Tolna Megyei Népújság, 1958. augusztus (3. évfolyam, 180-205. szám)

1958-08-17 / 194. szám

1958. augusztus 17. rOlNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 0 Az életszínvonal alakulása a hároméves tervben A hároméves terv 1960-ra a nemzeti jövedelemnek 13 százalékos növeke­dését irányozza elő 1957-hez viszo­nyítva. Elsősorban ez biztosítja, hogy a hároméves terv időszaka alatt — bár szerény mértékben — de tovább emelkedjék a lakosság életszínvonala. A terv a fogyasztás és a felhalmozás arányát — ami egyike a szocialista népazdagság döntő jelentőségű ará­nyainak — úgy állapítja meg, hogy a három év alatt szilárd alapot tudjunk teremteni a már eddig elért életszín vonalnak (1957-ben a munkások és alkalmazottak reálbére mintegy 14 százalékkal volt magasabb az 1956. évinél), ugyanakkor biztosítsuk nép­gazdaságunk további fejlődését is. A BÉRBŐL ÉS FIZETÉSBŐL ÉLŐ dolgozók reálbére hat százalékkal fog növekedni a hároméves terv időszaka alatt, a parasztságnál az egy főre eső reáljövedelem átlagosan négy száza­lékkal. Az életszínvonal emelkedése ennél magasabb lesz, hiszen azt a reálbéren felül több egyéb tényező is befolyásolja, mint a szociális, kultu­rális ellátottság javulása, az áruvá­laszték stb. Számításba kell venni azt is, hogy nőni fog az össz-népességhez viszonyítva a dolgozók, keresők szá­ma, az előirányzott 6 százalék reál­bérnövekedés pedig nem foglalja ma­gában a nyereségrészesedést. Az egyes iparágak termelési elő­irányzatainak, a kereskedelem, áru­forgalom terveinek kidolgozásánál figyelembe vették a lakosság szükség­leteinek az életszínvonal emelkedése következtében várható alakulását, hogy a reálbér növekedéséből követ­kező szükségleteket ki tudja az ipar és a kereskedelem elégíteni. A kereskedelmi forgalomban bizo­nyos mértékű eltolódás lesz az élel­miszerek és iparcikkek közti arány­ban. Sőt az élelmiszereken belül is. Egy míg a kiskereskedelmi áruforga­lom 14 százalékkal növekedik, ezen belül az élelmiszerek forgalma öt, az iparcikkeké 23 százalékkal nő. Az élelmiszerek közül is nagyobb mér­tékben fog növekedni az értékesebb cikkek forgaima. Míg például a kis­kereskedelmi forgalmon belül a nyershús nyolc, a cukor hét százalék­kal emelkedik, több, mint másfélszer annyi vágott baromfit hoz forgalomba a kiskereskedelem 1960-ban, mint 1957-ben. Az iparcikkeknél is — szá­molva a lakosság szükségleteinek, a keresletnek alakulásával, sokkal na­gyobb arányban növeli a kereskede­lem a tartós fogyasztási cikkek for­galmát. Az iparcikkforgalom rész­aránya a kiskereskedelmi forgalom­ban az 1957. évi 50-,6 százalékról 54,5 százalékra nő. Egyes, — ma még hi­ánycikként szereplő árukból a tava­lyinak többszörösét hozza forgalomba a kereskedelem. így például 1960-BAN 50 EZER TELEVÍZIÓS KÉSZÜLÉK, 125 500 darab mosógép, az 1957. évi­nél húszszorta több, 20 ezer moped, mintegy másfélszer annyi, 0500 darab 250 köbcentis motorkerékpár kerül az üzletekbe. A mosógép például, amihez éveken keresztül olyan nehéz volt hozzájutni, még ebben az esz­tendőben lekerül a hiánycikk-listák­ról, az elkövetkező években az ipar a mosógépnél is inkább a --^iszték bővítésére törekszik. A lakosság életkörülményeinek várható javulását azonban nem csak ez a néhány terv-adat jelzi. A három­éves tervben összesen 110 ezer lakás épül az országban, tehát körülbelül minden huszadik család költözhet új lakásba. ÁLami erőforrásból 37 ezer lakás épül, de a magánépítők túlnyo­mó többsége is hosszúlejáratú állami hitel támogatással építi fel családi házát. A három év alatt 2200-zai nő a kórházi ágyak, 650C-zal az óvodai fé­rőhelyek száma. Háromezerötszáz új általános iskolai tanterem építését irányozza elő a hároméves terv. Nagy összegeket fordítunk ez idő alatt a lakosság kommunális szolgáltatásai­nak további javítására. Másfélszere­sére nő a lakosság villamosenergia­fogyasztása, 220 KÖZSÉGET VILLAMOSÍTUNK 1969-IG. Mintegy félmillió lakost fogunk falun jó ivóvízzel ellátni. A hároméves terv a lakosság nö­vekvő igényeinek kielégítése terén nem tud minden problémát megol­dani. Bár sok olyan árucikkből meg­felelő mennyiségű fog rendelkezésre állni, amiből évek óta hiány van, de bútorból a növekvő termelés ellenére sem tudjuk teljes mértékben a szük­ségleteket kielégíteni. Az építőanya­gok közül főként a faanyag lesz ke­vesebb a szükségesnél, a nagy lakás­hiány okozta nehézségek sem szűnnek meg a három esztendő alatt. Jelentős előrehaladást teszünk a lakosság életkörülményeinek javítása terén, de több feladatot — egyrészt az idő rövidsége, másrészt anyagi erőforrá­saink elégtelensége miatt — nem tu­dunk teljes mértékben megoldani. Ez, a hároméves terv után következő öt­éves terv, illetve a későbbi tervek feladata lesz. De a tervek teljesítése, túlteljesítése elsősorban a termelés gazdaságossága vonalán közelebb hozza e problémák megoldását is. Mennyiért silóz a gépállomás? A gépállomások a termelőszövetke­zeteknek, mezőgazdasági társulások­nak, szakcsoportoknak és egyénileg dolgozó parasztoknak egyaránt silóz­nak A silózásért óránként legfeljebb 40 forintot vagy köbméterenként 10 forintot számíthatnak fel. Ebből a díjból 20 százalék engedmény jár a termelőszövetkezeteknek, ha a gabo- nacséplésen kívül a termelőszövetke­zet 1 holdra 3 normálholdnál keve­sebb gépi munkára szerződött. Három vagy ennél több normálhold gépi munka szerződése esetén a kedvez­mény 40 százalék. A lucerna nyárvégi vetése Évek óta csak a tavaszi telepítésű lucernák váltak be jól, pedig a sike­rült őszi telepítés sokkal előnyösebb. Vetési ideje augusztus második felé­től legfeljebb szeptember 8-ig. Fontos, hogy a fiatal lucernás gyö­kere minél gyorsabban megerősödjék Ezért ajánlatos az elővetemény tar­lóján hántás előtt holdanként 40—50 kiló pétisót elszórni. A jól elmunkált talajon is járjon a háromtagú simahenger a vetőgép előtt, hogy a mag 3—4 centiméternél mélyebbre ne kerüljön. Mindig géppel vessünk. Gabonasortávolságra beállí­tott vetőgéppel, jól csírázó (85—90 százalék), fémzárolt vetőmagból 12— 16 kiló szükséges egy holdra. Parasztfiatalok, figyelem! Az előző évek mintájára, az idei őszön is megnyílik a Lengyeli Tan­gazdaságban a kétéves mezőgazdasági szakiskola, amelyen minden olyan parasztfiatal részt vehet, aki 16. élet­évét betöltötte és iskolai végzettsége 6, illetve 8 általános. A két év tartama alatt az oktatás teljesen ingyenes, a tanulók előme­netelüktől függően zsebpénzt kapnak. A szakiskola, amely szeptemberben nyitja kapuit, szeretettel vár minden tanulni vágyó parasztfiatalt. Részleges vadászati tilalom Hasznos vadra — a vízimadarak és az erdei szalonka kivételével — február 1. napjától augusztus 31 nap­jáig tilos hajtókkal vadászni. Hajtókutyával (agárral, kopóval vagy más hajtóebbel) február 1. nap­jától július 31-ig minden vadra tilos vadászni. Ebben az időszakban is szabad azon ban kotorékebekkel kotorékmunkát végeztetni, továbbá pórázon vezetett vizslával, spániellel, vérebbel és friss disznónyomra eresztett disznóskutyá- val vadászni. Ismét egy nagy próba előtt áll az MHS lövészklubja Kevesen tudják, hogy az MHS-en belül működik egy lövész klub, amely magába tömöríti mindazokat, akik a honvédelmi munkát a sport­lövészet keretében akarják teljesíte­ni. Ez a klub megyénkben ma még egyedülálló, s bizony nem mondhat­nánk, hogy „csillogó nevű” verseny­zőkkel rendelkezik. Azonban, ha a megye területén bárhol a lövészetet kedvelők meg fogják teremteni a lehetőségét, s a megyei intézőbizott­ság úgy találja, hogy megvan a megfelelő anyagi és erkölcsi alap hozzá, akkor majd létre jönnek több helyen is a lövész csapatok. Ehhez azonban az kell, hogy kellő elméleti előképzettséggel rendelkez­zen bárki is, aki ebben részt akar venni. Részben ezt a célt szolgálja a hon­védelmi alapismereti kör kiképzése, amely az MHS-en belül működik. Jelenleg a Megyei Lövész Klubnak 11 aktív tagja van, ez azonban szin­te — csak — napi létszám, mivel állandóan van kérelmező, aki tagja akar lenni. Múlt hónapban, július 20-án esett át ez év első próbáján az (MHS lö­vész csapata, amikor Székesfehér­váron a területi lóversenyen és meg­hívásos csapatversenyen vett részt. Ezen a versenyen összesen kilenc csapat indult —I köztük a Budapesti Zalka Máté, a Pécsi MHS — akik közismerten jelenleg eléggé nagy erőt képviselnek hozzánk képest. Ezen a versenyen a területiben har­madikak, az összetett versenyben pedig kilencedikek lettünk. Meg .kell mondani azt is, hogy a mi csapatunkban az ötből három olyan versenyző volt, aki életében először vett részt ilyen versenyen — — s ráadásul elég erős mezőnyben — mégis becsülettel megállták a helyü­ket valamennyien. Külön meg kell említeni Rell Jánost, aki egyébként a szakosztály vezetője is. Megerősí­tette 490 köregységgel a II. osztály versenyzői minősítést, azonkívül a területi egyéniben a megtisztelő ötö­dik helyen végzett, s a csapatunkon belül pedig a legjobb eredményt lőtte. De dicséretet érdemel Klézli Jó­zsef is, aki a csapatban a legna­gyobb szorgalommal készült, s an­nak ellenére, hogy még komoly ver­senyen nem vett részt, mégis jobb eredményt lőtt a csapaton belül, mint amit vártunk. Ma ismét próba előtt áll a csa­pat, mert itt Szekszárdon a székes- fehérvári és sztálinvárosi MHS lö­vész csapataival méri össze erejét ez évben már másodszor. Nincsenek nagy reményeink , de a sztálinváro- siaknál jobban akarunk szerepelni. Fehérvárott 110 köregységgel ma­radtunk le mögöttük, azt kell be­hozni itt Szekszárdon. Növelni akar­juk eredményeinket, ehhez azonban a klubnak erősödnie kell olyan elv- társakkal, akik ebben segíteni tud­nak, s ha majd megerősödött a klub, akkor nagyobb lesz a tekintélye is az ország területén működő lövész klubok között. PAPP KÁROLY lövész klub vezető A MEGYEI Labdarúgó Szövetség közli, hogy a megyei labdarúgó-baj­nokság sorsolását augusztus 18-án, hétfőn délután 17 órakor tartja a Sporthivatalban. A sportkörök veze­tői saját érdekükben jelenjenek meg a sorsoláson. A Bonyhádi Járási Falusi Kupa állása a IV. forduló után NYUGATI CSOPORT: 1. Győré 4 3 1 — 20:4 7 2. Izmény 3 3 — — 14:0 6 3. Bonyhádvarasd 4 2 1 1 10:6 5 4. Mucsfa 3 2 — 1 6:5 4 5. Lengyel 4 2 — 2 3:5 4 6. Kisvejke 2 1 — 1 8:3 ' 2 7. Závod 4 — — 4 4:22 — 8. Zombai Tsz 4 — — 4 0:21 — KELETI CSOPORT: 1. Mórágy 4 2 2 t— 14:7 6 2. Szálka 4 2 2 — 9:7 6 3. Börzsöny 4 1 2 1 12:9 4 4. Bátaapáti 4 1 2 1 9:9 4 5. Grábóc 4 1 1 2 8:7 3 6. Mőcsény 4 — 1 3 5:18 1 Az augusztus 17-re kisorsolt Bony- hádvarasd—Závod mérkőzés közös megegyezéssel augusztus 20-án, va­lamint az elmaradt Kisvejke—Iz- mény mérkőzés szintén augusztus 20-án kerül lejátszásra. ősz volt, sokat ígérő, bő termést adó ősz. A hegyháton megrakott szőlőtőkék, a völgyekben a cukor- répatövek kövéren fordultak ki a földből, az egyik domboldalon a burgonyászsókok úgy sorakoztak, mint egymás mellett a katonák. Vetőgépek húztak sorokat, mint­ha a paraszti szorgalom betűit ír­nák a földekre. A közeli gyárvá­ros kéményeinek füstje úgy szállt fölfelé, mintha a bibliai Ábel tü­zelne alattuk. Csend volt a határban és a köz­ségben. Vihar előtti csend. A dimaparton halászok húzták hálójukat, mikor a háló összeszű­kült, kövér halak lubickoltak benne. A helyi termelőszövetke­zetben zárszámadásra készültek a jólsikerült év után. Este 8 órakor gyülekeztek a tagok, mindegyik arcán megelégedettség látszott, előre számolták ki mennyit kap, hisz 67 forintot ért egy munkaegy­ség. Az elnök nyitja meg a gyűlést, ismerteti az elmúlt év eredmé­nyeit, s akkor az egyik tag, ki most jött a városból riasztó híre­ket hoz. Feldúltan ront be a köz­gyűlési terembe. — Elvtársak, — lihegi, — rossz hírt hozok. „For­radalom” van nálunk, bent a községben részeg tömeg járja az utcákat, olyan hangokat is hallot­tam, hogy a mi termelőszövetke­zetünket az éjjel fel akarják gyúj­tani. Akim A tagok értetlenül néznek ősz- sze, és akkor kint az iroda előtt részeg üvöltözés hallatszik. A tö­meg vezére egy 65 holdas „pa­rasztnak” a fia. Ordítja: — Még az éjjel leszámolunk veletek, fel­gyújtjuk az egész kolhoztokat. — Társai már gyávábbak, hiszen ők csak azért jöttek, mert a vezérük teleitatta őket. Most már azonban kezd a bor hatása kimenni fejük­ből. Ott van velük a „vezér”, ap­jának volt cselédje is, aki egyéb­ként utálja őket, inkább csak fé­lelemből jött ide, mert a gazdája megfenyegette: — Ha nem jössz velünk, téged is felhúzunk. — Ő azonban hamarosan eloldálog. Példáját követik a többiek is. Legtöbbjük csak megtévesztett> félrevezetett ember, akik inkább csak a most forró újbor hatása alatt jöttek ide, amit most nem sajnáltak tőlük volt gazdáik. (Bezzeg sajnálták azelőtt.) Látva ezt a vezér, ő is elpárolog. A tsz elnök nyugalomra int. — Elvtársak, — mondja —, nem szabad fejünket veszteni, az éj­jelre őrséget állítunk. Van két vadászfegyverünk, de akad vas­villa is, nem ijedünk meg tőlük. » » » A tagok némán, széledtek szét, ki kapát, ki vasvillát vesz a kezé­be, elállják a tsz-be vezető utakat. Az elnök és az egyik brigádveze­tő, vadászfegyverrel az irodában strázsál. Bent a községben teljes a zűr­zavar. A hangadók között ott van a volt ügyvéd, a volt polgármes­ter, a régi járási főszolgabíró, de ott vannak az alvilág tagjai is. A volt polgármester, ki azelőtt egy alföldi városban szolgálta a „hazát”, este tíz óra tájt porondra lépett; szeme villámokat szórt, mintha csak a közeli „leszámolás” öröme látszana gonosz arcán. Az emberek összenéztek, nem nagyon tetszik nekik ez a beszéd, az egyik ötholdas kisparaszt meg is jegyzi a mellette állóknak; „ha ezek kerülnek uralomra, nem lesz valami jó, hiszen a múltkor az ügyvéd úr tőlem egy kérvény meg­írásáért, ami öt percig tartott, 150 forintot kért”. A többiek helyeslőén bólinta­nak rá, de ott a piactéren újabb hullám vonul át, legtöbbjük ré­szeg, mindenre kapható ember, a polgármester biztatni kezdi őket, verjétek szét a téeszcsét, de a föld művesszövetkezet ügyvezetőjét se kíméljétek, ő alakította ezt a „kol­hozt”. Néhány ember kezében bicska villan, hangok hallatszanak, „gye­rünk gyújtsuk fel a termelőszö­vetkezetet”. Meg is indulnak, a vezér egy iszákos „aranyifjú”, azonban ahogy közelebb érnek, úgy fogynak számbelileg. Végre az „aranyifjú” maga marad kinyitott bicskájával, aztán ő is jobbnak látja továbbálni. Közben az idő éjfélre jár, a termelőszövetkezetbe vezető úton jánosbogárkák csil­lognak, mintha ők is őrt állná­nak. Egy félénk tücsök nótába kezd, bent a telepen egy korán­kelő kakas elrikkantja magát. A termelőszövetkezet udvarán kemény karok markolják a szer­szám nyelét, bent az irodában az elnök és a brigádvezető ölbevett vadászfegyverrel, mindenre ké­szen, beszélget. Azonban egész éjjel nem történik semmi, a gyúj­togatás, a támadás elmaradt. Hajnalban az egész tagság együtt van, megy ki-ki a maga dolgára, talán csak az éjjel őr­ködök látszanak kissé fáradtnak. A határba vezető utakon sze­kerek zörögnek, utánuk vetőgépek gurulnak. A műúton egy harckocsi dübö­rög el, mintha azt hirdetné, talán nincs ezen a tájon minden rend­ben. HÍREK — Ügyeletes orvos augusztus 17-én: dr. Hidasi J. István, Szekszárd, Rá­kóczi u. 40. Telefonszáma: 40-94. — Száztíz holdon termelnek ken­dert a pálfai gazdák. A földművesszö­vetkezet — hogy a kendervágás ne­héz munkáját megkönnyítse a gazdák számára — kenderarató-gépet vásá­rolt. — A 30. heti lottosorsolás alkal­mával a szekszárdi totozóban vásárolt 6 204 342 számú szelvény hétezer fo­rintos vásárlási utalványt nyert. A nyertes szelvényt mindezideig nem váltották be...., közöljük továb­bá, hogy a totozó reggel fél nyolctól délután 18 óráig tart nyitva augusztus 20-án. — A bonyhádvarasdi községi ta- tanács végrehajtó bizottsági ülésen tárgyalta meg az augusztus 20-i ün­nepség programját. Egész napos mű­sort rendeznek Bonyhádvarasdon: délelőtt az iskolások és a KlSZ-szer- vezet ad műsort, délután a sportpá­lyán sportműsort rendeznek a fia­talok. — Tevelen operatív bizottság ala­kult az augusztus 20-iki ünnepségek előkészítésére. Az operatív bizottság közreműködésével nagyszámú láto­gató utazik Szekszárdra 19-én az ün­nepi vásárra. — FÖLDVÁRI —

Next

/
Thumbnails
Contents