténként sokat beszélt Jóskának arról, hogy London­ban is vannak demokratikus érzel­mű, sőt kommunisa magyarok is, azok között, akik a fasizmus elől menekültek Angliába. Csak a má­sodik világháború utáni években bukkantak fel Londonban volt föld- birtokosok, gyárosok, horthysta ka­tonatisztek, akik a népi hatalom elől menekültek Nyugatra. Finánék gyakran kaptak levelet magyarországi rokonaiktól, magyar házi könyvtáruk volt, s esténként mindig meghallgatták a Kossuth- rádió adását. Két hétig tartó lázas keresés után Finánéknak sikerült ismerőseik ré­vén Jóska számára munkát találni a Lyons-Hotelben. Antal Jóskát mosogatólegénynek szerződtették. Éjszakai műszakban mosogatott. 1957 karácsony éjszakáján Antal Jóska a szokottnál fásultabban vé­gezte a munkát. Nem kapott hazul­ról levelet. Nagyon el volt kesered­ve. A mosogató fölött lévő bárból leszűrődő egyhangú zene elálmosí- totta. Gondolatai Bonyhádon jártak. A mosogató helyiség undorító illatá­ba úgy tűnt, mintha a távolból fenyőfa illata áradt volna, összefu­tott a nyál a szájában, amikor a sö­tétpiros héjú, ízletes mákoskalácsra gondolt, amit karácsonykor szoktak sütni otthon a számára. Amikor pe­dig az édesanyja jóságos aggódó ar­cát idézték elő lázasan kalandozó gondolatai, elejtette a tányért. A mosogató helyiség gorombasá­gáról hírhedt főnöke, Mister Volent odaugrott hozzak s a fülénél fogva cibálni kezdte. — Itt nincs szükség álmodozókra, kispajtás. Már egy órája figyellek, olyan lassan mozogsz, mint egy ele­fánt. Hát mit gondolsz, miért fize­tünk mi? A fiú zavartan állt egy darabig, aztán az önérzet váratlanul felülke­rekedett benne. — Engedje el a fülemet! — kiál­totta, s a tekintete villámokat szórt. A mosogató személyzete feszült érdeklődéssel figyelte az epizódot. — Na, ha visszapofázol, akkor le is út, fel is út — kiáltott kivörö­södve Mister Volent, és a kijárat felé lökte a fiút. Újból munkanélküli napok követ­keztek. A karácsonyt követő 24. napon azonban Valika örömtől su­gárzó arccal köszöntött Antal Jós­kára. — Van munka. Megüresedett egy hely az áruraktárban — újságolta. Ettől a naptól kezdve az áruház szőnyeg-raktárában dolgozott Jóska. Rendkívül nehéz munka volt. Het­ven—nyolcvan kilós szőnyegeket kellett cipelnie. Összeszorított fogak­kal tűrt minden gorombaságot. Csendben dolgozott, s tíz hónapos szívós munka után sikerült összeku- porgatnia a hazautazáshoz szükséges pénzt. Az idei karácsonyt már Bony­hádon tölti, s a mosogató fiúnak ki­járó fülcibálások és nyaklevesek már csak kellemetlen emlékként élnek benne. (Haypál) BÉLYEGROVÀÏ Békítő tárgyalások Két asszonyt szólítanak be. Mind­kettő középkorú és láthatóan még egymás tekintetét is kerülik. Az egyik felperes, a másik alperes. — Tudja, hogy miért került ide? — kérdezi a bíró az alperest. — -Sejtem. Feljelentett az a... — bök a felperes felé. Ezután pedig a felpereshez fordul a bíró: — Nem lehetne ezt az ügyet bé­késen elintézni? Az egyikőjüknek sem lesz hasznos, ha most perleked­ni kezdenek. Abból csak további harag származhat és nem jobb len­ne, ha békességben élnének? Pró­báljon megbocsájtani szomszédasz- szonyának. Az asszony nem sok hajlandóságot mutat erre. Bosszúvágy tükröződik arcáról, de közben látszik az is raj­ta, hogy nem ez az alaptermészete, inkább valami pillanatnyi felindu­lás váltotta ki ezt benne. — Hét évig voltunk szomszédasz- szonyok. Jóbarátságban is voltunk mindig. Nekem éppen elég sok csa­ládi bajom van, nemhogy mással ellenségeskedtem volna. De hát, ho­gyan bocsássák meg neki, amikor még most sem mutat semmiféle meg bánást. Megsértette a becsületemet, nem hagyhatom ennyiben. Az alperes indulatosan felugrik: — Nem is úgy volt. Rosszul állí­totta be azt a bizonyos dolgot. Ö kezdte a pletykát és nem is tőlem eredtek a dolgok. — Nem igaz, te mondtad, hogy csak én lophattam el a függönyt. Tanúim vannak. A bíró nyugalomra inti a teleket: — A részletek az érdembeli tár­gyalásra tartoznak. De éppen ez az amit lehetőleg el kellene kerülni. Tegyük fel, hogy beigazolódik a tár­gyaláson a rágalmazás, és ha kéri, a bíróság megbünteti az alperest. A rágalmazást szigorúan ítéli meg a bíróság. De mondja asszonyom, ma­ga akkor boldogabb lesz, ha meg­büntetjük az alperest? Kétségtelen, elítélendő dolog a rágalmazás, dehát nem lehet az a cél, hogy egy em­bert, ha megtévedt, mindjárt meg­büntessünk. A megtévedés emberi dolog. Bizonyára maga is tett már olyan kijelentést, hogy azért a bí­róság elítélhette volna,, de magának megbocsájitottak. A megbocsájtás egy igen szép, emberi dolog. Miért ne tehetné ezt meg maga is. Ha az al­peres kijelentené, hogy megbánta már azokat a sértő kijelentésekért többet nem is tesz olyat és mi ezt jegyzőkönyvbe foglaljuk, hajlandó lenne megbocsájtani? — De hát neki esze ágában sincs ilyen kijelentést tenni. Az asszony hangja már nem olyan indulatos. A bosszúvágy is mintha alábbhagyott volna. A bíró az alpereshez fordul: — Hajlandó olyan kijelentést ten­ni, hogy megbánta azt a sértő kije­lentést és nem tesz többé olyat? Az alperes gondolkodik, szomszéd asszonyára néz, egy pillanatra talál­kozik a tekintetük. Nincs benn? gyűlölködés, harag, inkább mind­egyik azt bánja, hogy ide kerültek a hét évi jó szomszédság után. Né­hány másodpercnyi csiend, a bíró a választ várja s végül megszólal az alperes: — Nézd Julis, én kijelentem, hogy megbántam azt amit mondtam, ne haragudj érte, 'többet nem mondok ilyet, de te se beszélj többet olyan csúnya dolgokat rólam. Kopog az írógép: »A felek ki­egyeztek. A bíróság az eljárást meg­szünteti.« A két asszony elhagyja a termet. De most már nem mint ha­ragosok, hanem mint régi jó szom­szédasszonyok. Kicsit elhamarkodott volt a feljelentés — a nézeteltérést bíróság nélkül is elintézhették vol­na. Ezután két házaspár lép a terem­be. — Nem történt időközben békü- lés? — kérdi a bíró. Mind a két fél ugyanazt feleli: — Hogyan történt volna? Ezt nem lehet »csak annyiban« hagyni. Az egyik házaspár a háztulajdo­nos, a másik pedig a lakó. Az egész dolog körülbelül ott kezdődött, hogy a tulajdonosnak szüksége lett volna arra a házrészre is, amelyet még régebben kiutaltak lakás céljára. A törvény szerint arra jogosult is, csak hogy mit csináljon a benne lakó há zaspárral, az utcára nem lehet ki­rakni őket. A tulajdonos mondogat­ni kezdte, hogy költözzenek el a la­kásból, mert oda ő akar beköltözni. A lakók viszont mit válaszolhattak volna mást: — Elköltözünk szívesen, ha ka­punk megfelelő lakást. Azt viszont természetesen nem kaptak. Hiszen nem olyan egyszerű dolog jó lakáshoz hozzájutni. így te­hát maradtak. A házigazda mindezt látva, »taktikát« változtatott: igye­kezett megvonni a lakóktól a mel­léképületek használatát a különféle módszerekkel megkeseríteni a lakók életét, hogy ha másért nem, hát legalább a kellemetlenségek miatt menjenek más lakásba. A lakók egy darabig hallgattak, de aztán ők is kezdték megsokalni a házigazda viselkedését: igyekezték ők is bosszantani azt. Végül is ide­kerültek a bíróság elé. A feljelen­tést a lakók tették a házigazda el­len. A beadott keresetben van rá­galmazás, becsületsértés és olyan bonyolult história, hogy elég kiiga­zodni rajta. Csakhamar kiderül azonban, hogy hasonló feljelentést a házigazda is tehetne, hiszen a lakók sem »fukarkodtak« a különféle be­csületsértő, rágalmazó kijelentések­ben. A tanulság nyilvánvaló: A há­zigazdának mindenekelőtt meg kel­lene értenie, hogy a lakókat nem lehet kirakni az utcára, másrészt pe­dig mindkettőjüknek abból kellene kiindulniok, hogy semmi esetre sem vezethet jóra az ilyen kölcsönös piszkálódás. Egyikőjüknek sincs joga a másikra sértő kijelentést tenni, viselkedjenek mindketten kellő tisz telettel egymás iránt s akkor nem kell költségesikedniök a bírásko­dásért esetleg napokat eltölteniök a bíróságra való utazgatások miatt. Minderről nehéz volt meggyőzni őket, de végül is ígéretet tettek ar­ra, hogy kölcsönösen keresik a bé­kességet. Hogy mi lesz a következ­mény? Majd meglátjuk... Ha mind­ketten keresik a békességet — amint megígérték —, akkor mindkettőjük nek nyugodt élete lesz, ha pedig nem, lehet, hogy egy hónap múlva ismét itt találkozunk velük. BODA FERENC

Next

/
Thumbnails
Contents