Tolna Megyei Népújság, 1958. november (3. évfolyam, 258-283. szám)

1958-11-02 / 259. szám

8 TOLNA MEGYEI NÉPÜJSÂG 1958 november 2. A HIVATALBAN: tanácsvezető bíró OTTHON : faragómüvész, filozófus A bíróság ítélete a következő : : : A felek feszülten figyelik a bírót, várják az ítéletet. Akinek polgári peres ügye volt a szekszárdi járás- bíróságon, az már találkozhatott dr. Sarbak Géza járásbíróval. Ismerheti határozott jellemét, iyazságcsságát, hozzáértését. Pedig még fiatalember, a harmincon is innen van. Amikor vége a munkaidőnek, siet haza a családjához és »átváltozik« magánemberré. Ez nála még a cím­ben szereplő két meghatározásnál is többet jelent. Ugyanis amellett, hogy családapa, alkalomadtán — ruhaszabó is. Apjának ruhaszabó a mestersége és attól tanulta meg a férfiruha-készítés fortélyait. így az­tán néha saját maga varrja meg egyes ruhadarabjait. Máskor Hegelt és a többi filozó­fust tanulmányozza. Egy könyvtárra való filozófiai könyve van és rend­szeresen, behatóan tanulmányozza azokat. Én azonban nem dr. Sarbak Géza járásbíróról, ruhaszabóról, vagy fi­lozófusról akarok írni, hanem dr. Sarbak Géza faragómüvészről. Ami­kor a tárgyalóasztal mellett meglát­tam, mindent fel mertem volna té­telezni róla, de azt, hogy egyben fa­ragóművész is, nem. Később be zél- tek eme képességéről, de azt hittem, hogy azért egy kicsit túlzás őt a »művész-« jelzővel illegni. Miután megismertem, nyugodtan állítom róla, hogy a legnemesebb értelem­ben is művésznek kell őt nevezni. A keskeny előszobában alig lehet mozdulni a munkaiadtól; Most munkaidő után itt dolgozik a mű­vész. Nincs különösebb műhely for­mája a helyiségnek, »komoly« be­rendezésre még nem telett. A padot is kölcsön kapta és olyan labi’isan áll, hogy miután a mit sem se'tő ba­rátom nekitámaszkodott, majdnem felborult. Dr. Sarbak elnézésünket kéri, hogy közben dolgozik, de meg­rendelése van és azzal bizony nem lehet késlekedni. Később mutatja is a pesti megrendelőlapot. Elsőnek ez a két szó hívja magára a figyelmet: „Sürgős export.” Amíg megfő a feketekávé, meg­mutatja a műhely »felszerelését«. Ez pedig a kölcsönkért munkapadon kívül mindössze egy-két vésőből és miniatűr késből áll. Külsőleg sem­mi különlegesség nincs rajtuk — a laikus talán arra sem tartaná érde­mesnek ezeket a darabokat, hogy az útról felvegye. Dr. Sarbak Gézának pedig ezek fő munkaeszközei. Ezt be is mutatja. Egy kis dobozra vési a mintákat, a szebbnél szebb motí­vumokat. Valósággal lenyűgöző a kézügyessége, no meg a türelme eh­hez az aprólékos, finom munkához. — Ezeket a dobozokat készítem most a megrendelésre — mondja —, exportra mennek. Minden dobozon más és más mintának kell lennie. Előkerül egy igazolvány is, amely szerint a Népi Iparművészeti Ta­nács elismerte dr. Sarbak Gézát né­pi iparművésznek. S előkerülnek azok a darabok, amelyeket megvizs­gált a Népi Iparművészeti Tanács és amelyért e kitüntetésben részes tet­te dr. Sarbak Gézát; Az egyik legjelentősebb darab egy fatál. A tál belsejét hat részre osz­totta fel és mindegyik részbe más­más mintát faragott. A hat motívum hatféle, de mégis azonos stílusú. Sőt, a többi darabban is találhatók olyan vonások, amelyek arra vallanak, hogy dr. Sarbak Gézának kiforrott művészi egyénisége van. A számos kifaragott tárgy közül csupán egy darab található, amely megtöri ezt a jellegzetes stílust. Ez pedig egy barokkos stílusú doboz, amely eltér ugyan a többitől, de mint különálló darab, szintén nagyon értékes. Az egész dobozt egy tuskóból faragta ki és a bonyolult, nehéz minták nagyon értékessé teszik. Páratlan értékű a szépen kifaragott fa író­asztallámpa, a csillár stb. A motívumokban a somogyi nép­művészet jellegzetességei találhatók. Egyébként valamennyit saját maga tervezi. Egy füzetben már egész sor megrajzolt motívum /van, amelyek közül már többet kifáragott. Természetesen kikívánkozotl belő­lünk a kérdés, hogyan lett faragó­művész? Amint kiderült, ez a nősülé­sével kapcsolatos. Még csak udvarolt a jelenlegi feleségének s vendégség­ben volt náluk. A rokonságban volt egy tehetséges faragó, akinek az egyik munkáját neki is megmutatták és megkérdezték az udvarló Sarbak- tól: — Nos, tudnál-e ilyet csinálni? Egy udvarló, ha „érvényesülni” akar, nyilván nem mondhatja, hogy „nem”, így aztán Sarbak is azt vála­szolta: — Miért ne... Nincs ebben semmi különösség. Csinálok, ilyet.. ; Akkor természetesen jobban el volt foglalva az udvarlással, minthogy nekiállt volna faragni, de az esküvő után mégiscsak hozzálátott a faragás­hoz, hogy bebizonyítsa: nem nagyké­pűség volt a kijelentése. Egy rossz borotvakést átalakított, szerzett egy darab művészi faragásra alkalmas fát és faragni kezdett. A faragás si­került. A doboz különb lett, mint amiről vette a mintát. De nemcsak „állta a szavát”, hanem a siker lát­tán kedvet is kapott a faragáshoz. így kezdődőit el a művészi karri­erje és miután bemutatta képességét a Népi Iparművészeti Tanácsnál, nemcsak népi iparművésznek ismer­ték el hivatalos formában, hanem megrendelést is kapott. Szekszárdon rövid idő óta él dr. Sarbak Géza. Művészete azonban már kezd ismertté válni s többen vá­sároltak tőle ezekből a díszes fara- gású dobozokból és egyéb tárgyakból. Sokszor éjfélig is faragja a mintá­kat. Másnap reggel pedig ismét beül a tárgyalóterembe és tárgyal, intézke­dik igazság- és felelősségérzete teljes tudatában. Boda Ferenc VASÁRNAPI HUMOR Jössz le onnét rögtön, te komisz kölyök!! Már me­lint összcpiszkoltad a ruhád. áró Schell, Bárány és Csapó- uraságok szabad vadászterü­lete volt az egykori Gindli-család község, mai Tengelic. Nem volt a községben olyan probléma, amely­ben ne ők mondták volna ki a dön­tő szót. Természetesen csak a maguk hasznára döntöttek, a cselédek, a parasztok ügyeit csak annyira vet­ték figyelembe, hogy a munkusse- reg számukra biztosítva legyen, s hasznuk ne szenvedhessen hiányt. Néha kivételt is tettek olyanok­kal, mint Zsigmond Elemér főjegy­ző, aki hű kiszolgálójuk volt. Ne említsünk mást, csak amit a szó­beszéd tart. ügy rebesgetik, hogy a tanácsháza akkoriba azért épült emeletesre, hogy a főjegyző innak megfelelő lakása legyen — a nép pénzéből. A megfelelő ellenszolgáltatást már iratok igazolják Zsigmond fő­jegyző részéről. Tényként arról nin­csen szó, milyen tevékenységet foly­tatott a Tanácsköztársaság idején, de annál többet mond el ô maga. Az ellenforradalmi terror után ugyanis részletes jelentést irt a főjegyző úr. Ebben nemcsak a Tanácsköztársa­ság ügyéért küzdő proletárok, cse­lédek neveit sorolta fel, javasolva őket különböző megtorló intézkedés­re, hangra a maga érdemeit is igyekszik kiemelni. Többek között például megemlíti e felterjesztésben, hogy milyen je­lentős segítséget adott báró Schel- léknek is nehogy — amint ő írja a csőcselék — valójában a nép jogos haragja ne érhesse el őket. Ilyenek képviselték valamikor ,o falut, akiknek véleménye benne volt Zsigmond szavaiban is. igen benne volt, mert ha a szegény nép közül valaki mégis bemerészkedett hozzá, azzal fogadta: »Álljon arrébb, mert büdös pipaszaga van.« >»• JTs fordult a világ... Rég fele­désbe mentek ezek a keser vek, jóformán úgy kell elnisvi őket Ve előássuk, hogy szembeállíthassuk velük a mát... Idő, az 1930-as évek vége, a negy­venes esztendők eleje. Egy cseléd­gyerek, bizonyos Németh István kopogtat be a tengelici jegyzői iro­dába. Rövid idő alatt legalább négy­szer teszi meg ezt, mert uram bo­csa’, nem előírásnak megfelelően tartja kezében a leventesapkáját Mert levenni és tisztességesen kö­szönni a szegényember gyerekének nem elég ebben az úri világban. Megalázkodni és megaláztatni a vég telenségig az igen, ez kell. Tanulja meg már csecsszopó korában mi az »illem« az urakkal szemben. — Erre a kölyökre különben is jó lesz vigyázni — gondolja magában a főjegyző. Nem azért természetesen, mert a két öccsével egyedül maradt özvegy anyjuktól félne, de az ördög nem alszik — spekulál. Ezek már más félék, hisz az apjuk nemcsak az októberi forradalomban kü dött, harcolt, hanem egy zipögyár igaz­gatójaként jött haza 1921-ben. Per­sze nem engedték vissza, családja hiába várta. így nősüli mea itthon újra, hisz örökéletig nem élhet az ember egyedül. kihallgatások, magánzárkák tortúráját, annak »emlékeit« 1932-ig bírta, így maradtak egyedül a feleség és három gy rmek. Ket­ten, az édesanya és a kis Pista fel­vették a munkát, a másik kettőnek a lelenc jutott. Nincs szó, nincs olyan szcp írás. mely visszaadhatná egy ilyen csa­lád lelki fájdalmát é° az (letért vívott küzdelem kes.rr.eit. Jóleső érzés ma benyitni a len- gelici tanácsházára. Az egyik szo­bában éppen az a valamikor any- nyiszor kikergetett Németh István ül, mint a tanács elnökhelyettese. Ennél ékesebben semmi sem bizo­nyíthatná, hogy fordult a világ. S ha ehhez hozzátesszük, hogy összehasonlíthatatlanul többet fej­lődött a község e néhány év alatt, mióta nem az urak, hanem a dol­gozók közül kerülnek ki a falu ve­zetői, akkor teljes a kép. Ezt a ké­pet pedig, épülő ú) iskolák, egész falurészek új házakból, villanyháló­zat bővítések, új járdák épülése, az emberek megváltozott, boldogabb élete vonja körül babérágként dí­szítésül. Ezért szeretik, bíznak Németh elvtársban továbbra is, melyet leg­jobban bizonyít, hogy 1950. óta van a helyén, itt a tanicshazán. s most is jelölték körzetében a megtisztelő- és felelősségteljes tanácstagságra. fi—e) Halászok a halásznadrág ellen Portugália egy távoli kis falujá­ban a 26 éves Julio Ferreire halász- nadrágos felesége, a család több tag janak és barátjának kíséretében autókiránduláson volt. Ferreire megállította a kocsit, hogy gyönyörködjenek a tenger szépségében. Amikor a halásznadrá­got viselő asszony kilépett az autó­ból, felháborodott falusiak vették körül, fenyegetőztek, majd köveke* dobáltak és alaposan helybenhagy­ták a társaságot. A rendőrségnek kellett közbelépnie. A rendőrség csak hosszas faggatás után tudta kideríteni, hogy á falusi halászok még soha sem láttak nad­rágot viselő nőt és a látvány egy­általán nem tetszett nekik. Összeült a nemzetgyűlés ...- 1920 — A tanácsköztársaságot leverték. Az úri rendnek legfőbb dolga az volt, hogy hatalmát megszilárdítsa. Az or­szággyűlés 1918 november 16-án fel­oszlott, és a Tanácsköztársaság után egymást váltogató ideiglenes kormá­nyok nem éreztek maguk alatt szi­lárd talajt és az „alkotmányosság helyreállítása” érdekében 1920. feb­ruár 16-ra összehívták a „nőkre is kiterjedő általános, titkos, egyenlő, közvetlen és kötelező választójog alapján” megválasztott nemzetgyű­lést. Mennyire voltak „általánosak” „egyenlők” ezek a választások, nem kell hozzá bővebb magyarázat, az idősebb nemzedék bizonyára nagyon jól emlékszik rá. Az Alföld népe Héjjas Iván, Francia Kiss Mihály és különítményeseinek garázdálkodásait rettegte, még uralkodott a bikacsök, a fütykös, a szurony. Dunántúlon na­gyon is ott volt az emberek emléke­zetében a siófoki vérfürdő, Horthy „fővezér” darutollasainak kegyetlen­kedései, Szekszárd, Dombóvár, Ta­mási, Dunaföldvár... Ilyen körülmé­nyek között zajlott le a választás, és mégis, mindezek ellenére is kinyilvá­nította a nép az akaratát. Az úri rend kényszeredetten állapíthatta meg utána: „a nép még nem érett meg a titkos választásra”. Arról azonban minden esetre gondoskodtak, hogy a nép képviselői ne juthassanak be a nemzetgyűlésbe. Milyen határozatokat, törvényeket hozott'ez a nemzetgyűlés, amely „a magyar állami szuverenitás törvényes képviseletének nyilvánítja magát...” — ahogyan az 1920. évi I. Törvény­cikk leszögezi. És ebben az első törvénycikkben már arról is gondoskodnak, hogy a nép ne sokáig élvezhesse a forrada­lom vívmányait. A 9. paragrafusa ki­mondja: „Az úgynevezett népköztár­saság és tanácsköztársaság szervei­nek néptörvény, rendelet, vagy más elnevezés alatt kibocsáttatott, min­dennemű rendelkezései érvénytele­nek. Hasonlóképpen érvénytelenek az úgynevezett nemzeti tanácsoknak és szerveknek mindennemű rendelkezé­sei és határozatai is.” Vagyis: a pesti proletárgyerekek nem mehetnek többé üdülni a Bala­tonra, a munkásoknak nem juthat emberi lakhely, meg kell elégedni a perifériák nyomortanyáival, nem le­het övék a gyár, a földesuraké marad a föld, a nincstelenek továbbra is cselédek maradnak, vagy mehetnek szanaszét a nagyvilágba — semmis mindaz, amit a tanácsköztársaság a nép életkörülményeinek megváltozta­tásáért tett. És nézzük csak tovább, a 12. parag­rafust. „A nemzetgyűlés addig, amíg az államfői hatalom gyakorlásának mikéntjét véglegesen rendezi... az államfői teendők ideiglenes ellátására a magyar állampolgárok közül titkos szavazással kormányzót választ." (És nem rendezték 25 éven keresztül,.,) „A kormányzót a királyi hatalomban foglalt jogok alkotmányos gyakor­lása az alábbiakban ... illeti meg.” A II. törvénycikk már a követke­zőket rögzíti: „A nemzetgyűlés mél­tányolván azokat a nagy érdemeket, amelyeket nagybányai Horthy Mik­lós úr, a magyar nemzeti hadsereg fővezére ... a haza védelmében, majd a nemzeti hadsereg megszervezésé­vel ... szerzett... őt a nemzetgyűlés 1920. évi március hó 1-én tartott ülé­sén Magyarország kormányzójává vá­lasztotta ., Igen, az érdemek. Siófok, Orgo- vány, „a bűnös főváros tetemrehí- vása”, az 1919-es Tanácsköztársaság vérbefojtása — ezek az érdemek. Keresve sem találhatott volna a nem zetgyűlés alkalmasabb embert, de azért biztos, ami biztos, Héjjas ivá- nék megszállták a nemzetgyűlés ülés­termét, ha netalántán valakinek el­lenvetése volna a „fővezér” kormány­zóságára vonatkozóan. És nyilván a jószolgálatok elisme­réséül iktatják törvénybe Héjjas Ivá- nék, a fehérterroristák egyik módsze­rét — a botozást. Hány és hány volt vöröskatona szenvedte ezt el, de hánv asszony, nő is, aki valamiben tevé­kenykedett a Tanácsköztársaság ide­je alatt. „A vagyon, az erkölcsiség és a sze­mélyiség hatályosabb oüntetőjogi vé­delméről” hangzatos címét viseli a XXVI. törvénycikk, amely a botbün­tetés bevezetését rendeli el. Ámbár, ha „a személyiség hatályo­sabb büntetőjogi védelméről” intéz­kedtek, éppen a Héjjas és a Francia Kiss-féle különítményeseken kellett volna először elverni a port, hiszen az alföldi, a kecskemét-környéki tanyavilágban nem volt ember, aki tőlük biztonságban érezhette magát. íme, egy csokor, az 1920-ban\álta- lános, titkos, egyenlő, közvetlen és kötelező választójog alapján” megvá­lasztott nemzetgyűlés törvényeiről. Bognár István

Next

/
Thumbnails
Contents