Tolna Megyei Népújság, 1958. május (3. évfolyam, 102-127. szám)

1958-05-24 / 121. szám

4 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1958 május 24. Á II. osztályú bajnokságban is javában dúl a harc a végső helye­zésekért. A hajrá sok váratlan ered­ményt hozott. Technikai okok miatt az elmúlt héten is elmaradt a mér­kőzések eredményének a közlése, ezért az alábbiakban számolunk be két hét eredményeiről, a szövetség döntéseiről és a bajnokságok állásá­ról. Keleti csoport. A legmeglepőbb volt; az élmezőny­ben tanyázó Szedres mindkét fordu­lóban vereséget szenvedett. Előbb Nagyvejkén, majd Őcsényben vér­zett el. Ezzel szemben ellenlábasai: Dunaszentgyörgy és Cikó mindkél mérkőzését megnyerte. Kölesd hal játékosának eltiltása miatt játékos­hiánnyal küzd és teljesen vissza­esett a bajnokságban. A két forduló Május X1 —i forduló: Nagyvejke— Szedres 2:1, Decs—Sióagárd 3:2, Kö- iesd—Dunaszentgyörgy 2:6, Cikó— Gerjen 3:2, Zomba—Kajdacs 3:3. A Felsőnána—Öcsény mérkőzés 2:l-es állásnál félbeszakadt. Minthogy a mérkőzés a szövetség megállapítása szerint Öcsény hibájából szakadt félbe a mérkőzést a szövetség 2:l-es ered­ménnyel igazolta. Május 18-i forduló: Nagyvejke— Decs 2:0, öcsény—Szedres 3:2, Cikó —Felsőnána 5:0, Zomba—Duna­szentgyörgy 0:1. A Kölesd—Sióagárd mérkőzést közös megegyezéssel el­halasztották, a Kajdacs—Gerjen mér kőzésen nem jelent meg Gerjen, ezért a bajnoki pontokat Kajdacs kapta. > Iménye a következő. A bajnokság állása a köveik 1. Dunaszentgyörgy 19 13 3 3 56:26 29 2. Cikó 18 11 4 3 50:21 26 3. Nagyvejke 18 8 5 5 45:29 21 4. Öcsény 18 9 3 6 43:31 21 5. Szedres 18 9 2 7 43:25 20 6. Gerjen 18 6 6 6 42:41 18 7. Zomba 18 6 6 6 33:40 18 8. Sióagárd 17 8 1 8 38:30 17 9. Decs 18 6 3 9 39:35 15 10. Kölesd 17 5 1 11 38:46 11 11. Kajdacs 18 5 1 12 21:80 11 12. Felsőnána 19 4 1 14 19:63 9 Nyugati csoport. Simontornya tovább növelte elő­nyét, mert az eddigi második helye­zett Ozora, előbb Iregszemcsén, majd váratlanul Fürgédén is vereséget szenvedett. Emiatt Iregszemcse ke­rült a második helyre. Részletes eredmények: Május 11-i forduló: Nagytormás— Mucsi 2:0, Gyönk—Pincehely 1:1, Re- göljy—Kocsola mérkőzés elmaradt. A bajnoki pontokat a szövetség Re- göly javára írta. Iregszemcse—Ozora 2:1, Simontornya—Kisdorog—Juhé 9:1, Fürgéd—Szakály 8:0. Május 19-i forduló: Simontornya— Kocsola 6:0, Nagytormás—Gyönk 0:0, Regöly—Mucsi 5:1, Iregszemcse— Pincehely 1:1, Fürgéd—Ozora 2:1, Szakály—Kisdorog 2:1. A szövetség a korábbi fordulókban lejátszott és 5:5 arányban eldöntetlenül végződött Regöly—Kisdorog mérkőzés eredmé­nyét megsemmisítette és a bajnoki pontokat Kisdorog javára írta. A Kisdorog—Gyönk 3:0 arányban vég­ződött mérkőzés eredménye is meg­semmisítésre került és a szövetség a mérkőzés újrajátszását rendelte el. Mindezek figyelembevételével a baj­nokság állása a következő: 1. Simontornya 18 15 2 1 64:15 32 2. Iregszemcse 18 11 4 3 59:29 26 3. Ozora 18 10 3 5 47:20 23 4. Gyönk 17 9 3 5 36:28 21 5. Nagytormás 18 8 4 6 31:25 20 6. Pincehely 18 8 4 6 42:39 20 7. Kocsola 18 7 1 10 29:38 15 8. Fürgéd 18 6 2 10 26:25 14 9. Kisdorog—Juhé 17 6 2 9 39:49 14 10. Regöly 18 5 1 12 25:42 11 11. Szakály 18 4 3 11 32:66 11 12. Mucsi 18 3 1 14 11:65 7 Á megyei ifjúsági bajnokságban rendkívül érdekesen alakult a Szek- szárdon lejátszott Szekszárd—Tamási rangadó. A szekszárdi csapat széllel szemben ügyesen használta ki Tamá­si támadásai miatt fellazult védelmén keletkező réseket és széllel szemben is három gólos előnyt szerzett, noha az első gólt Tamási szerezte. Szünet után esett a játék színvonala, de így is élvezte a játékot a közönség. Ek­kora különbség természetesen nem volt a két csapat között, de 2—3 gól­lal feltétlenül jobb volt a szekszárdi együttes. A tamási csapatban is jóké­pességű játékosokat ismertünk meg, akik 1—2 év múlva jó utánpótlásul szolgálhatnak majd a tamási labda­rúgás számára. A többi mérkőzés eredménye: Dombóvár 1:3, Szek­szárd—Tamási 6:1, Kurd—Nagymá- nyok 2:2, Nagydorog—Dunaföldvár 2:3, Paks—Döbrököz 1:0, Máza—Fadd 3:1, Hőgyész—Bátaszék 3:0. A baj­nokság állása a következő: 1. Dombóvár 19 97:16 35 2. Szekszárd 20 105:21 35 3. Dunaföldvár 21 48:41 28 4. Tamási 20 69:42 26 5. Paks 21 46:32 26 6. Máza 20 55:22 25 7. Bátaszék 21 41:46 22 8. Hőgyész 19 55:60 21 9. Nagymányok 21 63:63 18 10. Fadd 21 55:58 17 11. Kurd 21 32:63 12 12. Döbrököz 21 23:93 8 13. Nagydorog 18 34:74 7 14. Váralja 21 24:116 4 MEGTELT. .. Még az elmúlt hét közepén egy IBUSZ plakátot olvashattak a szek­szárdi járókelők: Szekszárd, Me­cseknádasd, Óbánya, Kisújbánya, Füspökszentlászló, Zengővár-csúcs, Pécsvárad, Szekszárd útvonalon ter­mészetjárást rendez a TTIT-IBUSZ. Mint érdeklődésünkre az IBUSZ-nál elmondták, nagy az érdeklődés a természetjárás iránt és már a hét elején minden jegy elkelt. Szekszárd tói Mecseknádasdig autóbusszal, on­nan Óbánya, Kisújbánya, Püspök- szentlászlón és Zengővár ke­resztül Pécsváradig egy 14—15 kilo­méteres gyalogtúra lesz és Pécsvá- radról az esti órákban indul a ter­mészetjáró csoport autóbusszal Szekszárdra. Ezen a ter­mészetjáráson is — a két héttel ezelőttihez hasonlóan — a TTIT földrajzi szakosztálya elnökének ve­zetésével, előadásaival lesz a termé­szetjárás. A tervek szerint a jövőben rend­szeresen kerül sor hasonló termé­szetjárásokra és remélhetőleg tovább nő a természetjárók száma és egy társasgépkocsi helyett legközelebb már két társasgépkocsi is kevés lesz. SZOMBAT—VASÁRNAPI SPORTMŰSOR LABDARÚGÁS: NB II: Szekszárd-Sztálinváros du. 5 órai kezdettel, előmérkőzés nem lesz. További mérkőzések: Szombat­hely—Láng Gépgyár, Budafok— Székesfehérvár, Pécsi VSK—Nagy­kanizsa, Sopron—Zalaegerszegi TE, Veszprém—Kaposvári Kinizsi, Ka­posvári MTE—Oroszlány, Zalaeger­szegi Dózsa—Mosonmagyaróvár, Győr—Délbudai Spartakusz. Szabad­napos: Pécsbányatelep. NB III: Simontornya—Baja 16.30, Pécsi BTC—Szigetvár, Kaposvári Textiles—Dombóvár, Csurgó—Bony- hád, Nagykanizsai Vasutas— Nagyatád, Nagykanizsai Építők—Mo­hács, Tolna—Pécsi Vasas 17.30, Ka­posvári Dózsa—Pécsujhegy. Most dől el majd, hogyan bírják csapa­taink az NB III. hajráját. A simon- tornyai rangadón a vendégcsapat, az esélyes. A többi mérkőzésen igen nagy küzdelem várható, de minden együttesünknek van reménye pont­szerzésre. Megyei bajnokság: Bátaszék—Döb rököz 17.00 (Majoros), Tamási—Paks 17.00 (Kovács J.), Dunaföldvár— Szekszárd 17.30 (Fejér megye), Dom­bóvár—Nagydorog 17.00 (Csima), Nagymányok—Váralja 17.30 (Bese- nyei), Fadd—Kurd 17.00 (Jóna), Hő­gyész—Máza 17.15 (Berta). A mér­kőzések előtt a sportkörök ifjúsági csapatainak bajnoki mérkőzésére kerül sor. II. osztályú bajnokság: Gerjen— Zomba 16.00 (Paulai), Nagyvejke— Kajdacs 14.00 (Izing), Dunaszent­györgy—Cikó 16.30 (Ligeti), Felső­nána—Kölesd 16.30 (Bihari Gy.), Szedres—Decs 16.00 (Bencze), Pin­cehely—Regöly 16.00 (Söllei), Mucsi —Gyönk 16.30 (Csipák), Kisdorog— Fürgéd (Csuma), Nagytormás—Sza­kály 15.30 (Schnierer), Simontornya —Ozora 14.30 (Szabó), Kocsola— Iregszemcse 15.00 (Váradi). III. osztályú bajnokság: Pálfa— Mözs 16.00 (Haracsi), Nagymányok— Alsóleperd 15.30 (Babits). KÉZILABDA: Szünnap lesz a megyei középisko­lai atlétikai bajnokságok miatt. ATLÉTIKA: Szombat—vasárnap Szekszárdon a megyei középiskolai atlétikai baj­nokság. ÖKÖLVÍVÁS: Komlón : Komló—Szekszárd fel­nőtt Cs. B. mérkőzés. TORNA: Országos középiskolai tornászbaj­nokságok Budapesten. '▼▼VYTYYTYYYVTYTTTYYTVTTVYYTTYTTTTTTT C^iípjeletu ! Értesítjük tisztelt vevőinket, hogy Szekszárdon a Szabó KTSZ folyó hó 26-án a Széchenyi utca 28. szám alatt beindítja a női mérték utáni, not­és férfi fehérnemű részlegét A legújabb fazonok és a leg­kényesebb igények kielégíté­sével állunk tisztelt vevőink rendelkezésére. .AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA GARAY FILMSZÍNHÁZ Május 22—25-ig: 1 Uj magyar film. Csak 16 éven felülieknek. Május 25, vasárnap 4 órakor: Riadó a hegyekben Román játékfilm. Előadások kezdete: Vasárnap: 4, 6 és fél 9 órakor. Hétköznap: 6 és fél 9 órakor. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt és a tanácsok lapja Felelős Kiadó: az MSZMP Végrehajtóblzotlsaga Szerkeszti a Szerkesztőbizottság Szekszárd. Mártírok tere 15—17 Telefon: 20 10. 20-11 Szekszárdi Nyomda Telefon: 21-21 Á szervező bizottságon múlik a szpartakiád helyi versenyének sikere Május 1-e óta megyénk sok közsé­gében megtartották már a szparta­kiád helyi versenyét. A közel 4 hetes tapasztalatok azt mutatják, hogy a jó eredmények ellenére vannak köz­ségek, ahol nagyon gyengén sike­rültek a helyi versenyek. Hogy csak egyetlen példát említsünk — annak ellenére, hogy a bonyhádi járásban jól mennek a versenyek — Kakas- don összesen 15 fiatal vesz csak részt a helyi versenyen. A falusi fiatalok nem szeretik a sportot? Nem! Ezt nem lehet mon­dani. A szpartakiádokon, ahol résztvettünk és beszélgettünk a fia­talokkal egyöntetűen azt mondták, hogy szívesen sportolnak, csak le­gyen aki vezeti őket, a versenyeket megszervezi, stb. Hogy ez mennyire így van, példa arra, hogy a faddi szpartakiád versenyen egy 45 év kö­rüli férfi és egy 16—17 éves leány — amikor már a súlylökés ’ végétért — elkezdték ők is dobálni. A lány egész jól dobált és mint kiderült, ha in­dult volna a szpartakiád versenyen, már azzal az eredményével a máso­dik lehetett volna. Végül megtud­tuk, hogy a 45 év körüli férfi és a szóbanforgó kislány apa és lánya. Mikor beszélgettünk velük, a kis­lány sajnálkozott, hogy nem indult a versenyen, de megfogadta, hogy a második fordulóban már ő is ott lesz a többi lánnyal együtt. A decsi szpartakiádon is találkoztunk olyan fiatalokkal, akiknek a szpartakiád verseny volt első nyilvános szerep­lésük. ök is úgy nyilatkoztak, hogy a jövőben is részt akarnak venni a sportolásban. Ezek a rövid példák azt mutatják, hogy a szpartakiád helyi versenyei szinte kizárólag azon múlnak — számszerűség szempontjából —, hogy a rendezőbizottság milyen fel- világosító, szervező munkát végez a fiatalok között. A hátralévő heteket a megye valamennyi községében jól használja ki a helyi rendezőbizott­ság, de ugyanez vonatkozik a járási rendezőbizottságokra is. Mint már mondottuk, vannak eredmények, de azok ne tévesszenek meg bennün­ket. Nem vakíthat el bennünket egy jólsikerült decsi, sióagárdi, vagy cikói szpartakiád, ugyanakkor ami­kor vannak községek, ahol a fiatal­ságnak csak 2—3 százaléka vett részt a versenyen. NY FILMISMER TETÉS ____ Egy halálraítélt megszökött (FRANCIA FILM) Az 1957. évi cannesi filmfesztivá­lon Robert Bresson „Egy halálra­ítélt megszökött” című filmjét a zsűri a „Legjobb rendezés” díjával jutalmazta. A sajtó a legnagyobb el­ismerés hangján írt a filmről, a leg­több kritikus azt tartotta volna he­lyesnek, ha a fesztivál nagydíját ad­ják a filmnek. A film cselekménye rendkívül fe­szült, a nézők szinte azonosulnak Fontaine-vel, a főszereplővel, aki a francia ellenállás katonája, a Gesta­po pribékjei elfogják és börtönbe ve­tik. Végül is sikerül a fiatal had­nagy szökése. A történet már ön­magában is megragadó, hiszen a szerző az életből merítette a témát A rendező amatőr színészekkel dol­gozott, mégis sikerült azokkal mély, meggyőző alakítást formálni. Az Humanité így írt a filmről: „Ez az elbeszélés egyike a legmegrázóbb emberi kalandoknak, amelyeket hosszú idő óta láttunk filmvásznon A film az akarat csodálatos telje­sítményének kifejezője s a szívóssá­gé, amelyet hőse tanúsít.” A filmet rövidesen bemutatják a Tolna megyei filmszínházakban is. 1 A Tolna megyei MEZÖSZÖV Vállalat a dunaföldvári földműves- szövetkezet bevonásával folyó hó 25-től 31-ig mezőgazdasági gépkiállítást rendez. Kiállítás helye: Dunaföldvár, Piac tér. A kiállításon megtekinthetők a hagyományos mezőgazdasági gépe­ken kívül, -korszerű mezőgazdasági gépek: kerti traktor és tartozé­kai, öntöző berendezések, villany darálók, villany motorok, házi vízellátó berendezések, motoros permetezők és porzók. A kiállítás ideje alatt szaktanácsadás és felvilágosítás. Feltétlen tekintse meg! APRÓHIRDETÉSEK FELHÍVJUK az intézmények, vál­lalatok, közületek figyelmét, hogy téli szénszükségletük biztosításacél­jából megrendelésüket, a II. és III. negyedévi beszerzésre, már most juttassák el hozzánk, hogy igényelt mennyiséget időben biztosítani tud­juk és a téli torlódásoknak ezáltal elejét vehessük. Pécs-Szekszárdi TÜZÉP Vállalat. AZONNALI belépésre keresünk szakképzett, lehetőleg tejipari gya­korlattal rendelkező gépészt és vil­lanyszerelőt karbantartó munkák­hoz. Jelentkezés személyesen, vagy írásban a vállalat személyzeti osz­tályán. Fizetés megegyezés szerint. Tolna megyei Tejipari Vállalat, Szekszárd, Széchenyi utca 37. FIATALOK jelentkezzetek vájár­tanulónak a Nagymányoki 504-essz. intézetnél. A tanuló idő 3 év. Felvé­telt nyerhetnek a VII—VIII. osz­tályt végzett, 15. évüket betöltött fiatalok. Bővebb felvilágosítást az intézetnél kapnak a jelentkező fia­talok. Jelentkezni lehet személyesen vagy levélben az intézetnél és a ta­nácsok munkaerőgazdálkodási osz­tályain. EGY darab Cormich gyártmányú traktor eladó. Érdeklődni lehet: Furkó-pusztai Kenderüzem, up. Bá­taszék. Hírlapárusításra Szekszárd területé­re a szekszárdi postahivatal áruso­kat vesz fel. Kereseti lehetőség 1000 forinttól felfelé. Jelentkezés a szek­szárdi postahivatal vezetőjénél. ELADÓ sürgősen 200-as DKW jó állapotban. Érdeklődni: Lengyel, Székely út 83. DUNAFÖLDVÁRON 2 szoba, konyhás családi ház mellékhelyisé­gekkel, kamra, raktár, pince, kút — beköltözhetően eladó. Méhes Ist­ván, Dunaföldvár, Kéri út 75. VILLANYMOTOROK 3—5 lo­vasig, villanykovács fújó garanciá­val eladók. Halas kiskereskedő, Ka­posvár, Berzsenyi utca 39. KISVEJKE községben 1958. május 27-én (kedden) országos állat- és ki­rakodó vásár lesz tartva. ELADÖ egy db magánjáró csu- kottfülkés szalagfűrész, jó állapot­ban. Ugyanott egy db kézitolós kör­fűrész. Érdeklődni csak hétköznapo­kon. Cím: Fóris István, Kölesd-Bor- jád, Tolna megye. ELADÓ Decsihegyen 2000 négy­szögöl fiatal, 1000 négyszögöl öreg­szőlő, príma cseréptetős épülettel, teljes felszereléssel 60 ezerért. Cím: Szekszárdi Hirdetőben. JOGÁSZI munkakörben teljes fog­lalkoztatottságra állást változtatnék. Telefon: Szekszárd 23—30.

Next

/
Thumbnails
Contents