Tolna Megyei Népújság, 1958. július (3. évfolyam, 153-179. szám)
1958-07-03 / 155. szám
1958 július 3. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 3 Fiatalok a fedélzeten Somogyi József alig melegedett még meg az igazgatói székben. De máris ezer, meg ezer gond elé állította beosztása, a közel 6000 holdas Biritói Állami Gazdaság. „Ez a szokatlan időjárás az embert kriminális helyzet elé állítja. Ha így megy tovább, nem is tudom, hogy mi lesz. Maholnap pereg a szem, és nem tudunk aratni, mert minden órában esik az eső, Ss ennek a tetejében ott van a földesi üzemegység, ami több gondot okoz, mint az egész gazdaság együttvéve” — mondotta gondterhelt arccal, s közben az egyik szemével mindig az ablakon kinézett, kémlelte az időjárást. Egyszuszra elmondta még, hogy Földes-pusztán — a gazdaságnak ebben a legnagyobb üzemegységében — mit „művelnek” a vezetők. Jogtalanul számolnak el munkabéreket, átvesznek csapnivalóan rossz minőségi munkát, legutóbb pedig leégett egy villanymotor és most nem megy a szénaszárítás. A főagronómusnak, Kukovics Sándornak ugyanez a véleménye Földessel kapcsolatban, amit még megtold azzal, hogy az ottani megbízott üzem egységvezető gyenge, a növénytermelési brigádvezető nem megfelelő, az állattenyésztési brigádvezető pedig olyan se hideg, se meleg ember. El-; végzi a maga dolgát, ezen túlmenően pedig azt teszi, amit a brigádvezető mond neki. Szerinte ezért okoz a gazdaság vezetőjének annyi gondot Földes-puszta, ezért rontanak itt el mindent. i Érdemes ezt közelebbről megnézni, mert — miután megismertük a földesi helyzetet —, úgy véljük, ennél jóval többről van szó ... Földes-pusztán három művelt, szakképzett agronómust állítottak a „fedélzetre’’, ők vezetik, irányítják itt a munkákat. Hármójuk életkora körülbelül annyi, mint egy nyugdíjba vonuló agronómusé. Eléggé tapasztalatlanok, de tele vannak fiatalos lendülettel, a szakma szeretete tartja bennük a lelket. Egyszer jól, másszor kevésbé jól, de munkájukat elvégzik. Napjainkban azonban anynyira összekúszálódott körülöttük minden, hogy ember legyen a talpán, aki kiismeri magát a tulajdonképpeni helyzetben. Bicsak Sándor, a megbízott üzemegységvezető menni akart. Menni minél előbb az irodába, az íróasztalhoz, be a központba üzemgazdásznak .. . Tarr Kálmán, a növénytermesztési brigádvezető szintén menni akar. Azt mondta: „Becsületbeli dolognak tartom, hogy a gabonabetakarítás kellős közepén ne hagyjam itt a gazdaságot. Ezt az időszakot még itt töltöm és megyek én is, itt nincs többé maradásom, pokoli itt így az élet. Lépten-nyomon éreztetik velem, hogy nem vagyok megbízható, amire nincs semmi bizonyíték, de nem baj... Megyek, ha nincs számomra hely a magyar mezőgazdaságban, megyek az iparba segédmunkásnak. Pedig szeretem a szakmámat, de hát mit csináljak.” — Kelemen Ferenc, az állattenyésztési brigádvezető nem mondta ugyan, hogy ő is megy, de minden szavából az érződött, hogy esze ágában sincs innét menni nyugdíjba. Eddig a tények, a vélemények. Földes-pusztán a mára kialakult helyzetnek több oka van, valameny- nyit itt nem volna célszerű felsorolni. De a legfőbb ok: a fiatal mezőgazdasági szakemberek megbecsülésének hiánya. Hogy ez mennyire így van, arra ime egyetlen példa: A földesi üzemegységben három év alatt 8 üzemegységvezető volt. Az egyik azért állt tovább, mert elküldték, a másik azért, mert nem vállalta a nagy strapát, a szórakozásról való lemondást. Ezért, akik ma ott vannak, megérdemlik a megbecsülést, minden módon lelkesíteni, biztatni kellene erre őket, mert ezt kívánja a cél. Nem lenne szabad névtelen levelek és szóbeszéd alapján Tarr Kálmán jellembeli hibáiról a főagronómusnak listát készíteni Lépten- nyomon azt érezteti Tarr Kálmánnal, hogy számára a Biritói Állami Gazdaságban nincs többé bizalom. Azért sem volt szabad, mert Tarr Kálmán — a főagronómus szerint is — kiváló szakember. Ennek ellenére előtte már Negyven év után... Negyven munkában eltöltött év után nyugalomba vonult János bácsi. Nyugodt és gondtalan az öregsége, 1200 forintos nyugdíjából ket- tccskén szépen megélnek élete párjával a „Mamával’’. Múltak a hetek, a hónapok és az alapos pihenést elunva sétálgatott az öreg, jó napos időben elüldögélt a sétakerti pádon, s egyszer-másszor pedig be-betért volt munkahelyére azzal, hogy az üzemi könyvtárból könyvet kölcsönözzön ki. Ilyenkor, elakadt egy kis beszélgetésre, tere- ferére. — Hiába nem tudom nélkülözni a gépek zaját, — mondogatta magyarázatképpen, amikor a negyedórából félórás beszélgetés lett. Amikor pedig munkatorlódás volt, szíves-örömest tett eleget a kérésnek. Újra elfoglalta munkahelyét, hogy mint nyugdíjas egy héten keresztül segítse az összetorlódott határidős munkák elvégzését. Egy időben aztán elmaradt az öreg, sőt a kikölcsönzött könyveket is mással küldte vissza, újabb olvasnivalókért, pedig most már nem az üzembe, hanem a Megyei Könyvtárba járt. — Mi van János bácsival? — kérdezgették egymástól szaktársai? Talán csak nem beteg? — Meg kellene látogatni — javasolja a másik. így történt, hogy az egyik fiatal szaktárs ellátogatott az öreghez, aki kicsit mogorván, kicsit szomorúan fogadta. — Szép, hogy eljöttetek — ha már én nem mehetek — mondotta. — Hogy-hogy? Miért nem jöhet? Ki mondott ilyent? — Hát, Ti nem tudjátok? Legutóbb, amikor bent jártam, a vállalatvezető burkoltan, de félreérthetetlenül tudomásomra hozta, hogy ne járjak be olyan gyakran, mert nem szereti, ha a beszélgetésemmel fenntartlak benneteket. — Ezért... nem megyek be! Nem megyek be ■az üzembe, akármi történik, — többet nem lépem át az üzem küszöbét, — de Ti, amikor csak tudtok, jöjjetek el hozzám, mert nem akarom, hogy teljesen megszakadjon kapcsolatom az üzemmel. A vállalatvezetőnek pedig azt üzenem: — Jó lenne, ha jobban megbecsülné az öregeket. Majd egy kis kárörömmel hozzáteszi: „ö sem kerüli el a sorsát. O is megöregszik egyszer.” P.-né egyszer az érvényesülés útját is lezárták. Mehetett volna egy másik megyébe állami gazdasági üzemegységvezetőnek, de ehhez kellett a gazdaság vezetőségének a jellemzése. A vezetőség nem küldött jellemzést, vagy ha küldött is, nem lehet tudni, hogy mit írtak róla, mert ennek a gazdaságban nincs nyoma. A lényeg azonban az, hogy megírták Tarr Kál-i mánnak: „Csomagoljon — és maradjon.” Egy szóval sem akarjuk azt mondani, hogy azoknak a fiatalembereknek, akik Földesen a „fedélzetre’* álltak nincs hibájuk. Van. De hibájukkal együtt is hasznára vannak a magyar mezőgazdaságnak, minden elismerést megérdemelnek. Mégpedig azért, mert a szakma szeretete, a munkában való helytállás miatt sók mindenről le kell monda-, niok. Kelemen Ferenc a 24 éves fiatal állattenyésztési brigádvezető például minden nap hajnali három órakor kel és este 10-ig talpon van, mert az ő munkájának ez velejárója. Minden negyedévben egyszer mehet haza a szüleihez Kakaséra (ez a me^ gyén belül van). Színházról, hangversenyről esetleg csak álmodhat, de míg itt állattenyésztési brigádvezető lesz, aligha jut ide el. Az egész szórakozása annyi, hogy rádiót hallgat. Még olvasni, tanulni sem nagyon tud, mert tömegszálláson lakik. De ő ezt nem is teszi szóvá soha, mert ez a szakmával jár, és amikor ő ezt választotta, akkor mindezzel tisztában volt. Mindössze annyi a kívánsága, hogy dolgozhasson, és egy icipicit bízzanak benne. Ha valami jót tesz, azt is vegyék észre, ne csak a hibáért ostromolják Ezt a szerény kívánságot — ha csak egy mód van rá — teljesítsék neki a Biritói Állami Gazdaság vezetői, annál is inkább, mert a jó szó, a kiérdemelt dicséret, nem kerül pénzbe. Mindent összegezve: Nem azért emeltünk szót a Földespusztán dolgozó fiatal szakemberek érdekében, hogy felmentsük őket hibájuktól. Ilyesmiről nincs szó. Ha hibáznak, azt emberségesen, jóindulatúan igenis meg kell nekik mondani. De mindamellett szeretnénk figyelmeztetni arra, hogy az eddiginél jóval több megértéssel, gondossággal kell törődni a fiatal mezőgazdasági szakemberek nevelésével. Ha bátran állították őket a fedélzetre, akkor bízzanak bennük. így és csakis így tudjuk biztosítani a mezőgazdasági szakemberek utánpótlását. Ez pedig nagyon fontos, mert enélkül a mező- gazdasági termelés fejlesztéséről minden hangzatos szó hiábavaló. És ezért legtöbbet tehetnek a termelésben dolgozó vezetőbeosztású szakemberek, igazgatók, kommunista vezetők. Külün olvasótermes könyvtárak lesznek a dombóvári járás községeiben A könyvtárak tanácsosításának előmunkálatai a dombóvári járásban is megkezdődtek. Döbrököz községben például a tanács titkára, elnökhelyettese és a könyvtáros a kezdetben megoldhatatlannak látszó helyiség-problémát a kultúrház igazgatójának bevonásával néhány perc alatt rendezte. A könyvtár a kultúrházban két helyiséget kap. . ifócsola község tanácsa hasonló készséggel szintén két helyiséget biztosít és ezek rendbehozására, felszerelésére, csinosítására, folyóiratok és könyvek beszerzésére a döb- röközihez hasonlóan közel 25 000 forint összegű költségvetési tervezetet készített. Szakoson, Csibrákon, Dúzson ugyancsak a kultúrházban kap helyet a könyvtár. Mindezek az eredmények elsősorban onnan erednek, hogy az említett községek vezetői már a múltban is figyelemmel és sok segítség- nyújtással kísérték a népkönyvtár munkáját. Mód László döbröközi tanácstitkár, Eördög Virgil könyvtáros, Szakoson Horváth Imre elnök és Mérei János titkár, de a többi községek vezetői is mind arra törekszenek, hogy olyan könyvtárt létesítsenek, amire majd joggal büszkék lehetnek. Fehérvári Lajosné könyvtáros Egy megelégedett ember. Nem is olyan könnyű a kanász- mesterség, mint akárki hinné. Máról holnapra megtanulni nem lehet. Mert mesterség ez, akárki akármit mond. Nézzék csak meg Varga János bácsit, a harci Petőfi Szövetkezet kanászát. ötvenkét éves most, és ezt a mesterséget űzi 7 éves kora óta. Az, hogy |nem holmi gyorstalpaló tanfolyamon tanulta a hozzáértést, meg is látszik a gondjaira bízott jószágokon. Igaz, hogy iskolába nagyon keveset járt — nem az ő bűne ez, hanem azé a rendszeré, amely a hétéves gyereket kanászbojtárnak állította. Nyolcvankét darab jószág van a keze alatt, de nem csupán eteti, őrizgeti őket, hanem „kézhez is szoktatja”. Ennyi jószággal — a ravasz, öreg kocákkal, a szerteszét szaladgáló apróbb, nagyobb malacokkal — nem bírna a kutya nélkül, de a kutyát is csak akkor küldi, amikor valamelyik a tilosba tévedt. Etetéskor pedig úgy „hívja be” a jószágot, külön a malacokat, külön a nagyobb jószágot. Akárki megnézheti, ha történetesen arrafelé visz az útja. A seregnyi malac szanaszét futká- roz a sertésól környékén, János bácsi kinyitja a kerítés ajtaját és egy kicsit megzörgeti, majd „szólítja” a malacokat. — Cssss... cssss ... cssss... A hangra a legtávolabb turkáló malac is felkapja a fejét, fülel, aztán kapja magát, rohan az akolhoz. János bácsi becsukja őket, aztán sorra veszi az idősebbeket. Halkan füttyentget néhányszor, és néhány másodperc múlva az összes jószág ott tolong az ól körül, visítva, röfögve, türelmetlenül az élelemre várva. Eloszlatni ennyi jószágot három, négy csoportra, nem könnyű. Van, mit rohangászni egyik ajtótól a másikig János bácsinak — gyakran még a szivar is kialszik szájában. — Cssss ... cssss ,.. cssss ... — és mindegyik jószág megtalálja a helyét. Jöhet az ennivaló, újabb rohangálás a vályúk és az előkészítő helyiség között, — Majd leveszik az emberről a nadrág — mondja, azzal kocog tovább cipelve a két vödör savót, „ízesíteni” a jószág kosztját. Es ez így megy nap mint nap, és „még az a jó, hogy a jószág szórahallgat” ahogyan mondja. Igen, mert rátanítja a legapróbb malacot is. Valóságos varázsló ... Pavlovról, a feltételes reflexről beszélhetnél neki, magyarázhatnál az ingerről, az ingerületről, nem hallott róla sohasem. Még nem gondolkodott azon, hogy a malacok „szórahallgatása” összefügg az evéssel, hogy a csalogató hang, a fütty, azt tudatja az állatokkal, most az evés következik, ezért rohannak nyomban az ólhoz. Nem hallott az elméletről, a gyakorlatban viszont ezt cselekszi, ahogyan a tudományt az ötven év alatt megszerezte, mialatt a jószággal foglalkozott. Este pedig, amikor leteszi a sok jószágról a gondot, ellátogat egy pohár borra, kis beszélgetésre a Diófa csárdához. (Nincs ebben semmi kivetnivaló, köztudomású, hogy Harcon a legtöbb pénze a tsz tagoknak van.) Ha valaki megkérdezi tőle, hogyan érzi magát a szövetkezetben, akkor nem marad adós a válasszal: — En kérem, elégedett ember vagyok ... Nem szenvedek hiányt semmiben sem ... — Igen, mert a szakértelmet — még a sokak által lebecsült kanász- mesterséget is — mindenütt megbecsülik. Kevésnek van olyan jövedelme a szövetkezetben, mint az övé... (BOGNÁR) II. A városlátogatások, nézések során több érdekességre lettünk figyelmesek. A házak legnagyobb része régi stílben épült, meredek tetőszer-, kezettel, kétszer három méteres kicsi szobákkal és vakolatlan falakkal. Több városa 1200—1300-as évekből valók. Természetesen lakáshiány Belgiumban is van, és e mellett magasak a lakbérek. Egy kétszoba konyhás lakás havi bére 350—500 frank, ami forintba átszámítva 175—250 forintnak felel meg. Felejthetetlen élmény marad azt hiszem valamennyiünk számára a múzeumok és képtárak anyagai. HOGYAN ÉLNEK OTT AZ EMBEREK Természetesen nagy a különbség a felsőbb réteg, az úgynevezett ke-i ménykalaposok és a nép, az ipari és mezőgazdasági munkások között. Míg a kereskedők, a részvénytulajdonosok, a nagygazdák pompában, bőségben élnek, addig az ipari munkásság átlag 4000—5000 frankot keres, ami a nagy drágaság mellett kevésnek bizonyul. Egy-két példa: Egy kiló sertéshús 80 frank, egy liter benzin 6 frank, ezzel szemben egy villamos átszálló 8 frank. Itt is az a réteg fizet, aki kénytelen villamoson járni, míg a gazdagok autón járnak. A motorkerékpár kevésbé elterjedt Belgiumi élmények és meg sem közelíti a nálunk használatban lévő motorkerékpárok szá-, mát. Érdekesség, hogy autót bárki vezethet, jogosítvány nélkül, ellenben a közlekedési szabályokat rendkívül szigorúan veszik. Ugylátszik mégsem eléggé, mert Belgiumban van a legtöbb halálos gépkocsi szerencsétlenség. * GENGSZTER FILMEK Mint minden ember, mi is kíváncsiak voltunk arra, milyen filmet látogat szívesen a belga ifjúság. Nern kis meglepődéssel tapasztaltuk, hogy szerintük csak az a film jó, amelyben legalább két-három nőt levetkőz tetnek és fél tucat gyilkosság van. Ha mindezeket a filmek nélkülözik, a film rossz, nem nézik meg. Az árak elég borsosak, a gengszter film kedvelői 15—30 frankot fizetnek egy mozijegyért. MISZTIKUM, BABONA Az egyik napon a tengerpart felé sétáltunk, amikor egy papok által rendezett felvonulásra, körmenetre lettünk figyelmesek. Állítólag a körmenet már második napja tartott, a rendre a rendőrök vigyáztak, senkit nem engedtek át az úttesten, mert a babona szerint rosszat jelent. Végül megtudtuk azt is, hogy mindezt azért tartják, mert rövidesen tengerre szállnak a halászok, ilyen szertartásokon keresztül kérik a mindenhatót, hogy óvja halászaikat. Ugylátszik, a sok ima nem száll az égig, mert a tenger minden évben szedi áldozatait. FORDÍTOTT menü, CSIGA, OSZTRIGA Mi magyarok megszoktuk, hogy levessel kezdjük az étkezést, náluk fordítva van, utoljára tálalják fel a le-, vest és az ételeket a francia konyha szerint készítik el. Az ételek emiatt nélkülözik a magyaros paprikát és ezt legjobban mi éreztük meg. Fő táplálékuk a csiga, az osztriga és töméntelen mennyiségben lehet kapni főtt rákot. Nem tudom hogy, de én inkább a csirke és a kacsa mellett döntök. A VILÁGKIÁLLÍTÁSON Szándékosan beszélek utoljára a világkiállításról, mert a két napos kiállításnézés során több érdekességet figyeltem meg. A legnagyobb érdeklődés — és nekem is a legjobban tetszett — a szovjet pavilon iránt volt A szput- nyiknak a bemutatott könnyű és nehézipari gépeknek nagyon sok ér-, deklődője volt. Tetszett a francia pavilon, a francia építési remek, a hatalmas betontalpon elterülő kiállítási rész. A belgák valóban sokat áldoztak annak érdekében, hogy a kiállítás minden látogató számára felejthetetlen legyen és maradjon. Dicséret illeti őket, de talán még ennél is jobban tetszett és kissé büszke voltam, amit a belgáktól hallottam. Azt mondják, tudták, hogy híres a magyar konyha, a cigányzene, de azt nem merték volna gondolni, hogy a magyar ipar ilyen magas fejlettségi fokon áll. A magyar étterem és büffé a leglá-, togatottabb. Érdeklődésünkre a pincérek azt mondották, hogy nagyon sok külföldi vendég egy előre felírt papíron kéri a magyar ételkülönlegességeket. A borok közül a tokajit kedvelik a legjobban. ÚJRA ITTHON Jó visszaemlékezni erre az öt napra, a sok élményre, tapasztalatra és most már egy hét távlatából azt tudom mondani, hogy felejthetetlen volt ez az öt nap és bár 15 frank (7.50 forint) egy kiló narancs, 32 forint 50 fillér egy kiló csokoládé, én mégsem cserélném el a hazámat. Nagyon szép kirándulás volt, de élni jobb itt... (Vége.) Pálkovács Róza
