Tolna Megyei Népújság, 1958. március (3. évfolyam, 51-76. szám)
1958-03-11 / 59. szám
ítsa március H. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 3 ft z utóbbi hónapokban egyre *“ íphbet báliunk, olvasunk ifjúságunkról. A kép, melyet róla kapunk, hol kedvező, hol kedvezőtlen. Szeretnék én is néhány megfigyeléssel, adattal tapasztalattal hozzájárulni az ifjúságunkról, főként diákságunkról sokszor elfogultan alkotott képhez. Mi felnőttek, főként nevelők és szülők, szeretnénk őket jobbaknak, illemtudóbbaknak, rendesebbeknek látni. Sok panasz hangzik el a felnőttek részéről viselkedésük, beszédmodoruk, ízlésük ellen. E panaszok nagyrészt jogosak, van alapjuk. Diák jaink között sok a hangoskodó, fölényes, nyegle, cinikus, csúnyán beszélő, jampecesen viselkedő, udvariatlan, a felnőttekkel — sokszor még a tanárokkal szemben is — tiszteletlen, szemtelen. Sok esetben egye seknél ezek a rossz tulajdonságok oly nagy mértékben jelentkeznek, hogy környezetüknek már bántok, kellemetlenek. A kérdés nagyvonalú elintézésével, különösen pedig ilyen megállapításokkal „Diákjaink neveletlenek, meg kell őket nevelni’’ a bajon nem tudnak segíteni. A bajok okát kell megszűntetnünk ott, ahol lehetséges. Diákjaink jelenlegi magatartásának a kialakításában elsősorban azt kell figyelembe vennünk, hogy mi következik életkori sajátosságaikból. A fiatalság lelkületéből következik, hogy a legtöbb ifjú fiatalos dacból „csak azért sem” teszi azt, amit a társadalom megkíván, előír. Valami mást, legtöbbször újat akar. Ezzel kapcsolatban megemlítem egyik diáknak a következő kijelentését: „Ha mindenki helyesen viselkednék az iskolában, akkor már az iskola is unalmas lenne.“ |\>fáscdszor figyelembe kell ven* * nünk a nemtudást. A legtöbb diák nem is tudja, hogyan kellene helyesen viselkednie. Az iskola a múltban — és nagy mértékben még ma is — inkább oktatott, mint nevelt Sok szülő, helytelenül úgy vélte, hogy nem is kötelessége a helyes magatartásra nevelni ' gyermekét, „neveljék meg a nevelők, azért kapják a fizetést.’’ Harmadszor a feltűnési vágyat kell említenem. — A fiatalok általában szeretnek feltűnni. Sok többnek akar látszani, mint társai. A kitűnő diák valóban kiválik valamiben, valóban több, jobbjmint a többi. A feltűnni vágyó fiatal rendszerint valami mások ere .iével szerzettel (gondoljunk az öltözködésre!), avagy a másokétól, a megszokottól, az általánosan elfogadott szabálytól eltérő viselkedéssel akar figyelmet kelteni maga iránt (kiabál, túl hangosan nevet, jampecesen táncol stb.). A jampecet lényegében éppen az jellemzi, hogy ízléstelen táncával, mozdulataival, járásával, rikító, szembeszökő öltözködésével akar feltűnni, mivel szellemiekben hiányos, fogyatékos ember, azért csak ilyen módon tud „kitűnni". V égül meg kell még említenem egy negyedik tényezőt is. Ezzel részletesebben óhajtok foglalkozni. A negyedik tényező — s ez van annyira lényeges, ha nem lényegesebb, mint a három előbb említett — a környezet, az egész társadalom nevelő hatással diákjainkra, ifjúságunkra.Társadalmunknak (nagyon sok tagja nem mutat jó példát fiataljainknak. Ezt lépten-nyomon tapasztal hatjuk. Jó példát mutatnak-e a felnőttek akkor, amikor tiszteletlenül beszélnek szüléikről, ismerőseikről, feletteseikről, általában egymásról? Jó példát mutatnak-e akkor, amikor durván beszélnek egymással, mikor romlott, jampeces, ízléstelen nyelven beszélnek? Kérdezhetnénk még tovább. Meggyőződésem, hogy vidékről naponta bejáró tanulóinknak hiába beszélnék gyakran arról, hogyan kell helyesen viselkedni a vonaton, autóbuszon, amikor a felnőttektől gyakran látják, hogy nem adják helyüket az idősebbeknek, a nőknek, a kisgyermekes anyáknak, vagy amikor azt is látják, hogy a beszállásnál, kiszállásnál tolakodnak, szinte ölik egymást. (Főként a piaci napokon.) Diákjainkat nem tartom rosszaknak, romlottaknak. Sokban él a szebb, műveltebb élet utáni vágy. Ugyanakkor azonban jó kritikai érzékkel és igazságérzettel is rendelkeznek. Hamar észreveszik az ellentmondást a felnőttek, (ide tartoznak a nevelők is) szavai és tettei között. Úgy érzem, nem lesz érdektelen, ha elmondom, hogyan látják diákjaink a felnőttek viselkedését, ötvenhat negyedikes véleményére építem az ezután elmondandókat. ötvenhat olyan diák véleményére, kinek már van valamelyes kritikai érzéke, kinek már vannak igényei az élettel, a társadalommal szemben. Ötvenöt közülük nem tartja helyesnek, s éppen ezért követendőnek sem a felnőttek magatartását. Nem árt, ha tükröt tartunk magunk elé (pedagógusok, szülők, felnőttek) s megnézzük, mi is az, amit fiatalságunk helytelenít bennünk, viselkedésünkben. Tanulóink vallomásait őszintéknek érzem, hiszen nem volt okuk rá, hogy ne nyilatkozzanak őszintén. ft felnőttek között vannak, akik ** rossz példát mutatnak, mást tanítanak, mint amit tesznek. Sokszor erkölcstelenül élnek, holott erkölcsről prédikálnak. Az egyik tanuló úgy látja, hegy a felnőttek nagyon beképzeltek. Egyesek kifogásolják, hogy utcai hangot használnak és átveszik a jampec modort. A felnőttek bűnei közé tartozik — hangzanak tovább a vallomások —, hogy egymást lenézik, áskálódnak egymás ellen. Egyik tanuló azt tartja helytelennek, hogy az autóbuszon nagyon tolakodnak. Megkérdeztem alacsonyabb osztályba járó tanulókat is. Többségük a felnőttek részegeskedését fájlalja. Képzeljük el, milyen élményekben lehetett része otthon, vagy másutt egy-egy 14—15 éves gyermeknek, ha az ivást tartja a leghelytelenebbnek, a felnőttek viselkedésében! A nevelőkre sem néznek mindig diákjaink olyan tisztelettel, amilyent szeretnénk tőlük. A megkérdezett 56 tanulóból, sajnos, 47 helytelennek tartja a nevelők viselkedését, csak 3 látja helyesnek. Gyakran tesszük szóvá azt is, hogy ifjúságunk Ízlése romlott, nem keresi a nemest, a szépet. Ez megint csak félig van így. Sokszor vádként halljuk, hogy diákjaink nem szeretik a magyar népdalt, a csárdást. A csárdást a megkérdezetteknek több mint a fele szereti (főként falusiak), csak negyedrésze nem. Az igaz, hogy legszívesebben a tangót és a keringőt szeretik legtöbben, de ez érthető is, hiszen csárdást kevésszer játszanak már a városi mulatságokon. Hasonló a helyzet a népdallal is. Több mint háromnegyed része szereti. Sok más területen is mutatkozik, hogy tanulóink ízlése eléggé jó. Ahol elseké- lyesedést mutatnak, ott sem rosszabbak, mint a felnőttek. Az elmondottakból azt a végső következtetést vonom le, hogy ifjúságunk magatartása, ízlése nem reménytelen. Sok hibának oka a felnőtt társadalom. Ha az egész társadalom összefog fiataljaink megneve- lése érdekében, ha mindenki jó példát mutat, akkor ifjúságunk magatartásában hamarosan gyökeres változás következik be. Akkor végre olyan lesz ifjúságunk, amilyennek szeretnénk. Úgy kell ezután élnünk, hogy ifjúságunknak ne legyen oka, alapja rossz véleményt alkotni rólunk. Cséke Miklós gimn. tanár. * * A szerkesztőség megjegyzése: Cséke Miklós cikke szándékában és alapgondolatában helyes. Helytelen azonban, hogy elsősorban és döntően a fiatalok szemszögéből vizsgálja a kérdést. Nem mutat rá arra, hogy számos fiatalban él a felsoroltak mellett az önzés, a cinizmus, és nem egyszer az elkényeztetettség az eredendő oka a különböző hibáknak. Kétségtelenül sok igazság van abban, ahogyan az említett diákok látják a felnőtteket, szükséges lett volna azonban azt is hangsúlyozni, hogyan tudatosítják nevelő munkájuk során a fiatalokban azt, hogy az ország gondját azért a felnőttek hordják a vállukon, s hogy a diákok iskolába járhatnak és onnan ítéletet mondhatnak felettük, ezt is a felnőttek munkájának és áldozatkészségének köszönhetik. Tekintettel arra, hogy vitacikknek szánjuk, a cikket közöljük. Taggyűlés a szekszárdi foldművesszövetkezetnél A szekszárdi földművesszövetkezetnél szombaton este három helyen tartották meg a taggyűlést: az Újvárosban, a Felsővárosban és a városi tanács nagytermében. Az azonos szövegű beszámolókat Dávid Ottó, Taksonyi Sándor és Kiss Antal igazgatósági tagok mondották el. Amint a beszámoló megállapította, a földművesszövetkezet az 1957-es évben sokkal jobban gazdálkodott, mint az előző, 1956-os évben: a különböző üzemágak például együttvéve ötmillió forinttal nagyobb forgalmat bonyolítottak le. (Az összforgalom 45 millió forint volt.) A múlt évben 116 leltárt készítettek a földművesszövetkezetnél a különböző egységekben. A hiány mintegy 35 000 forintot tett ki, ebből azonban megtérült már több, mint 15 000 forint és az igazgatóság a felügyelőbizottság javaslata alapján intézkedett a többi hiány megtérítésére is. A nyereség- részesedés 1,81 százalék. A szerződéskötési és az egyéb feladatok elvégzésével is foglalkozott a beszámoló. Mindenek előtt említésre méltó az a javaslat, amelyet a talajerózió megakadályozására tettek: a parásztai részen például feltétlenül szükséges valami társulásféle létrehozása, hogy közös erővel megfékezzék a természet romboló munkáját. A beszámolókat mindenütt, de különösen az Újvárosban, élénk vita követte. A szövetkezet tagsága igen sok értékes tapasztalatot tett a gazdálkodás további javítására és több helyen bírálatot gyakoroltak az egyes szövetkezeti dolgozók munkájára. Az áruellátással kapcsolatban is több probléma felmerült. A gyűléseken kiosztották a visszatérítési utalványokat. A következő vasárnap kerül sor a küldőt' közgyűlésre, amely arra hivatott, hogy jóváhagyja a múlt évi mérleget és újjáválassza a vezetőséget. HÍREK Várható időjárás kedden estig: csökkenő felhőzet, néhány helyen futó hózápor, mérsékelt északi szél, az éjszakai lehűlés erős marad, a nappali hőmérséklet alig változik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet, kedden plusz egy, plusz négy fok között. — Mözsön már a fásítási hónap meghirdetése előtt megkezdték a fásítás előkészületeit. Mintegy 1500— 2000 darab csemete részére kiásták a gödröket az utak mentén. Amint az idő alkalmas lesz, csupán a kiültetést kell elvégezni. — A fácánkerti Vörös Hajnal Ter-, melőszövetkezetben az idén műtrá- gyázási kísérleteket végeznek 9 hold lucernaföldön. A kilenc hold lucernát egy-egy holdas parcellákra osztják fel, ebből kettőt ellenőrző parcellának hagynak meg, hét parcellát pedig különböző fajta és különböző mennyiségű műtrágyával szórnak be. Ilymódon tanulmányozzák a műtrágyafélék hatását, a lucernatermelésre. — Amj egy beszámolóból kimaradt. Vasárnapi számunkban beszámoltunk a szekszárdi Béke Termelő- szövetkezetben megtartott ünnepségről. Az ünnepségen — amelynek során közgyűlést is tartottak — hét új tagot vettek fel a szövetkezet tagjai közé. A felvett új tagok közül hárman évekkel ezelőtt a Gőgös Ignác Termelőszövetkezetnek voltak tagjai. — A bátaszéki nőtanács csütörtöki napokon rendszeresen tart fogadónapot. A pártszervezet helyiségében tartják meg ezeket a fogadónapokat, amelyeknek nagy népszerűsége van a bátaszéki asszonyok között. — Csaknem öt millió forint költséggel épül meg a szekszárdi kenyérgyár. Az építkezés már ebben az évben megindul. Az építkezés előkészületei máris folynak. Megkezdték már az építési anyagok helyszínre való szállítását. — A szekszárdi járásbíróság K. J, decsi lakost szemérmetsértő cselekmény nyilvános elkövetése által okozott közbotrány bűntette miatt egy hónapi börtönre és hatszáz forint • pénzbüntetésre ítélte. A börtönbüntetés letöltését három évi próbaidőre felfüggesztette. — A megyei tanács KlSZ-szervezete résztvesz Szekszárd fásítási programjának megvalósításábanj Vállalták a város területén bizonyos mennyiségű facsemete elültetését. — Kisdorogon ebben az évben 37 700 forintot fordítanak községfejlesztési alapból a község csinosítására, parkosítására és egyéb munkálatokra. — Óriástorta a brüsszeli világkiállításra. Leningrádban a cukrászati készítmények gyárában elkészült a „Békét a világnak“ csokoládétorta. A 80 cm átmérőjű és 130 kg súlyú cso- kcládétorta a földgömböt ábrázolja, csokoládégalambokkal és csokoládéró zsákkal díszítve. Az óriástorta a brüsszeli világkiállításra készült. — A mórágyi asszonyok a Gyermekvárost nemcsak pénzösszeggel segítik, hanem asztalterítőket, függönyöket, gyermekjátékokat, babákat is készítenek a Gyermekváros kis lakói szaunára. PUSZTÁI CSENDÉLET (XIV.) A puszta tanítóházaspárja — Ba- loghék — a hivatás mellett gazdálkodással is foglalkoznak: portájukon van egy csomó szárnyas, ezenkívül egy kisebb falka süldő, — a hízókat már levágták — két birka a kisbárányaikkal és egy ló a csikajá- val. Kocsi, sőt szánkó is tartozik még a gazdasághoz. Az országban már nagyon kevés tanítót lehetne találni, amelyik ilyen kiterjedt gazdálkodást folytat, szárnyasokon és néhány sertésen kívül mást nem igen tartanak. Nincs is rá szükségük. Baloghék azonban olyan körülmények között élnek, hogy bizony vállalniok kellett a lótartással járó nehézségeket. Távol laknak a falutól, nyáron is, de különösen a téli időszakban, amikor feneketlen a sár, nehéz a közlekedés és ha nem akarnak teljes elzártságban, pusztai magányban élni — egy tanító semmi esetre sem zárkózhat el a külvilágtól — kellett valami megoldást találniok. Megoldásnak a fogattartás mutatkozott a legalkalmasabbnak. Igaz, hogy ez azzal jár, hogy hajnalban már fel kell kelniök a házkörüli munkákat végezni és este későig van mit tenniük. Jó anyagi körülmények között élnek, a pusztaiak is kedvesek hoz- aéjuk, szeretik őket, kétszoba-kony- hás és a szükséges mellékhelyiségekkel ellátott lakásuk van. Munkájuk, életük azonban egy kicsit sem irigylésreméltó. A férj is, feleség is városból származnak, ott nevelkedtek, de végül is ide kerültek: a pusztai elzártságba, a pusztai gyermkek közé, ahol még maga a tanítás is sokkal nehezebb, mint egy falusi iskolában. Kedvvel, ambícióval kezdték itt a munkát és dolgoznak ma is, de végül is belefásultak az itteni életbe, elkívánkoznak innét — faluba. A puszta lakóit szinte minden szál a pusztához fűzi, ők nem kívánkoznak el innen, itt akarnak továbbra is küszködni a jobbért, a szebbért. A városból jött ember — a tanító — már nem biztos, hogy itt gyökeret tud verni egész életére. Különösen nem Baloghék esetében. Ök ugyanis nem saját kérésükre, „önszántukból” jöttek ide, mint akiket valami különösen szép, romantikus élet vágya csalogat, hanem büntetésből. Igen. büntetésből. — Az történt — meséli Balogh András —, hogy valami ifjúsági tanfolyamra küldtek. Itt nem is volt Rácegres, 1958 eleinte semmi baj, de egy alkalommal megbíráltam az iskola vezetőségét. Nem értettem egyet egy kampánydologgal — ne háborgassuk a múltat, ne is írja meg pontosan azt a bizonyos „kampány-dolgot”. A lényeg az, hogy az események azóta engem és azokat igazolták, akik hely telenítették azt a „kampányt”, és ami több ennél, a vezetők és a kormány állásfoglalása is más azóta ebben a kérdésben. Tehát igazam volt, de az iskoláról, mint megbízhatatlant eltávolítottak és jobbnak látták, ha „figyelmeztetésképpen” kihelyeznek ide a pusztára. Komoly problémát vet fel ez az eset. Egy községben is, de ilyen pusztán pedig különösen kulturális téren csak úgy lehet számottevő eredményt elérni, ha mindenekelőtt olyan pedagógusa van a pusztának, aki az egész életét a puszta nevelésére szenteli, apákat, maid gyermekeiket tanítja és évtizedeken keresztül megszakítás nélkül, fáradtságot nem ismerve munkálkodik. Ha azonban néhány évenkint váltogatják az itteni nevelőket, az a legjobb szándék ellenére is zökkenést, visszaesést eredményez. Arról nem is beszelve, hogy a puszta lakóinak s az itteni nagy feladatoknak a lebecsülése, amikor valakit büntetésből helyeznek ide. I Szerencsére Baloghék szeretik hivatásukat, a „büntetés” ellenére is lelkiismeretesen dolgoztak. Itt szinte ismeretlenek az ellenőrök, kizárólag saját lelkiismeretükre van bízva a tanítás, senki sem venné észre, ha csak fél kézzel végeznék munkájukat, de ők nem ezt tették: még a hivatalos tanításon felüli idejüket is szinte teljesen a nevelésnek szentelik. Magam ezt a következőképpen tapasztaltam: Nem vittem magammal se cukrot, se játékot, az iskolás gyerekek mégis azt mondták: — Bár csak minden nap jönne egy újságíró bácsi... Ennek pedig az volt az oka, hogy a tanítás után a gyengébb tanulók is hazamehettek, nem kellett még egy ideig bennmaradniok az iskolában, hogy a tanító bácsi külön is foglalkozzék velük, lévén a tanító bácsinak az újságíróval is egy kis elfoglaltsága. Lelkiismeretben tehát nincs hiány, de hat év után mégis elkívánkoznak innen. Utánuk pedig majd új tanító jön, akinek ismét majdnem élőiről kell kezdeni, mint új, ismeretlen embernek a fáradságos munkát. A pusztára tehát — éppen az eredményes nevelés érdekében — nem büntetésből kell nevelőt helyezni, mert annak legfeljebb az lesz a következménye, hogy néhány év múlva ismét új tanítót kell a pusztára küldeni. Egy másik dolog: megérdemelné a puszta, éppen a kulturális színvonal emelése érdekében —, hogy kapjon egy óvodát is. Nehezebb és kisebb eredményű azokat a gyermekeket tanítani az iskolában, akik a tétlenségben s rakoncátlan környezetben nőnek fel szinte teljesen „vadon”, mert hiszen a szülőknek a sok munka miatt kevés lehetőségük van arra, hogy gyermekeikkel foglalkozzanak és a felügyelet nélküli gyermekek inkább a rosszra hajlamosak. Ha óvodába járhatnának, ott már az értelmük is fejlődne és sok olyan hasznos tulajdonság ragadna rájuk, amely eredményesebbé tenné az iskolai nevelést. (Folytatjuk.) Boda Ferenc Héhány szó ifjúságunk védelmében*
