Tolna Megyei Népújság, 1958. augusztus (3. évfolyam, 180-205. szám)

1958-08-28 / 202. szám

1958 augusztus 28.

TOLNA MEGÏJbl NÉPÚJSÁG

3

A szentgyörgyi elnökasszony

HÍREK

vitásnak ígérkező, vagy nagyobb horderejű tanácsülés előtt megbeszélik egymás közt a kérdést, megegyeznek a közös állásfoglalásban, hogy meggyőző munkával segítsék azt érvényre jutni a tanácsülésen, így a földrendezési »invázió« idején az egységes állásfoglalás sokat segített a kérdés helyes megoldásában.

Édesanyjával él, férjétől elvált. Apja — az öreg 1919-es kommunista, aki 1945-ben alapító párttag volt — kommunistának nevelte és nem hozott szégyent az apjára, jól dolgozik és igyekszik megállni a helyét. Az ellenforradalom vihara alatt és utána voltak nehézségei, problémái, érték is sérelmek, de ma már ezen túljutott.

Rendkívüli asszony hát Rózsa elvtársnő? Nem, nem az. Az országban sok helyütt, másutt is vannak ilyen vezetők, ilyen asszonyok. De elmondhatjuk, hogy jó vezető, jó szervező, aki — ismervén a törvényt, a rendeleteket — jól, közmegelégedésre irányítja a községet, sikerül neki a párt irányelveit a napi munkában is érvényesíteni. Tud türelemmel, megértéssel foglalkozni a lakossággal és ezért őt szeretik, becsülik.

Somi Benjaminné

— A Tolna megyei Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat a »Kiváló Vállalat« cím elnyerése alkalmából augusztus 29-én este hat órakor ünnepélyes termelési tanácskozást tart a Szabadság Szálló nagytermében.

— Sibelius finn zeneszerző legfontosabb műveiről az idén ősszel fényképmásolatokat készítenek, hogy ezeket meg lehessen találni a világ minden zenei könyvtárában. Sibelius hét szimfóniát és 130 más művet írt. A legtöbb kézirat Finnországban van, csak néhány található Németországban, Svédországban, Dániában és az Egyesült Államokban.

— A pálfai gazdák kihasználják a szerződéses termelés lehetőségeit. A pálfai »valutát«, a dinnyét hatvan holdon termelik, azonkívül 110 holdon termelnek kendert, 65 holdon pedig ricinust.

— A tervek szerint az 1958/1959-es

pártoktatási év keretében a dombóvári járásban 18 időszerű kérdések tanfolyamot, hat marxizmus—leni- nizmus tanfolyamot és két gazdaság- politikai tanfolyamot szerveznek. Emellett nyolc helyen előadásos propaganda lesz.

Hogy miért éppen erről a tanácselnökről írok? Rózsa Júlia elvtársnő, a dunaszentgyörgyi tanács elnöke megyénkben egyike azon kevés 'asszonyoknak, akik 1950, tehát az első tanácsválasztás óta a tanácsok élén állnak.

A faluban jártamban-keltemben kerestem az okát annak, vajon miért lehetett ilyen hosszú ideje vezető funkcióban és nem járt úgy, mint sok női vezető, akik az évek hosszú során »kihullottak« a vezetésből.

Már nyolc óra előtt bent találtam munkahelyén, a szomorkás, csöpörgő időjárás ellenére. Nyílt tekintetű, megnyerő külsejű, jó észjárású, egyszerű barna asszony a dunaszent- 'györgyiek elnökasszonya.

— Nincs most nagy félforgalom nálunk, kevés az ügyfelünk, mióta megszűnt a begyűjtés, ritkább a panasz — mondja Rózsa elvtársnő. Munkája, intéznivalója azért — úgy látom — van bőven, bár az ügyesbajos dolgokban gyorsan, határozottan intézkedik. — A tsz a legelső, az épületet számára biztosítani kell — hallom tőle egy »ügy«-nek a befejezését. Rövid idő múlva egy idősebb özvegyasszony kopogtat szobája ajtaján.

— Juliskám, tanácsot, segítséget kérek — mondja. Férje halála után gyermekei nem akarják őt eltartani, a földeket gyorsan használatukba vették és elvitatják tőle a haszon- élvezeti jogot is. A tanácselnök a törvény ismeretében megnyugtató választ ad és támogatást ígér. A néniké megnyugodva távozik. (A nevét nem írom le, mert nem akarom gyermekeit szégyeníteni.) Van olyan látogató is, aki csak beszalad. — Megnézlek egy pillanatra — és elmegy. Mikor nem jön senki, beszélgetünk a falu életéről, munkájáról.

Nem mindennapi eredményekkel dicsekedhetnek Dunaszentgyörgyön. Az idei évben nagy tömegmozgalom

HIBAIGAZITÄS

Lapunk 1958. augusztus 27-i számának 3. oldalán a »Dán mezőgazdaság és a dán szövetkezetek« című cikkbe értelemzavaró hiba került. Az első hasáb 3. bekezdésének harmadik mondata helyesen így hangzik: »Sokan a kisüzemek országának tartják.« A harmadik hasáb utolsó előtti bekezdésének végén a mondat helyesen a következő: »Ez nem azt jelenti, hogy mindent el kell vetni a dán mezőgazdaságból. Azt a célt kell tűznünk a mi mezőgazdaságunk, a mi szövetkezetünk elé, hogy a termelés területén érje utol Dániát, aminek feltétele a mezőgazdaság szocialista átalakítása.

bontakozott ki náluk. A több ízben is szervezett társadalmi munkában

— ahogy számolgatjuk — nem kevesebb, mint 365 lakost mozgósítottak egy vagy több napi munkára. A tanácstagok sorrajárják körzetük lakóit és ki gyalogmunkával, ki kocsival, ki szakmunkával hozzájárult ahhoz, hogy 3000 méter járdát építettek és az óvoda felépítéséhez 57 000 forint értékű társadalmi munkát adtak. Az iparosok mind ott voltak kivétel nélkül, volt olyan is, aki hét napon keresztül ott dolgozott, így csaknem az összes iparosmunkát társadalmi munkában végezték el. Ponekker János tanácstag párton- kívüli dolgozó paraszt elmondja, hogy nyáron, takarodás idején — ami nagy szó — volt nap, mikor 70 kocsi hordta az anyagot. — Még a hadirokkantak közül is voltak köztünk és az óvoda építésénél több agglegény is részt vett a munkában.

— (Lehet, hogy nősülni szándékoznak, vagy azért mentek, mert ők sem akarnak kimaradni a nagy megmozdulásból?!)

Most veszem észre, hogy nem az elnökasszonyról beszélek, de Rózsa elvtársnő és a közösség ügye összetartozik, ezek az eredmények őt, mint vezetőt is dicsérik. Elismerés illeti a dunaszentgyörgyieket és külön elismerést érdemelnek a tanácstagok, Lantos János gazdálkodási előadó, akik fáradhatatlanul szervezték, mozgósították a lakosságot.

Szeretik, tisztelik elnökasszonyukat a szentgyörgyiek. Udvardi József né — aki otthon kapujában kis unokáját dajkálja — azt mondja:

— Nagyon szeretjük mi a Julist, jó asszony, azért is választottuk meg elnökünknek. — Miközben járom a falut, egyik mellékutcából két menyecske jön a péktől, beszélgetni kezdünk. Az egyik fekete szemű, pergő nyelvű asszonyka mondja: — Meg is becsüljük mi a Juliskát, meg ő is minket, képviseli a népet. Mert, tudja, a mostani rendszer a nép érdekeit védi — fűzi hozzá magyarázatként. A másik tréfásan így szól:

— Mióta a begyűjtés megszűnt, nincs is nekünk semmi bajunk egymással.

A lakossággal való jó kapcsolatnak egyik titka az is, hogy a községet a tanácstagokon keresztül rendszeresen, időben tájékoztatják arról, hogy mi fog történni a faluban, mi épül, mik a terveik stb.

Szerény asszony, mindig másról beszél, ha róla kérdezősködöm. Elmondja, hogy a párt milyen nagy segítséget nyújt a tanácsnak a munkájához, így a titkár elvtárs és a tanácson belül megszervezett pártcsoport. A tíz tagú pártcsoport tagjai a

Egy „próféta“, akit

A paraszt ember Szekszárdon egy kis iróniával a hangjukban, csak egyszerűen „János prófétának’’ nevezik Durgcnics Jánost aki beszédét legtöbbször így kezdi:

— Amit mondok, az isten parancsa .... belőlem az isten szava szól.

Újabban furcsa szokást vett fel, a mi „prófétánk”, akit méltán nevezhetünk a huszadik század csodájának. A nazarénus vallás terjesztése mellett a mesterséges termékenyítő állomás elleni kérlelhetetlen harc apostolaként is megnyilatkozott az emberek előtt.

Három levele fekszik előttem. Az első levele enyhe hangú, a második élesebb, a harmadik pedig ... a harmadikból veszedelmes nézetek bukkannak az ember szeme elé.

— Mik ezek a nézetek?

Levelének az elején ezt írja:

„Volt itt (Szekszárdon) 14 mészárszék, volt hús elég,. tele volt minden üzlet. Ha fél marha húsa kellett volna is valakinek, azt is megkapta volna, nem úgy mint most, hogy sort kell állni egy kiló húsért."

Az egészből annyi igaz csupán, hogy valóban néha hosszú sorban állnak az emberek a mészárszék előtt. De miért? Azért, mert ma már

az osztályellenség

ott tartunk, hogy Szekszárdon háromszor annyi húst fogyaszt a lakosság, mint a régi világban. Azelőtt nem volt tömeg a mészárszék előtt, mert az emberek túlnyomó többsége örült annak, ha kenyérre és babra futotta.

A fent idézett mondatból azonban más is érződik. Valami olyasféle; egyeseknek rosszul esik:, mert nem futja, hogy fél marhákat vásároljanak egy-egy dáridózásra. Ugyanis, „János próféta” levelének aláírói között jó pár volt kizsák- mányolót is találunk, s ezek az emberek úgylátszik felidézték maguknak a hatalmas darab húsokat, amiket azelőtt csak ők élvezhettek.

A levél fogalmazói mást is írattak „János prófétával’’:

„Nem elég, hogy az emberek közül kiűztétek a szeretetet az állatok közül is ki akarjátok űzni" — írja a mesterséges termékenyítéssel kapcsolatban.

Dehát mi ez? Ki űzte ki az emberek közül a szeretetet? Hogyan értsük ezt a mondatot? Talán az osztálybékéről van szó? De hisz mi pontosan az emberek túlnyomó többségiének az érdekében folytatunk osztályharcot. S ha ezt nem csinálnánk, akkor mi lenne az eredmény? Az embertelenség, a szere— A szakcsi gazdák megyeszerte híresek kitűnő állattenyésztésükről. A gazdák tulajdonában például nem kevesebb, mint 200 törzskönyvi ellenőrzés alatt lévő tehén van. A múlt évben 32 törzskönyvezett szülőktől származó tenyészbikát adtak el továbbtenyésztésre.

— Kétméteres szója. A Középhídvégi Kísérleti Gazdaságban silótakarmánynak kukoricával köztesnek vetettek szóját. A jó talajba vetett és a világosság felé törő szója magassága elérte a két métert.

— A barnauli 5. számú óvoda növendékei angolul tanulnak. A kicsinyek fél év alatt sokat haladtak, Már egész mondatokat tudnak, s kapásból válaszolnak sok kérdésre. A gyerekek angolul játszották el a Három kismalac című mesejátékot. Az idén több óvodában folytatott kísérletek alapján bevezetik a német nyelv oktatását is.

— A 62. Budapesti Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár főpavilonjának

anyaga olyan értékes kiállítás, amely az elmúlt tíz esztendő minden eredményére felhívja a figyelmet. Érdemes megnézni, tanulságot szerezni belőle a holnap munkáihoz.

a szekerébe fogott

tetnélküliség kerekedne felül és jaj lenne azoknak, akik a társadalom többségét alkotják.

A legszomorúbb a dologban, hogy „János próféta" ez a fáradhatatlan ember bejárta a várost és 76 parasztemberrel íratta alá a levelet, amelyből idéztem. Látszólag úgy néz ki, mintha csupán a mesterséges megtermékenyítés ellen szólna a levél, ha azonban alaposabban szemügyre veszi az ember, kilóg a ló lába.

Az idézett mondatok arról tanúskodnak, hogy az osztályellenség igyekezett „János prófétát” a szekere elé fogni.

Akik a levelet aláírták, túlnyomó többségükben félre vezetett emberek. de ... ahogy a neveket nézi az ember, kiderül, hogy nem mind az. Vannak fémjelzett, jól ismert nevek is. A sugalmazok nevei. Akiknek kezében „János próféta’’ csak szánalmas eszköz. Ezek a nevek fényesen bizonyítják, hogy az csztályellenség nem alszik. Ma a mesterséges termékenyítés elleni harc ürügyén szervez, agitál, tömörít, s ha nem vigyázunk, holnap már más céllal igyekszik minél több embert behálózni sötét céljai érdekében.

(H.)

Kortesvilág Tolna megyében

' 1919-1945

XV.

— Orvosolni kell a szőlősgazdák sérelmét!

Szekszárdon nem volt paraszti jellegű gyűlés, ahol a szónokló honatyák ezt a kifejezést ne használták volna. Ugyanis honatyáink nem csak szerették a szekszárdi kadarkát, ismerték történetét, hanem látták azt is, hogy itt Szekszárdon a szőlő a lét, vagy nem lét kérdését jelenti a gazdák számára, mivel ez az egyik fő megélhetési forrásuk. Márpedig minden jel arra mutatott, hogy a szőlősgazdák igen válságos helyzetben van nak. Nem természeti csapások, a peronoszpóra és a jégverés okozta a hátrányos helyzetet, hanem a társadalmi, gazdasági körülmények. S ez mindennél nagyobb csapás volt.

Elöregedett szőlők alig voltak, jó termést szüreteltek évről évre és mégis bajban voltak a szőlősgazdák. Nem volt értékesítési lehetőségük. Honatyáink ezért a külföldet okolták, mert nem vásárolt tőlünk bort.

A szekszárdi szőlősgazdák 1925 januárjában gyűlést tartottak és végig azon siránkoztak, hogy ha nem oldódik meg a borkivitel, kivághatják a szőlőket. Kérték a nemzetgyűlési képviselő urakat, hogy járjanak el ügyükben. Még ebben a hónapban, január 29-én, egy küldöttség ment a bortermelő vidékek képviseletében Búd János pénzügyminiszterhez, Örffy volt a „panaszok és óhajok" egyik előterjesztője. A pénzügyminiszter megígérte, hogy „minden erejével" segíti a panaszok orvoslását,

s a képviselők „megnyugvással’’ tértek haza közölni az eredményt.

örffy közvetlenül gróf Bethlen István miniszterelnökhöz juttatja el a szekszárdiak panaszát a borexportra vonatkozóan, Bethlen „méltányolta” az ügyet és átadta intézkedés végett a külügyminiszternek, Szcitovszky Tibornak. A külügyminiszter nemsokára levélben válaszolt Örffynek: „Igen tisztelt Barátom! A miniszterelnök úr átadta nekem a borexport biztosítása tárgyában hozzá intézett leveledet, a szekszárdi kisgazda egyesület ahhozi csatolt memorandumával együtt. Ennek kapcsán bátor vagyok közölni Veled, hogy a most meg indult kereskedelem politikai s így különösen a most folyó cseh és lengyel tárgyalásainkban első gondunk a magyar liszt és bor exportjának biztosítása s az engedmények nagyrészt, melyet az ipari vámok terén adni fogunk, e két cikk érdekéből fog történni. Ebből is láthatod, de külön is biztosítlak róla, hogy a hazai bortermelés érdekeit kellőleg méltányolom és minden alkalommal azon vagyok, hogy annak külföldi piacait biztosítsam. Légy kegyes tehát ezirányban választóidat is megnyugtatni. Fogadd kérlek, őszinte nagyrabecsülésem kifejezése mellett szíves üdvözletemet."

Eddig a levél. Micsoda szép szavak sokat ígérő mondatok. Tehát az „agilis" képviselő „felkarolta" a gazdák panaszát, a külügyminiszter pedig megígérte a szőlőtermelők érdekeinek „méltánylását’’ s a külföldi piacszerzést.

— Ez a mi képviselőnk — már hozzálátott az intézkedéshez — mondogatták.

S aztán maradt minden a régiben. Legfeljebb annyi volt a változás, hogy pár hét múlva újabb „megoldást" próbáltak keresni a szőlősgazdák bajainak orvoslására: a hitelt. Már régebben is ajánlották ugyan e hiteleket, de a szekszárdi szőlősgazdák nem vették igénybe a rossz feltételek miatt. Ugyanis, ha igénybe veszik, a szőlőtermelők csődje tovább mélyül. Ez alkalommal sem lett más eredmény.

A gazdák tehát nem szedték be azokat a pirulákat, amelyeket rendel tek számukra „gyógyszerként", mert látták, hogy még betegebbek lesznek tőle. így hát a honatyák kénytelenek voltak a régi, de a legáltalánosabban használt pirulákkal próbálkozni: az ígéretekkel és a fantasztikusan ravasz és hamis magyarázatok kai.

A következő év telén 1926 februárjában ismét összehívták gyűlésre a

szekszárdi szőlősgazdákat, sőt, még a vidékiek közül is sokan részt vettek azon. Már akkor is így jegyezték fel a gyűlés lényegét: ......a szől

ősgazdák! nehéz helyzetével foglalkozott.’’ A gyűlésen ott volt az „agilis" képviselő, dr. örffy és a Szőlősgazdák Országos Egyesületének ügyvezető igazgatója, dr. Baross Endre is.

A probléma most is az volt, mint egy évyel ezelőtt. Örffy és Baross ezt világosan látták és észre vették, hogy egy ügyes fordulat segítségével ismét meg tudják egy kicsit hajtatni vitorláikat. Ezért aztán ugyanabban a hangnemben kezdtek szónokolni, mintha valamelyik érdekelt gazda őszintén kitárta volna fájdalmait:

— A legnagyobb kérdés boraink értékesítése. A kormány, a gazdák, de a községek és a városok is sokat tehetnek e téren.

Természetesen megtapsolták e szavakat, mert valóban külföldi piac kéne, csak itt-ott bökte meg valaki a szomszédját:

— Te, az istenfáját neki, már tavaly is erről beszéltek. Már akkor is megígérték a külföldi piacot. Ez valahogyan nem stimmel__

S amikor a gazdák felvetették a végrehajtások és az elviselhetetlen

adók okozta nehézségeket, azt válaszolták a honatyák:

— Nem szabad1 mindent az államtól várni. Saját maguknak is küszködniük kell, hogy saját lábukon megálhassanák.

örffy azonban észrevette, hogy ha tapsolnak is a gazdák, az inkább illendőségből, megszokásból történik, s a tapsok mögött kételyek vannak, ezért az exportáláson kívül valami újat is kell mondani, valami más „lehetőséget” is fel kell fedezni. így aztán szónoklatában feltette a kérdést, hogy ,(JVti a teendő? és mindjárt válaszolt is rá:

— A borfogyasztást emelni kell.

Vagyis többet kell inni, hogy legyen értékesítési lehetőség. Itt ugyan még arról beszélt, hogy a szőlőterületeket mesterségesen nem csökkenthetjük, mert az természetes úton is pusztul. A külföld felé pedig egyenesen fenyegetődzött, hogy ha nem engednek a bor dolgában, vagyis nem vásárolják meg tőlünk a bort, akkor mi nem engedjük be az iparcikkeket. S mivel látta, hogy már ez sem valami túl megnyugtató a gazdáknak, kijelentette:

Olyan tervek vannak a zsebemben, amelyekkel a boradó s egyéb kérdéseket igazságosan lehet rendezni, csakhogy ezekről még nem beszélek.

És egy kis türelmet kért a gazdáktól...

(Folytatjuk.)

Boda Ferenc