Tolna Megyei Népújság, 1958. október (3. évfolyam, 231-257. szám)
1958-10-10 / 239. szám
4 " TOLNA MEGYEI NÍPÜJSAG 1938 október 10. Szabályos szabálytalan CSUKASZEZON Az átkelő komp indulási ideje a menetrend szerint délután 4 óra. A gépkezelő már a helyén ült és beindította a motort. A jegykezelő az egyik kezében a hajó kötelét, a másikban azi óráját tartotta. — Pont 4 óra, indulhatunk! A kötél lazul, a hajó lefelé ereszkedik egy métert, amikor a partról futástól lihegő férfi kiabál: — Várjanak egy kicsit... kisgyerek ; . a feleségem! A jegykezelő a kötéllel visszarántja a mozgásban lévő kompot, a parton egy ugyancsak ziháló asszony jelenik meg; karján kisgyermekkel. Amikor a férfi látja, hogy a komp megállt, visszafut a felesége elé, elveszi tőle a gyermeket és úgy futnak együtt a kikötő felé. I — Ne szaladjanak, megvárjuk! Kiabálnak feléjük a kompkezelők és az utasok: A hajó 3 percet késett. A menetrend szerint közlekedő közlekedési eszközök egyik legfontosabb szabálya a menetrend betartása. A késés tehát szabálytalan volt. — ...Hát szabálytalan volt?! A kis falucska egyetlen közlekedési eszköze az autóbusz. Annak megállóhelye felé igyekezett egy fiatal mama. Egyik karján csöppnyi pólyásbaba, a másik kezében nehéz bőrönd. Futna, ha bírna! Mert az autóbusz már a háta mögött dudál és a megállóhely még 200 lépésre van. Minden reménye vesztve, de ... amikor a kocsi utoléri, a járda széléhez kanyarodik és lelassít. — Utazni akar? Szól ki az ablakon a kocsivezető. — Igen! Mondja elcsukló hangon a kismama. A kocsi megállt és 200 lépésre az előírt megállóhelytől felvette az utast. Ez is szabálytalan volt és mégis mennyire szabályos! Budapestről autóbuszon igyekeztem szűkebb hazám felé. A több óráig tartó út meglehetősen unalmas szokott lenni. Ezen a kocsin azonban egy csinos, fiatal kalauznő teljesített szolgálatot. De nemcsak fiatal volt és csinos, hanem kedves is. Az utasokkal kedvesen figyelmesen — túl a szolgálati kötelezettségen — elbeszélgetett. Az utasok ugyancsak mosolyogva beszélgettek. Mi tagadás, még nekem is tetszett a kis kalauznő. Úgy látszik ezt ő is észrevette, mert többször odajött hozzám, hogy néhány barátságos szóval szórakoztasson. Utazásom végcéljához értem. Elsőnek — szokás szerint — a kis kalauznő szállt le a kocsiról, utána következtem én. Az alsó lépcsőnél ózonban egy pillanatra megtorpantam. Mindkét kezemben csomag, a lépcső magas, váltogattam a lábaimat, hogy melyikkel is tudnék köny- nyebben lelépni. A szőke kis kalauznő rám mosolygott: — Szabad, bácsi? Majd segítek! A feleletet meg sem várta, a hónom alá nyúlt és lesegített. Nem volt időm gondolkozni azon, hogy ezt a kedves figyelmességet melyik szabály írja elő, mert unokáim futottak elém, hogy elszedjék tőlem a csomagjaimat. * A távolsági autóbusz egy helyen letér a főközlekedési útról, hogy két községet bekapcsoljon a forgalomba. Hideg, esős őszi este volt. Ez a járat az utolsó lehetőség a hazautazásra. A megállóhelynél három utas várakozik a latyakos sárban. Két idősebb nő és egy férfi. A távolsági kocsi megérkezik. A kalauznő kiszól a nyitott ajtón a várakozókhoz: — Hová akarnak utazni? — Ide a szomszéd faluba! — Nem lehet, ez távolsági járat és csak távolsági utasokat veszünk fel! — De hiszen a kocsiban van üres hely... esik az eső .. ; és nincs több járat, hogy jutunk haza? — Sajnálom, ez a szabály! Becsukta az ajtót és a kocsi elrobogott. Ez viszont szabályos volt. — ... Hát szabályos volt? * Az egyik útelágazásnál a helyi járatok két, egymásnak szembe jövő autóbusza áll. A távolsági kocsi csatlakozását várják, amely késik. A két kocsi vezetői és kalauzmői — mit tehetnének mást? — a kocsik között állnak és beszélgetnek. A járatok késése idáig 10 perc. Újabb 10 perc késéssel befut a távolsági kocsi. Néhány utas leszáll, néhány utas felszáll, aztán a távolsági tovább robog. A helyi járatok dolgozói úgiy látszik nagyon érdekes témát vitatnak meg beszélgetésükben, mert további 5 perc múlva sem indultunk. Csendesen a beszélgetők közé léptem és halkan megkérdeztem: — Miért késünk? — Mi köze hozzá? — förmedt rám az egyik kalauanő. Nem tudtam rá válaszolni, mert magamnak sem tudnám megmondani mi közöm hozzá? Talán csak annyi, amennyit itt most leírtam! B. a. Sárgulnak már a vízparti nyárfák levelei, a hűvösödő őszi szelek tép- desik, játszadozva hordják a zöldes- szürke vizekre a hulló lombokat. A leapadt vizek megtisztultak és a szél által fodrozottan is szinte fenékig átlátszóak. A reggelek és esték már hűvösek. (Az idősebb évjárathoz tartozó horgászoknak ajánlatos a melegebb öltözék!) De a déli órákban — ha kissé sárgán és sápadtan is — rámosolyog a vizekre — és a horgászokra — a Nap. A kishaiak nagyrésze már elvermelt és a déli nap langyos melegére csak a veres- szárnyúak játszadoznak a víz színén. Megéhezett hát a csuka és ha gyanakszik is az úszóra, ha idegenkedve kerülgeti is a zsinegen, forgókapcson, csukaláncon, vagy dróton függő, nem éppen természetes mozdulatokat végző „csalihalat”, végül mégis bekapja. Megérkeztünk hát a csukaszezonhoz! A sporthorgászok iegnagyobb része a pontyra esküszik. Állitva és soksok példával bizonyítva, hogy csakis egyedül és kizárólag a ponty az igazi „sporthal”, amelynek kifogása szórakoztató, izgalmas, igazi sport. Nem szeretnék vitába keveredni a pontyozókkal, egyrészt azért, mert többségben vannak és így bizonyára „leszavaznának1’, másrészt magam is elismerem, hogy a pontyfogása, a hosszú ideig tartó, nagy türelmet igénylő lesése, majd a gyorsbevágást igénylő hirtelen kapása, szívós küzdelme valóban izgaimas, élvezetes VÁRONGI FURCSASÁGOK Nincsen kocsma — nincsen csap Egerek és emberek zerte az országban igen nagy érdeklődést váltott ki az alkoholizmus elleni küzdelem, Vannak, különösen az asszonyok körében, akik igen nagy örömmel fogadták és további adminisztratív intézkedéseket várnak. A férfiak körében elég vegyes érzelmekét váltott ki. Vannak, akik az eddig foganatosított intézkedéseket elégségeseknek tartják, de akadnak szép számmal olyanok is, akik túl soknak tartják már az eddigieket is. A megyében van egy község, amelydt teljesen »hidegen« hagyott az alkoholizmus elleni küzdelem, ugyanis még csak egy kis helyiségből álló kocsma sincs a községben, A megye nyugati részén fekvő Várongról van szó. Még a koratavasszal bezárták a kocsmát s csak a boltban lehetett kapni palackozott szeszesitalt, beleértve még a sört is. Csapolt sör egész nyáron nem volt a községben — az említett ok miatt. A megyének talán ez az egyetlen községe, ahol nem okoz gondot az ittas ember kiszolgálása. Nem kell külön szótárt szerkeszteni arra, hogy valaki más szavakkal fejezze ki részeg állapotát, abból a célból, hogy kiszolgálják. Nincs vita a községben, nem okozott felhördülést, örömet sem túl sokat... Igaz nincsen kocsma, nincs kiszolgálási gond sem, de itt ott akad részeg ember — saját termésű bor hatására, saját kiszolgálással. A várongi furcsaságok közé tartoznak az egerek. Nem különösebbek ezek a négylábú rágcsáló állatkák, hiszen éppen olyanok, mint szerte az országban. Szeretnek enni, megrágnak mindent, ami eléjük kerül. Mégis va'fi egy különös ismertetőjelük. Ugyanis arról van szó, hogy a község egyetlen boltjában, amely egy igen régi, elhanyagolt rossz épületiben kapott helyet, egyszerűen nem lehetett megfékezni az egereket a nyár folyamán, pedig az innivágyójuk nyomán igen sok közülük »hősi« halott lett, a megelőző intézkedések eredményeként. Panaszkodik a községi tanács és a bolt vezetője, hogy a földművesszövetkezet nem hajlandó sem egy megfelelő bolthe-- lyiség építésére, de arra sem, hogy legalább betonozással és egyéb apróbb jellegű intézkedésekkel megakadályozza az egerek kártevését. Több már eddig is a megrágott áruk összértéke mint amennyi az egész építési költség lenne. Váratlanul azonban — ha csak időlegesein is — megoldódott az egerek elleni küzdelem. A ház padlására a közelmúltban napra-1 forgót raktak fel, s az egerek, amelyek gyomorrontást kaptak, —I a sok csokoládétól — az új csemegére vetették magukat. A boltvezető és a községi tanács v. b. várja, hogy mielőtt az újabb egérinvázió bekövetkeznék, a dombóvári földművesszövetkezet intézkedik... sport. Én pedig a csukázást szeretem a legjobban. Szerintem a csuka a legravaszabb hal, amelynek horogra csalása igen nagy leleményességet kíván. Nem adja meg könnyen magát, dühösen védekezik és a fárasz- tása közbeni hatalmas kitörései ugrásai izgalomban nem maradnák ei a pontyfogás izgalmas sportja mögött. Amikor a reggelek és esték hűvö- södni kezdenek, a fák levelei sárgulnak, megkezdhetjük a csuka keresését. A többi hal ilyenkor már nem igen kap és így a pontyozók is kénytelenek áttérni a csukázásra. Akinek sikerül egy-két kapitális, többnyaras ragadozót horogra akasztani, módjában iesz a ponty és csukafogás ösz- szehasonlítása, bizonyára igazat ad nekem. A csukahorgászat egyik legnehezebben megoldható kérdése a csalihal fogása. Hiszen a csuka éppen azért és éppen akkor fogható leginkább, amikor a kishalak elvermeltek, nincs tehát minden vízben „terített asztala” ennek az igen falánk ragadozónak. Éppen ezért a horgász is nehezen jut ilyenkor csalihalhoz. Pedig a csuka egész őszön, sőt télen is fogható, ha van mivel. Vannak ugyan különféle „műcsalik’1 (blinkerek), ezeknek használata azonban igen körülményes és drága felszerelést (dobódobot, peremorsó1) igényel. Kedvelt módja a kishalak őszi és téli tárolásának még a pincében, vagy a vizesedényben élő állapotban való elhelyezés is. így azonban csak igen korlátozott meny- nyiségben tudunk tárolni, de meg pince és nagy vizesedény nem sok horgásznak áll rendelkezésére. Az öregebb horgászok bizonyára ismerik és én itt inkább csak a fiatalok, a kezdők kedvéért írok le egy egyszerű, könnyen megoldható konzerválás! módot, amely nekem igen jól bevált; a formaiinban való el- tevést. Nagyobb befőttes, vagy kisebb u bor kis üvegbe egy rész formaiint (bármely gyógyszertárban beszerezhető!) és négy rész tiszta vizet öntünk, úgy hogy az edény félig legyen a folyadékkal. A kishalakat egyszerűen belerakjuk a folyadékba. Csak arra kell vigyázni, hogy egyenesen, simán feküdjenek az üvegben, nehogy meggörbüljenek. Néhány óra múlva már megkeményednek és használhatóak. Hónapokig eltarthatok és így a koratavaszi csukázásra is nagyon alkalmasak. Pergető és úszós horgászatra is nagyon jól használhatók. Októberben járunk, hervadnak a íombok és a partmenti fák levelei sárgán hullanak a vízre. Hűvösödik a levegő, itt van az ősz! A déli órákban aa álló vizekben a csukák éhesen keresik a táplálékot, a horgász meg a csukát! Bízom abban, hogy a sporthorgász rovatban az ősz folyamán sok szép csukafogásról számolhatunk be. Beck András MTA ORVOS... í (3) A tiszt kétségekkel a szemében, az orvosra nézett. Figyelte minden mozdulatát. Az arca olyan közel volt az övéhez, hogy az orra majdnem a homlokához ért. A homlokán veríték gyöngyözött, s a pórusokból kiserkent cseppek úgy csillogtak, mint a gyöngyszemek. A villanyégő valamennyi verítékcseppben visszatükröződött,! mintha száz, meg száz apró égő világított volna az orvos homlokán az izzadtságeseppek mélyén... A leheletét is érezte az arcán... Keserű bagó szaga volt. Az orvos felemelte a fejét, mert az ajtó előtt csoszogást, topogást hallott, s amikor hátrapillantott, két ember préselte be magát az ajtónyíláson, ölükben egy harmadikat cipelve. Amikor meglátták az asztalon fekvő tisztet, megtorpantak és zavartan pislogtak hol az orvosra, hol meg a fehér tisztre, ha nincs karjaik között a sebesült ember, biztos megfordulnak és elsietnek. De így kénytelenek voltak maradni. Ruhájukról^ sáros csizmájukról csöpögött a víz ,és sár, s kipirult arcukon izzadtság gyöngyözött; — Mi van — kérdezte az orvos? « Sebesülés, — nyögte ki sokára I az egyik, és fejével az ember felé bökött, akit még mindig a karjukban tartottak. Az orvos lesegítette az asztalról a tisztet és a fal mellé egy székre ültette. Helyére a másik sebesültet tették... Amikor a két férfi tekintete találkozott az orvoséval, kérdést olvastak ki belőle, hogy vajon ösz- szefüggésben áll-e a két sebesülés egymással... Közben az új sebesült csuklóját fogta és érverését figyelte, de az arca hirtelen elváltozott. Nem érzett ütést... Föléje hajolt, széthúzta szemhéjait, aztán csüggedten leejtette a kezét. A két ember mindent megértett. — Vége? — kérdezték egyszerre. Az orvos nem válaszolt. Felbontotta a rögtönzött kötést a halott mellén és hosszan nézte az apró, véresszélű, fekete foltot. Csak aztán szólalt meg halkan, hogy alig lehetett hallani a hangját, mintha magának beszélt volna. — Késő.;. Elvérzett. .:. A tiszt ezalatt mozdulatlanul ült a fal melletti széken^ lehunyta a szemét és csak egy kis résen át figyelte, hogy mi történik körülötte. Amikor a két vörös bejött, félelem fogta el és egész testében reszketett, hogy alig tudott megülni a széken. Pisztolyához szeretett volna nyúlni, de nem mert, csak később nyugodott meg, amikor látta, hogy a két ember nem törődik jelenlétével... Nézte őket, elfeledkezve mindenről... Velem most nem törődnek... Az orvos a másik beteg fölé hajol és nézi a szemét. Milyen rémült lett egyszerre a tekintete. Mit mondott? »Késő? Elvérzett.« Milyen szánakozva mondta, mintha sajnálná azt az embert... És őt leszállította az asztalról, amikor behozták. Talán akkor is ahhoz lépett volna, ha az ő sebe súlyosabb... Megmozdította a bal karját: fájdalom nyilait a vállába, de mozdítani tudta... Milyen beszédesen tekint egymásra az a három ember, mintha ő nem értené... És valóban most egyszerre megértette, hogy azok ismerik egymást, találkoztak már. Biztos sokszor találkoztak. Talán az orvos is kommunista. Milyen szerencse, hogy rájött erre... Ismét félni kezdett, hátha most beszélik meg sunyi pillantásokkal, hogy őt megölik. Megmozdult a széken és az orvos hátra pillantott... Úgy maradt egy kicsit megemelkedve, aztán amikor ismét nem figyelt rá senki, visszaereszkedett. Homlokán ismét kiütött a veríték, most nem a fájdalomtól, hanem a félelemtől..: Megölöm őket, — gondolta elszántan és lassan lefelé csúsztatta a kezét, hogy pisztolyát elővegye nadrágzsebéből. Atkozott szék — gondolta és újra visszarántotta a kezét az ölébe, de most a zajra nem figyelt fel senki; Talán nem is hallották, csak ő képzelődött. Egyre biztosabban hitte, hogy az orvos is azok közé tartozik, az is kommunista... — De miért nem ölt meg, hiszen a kezében voltam?... A két férfi sűrűn pislogott halott társuk felé *és Sucsúzkodni kezdtek. Az orvos kikisérte őket egészen a kapuig. A tiszt arrlikor a három férfi kilépett az ajtón, idegesen kapott revolvere után és az ölébe tette, Hallotta aztán, mikor az orvos elindult vissza a kaputól. Falába koppant a lépcsőn mindig közelebbről. Számolta a koppanásokat: — egy.;, kettő... — Most megszűnt a zaj, csukódott a folyosó ajtaja, aztán újra: kopp..; kopp. Még három lépés és megjelenik az ajtóban. Ezt a három kop- panást már nem a halló, hanem az érző idegeivel fogta fel, miközben szorosan markolta a pisztoly agyat. Az orvos alakja megjelent az ajtóban és bicegve belépett. ... Fel akarta most öléből emelni a pisztolyt, de nem merte. Még nem... Az orvos háttal fordult feléje,, hogy becsukja az ajtót..: — Most — ... súgta hangosan, s a saját hangja felbátorította. Felemelte jobb kezét és a pisztolyt az orvos hátának szegezte. Ahogy végignézett kinyújtott karján, a villanyfényben megcsillanó pisztoly csövén, olyan közel látta az orvos hátát, mintha csak centiméterek lettek volna a pisztolycső és az orvos szürke kabátja között... Nem lehet eltéveszteni... Oda a bal lapockája alá... És meghúzta a ravaszt, (Vége.) ATÁDI GÉZA
