Tolna Megyei Népújság, 1958. november (3. évfolyam, 258-283. szám)

1958-11-23 / 277. szám

1938 november ES.

TOLNA MEGYEI NBPOJSAG

7

Vihar Csókáson...

Tagfelvétel a kisszékely* Március 9 Tsz-ben

Ujzélandban

aranyélete van a nőknek

Az öreg Botos ott ült a lócán, a zöldrefestett asztalra könyökölve, egy vonalzóval piszkálgatja az asztallap repedését. Vele szemben Mayer Antal ül, az öccse, István az ablak mellett a falhoz veti hátát, Németh István a másik fal mellett pipázik egy kis széken, a sarokban a fiatal könyvelőnő, Sütt Istvánné támaszkodik a rakott tűzhelyhez. Az elnök, Erlich Dániel, Németh Istvánnal szemben, a másik falhoz támaszkodik.

Érezhetően viharos a( hangulat közöttük, csak egy szikra kell, hogy kirobbanjanak az indulatok. Csősz István tanácselnök csendes szavakkal beszél az asztal végén, hogy lehetőleg csillapítsa a viharáé hangulatot.

Annakidején nem egyesültek a simontornyai termelőszövetkezettel... Jó. Nyilván úgy gondolták, hogy itt Csókáson ez a tíz család is megfelelően gazdálkodhat, a maga lábán is megállhat ez a termelőszövetkezet. Csak azt nem tudom megérteni, most miért van ez a veszekedés. Emlékezzenek csak. Mayer Pista a nyáron lemondott a könyvelőségről, próbáltuk rábeszélni, hogy maradjon, de azt mondta, hogy semmi szín alatt lent vállalja tovább. így volt, Pista?

— Nem mondom, hogy nem így volt...

— Nahát. Mégis ti voltatok azon, hogy ne vegye fel a szövetkezet ezt a fiatalasszonyt —, akkor még lány volt. Most pedig jelentkezett a férje is felvételre. Eddig tolna- ■émedin volt tsz-tag. Most megint •llenük vagytok, minden különösebb indok nélkül.

— Emlékszik, amikor arról volt szó, egy héten belül döntse el a közgyűlés, felveszi-e a lányt. Máig sincs semmi! — ugrik fel indulatosan Sándor István.

— Ez magykon múlik, Sándor elvtárs — válaszol nyugodtan Csősz. — Mert rendszerint az van, hogy ha valamit meg kell beszélni, megvitatják az istállóban. Gondolják, kevesen vannak, minek ide a közgyűlés, a jegyzőkönyv.

— Amikor idekerült, én voltam •gyedül, aki azt mondta, ne vegyük fel — indulatoskodik Mayer István. — Amikor idekerült, mindenkivel beszélt. De fellovalták, ezzel ne állj szóba, azzal ne állj szóba. Mert egyik innen, a másik onnan harapja a másikat. Én nyugodtan akarok dolgozni. Nem akarok veszekedést a családok között.

— Maris, mondta valaki, hogy ezzel, vagy azzal ne beszélj? —

csapja a vonalzót az asztalra Botos József.

— Nem ... nem mondott ilyent senki — pirul a fiatalasszony. — Nem tudom, honnan eredt ez.

— Persze, mert az asszonyok keverték fel a ..., hogy „egy kocsi kukoricát vitt el a csoporttól.” Különben is megszolgált a kukoricáért, mert a könyvelés mellett dolgozott kint is — így az öreg Botos. — Te meg tudod mondani, mennyi volt a kukorica, te vitted el...

— Hat zsákkal volt — válaszolt Németh István.

— Mit beszéltek össze az asszonyok? Hogy „a kisasszony mindennek aláírhat.” Borbás, beszélj! Te is ott voltál a góré mellett. Persze, hogy aláírhat, hiszen ő a könyvelő.

Csősz csillapítóan szól közbe:

— Az asszonyok összekanyafa- nyálnak mindent. Maguk meglett, idős emberek, Hát mégis mindennek bedőlnek? Miért hallgatnak az asszonyokra? Most jönne ez a fiatal házaspár. Hát örülni kellene, hogy munkaerő, fiatal munkaerő jön közéjük. Maguk sem bírják örökké a munkát.

Mayer Antal indulatosan ugrik fel az asztaltól, bdarohan a kis szoba közepére, onnan mondja:

— Azt beszélik, azért jönnek ide, hogy ő legyen az elnök, a felesége meg a könyvelő.

— Ezt megint a bablevessel főzték ki — dohog az öreg Botos.

— Ezt honnan veszik? Ki akarja elnöknek? Ez magukon múlik, senki máson. Maguk döntik el... Különben is az elnök rendes, becsületes ember. Nem lehet más kifogás ellene, legfeljebb az, hogy szűkszavú.

Hullámzanak az indulatok, hol elhalkul, hol hangosabbá válik a vita, Sándor is, a két Mayer is az öreg Botos is a maga igazát fújja. S aki miatt a vita van, a fiatal- asszony, ott pirul a sarokban. Végül közbeszól:

— Nem akartam idejönni. Úgy helyeztek ide. Most ide jönne a férjem is, hogy együtt legyünk. Ha nem veszik fel, én is elmegyek. Máshol is lehetünk tsz-tagok.

— Nincs itt mit gondolkozni, vitatkozni. Tudom, nem akarnak mindig tízen lenni, hanem legalább húszán, harmincán. Jónéhány embert tudok Kisszékelyben, aki jönne. És itt van ez a tíz család, itt Csókáson — magyaráz a tanácselnök —, rokonok, itt laknak hosszú évek óta. Egymásra vannak utalva, meg kell, h'pgy értsék

egymást. Nincs Itt ok a vitatkozásra. Meg kell mondani határozottan, felveszik-e ezt a fiatal házaspárt, vagy sem. Nincs maguknak féltenivalójuk tőlük.

— Szavazni kell. Németh elv- társ, elfogadja a felvételt?

— Igen.

— Borbás elvtárs ..

— Igen ...

— Botos elvtárs?

— Igen ...

— Mayer Pista?

— Én nem szólok semmit...

— Tóni?

— Én is csak ugyanazt mondom. Tudom, azt mondják, mi vagyunk az oka mindennek ...

— Nem mondja azt senki. Ha vitatkozunk is, ellensége nem vagyunk senkinek...

— Sándor elvtárs?

— Igen. Csak ezután mindenről akarok tudni... ne csak az elnök, meg egy-két ember intézze csak a dolgokat.

— Mindegyiküknek jogában áll, hogy erről, vagy arról megkérdezzék az elnököt. Miután ketten tartózkodtak a szavazástól, jegyzőkönyvbe kell venni, hogy Schütt Istvánékat felvette tagjai közé a szövetkezet.

Ez már a választások után történt.

Makrai Albert újra választott tanácstag Hőgyészen, már a választásokat követő napok egyikén felkereste a tanácsot. — Nem kell, úgy gondolom, várni, míg gyűlés lesz, ha valami probléma akad, jobb azt mindjárt elintézni — ezzel állított be a tanácselnökhöz.

Ebből is az látszik, tudja a kötelességét. Tudja és meg is akar felelni a bizalomnak, amellyel választói a Béke utcában 1950-ben és azóta, most legutóbb is megtisztelték. Mert nagy tisztesség ez, hisz a múlt rendszerben a többi kisemmizett, jog- fosztott emberekkel együtt Makrai Albert is hányt- vetett sorsú volt.

Az ő sorsa különösen nehéznek alakult, mert Bukovinában az úrj Románia nemcsak, mint egyszerű munkást sanyargatta, de üldözte, mint magyar kisebbséget is. És a kényszerű vándorlás először a Bácskában, majd a második világháború zivatarában ide vetette.

Csak azóta érzi magát igazán embernek, mióta saját bőrén tapasztalja, hogy az új rend valóban a nép hatalmát testesíti meg. Mi mást bizonyít az ő esete is... Tanácstag, as

Ujzélandban történt: estére meghívtak teára, ami itt annyit jelent, hogy vacsorára. A vacsora befejeztével a családfő kötényt vett magára, lehordta az edényeket, eltűnt a konyhában és elmosogatott. Az anya ülve maradt és a vendégekkel foglalkozott.

Vendéglátó gazdáimnak feltűnt csodálkozásom, megkérdezték, hogy vajon a férfiak Európában nem vesz nek-e részt feleségük mindennapi fáradságos munkájában? Igaz-e, hogy Európában az asszonyok még cipőt is pucolnak? Úgy néztek rám, mintha rabszolgatartó országból érkeztem volna.

Ujzélandban az aranyásók voltak az első fehér emberek. A már teljesen kimerült Californiából és Vic- toriából és a világ sok más részéből özönlöttek ide a férfiak, az elhagyott völgyekbe és hegyekbe aranyat kutatni. Egyik napról a másikra egész sátorvárosok keletkeztek. Vad élet töltötte meg a folyók völgyeit, amelyekben eddig csak a madár járt. Kemény világ ' volt ez, ahol az arany uralkodott, de még az aranynál is drágább kincs volt az asszony. Ezrekre rúgott itt a férfiak száma, de nő alig akadt. A telep vendéglőse keserves tapasztalatokat szerzett a személyzettel. Ha nagy- nehezen talált egy pincémőt — három nap múlva már férjhez ment.

azelőtti jogfosztott, üldözött, képviseli a falu népét, beleszólása van a község ügyeinek intézésébe.

Most is éppen egy-két problémái jött bejelenteni: — A Béke utca végére kellene szereltetni még egy villanykörtét. Tudja, akkor maradi el, mikor beteg lettem. — És utána sorolja az érveket, miért szükséges e probléma megoldása. Főként azért, mert arról a részről a lakosság nagy része hajnalban megy dolgozni. S a járda nincs még végig megcsinálva.

Tudja azonban, hogy most nagyobb fába vágta a község a fejszét, s ezért a járdáról nem is beszél. Ez a nagyobb fa a törpevízmű. Azon keseregnek ezután mindketten, hogy a kivitelező vállalat nagyon lassan igyekszik befejezni a munkát, pedig a határidő, december 15-e már mindjárt itt lesz. De bejöhetnek a rossz idők is, fagy stb., amikor talán be sem tudják fejezni majd, pedig milyen jól néz ki az utcákon a 32 csap, de hátha már a víz is folyna belőle . : ;

Ezen még elpolemizálnak egy kissé, az elnök, Trick elvtárs ígéri, hogy megsürgeti a munkákat, majd

Elkeseredetten írt egyik barátjának,

kérte, küldje el a környék tíz leg- csúnyább leányát. A nem éppen igéző külsejű nők megérkeztek — de csak tíz napig maradtak alkalmazásban. ők is hamarosan találtak e nőnélküli világban férjet.

A zűrzavarból lassanként rendezett élet kerekedett, iskolák, templomok épültek, rendőrség, törvényhozás létesült, mindez nem utolsósorban az asszonyoknak köszönhető, akik jóban, rosszban kitartottak a férfiak mellett. Ujzélandban is voltak háborúk. A bennszülöttek elkeseredetten harcoltak a fehér betolakodók ellen, az asszonyok is kénytelenek voltak fegyvert ragadni, hogy megvédjék otthonukat. A farmerasszony, aki családjával több mérföldnyi távolságban él a közösségtől, ma is olyan társ, akire a férfi a legnehezebb helyzetekben is rábízhatja magát.

Ezért élveznek Ujzélandban a nők sokféle előjogot. Saját klubjuk van, saját baráti körük és senki sem csodálkozik, amikor az anya bejelenti: »Most elmegyek a női klubba, még nem tudom, mikor jövök haza-«. Az apa felköti a kötényt, elkészíti a vacsorát, utána elmosogat, sőt még a déli edényt is elmossa, amihez az anya nagy sietségében nem jutott hozzá.

Makrai bácsi egy újabb dologgal hozakodik elő. Szintén az utcájukról van szó. Az esőzések idején a hegyekről lezúduló víz mindig kárt tesz az utca kövezetében. — Az átereszt kellene megjavítani, elnök elvtárs, az egyik helyen — és magyarázza hol, milyen betoncsövet kellene kicserélni, majd hozzáteszi; — Fent hiába csináljuk az utat, ha ezt nem oldjuk meg, mert lent mindig baj lesz.

így egyezkednek, meghányj ák- vetik a sürgős ügyeket, kiválogatják a sok probléma közül azt, amit múlhatatlanul meg kell csinálni, s azt, ami még várhat egy kicsit, ösz- szefogva, együtt aztán megtárgyalják a kivitelezést is.

A fent említett úthoz például a tanács adja a betongyűrűt, Makrai bácsi pedig ígéri, hogy beszél néhány utcabelivel, akik segítenek a javítási munkában.

E "kis beszélgetésnek voltam tanúja az elmúlt napok egyikén Hőgyészen. Ebből is azt láttam, nem érdemtelenül kapták meg újra a bizalmat a hőgyészi tanácstagok;

(I—e)

Bognár István

VAIASZTAS UT

ym

Gthctes bmjú

Petőháziék levágtak egy öthetes borjút. Természetesen titokban oltották ki szegény pára életét. Ugyanis erre még jóindulatúan sem lehetne azt mondani, hogy szabályos dolog volt. Sőt, egyenesen szabálytalan... Ugyanis a húsát kimérték a szomszédoknak, jóismerősöknek.

A vásárlóknak természetesen a lelkűkre kötötték:

— De aztán el ne mondják ám senkinek, hogy kaptak tőlünk egy kis húst, mert akkor bajba kerülhetünk.

Mindenki megígérte, hogy az égvilág kincséért sem mondják el sen kinek, így aztán Petőháziék egy kicsit megnyugodtak. Csakhogy az egyik szomszéd, Kardosék nem vásároltak a húsból. Amikor ajánlották nekik, azt válaszolták, hogy ők néhány nappal előbb vágtak le »elő légként« egy kisebb hízót és minek még a borjúhús is. Ez viszont már nem tetszett Petőháziéknak. Ugyanis amikor a borjú már ott lógott a két hátsó lábánál fogva felakasztva a fészerben, hogy a bőrét le tudják húzni, az öreg Kardos áthajolt a kerítésen valamit kérdezni és így meglátta. hogy mi történik Petőháziék- nál.

Tehát Kardosék tudnak a borjúvágásról, nem vettek a húsból egy de. kát sem — ez gyanús. Ugyanakkor Petőháziék nagyon jól tudták, hogy az öreg Kardos különös természetű ember, nem hajlandó hazudni még

akkor sem, ha a saját testvér je, vagy fia kéri erre, akkor sem. Ez valósággal rögeszméje Kardosnak. Még saját érdekében sem hazudik soha.

Ez nyugtalanította Petőháziékat, különösképpen, amikor meghallották, hogy a falufelelős rendőr érdeklődik az emberektől a borjúvágások után. Ezután pedig gyorsan követték egymást az események. Pető- háziné elszaladt a boltba, csokoládéféleségeket vett és tüstént beállított Kardosékhoz:

— Eljöttem meglátogatni ezt a kis lurkót... a kisunokát, hogy van a lelkem? Mióta ilyen rossz az idő, nem is látjuk.

Gyorsan végétért a látogatás, Pe- tőháziné elköszönt, Kardosék pedig nem tudták mire vélni ezt a látogatást, hiszen az őszi, téli estéken ha néha meg is látogatták egymást, akkor sem volt divatban náluk az ajándékozás.

Egy óra múlva pedig Petőházi gazda kopogtatott Kardoséknál.

— Azt szeretném megérdeklődni szomszéd, hogy milyen munkálata van az Angyalék táblájának ott a maguké mellett, mert azt hallottam, hogy kiadnák résziből és, ha megfelelne, a tavasszal kukoricát vetnék oda.

Ezt sem értették Kardosék, hiszen tudták, hogy Angyaléknak is bérletes földjük van, nemhogy még a sajátjukat is kiadnák. Sejtették, hogy itt valami más is lesz, csak Petőházi nem tudja, hogyan mondja meg, kerülgeti, mint macska a forró kását. Székkel kínálták a szomszédot és amikor megtárgyalták a földügyet, a vendég aziránt érdeklődött:

— Mi volt a jó ebéd?

A válasz után illik megkérdezni:

— Hát maguknál szomszéduram, mi volt ebédre?

Petőházi mintha csak ezt várta volna, sietve sorolta a fogásokat:

— Csontleves volt, meg pörkölt. Borjúpörkölt.

A »borjú«-t jó erősen hangsúlyozta, hogy vegyék észre. Petőháziék észre is vették és nem irigységből, csak úgy illendőségből megjegyezték:

— De jól megy maguknak... Még hétköznap is borjúhúst esznek.

— Nem az, hogy jól megy, de ha van, megeszi az ember hétköznap is, mert hát borjúhúshoz nem mindig jut hozzá az ember.

Kardosék észrevették, hogy a szom széd minden áron a borjúhúsról akar

beszélni, azért aztán ők sem terelték másra a szót.

— Nem bizony... Talán volt a mészárszékben, hogy maguk hozzájutottak?

Látták, amikor Kardosék vágtak borjút, de tudták mindjárt, hogy az tilos dolog, ezért úgy tettek, mintHa nem is vették volna észre. Petőházi azonban ezt észrevette:

— Hiszen a szomszéd látta, amikor nyúztuk ott hátul a fészerben...

Ezután pedig — mivel elérkezettnek látta az időt a lényeg feltárására I— sietve hozzátette:

— Csakhogy aztán köztünk maradjon az egész dolog...

Kardos és felesége összenéztek: szóval innen fúj a szél. Kardos azonban úgy tett, mintha nem értené:

— Hogy érti ezt szomszéd?

— Petőházi köhintett, felnézett:

— Hát csak úgy, hogy ma nekem, holnap másnak, esetleg maguknak. Mert ez olyan dolog, hogy ha netán idejönnének a rendőrök érdeklődni és maguk most elmondanák, hogy mi borjút vágtunk, én bajba juthatnék. De nem is tudom elképzelni, hogy ezt elmondják, mert esetleg maguk is csinálhatnak olyan dolgot,

amit nem lesz tanácsos elmondani másnak....

Kardos elvörösödött, mérgesen: méghogy ilyet mer mondani, hogy én is csinálok szabálytalan dolgokat? Hát mit képzel ez rólam? Engem gyanúsít meg, amikor sosem vétettem. Azt akarja tőlem, hogy hazudjak. Én,, aki soha nem hazudtam senkinek.

Mérgét azonban lenyelte, mert nem veszekedős természetű, nem szereti a hangoskodást, inkább csendben beszél:

— De Petőházi szomszéd, hiszen maga tudja, hogy én soha nem ha- zudtam senkinek.

— Hát persze, hogy tudom. De hát maguk nem ettek a húsból, senki nem tudja, hogy maga meglátta, amikor mi nyúztuk a borjút. így ha maga azt mondja, hogy maga nem tud semmit, senki nem fogja azt mondani, hogy maga hazudott, hiszen azt senki sem tudja, hogy maga látta a dolgot.

— Nézze szomszéd, ha meg tudják, ha nem,, nekem van egy elvem: nem hazudok senkinek. Még akkor sem, ha senki sem tudna rajta fogni a hazugságon. Ezen ne is sértődjön meg kedves szomszéd..;

Amikor ezt kijelentette, ugatni kezdett a kutya. Kimentek. A rendőr járőr jött...

BODA FERENC