Tolna Megyei Népújság, 1958. augusztus (3. évfolyam, 180-205. szám)

1958-08-22 / 197. szám

1958 augusztus 22.

TOLNA MEGYEI NÉPÜJSÁG

3

Az újítómozgalom továbbfejlesztéséről tárgyaltak a Bonyhádi Cipőgyár újítói

A cipőgyár udvarán összetoltak hat asztalt, az asztalok köré székeket. A munkaidő végeztével egymásután jönnek a munkások, műszakiak, tiszt viselők. Valamennyien újítók. A Bonyhádi Cipőgyár újítási bizottsága hívta össze őket, hogy beszélgessenek az újítómozgalomról, a feladatokról és eredményekről.

Amolyan félhivatalos értekezlet. Az újítási előadó, Horváth József rövid beszámolót, vita-indítót tart. Sorolja a számadatokat, hogy az újító mozgalom fennállása óta már 1300 javaslatot jegyeztek be a gyárba. Több millió forintos megtakarítást értek el az újító mozgalommal, és közel százezer forint újítási díjat fizettek ki. Az újítók értekezletének nem is az volt a célja, hogy előttük

mondták el a mozgalom eredményét, hisz nagyrészét tudják, hogy az elmúlt évben 32 javaslatot nyújtottak be s 1958-ban már 47 a benyújtott javaslatok száma. A fő téma az volt, hogy beszámoljanak arról, hogy az újító mozgalmat ellenőrző társadalmi bizottság milyen észrevételeket tett a mozgalommal kapcsolatban.

Mint a tájékoztató megállapította, jó az újítómozgalom, a rendeletek szerint járnak el minden esetben, amikor a kifizetésekre, és felülbírálásokra kerül sor. A mozgalom társadalmi ellenőrzését cipőgyári munkások és központi kiküldött végezte. S az ellenőrzés néhány javaslata csak jobbá, eredményesebbé teszi maid az újító mozgalmat. Többek között

megszívlelendő az a javaslat, hogy a Bőripari Igazgatóságnál sürgessék meg a tapasztalatcserére javasolt bonyhádi újításokat, s olyan feladattervet küldjenek, amelyet meg lehet valósítani. A bizottság megállapította, hogy a javaslatok kísérletezéséhez kipróbálásához a gyár vezetősége megad minden támogatást.

Mielőtt megvitatták volna a beszámolót az újítók, két küldöttet választottak az Országos 'Újítói Kongresz- szusra: Horváth Józsefet és Gugl Istvánt.

A vita, az újító mozgalom további sorsának megtárgyalása, több óra hosszat tartott, melyen értékes javaslatot tettek a mozgalom szélesítése, eredményesebbé tétele érdekében.

Udvariasságból: kitűnő

A kétnapos szekszárdi ünnepi vásár roppant forgalmával ugyancsak próbára tette a vendéglátóipar dol- gozóit. 20—30 000 ember fordult meg a két nap alatt Szekszárdon s le.g- többjük többször is megfordult a

HÍREK

— Az Asszonyoknak — lányoknak

rovat mai számunkból anyagtorlódás miatt kimaradt. Legközelebb a jövő pénteki számban jelenik meg.

— Elszaporodtak a vadak az utóbbi időben Pálfa határában — főleg a vaddisznók. Előszeretettel látogatják a kukoricaföldeket és nem kis károkat okoznak. Az elmúlt hetekben 27 gazda jelentett vadkárt.

borkóstolókban, halászcsárdákban, vendéglőkben. Az egyik legforgalmasabb hely a gimnázium udvarán felállított ditnaföldvári halászcsárda volt, ahol a szakácsok megállás nélkül készítették a valóban ízletes halászlevet, a pincérek pedig kora reggeltől késő estig megállás nélkül dolgoztak. Becsületükre legyen mondva: jól dolgoztak, s annak ellenére, hogy a várt forgalomnak ötszörösét kellett lebonyolítani a halászcsárdának, senkinek nem lehetett oka panaszra. A két felszolgáló, a dunaföldvári Hoffmann János és a Simontomyáról érkezett Szabó Lajos olyan fáradhatatlanul és olyan figyelmesen dolgozott, hogy aki megfordult a dunaföldvári halászcsárdában, miattuk is szívesen emlékezik vissza arra az időre, amit ott töltött. Udvariasságból mind a ketten kitűnőre vizsgáztak!

Csendélet Bonyhádon — éjfél után

A bonyhádi malom kilenc lakója valamint az Oblaht-köz lakói kérjük, hogy a Vendéglátó Kerthelyiségére is vonatkozzon az éjjel egy órai záróra, Ugyanis a következők sorozatosan adódnak elő.

Éjjel egy óra után, sokszor még 3 —4 óra után is részeg egyének duhajkodnak, szól a zene és a környék lakói — valamennyien fizikai munkások — nem tudnak nyugodtan pihenni éjjel. A nagy nyári hőségben ugyanakkor csukott ablakok mellett kell lennünk, mert ablakaink a kerthelyiségre nyílnak.

Panaszunkkal több esetben fordultunk a helyi szervekhez, ezideig eredménytelenül.

Beck Józsefné Reményi Istvánné és még több aláírás.

— Nénikém, hol az alsószoknyája?

— Itt alul.

— Vegye csak ki belőle a pénztárcáját!

— Minek?

— Szalmakalapot még nem vett.

— Nem is veszek. Minek az nekem?

— Ez a pirosszélú éppen magának való.

— Ugyan, ne bolondozzon. Kinevetnének, ha ebben járnék.

— Dehogy nevetnék, most ez a divat.

— Én nem megyek a divat után, öreg vagyok én már.

— Az nem számít. Melege van?

— Hát egy kicsit.

— Na látja. Ebben a kalapban jól érezné magát.

— Igazán?

— De mennyire! Ez árnyékot ad.

— Na jó, de már nemsokára vége lesz a nyárnak.

— Elteszi jövőre.

— Eláll?

— Persze, hogy el.

— Akkor adjon egyet.

— A gimnázium udvarán rendkívül olcsó, alig hibás edényekért tiporják egymást az asszonyok.

— Fazékból mennyit hozzak, asz- szonyom?

— Amennyit elbír.

*

Törpepapagáj-árusnál. Egy hölgy:

— Visszahoztam. Nem beszél.

— Kicseréljük, drága asszonyom, kicseréljük. Ez biztos beszél. Próbálgatni kell.

Egy bácsi:

— Persze, hogy próbálni köll. Mi sem beszéltünk mindjárt, amikor kicsik voltunk.

*

Készruhás sátor előtt. Egy atyafi rámutat a bőrkabátokra:

A betegek érdekében

— Az Állami Pincegazdaság Bikácsi Szőlőgazdaságában a jövő évben mélyfuratú kút létesítését tervezik a szőlőterületen. így közvetlen a helyszínen kapják a permetezéshez szükséges vizet, nem kell távolabbról odaszállítani.

— Talált tárgyként egy csónakot szállítottak be a B. M. városi és járási rendőrkapitányságra. Igazolt tulajdonosa átveheti. Azonkívül egy dunnahuzatot is találtak, tulajdonosa azért is jelentkezhet.

— Augusztus 25-én kezdi tárgyalni a Megyei Bíróság Szénási (Szabó) Gyula mohácsi lakos és kilenc társának bűnügyét, akik részben a Tolna megyei Bánya- és Építőanyagipari Egyesülés, részben a Bátaszéki Földművesszövetkezet keretében társadalmi tulajdon sérelmére ismételten és bűnszövetkezetben különösen nagy kárt okozó csalást és egyéb bűntettet követtek el.

A pincehelyi kórház ellátását jó részt saját erőből biztosítja, illetve a mellette működő önálló elszámolású gazdaság működik, amely hússal, zöldségfélével, gyümölccsel látja el a kórházat.

Ez a gazdaság az elmúlt évben 130 000 forint értéket termelt. Ebből mintegy 80 000 forint értékét a sertéstenyésztés képvisel. Huszonhárom hízósertést vágtak le a múlt évben, közel négy tonna súlyban, 14 mázsa szilvát, egyéb gyümölcsöt adott a gyümölcsös, zöldségfélét a kertészet adott a kórház konyhájára.

A gazdaság termelvényei közt a sertéstenyésztés a legnagyobb jelentőségű. Nemcsak azért, mert ez képviseli a legnagyobb értéket, hanem

azért, mert ez az egyik legfőbb ellátási bázis. Ugyanis a sertéseket nagyrészt kolbásszá, töltelékké dolgozzák fel — az idén 32 sertésvágást terveznek —, ezzel jó részt biztosítani tudják a betegek vacsoráját.

A sertésállomány fenntartásához megfelelő nagyságú földterület kell, amelyen megtermelhetik a szükséges takarmányt. Éppen ez okoz gondot a kórháznak, de a községi tanácsnak is, mert évente cserélgetik a kórház földterületét. 1957 tavaszán húsz hold földet kapott a kórház, ezt elvették később, helyette a gépállomás területéből juttattak tíz holdat. Az idén tavaszai ezt a földterületet is elvették és másikat adtak, de még ez sem végleges. A jelenlegi földterület, hat hold, meg nem művelt tartalékterületekből áll.

Mindezideig még nem történt végleges intézkedés az illetékesek részéről a kórház földjeit illetően. (Meg kell mondani, hogy nem rossz- indulatból van ez.) Az illetékesek vegyék kérésnek azt, hogy a kórház ezúton tolmácsolja kívánságát. Eny- nyi idő után tegyenek pontot a földcserélgetésekre, kapja meg végre a szükséges földterületet, hogy azon megfelelően gazdálkodhasson.

A földcserék miatt például már több esetben közvetlenül a Tervhivatal utalt ki megfelelő mennyiségű terményt a kórház részére. A községbeli ellátási viszonyok szükségessé teszik, hogy a kórház sajátmaga biztosítsa ellátásának jó részét. Nem másért, a betegek érdekéért tegyenek intézkedést az illetékesek ebben az ügyben.

— Vegyél, komám ilyen szíj- lajblit isi

*

A Dunaföldvári Cipész KTSZ sátránál egy óriási csizma lóg. Van vagy 80-as.

— Ezt mennyiért adja?

— Ha passzol a lábára, ingyen is elviheti.

*

Háztartási készülékek között gyönyörű, nagy, fehér zománccal bevont tűzhely.

— Nagyon praktikus kérem, még rezsó is van benne.

— Hány?

— Egy. Nem elég az?

— Nem! Akkor nem kell.

*

Játékpavilonnál.

— Anyu, olyan kis motorcsónakot vegyél!

— Minek, kisfiam? Nem megy azj

— Dehogynem kérem! Tessék nézni! Meggyújtjuk ezt a kis gyertyát, beletesszük a csónak orrába és itt a lavórban megy körbe.

— Érdekes. Miért megy?

— Azért, mert a gyertya füstje csak ezen a csövön tud eltávozni alul, a vízbe pufog és tolja előre a csónakot.

— Megvesszük, kisfiam.

— Látod sógor, milyen egyszerű! Miért nem csinálnak ilyent nagyba’ is?

— Nem lehet azt, sógor ...

— Nem a fenét! Egy kiló faggyúval talán még Pestig is eljutnánk a Dunán. Ha lesz időm, magam is megcsinálom.

*

A Bátaszéki Hordókészítő KTSZ sátránál:

— Ha ötvenszer ennyi lett volna is, elkapkodják egy óra alatt.

— Miért nem hoztak még többet?

— Nem tudunk csinálni, nem kapunk anyagot.

— De a szőlőnek ezt hiába mondom! Tudja, milyen sok bor lesz az idén?

— Hallottam, de arról sem tehetek.

*

Borkóstolónál:

— Hát, komám, én ennek is első díjat adtam volna az országos versenyen, ha nekem kellett volna eldön- tenem.

— Finom bor, az biztos ...

— Mi az, hogy finom?! Nem is lehet elmondani, milyen íze van. Azt hiszem, komám, hogy elfelejtették kiadni ennek a jutalmat. Annyit ittak ott a vezetők, hogy már nem tudták, mit csinálnak. Mi' még csak az ötödik pohárnál tartunk, mégis érzem, hogy zsibbad a halántékom ...

Gemenci Tamás

Kortesvilág Tolna megyében

1919-1945

(X.)

Mint ahogyan az ország, a vármegye, ugyanúgy elszegényedik a vármegye egyetlen kórháza is, a Ferenc-kórház. A kórház fedezetlen tartozásai hihetetlenül megnövekszenek. Ez az elszegényedés nem máról-holnapra jött, hanem évek óta fokozódó anyagi gondok nehezítették ennek az intézménynek az életét és 1922-ben jutott el addig, hogy majdnem teljesen lehetetlenné vált a fenntartása.

— Mi lesz betegeinkkel, ha megszűnik ez az intézmény — tanakodtak honatyáink és hát kicsit szégyenlették is magukat, volt egy kis „lelkiismeretük”, mert végül is ezt mondták:

— Azt mégsem nézhetjük ölhetett kezekkel, hogy fényes kastélyaink, lakosztályaink mellett a Ferenc-kórház bezárattassék.

Igen, cselekedni kell, ez eddig rendben van, de mit és hogyan? Erre már nem tudtak mást mondani, mint: „Hazafias felelősségérzetünk teljes tudatában kell ezt a kérdést, állandóan a felszínen) tartanunk!’, Végül mégis jött egy „mentő” ötlet. Ez dr. £ry Márton vármegyei alispán agyában fogantatott meg, aki köztudomásúlag „lelkén viselte” a szegénység gondjait és hát nagyon jól tudta azt is, hogy ezekben a nehéz időkben a hatalom birtokosainak mik a „feladataik”. Körlevelet szerkesztett, )amelyeü megküldött a megyé tehetősebb embereinek, hogy — adakozzanak. A körlevélben igyekezett minél élethűbben lefesteni a kórház állapotát, hogy megenyhítse és adakozásra késztesse még a legzárkózottabb „tehetősebb honfitársakat” is.

„Keserűség fogja el telkemet arra a kétségbeesés szülte gondolatra, hogy ennek a nagyszabású kiváló intézménynek üzemét segítség hiányában megszüntetnem kelljen, hiszen oly reménytelen és sötét a mai helyzet, hogy az itt ápolt betegeket nem képes a kórház az előírt minimális hús- és kenyéradaggal ellátni, a betegek éheznek és a legnagyobb nehézségekbe ütközik a tüzelőanyag, a ruhaneműek s a legszükségesebb

gyógyszerek és orvosi eszközök beszerzése is”.

Ery felhívása elsőnek a városnál talált „megértésre”: a képviselőtestület elhatározta, hogy elengedi az áramdíjtartozásnak mintegy felét, amely _1920 szeptember és 1921 március haváig gyűlt össze. Ez a „nagylelkű” elengedés 1922 második felében történt...

Mint később kiderült, a város valóban „nagylelkű” volt, mert a megye „tehetősebb” lakói — az ezerhoídak birtokosai még ilyen „megértést” sem tanúsítottak a kórház siralmas állapotával szemben.

A szegénynép körében is megindult a gyűjtés a kórház javára. Dehát ebben az időben egyik gyűjtés a másikat érte és az amúgyis nyomorgó nép saját maga fenntartását is alig tudta biztosítani. A „kórház szerencsétlenjei” iránt azonban a nép nagy részvétet érzett és még az utolsó

falatokból is adakozott. Főként élelmiszerre volt szüksége a kórháznak — a pénz különben is nap- ról-napra értéktelenedett — és így főként élelmiszer adomány okért könyörögtek. Az összegyűjtött- élelmiszerben feltűnően sok volt a félig romlott anyag: a dohos búza, liszt, avasodó zsír, zsizsikes lencse, rothadó krumpli. Mert akinek tellett, az is elsősorban a számára! hasznavehetetlent adta oda a kórházi gyűjtőknek. A kórház pedig még ennek is örülhetett, mert különben teljesen becsukhatta volna kapuit, vagy éhen haltak volna betegei.

Itt Tolnában ebben az időben nagy sikerrel adtak szájra egy anekdotát, amely kapcsolatban állt a kórházi gyűjtéssel. Ez az anekdota az „egyszerű gyerekről” szólt a következőképpen:

Az „egyszerű gyerek” iskolába járt, de az ő szülei voltak a leggazdagabbak az egész faluban, Mindig szeretett dicsekedni és hizelkedni a tanítónak. Egy napon odaállt, tanítómestere elé és a következőket mondotta neki:

— Tanító úr, édesanyám is ad majd egy tyúkot a kórháznak, Már meg is egyezett édesapámmal.

— Jól van fiacskám, ez nagyon szép tőletek. Nálatok telik is, marad is, mert gazdagok vagytok és szép erény a bajbajutottakon segíteni.

Másnap reggel a tanítónak az volt az első dolga, hogy megkérdezte az „egyszerű gyereket”:

— No, fiacskám, édesanyád odaadta-e azt a tyúkot a kórházi gyűjtőknek?

— Nem — felelte az „egyszerű gyerek”.

— Talán valami baja történt a tyúknak, hogy nem adtátok oda?

— Ellenkezőleg. Tegnap estére meggyógyult.

Az anekdota eredete ismeretlen, lehet, hogy valamilyen változatban már régebben is élt. Egy azonban bizonyos: sok cáfolhatatlan igazság rejlett mögötte.

(Folytatjuk.)

BODA FERENC