Tolna Megyei Népújság, 1958. július (3. évfolyam, 153-179. szám)
1958-07-06 / 158. szám
8 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1958 július 6. Mert tanító vagyok... Kerek negyven esztendeje tanítja az ifjú nemzedéket betűre, tudomány ra. Azaz, nem is egészen pontos ez a meghatározás: nemcsak az ifjú nemzedéket tanítja, hanem az idősebbet •is, az egész környezetét. „Vérbeli" tanító — mint mondani szokták, még a származása is ezt bizonyítja: kilencen vannak testvérek, de valamennyien tanítók. S ahányan vannak, az országnak annyi részén tanítanak. Szemerédi Miklós most itt él Tamásiban, a szőlőhegyen, igazgatója a szőlőhegyi iskolának. Elérkezett pályafutásának a végére, még egy évet tanít és utána nyugdíjba megy. Nem, nem öregedett meg — csak az évek járnak el lassan felette. Javakorabeli embernek véli az ember, ha meglátja, vagy beszél vele: tele van frissességgel, derűvel és elgondolásokkal. Erre a tulajdonságára már előzőleg is figyelmeztettek Tamásiban. — Vigyázzon az öreg úrra — mondták —, ha kevés az ideje, mert neki annyi mondanivalója, terve van, hogy végülis úgy kell elszökni tőle. Ettől természetesen nem ijedtem meg, hanem megörültem, hiszen ilyen emberrel nem mindig találkozhat az ember. Most erőteljesen méhészkedik Szemerédi Miklós. Átépíti a régi kaptárokat, hogy ismét használhatók legyenek, beolajozza a faanyagot, hogy tartós legyen és közben kicsit bosz- szankodik, hogy miért nem lehet „kátránybőrlemezhez” hozzájutni — ez a kaptárak tetőzetére kellene. Kicseréli — fiatalítja — az anyákat, mert a fiatal anyának több a petéje. A méhészkedés is amolyan családi hagyomány féle nála: már az apja is nagy méhész volt és tőle tanulta meg szeretni a méheket, a méhészkedést. Igaz, a „gyermek” ma már bizonyára sokkal többet tud, mint az édesapja tudott, akitől a méhészkedést tanul-i ta, dehát ez így szokott lenni... Még a háború előtt 70 kaptár méhe volt, de a háború végére csak 18 család maradt. Akkor egy időre el is ment a kedve a méhészkedéstől, nem szaporította a 18 családot. Dehát a sok akác, hárs és az egyéb mézelő növények megmaradtak a környéken, sőt termelni kezdték a somkórót is és ő mindezt látta s azt is, hogy micsoda értéket lehetné itt előállítani, ha erőteljesebben foglalkoznának a méhészkedéssel. így mondta, hogy „ha foglalkoznának” — többes számban —, mert nem Gsak saját magára gondolt, hanem a többi szőlőhegyi és falusi emberre is, mert hiszen ezek a lehetőségek sok embernek nyújthatnának nagy hasznot, ha korszerűen méhészkednének. Néhány éve aztán ismét ellenállhatatlan vágyat kezdett érezni a méhészkedés iránt. Felvetődött a gondolat, hogy jó lenne ezt a sok méhészt szakcsoportba tömöríteni, mert úgy szakszerűvé lehetne tenni a méhészkedést, kifizetőbb lenne a méhészet. Ezzel nagyon egyet értett Szemerédi Miklós is, mert neki az a véleménye, hogy ha valaki valamivel foglalkozni akar, akkor vagy foglalkozzék vele jól, vagy sehogyan. De nemcsak egyetértett, hanem szervezője, segí-, tője lett a méhész szakcsoportnak. Dr. Koppán József tanárral együtt nagyon sokat tettek azért, hogy terjedjen és szakszerűvé váljon a mé- hészkedés Tamásiban. Szakelőadásokat tartottak és amire nagyon büszkék, még az ellenforradalom idején is úgy tevékenykedtek, mintha misem történt volna. A méhészetről beszél, közben meg-) kínál egy pohár borral. Tudtomra adja, hogy azt saját maga termelte, s mikor megízlelem, el kell ismernem, hogy Szemerédi Miklós a szőlészetnek is nagy mestere. Nemes fajtát honosított meg a környéken, a kékfrankost. Valamikor nyolc szálat hozott és ültetett el, s ebből szaporodott el ez a fajta a környéken. Nagy kísérleteket folytat a szőlővel és azon fáradozik, hogy a direkt termő fajták kivesszenek a tamási szőlőhegyről — helyette mindenütt kultúrált Á bűnözőle megfékezése minden dolgozó érdeke A falu apraja-nagyja végzi a munkát kint a határban! A meleg napsugarak azonban kicsalják az ingyenélőket, csavargókat és vándorútra kelnek a kóborszemélyek Is. A zöldáruk forgalmának megindulásával és a rossz időjárás, az egyes termények tekintetében nem a legkedvezőbb terméskilátás hatására megmozdultak az üzérek és spekulánsok is. Mi a falusi dolgozók feladata? Először is az, hogy ne tűrjenek meg a községben csavargókat, kéregetőket és más ingyen- élőket. Sok példát tudnék felsorolni, amikor nappal az „ártatlan” ké- regető imádkozva könyöradomá- nyért esdekel, kártyát vet, jósol, vagy árul valami csecsebecsét és mindezt azért, hogy körülnézzél!, szemrevételezzen és az éjszaka leple alatt vagy másnap betörjön. Legyenek éberebbek a mezőőrök is. segítsék a rendőri munkát, járják a határt, figyeljék meg az idegeneket, falu szélén tanyázó, táborozó idegen kóbor személyeket, különösen a hajnali és késő esti órákban, amikor a mezei tolvajok előszeretettel tevékenykednek. Jobban becsüljék meg dolgozó parasztjaink a vagyonukat. Ne tegyék a kulcsot az ablakba, ne rejtsék a tégla, lábtörlő alá, ne akasszák fel a szögre a lakásból való távozás után, mert az ilyen jóhiszeműséget sok esetben drágán kell megfizetni. Mindannyiunk érdeke, hogy minél több termény, zöldség, gyümölcs teremjen és jusson a piacra, a felvásárló helyre. A vevő érdeke az is, hogy jó pénzért jó árut kapjon. Éppen ezért ne tűrjék meg azt. hogy egyes ingyenélők, hangzatos szólamokká1 olcsón felvásárolhassák terményeiket és azt elszállítva, másutt forgalomba hozva munka nélkül nagy hasznokat vágjanak zsebre. Beszélgetés közben elmondják a parasztjaink, hogy kik azok a faluban, akik nem dolgoznak, napszámotokkal műveltetik földjüket, ők maguk pedig üzletelnek, spekulálnak. Mi azt kérjük a falusi dolgozóktól, hogy nyújtsanak több segítséget nekünk ahhoz, hogy véglegesen megtisztíthassuk a falut az m- gyenélőktől, spekulánsoktól. Ez nemcsak a falu, de mindnyájunk érdeke és ne élősködjön senki a becsületes, fáradságos munkát végző dolgozóink nyakán. Pánczél Géza r. hdgy. szőlőtermést folytassanak. A tamási szőlőhegyen az egyik legszebb szőlő az övé. így aztán nem is csoda, hogy sokan mennek hozzá tanácsért. Igen, tanácsért és itt egy nagy probléma vetődik fel. így egyénileg ő is és több hozzáértő ember is ad tanácsot, ezek rendszerint nem is haszontalanok, de mégsem tudják megszüntetni az egész szőlőhegyen a szakértelem hiányát. így aztán sok értékes szőlő tönkremegy s a lehetőségek jelentős része itt is kihasználatlan. Az értékesítésnél is problémák vannak: ahány gazda, annyi féle bort termel, nincs jelentős mennyiségű azonos fajta bor és ez bizony komoly hátrányt jelent az értékesítésnél. Ennek a leküzdésére is vannak már elgondolások Szemerédi Miklósnál és több tamási hozzáértő embernél. Valami társulás félét kellene létrehozni a szőlősgazdák számára és akkor mindjárt megindulhatna a szervezett szakoktatás, a legjobb szőlőfajták kiválasztása és elterjesztése Szemerédi Miklóst a napokban megkérték az egyik termelőszövetkezet tagjai, látogasson el gazdaságukba, járja végig a határt és mondjon róla véleményt — szakvéleményt. Lám, még a szövetkezetiek is nagyra becsülik az öreg tanító szakértelmét. Egy fiatal szőlőhegyi gyermek kopogtat be hozzája — azaz itt ő már kezd legényszámba menni. — Tanító úr, szeretném, ha a kér-, vényt elintézhetnénk... — Aztán tudod-e fiam, hogy mi lehet belőled, ha elvégzed azt a len- gyeli mezőgazdasági szakiskolát? Lehet belőled... És sorolja, hogy mi válhat a gyermekből: előtte a sok lehetőség. A gyermek mindezt megilletődve hall-, gatja és hálásan tekint a tanító úrra, akitől oly sok szidást, oly sok szép szót, atyai tanácsot, figyelmeztetést kapott és akinek köszönheti, hogy elindulhat... Tovább akar tanulni, ő már többet akar tudni, mint az apja és hogy mi lesz belőle — majd elválik. Idősebb ember kopogtat nála. Neki is kérvény kell, valamilyen hivatalhoz. Szemerédi Miklós leül és ezt is elkészíti. És ki tudja, hányadik kérvény már ez, amelyet itt a szőlőhegyieknek megírt. ;. — Mindezt miért teszi? Úgy tu-, dom, hogy a „tematikában’’ mindez nem szerepel.. : — Azért, fiatal barátom, mert én tanító vagyok. Érti? Tanító! És mert én az emberekért vagyok tanító... Boci a Ferenc „Az volt az első, hogy megszámoltuk...“ Különleges, szokatlan „rendőrségi ügy”-ről értesültem: valaki degeszre tömött pénztárcát talált és azonnal bevitte a kapitányságra. Rendkívül becsületes lehet az illető — gondoltam — érdemes megismerkedni vele. Szekszárdon, a Zrínyi utca 47 szám alatt lakik Keresztes Lajos pékmester, régi, de gondozott házban, mely magasra emelkedett, hogy védje magát a patak zápor-lerohanásaitól. Egy acsarkodó kis kutya után a háziasszony fogad, szerencsére sokkal barátságosabban. — Hamarosan jön a férjem, ilyenkor egy óra felé végez általában. De ha kíváncsi a pékségre, elvezetem oda. Kíváncsi vagyok. Pokoli hőség és finom kifliszag csap meg bennünket d sütöde ajtajában. A küszöbön túl hosszú, tepsiszerű fatálcákon piros perecek mutogatják világos szeplőiket. Középen, a kemence előtti gödörből kiemelkedik egy vaslemez, leejti pereceit a tálcára, azután csörömpölve vágódik a sarokba. — Ö az — mondja Keresztesné. A gödörből fehér sapka alatt vil-, logóan fényes, markáns arc bukkan elő, majd előbújik az egész férfi. Meztelen felsőtestéről csorog az izzadság. Ha nem volna szelíd, kék szeme, töröknek vélném Ennek az embernek szenvedélye a munka — állapítom meg egyből —, mert bár felesége előre figyelmeztetett, hogy hét évi katonáskodás megviselte az idegeit, ingerültségnek nyoma sincs arcvonásain és a beszéde is nyugodt. A munkájáról beszél. Mára befejezték, de azért elindítja a gépeket, hogy pontosan bemutathassa a folyamatokat. — Mióta ezek megvannak, könnyű a dolgunk, de fiatal koromban még kézzel dagasztottuk a tésztát, kézzel sodortuk a kiflit. Nehezebben tanultuk a mesterséget, mint a mostani fiatalok, az ipari tanulók, de azért mi is megtanultuk tökéletesen. (Valóban mesterei a szakmának idősebb társával együtt. A pesti perec csak aszalt tészta az övékéhez képest.) 1933-ban szabadult az inas élettől, akkor elvitték katonának. A tényleges szolgálat után megnősült és pár év múlva elvitték a frontra. 1945-ben szabadult a hadifogságból és — nem kapott állást a szakmájában két évig VASÁRNAPI HUMOR INDUL AZ ŰRHAJÓ — Aztán el ne felejts nekem bajka kutyát... ! hozni egy fajtiszta — A fene egy e meg ezt a sok kísérleti kutyát ! A „ZŰRBEN” . .. AVAGY A PESTI STÍLUS A JÖVÖ KOLUMBUSZA! VÜ8 « ^ Nem tud vigyázni? ! A sok megpróbáltatás nem törte meg, de csak akkor nyerte vissza élete értelmét, amikor — hat év után — ismét megfoghatta a sütőlapátot. Azóta rengeteg kiflit és perecet sütött, nem lehet tudni pontosan, menynyit. Azt hiszem, kitenne egy kisebb-, fajta hegyet, ha összeraknánk. Még hozzá nem is akármilyen hegyet! Értékben megközelítené a valóságos- szekszárdi hegyeket. Mert aranyat ér az ő keze, akárcsak a rizling tőke, vagy a kadarka. Igaz, nem ismerik külföldön, mégcsak országszerte sem, mint a borunkat, de szinte felbecsülhetetlen áldozatot hoz számunkra minden nap, amikor hajnaltól délig sütteti, pörkölteti magát a lisztporos levegőben. Ezen kívül zamatot, ízt ad minden tésztadarabnak — a szívéből ad nekik egy kicsit. Sokan persze azt mondják, rengeteg ember végez ilyen nehéz és értékes munkát. Kétségtelen, de Keresztes Lajosnak van egy olyan tulajdonsága is, amilyennel nem minden ember rendelkezik. Ez pedig a talpig becsületesség. — Hol találta a pénztárcát? — Itt az utcán, a kapu előtt. Meg sem néztem mi van benne, hanem beT szaladtam, idehívtam a többieket, hogy legyenek tanúim. Megolvastuk a pénzt, „leltárt” készítettünk róla: 292ó forint volt benne és az igazolványban Winkelmann János. Tolna. Munka után elvittem a rendőrségre. Érdekes, hogy mennyire meglepődtek, úgy látszik nincsenek hozzászokva ilyen tettekhez. Persze kivehettem volna a pénz egy részét, de eszembe sem jutott. Tudtam, hogy olyan ember az is, mint én, szüksége van rá. Viszont nagyon jól esett, amikor megjegyezte valaki, hogy egyszer ő is elvesztett 70 forintot és bár csak én találtam volna meg azt is! G. Szabó József iPerzsa humor Eoyenlítői Afrikából visszatérve egy utazó beszámolt barátainak ottani kalandjairól. Egyszer — mesélte az utazó — megláttam, hogy a kíséretemhez tartozó egyik néger mérhetetlenül rossz szagot árasztó húst fogyaszt. Megjegyeztem, hogy a büdös hússal megmérgezheti magát. Mivel a bennszülött nyugodtan tovább ette a szörnyű húsdarabot, sőt még válaszra sem méltatott, felháborodottan kiáltottam: — Nincs semmi szagérzéked? A néger mohón tovább falva a húst, így szólt: — A húst eszem, fehér ember, és nem a szagát. * Totor nagyon rosszul tanul az iskolában. Egyik nap hosszasan mesél édesapjának egyik pajtásáról, aki az iskola legjobb tanulója. — Látod, fiam — mondja az apa — ennek a fiúnak szívesen lennék, az édesapja. — Oh, dehogy, ne mondj ilyet! — Miért? — Mert már meghalt az apja. Négy vidéki találkozik a fővárosban és elhatározzák, hogy egy kocsmában megünneplik a szerencsés véletlent. Egyikük azonban húzódozik és nem akar velük tartani. — Mindnyájan gyermekkori barátok vagyunk és te nem akarsz velünk inni. Miért? — Mert nincs pénzem. — Hogyan, az a nyomorult pénz visszatart attól, hogy velünk szórakozzál?! Nem vagyunk talán elég régi barátok? Gyere csak nyugodtan, — legfeljebb nem iszol! • Egy idős hölgy minden héten vendégül látta két unokaöccsét. Egyik alkalommal csak a kisebbik jelent meg. — Miért nem jött el a bátyád? — Anyám csak egyikünket akarta magával vinni és ezért sorsot húztunk. —Furcsa ötlet. Ezek szerint te nyertél. — Dehogy néni, én vesztettem.
