Tolna Megyei Népújság, 1958. április (3. évfolyam, 77-101. szám)

1958-04-01 / 77. szám

ÎWS április 1. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 3 Legfontosabb as, hogy édesanyák vagyunk, 66 Egy szovjet asszony levele Mint egy cseppben a tenger, úgy mutatkozik meg egy-egy levélben a szovjet emberek érzései nemcsak hazájuk, népük, de más népek, köz­tük a mi hazánk dolgozói iránt is. Maga az alább közölt levél története is érdekes. Mária Obvszlenyikova a szovjet nők lapjának főszerkesztő­je 1957 januárjában megyénkben járt. Itt találkozott megyénk nőtaná­csénak titkárával, Takács Mihályné elvtársnővel. A vele való be­szélgetésről cikket írt a szovjet nők lapjában. Erre, ismeretlenül írt Ta­kács elvtársnőnek az egyik Szocsi melletti teaültetvényen dolgozó asz- szony, Natália Bagnics. Úgy gondoljuk az alábbi levélhez kommentár nem kell, hiszen az egy éve folyó levelezés egyetlen írásából is a sze­rénység, az önzetlen segíteniakarás világlik ki, melyet felszabadulásunk évei alatt a Szovjetunió részéről mindig is tapasztaltunk: MÁRIÁM, DRÁGÁM! Milyen örömet jelentenek nekem leveleid! Köszönöm, kedvesem a fényképet. Most Te mindig velem leszel, a bá­natban is, az örömben is. Nem fon­tos, hogy kilométerek ezrei válasz­tanak el bennünket, nem fontos, hogy különböző nyelvet beszélünk és nem tudjuk megérteni egymást ide­gen sgítség nélkül, nem fontos az sem, hogy különböző országokban élünk és személyesen nem ismerjük egymást. A legfontosabb az, hogy édes­anyák vagyunk, hogy közös néze­teink vannak az életről, egyforma gondolatunk, egyforma törekvé­seink és mi együtt, kéz a kéz­ben, ha különféle módon is, harco­lunk hazánk boldogságáért, a gyer­mekeinkért, odaadjuk minden erőn­ket és tudásunkat egyetlen célunk eléréséért — minden nép békéjéért és boldogságáért, a kommunizmus felépítéséért. Én világosan el tudom képzelni a Ti gyermekeitek örömét! Ez így van nálunk is. Meg kell mondani, hogy én általában nem választom szét az embereket nemzetiségük szerint, ha­nem jókra és rosszakra választom őket szét. Ha az ember jó, akkor le­gyen bármilyen nemzetiségű — hoz­zám közeláll, mintha testvérem vol­na és ha rossz, akkor mélyen meg­vetem. Most részletesen válaszolok a Te kérdéseidre: J. Mennyi nő van a szovhozban? Sok, pontosan nem tudom, de több van, mint 200. 2. Milyen munkákat végeznek? Az asszonyok egy részének magasabb képesítése (műveltsége) van és mint agronómusok, pedagógusok, irodai tisztviselők dolgoznak, s az óvodák­ban is. A többieknek nincs külön­leges képesítése és a teaültetvénye­ken dolgoznak, teát termelnek, ápol­ják azt és gyűjtik a tealevelet. 3. Hol laknak? Majdnem minden nő — a családosok — férjükkel és gyermekeikkel külön lakásokban vagy szobákban. Igen sok családnak saját háza van, gyümölcsössel és konyhakerttel, gazdasággal, (barom­fiak, kacsák, tehenek, disznók, mé­hek, stb.) Közösségbe, azaz együtt, egy szobában laknak csupán az egye­dülálló asszonyok és lányok nem több, mint 2—3 nő egy szobában. 4. Milyen kulturális lehetőségek vannak az asszonyok számára. Ná­lunk a szovhozban van egy szép klub gyakran van mozielőadás, hangverseny, van egy szép nagy könyvtár, színjátszó csoport. Azok, akik nem szeretnek szóra­kozni, otthon foglalatoskodnak, aki amivel akar: hímeznek, varrnak, kötnek, olvasnak, a kertben dolgoz­nak, virágokat nevelnek. Hozzánk közel van Szocsi városa, mindössze 10 kilométernyire és itt sok kultúr- szórakozás van: mozi, színház, cir­kusz, virágoskertek, parkok. Nyáron majdnem mindenki a ten­gerre megy fürdeni, napozni! 5. Mit csinálnak a gyerekek? Reg­geltől 2 óráig iskolában vannak. Ta­nítás után játszanak, írják a leckét, segítenek a gazdaságban. Hetenként kétszer van a gyerme­kek számára mozielőadás. Az iskolá­ban különböző körök vannak: autó­szerelőkör, asztaloskor, énekkör, kézügyességi kör, ifjú természetku­tatók köre. A klubban van balett-kör, a kis­lányok és könnyű atlétikakor a fiúk számára. Az iskolában is, a klubban is van­nak gyermekkönyvtárak sok könyv­vel. 6. Hogy végzik az asszonyok a házimunkát? A nők nagyrésze dol­gozik. A munkaidő nálunk 8 óra, reggel 8-tól este ötig. A munka után a nők az otthoni munkát végzik, segítenek gyermekeiknek tanulni és elkészíteni a feladatokat, elkészítik a vacsorát, de mindig kerül legalább 2—3 óra szabadidejük is. A házi­munkában sokat segítenek a férfiak: fát hordanak, hasogatnak, vizet hor­danak, játszanak a gyerekekkel, fű- tenek, segítenek a terítésben. Ezenkívül a szovhozban van óvo­da és bölcsőde, ide hozzák reggel az anyák gyermekeiket és a munká­ból jövet, hazaviszik őket. Az óvodá­ban jó étkezést kapnak a gyerekek, tanítják őket játékokra, dalokra, a nagyobbakat előkészítik az iskolára, tanítják őket a betűk olvasására és írására, a számokra, számolásra pa­pírmunkákra (ragasztásra) stb. 7. Kivel dolgozom én? Igen kis és szerény hivatást töltök be, mint gép­író-titkárnő és egyáltalán nem va­gyok figyelemreméltó személyiség. Van-e lehetőségem a továbbtanu­lásra? Nincs. Először is én a háború előtt elvé­geztem a Pedagógiai Intézetet, de a háború alatt (Leningrad, blokádjá­nál) kétszer súlyosan megsebesültem a fejemen és ezáltal csökkentett ké­pességű dolgozónővé lettem. Tanul­ni még nem tudok ugyanez miatt az ok miatt, ugyanis fejem fáj és az is­meretek benne nem „helyezkednek el” tartósan, hamar elfelejtek min­dent. Ezenkívül nagyobb megerőlte­tésnél erős fejfájásom van. Szabad időmben résztveszek a színjátszókor munkájában, néha fel is lépek, szeretek hímezni és varrni, kötni nem szeretek, de tudok. Ke­veset olvasok a fejem miatt, de ál­talában nagyon szeretem a könyvet. Szeretem a színházat és gyakran vagyok színházban Szocsiban. Mária, Kedves! Én nagyon szeret­nék Neked valami jót tenni, juttatni valami hasznot a levelezésből, írd meg, mit tehetnék, mivel segíthetnék Neked. Lehetséges, hogy a Te munkádban sok kérdés van, ahol szükség van a mi tapasztalatunkra, hiszen mi már 41 éve a szovjet hatalom alatt élünk és én sokat elmondhatok Neked, amit fel tudsz használni a Te rríün- kádban. Egyúttal forrón hangoztatom, hogy igen becsülöm a Te barátságodat és büszke vagyok rá, nem is vagyok méltó hozzád, hiszen én nem va­gyok figyelemreméltó és semmivel sem tudok dicsekedni, nincs hírne­vem, se személyes különös érde­mem. Íme, ha nem ábrándulsz ki belőlem és tovább is barátkozni akarsz velem, engedd meg nekem, hogy írásban segítsek Neked a mun­kádban. Ifjúságomban én aktivista vol­tam, dolgoztam a nőtanácsban és ezért sokat tudok a szocializmus épí­tésének első lépéseiből és meg tudom osztani múlt tapasztalataimat. írj gyakrabban és többet a Te NATASÁD Utóirat: Lám, találtam egy rossz (utálatos) fényképet, de egyelőre legalább ilyet, mégis csak lesz vala­milyen elképzelésed a személyemről és azután lefényképeztetem magam és küldök jobbat! NATASA ÍREK Várható időjárás kedden estig: erősen felhős idő, több helyen eső, a hegyeken havazás. Mérsékelt, időnkint élénk északi-északkeleti szél. A hőmérséklet csökken. Várható legmagasabb nappali hő­mérséklet kedden északon 3—6, dé­len 6—9 fok között. — A Tolna megyei Vas és Mű­szaki Nagykereskedelmi Vállalat április 2-án, délután 6 órai kezdettel a Szabadság Szálló nagytermében a „Kiváló Vállalat” cím elnyerése al­kalmából ünnepélyes termelési érte­kezletet tart. — Nagy közönségsikere volt va­sárnap este Szekszárdon a Városi Művelődési Házban Kelényi György jazz táncrevűjének. Különösen egyes táncszámok kaptak megérdemelt, nagy tapsot. — A Bonyhádi Közgazdasági Tech­nikum növendékeinek kulturális te­vékenységének középpontjában áp­rilis 4. és május 1. megünneplésére való felkészülés áll. A harmadik osz­tály április végét hagyományos ta­vaszi tarkaestet rendez, a ballagó IV. osztályos tanulókat pedig május elején búcsúztatják. — Szombaton ülést tartott az MSZBT Megyei Elnöksége. Az ülésen megvitatták az eddig végzett munkát és a közeljövő feladatait, valamint 15 főről 36 főre egészítették ki az elnökséget. — A nagylétszámu iskolák takaré­kossági versenyében országosan első a Dombóvári Zrínyi Ilona Leány­iskola. Az iskola tanulói átlagosan eddig 172 forintot takarítottak meg, a nyári, nagy kirándulás költségei­nek fedezésére. A több éve náluk lévő versenyzászlót ebben az évben is el akarják nyerni. — A sárszentlőrinci KlSZ-szerve- zet fiataljai fásítási versenyre hív­ták ki a paksi járás valamennyi KISZ-szervezetét. A járási KISZ bi­zottság a verseny értékelésére ver­senybizottságot alakított, amely az értékeléskor az elültetett fa mennyi­ségén kívül figyelembe veszi többek között a munka minőségét és a fák további gondozását is. — A Szekszárdi Városi Légoltalmi Parancsnokság április 2-án, délután 4 órakor légoltalmi politikai estet tart, a Városi Tanácsház nagytermé­ben. Az est programjában a nem­zetközi helyzettel kapcsolatos beszá­moló és légoltalmi filmvetítés szere­pel. — A madocsai földművesszövet­kezetnek színjátszó csoportja és 25 tagú énekkara működik. Az énekkar és színjátszó csoport csereműsorokat bonyolít le: április 13-án Pakson vendégszerepelnék. — A Szekszárdi Garay János Gim­názium KISZ fiataljai ballada estre készülné^, amelyet előreláthatólag május végén rendeznek meg első ízben a tolnai gimnázium tanulói előtt. Ez alkalommal a magyar és világirodalom legszebb balladáiból adnak ízelítőt a vendéglátó tolnai gimnázium tanulóinak. — Dunakömlődön a helyi színjátszó csoport nemrég nagy sikerrel mu­tatta be a Burkus király című mese­játékot. Az együttes most Reményi: A nagy csata című történelmi játé­kának bemutatására készül. — A Bonyhádi Járási Művelődési Házban április 13-án délelőtt 10 óra­kor járási ifjúsági seregszemle és kultúrverseny kezdődik. A kultúrver- senyen 11 színjátszó csoport, két énekkar, öt zenekar, kilenc szavaló és tizenkét tánccsoport vesz részt. HELYREIGAZÍTÁS Lapunk március 20-i számában Ankét a társadalmi tulajdon védel­méről szóló cikkünkben téves infor­málás alapján közöltük: „Panaszkod­tak a minisztériumra is, hogy olyan gépeket is küld a vállalat megkérdezé­se nélkül (legutóbb fagyasztógépet), amelyet nem tudnak hasznosítani munkájukban.“ ... Nem fagyasztó­gép leszállításáról van szó, hanem egy dolgozó olyan újításáról, amellyel a jégverem előtt lehet jeget előállí­tani szállítási költségek megtakarí­tásával. Az eljárást a vállalat kipró­bálta, s miután nem vált be, nagy­ban nem alkalmazta és újítási díjat sem fizetett ki érte. Takarékosság — jobb gazdálkodás A varsádi gépállomáson arra a kérdésre kértünk választ Bozsó Já­nos főagronómustól, hogyan lehetne a gépállomáson a takarékosságon ke­resztül jobb eredményeket elérni, az önköltséget csökkenteni. A válaszból megtudtuk, hogy a gépállomás gaz­dálkodására, eredményeinek alakulá­sára nagy hatással van a fokozott takarékoskodás, amelyet a jobb munkaszervezéssel is el tudnak érni. Bozsó elvtárs többek között a követ­kezőket mondotta. — Az elmúlt évben előfordult, hogy gumikerekű gépeink két hó­naponként jöttek szervizre, vagy ve­zetőik csak akkor jelentkeztek, ami­kor komolyabb hiba volt. Éppen a takarékosság megvalósítása érdeké­ben elrendeltük, hogy valamennyi gumikerekű gépet hetente egyszer köteles vezetője szervizre behozni, így az esetleges hibákat hamarabb, kisebb költséggel ki tudjuk javí­tani. Huszonöt darab gumikerekű járművünk van, és tavaly például egy Zetor javítására anyagalkatrész költségére 9711 forint 32 fillért köl­töttünk, felhasználtunk 250 munka­órát és ezen felül a javításra kifize­tett munkabér 1561 forintba került. Ha ez a Zetor minden héten szer­vizen megjelent volna a múlt évben, akkor lényegesen kevesebbe került volna a javítási költség. A továbbiakban arról hallottunk, változtatnak az üzemanyag kiosztá­sán. A brigádvezető egyszemélyiig felelős a néki átadott üzemanyagért és azért, hogy ennek ellenértéke pénzben, elvégzett munkában jelent­kezzen. Figyelemmel kell kísérnie, ha valamelyik erőgépnél túlfogyasz­tás jelentkezik, hogy ez miből adó­dik. Megszűnt az, ha a traktorosnak elfogyott az üzemanyaga, akkor be­telefonál a központba, elfogyott az üzemanyag, nem tud dolgozni, gon­doskodjanak róla. Nincsen külön be­állítva jármű az üzemanyagellátásra, ezt minden egyes traktorosnak bri­gádon belül, saját magának kell el­intézni. Ezzel az elhatározással a rezsi költséget jelentősen tudják csökkenteni. A takarékossághoz tar­tozik továbbá az alkatrész költségek csökkentése, amelyet úgy tudnak el­érni, ha az előírt karbantartásokat valamennyi traktoros pontosan be­tartja. Egyszóval a varsádi gépállomáson is számos lehetőség van arra, hogy a takarékosságon keresztül csökkent­sék az önköltséget, jövedelmezőbbé tegyék gazdálkodásukat. B Juhi-pusztai útlöricsapat életéből Szorgos munka folyik a Juhé pusz­tai Petőfi Sándor úttörőcsapatban. A pajtások készülődnek a nyári tá­borozásra. A táborozás anyagi felté­telei már biztosítva vannak. Nagy igyekezettel tanuljuk a Morse ÁBC-t, akadályversenyt is kívánunk ren­dezni a jó idő beálltával. A verseny­pontok között szerepel: tábortűz­rakás, térképismeret, útjelek, szöveg- fordítás Morse-jelekkel és a legérde­kesebb szám, a szakács-verseny. A f verseny befejezése természetesen: [vacsora a szabadban. [ Nagy örömmel vettük a MÉH fel­hívását a papír- és rongygyűjtésre. Elhatároztuk, hogy a megye öt leg­jobb papírgyűjtő csapatának egyike a miénk lesz. A tizennégy pajtás már szorgalma­san gyűjti is a papírt és a rongyot. Az első hét nap alatt egy mázsa pa­pírt és rongyot gyűjtöttünk Össze. Az egy főre eső átlag már meghalad­ja a hét kilót. Jelszavunk: Gyújts annyi kiló papírt, ahány éves vagy. László Aladár úttörőcsapat vezető. társnak, a Párt Központi Bizottsága szervezési főosztályának helyettes vezetőjével, ezenkívül több tartomá­nyi, járási, falusi párt- és állami ve­zetővel folytatott beszélgetés során arra a meggyőződésre jutottak a kül­döttség tagjai, hogy helyes volt e mozgalom elindítása és a várt ered­ménnyel végződik. A legfőbb tanul­sága az, hogy a sokszázmilliós tömeg a párt mögött áll, meggyőződött po­litikájának helyességéről és a jobb­oldalnak nincs széleskörű bázisa a nép körében. Kínában — mint azt a küldöttség tagjai is tapasztalták, — igen sajátos körülmények, módszerek alakultak ki most a munkáshatalom időszaká­ban is. Ez vonatkozik az ellátó és ér­tékesítő szövetkezetek hálózatára is. Az első szövetkezetek már 1919-ben megalakultak és a Kínai Kommunista Párt 1931-től kezdve rendszeresen, tervszerűen kezdett foglalkozni a szövetkezetek szervezésével és a fel- szabadulás előtt már 13 millió tagja volt . a szövetkezeteknek. A kí­nai „földművesszövetkezetek” felada­ta elsősorban a kereskedelmi és fel­vásárló tevékenység, ezen kívül végez­nek bizonyos termelési és szolgáltató tevékenységet is. Kínában — a lenini elvek alapján — bizonyos mértékig más módszerekkel oldották meg a mezőgazdaság szocialista átszervezé­sét, mint nálunk, és ebből eredően a „földművesszövetkezetek” nem kap­tak olyan szerepet ebben a munká­ban, mint nálunk. Ugyanakkor igen széleskörű a kereskedelmi és a fel­vásárló tevékenységük. A felvásár­lást szerződéskötések alapján végzik. Ezt a feladatkörét, míg a küldöttség Kínában tartózkodott, még szélesítet­ték is: megszüntették a Városellátó Minisztériumot, amely a város élel­miszerellátását biztosította és fel­adatkörét megkapták a „földműves­szövetkezetek”. A küldöttség tagjai jártak dohány- fermentáló üzemben, amelyet a „földművesszövetkezet” üzemelte­tett. Háziipari és egyéb kisebb üze­mek is működnek a „földművesszö­vetkezetek” keretében. Ugyanakkor a szolgáltató tevékenységük is jelen­tős: fényképészetek. fodrászatok, javítóműhelyek működnek a „föld­művesszövetkezetek” keretében. A szövetkezeti élet szervezete itt is demokratikus alapon épül fel, mint nálunk. Bruttó nyereségük 70 száza­lékát jövedelmi adóként az államnak fizetik be, a megmaradt 30 százalé­kot pedig így osztják el: 55% tarta­lékalap, 10% osztalék a tagoknak, 5 százalék jutalmazás, premizálás, 10 százalék kulturális alap, 10 százalék beruházás, 10 százalék egyéb. Vissza­térítést a részjegyek után fizetnek, de vásárlási, vagy értékesítési vissza­térítés nincs. A kereskedelemben jelentős teret engedtek a vegyes-vállalatok műkö­désének is. Ez azt jelenti, hogy ami­kor egy magánkereskedő belépett ebbe a vállalatba, felértékelték álló és forgó eszközeit és azt beolvasztot­ták a vegyes-vállalatba. A bevitt tő­kéjének 75 százalékát 15 év alatt évi 5 százalékos részletekben megtérítik. Az ilyen kereskedő rendszerint a ve­zetésben is helyet kap olyanformá­ban, hogy együtt dolgozik az oda­helyezett munkáskáderrel. A keres­kedő kap a beosztása után fizetést, ezenkívül a bevitt tőkéje után is megkapja a megfelelő hasznot. A küldöttség meglátogatta Sangháj egyik nagyi áruházát, amelyik az­előtt részvénytársaságé volt, most pe­dig vegyes-vállalat. A vegyes-válla-. latban a legnagyobb részvényes maga áz igazgató, aki beosztása után havi 160 yuant kap, tőkéje után pedig havi közel 10 000 yuant. Legtöbb vegyes­vállalatnál azonban közel sem tesz ki ennyit a volt tőkések jövedelme. Említésre méltó még, hogy a munkastílus megjavítása során a szö­vetkezeti életben is több változást hajtanak végre. Mindenekelőtt csök­kentik az apparátus létszámát. A szö­vetkezeti központ apparátusának lét­számát például felére csökkentik, az egész szövetkezeti rendszerben az al­kalmazottak számát pedig mintegy 400 000 fővel kívánják csökkenteni. I (Folytatjuk.) Boda Ferenc

Next

/
Thumbnails
Contents