Tolna Megyei Népújság, 1958. augusztus (3. évfolyam, 180-205. szám)

1958-08-17 / 194. szám

2 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1958. augusztus 17. Hruscsov válássá angol békeharcosok levelére Moszkva: (TASZSZ) A Szovjetunió hajlandó az Egyesült Államok és Anglia kormányával együttesen ün­nepélyes kötelezettséget vállalni ar­ra, hogy semmilyen körülmények között nem használ nukleáris fegy­vert sem légihaderő, sem pedig ra­kéták útján, — írja Hruscsov abban a levélben, amelyben a „Hadjárat az atomleszerelésért” elnevezési ang­liai mozgalom brentwoodi tagozata vezetőinek válaszol. Hruscsov levelében emlékeztet arra, hogy a Szovjetunió nem egy­szer javasolta az angol és az ameri­kai kormánynak, mondjon le az atom- és hidrogénfegyver használa­táról. Hruscsov rámutat arra, hogy az angol kormány, ha akarná, sokat te­hetne saját népének és más népek­nek a megmentéséért az eszeveszett nukleáris fegyverkezési versenytől. De az utóbbi napok eseményei arra mutatnak, hogy az angol kormány sajnos egészen más utat választott, az Egyesült Államokkal karöltve, újból ki nem provokált fegyveres beavatkozást hajtott végre a Közel- Keleten, amely azzal fenyeget, hogy világkonfliktussá fajul. — A szovjet kormány véleménye szerint — hangsúlyozza Hruscsov — lehet és kell is olyan megoldást ta­lálni à sürgős közel- és közép-keleti problémákra, amely megfelel az ott élő népek létfontosságú érdekeinek, biztosítja azok szuverén jogait, fi­gyelembe véve a Föld e részének országaival kapcsolatban álló vala­mennyi állam érdekeit. Kedden temetik Jollet-Curiet Párizs (AFP). A francia kormány úgy határozott, hogy ünnepélyes vég­tisztességben részesíti Frédéric Joliot- Curie-t s a nemzet halottjának te­kinti. A gyászszertartás augusztus 19-én, kedden 11 óra 30 perckor lesz a Sorbonne díszudvarában. A nagy tudós holttestét a Sorbonne-on rava­talozzák fel és Párizs lakói vasárnap­tól megtekinthetik ravatalán a fran­cia nemzet elhunyt nagy fiát. A te­metésen azonban csak a hozzátarto­zók és a közvetlen barátai vesznek majd részt. (MTI) Üj furészipari kombinát Romániában Az olteniai Preajba község mellett néhány hónappal ezelőtt megkezdő­dött egy hatalmas fűrészipari kombi­nát építkezése, amely a vidék vége­láthatatlan erdőiből kitermelt fát fog­ja feldolgozni. Ifjúsági bányát építenek Csehszlovákiában A fejlett iparral rendelkező Cseh­szlovákiának egyre több szénre van szüksége. A felszabadulás óta az or­szág területén számos új bányát tár­tak fel, illetve építettek. Az új bá­nyák építéséből a csehszlovák fiata­lok is ki akarják venni részüket. A Csehszlovák Ifjúsági Szövetség kez­deményezésére elhatározták, hogy az ostravai területen lévő Stonava- bányában szeptember 1-el megkezdik Csehszlovákia első ifjúsági bányájá­nak építését. A fiatalok Stonavában azonban nemcsak bányát építenek, hanem ugyanakkor hozzálátnak laká­sok és egyéb épületek építéséhez is. A román fűrészipar új kombinátja 120 hektárnyi területen épül fel és összesen hat gyárral fog működni, mégpedig fűrészárugyárral, lemez­gyárral, hajlított bútorgyárral, par­kettgyárral, bükkfaláda-gyárral és egy sajtolt falemezgyárral. Maguk a gyárak 42 000 négyzetméternyi terü­letet foglalnak majd el. Mellettük épül egy villamos hőerőmű, öt meden­ce a rönkök konzerválására és sok más melléképület. Az ipari építkezéseken kívül egy lakótelepet is építenek 32 lakótömb­bel, modem lakásokkal. Ezekben az épületekben lakik majd a kombinát több mint 3500 munkása és techni­kusa. A lakótelepnek külön villany­telepe, több áruháza, egy klubja, egy iskolája stb. lesz. A preajbai fűrészipari kombinát 1962-ben kezd teljes kapacitással ter­melni. A fűrészárugyár és a lemez­gyár már 1959 végén megkezdi a rész­leges termelést. Oltenia új fűrész­ipari kombinátja hozzájárul majd a román faipar termelésének jelentős fokozásához és biztosítja az export nevelését is. Remekül kezdődött a nyár. Vet­tem egy hűtőberendezést. A csalá­dot elhelyeztem egy nyaralóban, én pedig otthon maradtam. A csinos, fehér szekrénybe zárt hideg sok olyan gondtól megszabadított, amely a nyár hevében a szalma férjeket gyötri. Áldottam a feltalálókat, hi­szen nekik köszönhetem, hogy ott­hon mindig volt friss élelem. Szom­szédaim meg az én kitartásomat és energiámat dicsérték, amellyel vég­re megszereztem ezt a nagyszerű hű­tőberendezést. Ott állt a drága jó­szág a második emeleti lakásomban, az egész ház elragadtatására és örö­mére. — Áldott jó ember vagy Meliton, a szomszédok igazi jótevője — mon­dogatták a házbeliek, ha találkoz­tunk. —• Milyen jó szolgálatot tettél nekünk a nyáron,, hogy beszerezted ezt a pompás készüléket! Most már egyáltalán nem szenvedünk a forró­ságtól. Élelmiszereink sohasem rom­lanak meg. Arany ember vagy , Me­liton ! — Meliton bácsi, a mama kéri, hogy ha munkába indul, ne zárja be a lakást. Kacsát sütött, szeretné a hűtőszekrénybe tenni. — Drága Meliton, tedd be kérlek ezt a dinnyét a hűtőszekrénybe. Es­te vendégek jönnek... A megtépázott nimbusz Irta: Parszadan — Kedves Meliton, a maga halá­nak és sajtjának illatát nem szívja be az én] tortám? .Mert úgy talán ki­vehetné egy kis időre a dolgait... Ilyen kérdések, tanácsok és bókok közepette töltöttem a nyarat. A házban pezsgett az élet, a nyár már végére járt, de lakásom ajtaja sohasem zárult be, hiszen a hűtő- szekrényre bármely pillanatban szüksége lehetett a szomszédoknak. Mennyire megnő al ember, ha jót tesz a szomszédoknak! Engem is bi­zonyára az utolsó nyári napig ez a dicsőség vett volna körül, ha nem jön közbe egy véletlen, amely ala­posan megtépázta nimbuszomat. Úgy történt, hogy a feleségem a kitűzött időnél előbb visszatért a nyaralásból, s meghívta új barátait, akikkel üdülés közben megismerke­dett. Én ezen a napon labdarúgó­mérkőzésen voltam. A szomszédasz- szony, aki ugyancsak vendégeket várt, mint rendesen, most is meg­tömte a hűtőszekrényt konyhamű­vészetének különféle remekeivel és kiment a strandra. Gromiko találkozott az iraki külügyminiszterrel New York (TASZSZ). Gromiko szovjet külügyminiszter megbeszélést folytatott Dzsajarr-ral, az Iraki Köz­társaság külügyminiszterével. A meg­beszélésen a Közel- és Közép-Kelet helyzetéről, valamint az ENSZ-köz- gyűlés rendkívüli ülésszakának mun­kájáról volt szó. Álbán tiltakozó jegyzék Jugoszláviához Tirana: (MTI) Az Albán Távirati Iroda közölte annak a tiltakozó jegyzéknek a szövegét, amelyet az Albán Népköztársaság belgrádi nagy követsége 1958 augusztus 14-én nyújtott át a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság külügyminisztériu­mának Hasszán Spata albán állam­polgár augusztus 7-én történt meg­gyilkolása ügyében. Az albán kormány a legerélyesebb tiltakozását jelentette be a jugoszláv kormánynál és követelte a bűnösök szigorú megbüntetését. N. A. Bulganyin új tisztsége Moszkva (TASZSZ). Hivatalosan közölték, hogy az OSZSZK Miniszter- tanácsa N. A. Bulganyint a sztavro- poli népgazdasági tanács elnökévé nevezte ki. Bulganyin átvette tisztsé­gét. A Szovjetunió Legfelső Tanácsá­nak Elnöksége felmentette Bulga­nyint a Szovjetunió Állami Bankjá­nak elnöki tisztségéből. (MTI) Megindult a vizsgálat a szerencsétlenül járt holland repülőgép ügyében Halászhajók és gyors mentőhajók eddig 43 holttestet tettek partra a holland Super Constellation gépet ért repülőszerencsétlenség áldozatai közül. Ismeretes, hogy a holland óriásgép eddig még kiderítetlen okokból csütörtökön hajnalban 99 utasával az Atlanti-óceánba zuhant. Pénteken este egymást követték a hajók a kikötőben, hogy partra te­gyék gyászos terhüket. Elsőnek a francia halászhajók érkeztek meg­csonkított, összeégett holttestekkel Galway kikötőjébe. Á Német Demokratikus Köztársaság közleménye a közép-keleti helyzetről Berlin (MTI). Dr. Lothar Bolz, a Német Demokratikus Köztársaság külügyminisztere kormánya nevében táviratot intézett a Szovjetunió, Len­gyelország, Csehszlovákia és az Egye­sült Arab Köztársaság, valamint az Iraki Köztársaság ENSZ-képviselői- hez. A távirat a többi között ezeket mondja: Az NDK lakossága nagy érdeklő­déssel kíséri az ENSZ rendkívüli köz­gyűlésének a közép-keleti helyzettel kapcsolatos ülését. Elégtétellel veszi tudomásul, hogy az ENSZ tagállamai között egyre erősödik az az akarat, hogy felszámolja az Egyesült Álla­mok és Nagy-Britannia közel-keleti agressziója következtében a békét ve­szélyeztető helyzetet. Különös sajná­lattal állapítja meg az NDK lakossá­ga, hogy a nyugatnémet kormány a legtevékenyebb segítséget nyújtotta az angol—amerikai közel-keleti ag­resszióhoz miközben nem riad vissza a közvetlen katonai támogatástól sem. Kifejezei reményét, hogy az ENSZ rendkívüli közgyűlése határo­zatot hoz az agresszív csapatoknak Libanonból és Jordániából való azon­nali kivonására. Az iraki katonai bíróság megkezdte 108 politikai vádlott perinek tárgyalását Bagdad (AP). Az iraki katonai bí­róság szombaton kezdte meg 108 vád­lott, közöttük négy volt miniszterel­nök, 18 volt miniszter több volt par­lamenti képviselő, harminc volt kato­natiszt és hat iraki újságíró perének tárgyalását. A vádirat hazaárulással, összeesküvéssel és korrupcióval vá­dolja őket. A katonai bíróság a valószínűleg öt I hónapig tartó tárgyalást az iraki par­lament üléstermében kezdte meg. A Úttörők! Háziasszonyok! Gyűjtsétek a mákgubót, értékes gyógyszer készül t! belőle ! Az összegyűjtött mákgubót átveszi a helyi löldművesszövetkezet. Kilogrammonként 90 fillér átvételi árat fizet. tárgyalásnak nagy nyilvánosságot biztosítanak s meghívták rá a nemzet­közi sajtó képviselőit. (MTI) A Baranya Megyei Tanács V. B. Kereskedelmi Osztálya értesíti mind­azokat az állami vállalatokat, szövet­kezeteket, termelőszövetkezeteket, kisiparosokat és kiskereskedőket, akik a Baranya megyei vásárokat látogatni szokták, hogy 1958. augusz­tus 17, 18. Í9 és 20-án Harkány köz­ségben „Mezőgazdasági kiállítás és Ünnepi vásár lesz. Erre való tekin­tettel az augusztus 18-ra hirdetett Harkány községi országos állat- és kirakodó vásár az Ünnepi vásár kere­tén belül lesz megrendezve. Á Me­gyei Tanács V. B. Kereskedelmi Osz­tálya az Ünnepi vásáron való részvé­telt kivételesen — csak azok részére engedélyezi (csekély területre való te­kintettel) akik részére helyfoglalási engedélyt adott ki. Figyelem! Figyelem! He mulassza el megtekin­teni a kaposmenti napok alkalmával a dombóvári földmüvesszövetkezet pavilonját, ahol a legkorszerűbb mezőgaz­dasági gépek kerülnek bemu­tatásra. Vásárlás a helyszínen a vásár tartama alatt. J00txi000000000cxxxxxxxx)000000000c)000000000000 A szerencsétlenség ügyében már megindult a vizsgálat. A KLM re­pülőtársaság szóvivője hangoztatta: a repülőgép felrobbant, kigyulladt és egy másodperc alatt belezuhant a tengerbe. Feleségem hazatérve kinyitotta a hűtőszekrényt és elámult a csodál­kozástól. Milyen jól is esik, amikor a férj ennyire figyelmes! Lám, va­lami furfangos módon most is meg­tudta, hogy hamarább érkezik a fe­lesége, s mindent előkészített a ven­dégek fogadására! Az asszony asztalt terített, feltá­lalta mindazt a finomságot, amit a hűtőszekrényben talált és sugárzó arccal kínálta a vendégeket. Ami­kor hazatértem, már tetőpontjára hágott a vidámság. Kővédermedtem. Feleségem büszkén mutatott be új barátainak. A vendégek moszkvaiak voltaik, akik a tbiliszi-környéki nyaralóban töltötték szabadságukat. Szívből köszönetét mondtak a nagy figyelemért, amelyben részesítettem őket, s meghívtak, hogy feltétlenül keressem fel őket Moszkvában. Ki­derült, hogy az esti vonatra már megvan a jegyük, s rövidesen tá­voztak, nehogy lekéssék a vonatot. Éppen idejében mentek el, mert a szomszédasszony minden pillanatban visszatérhetett a strandról. Hogy mi történt, amikor a szom­szédasszony visszatért, azt az olvasó fantáziájára bízom. Azóta a szomszédok többé nem áradoznak az én nagylelkűségemről, most már olykor én is használha­tom a hűtőszekrényemet. 2 2 Q Augusztus 20-án 2 az Ünnepi Fásár ■ 0 alkalmával keresse fel az 2 5 OFOTÉRT'a o ■ 0 szaküzletet 0 ■ 0 0 Fényképezőgépek 1é0—6000 Ft-ig 2 0 Nagyítók, szemüvegek, fotócikkek C nagy választékban ■ Nyitva reggel 7 este 7-ig g m m & 0 Figyelem ! Figyelem ! A szekszárdi ünnepi vásáron 19—20-án keresse fel bonyhádi löldművesszövetkezet Bezerédj szobornál lévő mé­terárú, kötött, cipő, készruha és vas-műszaki pavilonját a szocialista kereskedelem 10 éves évfordulója alkalmával. Különleges és igen szép áru­készlettel várja a vásárló kö­zönséget. ■ OiOlOlOlOBOgOl A Budapesti Illatszer- és Pipereszappangyár Állandó díjmentes kozmetikai tanácsadó szolgálatot rendszeresít. Minden kozmetikai kérdésben szí­vesen áll az érdeklődők rendelkezésére. Kérjük, hogy koz­metikai problémáival forduljon levélben a gyárhoz. (Buda­pest, XI.,. Bocskai út 90.) Az érdeklődésre levélben válaszolunk.

Next

/
Thumbnails
Contents