Tolna Megyei Népújság, 1958. április (3. évfolyam, 77-101. szám)

1958-04-29 / 100. szám

TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 3 1958 április 29. Visszasírt szép idők... A minap népes csoport verbuvá­lódott össze a nagykónyi tanácsnál. Egytől-egyig kisparcellán dolgozó parasztok voltak, olyanok, akik 1956-ban léptek ki a termelőszövet­kezetből. S mert hivatták őket, el­mentek. Még rájuk nem került a sor, beszélgettek erről is, arról is. Az egyik, Bauer György 10 holdas gaz­da így szólt barátaihoz: — Kasziba Jóska, Barkóczi Jani, Ballkó Miklós mikor danutatok kö­zösen a kocsmában, nem láttalak benneteket mostanában ... Az anyá­tok szentyit, míg a csoportban vol­tatok, minden héten legalább egy­szer mulattatok. Hiányol ám benne­teket a kocsmáros, nem tudja telje­síteni a tervét. Miért nem mentek?... — Ne csúfolódj Gyuri, te is tu­dod, hogy nem lehet most... kevés a bankjegy, nincs idő. Amikor a csoportban voltunk, jobban ment, de hát most sokat kő dogozni, sok a fizetni való, nincs idő se, pénz se a danuláshó — adta meg a választ az egyik, Kasziba János. MELLETTÜNK a különleges bőr­szállító kocsin festett bőröket szállí­tanak a szomszédos raktárba. Kle­mencsics Antal, a Bőrgyár vixos mű­helyének művezetője a távolodó ko­csi után mutatva megjegyzi: — Ezeket a bőröket már az új cser zési eljárással készítettük, ezután csak ezt fogjuk használni, ez olcsóbb, meg jobb is, mint az eddig alkalma­zott cserzési eljárás. A hosszú munkateremben a gépek mellett tisztítják, vékonyítják, vasal­ják a marhabőröket, amelyekből ba­kancsokat készítenek majd. A műhelyben a vasalógép és í buffó-gép fel-felsüvöltő hangja hal- lik, munka közben keveset beszélget, tiek a munkások. Nem is igen tud­nak egymással szót váltani, mert na­gyon kell vigyázni a bőrre, hogy ne legyen selejtes, mert az nagy kár, hisz egy kissé, ha jobban bele sza­lad a kés tisztítás közben akkor több négyzetdeciméteres darabot kell ki­vágni és az egész bőrt le kell mi­nősíteni ... KLEMENCSICS ANTAL művezető ezután hosszasan beszél a bőrgyár­tási technológiáról, arról, hogy min­dig jobb és szebb bőröket akarnak adni a hazai cipőgyáraknak, meg exportra is jobbat akarnak küldeni. Azután minden fordulat nélkül ma­gáról beszél, hogy az elmúlt két év alatt négy fiatal ember tanulta meg mellette a szakmát. Jelenleg is a három műhelyrészvezető mellé, be­osztottak egy szakérettségizett fiatal­embert, hogy nagy gyakorlattal, ala­pos szakmai ismerettel biró főműve­zetőtől a legfontosabbakat sajátítsa el. — Mert tudja — folytatja — nem mindegy az, hogy ki tanulja a bőrős szakmát. Volt olyan tanuló, aki első látásra a legjobbnak látszott, fölé­Közbe rájuk került a sor elintéz­ték amiért mentek és ki-ki a maga dolga után nézett. Mi azonban né­hány nappal később tovább folytat­tuk a beszélgetést Bauer Györggyel saját lakásán. — Vissza sírjuk mi valamennyien a csoportot, mert ott jobb volt. Reg­gel 7-kor kezdtük a munkát, délután 6-kor meg már abba hagytuk. Most meg? ... — hajnalban megyünk és még 11 órakor is tesszük a munkát. Ha hiszik, ha nem, tavaly még tizenegy órakor is itt csépeltük a napraforgót az udvaron villanyfény­nél. A csoportban más volt a hely­zet. Ott néhány nap alatt elcsépelte a gép az egész évi termést. A cso­portban nem kellett hetekig húzni a kaszát. A gabonát learatta a kom­bájn, meg az aratógép, nekünk csak kepézni kellett, meg odatartani a zsákot, ahol folyott a mag. A takar­mánynak valót is lekaszálta a gép csak gyűjteni kellett. Most viszont kaszálhatunk, arathatunk hajnaltól nap estig, még sincs annyi, amennyi nyes volt és ez veit a veszte, mert nem fogadta meg a tanácsokat, a maga feje után csinált mindent, sok­szor úgy összekeverte a vegyszereket, hogy azokat a Sióba kellett borítani. AZ A MÖDSZER, hogy elmondom az újdonsült művezető jelöltnek, rr.it hogyan kell csinálni, azután ami­kor én intézkedem, akkor mellém hívom, nézze meg, csakugyan úgy teszem, mint ahogyan mondom, az­után rábízom a feladatok megoldá­sát, először még „tisztes’’ távolból figyelem, vajon jól adagolja-e a cserzőanyagot, s ha nem szükséges közbeavatkozni, akkor talán én örü­lök legjobban, mert látom, hogy olyan embert kaptam, aki szeret s akar egyedül intézkedni, dolgozni. SOK FÉLE FORTÉLYA, MÓDJA VAN annak, hogyan kell nevelni a fiatalokat, az üzemrészben sok olyan fiatal munkás van, aki szereti a szak mát., Jascsületesen dolgozik nyq'lc órát, de van olyan is, aki napköz­ben szívesen „beszélget“, míg gépe megy így munkájának kevés ered­ménye van. Tudja, ahány ember, annyiféle képpen kell velük be­szélni, megértetni velük a munka egyes, esetleg nem tetsző fogásainak elvégzését. Azt mondja, olyan egy művezető, mint egy tanító? Nem, még ennél is több; tanító, szakember, művezető, ha kell apa, ha kell barát, hogy ilyen vagyok-e, hát... mindegyiket csinálom, és legtöbbször sikerrel. Közben kikísér a műhely ajtajáig, ott még visszatekintünk a munká­sokra amint fényezik, festik, vasal­ják a bőröket, azután jó munkát kí­vánva Klemencsics Antalnak, a Si- montornyai Bőrgyár műszaki dolgo­zójának, kilépünk a műhelyből. a közösből jutott. Mondtam én ak­kor is, amikor hordták szét a cso­port vagyonát: — „Emberek ráfize­tünk mi még erre.” Így is lett. Most szeretnénk mindent visszacsinálni, de hát nem lehet, volt jószágállomány, nincs jószágállomány. — Már tavaly is hallottam, több volt csoporttagtól, hogy nélkülöz eb­ből is, abból is, meg én jó magam is így vagyok. Pedig tavaly még nem is volt olyan nagy a baj, hiszen a csoportból mindenki megkapta a takarmány- és gabonavetést. Nem is akármilyent kaptunk, olyan jól el­munkáltuk a földeket, megtrágyáz­tuk a vetés alá, hogy mindenkinek termett 16 q búza és 24 q árpa egy- egy holdon. Az idén meg jó, ha 5—6 q lesz. De nem is csuda, későn, ku­korica után vetettük többnyire a bú­zát. Egyszántásba kellett vetni, nem tudjuk most fejtrágyázni se. Én nem akarok nagyot mondani, de tudom, hogy nagyon sok volt csoporttag a jövő ilyenkor már a boltban veszi a kenyeret meg a lisztet, pedig a 8—10 hold földje mindenkinek megvan. De hiába igyekszünk, ipar­kodunk a kisparcellán nem tudunk annyit termelni, mint a közösben és kevesebb a jövedelem is. Én csak magamról beszélek. 5 évig voltam a csoportba^, átlagban egy-egy hó­napi jövedelmem 1200—1300 forint volt. Tudtam bútort venni, tudtam építkezni, a feleségem gyógyíttatta magát, most meg csak annyi van, amit éppen megeszünk. Miért nem alakítanak akkor szö­vetkezetei? — kérdeztük. — Az igazság az, hogy félünk a kezdeti nehézségektől. Hiszen meg­alakítottuk volna már az ősszel... szótak nekem már többen, hogy alakítsunk újra szövetkezetét. De én jó magam úgy vagyok, hogy én tu­dom mi az egy gazdaságot semmi­vel kezdeni. Két-három évig dol­gozhatunk, mire lesz valami, egy kö­zös gazdaságot nem lehet egy-kettő­re kialakítani, jövedelmezővé tenni. De a vége úgy is csak az lesz, hogy újra szövetkezünk. Azt is meg­mondhatom, hogy az elsők, akik be­lépünk mi leszünk, akik már voltunk ott, mert tudjuk, hogy ott mi a hely­zet. Máskülönben nem sírnánk visz- sza — adta meg a választ. A beszélgetést szerettük volna to­vább folytatni, de jött Bauer Györgyné, aki urát munkára invitál­ta, de még ő is elpanaszkodta, hogy milyen sokat kell dolgoznia, pedig beteges. Itt nincs pénz, hogy gyógyí­tássá magát... Csak egy esztendeig gazdálkodtak kisparcellán, akik 5 esztendeig vol­tak a közösben, de ez az egy év is elég volt arra, hogy meggyőzze őket: a közösben könnyebb és jobb. Ezt ma már nem szégyellik megmondani. Mi csak azt tanácsolhatjuk a nagykó- nyiaknak: minél előbb alakítsanak ismét közös gazdaságot. Igaz, hogy a kezdet nehéz, de segít az állam, és ha előbb elkezdik, előbb túljutnak a kezdettel járó nehézségeken. Molnár Lászlóné —ács— A „tanító44 0 — HÍREK L. — Május 10-én a Bonyhádi „Vö­— Majoson a közeljövőben meg­kezdik az idei községfejlesztési terv keretében a járdaépítést. 1441 négy­zetméter járda készül el, amelyhez rendelkezésre áll már 158 mázsa ce­ment. A községfejlesztésben szerepel még 300 méter hosszúságú villany­hálózatbővítés, az állami beruházás­ból történő hálózatbővítés mellett. — Harmincezer forintos költség­gel tatarozzák Janyapusztán az épü­letet, amelyben az iskola és a kul- túrház foglal helyet. A 30 ezer fo­rintból Í0 ezer társadalmi munka lesz, amelyet az ottani lakosság — egyéniek és tsz-tagok végzik majd. — Az utóbbi években nagyon sok új ház épült fel Tolnán, nemcsak az árvízkárosultak házai, hanem olya­noké is, akik saját erejükből épít­keztek. Az új házakból nem hiányzik a fürdőszoba, amelyet vízvezetéken keresztül látnak el vízzel. Az udvar­ban ásott kútból motorral szivattyúz­zák a vizet a lakásba. rösmarty“ Járási Művelődési Házban a cigány együttes közreműködésével cigányműsort és bált rendeznek. — Tolnán a május elsejei ünnepi műsor programjában úttörő-zászló­avatás is szerepel. A II. számú álta­lános iskola leány csapatának aján­dékoz zászlót a helybeli földműves­szövetkezet. — A Pécsi Nemzeti Színház május 9-én ismét Szekszárdra látogat: Só­lyom László: „A nyomozás érdeké­ben’’ című három felvonásos szín­darabját mutatja be a Városi Műve­lődési Házban. — Növekszik megyénkben a gyü­mölcstermő területek nagysága. Eb­ben az évben 226 hold gyümölcsöst telepítettek a megye termelőszövet­kezetei és egyéni gazdái. Dunaköm- lődön például saját erejéből negyven holdas gyümölcsöst létesített a 21 taggal megalakult gyümölcstermelő szakcsoport. A GYULAJI ASSZONYOK Közel egy éve lesz annak, hogy Gyulaj községben megalakult a nő- tanács, de a megalakult nőtanács nem működött. A régi lelkes és aktív asszonyok összejöttek ugyan több­ször, beszéltek arról, hogy tenni kel­lene valamit. Hallottak a Gyermek- város építéséről, látták, hogy a kör­nyező falvakban milyen szép és jó munkát végeznek a megalakult nő­tanácsok. Elhatározták az év elején, hogy ők is hozzáfognak a munkához, összehívták azokat a lelkes asszo­nyokat. akik segítségére lehetett szá­mítani. Első ízben 25 asszony jött össze az Uj Barázda Tsz irodájába, megbeszélték az Országos Nőkonfe­rencia anyagát és elhatározták, hogy összehívnak egy nőgyűlést. A január 23-án megtartott nőgyűlésre már 50 asszony jött el, kiegészítették a veze­tőséget és hozzáfogtak a munkához. Kiadták a téglajegyeket és az „egy marék toll“ mozgalom is beindult. A Gyermekváros meg­segítésére 10 párnát gyűjtöttek, huzattal együtt, ebből hat darabot az Uj Barázda Tsz asz- szonyai adtak. A gyűjtésben szép munkát végzett Faragó Jánosné, a nőtanács gazda­sági felelőse. Tartottak legutóbb egy nagyon jól sikerült bátyus páros bált, a bevétel­ből 1457 forintot adtak a Gyermek- város javára. Ezen a bálon az idő­sebb emberek is jól érezték magukat és azóta is beszélnek a nőtanács ál­tal rendezett bálról. Kérték az asz- szonyokat, hogy máskor is tartson a nőtanács olyan bált, ahol az idősebb emberek is szórakozhatnak. Ez a kér­dés késztette őket arra, hogy május elsejére „apák bálját” ter­veztek. Az előkészületek folynak, asszonyokból és férjekből össze­állított kultúrcsoport fog szere­pelni és a KISZ tánccsoportja szórakoztatja az apákat. Külön még a nőtanács vezetősége üd­vözli a férjeket. A bevételt szin­tén a Gyermekváros megsegíté­sére fordítják. — A IV. Nemzet­közi Nőkongresszusra, ami jú­nius elején lesz Bécsben, 300 db béketikettet íratták alá az asz- szonyokkaL Tizenkét asszony házról-házra járva beszélt az asszonyoknak a kongresszusról, céljáról és jelentősé­géről. Már különböző előadásokat is tar­tottak, közösen dolgoznak a KISZ- szel, a Hazafias Népfronttal, a Vö­röskereszttel, a Szülői Munkaközös­séggel. A Szülői Munkaközösséggel a gyermeknevelésről, a Vöröskereszt­tel pedig a gyermekparalízisról tar­tottak előadásokat. Az ünnepségekre és rendezvények­re is mozgósítják az asszonyokat, az április 4-i ünnepségen például közel 100 asszony vett részt. Május 1 méltó megünneplésére készülnek most az asszonyok, a többi között abban versenyeznek, hogy kinek a háza tája lesz a leg­tisztább és kinek a háza lesz szebben fellobogózva. Az eredményes és jó munkájukért dicséretet érdemelnek a nőtanács tagjai, mert olyan szépen összefogva tevékenykednek. Külön dicséretet ér­demel Kiss Tibomé, aki irányítja a községi nőtanács munkáját. A helyi pártszervezet továbbra is segítse mun kájukat, mert sok lelkes és áldozat­kész, fáradságot nem ismerő asz- szony van a községben, akik bevoná­sával még sokkal eredményesebb munkát tudnak végezni. Lóki Miklósné Vj házasok vagyunk Dalmandon már volt egyszer termelőszövetkezet s tagjai több mint 1000 holdon sikeresen gazdál­kodtak. A két év előtti októberi események azonban szétzilálták őket és hosszú ideig úgy nézett ki, hogy nem is alakulnak újjá. Az emberek azonban, akik már egyszer belekóstoltak a szövetke­zésbe, másképpen határoztak és Béke névvel új szövetkezetei ala­kítottak. Ez a nagy esemény ezév februárjában történt. Hozzájuk, az új tsz látogatására indultunk. — Tizenhárom taggal kezdtük a közös gazdálkodást és most har­mincán vagyunk — mondotta Kő­míves József, a tsz elnöke. Meg­volt a földünk, és valamennyiünk dolgozni akarása. Hozzá láttunk tehát a munkához. Készítettük a magágyat, vetettünk és ma arról beszélhetünk, hogy az elvetett cu­korrépa, zabosbükköny, tavaszi ár­pa és zab gyönyörűen sorol. Nehéz volt a kezdet a dalmandi termelőszövetkezet életében is. Nem csüggedt azonban a tagság és eddig ritkán tapasztalt határoza­tot foganatosítottak. Az alapító ta­goknak éppen úgy, mint az új be­lépőknek 1000 forintot kellett be­fizetni és ebből az összegből kezd­ték el a közös gazdálkodást. Ló- hermagot vásároltak, hogy vetni tudjanak és takarmányt vásároltak lovaik részére. Tervükben 20 da­rab kocasüldő és 10—12 darab vemhes üsző beállítása szerepel, amelyet vásárlásból év végéig 15 darabra szeretnének növelni. — Tudja, új házasok vagyunk — folytatta mosolyogva az elnök — nem sok mindenünk van még, de a tagság nagy igyekezttel dolgo­zik. Dolgoznak, pedig jól tudják, hogy cséplésig nem tudunk egy fil­lért sem osztani, nincs miből. A termelőszövetkezet elnökén kívül többen vagyunk a tsz irodá­jában s az emberek mind úgy vé­lekednek a jövőről, hogy majd igyekezünk és jövőre gazdagabbak leszünk. Van erre biztosíték is. El­sősorban a tagság szorgalma, a jó vetésforgó, a szerződött növények, a 15 holdas halastó, a daráló és nem utolsó sorban az 58 forint át­számított egymunkaegység érték. A tagság nem éppen könnyű do­log megoldására vállalkozott, mert 300 hold földjük legnagyobb részt párholdas parcellákban van, még­sem hátrálnak meg, folytatják a munkát ott, ahol másfél évvel ez­előtt abba hagyták. P. R. T akctrékoskod j unk I Az országgyűlés költségvetési vi- I tájában Antos István pénzügymi­niszter elvtárs a költségvetési javas­lat előterjesztésekor beszélt az egyé- ! ni pénztakarékosság fontosságáról is. I Rámutatott arra, hogy 1957-ben ata- I karékbetétek állománya az év elejé­itől annak végéig majdnem két és 'félszeresére növekedett. 1958 első 'három és fél hónapja alatt több mint ,600 millió forint takarékbetétet he­gyezett el a lakosság az Országos I Takarékpénztár fiókjainál. Ezzel 'kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az 'egyéni takarékosság egyre inkább tömegmozgalommá válik és ez fon­tos tényezője az életszínvonal meg­javításának. I Ne menjünk el szó nélkül a fenti megállapítás mellett. Ez is bizonyít­ja, hogy azok az emberek, akik hi­vatali kötelességként, vagy társadal­mi munkában az egyéni takarékos­ság elterjesztését, népszerűsítését segítik, jó ügyet szolgálnak. A taka­rékoskodók számának növekedése azt jelenti, hogy mind több ember tanulja meg fizetésének, jövedelmé­nek jobb beosztását és válthatja valóra a takarékoskodás segítségével vágyait: szépen berendezheti ház­tartását, rádiót, kerékpárt, motorke­rékpárt, televíziót, bútort vásárolhat, vagy éppen saját családi házat épít­het magának. Vagyis lényegileg jobb életkörülmények közé kerülnek az emberek, emelkedik életszínvonaluk. Ez pedig mindnyájunk érdeke, mindnyájunk haszna. Ezért ne saj­náljuk a fáradtságot, s terjesszük mindenütt a takarékosság gondola­tát, hívjuk fel a nem beosztó, költe­kező emberek figyelmét a takarék­betétgyűjtésre — meglátjuk, ha en­nek előnyeit tapasztalják, hálásak lesznek a jó tanácsért.

Next

/
Thumbnails
Contents