Tolna Megyei Népújság, 1958. május (3. évfolyam, 102-127. szám)
1958-05-04 / 104. szám
IMS május 4. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 5 „...hogy helyreálljon a beteg és az orvos közötti kölcsönös bizalom66 A Szekszárdi Balassa János Kórház és Rendelőintézet orvosainak csatlakozása a borsodi orvosok felhívásához Közel öt hónapja, 1957. december 11-én tanácskoztak Szekszárdon a Tolnában dolgozó orvosok képviselői. A Balassa János Kórház kultúrtermében tartott értekezésen igen sok szó esett az orvosi munka tisztaságáról, becsületéről, az orvosi etikáról. Doleschall Frigyes egészségügyi miniszter a fenti problémáról szólva a többi között kijelentette: — Őszintéknek kell lennünk. Helytelen volna letagadni, hogy orvosok körében is észre lehet venni, hogy egyiküknek, másikuknak a saját zsebe fontosabb, mint a beteg érdeke, a dolgozó nép egészsége. A miniszter elvtárs beszéde nyomán a felszólaló orvosok legtöbbje, már a vitában elítélően nyilatkozott egyes orvosok megingott erkölcsi felfogásáról, s a megye orvosainak túlnyomó többségének a véleményét mondotta el dr. Sólyomvári sebészadjunktus, amikor a miniszter beszédére reagálva kijelentette: — A szekszárdi és Tolna megyei orvosok becsületes többségének nincs mit szégyenlenie. És amikor Prantner József elvtárs az MSZMP Tolna megyei bizottságának első titkára az értelmiség, közte az orvosok részére a párt bizalmát és jóindulatát tolmácsolta, a megyében működő orvosok legjobbjai örömmel üdvözölték az állam és a párt részéről megnyilvánult baráti gesztust, az orvosi fogadalom és az orvoserkölcsi felfogás tisztasága megóvására való baráti figyelmeztetést. Alig két hete, április 20-án lett ismertté a Borsod megyei Semmelweis Kórház és Rendelőintézet orvosi karának felhívása az orvosi társadalom hírnevének a becsületes orvosi munkával való megvédésére, s a Tolna megyei Balassa János Kórház orvosi kara szinte elsőként válaszolt a becsület útját védelmező borsodi felhívásra. A szekszárdi kórház legutóbbi főorvosi munkaértekezletén vitatták meg a borsodiak felhívását, s a főorvosok egyöntetűen foglaltak állást a beteg és az orvos közötti kölcsönös bizalom sürgős helyreállítása mellett. A főorvosi munkaértekezleten hozott határozatuk szerint az alábbi levelet küldik a Borsod megyei Semmelweis Kórház és Rendelőintézet orvosaihoz: — Csatlakozunk a Borsod megyei Semmelweis Kórház és Rendelőintézet orvosainak április 20-án a Népszabadság-ban megjelent felhívásához. Az általános és mindenkire kötelező orvosi erkölcsi gondolkodással mi is összeegyeztethetetlennek tartjuk, hogy a betegektől várható anyagi és egyéb juttatásoktól, vagy a beteg hivatali állásától függjön a betegek intézetbe való felvétele, kezelése és a velük való bánásmód. Nekünk is az a meggyőződésünk, hogy a magyar orvosi társadalom, amely a legnehezebb időkben is feladata magaslatán állt, túlnyomó többségében becsületes és hivatásának minden körülmények között megfelelő magatartást tanúsít. Nem vállalunk közösséget azokkal, akik az említett súlyos hibákat elkövetik, és ezeket a hibákat mélyen elítéljük. A tisztességes, legális orvosi magángyakorlatnak meg kell adni a védelmet, de a betegek közötti anyagi megkülönböztetés nem játszhat szerepet semmiféle orvosi ténykedésben. Mi is harcolni akarunk soraink megtisztításáért, hogy helyreálljon' a beteg és az orvos közötti kölcsönös bizalom, amely a jó és eredményes gyógyító munka elengedhetetlen feltétele — írják levelükben a Tolna megyei Balassa János Kórház és Rendelőintézet orvosai. (NAGY FERENC) Az állami élet idegközpont jóban Kívülről a város egy épülete ez is a sok közül, legfeljebb nem olyan régi, mint sok másik. Külsőleg nem látszik, hogy itt van Tolna megye állami életének idegközpontja. Hogy erről meggyőződhessünk, legalábbis egy kicsit itt kell élni ebben az épületben és figyelni az eseményeket, „ellesni’' azt a sok, néha jelentéktelennek látszó szálat — idegszálat —, amelyek szerteágaznak az egész megyében és valamilyen forrná ban összeköttetést képeznek a sokezres ember és az „idegközpont’‘ között. Összeköttetést a szó teljes értelmében véve: amikor valamelyik kis községi nádasházban, vagy éppen a városi bérházban a férj s feleség valamin problémázik, valamilyen gondja-baja van és az családon belül nem oldható meg, ezek a gondok végülis eljutnak ide és itt igyekeznek azokat megoldani. Ezt az idegközpontot emberek, a megye állami vezetői képezik a hivatali apparátussal együtt. Emberek, akiknek maguknak is van családjuk, akadnak családi gondjaik, de ezen túlmenően felelősek egy egész megye életéért, rájuk hárul az egész megye minden gondja-baja. Végighallgattam már jónéhány olyan tanácskozást, amelyen a megyét érintő különféle kérdésekben kimondották az „a’-t, vagy a „b”-t: döntöttek a legkülönbözőbb állami ügyekben. Azaz helyesbítek: az állami és az emberi ügyekben. A pontosság kedvéért ezt hozzá kell tenni, mert itt nem csak szorosan véve az „állami" ügyekben döntenek, intézkednek, hanem a legkülönfélébb emberi ügyekben is, amelyek így látszólag nem nőnek túl egy-egy család keretein. Ezek úgynevezett egyéni ügyek, de nálunk nagyon is hozzátartoznak az állami ügyekhez, kis részecskéik azoknak. Nem vagyok gyűlést kedvelő ember, de a Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának a szokásos kétheti ülé seit mindig a legnagyobb érdeklődéssel figyelem. Megszámlálhatatlanok azok a problémák, amelyek ezeken napvilágra kerülnek, amelyeket ismerniük kell a vb. tagoknak, hogy bölcsen tudjanak intézkedni. Az emberek bizalommal fordulnak ügyesbajos dolgaikkal a tanácshoz és ezért a bizalomért bizony minden nap, minden alkalommal meg kell küzdeni. Nos, nézzük, hogyan is küzdenek ezért a bizalomért itt az „ideg- központban.” A bogyiszlóiak szórakozni szeretnének, de nincs kultúrotthonuk. Az egyik vb. ülésen ismételten foglalkoztak ezzel a problémával. Jogos a bogyiszlóiak kívánsága, ha lehet, segíteni kell rajtuk. Az egyik helyen mutatkozott pénzmegtakarítás — ez felhasználható a bogyiszlói kultúrotthon felépítéséhez. De ez a pénz kevés. Tanácskoztak, majd elhatározták, hogy a Művelődésügyi Minisztériumon keresztül igyekeznek megszerezni a még hiányzó összeget —, hogy a bogyiszlóiaknak végre legyen kultúrotthonuk. Az öröklakások építésének ügye is szerepel az egyik jegyzőkönyvbein, másutt személyi ügyekről van szó. Egy vb. ülésen szó volt egy bizonyos intrika-ügyről is. Alaptalanul rágalmazott az egyik hivatalnok vezetőket — intézkedés történt az ügy kivizsgálására, végleges tisztázására. Minden kérdésben a legkörültekintőbb vita, mérlegelés után hozzák meg a szükséges határozatot. Ezt az intrika-ügyet „egyszerűen” elintézhet ték volna például azzal, hogy elbo- csájtják az illető hivatalnokot. De nem ezt tették, hanem körültekintően megvizsgálják az ügyet és megadják a lehetőséget, hogy az illető kijavítsa hibáját. Nagyon sok levél érkezik a Megyei Tanácshoz a megye lakosságától. Ezeknek nagy része kérelem, panasz. Igen sok panasz, kérelem a megyei tanácstagok fogadóóráin keresztül jut el ebbe az épületbe. Megnéztem néhány ilyen kérelem sorsát. Volt olyan is köztük, amikor a „beadvány” hátterében nem egyéni érdek volt, hanem pusztán a közösség érdeke. A Paks melletti Cseresznyés pusztaiak például felhívták a fogadóórát tartó tanácstag figyelmét arra, hogy környékükön egy nagykiterjedésű, homokos terület van, amelyet nem művelnek s valahogyan hasznosítani kellene. Már folyamatban van a hasznosítása — erdősítik. Egy másik Cseresznyés pusztai javaslat szerint bővíteni kellene az itteni iskolát és van ott olyan romos épület, amelyet nagyszerűen tudnának hasznosítani az iskola építésénél. Ennek nyomában is elindult itt az „idegköz- pontban” az intézkedés: az iskolamegépítésére az idei évben ugyan már nem tudnak pénzt adni, de jövőre előreláthatóan igen, és így feltétlenül hozzá kell fogni a romos épület hasznosításához. Mivel fokozottan tovább romlik és rendszeresen lopkodják az anyagát, intézkedés történt, hogy bontsák le és szedjék ki belőle az értékesíthető anyagot, hogy majd felhasználhassák az iskola építéséhez. Sorolhatnánk tovább az ilyen dolgokat akár egész újságoldalakon keresztül ... Ezek viszonylag kisebb jellegű problémák azokhoz képest, amelyek az egész megyét érintik, de ezeket is körültekintő alapossággal intézik, hiszen az emberek érdeke ezt megkívánja, szükségessé teszi. Van még egy másik megfigyelésem is ebben az épületben, ezeken a* vb. üléseken. Mégpedig az, hogy a tanácsnak igen nagy a tekintélye a dolgozók körében, s ezt a tekintélyt tovább igyekszik növelni, de ugyanakkor a tanács vezetőinek a munkája mentes a különféle ígéretektől s nem egy esetben igen határozottan elutasít egy-egy indokolatlan kérelmet. Kimondja nyíltan a nemet is, amikor a kérés törvénybeütköző, jogtalan és ez nem gyengíti, hanem éppen növeli a tanács népszerűségét a dolgozóik előtt, hiszen a dolgozók többsége tiszteli a törvényességet és szót emelne az ellen, ha az irányító állami szervek nem követelnék meg szigorúan azok betartását és betartatását. Elutasítottak például több iparengedély kiadására vonatkozó fellebbezést, mert a kérelmező iparosnak nincs meg a szükséges képzettsége. A dolgozók érdekében történt ez? Nyilvánvalóan, mert az építtetőnek nagy kára lenne abból, ha olyan emberek is rendelkeznének iparigazolvánnyal, akiknek nincs kellő szaktudásuk és rossz munkát végeznének a fizetés ellenében. így tehát természetes dolog az is, hogy amikor a tanács a törvényesség jegyében elutasít valamilyen kérelmet, az is találkozik a lakosság széleskörű helyeslésével, hiszen az is a lakosság érdekében történik. Boda Ferenc SZf YfMZf LEVEL Az „Örvény"-ről TJogyan foszlat szét napok alatt álomképeket, délibábokat, a valóság, a lágerélet kegyetlen, kiábrándító realitása? Nyolc óra törte-- netébe sűrítve nyolc ember, nyolc hazátlanná vált magyar történetét mutatja be a szerző. S a dráma végére érve, félreérthetetlenül nyilvánvaló, hogy csak két lehetőség van, vagy elsüllyedni az örvényben, ahová csak lefelé vezet út, vagy bármi áron megindulni visszafelé: — haza. Öröm új szerző, új darabját látni, tetézi az örömet, ha a darab mai életünk, mai problémáiról szól, s ezek után már csak egy dolog növelheti tovább a néző örömét, ha a darab — jó. És az „örvény” jó darab. Hibáival, fogyatékosságaival együtt, azok ellenére is jó. A társadalom különböző rétegeihez tartozó embereket mutat be, s úgy teszi ezt, hogy a darab folyamán elmondott szavaik nemcsak pillanatnyi helyzetükre adnak magyarázatot, hanem mintegy reflektorfényben bemutatják előző életüket, azokat a mozgató rugókat, amelyek hazájuk elhagyására ösztönözték őket. De az alakok megrajzolásában alaposabb munkát is végezhetett volna a szerző. Amilyen plasztikus Szabó István, Megyeri Ferenc és Annie alakja, annyira elnagyolt Takács bácsié, Gertrud Hu- beré, hogy Edit-ről ne is szóljak. Amilyen pergő és fordulatos a második és amennyire drámai, szinte roppanásig feszült a harmadik felvonás, annyira vontatott, ritmusta- lan az első. Nem könnyű feladattal birkózott meg a szerző az első felvonásban. hiszen hitelesen kellett bemutatnia egy disszidens-lágert, s ez csak félig-meddig sikerült. Túl sokat markol ebben a felvonásban, túlságosan sokat akar elmondani, s mindezt az első szótól az utolsóig nagy szavakkal, sziporkázó szellemességgel, kinyilatkoztatásszerű meg jegyzésekkel. Ez, valljuk meg, nem sikerült teljesen. De nem is sikerülhetett. Inkább a hangvételen kellett volna változtatnia, kevesebbet mondani, de azt alaposabban. Bizonyos, hogy a dramaturgia és a rendezés sokat tudott volna itt segíteni, sőt abban is, hogy az elnagyolt alakokat plasztikusabbá formálja, a sorsok megrajzolásának vonalvezetése határozottabb, erőteljesebb és kifejezőbb legyen. A legegységesebb, legszebb alakítást Vajay Erzsitől (Annie) láttuk. Egy színésznőt alakít, akit elnyel az örvény, amelyből menekülni szeretne, de erkölcsi ereje nincs hozzá. Ha minőségi sorrendet akarunk tartani a szereplők felsorolásánál, úgy a sorban Garay József (Szabó István) következik. Egészen naggyá nőtt a harmadik felvonás végére, csak első felvonásbeli modorossága zavart. A két fiatalt, akik végül is hazatalálnak Gyimessi Tivadar és Szlonka Márta alakították, kedvesen, minden póz nélkül, de annál több átéléssel, igazi művészettel. Alakításuk emlékezetes marad a nézőkben. Gerbár Tibornak (Megyeri Ferenc) emlékezetes percei voltak, harmadik felvonásbeli alakítása talán az egész előadás legnagyobb teljesítménye volt. Egyénileg még Feny- vessi Balázsról (Takács bácsi) kell szólni, aki többet adott, mint amire szerepe lehetőséget nyújtott. Hogy még jobb nem lehetett, arról nem ő, hanem a szerző tehet. A többi szereplők általában kielégítően oldották meg feladatukat, csak helyen- kint szürkék voltak. Az utóbbi idők egyik legszebb és legmaradandóbb emléket jelentő színielőadását nyújtotta a Faluszínház Szekszárdon az „örvény” bemutatásával. A mintegy háromszáz főnyi közönségnek remek színházi estében volt része. S igazán sajnálni lehet azokat, akik a darabot nem látták. Az új, mai életünket bernit■» tató darabokat a közönség egyrésze általában előítélettel fogadja. Bizonyos fokig azonban ez vonatkozik nemcsak a mai tárgyú darabokra, hanem a klasszikusokra is. Ellen* ben hallatlan méreteket ölt az operett és bohózatláz, a nemcsak műfajában, hanem tartalmában és minőségében is könnyű darabok döm- pingje. Ez ellen harcba szállni a legjobb fegyver: minél több jó klasz- szikus és mai témájú darabot bemutatni. S persze az is, hogy kialakítsunk egy állandó törzsközönséget a színielőadásokon, akik nemcsak a Luxemburg grófját látják, hanem a Romeo és Júliát és az örvényt is megnézik — ezt anélkül mondom, hogy a kettő között egyenlőségjelet akarnék tenni — s így módjuk nyílik összehasonlítást tenni, másrészt igényeik úgy fejlődnek, hogy idővel majd nem a Mágnás Miska lesz a „sláger”, egyszer majd megérjük, hogy Szekszárdon is két telt ház előtt játszik valamelyik színház Moliere-t. LETENYEI GYÖRGY Két hír a Tamási Erdőgazdaságból A Tamási Erdőgazdaság az elmúlt napokban két teherautó facsemetét exportált. A mintegy 20 000 kanadai nyárfát az erdőgazdaság teherautón szállította a csehszlovák határig és ott adták át a vevőknek. Az erdőgazdaság üzemi tanácsa tegnap tartotta második ülését. A többi között a takarékossági lehetőségekről, az első félévi tervteljesítésről, a dolgozókról való gondoskodásról és a munkaruhák igazságos és ésszerű elosztásáról volt szó. Ezt megelőzőleg az üzemi tanács tagjaiból és az erdőgazdaság szakvezetőiből külön bizottságot alakítottak, amely megvizsgálta, hogy hol, milyen módon lehetne takarékoskodni. A tizenhárom is hozhat szerencsét... ... legalábbis nálunk a tények bizonyítják ezt — mondja tréfásan Murányi elvtárs, a szálkai Fejlődés Tsz elnöke. — Bár távol áll tőlem, hogy a 13-as számnak babonás magyarázatot adjak, de ismétlem, nekünk ez a szám, illetve a 13 asszony tagúnk két munkáskeze, szorgalma nagy szerencsét jelent, őszintén szólva, nem is tudom milyen kifejezés lenne a leg alkalmasabb munkájuk, szorgalmuk dicséretére. — Nem becsüljük le a tsz férfi tagjait sem — folytatja az elnök —, mert ők is, helyesebben mondva mi is megtesszük a magunkét a tsz felvirágoztatásáért, de ezek az asszonyok ... És újból az asszonyok dicséretére kerül sor, de arról, hogy az asszonyok az elnök dicséretére méltóak is, személyesen is meggyőződhet bárki. — Az idén későn tavaszodott. A szálkai Fejlődés Tsz-ben is, mint másutt is összetorlódtak a tavaszi munkák — mondja Borbás Jánosné a női munkacsapat vezetője. — A télen a járhatatlan utak miatt csak részben tudtuk kihordani a trágyát a földekre. Amikor az út járhatóvá vált, a vezetőség úgy határozott, hogy vontatóval és teherautóval hordják a trágyát. Ekkor meg a férfi munkaerő hiányzott a le- és felrakodásnál. Nem sokat kellett biztatni az asszonyokat, hamarosan akadtak ajánlkozók és egy nap alatt 180 mázsa trágyát hordtunk ki, mi asszonyok versenyben dolgoztunk a férfiakkal. Murányi elvtárs mondta is másnap — az asszonyok ne menjenek ki trágyát hordani, mert ki vagyunk téve annak, hogy a kívülállók szóvá teszik: „a tsz-ben a nehéz munkákat asszonyokkal végeztetik.’“ Zám nénit, Borbásnét és a többieket nem lehetett lebeszélni. Vállalták és becsülettel el is végezték. Este pedig olyan nótázással tértek haza, hogy senki sem kételkedhetett abban, hogy az asszonyok ezt a nehéz, férfinak való munkát is szívesen vállalták. — Sokat dolgozunk — ezt Zám néni mondja —, de meg is van a hasznunk. Bármelyikünk padlását, kamráját meg lehet nézni. A padláson még most is van kenyérgabona és termény, a kamrában pedig olyan nagy disznóoldalasok és sonkák lógnak, hogy öröm nézni. És arról is beszélhetünk — veszi át a szót Borbásné —, hogy a háztájunk is rendben van. Nagy Dénesné tagunknak két kisgyermeke van és mégis megteszi a kötelességét otthon is, a tsz-ben is. Az elmúlt év végén 10 munkaegységet kapott jutalmul szorgalmas munkájáért. Nem lebecsü iendő a tsz-tagság háztáji gazdasága sem. Minden háznál van disznó, baromfi és tehén. Egyik-másik asz- szony 10 liter tejet is vihet naponta a csarnokba. A faluban arról beszélnek, ha a tsz-asszonyok nem vinnék a tejet a csarnokba, a tejátvevőnek sokkal kevesebb lenne a dolga. Szorgalmasan dolgozik a szálkai Fejlődés Tsz 13 nőtagja, akik munkájukért méltán megérdemlik a tsz vezetőségének dicséretét.
