Tolna Megyei Népújság, 1958. július (3. évfolyam, 153-179. szám)

1958-07-31 / 179. szám

1958 július 31. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG > Az elszalasztott lehetőségek Vasutas nap előtti levél — Az I. típusú tszcs egy fokkal könnyebb életet jelent a parasztem­ber számára, de csak akkor, ha ő is úgy akarja. — Ez a véleménye Ke­rekes Pálnak, a kisdorogi Uj Ba­rázda Tszcs elnökének, s hogy meg­indokolja, amit mondott még hoz­záfűzi: — Mi nem igen igyekeztünk kihasználni a lehetőségeket. Hol vétették el az irányt a kisdo­rogi Uj Barázda Tszcs tagjai? Miért nem tudják kihasználni a lehetősé­geket? Van-e orvosság a jelenlegi beteg állapotok gyógyítására? AZ IRÁNYVESZTÉS OKAI Az irányvesztés okát egyrészt a támogatás hiányában lehet keresni. Állami és politikai szerveink nem támogatták kellőképpen a tszcs-ét. Az irányvesztés másik oka pedig abban rejlik, hogy a tagság nincs tisztában az alapszabály betartása nyújtotta előnyökkel. Az elmúlt évben a kisdorogi Uj Barázda Tszcs-ben ennélfogva kü- lön-külön egyéni gazdaként dolgo­zott a tagság. A közös vetésforgó szabályait átlépték. Megtörtént, hogy az egytagban lévő búza kellős kö­zepébe napraforgót, a kukoricatáb­lába pedig búzát vetett az egyik tag. A közös vetésforgók és a kö­zös vetésterv tehát, amely egyik legfőbb követelménye a tszcs-nek, csak részben valósult meg. 2000 FORINT VESZTESÉG Pedig a tszcs sok előnyt biztosí­tott volna tagjainak. Ha például a szántás, vetés mun­káit közösen végzik, ha igénybeve­szik a gépállomás gépeit, akkor csökkenthették volna a lóállományt és lovak! helyett a nagyobb jövedel­met adó szarvasmarhák számát gya- rapíthatták volna. Ugyanis a kisdorogi Uj Barázda Tszcs minden tagjának van lova. Egy pár ló napi tartása 120 forintot tesz ki. Egy1 kataszteri hold föld szántása lóval 180 forintba, traktor­ral pedig 120 forintba kerül. Köz­tudomású, hogy a traktor mélyebb és alaposabb munkát végez szántás közben; i j A lehetőségeket, amelyekkel, mint I. típusú tszcs tagok élhettek volna, akkor szalajtották el tehát az Uj Barázda tagjai, amikor nem gazdálkodtak az alapszabályok sze­rint. Az alapszabály nélkül dolgozó tszcs-ék a gazdasági könnyítések mellett az adókedvezményt is elve­szítik. Kiszámítottuk, hogy az Uj Baráz­da Tszcs tagjai, akik ha az átlagot vesszük 10—12 hold földdel rendel­keznek, 2000 forintot veszítettek az adókedvezmény megvonása miatt. Hogyan tehettek volna szert na­gyobb jövedelemre? Csakis úgy. ha betartják az alapszabályt. Az alap­szabály semmibevételével saját ma­gukat csapták be. AZ EGYEDÜLI ORVOSSÁG szerintünk az lenne, ha taggyűlést hívnának össze a kisdorogi Uj Ba­rázda Tszcs-ben. (Sajnos tavaly ősz óta nem volt). A taggyűlésen feltár­nák, hogy személyenként ki, meny­nyit veszített az alapszabály meg­szegése miatt. Senki sem akar a maga ellensége lenni. Nem hinnénk, hogy akad majd olyan a tagok kö­zött, aki ellenezné az elkövetkezen­dő gazdasági évben az alapszabály szerinti munkát, amikor világossá válik előtte: ezreseket dob a sárba, ha nem él a lehetőségekkel. NEMCSAK A KISDOROGI tszcs tagság feladata, hogy „tiszta vizet öntsön a pohárba”. Megyénk területén másutt is találni alapsza­bály nélkül dolgozó tszcs-ket, ahol a tagság nem él a lehetőségekkel, amelyeket a tszcs nyújt neki. Pedig az I. típusú tszcs csak akkor jelent egy fokkal jobb életet a benne tö­mörült parasztoknak, ha nemcsak a neve, hanem a ténykedése alapján is tszcs-nek nevezhető. H. T. Érdemes pár gondolattal vissza­emlékezni a múltra a közelgő vasutas nap alkalmából. Már rég a múlté az a vonatsze­relvény, amiről itt szó van. Nyitott teherkocsikból összetákolt deszka „ablakokkal” ékesített személykocsi is ritkaság volt. Mégis emberek tö­megét szállítottuk vele a deszkák, rönkök, téglák tetején, az életüket is kockára tevők a kocsik tetején a koromban, szélben, esőben utaztak. Nem volt probléma, hogy mennyi késéssel érünk célhoz, nem volt baj, ha a nyílt vonalon a patak, vagy víz mellett megállt a vonat vizet vett. Sőt készségesen hordták a vi­zet kannákban a mozdonyhoz vas­utasok és civilek egyaránt. Nem századokkal ezelőtt, csupán 12—13 éve, egy öldöklő, gyilkos há­ború után így kaptuk „örökbe” a Horthy rezsimtől hazánkat, vasutunkat. De ment a rozzant, megtépázott vonat... Azóta eltelt egy évtized, s mi sem maradtunk tétlen. Ha csodákat nem is művel­tünk, de pártunk és kormányunk felhívásának mindeddig eleget tettünk. Egy grafikon fekszik előt­tem, táblák, sorok, amelyek jelen­Az első ÏXVzéséàgêk a palónki iskola építésénél A szántóföldi növénytermesztés alapvető munkáit a gépi és fogatos szántást, a kalászosok vetését nem közösen, hanem egyénileg végezték. Nem volt közös beszerzés és érté­kesítés, szövetkezeti alap létesítésé­re pedig a minimális összeget, a; tiszta jövedelem 5 százalékát sem fordították. A kisdorogi Uj Barázda Tszcs tag­jainak gazdálkodása tehát semmiben sem különbözött a kisdorogi egyé­nileg gazdálkodó parasztokétól. Érdemes elgondolkozni és örül­ni az alábbiakon. Nemrégiben az egyik aparhanti termelőszövetke­zet elnökével beszélgettünk. Töb­bek között arról is szó esett, hogy legutóbb alig fértek fel a tsz ta­gok az autóbuszra annyian voltak, akik Pécsre akartak kirándulni, megnézni az ott előadást tartó svéd cirkusz műsorát. Pedig nem mondhatni, hogy olcsó mulatság volt, hisz a jegy és az utazás maga több mint 50 fo­rintba kerültj a közbeni költő­pénzt nem is számítva. De telt és megérte... Lehet, hogy egyeseknek közhely nek számít, de a társaságunkból Már többször hírt adtunk a palán- ki iskola ez év márciusában kezdő­dött társadalmi építési akciójáról; Azóta mind szélesedik a társadalmi megmozdulás, segítés az iskola tény­leges létrehozására. Az intéző szer­vek a tanév befejezésével és a gabo­na letakarítása után felszabadult te­lek tulajdonbavételével az elkészült tervek alapján nyomban hozzáláttak a kivitelezés megkezdéséhez. Sok akadály, nehézség gátolja valaki megemlítette: bizony vala­mikor tán a főszolgabíró se volt ilyen úr. Arra értette, hogy d, tsz tagok külön autóbusszal men­tek Pécsre egy előadásra. Valóban ez ma már szinte ter­mészetes, nem is ezért írtam meg, hanem inkább az elnök válaszáért. Szinte személyes sértésnek vette a főszolgabíróval való összehason­lítást s jó adag elégtétellel mond­ta: Mit gondolnak maguk, na­gyobb urak vagyunk mi mint a főszolgabíró volt! S milyen jó hogy ez a valóság is... (i—e) ugyan még az építkezés beindítását, de a városi tanács elnöksége, a mű­szaki osztály teljes apparátusa min­den igyekezetével segít a kezdet ne­hézségeinek leküzdésében. A megyei művelődési osztály is 15 000 darab bontástéglát és két köbméter épület­fát ajándékozott a meginduláshoz. Az érdekelt szülők és társadalmi szervek részéről sincs hiány a lelke­sedés és segíteniakarás terén. A szü­lők és barátok nem sajnálják az időt, fáradtságot, mert az aratás, cséplés dandárjában is szakítanak időt, hogy a kaszát és villát az ásó­val, lapáttal cseréljék fel, ha csak néhány órára is. A tangazdaság fo­gatállománya ugyan csak később tud felajánlása szerint bekapcsolódni az anyagfuvarozásba, de a mezőgazda- sági technikum növendékei — akik a gazdaságban ledolgozva a 6 óra gyakorlatidőt — váltott csoportok­ban jelennek meg ásóval, lapáttal az iskolatelken; Ma még e KISZ-fiatalokat kell az építési akció legnagyobb hőseinek, legdicséretreméltóbb közreműködői­nek tekintenünk, mert bár ők nem annyira érdekeltek az iskola felépí­tésében, mégis a gyakorlati tanul­mányaik miatt úgyis megrövidített vakációjukból még a kevés pihenőt, szabad idejüket sem sajnálják e ne­mes ügyért áldozni. Egyszóval megindult a munka, om­lik a föld, mindenki dolgozik, segít. Szülő, nevelő, tanuló, adakozó örül, csak az építésvezető jár-kel gond­terhelt, borús arccal, mikor még ez is, az is hiányzik, elakad valahol a futószalag. De a legnagyobb baj — és ez az egész vállalkozás ma még egyetlen kerékkötője —, hogy nincs kőműves. Akad ugyan e téren is né­hány iparos, aki egy-egy szabad szombat, vagy vasárnapját felaján­lotta társadalmi segítés címén, de ez csak legfeljebb előbbre viszi, meg­könnyíti majd a már megkezdett, folyamatos munkát. De ki lesz, s mikor, aki szerződéses vállalkozás­sal a tátongó fundamentum-gödröket betölti téglával, s megkezdi a falra­kást? E gondot, s akadályt segítsük még levenni a városi műszaki osztály válláról, nehogy a palánki iskola friss fundamentuma és várva várt kapavágása sírjává és örök takaró­jává váljék a mostani örömnek, ne­kibuzdulásnak. Ne hagyjuk cserben a nemes célt, s ne engedjük elkallód­ni a minden anyagi tőkénél értéke­sebb áldozatos munkásszívek fel­ajánlását. S. L. PILLANATKÉP tést adnak 1937/1938. év nagy szál­lítási eredményeiről. Ez a grafikon a múlt „nagy” termelési adatait rögzíti. 1938. csúcseredménye szep­tember hónapjában 35 303 áru­tonnakilométer volt. Még alig fejeztük be az első ter­vünket, 1949 szeptember hóban már 57 620 áru-tonnakilométer tel­jesítményünk volt a rekord. Az első 5 éves tervünkben az elszállított utasok mennyisége 2 486 790 fő csúcs eredmény! Az áruszállítási teljesít­ményünk pedig 1955 szeptemberben 122 122 áru-tonnakilométer, csaknem négyszerese az 1938. évi csúcsered­ménynek! Személyvonataink, ha még na­gyobbrészt nem is luxuskocsikból állnak, de már a Balatonnál szá­guldó „Balaton” és „Helikon” ex-< presszek, a Pécs—Budapest viszony­latban közlekedő 1903. számú gyors­vonatok a fejlődést mutatják. Per­sze még van késésünk, még sok a jo­gos panasz, hogy óráikat az utasok még nem igazíthatják a közlekedő vonataink után. Mi is emberek va­gyunk, tévedésünket, a mi „selejt” munkánkat is észre lehet venni. ■ Nagy javulás van azonban ezen a téren is. Amíg egy éve vonataink­nak 10 százaléka, a munkásvonatok­nak 4,3 százaléka késett, addig ma ez a késés 3,5, illetve 4,1 százalékra csökkent. De nem egy esetben elő­fordul, hogy a „kívánság” szerint lehetne; az órát akár az induláshoz, akár az érkezéshez is igazítani. Az őszi nagy forgalom indulópont­ja a mi ünnepünk, a vasutas nap. Most is erre készülünk. Készülünk rá, készülnek dolgozóink verseny és munkafelajánlásokkal, melyet a kö­zös helytállás követ és ígérjük, hogy újabb győzelem is! Feladataink nagyok. Láttuk, ami tegnap még csúcseredmény volt, ma már a múlté. A hitetleneknek bizo­nyítjuk, hogy alig 2 éve az ellenfor­radalom után igazgatóságunk szál­lítási eredménye ez év első felében minden eddigi rekord eredményt — a szállítási tonnában, kocsiban, a mi­nőségi mutatóinknál — túlszárnyalt. Sok reménnyel tölt el bennünket az új hároméves terv, mely bár sze­rényen, de gondol vasutúnk tovább­fejlesztésére. A belépő új mozdo­nyaink, kocsijaink mellett fokozato­san kicserélődnek az állomások vál­tói a legmodernebb 48,3 kilós vál­tókra. Felépítményeink felújítása lassan, de következetesen halad, s ami a legfőbb, a munkafegyelem egyre szilárdabb. Csökkennek a vasútnál a „selejt” munkák. VÁRNAI LÁSZLÓ MÁV Igazgatóság Az anya szíve Lassan leszáll az éj, csend és sö­tétség borul a kis falura Az utca néptelen, csupán az itt-ott kiszűrődő fény mutatja, hogy még ébren van a család. A falu nagy toronyórájának hangja belekong a csendbe, 11 órát üt. Lassan kialszanak a kis ablak­szemek, csupán egy ablak világít még. A falu fiatal tanítónőjének la­kása ablakából szűrődik ki a fény, még nem végzett munkájával. Készül a holnapra", a nagy napra, az évzá­róra. Éppen az osztálynaplóba írja be: 1958. június 12. II. osztály vizs­gája, amikor sötét árnyként egy alak áll meg az ajtó előtt. Az ismeretlen mintha egy kicsit tétovázna, keze már a kilincsen... és most... végre lenyomja, bejön, halkan köszön. „Jóestét, tanítónéni.’ A fiatal tanítónő arcát a félelem merevíti meg. Vajon mit akarhat nála éjszaka a faluban félőrültnek is­mert Erzsi néni, aki fejszével a vál­lán, zavaros szemekkel áll előtte. A tanítónő lassan magához tér elft-hé- redett arca is visszanyeri hamvas színét, s kedves mosollyal, hellyel kínálja az asszonyt, akinek szemét könny futja el. —- Üljön le, Erzsi néni, s mondja el, miért keresett fel ilyen szokatla­nul késő órákban. Az asszony leül, körülnéz, mintha attól félne, hogy nincs biztonságban és minden perc­ben kizavarhatják. — Tanító néni! Én már olyan sok jót hallottam magáról. Sokszor meg akartam szólítani, amikor láttam, de attól féltem, hogy maga sem hallgat meg. Ha a faluban megszólítok vala­kit, félve elszalad, s azt moreija. „Jaj, úgy félek, megszólított az őrült Erzsi néni.1’ — Magához n.zalmam volt, már régóta készülök arra, hogy megszó­lítom az utcán. Maga nem félt tőlem, sőt köszönt is nekem. Ezért jöttem el, mert arra gondoltam, hogy biz­tos meghallgat engem. Tudom, hogy megijedt tőlem — folytatja — ami­kor így fejszével beállítottam, pedig a fejszét csak azért hordom magam­mal, mert így nem mernek csúfolni és bántani. Tudja, tanító néni, én nem bántok soha senkit, csak nagyon szeretem a gyermekeket. A múltkor is megsímogattain egy kis gyermek­nek a fejét, mert az enyém jutott az eszembe. Tíz éves volt nz én gyer­mekem, amikor ott kellett hagynom, mert a telepítésinél, amikor Bács­kába vittek bennünket, betegen ci­peltem a hátamon kilométereken ke­resztül. De a határon már nem bír­tam tovább, ott kellett hagynom a fiamat egy idegen faluban, egy ide­gen asszonynál. Hangja megcsuklik és hol hango­san kiabálva, hol csendesen beszél. — Tanító néni, segítsen megkeresni a fiamat! Abba mentem tönkre, hogy nem láthatom a gyermekemet! Csak legalább hírt hallanék róla, tudnám, hogy él-e, hal-e? Most már nem kiabált és nem is hadonászott két csontos kezével, csak zokogott, egész testét rá?-a a zo­kogás. A tanítónő felállt, odament hozzá, szeretettel átfogta vállát. Erre még jobban elfogta a sírás, amely síró­görcsbe csapott át. —• Jaj, a szívem, tudja, rossz a szívem. A tanítónő vizesruhát tett a beteg szívre, amelynek hatására pár perc múlva Erzsi néni megnyugodott. Segíteni fogok, persze, hogy segí­tem, bízom benne Erzsi néni, meg­keressük a fiát. Öntudatlanul mondta ezeket a sza­vakat, szinte megnyugtatásul, mert a gondolatai másfelé jártak. Nem is figyelt szavainak tartalmára, s azon gondolkodott, vajon igaz-e, amit ez az asszony mond, nemcsak egy fél- őrült asszony lázálma-e ez, aki így tombolja ki magát. Erzsi néni mint­egy válaszul a szoknyája zsebébe kotorász, s egy kis kést, papírt szed elő. — Itt van annak az asszonynak a címe, akinél a gyermekemet hagy­tam, azóta őrzöm, pedig annak már több mint 15 esztendeje. A kis papíron látszott, hogy sok­szor kézben volt. Gyűrött és piszkos volt, s a tintaceruzával írt betűket már alig-alig lehetett elolvasni. És ahogy betűzte az írást, képzeletében megjelent a havas téli táj, a háború idején otthonából kimozdított em­berkaraván és Erzsi néni, aki egy rongyokba búgyolált beteg gyerme­ket cipel a hátán. — Bízzon bennem, Erzsi néni, meg fogjuk keresni a fiát. — Köszönöm, tanító néni, most már megyek is, S az idegbeteg asszony felveszi vállára a fejszét, ámely arra jó, hogy távoltartsa magától az embereket. Kifelé mentében még egyszer vissza­fordult. Köszönöm tanító néni, s ez­zel lehajol, hogy megcsókolja a ta­nítónő kezét, de az hátamögé rejtette s az asszony fejét két kézre fogva jobbról-balról arcon csókolta. A tanítónő, miután vendégét út­nak bocsátotta, tovább folytatta félbehagyott munkáját, majd egy levelet írt arra a címre, amely a k’s kék papírszeleten volt. A torony­óra a hajnal közeledtét jelezte, s elütötte a hajnali 4 órát, mire fárad­tan az ágyába bújt. Másnap reggel kissé fáradtan éb­redt s első gondolata a levél volt. Még azon a napon postára adta egy romániai asszony címére, akit így szólított meg: „Asszonyom, segítsen nekem ab­ban, hogy egy vérzőszívű édesanyá­nak boldoggá tegyük a még hátralévő éveit1’. Teltek, múltak a napok, s végre megjött a várvavárt válasz, amelyben a romániai asszony közölte dr. Nagy Rudolfnak, az Erzsi néni fiának címét. Még azon a napon útban vcilt egy másik levél is, amely egy fiatal román orvosnak szólt. „Bocsásson meg, hogy zavarom önt. Először is bemutatkozom. Egy kis faluban tanítok itt Magyarorszá­gon, ahol a maga édesanyja is él. Bizonyára meglepi Önt a hír. Igen, ez igaz, a maga édesanyja él és várja az Ön levelét. Emlékezzék csak visz- sza, több mint 15 évvel ezelőtt, ami­kor az édesanyjának el kellett jön­nie Romániából, maga akkor már 10 éves volt, de olyan nagy beteg, hogy lábra sem tudott állni. Édesanyja kilométereket cipelte a hátán, de már nem bírta tovább és egy határ­menti faluban, idegen embereknél kellett hagyni Önt, egyetlen gyerme­két. Édesanyja beteg, de nem tud és nem akart addig meghalni, amíg önről hírt nem hall. Nagyon kérem, keresse fel levelé­vel édesanyját! A kis levél útnak indult és alig múlt el egy hét, amikor Erzsi néni sürgönyt kapott. „Anyukám, útban vagyok hozzád, ölel szerető fiad: Rudolf.” Balogh Sándorné Dombóvár

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents