Tolna Megyei Népújság, 1958. október (3. évfolyam, 231-257. szám)
1958-10-04 / 234. szám
TOLNA MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Megkezdődtek a megyében a tanácstagok jelölőgyűlései III. évfolyam, 234. szám. ÁRA: 50 FILLÉR Szombat, 1958 október 4. , Nagy a versengés a gépállomások között — Ismét a várdombiak az elsők — Szeptember elsejével kezdődött gépállomásainkon az őszi tervteljesí- tés, s az első dekád eredményeként a várdombiak kerültek a vezető helyre. A második dekád értékelésekor a Teveli Gépállomás foglalta le az elsőséget és ma arról adhatunk hírt, hogy a harmadik dekád végén 2118 normálhold teljesítéssel ismét a várdombiak az elsők. Második Tevel, 30.8 százalékos őszi tervteljesítéssel, harmadik a Szedresi Gépállomás. A megye gépállomásai az elmúlt 10 nap alatt kereken 9 százalékkal haladtak előre, az előző értékeléshez viszonyítva így együttesen az őszi terv teljesítését 17 százalékról 26 százalékra növelték. A harmadik dekádban Kedden kezdte tárgyalni a szekszárdi megyei bíróság dr. Farkas tanácsa Szénás (Szabó) Gyula és kilenc társa bűnügyét. Amint azt korábban közöltük, ezt a tárgyalást elhalasztották augusztus végéről különféle okok miatt. Az ügy vádlottjai Szénás (Szabó) Gyulán kívül dr. Kovács László pécsi, Ma- kay István bátaszéki, Szemere (Schneider) Ede bátaszéki, Dobor József pécsi, Ubrik Antal mohácsi, Szőke Gyula pécsi, Dala Lajos tolnai, Mónus József szekszárdi* Horváth József bajai lakosok. Az ügyészség társadalmi tulajdon sérelmére ismételten és bűnszövetkezetben elkövetett — különösen nagy kárt okozó — csalás és egyéb a Váirdombi Gépállomás dolgozói értek el legjobb teljesítményt a vetés terén, 10 nap alatt 420 holdon tették földbe az ősziek magját. A varsádiak 230, a bölcs- keiek 200 hold vetést végeztek az elmúlt 10 nap alatt. Leggyengébb eredményt ebben a dekádban is az iregszemcseiek értek el, aa őszi tervteljesítésben és a vetésben is a legkevesebb eredményről számolhatnak be. A brigádok közül Szentes Piusz (Varsád) brigádja érte el a legjobb eredményt és őszi tervük 43 százalékos teljesítésével az első helyre kerültek. Talajmunka tervüket ezen belül 44.6 százalékra teljesítették. A bűntettek miatt emelt vádat ellenük. A bűncselekményüket a vádirat szerint részben a Tolna megyei Tanács Bánya és Építőanyagipari Egyesülés, részben pedig a Bátaszék és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet keretében követték el, mint e szervek alkalmazottjai, részben pedig, mint magánszemélyek. A tárgyalás a tíz vádlott kihallgatásával kezdődött. Csütörtökön ért véget a vádlottak kihallgatása és pénteken kezdődött meg a tanúk kihallgatása. A tanúkihallgatás is több napig tart, mert hiszen mintegy 50 tanút idézett meg a bíróság. Még október 7-re is idéztek meg tanúkat a tárgyalásra. brigádok közül ők állnak a legjobban éves tervük teljesítésével. Várható, hogy az éves terv teljesítéséhez szjükséges és még hiányzó 400 nor- málholdnyi munkát a legközelebbi dekádban teljesíteni tudják. Zentai Lajos (Várdomb) és Sallai Sándor (Várdomb) brigádja vetélkedik a második és a harmadik helyezésért. Az előbbiek 37.1, az utóbbiak 35.2 százalékra teljesítették őszi tervüket. A traktorosok' közül Szabó István (Várdomb) őszi tervének 84.7 százalékos teljesítésével megyei első. őszi talajmunka tervét 81.7 százalékban, éves tervét pedig már 154 százalékban teljesítette. Az MSZMP ozorai szervezete, a Hazafias Népfront helyi elnöksége és a tömegszervezetek az 1848-as ozorai diadal 110. évfordulója alkalmából 1958. október 5-én, vasárnap egésznapos, műsorral egybekötött ozorai napot rendeznek. Az egész napos műsor keretében délelőtt 9 órakor a várban elhelyezett múzeumban 1848-as emlékkiállítást nyitnak meg. Délelőtt fél 12 órakor kerül sor az ünnepi nagygyűlésre, amelynek szónoka Hunyadi Károly elvtárs, a Hazafias Népfront megyei titkára lesz. Délután 3 órakor szüreti felvonulás hagyományos népviseletben. Este pedig reggelig tartó szüreti bált tartanak. A november 16-i választásokon a megyében 70 megyei 275 járási és 3549 községi tanácstagot választanak meg, míg a szekszárdi városi tanácsba 80 tanácstag kerül. Az első jelölőgyűlésekre már sor került, hat megyei tanácstagot jelöltek a községekben és a termelőszövetkezetekben. Szekszárdon a kisipari szövetkezetek több mint 100 dolgozója gyűlt egybe, hogy a Hazafias Népfront 3 kisipari szövetkezeti dolgozójának jelölését megvitassa. A megbeszélésen élénk vita alakult ki, melynek végén egyhangúlag ajánlották a választókörzetnek a három szövetkezeti dolgozó* Póth Mihály, Dömötör Sándor és Nagy István jelölését. ELŐBBI RIPORTJAIMBAN rámutattam a lakások, tulajdonosok és lakók körüli néhány visszásságra, s csak arról beszéltem, milyen bajok vannak. Annál kevesebb szó esett arról, van-e kivezető út a jelenlegi — nem éppen rózsás — helyzetből, s ha igen, mi az a kivezető út. Lezárva a riportsorozatot, befejezésképpen, most azt mondom el, mi várható néhány éven belül. Az idén Szekszárdon már ezideig tíz lakás szabadult fel, annyit juttatott a lakáshivatal az igénylők közül a legjobban rászorulóknak. Elkészül még ebben az évben egy bérház, ez újabb 18 lakást jelent és a tapasztalatok azt mutatják, hogy még ebben az esztendőben újabb tíz lakást lehet juttatni az igényjogosultaknak. Harmincnyolc család tehát otthonra lel az idén. Sokkal több lakást tudnak biztosítani már a következő esztendőben, 1959-ben. Körülbelül húsz családi ház felépítésére lehet számítani, ezzel tehát húsz lakás szabadul fel. Elkészül az irodaház, amely további tíz lakást jelent. Két bérházat építtet a Városi Tanács, egyenkint 18— 18 lakással. Négy lakás egyébkéni felszabadul, 70 családot tehát 1959- ben is lakáshoz lehet juttatni. 1960- ban körülbelül ugyanilyen helyzet várható. de EZ CSAK AZ egyik mód, amely a lakáshelyzetben meglévő nehézségek megszüntetéséhez vezet. A másik út a saját családi ház építés. Az új lakótelepen, a jövendő ►•Kertvárosiban eddig 50 házhelyei adtak el. További 200 házhely més gazdára vár. Évente átlag 40—50 új ház építésére lehet itt számítani. Ez azt jelenti, hogy majdnem ugyanennyi lakás szabadul fel egyMunkahelyi jelölőgyűlés volt a szekszárdi kórházban is. A lakóterületen öt körzetben tartottak október 2-án jelölőgyűlést Szekszárdon. A gyűlések résztvevői túlnyomó többségben dolgozó parasztok voltak. Az Árvaház utcában a jelölőgyűlésen közfelkiáltással jelölték Kaposi Istvánt, aki már előzőleg is képviselte a körzet lakóit a városi tanácsban. Őcsény-szőlőhegyen negyvenegyen jelentek meg a gyűlésen. A 18-as körzetben Vesztergombi An- talné dolgozó parasztasszony jelölése mellett foglaltak állást a gyűlés résztvevői. Az 53-as körzetben Solymár Gáspár esperest jelölték. szersmind a városban. Valamennyi családi ház építés OTP-kölcsönne) történik, amely megint azt mutatja, hogy az állam hallatlan nagy áldozatokat hoz, hogy otthonhoz juttassa a dolgozókat. Természetesen OTP-kölcsön nélküli építkezésekre is lehet számítani, ezeknek a száma azonban elenyésző, legfeljebb évente tíz új házat jelent. DE CSAK AKKOR lesz teljes a kép, ha megnézzük a jelenlegi helyzetet is. Ezerötszáz lakásigénylési kérelem van jelen pillanatban a Városi Tanács lakáshivatalában. Nem kell megijedni a számtól, mert a kivizsgálások kimutaták, hogy az ezerötszázból körülbelül 300 igény olyan, amelynek kielégítése sürgős, s ezek közül is csak 150, ahol valóban igen súlyos a fennálló helyzet. Ezt a százötven igénylőt, közülük is elsősorban a romos lakásokban meghúzódókat, az idén és a következő esztendőben jó, egészséges lakáshoz juttatják. A további 150 sürgős igénylő pedig az 1960 és 61-es évben bizton számíthat arra, hogy jó lakáshoz jut. Persze, ha a családi ház építkezés üteme tovább gyorsul, akkor még több lakás szabadul fel, amit ki lehet utalni az igénylőknek. Nem akarom szépíteni a helyzetet, hiszen jónak, rózsásnak egyáltalán nem mondható. Nyögjük a múlt rendszer súlyos örökségét. De ugyanakkor láthatjuk azt is, hogy van kivezető út és ha nem is máról holnapra, de egyre gyorsuló ütemben megszüntetjük az egyik igen nehéz helyzetet* a lakásproblémáti Persze, ezt könnyebb elmondani, mint megtenni, de az illetékes szervek meg is tesznek mindent, hogy minél gyorsabban sikerüljön. Letenyei György Négy Tolna megyei a kitüntetettek között A földművelésügyi miniszter a mezőgazdasági szakoktatás és kísérletügy terén, illetve a tan- és kísérleti gazdaságokban kifejtett eredményes munka elismeréséül kitüntetéseket adományozott. Jó munkájuk elismeréseképpen a Tolna megyeiek közül Fodor Jánost, a Lengyeli Mezőgazdasági Szakiskola tangazdaságának igazgatóját, Kálló Jánost, a Lengyeli Mező- gazdasági Szakiskola tangazdaságának főagronómu- sát, Szijjártó Józsefet, az Állattenyésztési Kutató Intézet Középhidvégi Kísérleti Gazdaságának vontató- vezetőjét a Mezőgazdaság Kiváló Dolgozója jelvénynyel tüntette ki. A pénzügyi főosztály vezetője az 1958. I. félévi jó munkájuk elismeréseként Tolna megyében Hantos Erzsébetet, a Szekszárdi (Palánk) Mezőgazdasági Technikum pénzügyi dolgozóját 600 forint pénzjutalomban részesítette. Falusi Ifjúsági Szövetkezet alakult a Felső városban A megye első Falusi Ifjúsági Szövetkezetének szervezésébe kezdtek a Szekszárd felsővárosi KlSZ-szer- vezet fiataljai. A Falusi fjúsági Szövetkezet keretén belül tömörülnek majd azok a fiatalok, akik egy vagy több növényféleség, vagy kis állatfajta tenyészésére szövetkeznek. A felsővárosi KISZ-szervezet tagsága főként parasztfiatalokból áll, s a becslések szerint a FISZ-nek 28—30 tagja lesz. A tervek szerint a FISZ részére a városi tanács a Sió mentén juttat földet. A kisállattenyésztés is nagy hasznot nyújt majd a FISZ-te tömörült fiataloknak. A szövetkezet fiataljai választhatnak nyúl, baromfi, húsgalamb, vagy laboratóriumi kisállatok tenyésztésének lehetőségei között. Tíztagú bűnszövetkezet ügyét tárgyalja a bíróság Szekszárdon Az 1848-as diadal emlékére vasárnap ozorai nap lesz Tapasztalataim a lakásfrontról Ha nem is máról holnapra, de javulás várható a lakáshelyzetben ÖREGEK, FIATALOK A SiílYEMGYAR LEGJOBBJAI KOZOTT Az elsők között kapta meg Ketterer Erzsébet, a Tolnai Se- lyemfonégyár fonója 1948-ban az „Élmunkás” jelvényt. A kiváló fonónő ma is egyike a gyár legjobb dolgozóinak, nemrég tüntették ki a „Kiváló dolgozó“' oklevéllel. Lizák Mihályné organzin -sodró, alig egy éve dolgozik a gyárban, de már az elsők közé küzdötte fel magát jó munkájával. Fél éven keresztül teljesítette a „Kiváló dolgozó” szintet, ezért kapta meg ő is az oklevelet. Joósz Erzsébet kiszerelő, aki bár korra nem, de mint se- lyenigyári dolgozó „öreg”-nek számít — 1941 óta dolgozik a gyárban — egy éven keresztül ért el 115 százalékos átlagteljesítményt — 4 százalék hulladékkal. Ö már a „Kiváló dolgozó“' jelvényt kapta meg. I