Tolna Megyei Népújság, 1958. augusztus (3. évfolyam, 180-205. szám)
1958-08-03 / 182. szám
f orma, vagy tartalom? Értetek harcolok, ti pedig énértem* A Tolna megyei Népújság irodalmi rovatában két cikk jelent meg: Az egyik Csányi László, a másik Letenyei György tollából. Mindkettő a Tolna megyei írókhoz szól, tartalmaz útmutatást. ügy érzem, nekem is van kevés közöm az irodalomhoz, no meg a Népújsággal is érzek közösséget* ezért kérem: engedjék meg, hogy én is közbeszóljak. Kétségtelen, hogy a versnek ritmikusnak kell lennie, mégis a legfontosabb annak tartalma. Lehetnek a versnek akármilyen jól csengő sorai, ha nincs tartalma, mondanivalója, akkor a vers nem jó. És ha talán döcög is egy kicsit a ritmusa, de élet, érzés van benne, lüktet, emlékeztet, vagy tanít a mondanivalója, akkor ez a vers jó! Természetesen akkor még jobb, ha összecsengő ritmusa és tartalma is van! De a legfontosabb az, hogy írjunk! írjunk sokat, minél többet; Minél több, minél változatosabbak lesznek az írások, annál könnyebb lesz a szerkesztőségnek kiválasztania a közlésre alkalmasakat. Ne kedvetlenítse el az írókat az sem, ha egyik-másik munkájuk nem üti meg a kívánt mértéket* vagy tartalmilag nem alkalmas a közlésre. Majd lesz jobb is! Csak próbálkozzanak, különösen a fiatalok: CSÂNYI LÄSZLÖ: Az aszparágusz példája Az aszparágusz asztalom felett kibírt egy háborút s utána még mennyi mindent kibírt, zord telet és a vacogó kínt kiállta, hó esett és didergett a lélek, csak virított vidám levele, testvére az örökzöld reménynek s téged vajon elfeledhet-e? Végy példát róla, biztatód legyen, okos remény és örök üzenet, mely túl hidegen, kemény teleken ágát lengeti a fejed felett és arra int, hogy élni érdemes és arra tanít, bízz és higyj neki, mindegyik ága boldog üzenet, még itt is az öröklét élteti, még itt is, a szobámnak homályos zugában, ahol a sötét magány árnyat vet, de ő hitet sugároz és vele a leírt sor talán. Ma már tudom, neki volt igaza, neki és az örökzöld reménynek és minden este úgy megyek haza, mint akit az ő példája véd meg. A Tolna megyei Népújság irodalmi rovata nemcsak hogy eléri, de sokszor meg is haladja a fővárosi, úgynevezett nagy lapok irodalmi rovatának színvonalát. És ezt nemcsak a szakértők mondják, hanem az olvasók is. Ezért tekinthetik a Tolna megyei írók saját irodalmi értékmérőjüknek munkájuknak a Népújságban való megjelenését. A szerkesztőséget pedig arra kérem, adjon minél több helyett az irodalomnak, hogy ezzel is segítse a Tolna megyei irodalom kifejlődését. És ha a fiatal, kezdő, tehetségesnek ígérkező írókról van szó, még akkor is közölje írásaikat, ha azok egyébként nem ütnék meg a Tolna megyei Népújság mértékét. Hadd bontogassák szárnyaikat, hadd fejlődjenek! Tagadom, hogy Tolna megyében kevés költő, író van! Van itt bőven, csak fel kell keresni őket. A paksi középiskolában például egészen rövid keresés után találtam két olyan diákot, akikkel úgy érzem, érdemes lesz foglalkozni. Az iskolaév megkezdése után újra felkeresem őket, mert bízom abban, hogy fejlődni fognak, hogy írásaik hamarosan helyet kapnak az irodalmi rovatban. Biztos vagyok abban, hogy más községben is talál hasonlót az, aki keres. Magam már a „komolyabb évjá- ratúakhoz” tartozom és ez — úgy érzem feljogosít arra, hogy innen üzenjem a fiataloknak: „Fiaim, csak énekeljetek!” BECK ANDRÁS A SZERKESZTŐSÉG MEGJEGYZÉSE: Beck András elismerését köszönjük; azonban úgy hisszük a dicséret túlzás, mert rovatunk színvonala bármennyire szeretnénk is, egyelőre nem éri el a fővárosi irodalmi lapok színvonalát. Egyébként szándékunk az, hogy még alaposabb válogatással egyszer majd mi is felsorakozunk a legjobbak közé. Pl VÁSÁR Az asszony felszisszent, és körmével férje karjába vájt. Az önkéntelenül követte tekintetét. Az üzletből, melynek kirakatát bámulták, szemüveges férfi oldalán egy hölgy távozott. Magas, karcsú, belvárosi nő, akin minden olyan tökéletes volt, mintha nem is a bolt ajtajából, hanem a kirakatból lépett volna elő. Az esztétikád szépségnek a kalaptól a cipő sarkáig összefüggő egészét egy isteni bunda foglalta rendszerbe, mely alatt csak sejteni lehetett az eltakart testrészek titkait. De így még izgatóbb volt az egész. A férfiak mélyen bele néztek acélkék szemébe, és utána fordultak. Ö nem viszonozta a pillantásokat, közönyös arca kihangsúlyozta, hogy kísérőjéhez tartozik. — Micsoda perzsa! — suttogta vádlón a megbűvölt asszony, és nagyon szerencsétlennek érezte magát. A férj kedvetlenül vont a vállán, és nem látta értelmét a magyarázkodásnak. Pár méterre tőlük, az üzlet üvegajtaja mögül, fanyar, különös mosollyal a tulajdonos mélázott kifelé. Egy héttel ezelőtt, amikor a hölgy először lépte át üzlete küszöbét, a levegőben már érzett valami a tavaszból. Persze nem virágillat, az idáig a belvárosig nem hatol el. Csak valami hangulatféle, mit a szürke kőrengetegbe tévedt napsugár lop be a szívekbe. Az üzletbe lépőt is körüllengte ez a kedvderítő varázs. Frissen, vidáman érkezett, mint dermesztő tél után az ígérő március. Perzsákat kért. Ebből arra lehetett következtetni, hogy okos asz- szony, mert télutóján adják a bundát legolcsóbban a szűcsök. Ápolt ujjai csakhamar szakértelemmel matattak a finom prémek között. Egy-egy próbánál hosszan elidőzött a tükör előtt, hol jobbra, hol balra fordult tengelye körül, majd előre sétált, aztán meg hátra a pultig. Félig lehunyt szempillái mögül a műértő szenvedélyességével válogatta a legszebbet, Sí szinte remegett az izgalomtól és az élvezettől. A kereskedő maga is lázba jött. Egymás után hozta elő legszebb darabjait. A hölgyet csak a drágák érdekelték. Nem volt nála pénz, ezért félrerakatott egyet. Tizenhatezer forintba került. Kedves és kicsit tetetett zavarban kérte meg a kereskedőt, hogy kísérőjének, akivel vissza fog jönni, négyezerre mondja a vételárat. Igazítás ürügyével itt hagyja majd az árut, s a hiányzó összeget később behozza. — Ahogy parancsolja asszonyom! — hajlongott megértőén az öreg szűcs, és boldog volt, hogy egy ilyen finom úriasszonynak szívességet tehet. Másnap délelőtt ígéretéhez híven megjelent a hölgy egy korban majdnem kétszer idősebb férfi oldalán. A boltos kutatóintézeti igazgatónak vagy egyetemi tanárnak gondolta, és elégedetten könyvelte el, hogy belvárosi üzletét még mindig válogatott közönség keresi fel. Az ilyen intellektüel házasságban a szekszualitás másodrangú kérdés, döntötte el a feltűnő korkülönbség problémáját, és lelkesen lódította, hogy a vételár négyezer. Az öregúr fizetett, és a tervek szerint történt minden. A következő nap az öreg szűcs nem találta helyét a boltban. Úgy érezte, hogy megállt az idő. Ólomlábakon kullogtak a' percek, s alig mozgott az óramutató. Kettőjük titka, édes bűn terhe, a férjnek mondott hazugság bizsergette a deresedő szűcs vénülő szívét. Ezeregyéjszaka asszonya, jössz-e már?! Jött. Egy jóval fiatalabb férfivel mint tegnap. Erőszakos, nagyhangú, kellemetlen fickóval, akinek az arcán állandóan ott bujkált a tenyérbemászó mosoly. A kereskedőt, a szőrméket, az egész üzletet a brancsbeli tájékozottságával fitymálta, miközben magában lehülyézte a tulajdonost, aki ilyen drága bundát négyezerért veszteget. A boltos szenvedett. Sokkal inkább néhezére esett hazudni, mint előző nap, de megtette. Mert a pénznek nincs szaga, s az üzlet az üzlet. jMeg a hölgy két szép szeméért. De azért szomorú volt, hogy egy ilyen ragyogó nőnek ilyen közönséges férje van. A tegnapi — gondolta — biztos az apja volt. Pár napig a szokatlan vevőnek nyoma veszett. Egyik délután aztán megint megérkezett. A szűcs először nem akart hinni a szemének. Egy fiatal suhanc kísérte csapott vállakkal, csőnadrágban, valódi külföldi szövetből készült ruhában, meztelen nőkkel díszített nyakkendővel, aki magyarul sem tudott, csak pénze volt, sok pénze, és fizetett . A negyedik... a negyedik az a szemüveges férfi volt, akinek vöröskereszttel jelzett kocsija most tűnt el az első utcasarkon. A bunda egyébként szép volt, remekbe szabott kisipari munka, 'és retteneteset! irigyelték érte boldog tulajdonosát. BAKÁCS TIBOR Mártírjaink között őrizzük Mohai István államvédelmi őrnagy emlékét, Mohai István nagydorogi szegényparaszt szülők gyermeke volt. A fel- szabadulás után belépett a kommunista pártba és egyidejűleg a közrend, az államvédelem szolgálatába állt. 1956-ban Miskolcon teljesített szolgálatot. Bátor katonája, hű védelmezője volt népének, pártjának, fegyverrel és tollal harcolt az osztályellenség ellen. Államvédelmi hivatása mellett szép verseket is írt és gyakran arról álmodott, hogy egyszer majd nyomtatásban láthatja és rádióban is hallhatja verseit. Szerette volna megérni, de a miskolci terrorista ellenforradalmárok október 26-i vérengzése véget vetett életének. Halálával kétszeres veszteség ért bennünket. Elvesztettünk egy pártjához, népéhez hű kommunistát és a * Részlet egy hosszabb tanulmányból. lapban. tehetségesnek ígérkező, szárnyait bontogató költőt. Irodalmi munkásságáról nem sokan hallottak, családi körén és munkatársain kívül nem volt híre, neve — költő volt mégis; a munka és a szabadság dicsérője, a boldog szerelem dalosa. Költő volt attól a pillanattól, hogy megfogantak agyában a gondolatok és bátor hasonlataival, természetesnek ható* markáns rajzolatú képeivel papírra vetette azokat. Költői mivoltát bizonyítják szerető felesége által megőrzött versei, kéziratos töredékei. Harcban esett el Mohai István elvtárs, kegyetlen, ádáz küzdelemben. Nem emelhetett szót sem maga* sem társai védelmében. Beszélnek helyette versei. Az alább közölt vers közlésével Mohai István elvtárs, megyénk szülötte emlékének áldozunk. A közölt vers megjelent □ „Határőr” című A tolnai lankás dombok között,.. A tolnai lankás dombok között szült Anyám. Nagydorogon mondtam ki először [a szót: Hazámé Itt érlelték termékennyé szívem fa földszagú szelek, s tanítottak meg igazán szeretni [ bús-béres népemet. Gondolatban most is ott járok a tájon... perzselő nap melege süt vízhordó orcámon — látom Vajda bácsit, Borbás Gyuri bá’mat s mind az aratókat, közöttük Apámat... Szép emlékezések húrja zeng szívemben — Anyám énekelget odakünn a kertben... Versenyt szárnyal a szél aratók dalával — én is odaszállok képzetem lovával... „A szigeti nagy hodálynál őrt állnak a nyárfák, szikkadt részaratók fél-álmát vigyázzák, — s mire átsüt a nap Sió-Sárvíz partján, csonttá szárad az ing a kaszások hátán. Lángot lövell a nap, repeszti a földet, a borjádi szelek némán erőlködnek. úgyis hiába van mindkettő haragja — csak a tizenegyedikre vág a kasza haszna... S mégis mikor délben elhangzik a „hu ja!” — mint élő szivárványok kacajos mosolya, úgy nyílik a jókedv a barna arcokon! Sárvíz habja titkot csókol sikongó lányokon... Jön a megváltó est, s a kaszák megállnak — csillagok fényénél lágy dallamok szállnak... A szél fel-felkapja, ringatja lengeti, — majd zizzen a szalma, s népét csend öleli... tgy fogynak a rendek, s végsőt vág a kasza. Kőkemény a tenyér — biztos a gróf haszna! S a tarló széléről visszanéz a banda: széttekint a tájon az igazi gazda!” Évek jöttek-mentek szülőföldem felett, s én az aratók közt, mint pöttömnyi gyerek, korán megtanultam az élet értelmét! Így oltotta belém a föld népem szeretetét. ... Üj házakra őrködnek ma a [nyárfák az éjben.. -. traktoroslány haja lebben hűs borjádi szélben — költő-fiatok is, szép sárvízi tájak, zengő harsonása népünk igazának. Amit rámbiztatok ... szilárdan helytállók! Mint szemem fényére, úgy vigyázok rátok! S most, boldog életünk pirosló hajnalán, áldozik e hű szív szülőföld oltárán... Drága szép emlékek! Te édes ifjúság — Sió-Sárvíz partja ... füzesek és nyárfák... Szép arató-lányok ... vasderekú népem; értetek harcolok, ti pedig énértem! Miskolc, 1956. szeptember 22. Filmek készülnek a Komszomol 40 éves jubileuma alkalmából A moszkvai filmstúdióban fi1- meket forgatnak a lenini Komszomol fennállásának 40 éves jubileuma tiszteletére. A MOSZFILM Stúdió „A túlsó oldalon” címm-1 met készít arról, hogyan vettek részt a Távol-Keleten a komszomolisták ai ;polgárháborúban. Ugyancsak a MOSZFILM Stúdióban fiatal rendezők közreműködésével filmet készítenek, amely bemutatja, hogy a szovjet hatalom fennállásának első éveiben a kommunista eszmék milyen befolyást gyakoroltak a fiatalok jellemének alakulására. A film cselekményének alapját igaz történet alkotja: a stúdió munkatársai „Az acélt megedzik” című film előkészületei során az I. Komszomol- kongresszus anyagainak tanulmányozásánál érdekes epizódra bukkantak: a kongresszus egyik ülésén soronkívül szót kapott egy fiatalember, aki Oroszország déli részéről élete kockáztatásával jutott el a kongresszusra. Ö volt az egyetlen küldött, aki az ellenség által megszállt területről érkezett. > A Gorkij-studióban megfilmesítik J. Dolmatovszkij „önkéntesek” című Ifjúsági témával foglalkozó verses regényét. Az „önkéntesek” főszerepeit J. Bisztrickaja, L. Krilova, jM. Uljanov és P. Scserbakov alakítja.
