Tolna Megyei Népújság, 1958. június (3. évfolyam, 128-152. szám)
1958-06-01 / 128. szám
Juháss Gyula: Munkásgyermekhimnuss Előre, föl, fiúk, leányok. Mienk a föld, mienk az ég Nekünk teremnek a virágok És minket vár a messzeség! Induljunk vígan és remélve A bodog szép jövő elébe, Mienk a hely a nap alatt. Míg szívünk bátor és szabad! Előre, föl és kéz a kézben ráncoljunk, míg csak zeng a dal. Mienk az erdők és a rétek, Ujjongjon mind, ki fiatal! Öröm zászlóját hadd emelje A lelkünk, boldogan repesve, Remény zenéjét hadd lobogja A szívünk, egy érzésbe forrva! Előre, föl, miénk az élet A széles földnek kerekén, Szemünkben csillog az ígéret És bennünk ring a jó remény! Fiúk, leányok, lépjetek be A vidám és békés seregbe, Mely rózsáidat hinti szét Barátság és testvériség! I KULTURÁLIS HÍREK a nagyvilágból Bécsben május 30-a és június 23-a között nemzetközi kórus-fesztivált rendeznek. Ezen többek között részt- vesznek a Szovjetunió, Anglia, Csehszlovákia, Hollandja, Olaszország, Nyugat-Németorsizág legjobb együttesei. * Tyrone Power lesz a Sába királynője című nagy látványos film férfi főszereplője, amelynek forgatását szeptemberben kezdik meg. Az egyik női főszerepre Gina Lollobrigidát szerződtették. A felvételeket Spanyol országban, majd Izraelben forgatják, ahol helyreállítják Salamon király templomát. A forgatókönyvön most végzik az utolsó simításokat. * A lausannei III. Nemzetközi Fesztivál műsorán szerepel a Belgrádi Opera balettkara. Műsorszámai között lesz de Falla „Varázsló szerelem” című műve mellett Bartók Béla „Csodálatos mandarin” című balettje. * New Yorkban az egyik leleményes vállalkozó sajátos bárt nyitott. A bárszemélyzet minden egyes tagja valamilyen ismert ember mása. Az érkező autók ajtaját Clark Gable nyitja ki, a ruhatárban Margaret hercegnő fogadja a vendégeket, az asztali zenét Beethoven szolgáltatja. Ha a bár vendégei közül valaki telefonálni akar, Marilyn Monroehoz fordul, fizetni pedig Maurice Chevali- ernek kell. A szerkesztő üzeni Nagy számban küldenek szerkesztőségünkbe verseket elbeszéléseket, tárcákat. A beérkezett művek nagy számára való tekintettel nem tudunk minden szerzőnek személyesen, levélben válaszolni. Amennyiben a mű vekben a tehetség jeleit látjuk, úgy levélben válaszolunk, a megfelelőket leközöljük. Amennyiben közlésre nem kerül és levélben sem válaszolunk a szerzőnek, azt nem tartjuk megfelelő színvonalúnak. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza: Whistler angol festőt felkereste egy milliomos, aki az idők folyamán nagy képgyűjteményt vásárolt magának. Arra kérte a művészt, adjon szaktanácsot, hogy melyik jótékony- sági intézményre hagyja műkincseit. Whistler szemügyre vette a műkincseire és különösen a műértésre büszke nábob gyűjteményét, majd így szólt: „Talán a vakok intézetét tartanám a legalkalmasabbnak.'“ * Az oxfordi egyetem bejelentette, hogy Sosztakovicsnak, a neves szovjet zeneszerzőnek, odaítélte a „honora causa” doktora címet. Az első percben természetesen roppant egyszerűnek látszik. Megáll a tükör előtt s hanyag mozdulattal a fejére illeszti a kapucinerszínű sapkát; mi sem egyszerűbb. Egy kicsit hátralép s így vizsgálja magát, a fejét oldalt hajtva. Ez a merengés azonban csak néhány pillanatig tart; hirtelen felhúzza a szemöldökét s gyors mozdulattal igazít valamit a sapkán, amiből az avatatlan nem vesz észre semmit. Ez a perc tulajdonképpen az ismerkedésé, épp úgy, mint a második is; a sapka valószínűleg csak ürügy, egyelőre még az arcát vizsgálja, ezt a szabályos és szép arcot, amelyhez egyébként kifejezetten illik a kapuciner színű sapka. Három perc. Leveszi a fejéről, könnyedén és hanyagul, mintha esze ágában sem lenne hordani. Persze, ez nem igaz; rögtön újra a fejére illeszti, ezúttal egy kicsit balra döntve, eligazítja az apró ráncokat és gyűrődéseket s így vizsgál ja művét, de ő is kételkedik a sikerben, mert karját le sem engedi, mintegy állandó készenlétben a további kísérletekhez. A negyedik perc a gyanútlan szemlélő előtt teljesen érthetetlen és titokzatos. Nem csinál semmit, egyszerűen mesterkéletlenül áll a tükör előtt és nézi magát. Fejét jobbra hajtja, egy kicsit hátrál, aztán oldalra fordul, s így néz vissza magára. Majd vállat von, most már előtte is érthetetlen, hogy miért van annyi baja ezzel a végeredményben jelentéktelen svájci sapkával. Az ötödik percben lekapja a feFÍRFISZlOY A férfit hetek óta álmatlanság gyötörte. Órákhosszat forgolódott ágyában, anélkül, hogy sikerült volna elaludnia. Most is, csak néz a levegőbe, a semmibe, mert az ablak hasadékán beszűrődő fény elég ahhoz, hogy bántsa a szemét, de arra már kevés, hogy valamit lásson is a bútorokból, a szobából. A mellette lévő ágyban fekszik a felesége. Egyenletesen lélegzik, de hallani, hogy az ő álma sem nyugodt. A férfi hangosan szipog, aztán köhög, majd felsóhajt. így próbálja elűzni a csendet, amely olyan mély, és a feleség szuszogása ezt még csak fokozza, hogy szinte már kézzelfogható. De minden zajkeltő kísérlet eredménytelen marad. A csendet nem lehet megfélemlíteni és elűzni. Ha egyszer megtelepszik, beleeszi magát az emberbe, egészen a csontokig, a tudatig, demoralizálja az életkedvet, megsemmisít. Most talán... Az utcán egy autó robog. Autó ilyen későn. Hát igen, az utas megy, ahová küldik és amikor küldik. Nem válogathat az időpontokban. A férfi ezen elgondolkozik. Egy időre ez segít. Aztán megint csend és jönnek az előbbi gondok. A férfi belefárad az önmaga elleni viaskodásba és megadóan dobja oda magát gondolatainak. És a gondolatok peregnek, mint a film. Néha a képek egész sora villanásnyi idő alatt egy szürke csíkká mosódik, aztán a hang recseg, nem tiszta, nem kivehető, hol lassúbb, hol meg fut, rohan. Mint egy agy on játszott, rossz film. Igen, akkor kezdődött. Bizonyosan akkor. Hivatalában a mellette lévő asztalnál dolgozik Joli. Csinos, fekete lány. Éppenséggel nem szép, talán csak a haja az, hosszú és fekete, vállán alul majdnem a derekáig ér. Amúgy alacsony, kicsi, olyannyira, hogy ruhákban mindig gyerekszámot vesz, sovány, vékonycsontú. Szépítőszert nem használ, csak a körmét lakkozza enyhén rózsaszínűre. És fiatal, még nem múlt el tizenkilenc éves. Egyszer valami közös munkát kellett elvégezniük. Ö átült Joli asztalához és együtt, egy asztalnál dolgoztak. Igen, a statisztikát, a negyedévit készítették. Amint egymásután írta be a számokat a kimutatás kockáiba, keze hozzáért Joliéhoz. A lány nem húzta el az övét, csak csodálkozva felnézett a férfire, aki zavartan kapta össze magát és ezután gondosan ügyelt, nehogy mégegyszer megismétlődjék az eset, nehogy közeledési szándékot lásson benne a lány. Igen, így kezdődött. Néhány hét óta minden este hazakíséri a lányt. Joli egyik este be akarta hívni a lakásába, de ö valami hirtelen kiagyalt kifogással visszautasította a meghívást. Megrémült és érezte, hogy a következő meghívást már nem lesz ereje visszautasítani. És akkor aztán nincs megállás. A lány szeretője lesz, megtudják az emberek, végül nem marad titok a feleség előtt sem, bekövetkezik a botrány, amelytől minden idegszálával irtózik. Ez lenne hát a folytatás. Azóta folyik a küzdelem. Feleségével ma is végtelenül udvarias. Sőt udvariasabb, mint azelőtt. Kimérten udvarias. Az asszony nem is sejt semmit. A cipőgondok, a tavaszi kosztüm problémája és a minden hétvégi nagymo- sás gondjai nem hagynak figyelmet arra, hogy észrevegye a házasságukat fenyegető veszélyt, amely pedig a forgószél sebességével és erejével közeledik. A csend mély és süket. Autó sem jön már, a rendőrjárőrök léptei is elmaradtak. A férfi dob magán egyet, hogy felnyikorog az ágyban a sodrony. Végre valami nesz. A zajra megmozdul az asz- szony. Félálomban a férj felé fordul. Az a menekülő ember mozdulatával nyúl feléje, megfogja a kezét, maga felé húzza. Az asz- szony erre teljesen felébred. A sötétben látni nem, érezni lehet, hogy csodálkozva pillant embere felé. A férfi odabújik az asszony meleg testéhez, félkarral átöleli vállait, a kezet pedig, amit az előbb magához húzott, megcsókolja. A csuklót, a tenyér fölött ujjnyival. Szájával érzi az ütőér lüktetését. Ekkor megszólal az asz- szony: „Most ne, Béla. Álmos vagyok.” A férfi megmerevedik. Egy pillanatra még feltör benne a birtoklás vágya, aztán, mikor hallja, hogy felesége ismét egyenletesen lélegzik, a zavar teljesen eluralkodik rajta. Elengedi és visszahúzódik saját ágyába. Rettenetesen szégyenli magát. Nem sokáig bírja. Ledobja magáról a takarót, kiugrik az ágyból, felgyújtja a villanyt. Aztán ijedten tekint az alvó asszony felé, megszeppen és remegő kézzel oltja el ismét. így virrad meg. Most már köny- nyebb. Behallatszanak az utcai zajok. Autók, kocsik zöreje, koránkelő emberek léptei kopognak az ablak alatt. Kezdenek szét- foszlani az éjszaka gondjai. A té- pelődő embert felváltja az álmos és kimerült. Megmozdul a szomszéd ágyon az asszony is. A férfi kérőén pillant feléje, várja, mi lesz az első szava. Az éjszaka megaláztatása után talán most jön a kiengesztelés. Nagyot nyújtózik. Az alvatlanságtól elhevert tagjain jóleső bizsergés fut végig. Ekkor felnéz az asszony. Szemrehányóan tekint a férfire: — Miért nem aludtál az éjjel? És olyan sokáig égetted a villanyt. A múlt hónapban is nyolcvan forint volt a villanyszámla. A férfi megint ugyanazt a mélységes szégyent érzi, mint az éjszaka. Anélkül, hogy határozottan gondolna rá, érzi, hogy soha többé nem próbál változtatni az amúgyis megváltoztathatatlanon. Mert hiába is akarna. Ma egyikük sem tudná megmondani miért borult fel a házasságuk? „Nem sikerült”. Így könyvelik el ők is, meg az ismerősök is. Pedig ha tudnák, hogy azon az éjszakán alig fél perc alatt következett be a katasztrófa, talán sajnálkoznának, hogy ha olyan könnyű lett volna, miért nem segítettek rajta. De nem így történt. Kár?! PARASZT A1 GYÖRGY TÍZ perc jéről, bosszúsan elhúzza a száját és közelebb lép a tükörhöz, mintha ez valamit is segítene. Egy ideig forgatja a kezében a sapkát, mint aki még soha nem látott ilyesmit s most csodálkozik a formáján. Igen, kifejezetten érdekes; kerek, kis pereme van és a színe is kellemes. De elérkezett a hatodik perc is s most ismét a fejére illeszti, ezúttal kicsit hátrább tolva, mint az imént. Persze így sem jó; egyébként is, miért épp így kellene jól állnia? De nem veszi le, csak igazít rajta valamit, annyit, hogy észre sem lehet venni. S közben úgy mered a tükörbe, mintha fontos és elodázhatatlan feleletet várna. A hetedik percet a hajának szenteli, mely rakoncátlanul ugrik ki a sapka alól, mind a két oldalon. Eligazítja, olyan óvatosan, mintha egy törékeny tárgyat fogna a kezében s látni rajta, hogy tele van megbocsátó gyengédséggel. A nyolcadik percben azonban kiderül, hogy egész eddigi munkája és figyelmessége, ez a roppant műgond, nem ér egy fadorongot sem. Most már határozottan ideges, az előbbi gyengédséggel kifejezetten ellentétben, szinte gorombán kapja le fejéről a sapkát, de azonnal visz- sza is teszi, most előbbre húzva és egy árnyalatnyit jobbra döntve. Hiú remény; a sapka rettenetesen állhat, mert nem is kísérletezik tovább, rögtön lekapja és tehetetlenül néz maga elé. Á kilencedik percet olyan hősi és elszánt küzdelem jellemzi, hogy nem lehet meghatottság nélkül nézni. Érezni, hogy idegei megfeszülnek; ebben a pillanatban bármi történhetnék a világban, földrengés vagy égi háború, észre sem venné Most középre teszi a sapkát, mértani pontossággal számítva ki a felező vonalakat, s egy pillanatra elönti a siker mámora; mégis érdemes volt fáradozni és munkálkodni, megérte a türelem és kitartás. Igen, már, már mosolyogna is, azzal az elégedett boldogsággal, ami az arcunk verejtékével végzett munka után önt el bennünket. Persze, közönséges káprázat volt, ami egy pillanatra megtéveszthette; a sapka a valóságban sokkal rosz- szabbul áll most, mint eddig bármikor. Lekapja a fejéről s a legszívesebben darabokra tépné, ízekre szaggatná és megtaposná. Tíz perc. Kabáttal, nyakamon sállal állok mögötte, fejemen ugyanolyan sapka, mint az övé. Nem lehetetlen, hogy egy kicsit türelmet len is vagyok, amint ezt mondom: — Épp ideje lenne, hogy induljunk. Már úgyis elkéstünk. Mégegyszer a tükérbe néz, csalódottan és megvetően s hirtelen moz dulattal a fejébe csapja a sapkáját, anélkül, hogy figyelemre méltatná művét. Nem is néz a tükörbe, hozzám fordul és mosolyog. Indulhatunk. Csányi László Dal Legyen könnyű az álmod akár a felleg, a hó. Nem kell az estét várnod, álmodni nappal is jó. Fák sűrű sátora véd, levelük jó legyező. Violát küld rád a rét, hull a langy sziromeső. Aludj már: tente, tente, mintha csak szél ringatná, hintád és tücsök-zene zümmög az álmod alá. Bárdosi Németh János« Nevezetes évfordulók Június L 130 évvel ezelőtt nyitja meg Brunswick Teréz „Ángyaikért’! néven az első magyarországi óvodát Budán. Június 6. 1848-ban Óbudát egyesítik Budával. Június 7. 130 éve, 1828-ban rendezik Széchenyi buzdítására az első lóversenyt Pesten. 1858-ban, 100 éve született Jend- rassik Ernő fiziológus. Június 8. Tíz évvel ezelőtt, 1948- ban a Szovjetunió elengedte a hátralévő magyar jóvátétel felét. Június 10. Ezen a napon, tíz évvel ezelőtt, 1948-ban a minisztertanács lfogadta az iskolák államosításáról szóló törvényjavaslatot. Az ország- gyűlés hat nappal később, június 16-án szavazta meg. Június 18. Tíz évvel ezelőtt, 1948- ban ezen a napon írták alá a Lem gyel-Magyar Barátsági és Kölcsönös Segélynyújtási szerződést. Június 19. 130 éve, 1828-ban született Than Mór festőművész. Június 24. 1888-ban, hetven éve született Karinthy Frigyes író.
