Tolna Megyei Népújság, 1958. szeptember (3. évfolyam, 206-230. szám)

1958-09-03 / 207. szám

1958 szeptember 3. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 5 „Művelt, dolgos, a világ dolgozóit megbecsülő embereket neveljen ez az iskola“ Tanévnyitó, Megkezdték a kender beszállítását Tolnanémediben Mindig felejthetetlen élményt je­lent egy-egy új iskolai év megnyi­tása. Valahogy a felnőtt ember e rö­vid időre újra a gyermekkar emlé­kezetes lázában él, együtt izgul, örül a csillogószemű, oly várakozás­teljes megilletődéssel összesereglő gyermekhaddal. Ilyen gondolatokkal érkeztem meg Szekszárd új szülöttéhez, a Jabits Mihályról elnevezett III. számú kor­szerű általános iskolához, a tanév- nyitásra. A sáülők, a gyerekek, a párt állami szervek, tömegszervezetek, megyei, járási, városi vezetői, az oktatás­ügy lelkes dolgozói és a nagyszámú érdeklődők mind­mind büszke örömmel szemlélték az impozáns alkotást, míg az azután következő, felszólalók beszédeikben méltatták e nagyjelentőségű ese­ményt, illetve átadták, átvették Szek­szárd kulurális életének új várát. Mert vár, palota ez nemcsak esz­meileg, de kinézésében is messzire mutat a szó legszorosabb értelmében. Egyenesen a cél felé. Hajdú Tibor elvtárs, a Művelődésügyi Miniszté­rium képviselőjének szavait idézve; „Müveit, dolgos, a világ dolgo­zóit megbecsülő embereket ne­veljen ez az iskola.” Ezután László István, a Tolna me­gyei Tanácsi Építőipari Vállalat igaz­gatója adta át meleg szavakkal a kész épületet rendeltetésének, mi­után az építés történetéből ismerte­tett epizódokat. Már maga a közel 7 millió fo­iskolaavató ünnepség rintos beruházási összeg egyedül is mutatja a népi hatalom ere­jét, gondoskodását. Ezután az építésben legjobban kitűn­tek között kitüntetéseket, „Kiváló dolgozó1’ okleveleket osztott szét a jelenlévők ünneplése, tapsa kísére­tében. A városi tanács nevében Németh József elvtárs, a végrehajtó bízót'ság elnökhelyettese vette át az iskolát, majd Szabópál Antal elvtárs, az MSZMP városi bizottságának tit­kára mondott üdvözlő beszédet. Utalt arra, hogy ami nagyban a párt és a kormány helyes politikája nyo­mán végbemegy az országban, az történik városunkban is. „Épül, szé­pül városunk —‘ mondotta többek közt. — Alig egy hete avattuk a 300 000 forintos költséggel épült sza­badtéri színpadot, s most újabb, ha­talmasabb alkotásnak lehetünk szem tanúi. Eszünkbe jut a régi világ is­kolája, amint itt körülnézünk. Szimbólum tehát c létesítmény a szocialista rend és a letűnt ka­pitalista úri világ iskola-politi­kája közötti óriási különbség világos érzékeiésére. Gyugyi János elvtárs, a megyei tanács elnökhelyettese az építőipari vállalat dolgozóit köszöntötte és át­adta a megyei tanács végrehajtó bi­zottságának nevében számukra a ju­talmakat és okleveleket jó munká­jukért. Sok volna felsorolni az 1000 forintos pénzjutalmat kapott Hochsteiger Mihály művezető, az oklevéllel kitüntetett Ganczer Sxeksxárdon György kőműves, Orbán János ács szakmunkás nevein kívül a többiek sok, sok nevét. Szintén ezer forintos pénzösszeggel jutalmazták Majnai József jó mun­káját is, aki ezen a napon kezdte meg 46 évi közszolgálata uián a meg­érdemelt pihenést, nyugalomba vo­nult. És a gyerekek fogadalmaikkai, kedves kultúrműsorukkal, virágosok raikkal a nagy feladatra való fel­készülés ígléretét mutatták. Milyen kedves volt például az új elsősök, a volt óvodások versei, vagy az úttö­rők, amint egymás után a mikro­fonhoz lépve mondták el az áttörő élet törvényének tizenkét pontját. Fogadalom volt ez. A nevelőtestület nevében Módos István eivtárs, az igazgató mondott beszédet. Hitvallás, fogadalom volt ez is, amelynek lényege: „mindent megtesznek a szocialista embertípus kialakításához a gondjaikra bízott gyermekek körében, s maguk is ideológiai képzésük tovább fokozá­sát tűzik ki célul. A Szózat elhangzása után a jelen­lévők felvonultak az iskolába, meg­tekintették és az osztályokban a gyermekek részére az első órát az építőmunkások tartották meg. El­beszélték, hogyan építették azi sko- lát, mennyi fáradsággal, s a gyere­kek ígérték, nagyon vigyáznak rá, második otthonukra. (Sz. F.) Bonyhádtól Sárbogárdig, Dombó­vártól, Felsőnyéktől Nagydorogig ter­jed a Tolnanémedi Kendergyár ter­melői körzete, ahonnét már két hét óta szállítják a beérett, levágott ken­dert a gyárba. A forgalom napról napra nagyobb a gyárban, lovasko­csikkal, vontatókkal, a távolabbi helyekről vasúton érkezik a nyers­anyag, hogy egy újabb esztendőre biztosítva legyen a gyár munkája. — Alaposan felkészültünk a ken­der beszállítására, átvételére — mondja Czeller János elvtars, a gyár vezetője — ami nem volt kis feladat, hiszen közel háromezer ter­melővel állunk kapcsolatban. Kijaví­tottuk a kisvasúti pályákat, kocsi­kat, biztosítottuk a tárolóhelyet és ami a legfontosabb, a megfelelő lét­számot, hogy ne legyen fennakadás a beszállításban. — Mennyi kendert várnak az idén? — Több mint ötvenezer mázsát kell átvennünk az év végéig. Az ed­dig eltelt két hét alatt mintegy G000 mázsa érkezett be, de képesek va­gyunk napi 30 vagpnnal is átvenni. A „csúcsforgalom’’ persze, ozmán /ön, de megbirkózunk vele. — Milyen az idei kendertermés? — Az időjárás kedvezett az idén á kendernek, valamivel több lesz a kenderünk, mint tavaly. De ami a legfontosabb számunkra, a minőség­nél igen nagy a javulás. Ez elsősor­ban annak köszönhető, hogy a ter­melők megtanulták a kc-der szaksze­rű kezelését, ma sokkal jobb minő­ségű kendert kapunk, mmt egy-két esztendővel ezelőtt. Nem ritka az olyan termelő( aki teljes egészében elsőosztályú kendert szállít be a te­lepre. Megéri a fáradságot a gondos munka, hiszen az elsőoszki! > ■, anyag­ért magasabb árat is kap a termelő. Befejezésül elmondta még Czeller elvtárs, hogy míg tavaly november közepére lettek kész a be--'.á tírással, az idén úgy tervezik, hogy október végére befejezik az ávvételt. Mert nem csak az a fontos, hogy a termelő gondosan kezelje a kendert, hanem az is, hogy az mielőbb a gyárba, kazlakba kerüljön. Az őszi esős idő­járásnál minden nap késedelem romlást okoz a minőségnél. A ken­dergyáriak pedig azt akarják, hogy egész éven keresztül iá minőségű nyersanyaggal dolgozhassanak. Miért hagyott alább az eddigi lendület? — Tapasztalatok két gépállomás munkájáról — Ebéd! A kovácsműhely előtt, mindenféle tartó és fogó alkalmatosságok kö­zött találkoztam vele, Hatala Gyu­lával, a dunaföldvári Alkotmány Termelőszövetkezet idős tagjával. Éppen az egyik tartó bakon üldö­gélt, bontogatta elemózsiás csomag­ját, készülődött az ebédhez. S míg falatozott, beszélgettünk az életéről, a tsz-ről... Tagja ennek a szövetkezetnek még 1952 óta. Az eltelt időről, annak minden gondjáról, bajáról, a kez­dés nehézségeiről csak annyit mond, elgondolkodó arccal: „Az első idő­ben bizony nehezein ment”, majd megvidámodva teszi hozzá: „de az­óta egyre jobb ...” — Itt van ez a műhely is — mutat a bicskájával magamögé, ahol a nyitott ajtón keresztül látni a fujta- tót, a fúrógépet s más kovácsszer­számokat, kerekeket, amelyekre rá- fot kell húzni, kész lőcsöket —, lát­ja, ezí is a fejlődésünket mutatja. Én bizony nem láttam semmit, s bizonyára ez az érzés kiült az ar­comra is, mert abbahagyta az evést és bevezetett a műhelybe. Közelről már én is észrevettem, hogy miben különbözik ez a kovácsmesterek rezidenciája a gyerekkoromból is­mertektől. De nem hagyott szóhoz jutni, sorolta: „Amikor kezdtük, ezt a fújtatót is kézzel-lábbal tiporni kellett, most meg villany hajtja”. — Százszor is összehasonlítgattam én az azelőtti életemet a mostanival. Nem mennék vissza az egyénibe még ha akármit is ígérnének — mondja. Ehhez azonban tudni kell azt is, hogy nem régen dolgozik itt a ko­vácsmesterségben. Mint inas, valamikor ezt a szak­mát tanulta, dehát a nincstelenség a földhöz vezette vissza. S a felsza­badulás után részére juttatott 9 hold és a 3 hold sajátja, még inkább a földhöz kötötte. Nem mondja, hogy nem lett jobb az élete, de mi ahhoz képest a mai... — Még most is van 20—25 mázsa kukoricám a tavalyiból, meg úgy 5 mázsára való árpám. Tavaly négyen dolgoztunk a családból, jutott cu­korból is 2 mázsa, bőven elég lesz a még meglévő, míg másikat oszta­nak. Kicsit elgondolkodik, majd mint aki nagyon fontosnak tartja a következőket, szinte ünnepélyesen ejti a szavakat: „Tizenkét holddal léptem ide be, de megmondom, az­előtt volt olyan esztendő, hogy nem­csak a takarmány, de még a búza dobén sem járta ki újig. Tavaly meg? ... Egy fél vagonnal vittünk haza. Az idén már csak ketten dolgo­zunk, de több, mint 20 mázsa ga­bonát kaptunk csak előlegképpen. S mindennek jó része egy idős ember eredménye a közösben. Az is igaz, hogy szorgalmas, s az ilyen emberek „jutalma” nem marad el, különösen itt a közösben, ahol még nyugdíj is jár annak idején. Búcsú­zóul erre is sor kerül a beszélgetés folyamán, habár az még egy kissé távol van. De úgy van vele, hogy a jövőről, az öregségről már akkor kell gondoskodni, amíg az ember még jól bírja magát. — Azért még szeretnék dolgozni, itt, ha nyug­díjba megyek is — mondja. Erőt, jó egészséget kívánunk hoz­zá, hogy megérje Hatala bácsi. (i —e) Kis történet ez, amit el akarok mondani. Egy kicsit valamennyiünk dolga, hisz bennünk, köztünk él az a szokás, amely történetem hősét gyilkosságba vitte. Az anya szigorúan ragaszkodik ahhoz, hogy fia az általa kiszemelt leányt vegye feleségül. így történt ez 1953-ban is, egy egy­szerű zsupos tetejű kis házikóban. Mint mindenhova, oda is eljött a karácsony: békével, szeretettel. A kis szoba asztalán aprócska fenyőfa állt — a szokás kedvéért, hisz a fiú már 23 éves volt. Nagy izgalommal készült erre a napra, hogy előadja végre anyjának eddig rejtegetett tit­kát. Arca kipirult — mint egy kis gimnazistának, ha rosszul felel — és szelíden lenyomta anyját egy székbe, hogy beszélgessen vele. — Anyám, — kezdte el — már régóta ismered te is itt a szomszé­dék Juciját, mi a véleményed róla? Meg sem várva anyja válaszát, folytatta: Azt is tudtad, hogy udvarolgatok neki, kísérgettem és megszerettem azt a leányt. Itt egy kissé megállt, hogy meg­figyelje anyja arcát, de arról semmi jót nem olvasott le. — El akarom venni, anyám! Ez a mondat felborzolta anyja hig­gadtságát. Egy évi keserűséget foj­togatott vissza, hogy egyetlen fia ellene cselekszik. Ez a mondat kí­gyómarásként érte — felcsattant. Nem kis örömmel lehetett hallani megyeszerte, hogy a gépállomások valóban jó munkát végeznek. Lelki- ismeretesebbek a traktorosok és nem utolsó sorban a gépállomások veze­tői is szívügyüknek tekintik a ter­melőszövetkezetekben végzett mun­kát, amely a jó munkaszervezésben és a kiválóan kijavított gépekben nyilvánult meg. Ilyen és ehhez ha­sonló vélemények voltak az év kez­detén, amely úgy látszik, csak az aratásig tartott. Két termelőszövet­kezetben jártunk, ahol a gépállomá­sok munkájára panaszkodtak és a té­nyeket hallva, joggal. Még nem végeztek vetószán- tást Az ozorai Petőfi Tsz tagsága jog­gal bosszankodik azon, hogy az ireg- szetmcsei gépállomás mostanában nem segíti őket úgyi ahogy kellene. — El akarod venni? Nem enge­dem! Nem azért neveltelek, hogy most anyád ellen tegyél! Azt akarod el venni, azt a cédát! A Marival persze nem törődsz, pedig annak van földje, stafirungja, hogy az nem olyan szép, neked ezért nem tet­szik? Pfuj, egy olyan... nem is mondom micsodát. Nem engedem!!! S ekkor mintha eszelős roham jött volna rá, kidülledt szemmel fia arcába nézett és sziszegte: — Vagy elveszed a Marit, vagy megöllek! A fiú mosolygott volna anyja előbbi kitörésén, melyet szinte egy- szuszra mondott el, de ez a szó: megöllek, a szívébe markolt. Hát neki miért kell egy életet az­zal tölteni, akit nem szeret. Csak azért, mert annak földje és stafi­rungja van? Hát azért sem. Szikrázó tekintetét anyjára vetette és össze­szorított ajakkal ennyit mondott: — A feleségem Juci lesz!!! A szobában dermedt csend volt, csak a fiú lépésének zaja hangzott, amint az ajtóhoz tartott. Az ideges­ségtől rogyadozó térddel, még a szo­ba faláig sem ért el, amikor a fél­homályban késpenge villant meg anyja kezében, s egy pillanat múlva hátába fúródott. A kés hegye érintette Jóska ide­gesen kalapáló szívét és valahányat dobbant, a gyikos kés hegye mind mélyebbre fúródott Égtelen fájdalmában rohant a ha­vas úton, hogy hova, azt maga sem Bár az aratás után igyekeztek a te­rületet azonnal letakarítani, erőgé­pet mégsem kaptak, így 60 hold tarló hántás még mindig vissza van. — Elmúlt szeptember 1-e — mon­dotta B. Varga István, a tsz brigád­vezetője — és félő, hogy a tarlóhán- tást ezen a területen már el sem vég­zik, mert ha kapunk is erőgépet, azonnal a vetőágyat kell készíteni. Mi is tudjuk, hogy milyen jelentősé­ge van a tarlóhántásnak, de a gép­állomás hanyagsága miatt saját bő­rünkön fogjuk tapasztalni, hogy az elmaradt tarlóhántás mit jelent. De nemcsak ezen a téren van le­maradás. Már augusztusban el kel­lett volna vetni a repce magját Ozo- rán is. A mag két hete megérkezett, a tagok szorgalmazták volna is a vetést de a 15 hold repce magágyát a gépállomás még szeptember 1-ig sem készítette el. Ezenkívül 77 hold tudta. Csak azt látta még ködös te­kintetével, hogy alakok veszik kö­rül és erős jódszag csapta meg az orrát. Többre nem emlékszik. Nem is kérdezhettem meg tőle, mert más­nap reggel csak ennyit mondott iszonyú haláltusában: — Mondjátok meg az anyámnak, hogy ne haragudjon... és Jucinak is — itt sírás szorongatta torkát —, hogy menjen férjhez ... Ez volt az utolsó szava és elaludt örökre. Az évszázadok óta megcsontoso­dott szokás az egymáshoz testálás vitte pillanatnyi őrületbe az anyát és sírba 23 éves fiát. Még él ez a szokás falvainkban, szüléinkben, nagyszüleinkben. Tudjuk, hogy a jó­akarat vezeti őket: a jólét utáni vágy. Azt azonban nehéz megma­gyarázni nekik, hogy a boldogságot és jólétet ma már magunk teremt­jük meg és nincs szükségünk örök­ségre, mely összeköt. Amint látjuk, ellenkezőleg: rombol családot, éle tét. A fiú sírján sokszínű virág díszlik, az anya pedig a borult agyával a vallás misztikumába me­nekült. Amikor meglátogattam az anyát, búcsúzóul ezt mondta: — Ne siessen úgy, elolvasom ma­gának a bibliámat, de várjon csak, most jut eszembe, hogy ezt csak gyertyafénynél lehet. Tálosi Terézia őszi árpa, 130 hold búza, 25 hold őszi keverék és 6 hold rozs vetése szere­pel a szövetkezet tervében. Vajon mikor tudják az őszi árpa vetését megkezdeni és az összes vetést befe­jezni, ha az iregszemcsei gépállomás még egy barázda vetőszántást sem végzett. A munkák pedig összetor­lódnak, még e hó közepén szedni kell a tagságnak 33 hold rövidtenyész­idejű kukoricát, utána jön a többi ka­pás betakarítása, a gépállomásnak pedig a talajt szántani kell. De nem­csak a vetőszántás van, hanem be­takarítás, műtrágyaszórás is, ameiy- lyel egyidőben kellene haladni az őszi mélyszántásnak. Mikor akarják a silózást meg­kezdeni? Nem sokkal jobb a helyzet a Var- sádi Gépállomás körzetébe tartozó tolnanémedi Uj Élet Tsz-ben. A tagságnak hatalmas kára szármázott abból, hogy 6 hold baltacím termé­sét még mindig nem csépelték el, erőgéphiány miatt. A baltacimot mát- júliusban learatta, kévébe rakta és összehcrdta a tagság, a behordást a napokban kezdték meg, de hogy a cséplésre mikor kerül sor, azt nem tudják. A mag már aratáskor is hullott, a pergési veszteség íredig most még nagyobb és a fel- és a le­rakással még nagyobb lesz. Sürgetné a tagság a silózást is, de nem kapnak erőgépet. Végezni kel­lene a vetőszántást, maholnap kezd­hetnék az őszi mélyszántást, de rosz- szak a gépek, életlenek az ekevasak, nem tudnak dolgozni. Olyan a tsz udvara, mint egy kisebb javítómű­hely. Ritka az a hét, amikor 4—5 gépállomási ember félnapokon ke­resztül nem javít zetort, vagy kor­mos traktort. * Sajnálatos tények ezek, amelyek nem öregbítik egyik gépállomás hír­nevét sem. Nem véletlen, hogy a ter­melőszövetkezetekben arról hallani, hogy a kezdeti munkalendület csak félévig tartott, s az őszi hajrában, amikor a legjobb és legtöbb segítség kellene, nem jók a gépek és ami az egészben keresendő, rossz a munka­szervezés. Mert ha az iregiszemcseiek nem az erdőgazdaságba küldték volna a gépeiket, hanem Ozorán a tarlóhántást végezték volna, akkor a szövetkezetben nem lenne ilyen pro­bléma. A tavaszi és a nyári munkák­kal jól indultak a gépállomások és ennek a munkalendületnek ősszel sem szabad csökkennie. Különösen azért nem, mert a kapások betakarí­tása mellett a jövőévi kenyér idő­beni elvetéséről van szó. Pálkovács Róza Közöttünk történt...

Next

/
Thumbnails
Contents