Tolna Megyei Népújság, 1958. augusztus (3. évfolyam, 180-205. szám)
1958-08-27 / 201. szám
6 TOLNA MEGYEI NÉPÜJSÁG 1958 augusztus 27. Kisdorog nyerte az 1958. évi Traktorkupát Hó'gyész—Kisdorog 2:2 (0:0). Hőgyész, 150 néző, vezette Pech. Hőgyész: Borsos—Thuma> Herr, Szentes—Szabó, Witzl—Hegedűs, Nichter, Trick, Magyar, Endre. Kisdorog: Jónás—Gscheidt, Gsche- idt J., Csányi—Becze, Lukács—Nagy Keller, Bátor, Krémer, Forrai. A Traktor kupa döntőjére augusztus 20-án került sor. A vendégcsapat kezdeményezett többet a mérkőzés elején és a hőgyészi védelem hibájából majdnem gólt értek el a kisdo- rogiak. A vendégek veszélyesen támadnak de a csatárok jobbnál jobb helyzeteket is kihagynak. A hazai védelem bizonytalan és a lelkes kis- dorogiak gyakran zavarba hozzák őket. Egymás után három szöglet is jelzi a vendégek fölényét, gpl azonban nem esett. A második félidő első percében megszületik az első gól, 0:1. Hegedűs hosszan szökteti Tricket, aki megszerzi a hazaiak vezetését. Ezután változatosabb lesz a játék és a hazaiak kerülnek fölénybe. A 19. percben Nichter egyéni játéka újabb gólt ér el, 0:2. öt perc múlva Thuma a büntetőn belül kézjzel érinti a labdát. A 11-est Borsos jó érzékkel kiüti, de azt a szemfüles Nagy a hálóba küldi, 2:1. A 32, percben Krémer beállítja a végeredményt 2:2. Kisdorog az összesített eredmény alapján 4:2-re győzött Hőgyész ellen és így megérdemelten nyerte az 1958. évi Trakor kupát, melyet ünnepség keretében adtak át a győztes kisdo- rogi csapat kapitányának. Bölcske—Paks 1:0 (1:0) Augusztus 20-án a bölcskei sportkör labdarúgó csapata a Paksi Kinizsi csapatát látta vendégül. A mérkőzés iránt nagy érdeklődés nyilvánult meg. Az első félidőben kiegyensúlyozott volt a játék. Mindkét csapatnak több gólhelyzete is akadt, de ezekből csak a hazai csapat tudott egyet értékesíteni. A második félidőben a paksi csapat támad többet, de gólt elérni nem tudott. A vendég- csapatnál a védelem és a fedezetsor kitűnően játszott. A csatárok is jól mozogtak a mezőnyben, de a jól védekező hazai csapattal szemben nem tudtak eredményt elérni. Végeredményben a bölcskei csapat 1:0 arányú megérdemelt győzelmet aratott. H. Gy. Sporthírek Az NB I-ből tavaly kiesett Pécsi Dózsa együttes vasárnap délután mintegy 1000 néző előtt Bonyhádon vendégszerepelt. A színvonalas mérkőzésen első félidőben a pécsiek 2:0- as vezetésre tettek szert, de a lelkes bonyhádi együttes a második félidőben megfordította a mérkőzés sorsát és végeredményben 3:2 arányban győzött. A mérkőzés részletes lefolyásáról később számolunk be. * A Simontornyai BTC együttes vasárnap már a harmadik előkészületi mérkőzését játszotta. Ezúttal is győzött a hazai együttes a Bp. Pénzverde együttese ellen 9:1 (3:0) arányban. A mérkőzést 500 érdeklődő előtt a tolnai Streer játékvezetése mellett játszották. A gólokat Barocsai 4, Kondor 2, Lukács 2, Zakariás lőtte. A simontornyai csapatból különösen a harmadvirágiaását élő Fe- renczi, aztán Sebestyén I. és Dobrádi játszott kiemelkedően. Másik két előkészületi mérkőzésen a hazai együttes 3:0, illetve 1:0 arányban győzött. l:0-ra verték a Székesfehérvári MÁV együttesét, amely ugyancsak NB III-as csapat. * A Szekszárdi Dózsa együttese 4:1 arányban győzött vasárnap a Sióagárdi K. S. K. együttese ellen. HÍREK — Elnapolta a megyei bíróság Szénás (Szabó) Gyula mohácsi lakos és 9 társa bűnügyének tárgyalását, amelyet eredetileg augusztus 25—30 és szeptember 1—6-ra tűzött ki. A tárgyalás későbbi időpontjáról még nem történt intézkedés és így bizonytalan még jelen pillanatban, hogy mikor tárgyalják ezt a nagy jelentőségű ügyet. — Eisemann Mihály: Sportszerelem, ahogy a lány akarja című 3 felvonásos zenés vígjátékot mutatják be augusztus 30-án 8 órai kezdettel Szekszárd város műkedvelő közönségének a neves budapesti színészekből alakult együttes. A vígjáték keretében fellép Feleky Kamill Kossuth- díjas érdemes művész is Vukovi szerepében. A vígjátékot írta Szilágyi László, átdolgozta Baróti Géza, rendezte Orbók Endre, a táncokat tanította Utassy Gizi. A vígjáték szereplői: Tábori Nóra Jászai Mari-díjas, a Néphadsereg Színház tagja, Verebes Károly, a Néphadsereg Színház tagja, Kautzky József, a Néphadsereg Színház tagja, Szántó Klára. Antalffy József, a Fővárosi Operettszínház tagja, Solymossy Imre, Raf- fai Blanka és Komlós József. A vígjáték cselekménye Budapesten és a Mátrában történik napjainkban. szekszárdi járásbíróság. Amint az a tárgyaláson bebizonyosodott, az állami erdőből kivágott 22 darab akácfát engedély nélkül és azt saját céljaira felhasználta. —1 A mesterséges megtermékenyítő hálózat jelentősen bővül megyénkben. Míg tavaly mindössze 9 községben végeztek mesterséges ló és szarvasmarha megtermékenyítést, addig az idei évben már 23 községre terjesztették ki a mesterséges megtermékenyítő hálózatot Az 1959-es évben újabb 18 községet kapcsolnak be a hálózatba. A mesterséges megtermékenyítés jelentős megtakarítást jelent az államnak, s ugyanakkor a gazdáknak is számtalan érdekük fűződik a mesterséges megtermékenyítéshez. — A bátaszéki Búzakalász Termelőszövetkezetben önálló törzs- könyvezőt állítanak munkába és ezáltal saját maguk, a szövetkezeten belül végzik a törzskönyvi nyilvántartást. MEGNYÍRNAK GYORSHAJTÁSÉRT — Villámtorna Tengelicen Mintegy 300 néző nézte meg Tengelicen a villámtornát. Kölesd csapata sajnos, nem érkezett meg. így Dunaszentgyörgy II., Szedres, Ten- gelic II. és Tengelic I. labdarúgó csapata indult. Sorsolás után Dunaszent györgy és Tengelic II. csapata lépett pályára. Szép, szellemes játékot mutatott mindkét csapat. A mérkőzést a jobb csatársorral rendelkező hazai együttes 3:0-ás félidő után 5:0 arányban nyerte meg. Góllövők: Major (3), Adorjáni és Sulák. A mérkőzés alatt a vihar végigsöpörte a pályát és valóban villámtorna volt valódi villámokkal. A második mérkőzésre Tengelic I. és Szedres állott ki. Ezen a mérkőzésen inkább küzdelmet láttunk, mint szép játékot. Szedres csapata szemmel láthatólag megnyerni igyekezett a mérkőzést. Ez az igyekezete azonban nem sikerült és így a hazai együttes 3:2-es félidő után 4:3 arányban győzött. Harmadik mérkőzést a két nyertes, Tengelic I. és Tengelic II. csapata játszotta. Az első félidőben a második csapat lelkesen játszott. Gól a félidőben nem is esett. A második félidőben a rutinosabb I. csapat szerencsés két góllal 2:0 arányban győzött s így a tornát megnyerte. A közönség sajnálattal vette tudomásul, hogy Kölesd csapata nem jött el, bár két mérkőzéssel tartozott. (A kölesdi vezetőségnek tudomásul kellene venni, hogy a sportbecsület kötelez!) Bállá Tibor 6ARAY FILMSZÍNHÁZ Augusztus 25—27-ig: II hamis levél Csehszlovák film. előadások kezdete: Vasárnap: 4, * és fél > órakor. Hétköznap: 8 és fél • órakor. Kiérdemelte Fadd az állami támogatást Több helyről elhangzott olyan kijelentés, mintha a megyei Testnevelési és Sport Tanács érdemtelenül adna Faddnak állami támogatást és egyéb vonatkozású segítséget. Ezzel kapcsolatban úgy gondoljuk, nem árt, ha rövid tájékoztatót adunk arról a munkáról, melyet a Faddi Sportkör elnöksége és tagsága kifejt. Az elnökség hét tagja külön felelős egy-egy részmunkáért, melyek az alapját képezik a jól működő sportkörnek. A hét elnökségi tag pontosan tudja azokat a jeladatokat, melyeket végre kell hajtani és azokat el is végzi. A sportkör a felsőbb szervek által jóváhagyott költségvetéssel dolgozik. Szakosztályonként pontosan betartják a költségvetés előirányzatot és így nem fordulhat elő az, hogy egyik szakosztály a másik pénzét költi el. A sportkör vezetésében vezető szerepet vállaltak a pedagógusok is, ahol különösen Soponyai János és Páncél István végez nagy munkát. Schiffler György is hasznos munkát tudna végezni, ha egy kicsit több komolyságot tanúsítana. A labdarúgó szakosztály edzését Witmann Ádám nevelő vállalta, ő azonban a diákotthonban nem mindig szabad. Azonban előreláthatólag ezt az akadályt is sikerül elhárítani. A vezetőség nagy munkát végzett a tél folyamán és ennek eredménye, hogy napjainkban olyan nagy létszámmal vesznek részt a nők Faddon a sportéletben. Nem csak járási, hanem megyei szinten is komoly sikereket értek el a faddi sportolók a sportkörön belül, a kollektív szellem is kialakult, ennek az eredménye az az új uszoda, amit társadalmi munkával építettek a faddi holt Dunaág- ban. Ennek megépítése komoly munkát igényelt, melyből kivették részüket a vezetők, tagok, szurkolók egyaránt. Jelenleg a községben 75 férfi és 25 női sportoló vesz részt aktívan a sportolásban. Állami támogatást a sportkör 450 forintot kapott, ugyanakkor a községi tanács 6000 forinttal segíti a községi sportkört. Ez még kevés ahhoz, hogy 5 szakosztályt működtessenek, de a faddi vezetőség tagdíjakból és rendezvényekből biztosítja a többi szükséges anyagiakat. Úgy gondoljuk, a faddiak méltóak az állami támogatásra. — Csider Miklós bölcskei lakos ügyének tárgyalása ma folytatódik. Mint ismeretes, Csider Miklóst édes anyja meggyilkolásával vádolja az ügyészség és tárgyalását bizonyítás kiegészítés miatt már kétszer elnapolták. — Tolna megyében jelenleg több mint 6000 cigány él és ezek települései több, mint 60 községben vannak. — Ifj. Schaáb József 25 éves bátaszéki lakost társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett lopás és engedély nélküli fakivágással elkövetett közellátás érdekét veszélyeztető bűntett miatt 3 hónapi börtönbüntetésre és 400 forint pénzbüntetésre ítélte a Isztambulban a városi tanács a közlekedésrendészet Itöríénetében párját ritkító intézkedést foganatosított. A jövőben a. könnyelmű és ittas gépkocsivezetőket a helyszínen megbüntetik, minden törvényszéki ítélet nélkül, pusztán két tanú egyöntetű vallomására. A büntetés végrehajtására a közlekedési rendőröket jókora ollóval szerelték fel. Büntetés fejében tetszés szerint megnyírhatják a kihágást elkövető gépkocsivezetőt. A rendelet nem tesz különbséget férfiak és nők, fiatalok vagy öregek között. Ha tehát valaki büszke frizurájára, Isztambulban óvakodjon a közlekedési szabálytalanságoktól. Köszönet a zombai úttörőcsapat patronálóinak Egy kis szépséghiba... Sportolóink megérkeztek Szolnok- f ról. Fiataljaink becsülettel megáll- ták helyüket, a 19 megye közül a 7— 8 helyen végeztek. Mindenképpen elégedettek vagyunk az országos döntő eredményével. Tolna megye I] volt az egyedüli, ahol egyetlen jogo- l1 sulatlan induló nem volt. Voltak \ megyék, ahol a tornász és röplabda- ( I csapatot kizárták jogosulatlan indulásáért. Nagyon sok első és második helyezést semmisítettek meg szintén jogosulatlan részvétel miatt. Tehát büszkék lehetünk arra, hogy Tolna megye „tisztán” dolgozott. A zombai II. Rákóczi Ferenc úttörőcsapat lázas izgalommal készült a nyári Tolna megyei úttörőtábor balatonföldvári sátortáborába. A táborba indulást természetesen komoly megbeszélés előzte meg a Szervező Testülettel, szülőkkel és pajtásokkal. Itt kell megemlíteni a csapat patronálóinak — különösen a Vörös Csillag Tsz — önzetlen támogatását. A Vörös Csillag Tsz tehergépkocsijával elvitte a csapat felszerelését és táborozás végén hazaszállította, ezen kívül a kertészetükből sok zöldségfélét is kaptunk. A fcldmű- vesszövetkezet is anyagi hozzájárulással segítette a csapatot. A Nagy- 1 tormási ÁG .-tói megkaptuk a csapat konyhájához szükséges edényeket. A iVöröskereszt szerény ajándékával lelősegítette a pajtások jó táborozáEgyetlen szépséghibája __._____ a spartakiád országos döntőjének'te., ezen kívül a KerreszetuKooi soi részünkről, amikor egyezerhuszon- (Zöldségfélét is kaptunk. A földmű hat versenyző fegyelmezett tudott jivesszövetkezet is anyagi hozzájáru lenni, addig Sáth és Koromvári (Hással segítette a csapatot. A Nagynem. Az országból résztvett ezer-* (»tormási ÁG.-tól megkaptuk a csapat huszonhat versenyző kibírta a me-1 ^onyhajához szükséges edényeket. A leget, és szép, egyöntetű volt az » (Vöröskereszt szerény ajándékával egész felvonulás, csak Sáth és Ko- ^elősegítette a pajtások jó táborozá- romvári rontotta el az összhangot. Pedig valószínűleg ők is elbírták volna viselni még 5 percig a melegítő felsőrészt. Csak egy kis önfegyelem és jó ízlés kellett volna t Beiratkozás a Paksi Gépíró hozzá. t ban augusztus 31-ig tart. sát. Az eredmény nem maradt el. A csapat jól érezte magát és sok szép élményben gazdagodva tért haza, és. szívébe zárta a balatonföldvári Kis- text-üdülő vezetőségét, dolgozóit, akik páratlan jóindulattal teljesítették a csapat kívánalmait. Úgy gondoljuk, hogy ez a táborozás mintegy összekötő kapocs lesz továbbra is a falu, a szülők és patronáló szerveink felé. Köszönjük a csapat nevében a szekszárdi 25. sz. Autóközlekedési Vállalat igazgatóságának, hogy bürokráciamentesen hozzájárult a pajtások kedvezményes szállításához. Köszönjük a csapat patronálószerveinek, hogy hozzásegítették a csapatot a további fejlődéshez. Csapatvezetőség Óriási költséggel készülnek Rómában az olimpiai játékokra Ha hinni lehet a Rómából származó híreknek, úgy az olasz Olimpiai Bizottság óriási összegek felett rendelkezik. Egyedül az olasz toto bevételéből sokmillió líra folyik be az 1960-as Római Olimpiai Játékok pénztárába. Semleges szakértők véleménye szerint a bőségesen rendelkezésre álló anyagi eszközök folytán a római olimpiász fénye messze meghaladja majd a melboumei játékokét. Az eddigi előkészületek igazolják ezt a feltevést. Sokmillió lírás befektetéssel ingatlanvásárlásokat eszközöltek és így sikerült az összes sportpályákat egy területre koncentrálni. A római olimpiai játékok résztvevői és látogatói tíz percen belül kényelmesen eljuthatnak majd az összes sportpályákra. Közvetlenül az olimpiai falu mögött épül a „Plazetto dello Sport” a kis sportpalota. A Tevere nyugati partján a régi Foro Italice lesz az olimpiai stadion. Most folynak mellette az úszóstadion és egy fedett úszócsarnok, továbbá különböző hi- «atfcïok építkezései. Itt lesz tehát az 1960-as olimpiai játékok központja. Ettől délre átépítik a labdarúgó stadiont. Az olimpiai falu keleti oldalán egy sereg sportpálya lesz, amelyeken a résztvevők edzéseket tarthatnak. A futballstadion mellett egy második központ létesül, ahol a különféle kongresszusok tartják majd tárgyalásaikat. Itt emelkedik majd a nagy sportpalota gyönyörű, új épülete is. Ami a látogatók számát illeti, Rómában már eddig körülbelül 100 000 turista jövetelével számolnak. Természetesen a szállodák nem képesek ennyi vendéget elhelyezni, így a tervek szerint a turisták egy részét a városon kívül fekvő táborokban fogják elhelyezni. Erre vonatkozólag azonban végleges döntés nem történt még. Apróhirdetések Beiratkozás a Paksi Gépíró Iskolában augusztus 31-ig tart. A Tolud meg.ei KISZÖV mérlegképes revizort keres. Szekszárdi Széchenyi u. 53. A Bonyhádi Közgazdasági Technikumban szeptember elsejével megnyílik a levelező tagozat I. osztálya. Megnyílik továbbá az intézetben szeptember 1-én a kétéves gépíró és gyorsíró iskola első osztálya is. Mindkét) iskolában beiratkozni, jelentkezni és érdeklődni szeptember 1-ig lehet az intézet igazigatóságánál Bonyhád, Bajcsi Zsilinszky u. 38. Varrógépműszerészt, nagy gyakorlattal, azonnal felvesz a kaposvári mértékszabóság. Május 1. utca 79. Kétszobás családi ház 600 négyszögöles kerttel sürgősen, olcsón eladó. Méhészetre 'és baromfitenyésztésre alkalmát. Érdeklődni lehet: Boda Ignác, Bogyiszló. A Juhépusztai Állami Gazdaság augusztus 29-én 10 órakor a hőgyészi vásártéren LÓ, CSIKÓ, LÓSZERSZÁM ÉS IGÁSKOCSI árverést tart. TOLNA MEGYEI NCPOJSAG A Magyar Szoclallita Munkáidért éi a tanácsok lapja Felelős Kladő: MSZMP Végrehajtőbtzattiága Saerkesztl a Szerkesztöblzottiág Szakszárd, Mártírok tere 15—17 Telefen: 20-10. 20-11 Szekszárd! Nyemda Telefon: 21-21