Tolna Megyei Népújság, 1958. október (3. évfolyam, 231-257. szám)

1958-10-15 / 243. szám

mOMA ME6m‘ m VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! III. évfolyam, 243. szám. ÁRA: 50 FILLÉR Szerda, 1958 október 15. OKTÓBER 15—22: B békéért és leszerelésért folyé küzdelem és szolidaritás hete A Szakszervezeti Világszövetség ez évben Budapesten megtartott elnökségi ülésén határozta el, hogy összehívja Berlinben az eu­rópai szakszervezeteket, hogy meg beszéljék, melyek azok az eszkö­zök, amelyek segítségével a leg­jobban lehet az erőket egyesíteni az atomháborús veszély elleni fel­lépésre, a lefegyverzésért, a bé­kéért és a társadalmi haladásért való akcióra. A konferencián, mely június 20—22-e között ülésezett Berlin­ben, Svájc és Portugália kivéte­lével, Európa valamennyi orszá­gának szakszervezeti képviselői jelen voltak. A konferencián a résztvevők az SZVSZ-hez tartozó szakszerveze­tek mellett az olasz keresztény- demokrata, a különböző szociál­demokrata szakszervezetek teljes egészében egyetértettek abban, hogy egységesen összefogva kell fellépni az atomháborús veszély ellen a béke megvédéséért. A konferencia figyelmeztette Európát a veszélyre, melyet a né­met felfegyverkezés idéz elő és ki íejezte a munkásosztály felelős­ségérzetét a békéért vivott harc­ban. A konferencia figyelmeztette az USA és Anglia szakszervezeti vezetőit, kormányát, hogy mi­lyen veszélyes politikát folytatnak és tetteikért felelniök kell. Ugyanakkor ez a konferencia fel­hívással fordult a világ dolgozói­hoz, hogy 1958. október 15—22 között szervezzék meg a békéért és leszerelésért folyó küzdelem és szolidaritás hetét. Csak üdvözölni lehet az SZVSZ kezdeményezése során megtartott berlini konferenciát mely nagy erőfeszítéseket tett és tesz a há­ború elkerülésére, a béke meg­védésére. A magyar nép és me­gyénk dolgozói is mélységesen el­ítélik azokat az agresszív csele­kedeteket, melyeket az Egyesült Államok kormánya a Közel- és Távol-Kelet térségeiben alkal­maz. Ugyancsak megvetéssel lehet beszélni arról a politikai irányzat­ról, mely Nyugat-Németországban tapasztalható. Tiltakozásunkat kell, hogy kinyilvánítsuk az el­len, hogy az Egyesült Államok olyan országot fegyverez fel, mely rövid idő alatt kétszer borította lángba Európát és Strauss had­ügyminiszter úr harmadszor is szeretné Európában kirobbantani a háborút. Ismerve a külpolitikai helyze­tet, megállapítható, hogy a há­borús veszély reális veszély, de nem elkerülhetetlen. A Szovjet­unió által vezetett hatalmas és erős béketábor a világ munkásai­val összefogva képes arra, hogy lefogja az őrültek kezét. Ezt bizo­nyítják többek között a koreai, az egyiptomi harcok és a magyar ellenforradalmi események is. A világ munkásosztálya, köztük a magyar dolgozók is felelősek azért, hogy a világban a rombo­lás, a pusztítás a nyomor helyett az építés és a jólét legyen úrrá. Ezért nekünk a béke megvédé­séért folytatott harcban elsőrendű feladatunk, hogy teljes erőnkkel és tudásunkkal segítsük a mun­kásosztály hatalmának erősítését gazdaságilag és politikailag egy­aránt. Ismertetni kell a szervezett dolgozókkal a nemzetközi helyzet eseményeit, különös tekintettel az imperialisták atomháborús ter­veire. A magyar munkások minden­napos munkájukkal, egész tevé­kenységükkel foglaljanak állást az emberiség sorskérdésében, a béke oldalán a háborúval szemben. Őrködnünk kell függetlensé­günk felett, mert ha veszélyben van függetlenségünk, veszélyben a béke! Őrködnünk kell népi de­mokráciánk felett, mert ha ve­szélyben van a népi demokrá­ciánk, veszélyben van a béke! Megnyitották a belecskai tőzegbányát A Tolna megyei Tanács Bánya- és Építőanyagipari Egyesülés szer­vestrágya részlege nagymennyiségű tőzeget használ fel a különböző trá­gyák keveréséhez. A tőzeget eddig távol fekvő bányákból szállították a megyébe. Két hét óta azonban már műkö­dik az Egyesülés belecskai tőzegbá­nyája, innét látják el tőzeggel a szervestrágya részleget. A most megnyitott bányában még kezdet­leges módszerekkel termelik ki a tőzeget, azonban így is megközelíti a napi húsz tonnát a termelés. A tervek szerint a jövő évben — ami­kor is leválasztják és önálló vál­lalattá szervezik át a szervestrágya részleget, gépesítik a tőzeg-kiterme­lést. Ülést tart a Hazafias Népfront Megyei Bizottsága A Hazafias Népfront Megyei Bi­zottsága 1958 október 16-án, csü­törtökön délelőtt 10 órai kezdette! bizottsági ülést tart a volt megye­háza /nagytermében. Az ülés napirendjén beszámoló hangzik el a végzett munkáról, megvitatják az őszi—téli feladat­tervet és a megyei bizottság fel­adatait a választási munkában. Pénteken ül össze a Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága A Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága október 17-én. pénteken délelőtt fél kilenc órai kezdettel ülést tart. Az első napirendben dr. Tuska Pál, a végrehajtó bizottság elnöke beszámol a választás előkészítéséről. A következő napirendi pontban megvitatják a Városgazdálkodási Vállalat értékelő jelentését az 1958. év során a kisipari szövetkezetekkel és a magánkisiparosokkal végzett munkáról. A napirendi pont előadója Ko­vács Lajos, a Városgazdálkodási Vállalat igazgatója. Külön napirendi pontként vitatják meg Tolna megye 1959. évi tervjavaslatát. En­nek a napirendi pontnak Bertha Kálmán, a Megyei Tanács VB. terv- osztályvezetője az előadója. Sxekssárd képviselői a magyar városok küldötteinek béketalálkosóján Október 18-án és 19-én rendezik meg Budapesten a magyar városok küldötteinek béketalálkozóját. Me­gyénk egyetlen városában, Szek- szárdon is megválasztották a kül­dötteket akik hangot adnak a szek­szárdi dolgozók békeakaratának. A szekszárdi küldöttek: Bóvári János, a Hazafias Népfront városi elnöke, Tancz József a Városi Pártbizottság munkatársa, Benke Mártonné, a Béke Termelőszövetkezet tagja és dr. Mészáros Gyula, a Balogh Ádám múzeum igazgatója. A dombóváriak képviselőjelöltje Tömpe István elvtárs Dombóvárott több mint 300 dol­gozó gyűlt egybe; hogy megbeszél­je, ki legyen a község képviselője­löltje s döntsön a megyei tanács­tag jelöléséről is. A vasutasok mű­velődési otthonában tartott gyűlé­sen Tengerdi Gyula, a fémtömeg­cikkgyártó vállalat vezetője beszélt a közelgő választások jelentőségé­ről, majd Petróczi Kálmán, a Nép­front községi elnöke ismertette a felszabadulás óta elért eredménye­ket. Emlékeztetett arra is, hogy valamikor Dombóvár országgyűlési képviselője Rajnis Ferencj nyilas fővezér volt, aki azonban nem a nép bizalmából, hanem erőszakkal, a Horthy-korszak választási visz- sízaéléseivel tudta csak megsze­rezni a mandátumot. Ez tán Tengerdi Gyula Tömpe Istvánt javasolta Dombóvár képvi­selőjének s ismertette Tcmpe elv­társ életét. Elmondotta, hogy 30 éve vesz részt a munkásmozgalom­ban, harcolt Spanyolországban, majd 1941-től ismét az illegális kommunista párt tagjaként dolgo­zott a magyar munkásosztályért. Jelenleg a Központi Bizottság tag­ja, a földművelésügyi miniszter első helyettese. Ugyanakkor me­A Dunaföldvári Szőlő- és Gyümölcstermelési Szakcsoport tagjai 800 hektó bort értékesítenek közösen A megye legnagyobb szőlő és gyümölcstermelési szakcsoportja Dunaföldváron működik. Ennek a társulásnak közel 200 tagja van, akik közel 200 hold szőlőt művel­nek meg. Mivel az idén Dunaföld­váron is kiváló a szőlőtermés, a szakcsoport tagjai úgy határoztak, hogy felesleges bortermésüket kö­zösen értékesítik. 800 hektó bor ér­tékesítésére kötöttek szerződést az állammal. Ezt a tekintélyes meny- nyiségű bort a szakcsoport tagjai egy mennyiségben és fajtánként azonos minőségben adják el az ál­lamnak. A szövetkezet tagjai jól járnak, mert a közösen értékesített bor után 10 százalék nagyüzemi felárat kapnak. — Szekszárdon a bogyiszlói úton megkezdték a Műtrágya és Nöyény- védőszerértékesítő Vállalat "új, nagy modern raktárhelyiségének építését. Ezzel egvidőben megkezdték a régi, korszerűtlen épület lebontását. Nő nyerte az oldalkocsis Pannóniát a legutóbbi lottó tárgynyereménysorsoláson Nemrég közöltük, hogy a leg- utóbbi tárgy.nyereménysorsoláson a megye lottózói közül többen jutot­tak értékes nyereményekhez. Az Országos Takarékpénztár most kö­zölte a szerencsés nyerteseket és a nyereményeket. Ennek megfelelően a legértéke­sebb nyereményt, az oldalkocsis Pannónia motorkerékpárt őcsényi lottózó, a Bethlen u. 21. szám alatt lakó Schütt Erzsébet nyerte 6 257 498 számú szelvényével. 5000 forintos ágyneműcsomagoi, illetve ugyanilyen összegű vásárlási utal­ványt nyert a szekszárdi totózóban vásárolt 6 212 649 számú szelvény, Kocsis István kismányoki lakos 6 222145, illétve Csajtai Ilonka né­metkéri lakos 6 256 826 számú szel­vényével. Várkonyi Henrik szaba- to.ni lakos nyereménye 6 233 990 szá­mú szelvényével egy AR 604-es rá­dió lemezjátszóval, Németh József nagydorogi lakos 6 237373 számú szelvémjével televíziós készüléket beépített rádióval, antennafelszere-t léssel, Kieháfer János kismányoki lakós' 6 249 911 számú szelvényével! televíziós készüléket nyert antenna­felszereléssel. Egy cseh konyhabútort nyert a tengelici Körösi Jánosné 6 260 039 számú szelvényével, míg a Szek­szárdon név és cím nélkül feladott 6 262 680 számú szelvény öt dara­bos fémbútor garnitúrát nyert. (A szelvény tulajdonosa Dombai Gyula fogtechnikus.) Végül a simontomyai Varga István 6 266 142 számú szel­vényével egy tangóharmónikát nyert. gyei tanácstagnak Hörnyéki Ist­vánt, a MÁV dolgozóját javasolta. A gyűlés résztvevői nagy tapssal lelkes éljenzéssel fogadták a jelölé­seket s egymás után emelkedtek szólásra Tömpe elvtárs régi bará­tai, harcostársai, akik még somogyi alispán korából ismerték, mint Csöpe György, a dombóvári alap- szervezet titkára, idős Pálinkás Já- "nes postás. Balázs Ferenc arról be­szélt, hogy a Harthy-korszakban elképzelhetetlen volt egy nyugdí­jas kubikos, ő pedigi, aki hosszú évekig ezzel a nehéz munkával ke­reste kenyerét, ma gondtalanul élhet nyugdíjából. A jelölőgyűlésen előkerültek Dombóvár problémái is. Balassa János, a MÁV forgalom dolgozója sokak kívánságának adott hangot, - amikor kérte, hogy az egyre jobban iparosodó Dombóvári emeljék vá­rossá, Törő Ferenc pedig, az Alsó- leperdi Állami Gazdaság dolgozója azt kérte> hogy minél jobban segít­sék elő a gazdaságban a lakásépí­tést, mert fejlődésüket erősen gá­tolja a lakáshiány. Számos felszólalás hangzott még eí, majd Tömpe István megköszönte a választók bizalmát, de — mint mondotta — úgy érzi ez a bizalom elsősorban nem a személyének, ha­nem annak a pártnak szól, amelyet képvisel. Aki a pártban bízik, biz­tos, hegy eléri célját, mert a párt olyan erőt képvisel, amely meg tudta fékezni a béke megbontására irányuló erőket is. — A marxizmus—leninizmus a gyakorlat iránytűje — mondotta Tömpe elvtárs — s ez az eszme ve­zetett engem is harminc éves mun­kásmozgalmi munkámban. — Az elmúlt 13 év alatt — mon­dotta a továbbiakban — sok min­den történt Magyarországon, de az események azt bizonyítják, hogy a szocializmusnak mély gyökerei van­nak hazánkban. Ezért tudtunk fe­lülkerekedni aa ellenforradalmon, amely után a párt és a kormány olyan világos politikát dolgozott ki, hogy rövid idő alatt normális ke­rékvágásba került az életünk. Nyu­gaton ezt a konszolidációt „magyar csodának’’ nevezték, holott csak ar­ról volt szó, hogy a mi rendszerünk a népben rejlő hatalmas erőket sza­badította fel. Végezetül Hörnyéki István, a község megyei tanácstag jelöltje köszönte meg választói bizalmát. Délután Tömpe István miniszter- helyettes meglátogatta a Vörös Su­gár Termelőszövetkezetet, majd azr zal búcsúzott a dombóváriaktól, hogy október utolsó napjaiban is­mét ellátogat választókerületébe. Szeptemberben 151 egyéni paraszt lépett termelőszövetkezetbe a megyében Közeleg a gazdasági év vége, s ilyenkor az egyéni parasztok köré­ben megnő az érdeklődés a ter­melőszövetkezeti gazdálkodás iránt. Nem tekintenek bele a szövetkezet számadásaiba, bankszámláiba, de megnézik, hogy milyen termelőszö­vetkezeti tag mennyi termést visz Az ifjú gépállomási traktorosok versenyének eddigi eredményei A KISZ Megyebizottság és a Gépállomások Megyei Igazgatósága közösen értékelte a megyénk gépállomásain dolgozó ifjú traktoristák ver­senyének jelenlegi helyzetét. Az október lO.-i állapot szerint a sorrend a következő: 1. Regős János várdombi gépállomás 2. Regős János szedresi gépállomás 3. Cselle József nagydorogi gépállomás 4. Csekc István nagydorogi gépállomás 5. László Rudolf bonyhádi gépállomás 6. Kőműves István dalmandi gépállomás 7. Kersák Sándor iregszemcsei gépállomás Őszi Éves tervtelj. tervtelj. 128 % 167 •/. 67 „ 140 „ 95 „ 139 „ 47 „ 138 „ 100 „ 105.3% 41 „ 88% 72 „ 68 „ haza, megnézik a szövetkezet portá­ját, egyszóval: minden kézzelfogható és szem­mel látható érdekli az egyéni parasztokat, ami a szövetkezet­ben történik. Szeptember hónapban a megyé­ben négy új termelőszövetkezet ala­kult. Az új termelőszövetkezetekbe tömörült családok száma 55, akik 567 hold földet vittek a közösbe. De a meglévő termelő- szövetkezetekben is volt belépés az elmúlt hónapban így össze­sen 122 család 151 taggal lépett be a termelőszövetkezetekbe. De a termelőszövetkezeti gazdálko­dás iránti érdeklődés ma is ta­pasztalható, több helyen alakulnak előkészítő bizottságok, amelyeknek az a céljuk, hogy a nagyüzemi gaz­dálkodáshoz közelálló parasztokkal elbeszélgessenek a termelőszövet­kezetről, ismertessék a nagyüzemi gazdálkodás előnyét, rendszerét. SO=- m)

Next

/
Thumbnails
Contents