Tolna Megyei Népújság, 1958. október (3. évfolyam, 231-257. szám)
1958-10-28 / 254. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! VOLNA MEGY III. évfolyam, 254. szám. ARA: 50 FILLÉR Kedd, 1958 október 28. Dobi István, Kádár János és Denke Valéria beszélt a Hazafias Népfront szekszárdi naoygyilésén Vasárnap délelőtt mintegy húszezer ember gyűlt egybe a szekszárdi Béla téren, hogy a Hazafias Népfront választási nagygyűlésén meghallgassa Dobi Istvánt, az Elnöki Tanács elnökét, Kádár Jánost, az MSZMP Központi Bizottságának első titkárát és Benke Valéria művelődésügyi minisztert, Tolna megye országgyűlési képviselőjelöltjét. Kora reggel zenés ébresztő keltette a szekszárdiakat, majd nem sokkal később megérkeztek az első vidéki küldöttségek. A járásokból tehergépkocsikkal, vontatókkal, a közeli községekből pedig fellobogózott kocsikon érkeztek a termelőszövetkezetek tagjai, a különböző üzemek küldöttei, egyéni gazdák, értelmiségiek, fiatalok. A város határában Szabópál Antal, a városi pártbizottság első titkára, Kalmár József, a városi tanács v. b. elnöke és Kiss Antal, a szekszárdi Béke Termelőszövetkezet elnöke fogadta a párt és kormány vezetőit, majd az MSZMP Tolna megyei Bizottsága székházában PrantII parasztság útja a Bevezetőben Szekszárd város és Tolna megye népét köszöntötte, majd megemlékezett arról: a Tolna megyei parasztemberek )— szövetkezetiek és egyéni gazdálkodók — az ellenforradalom után az elsők között keresték fel az ország vezetőit, hogy szót váltsanak, s kifejezzék hűségüket a szocializmus ügyéhez. Beszéde további részében a mezőgazdaság helyzetével foglalkozott Dobi István. Többek között a következőket mondotta: — Tudvalevőleg tántoríthatatlan híve vagyok a mezőgazdaság szocialista átszervezésének. Tudom, hogy mennyit ér népgazdasági szempontner József, a megyei pártbizottság első titkára köszöntötte a kedves vendégeket, akik hosszasan elbeszélgettek a párt, a tanács és a tömegszervezetek vezetőivel. A nagygyűlés kezdetére teljesen megtelt a Béla tér, ahol hatalmas lelkesedés fogadta a többszáz dolgozó kíséretében érkező Kádár Jánost, Dobi Istvánt és Benke Valériát. Pontosan tíz órakor foglalta el helyét a díszemelvényen az elnökség, amelyben többek között résztvett Prantner József, a megyei pártbizottság első titkára, Tuska Pál, a megyei tanács v. b. elnöke, Hunyadi Károly, a Hazafias Népfront megyei titkára, valamint a megye és a város vezetői, a tömegszervezetek képviselői, termelőszövetkezeti tagok, üzemi munkások, egyéni gazdák. A -nagygyűlést Szabópál Antal, a városi pártbizottság első titkára nyi_ tolta meg, majd Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke mondott beszédet. termelőszövetkezet ból az egyénileg gazdálkodó parasztok szorgalma és hozzáértése. De éppen, mert tisztelem és becsülöm őket, előttük sem fogom soha eltitkolni, hogy életformájukat elmaradottnak, igen sok részletében emberhez méltatlannak tartom és szeretném, hogy mielőbb valameny- nyien megszabaduljanak tőle. Ismétlem: mindig tisztelni. becsülni fogom az egyénileg gazdálkodó oa- rasztot is a szorgalmáért, fáradhatatlanságáért, a termelési eredményeiért. De soha sem fogom elmulasztani, figyelmeztetni az egyéni gazdákat, hogy az országban a szocializmust építjük, s a szocializmusban a parasztság útja a termelőszövetkezet. Dobi István a továbbiakban arról beszélt, hogy az elmúlt tizenhárom esztendő alatt gazdasági és társadalmi tekintetben gyökeresen megváltozott a dolgozó parasztok helyzete. Népi demokráciánk százezreiéi emelte ki őket a múlt nyomorúságos, keserű sorsából. Régi gazdák és újak, szövetkezeti parasztok min- denütt tevékenyen részt vesznek állami és társadalmi életünk vezetésében. Megtanulták éa mindinkább megtanulják, hogy egyéni sorsuk elválaszthatatlanul összeforr a közösség, az egész társadalom életével. Dobi István elmondotta, hogy esztendőkig együtt dolgozott a politikában egy baranyai parasztemberrel, akit a nagygyűlés résztvevői közül is sokan ismernek. A munka nem volt minden apró részletében összehangolt és zavartalan. Tehetséges, de minden időben rendkívül szenvedélyes parasztpolitikus volt ez a barátja, szenvedélyes akkor is, ha mellé állt, szenvedélyes, ha ellene fordult. Emberi tulajdonságai sze- retetreméltóak és ennek biztosan része volt abban, hogy a baráti kapcsolatok akkor sem szakadtak meg, mikor a felszabadulás utáni politikában súlyos eüJ'í kérdésekben támadtak ellentéteik. Ez a barát korábban ellenzéki parasztpolitikus volt, amúgy magyar módra, a kapitalizmus és szocializmus elvi kérdéseivel, osztályharccal, társadalom- politikával komolyan pem igen foglalkozott. Sok év után, 1956 tavaszán került össze ismét vele s barátjának első mondanivalója az volt, hogy közben ő szocialista lett. Elolvasott sok könyvet, volt ’deje (Folytatás az 2. oldalon) Képek a nagygyűlésről Dobi István elvtárs, a Népköztársaság Ehlöki Tanácsának elnöke Beszél. Kádár János, Benke Valéria és ' mtner József elvtárs a nagygyűlés elnökségében. Kádár elvtárs a dolgozók között a nagygyűlés után. A Szekszárdi Béke Tsz előhegyi szőlészetében látta vendégül délután az ország vezetőit.