Tolna Megyei Népújság, 1958. június (3. évfolyam, 128-152. szám)
1958-06-29 / 152. szám
1958 június 29. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG » Ismét olasz földön... TAUSZIG IGNÄC először 1918-ban járt Olaszországban, másodszor pedig az idén, négy évtizeddel később. És hadd tegyük hozzá mindjárt azt is, hogy akkor, mint „ellenség’’, most pedig mint barát lépett olasz földre. 1918-ban, mint a monarchia katonája taposta az olasz földet. „Csak előre, csak előre” — biztatták őket — meg kell hódítani Itáliát, mert bővíteni kell a császár birodalmát. Ott volt Piave-nél, amikor a monarchia már-már ujjongani kezdett, hogy övé a győzelem, meghódol előttük Olaszország és az olaszok kegyelemért könyörögnek majd, a győztesnek kijáró alázatos hangon. A háború szellemi előkészítése nem maradt hatástalanul az emberekben: sokan voltak ugyan, akik világosan látták a háború igazi lényegét, de sajnos, igen nagy volt azok száma is, akiket sikerült megtéveszteniük a háborús kalandoroknak és a magyar katonák közül is sokan azt hitték, hogy az olaszországi küldetésük szent, nemes, hazafias cselekedet. De a „hadműveletek nem sikerülj tek Piave-nél’’ — ismerték be végülis a 'monarchia urai és akit más nem, azt a kudarc, a vereség ráébresztette arra, hogy nem győzhet az a hadsereg, amelyik más népet akar leigázni. * MOST NEM MINT katona ment Olaszországba, hanem mint egyszerű magyar ember, aki felett az idő már Nem állhattam szó nélkül az esetet. Egyik községben az utcán arra figyeltem fel, hogy egy 10—12 év körüli fiú egy fiatal — nyilván a tavasszal ültetett — hársfa héját farigcsálta nagy buzgalommal. — Ejnye, kispajtás. Nem találsz más szórakozást. Miért bántod azt a fát? — Mi köze hozzá? — rántotta meg a vállát. Mindenesetre azért zseb- resüllyesztette a bicskáját. Valóban, nem sok közöm volt a fához. Nem vagyok falubeli, nem én ültettem a fát, nekem abból a fából előreláthatóan nem származik hasznom, mégis rászóltam a fiúra. Hogy miért? Azért, mert ezen a fiún kívül hány és hány van hasonló. Egy másik községben idős néni ment a tanácshoz hasonló panasszal. — Hivassák be a szülőket, mert a gyerekekre hiába szólunk, ott vannak a ház előtt a fiatal diófák, már mind letördelik. Ha rászólunk, csak kinevetik az embert. És 14—15 éves kamaszok, akiknek már lehetne annyi eszük, hogy ne törlassan kezd eljárni, nemsokára nyugdíjba megy és otthagyja a jelenlegi munkahelyét, a paksi biztosítót is. Két testvére vándorolt ki Olaszországba az első világháború után és azokat ment meglátogatni. De a testvérek meglátogatása mellett vágyódott arra a vidékre is, amelyiken 4 évtizeddel ezelőtt járt. Kíváncsi volt a tájra, arra a kis borbély- műhelyre, ahol borotválkozni szok-| tak. Kíváncsi volt arra a vidékre, ahol 40 éve emberek vérétől piroslott a föld és a sebesültek jajkiáltásaitól volt hangos a környék. Amikor egy étteremben, vagy egyéb helyen az olasz emberek megtudták, hogy a látogató magyar — tapsoltak és megszámlálhatatlan módon juttatták kifejezésre örömüket, sze- retetüket. Az egykori katonának szólt ez, aki maga is ott harcolt azon a vidéken, Piave-nél, amelyre oly sok anya, gyermek, feleség könnye emlékeztet? Nem Ez a sok taps, öröm, szeretet az egyszerű, békés magyar polgárnak szólt, aki régen óhajtott meleg családi látogatásra érkezett és aki ugyan nem értette az ő nyelvüket, de barátian szorított kezet az olaszokkal. Talán a tapsoló olaszok között is volt olyan, aki 1918-ban Piave-nél harcolt — a magyarok ellen. De any- nyi bizonyos, hogy nem volt köztük egy sem, aki azt mondta volna, hogy „zavarjuk éi innen ezt a magyart, deljék le a fákat — panaszkodott az idős néni. Bizony, bizony, elmúlott már a fásítási hónap, s vele együtt a fák becsülete is. Pedig akkor hány és hány úttörő ültetett fát nagy lelkesen, hogyha az megnő, emlegethesse majd: „Ezeket a fákat én ültettem.” És alig telik el egy-két hónap, amikor hasonlókorú társaik ugyanazokat a fákat letördelik, megcsonkítják. A felnőttek jórésze pedig mindezt szó nélkül hagyja. így aztán hiába van minden évben a fásítási hónap, hiába fáradoznak az iskolásgyermekek, felnőttek a faültetéssel, hiába a kiadás, ha egy év múlva ugyanazt meg kell ismételni. Nem elég a fát csak elültetni, arra vigyázni is kell, de erről rendszerint megfeledkeznek az emberek. Pedig van egy szép mondás a fákról, a gyümölcsfákról: „Az ember barackot ültet magának, cseresznyét a fiának, diófát az unokájának”. Ezért is kellene jobban megbecsülni a fákat a fiáknak, az unokáknak. (— b —) vagy verjük meg, mert mi még tartozunk a magyaroknak Piave-ért.” Nem, ezt nem mondták. Az egyszerű olasz emberek ilyet nem akarnak. Azok azt mondják és mondták, hogy „fogjunk kezet, legyünk barátok —, hogy ne kerüljön még egyszer sor Piave-re.” BEUTAZTA Tauszig Ignác Olaszország nagy részét a két hónapos ott-tartózkodása alatt. Mint mondja, mindenütt az volt a meglátása, hogy az emberek szeretik a békességet, a nyugodt életet, szeretik a szép ruhát, a műemlékeket a szerelmet, a jóízű borokat, szívesen fogadják a külföldi turistákat, maguk is szeretnek utazni. Az egyszerű rokon-látogató tehát ezernyi jelét láthatja annak, hogy az olasz népnek a legfőbb vágya nem a „Piave’’ megismétlése, hanem a békés élet. Milyen jó lenne, ha az olasz nagyurak — a vezetők — is így gondolkodnának. Mert bizony a vezetők nagy csoportja már nem így gondolkodik. Feszített tempóban fegyverkeznek. Támaszpontokat építenek. Támogatják a háborús politikát. Boda Ferenc Két hír a gyönki gimnáziumból Az 1958—59-es tanévben mező- gazdasági oktatást vezetnek be a gyönki gimnáziumban. A mezőgazdasági oktatást a termelőszövetkezettel közösen oldja meg a gimnázium tanári kara. A gyakorlati mun kához a termelőszövetkezet földterületet biztosít a tanulóknak s a gyakorlatok levezetésénél a szövetkezet agronómusa is segítséget nyújt. * A tanácsköztársaság megalakulásának negyvenedik évfordulójának megünneplésére a gimnázium tanulói is készülnek. A jövő évben rendezendő ünnepségekre összegyűj tik a felkutatható 1919-es gyönki eseményeket. A történelmi anyag felkutatására és összegyűjtésére 10 tagú brigád alakult a gimnázium tanulóiból, akik már a nyár folyamán hozzálátnak az anyag gyűjtéséhez. UJ GÉPEKKEL szerelik fel a Dombóvári Fatelítő Vállalatnál a parkettkészítő üzemrészt. A gépek üzembeállítása után újból megkezdik hulladékfából a parkettkészítést. A fásítási hónap után eím aiaiárt Ilyenkor nyár elején, amikor arannyá érett vetéseket ringat a szél, amikor búzavirágos barázdából röppen égre a pacsirta és megpendülnek az aratók kaszái, egy kedves, fájó emlék sajdul meg bennem, mintha a kaszapengésre rezonálna. Kedves, mert az apámat idézi, és szomorú, mert az apám hajdan kaszát markoló keze azóta örökre lehanyatlott. Az iskolai vakáció kezdete éppen összeesik az aratás megkezdésével. így, amikor az én városi osztálytársaimnak kezdődött a későig alvás, a strandolás, nekem az aratás. Amíg a markot nem bírtam el, kötelet terítettem a kéve alá. Azon az emlékezetes első aratáson is így volt. Hajnalban kelt az egész család. Apám miután elvégezte munkáját az istállóban, felrakta az előre elkészített, belocsolt zsuppköteleket a kocsiderékba, bátyám a lovakat fogta be, anyám pedig becsomagolta egész napi élelmünket, közben ellátta az aprójószágokat. Az én d.olgom volt megtölteni a nagy csöcsös cserépkancsót és egy nedves szénával bélelt kosárban elhelyezni, hogy meg ne melegedjen. Ez is a kocsiderékba került, végül mi magunk is felszálltunk és nagy porfelhővel a nyomunkban elporoszkáltunk a földünk felé. A földünk! Rettenetesen nagy dolog volt ez nekünk akkor. Egy éve kaptuk a szép ötholdas táblát, amelyet az uraságéból hasítottak le és apám az első évben búzát meg kukoricát vetett belé. Most pedig megyünk learatni az első termést. Nagy zötyögéssel kanyarodott fel a kocsi a dűlőút melletti akácfák alá, ahogy megérkeztünk. Lekászálódtunk és míg apámék a lovakat fogták ki, én anyámmal az élelmet és a vizes kancsót helyeztük biztonságba, hogy a nap rá ne süssön, hangyák bele ne másszanak. — Ez ugyan nem valami híres vetés — támaszkodott a felállított kaszanyélre a bátyám és fitymálva nézett végig a ritkás, vékonyszálú, rövidkalászú vetésen. — Elhanyagolták az uraság bérlői a földet, azért nem olyan jó a termés, mint kellene. De nézd, egy cseppet sem gazos, olyan tiszta búzánk lesz, mintha a galamb hordta volna össze. — Kelt védelmére apám a földje termésének. Több szó nem is esett, mindenki munkához látott. Bátyám szép szál, erős legény, nagyokat suhintott a kaszával, de a vékonyka búzaszálak elhajoltak, elcsúsztak a kasza éle alatt. Kuszáit lett a rend, amit anyám igyekezett mégis szép, szabályos kévékbe szedni sarlójával és rárakta a kötélre, amit én előre kiterítettem neki. Apám kötözte be utánunk a kévéket. Egyszercsak a bátyám éktelen káromkodással odavágta a kaszát a földhöz, hogy ő ezt a selyemszálú vacakot ugyan nem vágja tovább. — Majd én vágom — mondta apám csendesen és nem is volt mérges. Csak valami szomorúmeleg mosoly ült inkább a szemében, mint az arcán, ahogy felvette az eldobott szerszámot. — Ha nem is olyan gyönyörű, ez legalább már mind a miénk, nemcsak a hetedik, vagy a kilencedik kereszt, hanem mind! Érted!? — ekkor már keményen csattant a hangja. A bátyám persze értette, csak nem érezte ezt olyan boldog bizonyossággal, mint apám, aki egész életében a más földjén dolgozott Es nem látta azt sem, amit apám látott a soványka búzatáblája felett: az eljövendő évek dús terméseit. Másnap összecsomagolt és az aratás kellős közepén beállt sofőrnek. KADAR KATA Kialakulóban as új kultúra, a gyümölcstermelés paksi határ megyénk egyik legnagyobb szőlőtermő területe. De amíg például a szekszárdi borvidék fogalmába beletartozik öcsény és Sióagárd is, addig ott egész más helyzet alakult ki. Du- nakömlődön például — Paks közvetlen szomszédságában — nagyon gyéren foglalkoznak szőlőtermeléssel Ami szőiő van, annak is mintegy nyolcvan százaléka direkttermő, othello és nova. Arra, miért, nem alakult ki megfelelő szőlőkultúra Dunakömlődön, a nagy borvidék szomszédságában, részben azzal lehet magyarázatot adni, hogy annakidején a község lakossága — miért, miért sem, — nem merte vállalni a hazai szőlő- termeléssel járó kockázatot. Míg a paksi határ talaja homokos, addig itt kötöttebb a talaj, nagyobb a filloxéraveszély, a nova viszont mindennek ellenáll. A kömlődiek így csak olyan mértékben termeltek szőlőt, amit saját- magúk elfogyasztottak és maradtak inkább a szántóföldi termelésnél s mivel a kukorica „megy” itt, főleg azt termeltek. A kukorica itt még kedvezőtlen időjárás mellett is megfelelő termést ad. Néhány év óta azonban már új kultúra van kialakulóban, amely már a belterjes gazdálkodás felé vezet, és ez a gyümölcstermelés. Ennek megfelelnek az adottságok is, hiszen a község határa eléggé dombos, vannak olyan területek, amelyeket alig-alig lehet szántóföldi műveléssel művelni (Ráadásul ezeknek a területeknek jórésze az 1947-es évek után műveletlen maradt.) A sort a termelőszövetkezet nyi- tóttá meg. Négy évvel ezelőtt 23 holdas területen telepítettek gyümölcsöst, alma, szilva és meggyfával. Ebből mintegy 20 hold az almás — jonathán és rozmaring — ami szépen díszlik ezen a vidéken. A rákövetkező években a szövetkezet még három hold körtével növelte a gyümölcsöst. Az idei terveikben újabb három hold gyümölcsös telepítése szerepel. Földterületük egyrésze vizenyős, és mivel a birs kedveli az ilyen talajt, a három holdat birsalmafával ültetik be. így összesen 29 hold gyümölcsössel rendelkezik majd a termelőszövetkezet. A fák a következő években már termőre jönnek. Nem jelent majd nagy gondot a termés értékesítése sem, hiszen a szomszédban van a konzervgyár, az alma pedig bel- és külföldön egyaránt keresett gyümölcs. — Hogy milyen lesz a várható jövedelem a gyümölcsösből, arról még nem beszélhetünk — mondja Uhrin Vendel, a szövetkezet elnöke. — Azt főleg a termés mennyisége határozza meg évenként, de biztosak vagyunk abban, hogy beválnak a számításaink és nagyobb jövedelmünk lesz ezekről a területekről, mintha egyebet termelnénk. 'Tavasszal aztán az egyéni gaz- "*■ dák is követték a szövetkezetei: Timár Sándor, Németh Imre, Cserenyecz István, Maródi János — összesen húsz gazda gyümölcstermelő szakcsoportot alakított és az Urgehegyen 40 holdas területen — jónéhány év óta műveletlenül, parlagon hevert — diófást telepített. A telepítés költségeit maguk, a gazdák fedezték. A csoport tagjai már azt tervezik, hogy a diófasorok közé ősszel mandulát ültetnek. — Ámbár — így mondják — mire a diófák termőre jönnek, már a termelőszövetkezetben leszünk. A termelőszövetkezet és az egyéni gazdák mellett most a földművesszövetkezet is foglalkozik gyümölcsfatelepítési tervekkel. Az öreghegyen mintegy 20 holdnyi terület hever parlagon évek óta. Ezt akarja beültetni a földművesszövetkezet őszibarackkal. Amennyiben a földművesszövetkezet is megvalósítja tervét, a községben néhány év alatt telepített gyümölcsösök területe megközelíti a száz holdat. Ez pedig annyit jelent, hogy a dunakömlődiek is szakítanak a megszokott gazdálkodási móddal, és — ha már a szomszéd hírnevéből nem jutott nekik — ők a gyümölcstermeléssel szereznek maguknak hírnevet. B. I. Mezőgazdasági gépészképző iskola Indul Údándon Adándon 1958. szeptember 1-én 2 éves mezőgazdasági gépészképző iskola indul 17—28 éves fiatalok részére. Jelentkezni lehet agusztus 1-ig az alábbi iratok beküldése mellett: 1. Általános iskolai bizonyítvány vagy másolat. 2. Orvosi vizsgálat alkalmatosságáról, valamint tüdő- és vérvizsgálati lelet. 3. Tanácsi igazolás szülők vagyoni helyzetéről. 4. Tanács vagy munkahely felvételi javaslata. 5. 2 éves mezőgazdasági gyakorlatról igazolás. 6. Felvételi kérvény. Az iskola ingyenes, teljes ellátást biztosít és ezenkívül tanulmányi eredményektől függően ösztöndíjat is kapnak a tanulók. Jelentkezéseket az alábbi címre kell beküldeni: Mezőgazdasági Gépészképző Szakiskola A d á n d Bűnügyi hírek Csömör László kistormás! lakos nyitvahagyott lakásából ismeretlen tettes ellopott 700 forintot, egy karikagyűrűt és egy pár fülbevalót 1400 forint értékben. A tettes kéz- rekeríjésére megindult a nyomozás. * Tatár Gyula foglalkozásnélküli nyirbogárdi lakos mint nyomozó jelent meg Kovács Sándorné duna- földvári lakos lakásán és házkutatást tartott azzal az indokkal, hogy kincstári holmikat keres. Egy pár csizmára ráfogta, hogy az kincstári és Kovácsné félelmét kihasználva, 300 forintot kicsalt tőle ügyének „kedvező” elintézése érdekében. Tatár ellen megindult az eljárás. * Neiszter Gyula terményforgalmi alkalmazott, pálfai lakos ellen eljárás indult, mert 1957. őszétől fiktív nevekre állított ki vételijegyeket és egyéb csalásokkal megkárosította a vállalatot. A megállapítások szerint mintegy 15 000 forint kárt okozott. Pórusért betörők... Furcsa dolog történt a napokban három fiatal betörővel: bejelentették, hogy ellopták kerékpárjaikat,— és ezzel tolvajként leplezték le magukat. A három 16 éves ifjú ugyanis kerékpárján Bécs iegyik külvárosába karikázott, ahol be akart törni az egyik élelmiszer-üzletbe. A járókelők azonban megzavarták őket, de a helyszínre hívott rendőr már csak a három kerékpárt találta az üzlet közelében, melyeket bevitt a rendőrségre. Amikor a tevékenységükben megzavart betörők egy idő múlva visszatértek, nem találták a kerékpárokat. Ekkor odamentek a legközelebbi rendőrhöz és bejelentették a lopást. Nem volt szerencséjük ... Annál a rendőrnél tették a bejelentést, aki a három kerékpárt a rendőrségre vitte. Most azután a fiatalemberek a rendőr kíséretében ugyancsak a rendőrségre kerültek. Ott a vártnál lényegesen többet vallottak be: már négy betörést követtek el.
