Tolna Megyei Népújság, 1958. október (3. évfolyam, 231-257. szám)

1958-10-08 / 237. szám

1958. október 8. TOLNA MEGYEI NEPÜJSAG 5 Akiktől emberséget lehet tanulni... A történet kezdete a tavaszba nyú­lik vissza. Május utolsó napjaiban a dunakömlódi Szabadság Termelőszö­vetkezet Zetorját Bölcske és Duna- kömlőd között a „gyűrűshíd” után következő útkanyarban egy ötven kilométeres sebességgel kanyarodó tehergépkocsi kapta derékba. Kurilla Lászlót, aki a fűkaszát szállító Zetor vontató sárkányán állt, a karambol okozta ütés ereje a mo­torház tetőn keresztül a Zetor elé hajította. Amikor fel akart ugrani, megbicsaklott a lába, összerogyott. A mentésére siető emberek a lábszár húsból előbukkanó 10 centiméternyi hosszúságú csontot látva, nyílt törés nyomait fedezték fel. Kurilla Lászlót kórházba vitték, de mivel első ízben rosszul forrt össze a csontja, kétszer kellett gipszbe tenni a lábát és a kórházi kezelés sokáig elhúzódott. AZ IFJÚSÁG SEGÍTSÉGE Az aratás megkezdése eiőtti na­pokban a dunakömlódi KlSZ-szerve- zet tagjai gyűlést tartottak. Tóth Imre a KISZ-titkár a gyűlés befeje­zése előtt azst mondta: i — Javasolom, hogy segítsünk Ku­rilla Annának, az egyik legfiatalabb KISZ-tagunknak. Nagyon egyedül van most a munkában. Az édesapja kórházban van. Az édesanyja pedig félig béna, bottai jár, munkaképte­len. Úgy tudom, hogy van nekik 600 négyszögöl árpájuk a háztáji földjü­kön. Alakítsunk KISZ aratóbrigá­dot és munka után vágijuk le a Ku- rilláék árpáját. A fiataloknak tetszett a KISZ-tit- kár ötlete, s megalakították az arató­brigádot. A brigád vezetője egy ter­melőszövetkezetben dolgozó lány, Deákfalvi Éva lett. A megbeszélt napon munka után este hét órakor gyülekeztek a fiata­lok a pártház előtt. Közöttük volt Tárnái Anti is, aki kőművesként dol­gozik Sztálinvárosban és az esti busszal jár haza. Fél nyolc lehetett, amikor együtt volt a brigád, hét lány és öt fiú. Egyéni és termelőszövetke­zeti fiatalok vegyesen és megindultak a háztáji árpaföldre. Este tíz órára végeztek a munká­val. Lekaszálták, marokbagyűjtöt- ték, kepébe hordták és felgereblyéz- » ték a 600 öl nagyságú táblán az ár­pát. Amikor vidám énekszóval visz- szetért a faluba a brigád, az embe­rek elismerően mondogatták. — Ezek a mai fiatalok, akiket a KISZ nevelt egy arasszal magasab­ban állnak, mint a régebbi idők if­júsága. MINTHA KÖZELI ROKONOK LETTEK VOLNA A rokoni látogatások, ajándékok jól esnek a beteg embernek. A Kű­ri lla-családnak nincs nagy rokonsága Kömlődön, de mégis sok látogatója volt Kurilla Lászlónak, amikor haza­hozták a kórházból. A termelőszövet­kezet tagjai látogatták meg. Süte­ménnyel, demizson borokkal látták el a beteget. Egy látogató egy egész üveg drága *,Unicumot" vitt aján­dékba. Az egyik napon nagy szekér fűvel tért be a szövetkezet kocsija Kuril- láék udvarára. — Hát ez honnan származik? — álmélkodott a gyengélkedő beteg. — Minden tag kapott háromszáz négyszögöl kaszálót a háztáji tehene számára. A tiedet közösen lekaszál­tuk, összegyűjtöttük és most elhoztuk a tehened számára — hallotta a jól­eső választ. — A termelőszövetkezet bognára az egyik napon vadonatúj mankók­kal állított be. — Adja az isten, hogy minél rö- videbb ideig legyen rá szükséged — mondta a bognár tréfálkozva, mi­közben az ajándékot átadta. Hanuszka György, a termelőszö­vetkezet párttitkára az egyik nyári napon permetezőgéppel a hátán lé­pett be Kurilláékhoz. — Látom, nagyon kell már a per­medé a háztáji szőlődnek. Elmegyek megpermetezem, ne árválkodjon per- metezetlenül a többi szőlő között — mondta és nyomban el is tűnt, mi­előtt a köszönetét végighallgatta volna. A kukoricát is kollektíván törték a napokban Kurilláék háztáji föld­jén. Amikor meglátogattam a beteget, alig beszélgettünk félórát, kocsi állt meg a ház előtt. Pápista László, termelőszövetkezeti tag köszöntött ránk: — Erre jártam kocsival, és gon­doltam, beszólok hozzád — mondta — hátha van valami darálnivalód, amit elvihetnék magammal. A lábadozó Kurilla elvtárs, amikor Pápista László kilépett az utcaajtón, kissé meghatódva mondta. — Min­den nap benéznek hozzám, hol az egyik, hol a másik és érdeklődnek, nem kell-e valamit segíteni. Higyje el, hogy betegségem alatt szerettem meg legjobban a termelőszövetkeze­tet. Most érzem leginkább, hogy egy nagy erős család gyermeke va­TANMESE ARRÓL, HOGY kifőzdésnek lenni sem fenékig tejfel Két férfi lép be a kifőzdébe. Kül­sőre jámbor, egyszerű embereknek látszanak, kik éhségükre keresnek enyhülést. Külsejük legalábbis ezt mutatja. Semmi szokatlan, minden­napi kép. Megszokta ezt már a ki­főzdés, hiszen elég régóta árusítja a halat, ínycsiklandozó halászlévé nevesedett alakban. A halevők szék tájának tagjai (van ilyen szekta, a tagok esküsznek rá, hogy minden ételek legkiválóbbika a hal, miné- műségét tekintve pedig a halászlé) gyakran fel is keresik. Megszokta már ezt a kifőzdés. Az üzlet tehát virágzik, de a nö­vekvő haszonnak megvan a maga természetrajza, mégpedig az, hogy mindig többet és többet kíván. A kifőzdés éppen ezért újabban már bort is árusít a halételek mellé. Erre ugyan nincs engedélye, miként a halra, de a vendég végeredmény­ben nem kéri a passzust a borárusí_ tás jogosságáról, annál inkább szom ja enyhítésére az üdítő hegy-levét. A halászlé bor nélkül nem sokat ér, elképzelhetetlenek egymás nélkül. Viszont nagyban növekszik a ki­főzdés haszna. Ami nagy megelége­désére is szolgál. Szóval, a két férfi belép a kifőz­débe. A tulajdonos szolgálatkészen siet eléjük. S miután tudomásul veszi a rendelést, hellyel kínálja a vetndégeket. Azok ülnek egy da­rabig, beszélgetnek, nézelődnek. De a beszéd is jobban esik néminemű poharazgatás kíséretében, megkér­dezik hát a tulajdonost, nem kap­hatnának-e valamelyes bort? — Bon kérem? Az nem könnyű dolog? — Bőbeszédű ember a ki­főzdés. — Tetszenek tudni, bort azt csak titokban adhatok, mert azok a fertelmes ellenőrök már megint itt kószálnak a községben, s ha ész­reveszik, hogy bon is mérek, még megbüntetnek. De jöjjenek be ide a hátsó szobába. Ide nem jön be az ellenőr. Ezzel betessékelte a vendégeket a hátsó szobába és eléjük rakta egy hasas üvegben a bort. Az egyik tölt, koccintanak, a tulajdonos kedves egészségükre kívánja az italt s ki­siet a konyhába megnézni, készül-e már a hal. Amikor visszajön, meg­kérdezi: — ízlik a bor? Azt meghiszem. Hehehe... Ezt még nem látta ellen­őr. — Nono. — Hogy tetszett mondani? — ügy, hogy nono. A kifőzdés egy pillanatig maga elé bámul. Aztán mintha nyiladoz­na valami elméjében, kínosan elmo­solyodik. — Tehát? Csak nem azt akarják mondani az urak...? — De azt. Minthogy mi is ellen­őrök lennénk. A férfit elfogja a kí­sértés, hogy hozzátegye még: Hehehe..., de aztán meggondolja magát, nem szól többet, hanem so­kat sejttetően egy papírlapot húz elő a zsebéből. * A történet első része eddig tart. A színhely Paks. Folytatása követ­kezik minden valószínűség szerint a járásbíróságon. De a folytatás leírá­sét majd lapunk rendőrségi hírei között tessék keresni. (l■ ÓV-) A kajdaesiak jelöltje gyök. És minél inkább érzem, hogy megbecsülnek, szeretnek, támogat­nak, annál inkább becsülöm és sze­retem én is szövetkezetünk minden tagját, mert többet érnek nekem, mintha vérszerinti, de önző rokonaim lennének. AZ ÖRÖMBE EGY CSEPP ÜRÖM IS VEGYÜL Immár ötödik hónapja annak, hogy Kurilla Lászlót betegisége mun­kaképtelenné tette. A szövetkezeti közösség segítsége mellett havonként 14 munkaegységet is a javára írtak a termelőszövetkezetben. Kurilla László csak az SZTK munkájával nincs megelégedve. Ugyanis annak ellenére, hogy tagja az SZTK-nak, mióta a kórházat elhagyta, egyetlen fillér táppénzt sem kapott. — Mondja meg az SZTK illetéke­seinek, hogy a betegen való segítés terén sokat tanulhatnának a mi ter­melőszövetkezeti tagjainktól, meg a KISZ-fiataloktól — ezek voltak az utolsó szavai, amikor elbúcsúztam tőle. (Haypál) Mintegy ötven dolgozó paraszt keze emelkedett a magasba a gyű­lés végén. — Van ellenvélemény? — teszi fel a következő kérdést a gyűlés vezetője. Nincs mozgás, nincs ellenvéle­mény. — Tartózkodott valaki a szava­zás során?l — teszi fel ismét a kér­dést az elnök. Nincs senki, aki tartózkodott vol­na a véleménynyilvánítástól. Az el­nök az egyhangú szavazással me­gyei tanácstagjelöltnek nyilvánítot­ta Barta János 6 holdas egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztot. * A megyei tanácstagjelölttől nem lehet megtudni, hogy miért válasz­totta ilyen egyhangúlag a körzet la­kossága. A községi tanácselnök, aki négy éven keresztül összefogta a községi tanácstagok munkáját, így emlékezik vissza: — Négy éven keresztül volt a köz ségi tanácsnak tagja Barta János. Becsülettel megtette kötelességét. A községi tanács v. b.-hez állandóan javaslatokkal, észrevételekkel jött, tanácsot kért és vitt választóinak. Tisztelik, szeretik választói, hiszen valamennyi fontos kérdésben hal­latta szavát, tolmácsolta a válasz­tói kívánságát, akaratát, aktívan részt vett a tanács munkájában. — Községünkben számos aktív tanácstag mellett ott volt minden esetben Barta János, aki szervezte a község lakosságát a társadalmi munkára. Nagy érdemei vannak ab­ban, hogy az elmúlt néhány év alatt a község lakossága mintegy 100 000 forint értékű társadalmi munkát végzett. * Barta János választókörzetének döntése óta a községben újabb nyolc körzetben volt jelölőgyűlés, ahol a községi tanácstagok jelölése mellett már mintegy 400 választó csatlako­zott ahhoz a döntéshez, hogy Barta János pártonkívüli, egyénileg gaz­dálkodó dolgozó paraszt képviselje Kajdacsot a megyei tanácsban. Válasz a kákán is csomót keresőknek Szándékosan nem kérdeztem meg vitapartnereim nevét, bár ők tud­ták, hogy ki vagyok. A bemutatko­zás is elmaradt eztúttal, mert egy ci­garetta szünetben ismerősökkel ér­keztem a társaságba, és folytatták ott a vitát, ahol abbahagyták. A Dombóvári Fatelítő Vállalat egyik öltöző-féle helyisége előtt 15—20 munkás üldögélt. Néhány perc volt vissza a műszakváltásig, s a „lelépő" brigádok már ilyenkor bejönnek, s itt találják még a váltótársaikat. S ez lehetőség arra, hogy ki-ki elmond­ja véleményét, vitatkozzanak. Nem akartam a vita tárgyát két­ségbevonni, de amit elmondtak a munkások, arra késztetett, hogy meg hallgassam a vezetők véleményét is. Be kell vallanom azt, hogy egyné­mely dologban igazat adtam a mun­kásoknak, ezt tettem éppen azért, mert a tények egyik oldalát ismertem csak. A téma, amiről beszéltünk, érde­kes, s nemcsak Dombóvárott, hanem egyebütt is találkozni vele — sokan a kákán is csomót keresnek — éppen ezért gondoltam, megpróbálok vála­szolni a közvélemény előtt. Talán azzal kell kezdenem, ami a 'fatéri munkások vitatott, igazságta­lannak vélt első problémája volt: Közel 40 munkás végzi a vagonok kirakását. S a vezetőség úgy rendel­kezett, hogy vasárnap is be kell menni a vagont kirakni, de nem va­sárnapi bért, hanem szabad napot adnak a munkásoknak. Ez többé-ke- vésbé az igényeknek eleget is tesz, azonban azzal érveitek a fatéri dol­gozók: „Miért nem jönnek a fűrész­től és más üzemrészből is vasárnap vagont kirakni, miért fizetik ki va­sárnapi bérrel a vagonberakókat?” Válaszul erre csak annyit: Munká­ba lépéskor fatéri munkára vették fel őket, ami azt jelenti, hogy még vasárnap is ki kell rakni a vagont, a fűrész-műheiyrészben pedig több­ségében csak nők dolgoznak, akiket nem lehet vagonkirakáshoz beosz­tani. A másik pedig: Helytelen volt az, hogy a vagonberakók vasárnapi bért kaptak s mint értesültünk ezen a vezetőség már változtatott, ők is hasonló elszámolásban részesülnek, mint a vagonkirakók. A fentebb említett vita alapján ér­demes azon elgondolkodni, miért ke­resik mindenben a munkások any- nyira a szálkát? Azért-e, hogy aka­dályozzák a munkát, vagy „csak1’ megszokásból? Mert erre vall az alábbi eset is: Ha a vállalathoz mun­kást vesznek fel, alacsonyabb órabért kap, mint aki már több évet a mun­kában eltöltött. Tíz—húsz filléres órabérkülönbözetek vannak az új és régi dolgozók bére között, ha azo­nos munkát is végeznek. Azonban a régi munkások váltig azt hajtogat­ják: „Miért nem kaphat az új mun­kás is olyan órabért, mint a régi, hisz ugyanazt a munkát végzi.” S ez esetben hiába a meggyőző szó, hogy az új munkásnak lehetőséget kell adni arra, hogy szorgalmával, a szakma elsajátításával, bizonyos idő eltöltése után lehessen méltányolni, több bért fizetni. S ez amilyen egy­szerű, éppen olyan nehezen akarják megérteni pontosan a régi munká­sok, akik ez alapján léptek feljebb az órabér-ranglistán. Azután itt van egy másik eset! Azt mondják a munkások: Bentvoi­tunk dolgozni augusztus 20-án, s nem számolták el úgy bérünket, mint ahogyan megígérték. Nem kellett hosszasan keresgélni s már be is bi­zonyosodott, hogy elszámolták min­denkinek a megállapodás, a törvé­nyek szerint a fizetett ünnepre járó munkabért. Abban a kérdésben van igazuk a munkásoknak, hogy a szakszervezet keveset dolgozik. Többségében csak a szakszervezeti tagdíj beszedése te­szi ki a bizalmi munkáját. Ezen le­het változtatni úgy is, hogy a szak- szervezet vezetősége vizsgálja felül a bizalmiak munkáját, bízza meg azokat feladattal, és vég|ül az is megoldás, hogy a rosszul dolgozó szakszervezeti bizalmit, vagy vezetőt le is lehet váltani, és helyébe olyan munkást tenni, aki megállja helyét. S mennyit beszélnek a párttagok, a bizalmiak a munkásokkal! Mégis kevés a szó! Kevés, mert a meg nem értés tapasztalható egyes munkások­nál! Nem akarják megérteni, elzár­kóznak bizonyos tények elismerése előtt. Hányszor elmondták már pél­dául azt a fatelítő vezetői, párttagjai egyes munkásoknak: nem lehet több munkaruhát adni, mert az ellenfor­radalom olyan kárt tett, hogy csak a régi kihordási időt vehetik figye­lembe, semmiesetre sem azt, amit a „munkástanács" megállapított min­den alap nélkül. S egyesek mondják úton-útfélen véleményüket, mérge­zik a közhangulatot, nehezítik, aka­dályozzák a munkát és végül sok szóbeszéddel zavarólag hatnak a ter­melésre is. Ilyen esetben azonban már a szép szót a tettek kell, hogy kövessék, hogy elhallgattassák a ká­kán is csomót keresőket. Pálkovács Jenő il mozsgói mezőgazdasági iskola várja a fiatalokat Az Almás-pataktól kettészelt Szi­getvártól mintegy 9 kilométerre van Mozsgó. Az elmúlt évben téli me­zőgazdasági iskola alakult itt. Eb­ben az évben már Tolna megye is a benépesítés! körzetébe tartozik. A téli mezőgazdasági iskola a dolgozó parasztság legjobb iskolája, mert az elméleti képzés akkor történik, ami­kor otthon kevesebb a munka. A téli' hónapokban elsajátítják az alapvető növénytermelési ismerete­ket. Hogyan lehet a kedvezőtlen idő­járási viszonyok között is jó ter­mést elérni? Ilyenkor a legkiug- róbbak a terméskülönbségek. Eb­ben az évben is találkoztunk 5 és 20 mázsás búzaterméssel is. Ért­hető tehát, hogy az egyik gazda hibát követett el, a másik helyesen gazdálkodott. Meghatározott időjá­rás esetén milyen növényápolási munkát, talajművelést végezzünk erre a növénytermelés tanítja meg a fiatalokat. Hogyan nyerhetünk több tejet, tojást, húst, zsírt, ho­gyan takarmányozzuk állata'nkat, hogyan óvjuk egészségüket? Ezt ál­lattenyésztés órán ismerik meg a ta­nulók. Gépesítéssel is foglalkoznak. Hogyan gazdálkodjunk, mennyi ál­latot tartsunk,; hogyan termelhe­tünk a legolcsóbban? Erre az üzem tan felel. Jó gazdának jól keli tud­ni számolni is. Ezért a számtan, mind a két félévben szerepel. A műveltség fokozása döntő felada­tunk. Földrajz, történelem, magyar tanítására is sor kerül. Magyar órán a helyesíráson kívül megtanul­nak kérvényt, nyugtát, megrende­lést, stb. írni. Ezek megírásakor nem kell segítségért folyamodni. 1 Minden hétenl önképzőkörben ön­állóan tartanak a tanulók előadást, hozzászólnak, elmondják, hogy mi­ben értenek egyet, miben nem. Po­litikai látókörük bővül, majd ők is segíthetnek a falu gondjának meg­oldásában, tsz-ek ügyintézésében. Tandíjat a tanulók nem fizetnek. Akik az iskola diákotthonában laknak, teljes ellátásért (élelem, mosás, ágynemű) 80—250 forintot fizetnek. Röplabda, asztalitenisz, sakk, rádió, műsoros estek, olvasó­teremben napilapok, szakfolyóiratok szolgálnak a szabadidő kitöltésére. A fiúk kosárfonást, a lányok fő­zést, szabás-varrást tanulhatnak. Mire kitavaszodik, már otthon se­gítenek saját gazdaságukban, vagy tsz-ben. Akik egy félévet már elvé­geztek — hallani otthon, vagy a tsz vezetőktől, hogy — meglátszik raj­tuk az iskola. A tanárok otthon lá­togatják az ifjúságot. Ott ellenőr­zik a gyakorlati feladatok végrehaj­tását, tanácsot adnak. A régen végzett aranykalászos gazdák szívesen küldik gyermekei­ket téli mezőgazdasági iskolába, mert ők tudják mit köszönhetnek az iskolának. Meglátszik az a házuk tá­ján is. Sok háznak büszkesége az elért eredmények után kapott ok­levél, vagy a kiállításokon nyert díjak. Még olyan szülő is akad, aki­nek tenyészállata az Országos Me­zőgazdasági Kiállításon nagydíjat nyert. November elsején nyílik az isko­la kapuja,, várja az »-öregeket«, a másod féléveseket és az új jelent­kezőket. A mozsgói mezőgazdasá­gi iskola várja a fiatalokat, a jövő aranykalászos gazdáit, akik néhány hónap alatt sokat tanulhatnak sa­ját jólétük, és mezőgazdaságunk fel­lendítéséért.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents