Tolna Megyei Népújság, 1958. október (3. évfolyam, 231-257. szám)

1958-10-05 / 235. szám

Szakmai felkészültség, í vagy politikai tisztánlátás ? A műkedvelő együttesek jófor­mán megalakulásuk óta mű­sorpolitikai gondokkal küzdenek. Az 1950 körüli években valószínűleg az egész országot bejárta a Sári bíró és az elnyűhetetlennek bizonyult Bor, Gárdonyi kedélyes darabja, az­tán néhány — rendszerint rosszul megválasztott szovjet darab után — kimerült a rendezői lelemény. Az ellenforradalmat követő liberaliz­mus és zűrzavar viszont megnyitot­ta az utat az operett előtt s ma már jóformán el sem képzelhető egy fa­lusi együttes a Lili bárónő, a Csár­dáskirálynő s hasonszőrű arisztok­ratikus társaik nélkül. A józanab­bakat már a kezdet is fejcsóválásra késztette: majdnem mindenütt Mól nár elég mulatságos, de a falusi kul­turális forradalmat mégis csak hát­ráltató és akadályozó Doktor úr cí­mű elég avitt bohózatával kezdték; volt esztendő, amikor körülbelül 15 falusi együttes játszotta egyidőben. A megyei szervek, ha fanyalogtak is, de belenyugodtak. A Doktor úr után viszont olyan operett-áradat zúdult a falura, amire semmi, de semmi szükség nincs. Az egyébként is alacsony nívó további csökken­tésére most már fel-felbukkan — egyelőre inkább maszek-társulatok műsorán — Eisemann Mihály is, ahonnan igazán csak egy lépés a teljes nívótlanság. Sokat beszéltünk, sokat írtunk már eddig is a falusi színjátszók fel adatáról, sajnos azonban néhány jó­szándékú, de meg nem valósult tervnél tovább nem jutott ez a kér­dés. A Megyei Könyvtár műsor-* tanácsadót tervezett, amiből aztán nem lett semmi, a megyei tanács népművelési csoportja pedig, na­gyon okosan, egy színjátszó vezetői levelező tanfolyamot akart indíta­ni. Ez azonban valahol elakadt s úgy nézi ki, hogy nem is lesz belő­le semmi. Sajnos a legnagyobb baj az, hogy a műkedvelőknél, általá­ban, hiányzik a kellő hozzáértés, sőt sokszor hiányik a megfelelő mű veltség is. Lehet, hogy egy Kálmán- operett, amit a csoport vezetője »ta­nulmányozás« céljából megnéz a Fővárosi Operettszínházban, nagyon látványos, tetszetős, de ugyanaz a darab X községben, ahol a techni­kai adottságok is hiányoznak, csap­nivaló lesz. Persze a falusi csopor­tok vezetőinek alkalmuk sem igen van arra, hogy továbbképezzék ma­gukat, vagy egyszerűen az alapvető tudnivalókat elsajátítsák. •/K' ■ Annál meglepőbb az a mind gyakrabban felbukkanó né­zet, hogy egyes csoportok munkáját — bármilyen nívótlan legyen is — elnézik azért, hogy kedvet csinálja­nak nekik s egyébként is — vezető helyeken is hallható szempont — a szakmai tudást, egy színjátszó csoport betanítását, a rendezés fur- fangjait meg kell becsülni, akár a politikai szempontok mellőzésével is. A szakmai tudás és a politikai tisztánlátás szétválasztása önmagá­ban is zsákutca: aki elavult hitvány ságok színrehozatalát tekinti kizá-i rólagos becsvágyának, az nemcsak politikailag követ el hibát, hanem művészileg is. A kettő szorosan egybetartozik: a párt művelődési po­litikája — mint a neve is mutatja — műveltséget, több kultúrát akar ad­ni falunak, városnak egyaránt. A szakmai szempontok szorosan ott állnak a politikai szempontok mel­lett, a kettőt mesterségesen lehet csak szétválasztani. Persze a több kultúrá, a nagyobb művelődés ne jelentse azt, hogy falusi együttesek a lehetetlenre vállalkoznak: mond­juk Az ember tragédiájának elő­adását senki nem kívánja egy mű­kedvelő együttestől sem. Viszont épp a szakmai szempontok érvénye­sítése, miatt lenne legfőbb ideje vé­get vetni a jelenlegi giccs-áradat- nak, amely elsősorban művésziet­turális célkitűzéseinek megvalósu­lását. A kérdés másik oldala: sze­rencsére túljutottunk azon, amikor minden színházi előadást, vagy akár könyvet is aszerint értékeltek, hogy »mennyit lehet belőle tanulni«. In­direkt eszközökkel is lehet nevelni, a hangsúly inkább azon van, hogy a művészietlenséggel, a nívó sutba- dobásával ne félre neveljük azo­kat, akik beülnek a falusi művelő­dési otthonok nézőterére. feladat sokféle és megoldása sürgető. Mindenek előtt a mű velödésügyi osztályoknak kellene jobban körülnézni saját portájukon. Itt van az ősz, a színjátszók min­denütt készülnek a téli hónapokra, de műsortervük csak egy kicsit is tükrözi-e azt, hogy 1958-at írunk? A mi korunkra, arra a valóban pél da nélkül álló kulturális előrehala­dásra, amit nem egész másfél év­tized alatt megtettünk a Lili báró­nő, az Iglói diákok, vagy a Cirkusz­hercegnő a jellemző? Nem paran­csolgatásra gondolunk persze, nem arra, hogy előadásokat letiltsanak, másokat pedig erőltessenek, hanem elsősorban arra, hogy okos szóval, a jóra való neveléssel segítsék a fa­lusi együttesek munkáját. Rendsze­resítsenek tanácsadást, amibe be le­het kapcsolni a Megyei Könyvtárat és a járási könyvtárakat is, vegye­nek részt az előadások előkészítésé­ben, együtt segítsék a szakmai és a politikai szempontok érvényrejutá- sát, mint ahogy nem is választhatók szét. A megye kulturális élete, első­sorban falun, egy kicsit zsákutcába jutott. Segíteni ezen ugyan soha nincs késő, de úgy érezzük, itt a leg­főbb ideje. (cs. I.) OKTÓBER Október itt van ... Látod újra eljött. Elhozta hervadt őszök bánatát. A sirató, a könnyes őszi felhőt s a télre váró sápadó határt. Az erdőket rőt rozsdaszínbe vonta, a zöld hegyekre kék fátylat vetett. Orgyilkos munkát végez ő naponta, s csöndben kioltja a sok életet. 1 ' De minket, édes, ugye ó nem ér el hóhér október gyilkos, durva kézzel, s meghagyja nyártermette szép virágunk? Ugye, ugye szivünkbe nem szökik be őszhervadásj október fájó könnye? Kedves, ugye sohse lesz ősz minálunk?.. s Miszlai György Egy gyenge előadás és tanulságai Az elmúlt vasárnap a simontor- nyai bőrgyári színjátszócsoport bemutatta Jacoby: Sybill című nagyoperettjét a szekszárdi vá­rosi művelődési házban. Az elő­adás számos gondolatot kelthetett a nézőkben és szakemberekben egyaránt, ezért szükséges néhány szót szólni róla. Hangsúlyozni kívánom, egy pil­lanatig sem áll szándékomban a hivatásos együttesek, színházak szerepléseinél használatos mércét felállítani és eszerint bírálni a si- montomyai műkedvelő együttest. Műkedvelő csoportról lévén szó, a mérce is legyen műkedvelő. Sajnos a csoport előadása még így is igen sok kívánnivalót ha­gyott maga után. Először nézzük az előadást, minden egyéb szem­pont figyelmen kívül hagyásával. Az előadást a rendezés nem tud ta egységes keretbe fogni, az egyes jelenetek nem egyszer szét­estek, így aztán számos helyzet­adta lehetőséget kihasználatlanul hagytak. Hol a színpad egyik ol­dalán, hol a másikon tömörültek a szereplők, hiányzott az egység az egyes figurák alakításában is. Minden szereplő olyan felfogás­ban alakította az általa megfor­mált alakot, amilyennek ő elkép­zelte. A rendező nagyon sokat tu­dott volna ezen segíteni, de úgy éreztem, kissé kiengedte kezéből a darab irányítását. Bár minden bizonnyal az is hozzájárult a hi­bák ilyen kiéleződéséhez, hogy k£- sőn kellett az előadást kezdeni és akkor is csak igen gyérszámú kö­zönség előtt. Nagy és jó közönség mellett biztosan sokkal jobb elő­A szereplők többségével sem lehettünk megelégedettek. Sybill- nek gyenge volt a hangja és az a közönség számára egyáltalán nem lehet vigasztaló, hogy megfázott és emiatt rekedt be. Csak növel­te a hiányosság súlyát, hogy a Petrovot alakító Horváth László­ban kellemeshangú műkedvelőt ismerhettünk meg. A többi sze­replők közül különösen a statisz­téria nyújtott gyenge teljesít­ményt. Természetesen az egyébként ki­elégítő képességű simontomyaiak előadása sem volt sokkal gyen­gébb, mint egyéb műkedvelő együtteseké, ha hasonló nagylé­legzetű darabot akarnak előadni. Sokszor elhangzott már, hogy jár­hatatlan út a műkedvelő csopor­tok számára nagyoperettek be­mutatása. A régi, ásatag operet­tek előszedése műsorpolitikai szempontból is kifogásolható, de nem lényegtelen szempont az sem, hogy már csak ezért se akarja­nak nagyoperetteket előadni, mert azok elfogadható színrevitelére át lagos képességű műkedvelő cso­portok nem képesek. Sajnos a műkedvelő együttesek többsége ezt nem hiszi el és a hitetlenke­désnek a gyenge, alacsonyszínvo­nalú előadás az eredménye. Befejezésül meg kell még emlí­teni; furcsa szájízt hagyott a né­zőkben, hogy a honvédelmi nap keretében éppen a Sybill című ása tag, semmivel sem indokolt, ope­rettet mutatták be. len voltával akadályozza a párt kul- adást láthattunk volna. Tíz éves az állami filmgyártás és forgalmazás Október hónapban ünnepli a ma­gyar filmgyártás és a filmforgalma­zás államosításának 10. évfordulóját.' Ünnepelni akkor ünnepelhetünk iga­zán, ha vissza is gondolunk azokra a körülményekre, melyek a filmgyár­tás és forgalmazás államosítását le­hetővé tették. Hazánkban a felszabadulás után a játékfilmgyártás nem tudott kibon­takozni kellőképpen, mert akkori­ban a filmgyárak és az ország mozi­parkja magánkézen volt. A munkásosztály 1948-as politikai győzelme után következett a gazda­sági hatalom átvétele, mely alapján a filmgyárakat és a forgalmazási üzemeket is államosították. Az álla­mosítás adta lehetőségek felhaszná­lásával már a kezdeti időszakban komoly eredményt értünk el. A felszabadulástól az államosítás­ig tíz fiim készült. A kezdeti lépések igen bizonytalanok voltak és maguk­ban viselték az eszmei és művész: tisztázatlanság jeleit. Az államosított filmgyártás első nagy filmje a „Talpalatnyi főid” volt. Ez a film a magyar filmművé­szet klasszikus alkotásává vált. Dia­dalra vitte a realizmust. A filmben először kapott hangot a felszabadu­lásig elnyomott magyar paraszt. A szatirikus játékfilm gyártásban első alkotásokként jelentkeznek a „Mágnás Miska“’, „Janika”, Dísz­magyar“’. Megkezdődött a munkás­témájú filmek gyártása és elsőnek Máriássy Félix rendezésében a „Szabóné” című film került bemuta­tásra. Az államosított filmgyártás 1955- ben igen sok kiváló filmet készített. Ekkor készült a felszabadulás évfor­dulójára a „Budapesti tavasz”. Ez időszakban készültek: „Különös is­mertetőjel,“’ „Egy pikoló világos,“’ „Liiiomfi” és a „9-es kórterem.” Ezt a felfelé ívelő időszakot szakí­totta meg az ellenforradalom. Az el­lenforradalom eszmei zűrzavara, a filmművészet terén is erősen érez­tette hatását. Az eszmei bizonytalan­ságot jehemzi a „Láz" és a „Külvá­rosi legenda" című film. Az ellenforradalom után rövidesen bekövetkezett politikai és gazdasági konszolidáció hatására 1957. II. felé­ben a filmgyártás terén is megkezdő­dött azoknak a filmeknek a gyártása, melyek a vaió életet tükrözik, bár némelyiket még az útkeresés jel­lemzi; Ma már büszkék lehetünk a közel­jövőben megyénkben is bemutatásra kerülő „Édes Anna” „Razzia” című filmalkotásainkra, melyek szakítanak a korábbi elvtelen állásponttal és ha­tározottan a realizmusra törekednek. A filmgyártásban történt döntő vál­tozások mellett a forgalmazás terü­letén is igen komoly fejlődés mutat­kozik. 1938. évben az országban ösz- szesen 544 filmszínház működött, ezzéi szemben 1957. december 31-én 4152 filmszínház volt, amely 763.2 százalékos emelkedésnek felel meg; Megyénkben 1938-ban 14 filmszínház működött, ez a szám 1957-ig 131-re emelkedett, amely 935.7 százalékos emelkedést jeient, 1949-ben az összlátogatók száma 633 539 fő volt. Ez a szám 1957-ben meghaladta a 3 milliót; A filmszínházak megyénk területén az államosítás időszakában igen el­hanyagolt állapotban voltak, A for­galmazással foglalkozó vállalkozások kizárólag a magasabb haszon érdeké­ben működtették üzemeiket és így a legszükségesebb felújítást sem vé­gezték el. A műszaki berendezés kor­szerűtlen volt. Az államosítás után az épületek állagának megőrzése, majd később a tatarozás és felújítás volt a fő céh Ezt követte a műszaki berendezés korszerűsítése. A megyei Moziüzemi Vállalat 1953- tól beruházásra 2 056 000 forintot, tatarozásra 917 000 forintot felújí­tásra 2 042 000 forintott fordított. Összesen tehát 5 év alatt 5 015 OOí forint összeg felhasználásával kor­szerűsítette filmszínházait. Megyénk területén ma már, min­denütt rendelkezünk filmszínházzal; Még a tanyaközpontokat is elláttuk vetítőhehyel. Ezzel is szolgáltuk a párt művelődéspolitikájának gya­korlati megvalósulását. A forgalmazási vállalat a párt kultúrpolitikai irányelveinek meg­felelően dolgozott. Az elmúlt időszak és a feltüntetett forgalmazási ered­mények bebizonyították azt, hogy a kultúrpolitikai irányelvekre nagy szükség vóit, mert a határozott párt­irányítás nélkül a kultúrpolitikai eredmények nem mutatnának ily nagy számot. Jelenleg a pártunk új viszonyoknak megfelelő kultúrpoliti­kai irányelvei aiapján végezzük munkánkat. Ez az irányelv adja meg a lehetőséget, hogy segítsük kultu­rális téren a szocialista átalakítást. Külömjböző filmhetek nagyarányú látogatottsága mind azt bizonyítja, hogy nemcsak a magyar filmek, ha­nem a szovjet és népi demokratikus országok filmjei is igen kedveitek a közönség körében. A múlt évben megrendezett Szovjet Film Ünnepi Hetén 67 000 látogató nézte meg a megyében a szovjet filmeket. Ez a szám a megelőző időszakhoz viszo­nyítva legmagasabb. E sikereket nagy mértékben előse­gítette a a, hogy szocialista filmgyár­tás művészileg a dolgozó ember áb­rázolásában nemcsak, hogy elérte, hanem túlhaladta a kapitalista or­szágok filmgyártását. Az államosított filmgyártás eddigi eredményei biztossá teszik, hogy a magyar filmgyártás az elkövetkezen­dő időszakban még jobban fogja se­gíteni a szocialista realista alkotások kialakításával a dolgozó nép harcát. Lángoló vonat Az Orienten tűz ütött ki, A sík mezőn — mögöttünk Prága: Az egyik fülkéből kilángolt Húsz lány piros tréningruhája. A folyosón úgy terjedt széjjel E sustorgó és izzó láva, Hogy mozdulni sem tudott senki, Akit elkapott aki látta. Ott álltam, néztem. Visszájára Fordult bennem előre érzett Robotom minden fáradtsága, Mohó szemmel és babonázva Néztem, hogy gyújt e köteg fáklya. Mellükön fehér írás: POLSKA — Láan, Lengyelország húsz leánya, Pozsonyba mennek ünnepségre, Fiatalok szent tornájára, S már nem kívülem: bennem [feszült A tömött izmok karneválja. Éreztem élő szobor mindnek Rugós csípője, háta, válla — És bánat és gond úgy hagyott el, Ahogy mögöttük maradt Prága S tűzcsíkot vont az Orient is A langyos-édes éjszakába. Gyenes István L. GY.

Next

/
Thumbnails
Contents