Tolna Megyei Népújság, 1958. április (3. évfolyam, 77-101. szám)
1958-04-04 / 80. szám
1958 április 4. TOLNA MEGYEI NEPÜJSAG 3 Két epizód a Szovjetunióból Több évtizedes elmaradást számol fel a Szekszárd Városi Tanács 1958. évi városfejlesztési terve Zűrökre felejthetetlen élmény számomra megismerni a szovjet embert hazájában, otthonában. Két epizód él bennem igen élesen. Az egyik Volocsinszk pályaudvaron, a másik Gorkiban a kolhozparasztok lakásán történt. Vonatunk állomáshoz közeledett, nem nagy hajlandóságot mutattunk megtekinteni az állomást, gondoltuk kisállomás talán nincs is semmi érdekessége. Tévedtünk. Mélyen megható volt az a látvány, amiben ott részünk volt. A község lakosai tudomást szereztek arról, hogy a magyar békevonat keresztül halad s erre többezer ember, öregek, fiatalok kijöttek fogadásunkra. Alkalmunk volt megismerni a szovjet embert egészen közelről. A szerete- tet, más nemzet iránti megbecsülést tükrözte a többezer emberből álló tömeg. A virágok tömkelegével halmoztak el bennünket, amellyel ki akarták fejezni azt a határtalan sze- retetet, ahogyan a magyarokat szeretik. Mélyen él a szovjet emberekben a más népek iránti tisztelet és megbecsülés, amelynek nem egyszer tanúbizonyságát adták. Legmeghatóbb volt, amikor az egyik pionírlányka leoldotta nyakáról a piros pionírkendőjét, s nekem adta. Nem értettem meg a szavakat, de a mozdulata, s heves kézfogása kifejezőbb volt minden szónál. Tíz nap múlva, mikor már hazafelé jöttünk, ugyanaz a tömeg várt bennünket és a kis Vera már mint ismerőst keresett, s köny- nyes szemmel lobogtatta kendőjét, míg csak el nem mosódott a képe szemünk elől. P orki Moszkvától körülbelül 30 kilométerre van. Itt élt sokáig Lenin elvtárs, itt keresték meg őt szinte naponta a Gorki-i paraszValamikor, ezelőtt több mint tizenhárom évvel volt igazán puszta a puszta... Igen, mert Dalmand köz ség is ilyen volt akkor, végtelen puszta. Azóta a népi hatalom évei községgé formálták a régi pusztát. Eltűntek a közöskonyhás cselédlakások, helyettük jónéhányszáz kényelmes családi ház épült. S ezek a felszabadult idők, a hibák ellenére is, nevelték, formálták az embereket is. A nők is felszabadultak, s a nötanács keretein belül Í3 tevékenykednek. Az év elején főzőtanfolyamot szerveztek az asszonyok és lányok részére, hogy még változatosabb, ízletesebb legyen a családok étkezése. Ki törődött azelőtt a cselédekkel, csak a látástól-vakulásig tartó robot jutott osztályrészül. Nemrég fejezte be az állami gazdaság az ezüstkalászos tanfolyamot, hogy ezzel is segítse a mezőgazdasági termelést. A gépállomás a napokban renőetok, s beszélgettek vele. Itt alakították ki a 6 településből álló jelenleg 1200 taggal működő Lenin kolhozt. A kolhoz területén 4 kultúrház van, amely mind könyvtárral, mozival és klubhelyiséggel rendelkezik. Megkérdeztük a kolhoz elnökét, hány nő dolgozik a kolhozban: „A tagság 75 százaléka a nő — volt a válasz — és az összes zoótechnikus, agronómus nő.” A kolhoz területén ezenkívül orvosi rendelő és iskola van. Megkérdeztük milyen időközben és hogyan választják a kolhoz elnökét. Erre a válasz az, hogy minden négy évben van választás, mikor összehívják az összes tagságot, s javaslatot tesznek az elnökre. Ha az megfelel, újra rászavaznak. A Lenin-kolhoz elnökét most választották nyolcadszor meg és 1932. óta kolhoz-elnök. Nyilván a szakképzettsége és az emberekhez való viszonya olyan magas színvonalon áll, hogy szívesen dolgoznak az ő irányításával. 1957-ben magas kormánykitüntetés, a Szocialista Munka Hőse címmel tüntették ki és egy Pobjeda személygépkocsit kapott a kormánytól munkája elismeréséül. TLfikor megtekintettük a modern gépesített állattenyésztést, mi nők azt kértük, hogy a magunk által megjelölt házba szeretnénk De- menni és családi körben megismerni az embereket. — Semmi akadálya — mondja a kolhoz elnöke. Bekopogtatunk az egyik kis házba, amely kívülről semmiben sem különbözött a többitől. Egy kedvesarcú fiatal nő nyitott ajtót. Mikor megmondottuk kik vagyunk és honnan jöttünk, örömében és zavarában elpirult. — Most jöttem haza a munkából — mondta ő és elnézést kért, hogy nem tud minket úgy fogadni, ahogy szezett be egy klubszobát a KlSZ-szer- vezet és a gazdakör részére. Otthont, és még hozzá jó otthont talál itt a népkönyvtár is. Azelőtt ilyenről még álmodozni sem lehetett volna. A fiatalság összefogásában nagy érdemeik vannak a pedagógusoknak is. Bükösdi János iskolaigazgatónak és Kelemen Gáspár helyettes igazgatónak. Odaálltak a fiatalok mellé és segítették őket. Az iskola egyik termében folyik a ping-pongozcis, a sakkozás, a másikban pedig Bükösdi Jó.nosné vezetésével próbálták a színdarabot, a jeleneteket. A próbák végén előkerült a hegedű, az igazgató játszott rajta, a helyettese kísérte, s még táncra is perdültek a fiatalok. Természetesen hosszú volt idáig az út, mert azelőtt nem egyszer törött ablaküvegek, rendetlenség jelezte az ilyen összejövetelek végét, s az előadások is csak többszörös szerepcsere után sikerültek, úgy ahogy. retne. Megkértük engedje meg, hogy megnézzük az otthonát. Mondanom sem kell, milyen boldogan mutatta meg a televíziót, amely mellett ott volt a nagy világvevő készülék is. — Óh, mi nagyon egyszerűen élünk — mondta — tudják? Nálunk első az ország gazdasági alapjainak megerősödése, a technika fejlődése, építkezések, a gépesítés és csak azután jöhet az egyéni érdek. Mi, szovjet emberek jól emlékszünk a cárizmusra, s arra, hogy nemcsak hogy rádiónk nem lehetett volna, de az én szüleim abban az időben a kecskével laktak egy fedél alatt. Az egész beszélgetés alatt a maga- biztosság, a hazaszeretet és a szocializmusba vetett mélységes meggyőződés jellemezte ezt az alig 30 éves asszonyt. Megkérdeztük tőle, mi a véleménye rólunk magyarokról. A népeket mi nem nemzetiségük szerint osztályozzuk, mondotta, hanem magatartásuk szerint. Meglepő volt tájékozottsága, olvasottsága. — Én ismerem a maguk Petőfijét — mondotta — és szeretem a verseit. Szabad időmben olvasok és nagyon kedvelem a kultúrmunkát, — tette hozzá. j?z a beszélgetés bebizonyított sok mindent nekünk. Ez az egyszerű parasztasszony, aki egész nap a mezőn dolgozik, szakít időt magának arra, hogy Petőfit olvassa és különösen jólesett, boldoggá tett bennünket, mikor azt mondotta, ismerem ám a Darumadár című magyar dalt. A könnyekig hatott meg bennünket ez az egyszerűsége mellett is mindenre kiterjedő figyelme, s azon igyekezete, amellyel nekünk örömet akart szerezni. T. M.-né A pedagógusok tevékeny segítsége nyomán változott meg ez a helyzet. Az iskolában a próbák és szórakozás szüneteiben s hazafelémenet fáradhatatlanul beszélgettek a fiatalokkal. Ennek nyomán fokról-fokra elmaradtak a veszekedések, féktelenségek, felelőtlenségek, modorta- lanságok. Ennek egyik legékesebb bizonyítéka volt a Sári bíró című előadás megrendezése. A fiatalok erre az alkalomra kijavították a kultúrterem székeit és zárait. Gondoskodtak arról is, hogy a nézők a legkellemesebben érezhessék magukat. Csak néhány szemelvény a volt puszta életéből, a felszabadulás utáni faluvá nőtt helység és lakói fejlődéséből. De már ez is mutatja, hogy érdemes melléjük állni és segíteni őket a további fellendülésben, csak érző szív, megértés, szerelet kell hozzá. paprika — megköszönte és csendesen beszélni kezdett. Nem értettük egymást, hiszen alig-alig tanultunk meg akkor még à—6 orosz szót. Hamarosan megtalálta azonban a módját, hogy szót értsünk. S ehhez nagy segítségre jött a cigaretta. Megkínált, amikor látta, hogy nem dohányzom, eljátszotta, hogyan kezdte apja minden szigora ellenére a dohányzást, hogyan kerülgette édesapját, hogyan rejtette tenyerébe apja elől az égő cigarettát. Egyszerre barátivá vált a hangulat, megtaláltuk a közös „nyelvet". S a közös „nyelv” lehetővé tette, ha korlátozott mértékben is, de szót értsünk. Hamarosan ceruza és papír is előkerült. Először közös témát találtunk. Azt rajzoltuk, amit éppen hallottunk, ami elénk került: tűzhely, virág, ab'ak, macska. A képek alá ő cirill betűkkel én pedig latin betűkkel írtuk a tárgyak neveit. A közös téma azonban a rajzban is egyre kevesebb lett, s ő pedig — gondolatai messze szálltak, s ezeket rögzítette a papíron — rajzolt, rajzolt, csak néha Az elmúlt napokban ülésezett Szekszárd város tanácsa. A tanácsülés meghallgatta és elfogadta Kalmár József elvtársnak, a városi tanács elnökének jelentését a vb. fontosabb intézkedéseiről, majd áttért az 1958. évi városfejlesztési tervjavaslat megvitatására. A vb. beterjesztett javaslata szerint a város egymillió négyszázezer forint bevételre tesz szert, amit a városfejlesztésre fordíthat. (Ehhez hozzájönnek még az állami vállalatok földművesszövetkezetek, TSZ,-ek adóköteles bevételük után fizetett hányad is.) A tanácsülés megállapította, hogy az 1958-as évre többségben azokat a legfontosabb feladatokat vette tervbe a tanács vb. ülése, amelyeket a tanácstagok már az előző tanácsüléseken felvetettek, megbeszéltek a választókkal. A javaslatban szerepel a többi között a lisztesvölgyi út biztosítása érdekében mintegy 25 betongát építése, a kimélyült útszakasz — mintegy 1500 köbméter földdel — feltöltése. Kiváló újítónak ismerik Bobály Józsefet, a Nagymá- nyoki Bányaüzemben. Három társával legutóbb olyan nagyjelentőségű újítást dolgoztak ki, aminek megvalósításával a brikett gyártást a jelenlegi termelésnek csaknem kétszeresére tudják majd emelni. A nagyjelentőségű újítás első gépegységét az ünnepek után indítják el próbajáratásra és a termelést fokozatosan kívánják emelni. Bobály Józsefnek és társainak újítása azért is különösen értékes, mert a jelenlegi munkaerővel kívánják megoldani a többtermelést. szólt, magyarázott. Amikor végzett, kérdően nézett rám. Kezembe adta a ceruzát, de én sok esetben csak kérdőjelet tudtam tenni a képek alá. S amikor másként már nem ment, ismét „eljátszotta“’ azt, hogy a rajzok mit mutattak. Arról szólt ez a „játék”, hogy a Szovjetunióban a gyerekek az iskolában megismerkednek a gépekkel, s amikor kikerülnek az iskola padjaiból, bánni tudnak azokkal. Azóta már tudom, hogy amik alá akkor csak kérdőjelet tehettem kombájnok, magánjáró traktorok, fejőgépek, aratógépek voltak. Eljátszotta azt is, hogy nálunk is egyszer így lesz: a szántóföldeket nem kell majd apró parcellákban művelni, hanem nagy gépek gyorsan végzik ott a munkát. Nem lesznek olyanok, akiknek minden jó megadatott, s másoknak csak a morzsa jut. Segítenek majd nekünk is. Az csak érthető, hogy 1944. decemberében szóbakerült a háború is. Nem tetszett neki sem, s arról álmodozott, ha majd vége lesz a háborúnak, hazamegy, dolgozik, építeni fog. S Villamosítani kell a javaslat szerint a csatári lakótelep ivánvölgyi részét, rendezni kell a hármashíd környékét. Szükségessé vált a vízvezetékhálózat bővítése is: az újtelepülési déli városrészben új nyomócsövet kell lefektetni és vízvezetékkel kell ellátni a Honvéd utcát is, 50 000 forint értékben hat utcában járdaépítés, illetve feljavítására tett javaslatot a vb. Mintegy 230 000 forint értékben kiépítik a Wesselényi utcát, fedett csapadékcsatornával, járda- szegéllyel, makadámúira!. A tanács vb. javasolta a Remete-tér rendezését, a József pusztai iskola felújítását, a palánki egytantermes iskola, valamint tanítói lakás építésének támogatását. Ä Tervben szerepelt a Honvéd utcai híd építése, a Dobó utca rendezése, próbafúrások a vízellátás megjavítására, a Marx Károly utca burkolatának javítása. Ezen kívül még a kultúrotthon, a sportpálya beruházásait, valamint számos más, kisebb jellegű munkálatokat tartalmazott a vb. előterjesztése. A tanácsülésen széleskörű vita bontakozott ki a javaslat felett. Huszcnketten kértek szót. Valameny- nyien egyetértettek a javaslatokkal, mert ezek régóta megoldásra váró problémák. Többen arról szóltak, Bogy a terv megvalósításával lényegében több évtizedes elmaradást számol fel a városi tanács. ' A tanácsülés végülis határozattá emelte a beterjesztett javaslatot. A tanácsülés szükségesnek tartotta azonban azt is, hogy a tervek maradéktalan megvalósításához megfelelő anyagi fedezettel rendelkezzék, ezért egy ellenszavazat ellenében, úgy határozott, hogy a városfejlesztési hozzájárulást 20 százalékban állapítja meg. A városfejlesztési tervről szóló vita számos tanácstagnak alkalmat adott arra, hegy elmondja, hogyan történt a felszabadulás előtt a „városfejlesztés." Akkor a „fejlesztés“’ arra volt jó, hogy „vitéz” Vendl polgár- mester szőlejéhez kövesutat, villany - hálózatot építsenek, s arra, hogy sok dolgozó feje felől elárverezzék a házat, mert a járda, amit a háza előtt építettek többe került, mint maga a ház értéke. Most közös teher a városfejlesztés, ami egy 9 holdas dolgozó paraszt esetén — akinek egy hold szőleje is van — csupán 400—450 forint többletadót jelent. A tanácsülés megválasztotta a városi népi ellenőrzési bizottságot és kötelezte, hogy az elkövetkező tanácsülésig milyen feladatokat oldjon meg. Az öttagú népi ellenőrzési bizottság a tanácsülés előtt letette az esküt. lerajzolta vázlatosan azt az épületet, amelyet megépít majd ha hazamegy a németek által lerombolt családi házuk helyett. Apja pedig a szántóföldeket muveîi majd. Mindössze másfél óráig lehetett nálunk. Nem tudom, hogy mi lett Alexandrovval. Visszatérhetett-e családjához, megépítette-e új otthonát, megnősült-e már és játszik-e gyermekével. Nem tudom, hiszen olyan sok áldozatot követelt a második világégés. Azt azonban tudom, hogy amit akkor jósolt, nálunk beteljesedett: gépek dolgoznak a határban, megszűntek a feudális nagybirtokok, termelőszövetkezetekbe tömörül a parasztság, a felnövekvő nemzedék megismerkedik a korszerű gépekkel, a modern technikával. Kihúztuk túlnyomó részben a tőkések lába alól a gazdasági bázist. Megvalósult az az ígéret is, hogy a szovjet emberek segítenek nekünk. Egy nagy nép baráti küldöttét ismertem meg a világégés kellős közepén Alekszandrovban, aki a fel- emelkedésről, a szegények boldogabb életéről hozta el hozzám az első üzenetet. K. Balog János Magas, atlétatennetű, szőke fiatalember volt, aki elig-alig töltötte be a 24. életévét. Zubbonyán ott csillogott a Komszomol jelvény. Derűs, vidám, mindig mosolygó ifjú volt, aki nagyon szerette az embereket és nagyon szeretett rajzolni. Ezenkívül még csak annyit tudok róla, hogy neve Alekszandrov volt. Ennyi az egész, ez nem sok ahhoz, hogy egy ember portréját megrajzolhassam, de arra bőségesen elegendő volt, hogy ma is, 13 év távlatából szeretettel gondoljak rá, a komszomolistára, a szovjet harcosra. * Esős, késő őszi napon, amikor csak olykor-olykor bukkant ki a nap a vastag felhőtakaró alól, Dunaköm- lőd felől megindultak a szovjet sereg egységei és délelőtt 9 óra körül elérték Pakson a Sánc hegy déli oldalát, a dunakömlődi utat. Gyalogszerrel jöttek, vállukon keresztül vetett géppisztoly volt, mások karabélyt vittek. Hátukon volt a ke- nyérzsákuk. Egysoros oszlopban ereszkedtek le a völgybe. Nem kellett támadástól tartaniuk, hiszen — s ezt ők a felderítőktől minden bizonnyal tudták — a németek és a magyar tábori csendőrök kiürítették állásaikat, amint akkortájt szokás volt mondani „tervszerű elszakadási Az első „üzenet" mozdulatot végeztek.'“ Az utca lakói putrijaikból kijöttek. Ott szomorko- dott mindenki a kapuban. A front két nap alatt Nyugat felé tolódott el, a községben a hadtáp telepedett le, s az első vonalból leváltott, pihenő harcosok. Megkezdődött a vén Dunán a pontonhíd építése. Itt pihentek meg a gépkocsizó egységek is rövid időre. Az egyik decemberi késő délutáni rövid pihenőre betért hozzánk Alekszandrov. Letelepedett a tűzhely mellé, hogy felmelegedjék. Egy pohár vizet kért, s közben elkészült krumplilevessel megkínáltuk. Odaült asztalunkhoz, s jóízűen fogyasztotta el a már vacsorának is beillő eledelt. Lett volna sokkal gazdagabb hely is, ahol megmelegedhetett volna és talán bőségesebb vacsora jutott volna számára, de ő jobban érezte magát" a község szegényei körében. Nem ment a 6—8 szobás lakásokba, a proletárokat szerette ... Amikor elfogyasztotta a levest — kissé szokatlan volt számára a törött. Dalmand él — művelődik
