Tolna Megyei Népújság, 1958. november (3. évfolyam, 258-283. szám)

1958-11-09 / 265. szám

1958 november 9.

TOLNA MEGYEI NÊPÜJSAG

7

Követendő a bonyhádi Petőfi Tsz jövedelemelosztási módszere

Az 1957—58-as gazdasági év mérlegét nem készítették még el a bony hádi Petőfi Tsz-ben. A gazdasági év gyakorlatilag már befejeződött. A földekről minden termést betakarítottak, így már többé-kevésbé végleges, hogy munkaegységei után mit kap egy-egy tsz-tag a közösből. Az előzetes számítások szerint körülbelül 45 forint lesz egy munkaegység értéke. Ezek túlnyomó többségét pénzben kapják a tagok, terményben az idén csak búzát osztottak. Búzából is mindenki csak any- nyit vitt haza, amennyi családjának és önmagának évi kenyérszükségletét biztosítja. Takarmánygabonát munkaegységre egyáltalán nem osztottak. A felesleget a szövetkezet ■értékesítette nagytételben.

Kukoricából például négy vagonnal adtak el így. Ebből 3 vagonnal szerződésileg szállíto'ttak le a Magtermeltető Vállalathoz, s az így leadott kukoricának minden mázsája után 30 kiló természetbeni felárat és 50 forint készpénzt kapott a szövetkezet.

Prik Imre, a tsz agronómusa azt mondotta, hogy az idén kísérletképpen először osztották szét ilyen arányban a jövedelmet.

Gyakorlatilag ez úgy néz ki, hogy a tagok túlnyomó többsége a 45 forintból 38 forintot készpénzben kap meg a közösből.

Ez új és jó. Mikor ezt elhatározták a következőket tartották szem előtt: Minek vigyék haza a tagok azt a terményt, amit úgyis eladnának. Eladja a szövetkezet egyben és meg kapja a nagyüzemi felárat. Ez a módszer az idén többszörösen jónak bizonyult a Petőfi Tsz-ben. Csak ennek alapján tudták biztosítani azoknak a tagoknak és csáládjuknak évi kenyérszükségletét is, akik június után léptek a tsz-be. S mert a bonyhádi Petőfi Tsz-ben 17-en voltak ilyenek, ez nagyon jelentős. Ezek a tagok búzából kaptak többet, pénzből pedig kevesebbet.

A bonyhádi Petőfi Tsz-ben az idén kevesebb a munkaegység-részesedés, mint amit beterveztek. Azért kevesebb, mert a tagok saját erejükből építettek egy modern, 55 férőhelyes magtárpadlásos, tehénistállót, amit egy évvel ezelőtt a tervezésnél még nem vettek számításba. De a tagság így is elégedett a részesedéssel. Elégedettek a tsz-ta- gok, mert a 45 forintos munkaegységrészesedés mellett is

átlagban 30 000 forint lesz egy- egy olyan tsz-tag évi jövedelme, aki tavaly november 1-e óta dolgozik a közösben.

A jövedelemelosztásnak a már említett formájával a Petőfi Termelőszövetkezet minden tagja egyet ért. Ezért az 1958—59-es gazdasági évre is hasonlóképpen tervezik a jövedelemelosztást az elmúlt évihez.

Az első próbatétel

A «Bimbó* hátsó lábai alá dobogót állítottak. Az egyik ember a szarvánál fogva a fejét tartotta, a másik a száját feszítette szét, a harmadik pedig, Kaszás Péter a legtapasztaltabb fejőgulyás hosszú gumiszondát erőszakolt a szájába.

— Csak nehogy a légzőcsövébe menjen — sopánkodott Csámpa Vendel az öreg éjjeli őr, aki a íe- jőgulyásokat az istállóba csődítet- te, amikor észrevette, hogy a »Bimbó« felfúvódott.

— Tudom én hova kell dugni, nem megy ez a légcsőbe, ne féljen.

A »Bimbó« nagyot rántott a fejével, előrelépett, s Kaszás Pétert a jászolhoz nyomta. A gumiszonda kicsúszott a szájából.

— Na, mégegyszer próbáljuk meg!

Az emberek újból nekigyűrkőz- tek.

— Most aztán nem szabadulsz — sziszegte kitüzesedett arccal Kaszás Péter, s a szondát teljes erővel az állat szájába nyomta.

Csámpa Vendel, az éjjeli őr az állat kidudorodó bal horpaszához lépett, megtapogatta, majd beleszagolt a »Bimbó« szájából kimeredő gumiszondába, amelyből a pálcát eltávolították.

— Ez annyit sem ért neki, mint a halottnak a szentelt víz, — állapította meg lemondóan.

— Az állat állapota percről- percre súlyosabbá vált. Az emberek kétségbeestek.

Megyei tanácstagjelölt a választók között

Osztermajer János, a Sárközi Állami Gazdaság igazgatója beosztásánál fogva elfoglalt ember: A megye egyik legnagyobb szocialista nagyüzemét vezeti. De azért még arra is jut ideje, hogy a termelésen kívül az emberek apró, jelentéktelennek létszó ügyeivel foglalkozzon. Az aratás kel« lös közepén például — mikor azt sem tudta melyik üzemegységbe »szaladjon« — betért hozzá a gazdaság egyik dolgozója. Remegő hangon előadta, hogy kislányát sürgősen a szekszárdi kórházba kell szállítani és az üzemegységvezető nem tudott kocsit adni, mert a fogatok dolgoznak. Az igazgató gondolkodott egy kicsit és a világ legtermészetesebb hangján mondta: — Mondja az én kocsisomnak, hogy fogjon be és men jenek el a kórházba. Én majd kimegyek, ahogy tudok.

A másik vele kapcsolatos epizódnak éppen a héten voltam tanúja. Egy bevonulni készülő fiatalember azzal állt elő, hogy az igazgató csináltasson neki egy kof- fért, amiben elviszi a bevonuló katona a legszükségesebb kellékeit. Az igazgató nem találta furcsának a kérést, sőt természetesnek tartotta, azonnal intézkedett, hogy a fiatalembernek a gazdaság műhelyében bérmentve csinálják meg a faládát. Ez is csak emberség dolga volt... Szeretik is őt az egész Sárközben. Ennek bizonysága, hogy a várdombi, alsónyéki, alsónánai és pörbölyi választók egyhangúan öt jelölték megyei tanácstagnak. A jelölés óta Osztermajer János sok időt tölt a választók között, és — bár még nem választották meg —, de máris eljárt illetékes helyen több választó érdekében. Alsónánán például kintjártakor többen felvetették, hogy szeretnék, ha Szekszárd és Alsónána között rendszeresítene* nek menetrendszerű autóbusz jár a-' tot. Ezt az alsónánaiak azzal indokolták meg, hogy naponta több diák, munkás és hivatalnok jár be Szekszárdra és piaci napokon a háziasszonyok is szívesen utaznának busszal. A tanácstagjelölt indokoltnak találta a kérést és mind járt felvette a kapcsolatot a 25. sz. AKÖV igazgatójával. Másnap próbajárat indult az említett útszakaszon és az AKÖV igazgató Osztermajer Jánosnak megígérte, hogy rövidesen rendszeresítik az autóbuszjáratot.

Több családlátogatáson is volt Osztermajer János. Az egyik településen, a Gönczöl-tanyán, ahova hivatalos ügyben ritkán jár megyei ember. Itt is szívesen látták és egy dolgozó ügyében máris intézkedett. Közbenjárásával a település egyik lakója házépítési kölcsönt kapott a Takarékpénztár, tói. A minap pedig Várdombról egy pedagógus kereste fel. Azzal a kéréssel fordult hozzá, hogy segítsen az úttörőcsapatnak egy barkácsoló üzem létrehozásában. Az igazgató megígérte, hogy a gazdaság műhelyéből kisebb szerszámokat küldenek az úttörőknek, hogy tanuljanak, faragjanak. S ha megígérte, biztosan meg is jöttek a szerszámok. Osztermajer János ugyanis olyan ember, aki állja a szavát. Egész biztos — ha november 16-án megválasztják — jól képviseli majd választóinak érdekeit a megyei tanácsban.

D.

— Ülj lóra és vágtass az állatorvosért — adta ki az utasítást Kaszás Péter a feltúrt ingujjú legénynek, aki eddig a »Bimbó« száját feszítette szét.

A tehén a szalmára ejtette erőtlenül a fejét. A légzése szaggatott lett.

— Vége van. Nem várhatjuk meg az állatorvost. Mire ideér megdöglik a tehén... Itt már csak a kényszervágás segíthet — állapította meg az éjjeli őr.

— Hóhó! Ne olyan gyorsan. Talán van még egy megoldás emberek! — kiáltott fel váratlanul Ka szás Péter.

— Mi a megoldás? — álmél- kodtak a többiek.

— Van nekünk már szakemberünk is, ha nem tudnátok, ö talán tud segíteni.

— Ki az?

— Tegnap este költözött ide, a technikus, akit a legutóbbi közgyűlésen felvettünk.

— Gyerek az még. A tojáshéj is rajta van. Most jött ki az iskolából. Nem tud az segíteni — legyintett Csámpa Vendel és megindult a kijárat felé.

Kaszás Péter hangja azonban megállította.

— Hová megy?

— Hozok egy nagykést a kényszervágáshoz.

— Ne késért menjen, hanem keltse fel a szakemberünket, legalább most alkalma lesz arra, hogy megmutassa tud-e valamit.

Az éjjeli őr néhány másodpercet tétovázott, de amikor látta, hogy a többiek is Kaszás Péternek adnak igazat, megindult a szövetkezeti iroda felé, ahol az újj donsült szakember lakott.

Nem kellett sokat várni. Borzashajú tizenkilenc év körüli, álmostekintetű fiú jelent meg néhány perc múlva az ajtóban. Egyenest az állathoz lépett. Megtapogatta a horpászát, majd megkérdezte.

— Megpróbálkoztak a szondával?

— Meg.

— Nem segített?

— Sajnos nem.

— Sikerült rendesen lenyomni a torkán?

Kommentár nélkül

A mezőgazdasági szakemberek felkészültek a zárszámadásokra

Hasznos tanfolyamok színhelye volt az elmúlt napokban Pakson a községi tanács nagyterme. Az első turnusban a tsz könyvelők, a tanácsok, a Magyar Nemzeti Bank és a Statisztikai Hivatal termelőszövetkezetekkel foglalkozó dolgozói részére október 24—25-én kétnapos, október 28-tól november 1-ig ötnapos tanfolyamot rendezett a Megyei Tanács mezőgazdasági osztálya. Itt a résztvevők elmélyítették és kibővítették a zárszámadással és a tervkészítéssel kapcsolatos számviteli ismereteiket.

Az előadásokat Szászi Antal elvtárs, a Megyei Tanács termelőszövetkezeti főkönyvelője és Schwébl Károly elvtárs, a Megyei Tanács mezőgazdasági osztály közgazdásza tartották.

Nagy érdeklődés kísérte az egyes növényfajták önköltség tervezésével és számításával kapcsolatos előadásokat. Eddig a termelőszöretkezetekben nem volt sem önköltségtervezés, sem önköltség számítás. Az idei — 1958/59-es gazdasági évben bevezetett önköltségtervezés magasabb színvonalra emeli a tsz-ek gazdálkodását és módot ad a nagyüzemi szövetkezeti eredmények alaposabb közgazdasági elemzésére.

A számviteli és pénzügyi dolgozók után november 5-én és 6-án a tsz elnökök, agronómusok és községi agronómusok részére rendezett a Megyei Tanács mezőgazdasági osztálya újabb kétnapos tanfolyamot, ahol főleg a tervezés egyes kérdéseiről, a növénytermelés költségszámításával, a munkaerőgazdálkodással és a munkaerőmérleg elkészítésével ismertették meg a hallgatókat.

Feltétlenül említésre méltó államunk anyagi segítsége is, amelyet a tanfolyam hallgatóinak, rajtuk keresztül a termelőszövetkezeteknek nyújtott.

Gy J.

1938-ban meghalt I. S. Lewis heustoni néger temetési szertartásrendező. Még életében intézkedett, hogy testét speciális eljárással bebalzsamozzák és díszes sírba temessék;

A helyi lakosság nagy megdöbbenésére, a holttestet a napokban egy iskola zászlórúdjának tetejére felkötve találták.

Kiderült, hogy fiatalok vandál „tréfájáról” volt szó.

A rendőrség vizsgálatai alapján halottgyalázásért eljárás indult E. Silvestrai 17 éves fiatalember ellen, egy 16 és egy 15 éves fiút pedig szintén átadtak a fiatalkorúak bíróságának.

Ehhez a hírhez nem kell kommentár.

(A „New York Herald Tribune”-ből.)

— Egészen a tövéig bement — válaszolt Kaszás Péter.

— Akkor itt már csak a trokár segít! — állapította meg a technikus.

— Csakhogy trokárja csak az állatorvosnak van — mondta elszomorodva Kaszás Péter.

Az állat légzése egyre ritkább lett.

— Ugye, hogy mégiscsak kényszervágás lesz a vége — fordult az éjjeli őr a többiek felé.

— Nem kell kényszervágni! — jelentette ki a fiatalember.

— Nem kell?

— Nem!

— Akkor megdöglik.

— Nem döglik meg. Adjanak egy kést az is jó lesz trokár helyett.

Kaszás Péter szélespengéjű kést nyújtott át a fiúnak.

— Maga meg bátyám menjen és kerítsen gyorsan egy nádszálat — utasította a technikus magabiztos hangon az éjjeli őrt.

Mindenki némán, feszült figyelemmel követte a fiú mozdulatait; aki oda lépett a tehénhez, s a kidudorodó bal horpaszára illesztette az ujjait, mintha mért volna valamit, aztán határozott mozdulattal beledöfte a bicskát a megfeszülő bőrbe.

Amikor az éjjeli őr megérkezett a nádszállal, a fiú kihúzta a bicskát az állat horpaszából, s a penge által vágott széles lyukba beleillesztette a nádszálat.

Sipoló hang hallatszott; A lei vegő erjedt, savanykás szaggal lett tele. Az állat balhorpaszán a kidudorodás eltűnt.

Mindannyian megkönnyebbüli tek. A dögrováson lévő állaton percről-percre jobban lehetett ész lelni, hogy visszatér belé az élet;

Hirtelen motorzúgás törte meg a csendet, aztán megjelent az ajtóban az állatorvos jólismert, széles alakja.

A kövér állatorvos megnézte az állatot, aztán megkérdezte:

— Nem volt más megoldás?

i

— Próbálkoztunk a szondával is, de nem sikerült, — mondta Csámpa Vendel — már dögrováson volt, nem várhattunk volna vele addig, amíg a doktor úr megérkezik és már éppen el akartuk vágni a nyakát, amikor eszünkbe jutott, hogy nekünk szakemberünk is van már.

Az állatorvos tekintete a fiatal, borzashajú, szőke fiún akadt meg.

— ö az?

— Igen, ő — válaszolt Kaszás Péter — tegnap érkezett.

Ez volt az első próbatétele.: Ha a többit is így kiállja, akkor jó dolga lesz itt a termelőszövetkezetben.

(Haypál)

„Nem érdemlik meg a tiszta vizet..."

— lehet, hogy így fogják fel a dolgot az illetékesek, mert nekünk három év óta, amióta itt lakunk a Béke telepi iskola mellett, a tiszta- vízből sem jutott elegendő — tört ki a panasz Lakatos Jánosból.

És ezután már kérdezés nélkül is elmondja, hogy négy család lakik az iskola melletti lakásokban. Az iskola pedagógusa negyedmagával, rajtuk kívül még három család, Gyenes Ferenc, Csehák Mihály és Lakatosék valamennyien a Béke Tsz tagjai. Valamennyien szomjúságra vannak kárhoztatva, illetve arra, hogy demizsonokban hordják az ivóvizet a közel kettő kilométerre fekvő városból;

A szekszárdi Béke telepi iskola udvarán ugyan van egy mélyfúratú szivattyús kút, amelynek — amióta Lakatosék vissza tudnak rá emlékezni — volt két vagy három gazdája. Az első számú gazda a Béke Tsz volt, ezt követte a Járványügyi Állomás, most pedig gazdátlannak van minősítve. Ugyanis senki sem akarja rendbehozatni a meghibásodott kútat. Az iskola melletti épület a rosszemlékű, volt csendőriskola a Tolna megyei Tejipari Egyesülésé, amelyet tejüzemnek alakítanak át. Az építésnél szükség van vízre, s ezt egy benzinmotor segítségével ki is szivattyúzzák a kútból, de arra már nem

akarnak költeni, hogy a kútat rendbe is hozassák, miután az üzem vízellátását egy másik kútból (amelyet most fúrnak) biztosítják majd. Az üzem építési munkálatait előreláthatóan a jövő év májusában fejezik be. Ez azt jelenti, hogy a vízellátás sem oldódik meg hamarabb.

— Nem mondhatjuk azt, hogy nem foglalkoztak problémánkkal — mondja Szabóné, az iskola pedagógusának felesége. — A védőnő ahányszor csak kintjárt jelentette a városi tisztiorvosnak ezt az áldatlan helyzetet, ami itt van. Mert nemcsak a vízhiány a panaszunk, hanem az is, hogy az iskola környéke—függetlenül az építkezésektől — úgy néz ki, mint egy szemétlerakó telep.

És erről személyesen meg is győződhet bárki. Az iskola környékén évek óta szaporodik a szemétdombok száma és nagysága. Meg kellene szüntetni ezt az áldatlan állapotot, de meg kellene oldani az iskola vízellátását, mert ki tudja a szívére venni és megtagadni a szomjas gyerektől a vizet még akkor is, ha azt távolról két karon edényekben kell hordani és úgy kell vele takarékoskodni. mint a jégverés idején szekszárdi bortermelő spórol kevés kis borával.

Van egy bővizű kút a környékén, Kovács János bácsi kisparaszt portáján. De mindenki tudja Kovács bácsiról, hogy kapuját állandóan zárva tartja és nem szereti, ha a környék lakossága odajár vízért. Arról is beszélnek — bár ennek igazságáról személyesen meg nem győződhettünk —, hogy pénzt kér a vízért. Nem állítjuk és nem is mondjuk azt, hogy Kovács bácsi kihasználja a környékbeliek vízhiányát! De az tény, hogy ő bizony egy kisparaszt eszével gondolkodik, aki ráadásul beteges és idős is.

— Romlik a kút, kopik a kötél — mondja — másrészt az vezeti őt is, mint általában a kistermelőket, hogy abból húznak hasznot, amiből éppen tudnak.

A víznélküliségre ítélt négy család pedig reménykedik és arra vàrÿ hogy a védőnő bejelentéseinek előbb-utóbb majd csak lesz foganatja. Másrészt azzal vigasztalják magukat — ami igen sovány vigasztalás —, hogy rövidesen megjönnek az őszi esőzések, később pedig majd lehullik a hó, amelynek kiolvasztásával pótolják a vízhiányt. Bár mindenki tudja azt, hogy ez véglegesen nem oldja meg a problémát, mert az ivóvíz hordása az esőzések utáni sártengerben még nehezebbé válik. De hát mit tehetnek? Reménykednek és tovább bíznak az illetékesek jóindulatában.

F-né