Tolna Megyei Népújság, 1958. augusztus (3. évfolyam, 180-205. szám)

1958-08-09 / 187. szám

195S augusztus 9.

TOLNA MEGYEI NEPÜJSÁG

I

Korszerű szőlőoltvány-kombinát épül Szekszárdon

»A szekszárdi bikavér, orvosságnál többet ér« — hangzik el sokszor az ismert szólás-mondás. De ugyanakkor az sem marad szó nélkül a szekszárdiak és a környékbeliek körében, hogy a jó kadarkát termő szekszárdi szőlőket az utóbbi években elhanyagolták. A hiányosságokat most pótolják. Kik és mit tesznek a szekszárdi szőlők rekonstrukciós terve megvalósításáért?

Válaszért a Kajmádi Állami Gazdaság szekszárdi szőlészetében jártunk, ahol a következőket tudtuk meg. Először is: elmondották, hogy a gazdaság 71 hold termő szőlőjéről az idén leszüretelnek mintegy 2000 hektoliter bort, ami a tavalyi termésnél 25 százalékkal több.

A gazdaság borai minőségre is kifogástalanok, amit elég azzal bizonyítani, hogy a szeptemberben kezdődő nemzetközi borversenyen a gazdaság is indul, egy 1956-ban és egy 1957- ben termett kadarka szőlő borával.

Glász Józseftől és Kedves Bélától, a szőlészet két szakemberétől tudtuk meg, hogy az elmúlt tíz évben nem tapasztalt gyorsasággal láttak hozzá a szekszárdi szőlők rekonstrukciójának elősegítéséhez. Ezt kívánja szolgálni az is, hogy a gazdaság szőlő- területéhez csatoltak a Sötét-völgyből 250 holdat. Ennek egy részét gyümölcsössel, a nagyobbik részét pedig szőlővel ültetik be. Ezenkívül

300 hold területen még az idén megkezdik egy szőlőoltvány iskola létesítését, aminek a technikai előkészületei már folynak A legnagyobb létesítmény mégis a szőlőoltvány-kombinát lesz. Ezt Szekszárdon, az újváros szélén építik fel mintegy 8 millió forint költséggel.

A kombináthoz korszerű előhajtatót is építenek, amelyet laboratóriummal és a szükséges berendezésekkel szerelnek fel. Ezenkívül több dolgozó részére lakóházat építenek a kombinát mellé. A létesítményt — a tervek szerint — jövőre át is adják már a gazdaságnak. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy

viszonylag rövid időn belül az állami gazdaság egész Tolna megyét ellátja szelektált szőlő- oltvánnyal. Minden évben 80— 100 hold új szőlő telepítésére alkalmas anyagot tudnak eladni a termelőszövetkezeteknek és az egyéni gazdáknak.

Ennek azért van nagy jelentősége, mert az elmúlt években, de még ma is az akadályozza elsősorban a szekszárdi történelmi borvidék rekonstrukciójának végrehajtását, hogy nincs telepítő anyag. Ha a •tervek valóra válnak, akkor minden megoldódik: a szekszárdi boroknak nemcsak a híre lesz olyan nagy, mint volt, hanem mennyiségben több, minőségben pedig jobb iut el a fogyasztókhoz.

ÍREK

— A »Sztambul rózsái« című operettel vendégszerepei Bonyhádon augusztus 13-án egy, budapesti művészekből alakult együttes.

— Az Alsóleperdi Állami Gazdaság az idén előreláthatóan harminc lovat szállít exportra, részben versenylónak, részben pedig igavonónak.

— Az augusztus 20-i ünnepi vásáron mintegy 60 féle mezőgazdasági kisgépet mutat be a MÉSZÖV, közA MASINISZTA...

Fekete Imre már apró palánta korában erősen barátkozott a hatalmas gépóriással és sokszor órákon át leste, mikor tűnik fel a kanyarban a bodor füstöt eregető masina, amely minden erőlködés nélkül húzta maga után a megrakott vasúti kocsikat. Az érdeklődés később sem lanyhult és már legénykedni kezdett, amikor egyszer szemlélődése közben, az állomásfőnök szólította meg.

— No gyerek — szólt nagyhanggal a főnök, Körmöczi bácsi — tet- szik-e? Imre gyerek először nem jutott szóhoz, hol a főnök mosolygós arcát nézte, hol a gépóriást.

— Gyere fűtőnek, aztán majd vezetheted ezt a masinát.

Imre ekkor 16 éves volt és hajlott a szóra, búcsút mondott a falusi életnek és a vasúthoz szegődött. Legelőször mint minden mozdony- vezető szenesként kezdte, ezután évekig fűtőként dolgozott ,majd műhelybe került, kitanulta a lakatos szakmát, s ezután indult el a hat hónapos mozdonyvezetői tanfolyam elvégzésére.

Elmondani, leírni nem is lehet azt az érzést, amikor először vette át a hatalmas mozdony irányítását, s a gép engedelmeskedett akaratának.

Bár elméletileg tökéletesen tisztába volt a vezetés megannyi fortélyával, de a legnagyobb igyekezet mellett is megtörtént a baj. Akkor a hatalmas 411-es géppel járta a vonalat, Pusztaszabolcs és Budapest között tehervonatot vitt és bizony az érzéketlen fékezés közben elszakadtak az összekapcsolt, terhelt kocsik.

Úgy tűnik, hogy nagyon régen volt ez. Azóta a kis Imréből Imre bácsi lett, aki ma a szakma legjobbja és nem kisebb vállalások fűződnek nevéhez, mint túlsúlytovábbítás. 780 tonna helyett nem egyszer 900—1000 tonnaterhelést vitt a mozdony, amely ezután már mindig baj nélkül ért a célhoz.

Nem könnyű mesterség ez, lelkiismeretesség és még több figyelem kell ahhoz, hogy nyáron a nagy melegben, vagy télen, amikor hó lepi be a keskeny utat, vagy éjszaka, amikor a fekete sötétség az úr, hiba nélkül haladjon a gép. Imre bácsi ma Pusztaszabolcs és Paks között teljesít szolgálatot. Irányítja, vezeti a hatalmas gépóriást, amely kerekeinek ütemes csattogását, a gép zakatolását úgy megszokta már, mintha örökéletében mozdonyvezető lett volna.

Munkaelosstás...

— Mindenki itt van? Na, majd meglátjuk! — mondja Hovánszky Emil pályamester, a bátaszéki szakaszmérnökség étkezdéjében a reggeli munkaelcsztás előtt. Az asztalok körül reggeliző munkások ülnek. Figyelik a pályamester szavait, aki egymás után olvassa a neveket. Sűrűn hangzik az -itt van« és amikor a névsorolvasásnak vége, akkor kicsit bosszúsan jegyzi meg Hovánszky: -Megint ketten késtek.«

— Puskás bácsi! Az embereivel elmegy vagont rakni. Kérnek három vagont, megrakják és elszállítják a pályára. Iparosok a műhelyben a tegnapi munkát folytatják. A kertész a virágokhoz megy. A laktanyához most - nem mennek segédmunkások, a sínszabályozásra a tegnapi csoport megy. Az esőköpenyeket vételezzék ki a raktárból.

A parancsszerű szavak, utasítások után mind kevesebb munkás marad az étkezőben. Utoljára az előmun- kások maradnak. Nekik még külön

elmondja a feladatokat, azután azok is indulnak csapatuk után.

Hovánszky Emilt elkísérjük reggeli szemléjére. Megtekinti a műhelyeket, elmegy a munkahelyekre és még ott is ad utasításokat. Amikor éppen a laktanya felé megy, jelentkezik az egyik fiatal munkás:

— Pályamester elvtárs jelentkezem, elkéstem.

— Elkéstél, fiacskám? — megnézi az óráját. — Még munkakezdésig öt perced van, ez a szerencséd, különben baj lenne.

— De nem tudtam előbb jönni, megállt az órám — mentegetőzik a munkás.

— Ne feküdj le este, különben ha még egyszer elkésel, a sarkadat is hátrakötöm, meg az órádat is megjavíttatom — sa néhány mondatos -kioktatás« után a munkás sietve megy szerszámjaiért, azután szaladni kezd társai után, akik már megkezdték a kavics vagcnbarakását...

tűk számos külföldi — főleg szőlőművelő — gépet is.

— Mozgalmas volt az elmúlt hónap a szekszárdi mentők számára. Júliusban, júniushoz viszonyítva, 55 százalékkal növekedett a szállítások száma. A mentőállomás három gépkocsija több mint 17 000 kilométer utat tett meg a múlt hónapban.

— A bonyhádi járásbíróság Fábián Sebestyén lengyeli lakost egy rendbeli, 20 napon túl gyógyuló súlyos testi sértés, Fábián Péter, Fábián József, Fábián Antal, Fábián Péterné és Fábián Gergely, ugyancsak lengyeli lakosokat többek bántalmazásából származó súlyos testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért Fábián Sebestyént tíz hónapi javító-nevelő munkára ítélte 10 százalékos bércsökkentéss^I, Fábián Pétert 600 forint, Fábián Józsefet 400 forint. Fábián Antalt 500 forint, Fábián Petemét 300 forint, Fábián Gergelyt 600 forint pénzbüntetésre ítélte.

— A Kanacsi Állami Gazdaság

egyre nagyobb méretekben foglalkozik szőlő- és gyümölcstermeléssel. A következő évekbeli a tervek szerint 300 holdra növelik gyümölcsösüket, főleg almatermelésre rendezkednek be.

— Hatvannégyen jelentkeztek eddig a palánki mezőgazdasági technikumba levelező oktatásra. Közülük mintegy húszán tesznek különbözeti vizsgát úgy. hogy utána a II. osztály anyagát tanulják. Az iskola még további jelentkezéseket is elfogad.

Helyet kapnak a társadalomban

Néhány évvel ezelőtt a kunyhókban még szabadon kóválygott a füst és ott távozott, ahol éppen utat talált magának. Kéményeknek híre, hamva sem volt. Ezekben a kunyhókban éltek a grábóci cigánjok, akiket a régi társadalom éppúgy kivetett magából, mint a leprásokat. Nem törődtek velük, nem ment közéjük senki, csak a csendőrök, azok viszont gyakran.

Nem fogadták be őket dolgozni, vagy, ha kaptak is valahol munkát, félrevezették, becsapták őket. Nem csoda, hogy inkább a kéregetést vá- lasztoták, vagy a kisebb-nagyobb lopásokat ; : : Talán sehol nem éltek a cigányok annyira elmaradott körülmények között, mint éppen Grá- bócon.

Ez volt a helyzet másfél évtizeddel ezelőtt. Érdemes összehason.itás! tenni, hogyan élnek ma. Nehéz len- 1 ne már megállapítani azt, hogyan is indult meg a változás a grábóci cigányok életében. Talán azzal, hogy fejlődött az egészségügyi hálózat es az orvos, a védőnő eljutott a cigányviskókba is, és ha beteg volt köztük, ők is inkább az orvoshoz fordultak segítségért.

A tanácsnál csak arra lettek fiOOOQOOOOOOOOOC

Vége volt a vacsorának, megszólalt a zene, s a fiatalok táncra perdültek. Vacsora közben kevés szó esett. A vendégek a szovjet katonai alakulat harcosai és feleségeik alig egy-két szót értettek csak a magyarból, s a vendéglátók közül sem akadt senki, aki az orosz nyelvet beszélte volna. A tánc pótolta a nyelvtudás hiányát. A kedélyek felhevültek, mindenki vidám és közvetlen lett.

— Hej. a mindenségét, az András bácsiról meg majdnem megfeledkeztem — kapott a fejéhez a termelőszövetkezet elnöke, aki az én segítségemmel próbálta az asztalfőn ülő szovjet kapitánynak magyarázni a termelőszövetkezetben folyó gazdálkodás fejlődését.

— Ki az az András bácsi — kérdeztem csodálkozva.

— Az éjjeliőrünk — vágta rá az elnök nagy sietve. — Sokáig kint volt Oroszországban. Ö kell most ide. — mondta s már indult is, hogy egy embert keressen, aki András bácsit helyettesíti majd az éjszakai szolgálatban.

Kis idő múlva borostásarcú, hajlottderekú öregember jelent meg az ajtóban. Amikor meglátta az elnököt, botját a sarokba támasztotta, oda ballagott hozzánk és a kapitánynak nyújtotta legelőször a kezét.

— Z darsztvujtye!

— Zdarsztvujtyel — nevetett a kapitány, s kíváncsian kérdezte. — Gavari po ruszki? (Beszélsz oroszui?)

— Dá... Dá. (Igen, igen.) Válaszolt bólogatva új asztaltársunk, s hatalmas cseréppipát szedett elő mellényéből. Mialatt a pipát tö- mögette dohányoszacskójából, tökéletes orosz dialektussal kérdezte:

— Melyik vidékről való vagy kapitány?

A kapitány arca sugárzott az örömtől, s miután udvariasan tűzzel kínálta András bácsit, sietve válaszolta.

— A Kubánból származom.

— A Kubánból? — csodálkozott az öreg, — ott én is sokat jártam.

—• Mikor? — érdeklődött a kapitány.

— Az már régen volt. Nagyon régen. Idestova negyven esztendeje annak, — mondta az öreg, s a tekintete a távolba révedezett.

— A zenekar egyre gyorsabban húztál a talpald valót. A fiatalok nekitüzesedett arccal ropták a táncot. Egy fiatal szovjet katona a sarokban fényképeket mutogatott az egyik népviseletbe öltözött sárközi ruhás lánynak. András bácsi azonban mindebből nem látott, nem hallott semmit. Arcára távoli emlékek nyomai rajzolódtak.

— Meséljen az élményeiről! — Már másodszor ismételte meg szinte könyörgő hangon a kapitány, mire az öreg kizökkent mély gondolataiból, s minden szót kü- lön-külön hangsúlyozva tűnődő tekintetét a menyezetre függesztve beszélni kezdte.

— Bizony már negyven éve lasz jövő decemberben, hogy a Ku- bánban engem ... Értitek, engem, a kanász gyereket századpa- rancsnoknakj kapitánynak neveztek ki, a kubáni vörös lovas ezred egyik kapitányának. Vaszilij Va- sziljevics Krokocsenko volt a zászlóalj parancsnokom.

— Kicsoda? — kérdezte a kapitány, s olyan közel hajolt, hogy fülével csaknem súrolta az öreg bajuszát.

— Vaszilij Vasziljevics Krokocsenko — ismételte mégegyszer András bácsi.

— Ő nem kubáni volt? — érdeklődött a kapitány.

— Nem, nem — ingatta a fejét András bácsi — Odesszából jött a Kubánba. Tengerész volt és öt nyelven tudott beszélni.

A kapitány arcán kimondhatatlan öröm sugárzott, átnyalábolta az öreget, s nevetve kérdezte tovább.

— Mi volt a szavajárása, ha mérges volt valakire?

Az öreg egy darabig gondolkodott ,aztán kibökte.

— Ha nagyon bosszankodott,

mindig azt mondta: „Úgy megkergetem, hogy elhagyja az egyik lábát.”

Mindhárman nevettünk. A termelőszövetkezeti elnöknek is lefordítottuk, hogy ő is vidulhasson az ötletes megjegyzésen.

A beszélgetés pillanatnyilag úgy tűnt, hogy megakad. A kapitány azonban a pillanatnyi csendet kihasználva, ünnepélyesen bejelentette:

— Vaszilij Vasziljevics Krokocsenko a nagybátyám, s amikor szüleim meghaltak, a második apámmá lett.

András bácsi kivette a pipát a szájából, egy darabig némán hallgatott, s a hirtelen feltörő örömnek utat engedve, homlokon csókolta a kapitányt.

— Édes öcsém, ha te Vaszilij Vasziljevics Krokocsenko fogadott fia vagy, akkor te a címét is tudod, — mondta diadalmas hangon.

A kapitány bólogatott, dg nem tudott szólni a meghatódottságtól. Ceruzát, papírt szedett elő a zubbonya zsebéből és apró gyöngybetűkkel írni kezdte a címet. Amikor András bácsi a kezébe vette a széles, fehér noteszlapot, nagy kövér könnycsepp esett a szeméből a papírra.

— Ejnye, ejnye — motyogta alig hallhatóan — a könny az asszonyoknak való, nem egy vörös huszárnak . .1. Na, de hiába megöregszik az ember!

H. T.

gyelmesek, hogy egyre nagyobb hzámmal kérnek szegénységi bizonyítványt kórházi vagy egyeb kezelésre. Ilyenkor volt lehetőség a meggyőző szóra.

— Látjátok, nem kellene nektek szegénységi bizonyítvány. Ha elmennétek valahova, állami gazdaságba, vagy más munkahelyekre állandó munkára, ugyanúgy részesülnétek az SZTK-juttatásokban, mint bárki más. És lenne állandó, rendszeres keresetetek.

Egyre inkább hallgatnak már a jó szóra, látják, hogy közülük azok, akik felhagytak az előző életmóddal. mennyire megváltozott körülmények között élnek.

Ha történetesen olyan újság kerül a kezükbe, amelyikben róluk, cigányokról van szó, akik olvasni tudnak — a felnőttek között még sok az írástudatlan —, felolvassák a többieknek is, hadd tudják meg ők is, milyen véleménnyel van róluk a társadalom.

Számontartják azt is, hogyan boldogul az, aki már szakított a régi élettel. Felemlegetik a »Csicskát« — Horváth Jánost —, aki mint katona, tényleges idejét bányában töltötte le. Miután leszerelt, visszament dolgozni a bányába és azóta már kétszobás, rendesen bebútorozott lakása van és szépen keres.

Jó néhány an közülük a Sárközi Állami Gazdaságban dolgoznak. Sárközi Péter, Horváth Mihály, Horváth Ádám, Lakatos Jóska és még sokan mások felhagytam az alkalmi munkával, hiszen az állami gazdaságban rendes fizetést kapnak, egész évre megvan a család kenyere és az sem közömbös számukra — nagy örömmel újságolták el —, hogy megdicsérték munkájukat.

Nagyot változtak a grábóci c'gá- nyok életkörülményei is. Persze, náluk sem könnyű szakítani a hosszú idők óta beléjük gyökeresedett életmóddal. Az öregek közül egyik-másik néha még rászánja magát a kéregetésre, a fiatalabbja már lealá- zónak tartja. A fiatalok élete pedig már sokkalta másabb lesz. Iskolába járnak, ott vannak a KlSZ-szerve- zetben a többi fiatal között, van közülük, aki futballozik cs általában szorgalmas mozilátogatóknak bizonyulnak ...

B. I.