Tolna Megyei Népújság, 1958. április (3. évfolyam, 77-101. szám)

1958-04-04 / 80. szám

Szabad hazában Tizenhárom esztendővel ezelőtt, 1945 felejthetetlen tavaszán, sok- évszázados vágya teljesült népünk­nek. Amiért hazánk legjobbjai, Rá­kóczi kurucai, Kossuth honvédéi, az első magyar Tanácsköztársaság vöröskatonái harcoltak, de az egyen­lőtlen küzdelemben alulmaradtak az elnyomók túlerejével szemben, meg­valósult. A német fasizmus utolsó óráit élte, hordái pusztítva, rombolva menekültek a diadalmas Szovjet Hadsereg csapásai elől. Budapest. Bécs, majd a fasiszta fenevad bar­langja, Berlin fölött kitűzött vörös zászló hirdette a nagy győzelmet az emberi haladás legsötétebb erői fö­lött. Győzelem volt ez a magyar reakciós uralkodó osztályok fölött is, a hős szovjet katonák meghozták a magyar népnek is a szabadságot. „Három millió koldus országa“ volt Magyarország, ahol a néhány- ezer nagybirtokos kezében volt az ország földterületének több mint a fele. De negyvenöt tavaszán — ami­kor az ország nyugati felében még dörögtek az ágyúk, amikor még né­met csizma taposta hazánk földjé­nek egy részét, a Magyar Kommu­nista Párt szavára a nincstelenek hada megjelenik az urasági földeken. De most már nem éhbérért robotolni, nem a gazdagok vagyonát gyarapí­tani, hanem birtokba venni ősi jus­sát, a földet. „A föld azé, aki megműveli’“ — mondta a párt és rövid pár hónap le. forgása alatt a paraszté lett a föld. Elindulhatott a magyar falu a szebb, virágzó élet útján. Nincs olyan üzem, gyár az ország­ban, ahol a nép állama ne fordított volna az elmúlt tíz esztendő alatt sckszázezer, sokmiiíiő forintot a gyár bővítésére, újabb épületek emelésé­re, a gépi berendezés korszerűsíté­sére, szociális és kulturális létesítmé­nyekre. Uj zománcozócsarnok a Bony hádi Zománcmű vekben, futószalagok a Bonyhádi Cipőgyárban, új üzem­részek a Paksi Konzervgyárban, korszerű gépek a Dunaföldvári Ken­dergyárban, hogy csak néhányat em­lítsünk az elmúlt évek beruházásai­ból. Alig találhatók már meg a régi, egészségtelen munkatermek, amelye­ket majdnem mindenütt korszerű, világos, tágas épületek váltottak fel. Képünk a Simontornyai Bőrgyárat ábrázolja, amely többek között egy új talpgyárral gazdagodott az államo­sítás óta. Megindult a szocializmus építése a magyar falun is. A dolgozó paraszt­ság igazi jólétének távlatait mutatta meg pártunk akkor, amikor 10 esz­tendővel ezelőtt meghirdette a mező­gazdaság szocialista átszervezésének politikáját. Ez azonban nemcsak azt jelenti, hogy önkéntes elhatározás alapján mezőgazdasági termelőszö­vetkezetekbe kell tömöríteni az egyé­nileg dolgozó parasztokat, hanem az ország lehetőségeihez mérten a leg­nagyobb segítséget kell adni a pa­raszti termelés korszerűsítéséhez. Traktorok, kombájnok, egyéb mező- gazdasági gépek ezrei jutottak év­ről évre a falunak. Parasztfiatalok tízezrei sajátították el a jobb és könnyebb munkát jelentő korszerű gépek kezelését. •• Üdvözöllek benneteket, magyar barátaim ! Irta: B. Jefimov, az OSZSZSZK érdemes művésze, a Szovjet—Magyar Baráti Társaság vezetőségi tagja £945 emlékezetes évében utaztam Magyarországra, nem sokkal az­után, hogy elhallgattak az ág yúk. Láttam az utcai harcok tüzétől megperzselt Budapestet is. S a gyönyörű város még akkor is megőrizte büszke szépségét. Az egész országgal együtt, a főváros is felemelkedett a romokból, mert telve volt energiával mert élni akart, mert hitt erejé­ben. Azóta a magyar nép a sikerekben gazdag, alkotó munka esztendőit hagyta maga után. Testvéri együtt működés alakult ki Magyarország és a szocialista tábor más országai között, még inkább erősödött a magyar és a szovjet népek barátsága. Megismertük egymást és kicseréltük azo­kat a tapasztalatokat, amelyeket a munkában az építésben, a tudo­mányban és a művészetben szereztünk. Népeink az egységes cél és a kölcsönös megértés szellemétől áthatva, síkraszállnak a béke, a haladás és a demokrácia ügyéért, s meggátolják a világ rendjének megváltoztatásáról álmodó imperialisták próbálkozá­sait. S a mi ügyünk győzni fog! A béke és a demokrácia ellenségei tehe­tetlenek népeink acélkemény egységével szemben, amely Marx és Lenin magasztos eszméiből meríti erejét. Boldog vagyok, hogy Magyarországra utazhattam és láthattam elbű­völő természeti szépségét, építészeti remekeit, s találkozhattam az egy­szerű, vendégszerető és tehetséges magyar emberekkel. Magyarország felszabadulásának ünnepén, mi, szovjet művészek együtt valamennyi szovjet emberrel szívünk mélyéből, őszintén kíván­juk a testvéri magyar népnek, hogy még nagyobb sikereket érjen el az erős, virágzó, békeszerető és szocia lista Magyarország építésében. Üdvözöllek benneteket, magyar barátaim! Három éves szívós belpolitikai harc, sok kisebb-nagyobb győzelem­mel előzte meg az 1948-as fordula­tot, amikor a párt-vezette baloldali erők a munkásosztály egységének megvalósítása után a földbirtokos osztály után, az eddigi legnagyobb csapást mérték a nagytőkére. Nem­csak a föld lett a parasztoké, hanem a munkások kezébe került a gyár is. 1948 március 25-én került sor — az eddigi eredmények betetőzéseként a száz munkásnál többet foglalkoztató gyárak államosítására, megkezdhet­tük hazánkban a szocializmus épí­tését. Képünk tíz esztendővel ezelőtt készült, amikor a Paksi Konzervgyár dolgozói ünnepelték a magyar mun­kásosztály újabb győzelmét. Ma már hiába keresné bárki a régi, egészség­telen épületeket, munkahelyeket. Tíz év alatt szinte új gyár épült a régi helyén. Mesterséges köd takarta a már'j beépített ágyúkat is. Egy-egy ágyú- ' óriás hosszú csöve lassú mozdula­tokkal kereste a célt, amelyet hol­nap megsemmisít. Mintha megany- nyi templomtorony hajlongana a sűrű, csípős-szagú ködben. Árboc hadiszállásának egyik fa­lára Budapest és környékének ha­talmas térképe volt kiszegezve. A térképen 900 négyszögcentiméter volt az, ami a valóságban egy négy­szögkilométer. Erre a térképre (me­lyen nemcsak minden egyes utca, de minden egyes budapesti ház is látható volt). Árboc vezérkari fő­nöke kékceruzával jelölte meg azt a széles, a Kerepesi temetőtől a Dunáig vezető utat, amelyet tüzér­ségi tűzzel kell szabaddá tenni. Egy asztalon Budapest domborművű tér­képe állott. Ezen vékony, ruganyos rézdrótok mutatták a pályát, me­lyet a nehéz és legnehezebb ágyúk lövedékei fognak befutni. — Valamivel több, mint hét négy­szögkilométernyi terület válik pusz­tasággá — jelentette a vezérkari fő­nök. A tábornok megköszönte a jelen­tést. A domborművű .térképen egy­két kisebb változtatást végzett. A vezérkari főnök a változtatásokat körzővel lemérte, aztán telefonon közölte a mesterséges ködben dol­gozó műszaki csapatok parancsno­kával. Mikor a vezérkari főnök elment, a tábornok telefonált Jászapátiba. Ott állomásozott a hadseregcsoport BUDAPEST parancsnoksága. A beszélgetés négy percig tartott. — Reggel öt óra harminckor! — mondotta Árboc Mihajlovnak, mi­kor a beszélgetést befejezte. — Reggel öt óra harminckor! — ismételte meg a parancsot Mihaj- lov. Ügy lesz, tábornok elvtárs! Éjfél után egy órakor Oldner Vla­gyimir főhadnagy érkezett meg po­litikai információkkal. Debrecenből jött, az ideiglenes magyar kormány székhelyéről. Vologyja összekötő tiszt — a magyar kormány mellett. Folyamatosan, részletesen szá­molt be a politikai helyzetről, — Debrecen életéről — a volt ellen­ségek baráti együttműködéséről. Nagyon derűlátó volt. — Tábornok elvtárs, mennyi erő és mennyi tisztaság van egy fel­szabadult népben! — mondta lel­kendezve. — Beszéltem magyar par­tizánokkal ... Itt Árboc félbeszakította: — Tud a magyar kormány arról, hogy Budapest jórészét ma napföl­kelte előtt porrálöjjük? Vologyja felugrott. Arca egy má­sodperc alatt halottsápadt lett. — Csak nem? Csak nem? — Ülj le és folytasd a jelentést! Vologyja eldadogta mondanivaló­ját. _ — A bombázás előkészületeiről és tervezett méreteiről jelentés ment Moszkvába — mondotta neki Árboc, aki a kapott politikai infor­mációra egy szó megjegyzést sem tett Mintha Budapesten elültek volna a harcok, csak itt-ott hallatszott egy-egy tompa dörrenés. Oldner főhadnagy éjfél után ket­tőkor autóra ült. Kettő és három között Árboc többízben felhívta a telefonközpon­tot. Tízszer is megkérdezte: Nem kerestek Jászapátiból? Nem? Ha keresnek — azonnal küldjenek ér­tem — a tüzérségi állásokhoz. Reggel háromkor kimentünk az ágyúk és tüzérek közé. Az éjszaka sötétjében és a mes­terséges ködben rőtvörösen hunyo­rogtak a villamos zseblámpák. Aa ágyúk nehéz, sötét teste beleolvadt a sötétségbe Árboc minden egyes ütegparancs­nokkal személyesen beszélt. A ne­héz és legnehezebb lövegeket je­lenlétében mégegyszer be kellett állítani — az előírt célpontra. Aa ütegparancsnok kezében lévő térké­pet zseblámpa világította meg. A sötétbe burkolódzott cél, az igazi, amely felé a hosszú ágyúcsövek meredtek, sejtelmesen fel-felmerült egy-egy pillanatra az égő házak lángjának sárgás fényében.

Next

/
Thumbnails
Contents