Tolna Megyei Népújság, 1958. augusztus (3. évfolyam, 180-205. szám)

1958-08-31 / 205. szám

>1958 augusztus 31. IGLN A 3IEGÏE1 NEPüJSAü 7 Ä fa újra zöldell 1958. január 22-ét mutatott a naptár. Csikorgó hidegben, vegyes gondolatokkal kérgeskezű paraszt- emberek taposták a havat Ireg- szemcse utcáin. A tanácsházhoz igyekeztek. Akkor is — mint előt­te már annyiszor — egy új terme­lőszövetkezet alakítása ügyében jártak itt. Tízen voltak. Ezek közül már nyolcán aláírták a belépési nyilatkozatot. De órákig tartó vita után sem tudtak megállapodni ab­ban, hogy kimondják-e: megala­kult a termelőszövetkezet Ireg­szemcsén. Nem mondták ki. De az már akkor száz százalékos volt: '►még ebben az évben zöldell a fa«, amit 1956-ban az ellenforradalom megtépázott, szeretett volna töves­tül kitépni. De nem sikerült. Igaz, a termelőszövetkezet feloszlott Iregszemcsén. De azt, hogy a kö­zösben jobban boldogul a paraszt, mint a kisparcellán — az emberek ►eszéből és szívéből az ellenforra­dalom nem tudta száműzni. Hadd idézzem ennek bizonyítására Kol­lár Lajos iregszemcsei középpa- raszt szavait, amit azon a pattaná­sig feszült hangulatú gyűlésen hallottam tőle január 22-én. ről mindenki tudja a községben, hogy azért küldik el minden mun­kahelyéről, mert lop. Ebből a hír­ből mindössze annyi igaz, hogy Ci­pó Gyula csakugyan jelentkezett szövetkezeti tagnak, de gyorsan megmutatták neki, hogy merre van az ajtó, ahol kitalálhat. Szó­val nem volt olyan könnyű a ter­melőszövetkezet megszervezése, mint egy májusi séta... De Tóthi Mihály, Magyar János és a többiek nem mondtak le elhatározásukról, kitartóan dolgoztak, szerveztek és harcoltak. S ha még ma nem is ér­tek célhoz, de már a célegyenesben vannak. Az út, ami ezután követ­kezik, nem lesz már olyan görön­gyös. A szövetkezetei ugyanis lét­rehozták. Ma tizenegyen vannak és 200 hold földje van a közösnek. Es ez a tizenegy paraszt olyan, aki önszántából, szilárd elhatározásból lépett a közösbe. Hogyan indult a szövetkezetben a munka? Bizony a kezdet itt is, mint mindenütt, nehéz. De azért könnyebb lesz, mint hat esztendő­vel ezelőtt. Ma nemcsak a két lo­vával, ekéjével megy Tóthi Mihály, Varga József, Tóth László és a töb­biek a közösbe, de magukkal viszik a közös gazdaságban szerzett több­évi gyakorlati tapasztalatokat is, amit a megyeszerte híres iregszem­csei Uj Élet Tsz-ben szereztek. Hi­szen csaknem valamennyien olya­nok, akik már voltak szövetkezeti tagok. Fentebb azt mondtam, hogy zöl­dell a fa. S mert zöldell, nemso­kára virágzik is. Más szóval nem kell sok idő ahhoz, hogy jól mű­ködő termelőszövetkezet legyen is­mét Iregszemcsén. Hiszen ma­holnap traktor hasítja a barázdá­kat, a jövő évi kenyérnek való ta­laját készíti elő. Ez a helyzet ma az iregszemcsei Uj Élet Tsz-ben, amelyet sok fá­radsággal, de annál nagyobb aka­rással szerveztek meg azok, akik ma tagjai. Akik azt mondják ma, hogy mire az akácfa négy esztendő múlva virágzik, virágzó lesz Ireg­szemcsén a közös gazdaság is, olyan, amilyen három évvel ez­előtt volt. S ha ezt ők mondják, biztosan így is lesz. Higgyük el nekik. Molnár Lászlóné Á megyei fényképkiállítás részvételi feltételei Egy ízben már hírt adtunk arról, hogy Szekszárdon a városi művelő­dési ház megyei fényképkiállítást rendez. A szervezőbizottság legutóbbi ülésén néhány módosítást hozott, ezért másodszor is, most már végle­ges formájában ismertetjük a fény­képkiállításon való részvétel feltéte­leit. A kiállításon részt vehet minden amatőrfotós. A téma kötetlen. A ki­állításra beküldött képek tetszőleges kivágásában a hosszabb oldalnak 30 centiméternek kell lennie. A beküld­hető képek száma, személyenkint 10 darab. A kép hátlapján fel kell tün­tetni a kép címét, szerzőjének nevét és pontos címét. A kiállításra színes képek is küldhetők 13x18 centiméte­res méretben. Kézzel színezett kép nem küldhető be. Nevezési díj személyenkint 10 fo­rint, mely összeget a 775—282—924 MNB csekkszámlára kell befizetni. A képeket a nevezési lappal együtt legkésőbb október 1-ig a Városi Mű­velődési Ház Szekszárd címre kell megküldeni. (Nevezési lap minden járási művelődési otthonban kap­ható.) A bírálóbizottság által leg­jobbnak talált öt kép díjazásban ré­szesül. Díjak: I. díj 400 forint, II. díj 300 forint, III. díj 200 forint, IV. díj 150 forint, V. díj 100 forint. A képek visszaküldése a kiállítás zárása után 3 héten belül megtörté­nik. A kiállítás megnyitójára október 26-án, a szekszárdi múzeumban kerül sor és november 15-ig lesz nyitva. Hallotta-e? ... hogy a bonyhádi járásban egyetlen gyümölcsös sem volt hat évvel ezelőtt. Ma viszont 320 hold gyümölcsöse van a járás termelő- szövetkezeteinek. Az őszre újabb 250 holdat akarnak a termelőszö­vetkezetekben gyümölcsfákkal be­telepíteni a járás területén. A talaj és éghajlati adottságoknak megfe­lelően különösen sok kajszibarack­fa ültetését tervezik; Harci apróságok . . . — Engem ne agitáljon senki. En-' gem nem kell meggyőzni arról, hogy a szövetkezet a paraszt szá­mára boldogulást jelent. Én ezt nagyon jól tudom. De nem aka­rok mindennek nekiugorni. Az ősszel én is belépek. De most nem. Higgyétek el nekem, ősszel én le­szek az első, aki aláírja a belépési nyilatkozatot. Pedig én tudom, hogy milyen nehéz a kezdet, de vállalom, mert valakinek egyszer újra kell kezdeni. Azt mondom, az ősszel legyen itt szövetkezet, de akkor legyen. Ebben maradtak. Azóta a terme­lőszövetkezet nem került le a napi­rendről Iregszemcsén. A borbély­nál, a kovácsnál, a kocsmában, mindig és mindenütt ez volt a be­szédtéma. Gyakran már olyan hí­rek is keringtek a még meg sem alakult tsz-ről, hogy egyik-másik becsületes szövetkezni akaró pa­raszt úgy érezte magát, mikor meghallotta a híreket, mint akit leforráztak. Tele volt a község pél­dául azzal a hírrel, hogy nem lesz tsz Iregszemcsén, mert Magyar Já­nos és Tóthi Mihály, a két kom­munista már összekülönbözött azon, hogy melyikőjük lesz az el­nök. Pedig ilyen vita a két jóbarát között soha nem történt. Együtt szervezték a szövetkezetei, együtt tervezték a jövőt, de azt nem, hogy ki lesz az elnök. Valaki azt is »be­dobta« a köztudatba, hogy a ter­melőszövetkezetbe minden huli­gánt felvesznek. Dobra verték, hogy Cipó Gyulát is bevették, aki­Ha valaki harci emberekkel be­szélget, három aprónak tűnő prob­lémát megemlítenek neki, ha úgy gondolják, hogy az illető tud segí­teni a bajukon. Ezek az „aprósá­gok” első pillanatban jelentékte­lennek látszanak, s nyilván az il­letékesek azért nem fordítanak kü­lönösebb gondot megoldásukra. De lehet-e olyan probléma jelentékte­len, ami sok embert foglalkoztat? El lehet-e siklani felette, ahelyett hogy a megoldáson törnénk a fe­jünket? Vgy gondoljuk, hogy nem. * A harciak kedvenc szórakozása vasárnaponként a tekézés volt. A „maszek” kocsmárosok idejében minden kocsma udvarán jól felsze­relt tekepálya állt. De természete­sen nem azért építették a kocsma­tulajdonosok ezeket a tekepályákat, hogy kielégítsék a harciak sport­szenvedélyét. Az ő céljuk egészen más volt. ők üzleti szemmel nézték a tekepálya kérdését. — Több te- kéző, több pohár sör — gondolták, s a 'tekepálya építési költségei való­ban meg is térültek rövid időn belül. A tekesport örömeit egykoron él­vező harciak most egy kissé duzzog­nak. Ugyanis azt szeretnék, ha a földművesszövetkezet is tartana te­kepályát az italboltja mellett. Ahogy hallom, a Petőfi Tsz tagjai faanya­got is ajánlottak fel a tekepálya építéséhez. Egy harci ácsmester pe­dig ingyen elvállalná az építését. Igaz, mi most nem — a több te- kéző, több pohár sör — elvét valljuk —■, mint az egykori kocsmatulajdo­nosok. De azt viszont fontosnak tartjuk, hogy az emberek szórakoz­ni, sportolni akarását kielégíthes­sük. Reméljük, ezzel egyetértenek velünk majd azok is, akik eddig erről megfeledkeztek * Hasonló a másik probléma is, ame­lyet az egyik fiatal mezőgazdász ismerősöm említett meg. — Én nem szeretek csak azért be­ülni az italboltba, hogy egy délutá­non keresztül az asztalt támasszam — mondta, — de ha Reksz-asztal van a helyiségben, akkor egy pohár sör mellett szívesen rekszezek és kellemesen töltöm a vasárnap dél­utánomat, — Na és? Úgy tudom, van Reksz- asztal a harci italboltban — mond­tam. A barátom szomorúan legyintett. — Igaz, hogy van — válaszolt le­mondóan — de eltörték a dákót és azóta „parlagon” áll az italbolt sarkában az asztal. * A mozi, a legfontosabb nevelőha- tású szórakozóhely is nagy gondot okoz a harciaknak. Ugyanis az ülő­helyek egyforma magasságban van­nak és a leghátsó, vagyis a legdrá­gább ülőhelyekről lehet a legkeve­sebbet látni. Mindenki a deszkapadok után következő két sor székre szeretne ülni, mivel ezekről lehet legjobban látni a filmet. Ezek a sorok külön­ben olcsóbbak is egy forinttal, mint a hátsók és valóságos közelharc in­dul azokért a jegyekért, amelyek ide szólnak. A falubeli idősebb korosztálynak az a véleménye, hogy az esti fél 9— fél ll-ig tartó előadásra már nem szabadna jegyet adni 6—8 éves is­kolásgyermekeknek. A gyermeklár­ma ugyanis szerintük zavarja a fel­nőttek szórakozását és ezekben a késői órákban a fiatal gyermekek­nek már nem a moziban, hanem in­kább az ágyban lenne a helyük. * Sajnálatos jelenségként tapasztal­ható, hogy Harcon 15—17 éves fia­talok huszonegyeznek vasárnapon­ként. A huszonegyezés veszedelmes időtöltés, különösen akkor, mikor pénzre megy a játék. * A tekézés és a rekszezés, ha nem pénzre játsszák, kellemesebb, hasz­nosabb szórakozás a huszonegyezés- nél, és a mozival kapcsolatos prob­lémán is lehetne segíteni, csak egy kicsit többet kellene gondolni az illetékeseknek ezekre az apró, csep- rő kis dolgokra is. ... hogy az elmúlt napokban 61 gazda látogatta meg a bonyhádi Petőfi Termelőszövetkezetet. A gazdáknak különösen a termelő­szövetkezet bonyhádi tájjellegű hí­res szarvasmarha állománya tet­szett, s a látogatók közül a bony- hádvarasdi gazdák többen kijelen­tették az eredmények láttán, hogy kár volt a bonyhádvarasdi terme­lőszövetkezetet feloszlatni; * ... hogy Lippa Ambrusné zom- bai asszony napi 36 liter tejet adó tehenének a bikaborjúját, amely a mesterséges termékenyítés útján született, felviszik a Budapesti Országos Mezőgazdasági Kiállítás­ra kiváló külemi és származású adottságai következtében. Tersânszky J. jenS: Illatos levélkék című , - »Hetének egyik Illusztrációba Tagja a nagy családnak A műszak végefelé járunk, min­denki rendbeteszi munkahelyét, ösz- szeszámolják, ki-ki mit végzett ma. Egy idős, szemüveges munkás jön át a szomszéd műhelyből, árgus szemmel nézegeti a sarokban fel- stószolt dézsákat. Megelégedetten bólint, de meg-megcsóválja fejét né­ha, amikor egyiknél-másiknál felfe­dez valami hibát. Hamarosan körül­veszik a fiatalok, úgyis tudják, ha Boda bácsi jön, nem kerülhetik el a >rapportot«. — Itt jobban el kellett volna mun­kálni az anyagot... emitt kisebbet kellett volna ráütni a kalapáccsal. .. meg aztán nem is egészen kerek ez a cjpzsa... — magyarázza, persze nem korholás, felelősségrevonáskép- pen, hiszen nem is lehet kívánni ezektől a leendő mesterektől, hogy máris remekműveket adjanak ki ke­zükből, tökéletesen forgassák a szer­számokat. Két hete tanulják mind­össze a bádogos mesterséget az üzemben, a Dombóvári Fémtömeg­cikkgyártó Vállalatnál. Boda József azt akarja, hogy jól megtanulják ezt a szakmát. — Mert sokat változott a világ az­óta, hogy én inaskodtam, amikor in­kább a pofon járta, mint a szép szó, de abban nem, hogy tanulni kell an­nak, aki érvényesülni akar — mond­ja. — Nem én vagyok az oktatójuk ezeknek a gyerekeknek, de hát én is tagja vagyok ennek a nagy család­nak, nekem se mindegy, mi történik a szomszéd műhelyben. Meg aztán én vagyok az első bádogos itt az üzemben, ötvenegyben kerültem ide dolgozni, amikor megalakult a vál­nen a világért se. Pedig sokat ván­doroltam ám én, mire megértem az ötven esztendőt. Mert tudja, sok mindenen mentem ám én keresztül, míg ide jutottam, míg menhelyi lalat, illő, hogy segítsek a fiatalok­nak. — Akkor még nem volt ám ezek­ből a gépekből semmi. A saját szer­számaimat hoztam el, hogy dolgozni tudjunk. Azóta úgy megszerettem az üzemet, hogy el nem mennék in­gyerekből megbecsült munkása let­tem ennek az üzemnek. Mert az vol­tam én, lelencgyerek. És hiába írnak az újságok, szól könyv is a régi lelenc-sorsról, azt úgy igazában meg­írni, ahogy volt, talán nem is lehet. Szinte hihetetlen, hogy a keserű emlékek mennyire megmaradnak az emberben. Mintha ma történt volna, úgy emlékszik az öreg szakmunkás a régi »helyekre«, ahol a »nevelő szülők« a páresztendős gyereket csak azért tartották, hogy kihasznál­ják. — Az óráséknál jó helyem lett volna, csak az volt a baj, hogy fát, meg szenet kellett lopnom a műhely fűtésére. Amikor egyszer éppen sze­net vittem haza az állomásról, meg­állítottak a csendőrök, megkérdez­ték, hová megyek. — Az iskolába — mondtam. — Az iskola nem erre van. — Az­tán megnézték a tarisznyámat, tele volt szénnel. A másik helyről, a pos­tatisztéktől meg azért kellett eljön­nöm, mert az istállóban adtak helyet aludni, a jászolban aludtam a nyu- lakkal, megtetvesedtem. Ezek na­gyon fukar emberek voltak, nem adtak enni. Amikor éhségemben ki­mentem a kertbe paradicsomot en­ni, akkor meg azért kaptam verést. Innen kerültem aztán a bádogosék- hoz, ahol kitanultam a mesterséget is. — Tizenkét éves voltam, amikor megtudtam, hogy van egy bátyám is, akkor találkoztam vele. Amikor felszabadultam, kezdtem keresni a rokonaimat, kutatni szüleim után. Megtudtam, hogy anyám egyéves koromban halt meg, nem sokra rá apám is, aki kocsis volt a Makai uraságnál, de nem látott jól, árokba borult a kocsival, azután elzavarták. — Nein volt maradásom sehol sem. Vándoroltam az országban. Volt idő, amikor felcsaptam »drótos­tótnak«, úgy jártam a falvakat. Ta­lán a vérem hajtott? — Inkább a nyomorúság. Ma már nem »hajtja a vére« ván­dorlásra Boda Józsefet. Felesége van, három gyermeke és egy még nagyobb családja, amely az üzem összes dolgozójából áll, ahol nem tartozik a legnagyobb teljesítményű, a legjobb keresetű munkások közé — talán azért is, mert nemcsak a maga munkája érdekli. Ha látja, hogy va­lahol fennakadás van, odamegy se­gíteni, azt mondják róla, kicsit „bo­garas”, mert mindenért szól. Ha a szó nem használ, akkor tesz. Egyik alkalommal, amikor az egyik brigád rendetlenül hagyta ott munka vé­geztével a műhelyét, odament, le­olajozta a gépeket. Azóta nem for­dul elő, hogy valaki rendetlenséget hagyna maga után, amikor lejárt a munkaidő. Hogy miért teszi? — Mert én, aki se apámat, se anyámat nem ismer­tem, végre tagja, vagy talán inkább apja lehetek egy nagy családnak — mondja. J. J.

Next

/
Thumbnails
Contents