Tolna Megyei Népújság, 1958. március (3. évfolyam, 51-76. szám)

1958-03-09 / 58. szám

1VJO UialUUÜ ».

TOLNA MBUÏEI NÉPÚJSÁG

3

H Hazafias Népfront értekezlete Konyhádon

Gyári munkások, pedagógusok, tsz elnökök, kisiparosok, dolgozó parasztok vettek részt a Hazafias Népfront bonyhádi járási értekezletért. Balogh József járási népfront titkár beszámolója után a jelenlévők közül többen elmondták véleményüket.

Borsodi István zománcgyári munkás, Bonyhád község tanácstagja a járási törvényszéki épület mögötti újtelep lakóinak sérelmét tolmácsolta. A telepen döntően gyári munkások építettek maguknak családi háza kát, s ezen a részen nincs villanyhálózat. „Szeretnénk — mondotta —, ha a község villanyhálózatának bővítése során elsősorban ezt a részt villamosítanák.

Borsodi Istvánné a vízprobléma megoldásáról beszélt, arra kérte » jelenlévőket, amikor arra kerül sor, ne zárkózzanak el a 20 százalékos községfejlesztési járulék megszavazásától.

Ez a pénz ugyanis teljes egészében a község fejlődését szolgálja — mondotta.

Kalász Józseíné, a Nőtanács járási titkára a tömegszervezetek és a Hazafias Népfront munkájának összehangolásáról beszélt. Várszegi Imre dolgozó paraszt, a Bonyhádon működő ezüstkalászos tanfolyam menetéről számolt be. A tanfolyam iránt, amely 35 hallgatóval indult, igen nagy veit az érdeklődés — mondotta. — Néhány előadás után azonban azt tapasztaltuk, hogy egyes hallgatók elmaradoznak. Amikor ennek okát kutattuk, elmondták, hogy azért nem jönnek el, mert az előadássorozatban csak a nagyüzemi gazdálkodás módszereit ismertetik.

Én a magam részéről — mondotta Várszegi Imre — nem találtam benne semmi különöset, mert az ott hallottakat, az egyéni gazdaságban is jól lehet hasznosítani.

Majd a bonyhádi dolgozó parasztok kérelméről beszélt, s kérte, hogy a Hazafias Népfront járjon közbe, hegy Bonyhádon is megoldódjon a régóta vajúdó gazdakör kérdése.

Váncsa István, a járási MSZMP munkatársa, a járásban szerzett tapasztalatokról beszélt: Grábóc községben a földművesszövetkezet segítségével egy klubhelyiséget létesítettek, amely igen jól működik. Itt párttagok, pártonkívüliek, fiatalok, idősebbek, dolgozó parasztok, tsz-ta- gok, mindenki megtalálja a maga szórakozását.

A grábóci földművesszövetkezet kezdeményezését követendő példának állította Váncsa elvtárs.

A vitában felmerült kérdésekre Balogh József, járási titkár adta meg a választ, majd az értekezlet második napirendi pontjaként kibővítették a Hazafias Népfront járási elnökségét és bizottságát.

Mozit építenek a bölcskei fiatalok

KlSZ-aklíva

Szekszárdon

Március 10-én délelőtt 9 órai kezdettel Szekszárdon a belvárosi pártszervezet helyiségében KISZ városi aktíva értekezlet lesz. Az aktíva értekezlet megvitatja a KISZ egy évi munkáját és meghatározza azokat a legfontosabb tennivalókat, amelyek a városi KISZ-szervezetek előtt állnak. Az aktíva értekezlet, amelyen a KISZ alapszervezeti vezetőségi tagok vesznek részt, megválasztják a KISZ városi bizottságot, mert eddig ideiglenes szervező bizottság tevékenykedett A KISZ országos értekezlete előtt ugyanis csak megyei szinten történt meg a végleges KISZ bizottság megválasztása.

Az úttörőmozgalom hírei

A múlt hét közepén ülést tartott a Magyar Úttörő Szövetség Tolna megyei Elnöksége. Az elnökség a többi között foglalkozott a nyári táborozási tervekkel. A nyári tervekben szerepel a többi között egy Mecsek északi* lejtőjén rendezendő egyhetes túra is. Az út nagyobb részét a résztvevők gyalogszerrel teszik meg.

Es majdnem megismétlődött

A megye egész területén készülnek az úttörők március 15-e és 21-e, a Tanácsköztársaság kikiáltásának évfordulójának megünneplésére. Amellett, hogy az úttörőcsapatok mindenütt bekapcsolódnak a helyi ünnepségekbe, több helyen úgy tervezik, hogy a szomszédos községekbe is átmennek, ott megnézik a történelmi és munkásmozgalmi emlékeket. Vannak olyan-tervek is, hogy a Tanács- köztársaság kikiáltásának évfordulója tiszteletére csapatgyűléseket tar tanak, s ezekre meghívnak idős harcosokat is, akik részt vettek a Tanácsköztársaság harcaiban, vörös katonákat, akik saját testükkel védték a munkáshatalmat. Megkérik a veteránokat, hogy mondják el élményeiket, tapasztalataikat, meséljenek harcaikról. Mondják el, hogy mit tett a gyermekekért a Tanácsköztársaság.

*

A Bonyhádi Járási Úttörő Elnökség úgy határozott a közelmúltban, hogy havonta Harsona címen úttörő híradót ad ki, amely összefoglalja az úttörő csapatok életében történt leg jelentősebb eseményeket, híreket közöl és javaslatokat ad a csapatoknak az előttük álló közvetlen felada tok sikeres megoldásához.

* \

Az év folyamán — az elmúlt évihez hasonlóan — úttörőcsapatvezetők és rajvezetők külföldi jutalom- üdülésben vesznek részt. A közeljövőben 19 úttörő csapatvezető utazik külföldre. A nyár és az ősz folyamán újabb nyolc csapatvezető, rajtuk kívül 23 rajvezető és év folyamán az ütemezésnek megfelelően a Szovjetunióban, Csehszlovákiában, a Német Demokratikus Köztársaságban és Bulgáriában vesznek részt üdülésben.

Valahonnan ismerős nekem ez az ember — ötlött az agyamba a felismerés, amikor Döme Antal elvtárssal Majoson összetalálkoztam. Kölcsönösen kiderítettük azután, hogy Aparhanton láttuk már egymást — ő mint a Március 9. Tsz könyvelőié, én mint az újságíró — még az ellen- forradalom előtt.

— Az az időszak volt életem legszebb, legboldogabb ideje — mondja —, d°hát a körülmények úgy hozták el kellett jönnöm. Különben is nyugdíjas vagyok, jóval a hatvanon felül, s úgy érzem, már erősen gyengülök

Ez nem is csoda, hisz eléggé hurcolta az élet. — Bizony, én egész Európát bejártam és nem jószántamból. — Ott kezdődött az egész, ho-w Döme elvtárs 1919-ben kommunista- párttag és vöröskatona volt.

A dicsőemlékű Tanácsköztársasággal eevüt elbukott egy ember szabad, boldog életének elindulása is. És ő csak egy volt a többmilliós magya» dolgozó néo közül. Az ő sorsa hű tükre az akkori viszonyoknak.

A kommunistákat elsősorban üldözték. Az a nagykőrösi nap, például ... A vöröska+ona Döme Antal Budanestről menekülve, itt kerül a hírhedt Héjjas-különítmény karmaiba ... Össze-vissza verték. Csak a röntgenkén a megmondhatója tán, hány oldalborda törésébe került ez — pribékek szavaival — jó kis móka.

— Még az a szerencsém — mondja,, — hogy az utolsó pillanatban, a motozás előtt, megettem a pártkönyvemet. Nemcsak azért tettem, hogy ne találják meg nálam, hanem azért is, ne legyen még egy ürügyük a gyalázkodásra.

Félesztendő a toloncházban — erről nem is mond többet. Nem is kérdezem, hisz el tudom képzelni, mi minden történhetett ott. szabad prédájává válva a fehérterror banditáinak ...

Ezután nem lehetett maradása, s

következett Törökország, Románia, Németország, stb. — De mindenütt a tőke uralkodott — szögezi le tapasztalatai alapján a végkövetkeztetést — Nem úgy volt ám akkoriban, mint most, hogy mindenkinek meg van a munkája, dolgozhat itt is, ott is, bárhol az országban, ha megfelelő arra a munkára. Akkoriban bizony hosszú sorok várakoztak a gyárak előtt, munkát kérve. De még aki dolgozott, a meghaláshoz sok, az élethez kevés bérért, az sem volt biztonságban. Az uraktól függött, s egyik napról a másikra kikerülhetett az utcára semmi nélkül.

— Csak elnézem a mai fiatalokat — emlé szik vissza saját ifjúságára — milyen csinosak, finom ruhákban járnak. Nekem és a hozzám hasonlóknak bizony legtöbbször csak a Teleki téren jutott kabátra.

— Ezt a világot akarták visszahozni az 1956 októberi ellenforradalmárok. — És majdnem megismétlődött a szabad, független életben kissé feledésbe merülő szörnyű múlt.

Azok az októbervégi napok is .. . Döme Antal ablaka alatt egy ismeretlen kiabáló csoport szidja a tsz-t, a kommunistákat. Döméék nem szólnak semmit, csak a ~~*.ta nyelére feszül keményebben a kezük. Aki belép, halálfia...

S hallja Döme Antal a suttogást: „Hívjuk ki, s lökjük bele a kútba .. Betörni az ajtót akkor még nem volt bátorságuk, elkotródtak.

Szerencsére a Szovjetunió segítségünkre sietett, s a népi hatalomhoz hú dolgozók segítségével a nép hatalma győzedelmeskedett. Nem kerülhetett sor a legjobbak lemészárlására itt is.

Másodszor menekült meg Döme Antal elvtárs. S most annyi sok keserűség, néhány évi boldog élet után egy vágya van: „Most szeretnék

legaláob 50 éves lenni.”

(i—e)

A bölcskei KISZ-szervezet megalakulása óta rendszeres programot ad a fiataloknak, pezseg ott az élet. Kulturális és sportesemények egy- I mást váltogatják, s nem ritka a KISZ egyéb rendezvénye sem, mirit I például a klubestek. Szeretnek szó- rakozni, nevetni, táncolni, s mindent megtesznek annak érdekében, hogy a fiatalok, legyenek azok a KISZ- szervezet tagjai vagy kívülállók, kulturális igényeit kielégítsék.

A bölcskei fiatalok azonban nemcsak arról ismertek a paksi járásban, hogy szeretnek szórakozni és szeretnek sportolni. Azt is igen sokfelé tudják róluk, hogy például az elmúlt esztendőben a KlSZ-szerve- zet kezdeményezésére korszerű tekepályát építettek, s csupán a szükséges fa. cement, stb. anyagot adta a helyi tanács. A szakmunkák többségét a fiatalok végezték. S amit nem tudtak ők elvégezni, ahhoz ott voltak az idősebbek, akik szívesen nyújtottak nekik segítséget.

De amint hírlik a KISZ-szervezet első esztendejének eredményes munkája azonban csupán „szárnypróbálgatás” volt, a nagyobb feladatok elvégzése előtt. Mert most aztán igazán nagy feladat megoldását vállalták az egyik taggyűlésen. Nem kevesebbről van itt szó, mint arról,

hogy a KISZ-szervezet a községi művelődési ház udvarán egy 400 férőhelyes mozit épít. Szükség van nagyobb mozira, mert a jelenleg) mind össze 100 férőhelyes pedig 400—500 ember is megnézne egyszerre egy-egy filmet. A fiatalok nagyarányú segítséget ígértek a községi tanácsnak. Vállalták, hogy a segédmunkák mellett jelentős mértékben szakmunkát is biztosítanak az építkezéshez. Ezt annál is inkább megtehették, mert a fiatalok többsége építőipari szakmunkás. A tervet is az egyik fiatal építészmérnök, Kacz Lajos társadalmi munkával készítette el.

A községben azonban mindenki tudja, hogy bármilyen nagy is a fiatalok lelkesedése, bármennyire is nagy az akaratuk, nem képesek egydül megoldani a mozi építkezést. Máris vannak, akik a fiatalok segítségére sietnek. Elsőként a mintegy 100 főnyi úttörőcsapat jelentkezett. Értsüléseink szerint a bölcskei úttörők a vasárnap délelőtti foglalkozásaik egy részét az építkezésen töltik majd.

Az építkezést, mihelyt az időjárás megengedi — azonnal megkezdik és előreláthatóan novemberben fejezik be. A tégla szállítását már megkezdték.

Éjszakai séta közben

Csak a villanyégők körtealakú gömbjei szórják az utcán a fényt, egyébként csendes a falu. Néha-néha egy késői járókelő kopogása veri fel a csendet, kísérve a kutyák csaholá- s ától.

De van, aki éber, s az utcai villanyfénytől gyéren megvilágított udvarban, járkál, topog, hogy a hideget, mely alattomosan kiíszik a lábától felfelé, kirázza. Szikár, idős ember az illető, Győri István bácsi. Éjjeliőr a tengelici Petőfi Tsz portáján, s most rendszeres körsétáját végzi.

— Engem még nem találtak alva — mondja a kölcsönös bemutatkozás, köszöntés után — vigyázok én itt mindenre, jobban, mint valamikor a magaméra. A körsétát most már együtt rójuk. Utána a melegre húzódunk be egy kis beszélgetésre.

Es a beszélgetésből egy hosszú- hosszú munkásélet minden gondja, küzdelme tárul elém a 70 éves bácsi szavaiból. Jobb arról a 27 évi cselé- deskedésről nem is beszélni — zárja be ezt az időszakot, ha csak azért nem, hogy soha vissza ne térjen.

A földosztáskor jutott ő is a földhöz, mint annyi más szegény földnélküli paraszt. Jogos_ örökségében már könnyebben ment az élet, de mégsem volt ez az igazi. — Ez a mostani — mondja, s látszik az arcán a megelégedettség — ez az igazi élet.

— Nem szabad itt semmi hibának lenni — kezdi mondókáját, amint visszatér. — Nagyon megszerettem én ezt a tsz-t. De az itteni emberek is engem. Csak képzelje el, mit nem

tettek értem ezelőtt három évvel, pedig akkor még nem ismerhették munkámat.

— Akkor tavasszal írtam alá a belépési nyilatkozatot. Úgy beszéltük meg, hogy csak ősszel lépek be. Nyáron azonban baleset ért. Fiatal állataim voltak, s mikor megugrottak a kocsival, leestem róla, a csúnyán összetörtem magam.

— A kórházi költség majd 70o forintot tett ki, s a szövetkezet szó nélkül kiegyenlítette. Nem is felejtem el soha, a szívemig ért ez az emberség. Ha egyénileg gazdálkodnék az ilyen esetek tán porig sújtanának.

Ezután a jövedelemkülönbségről beszélgetünk. — Ott is előnyben vagyok én az egyéni gazdasággal szemben. A hat holdból mindig vetettem egy hold búzát. Termett rajta 14 mázsa terményem. Ebből azonban még adóra, meg miegymásra el kellett adni. Most meg az elmúlt évi részesedésemből csak a búza 16 mázsa volt.

— Kukoricából is jutott 7 mázsa, de a háztájin három deszkás kocsival termett.'Vágtam egy két mázsás hízót is, meg a kapott néhány ezer forint elég lesz nekünk bőven.

Még egy körséta után ismét arról a hallatlan biztonságérzetről beszél, amit csak a közösségi munka, a közös gazdálkodás nyújthat a paraszt- embernek. — Ez megfizethetetlen — teszi hozzá elégedetten. Nem is cserélném fel ezt az életet a másikkal — mondja búcsúzóul, különösen most, hogy a nyugdijunkat is rendezték.

SZALAI ENDRE

Vannak esetek, amikor úgy véli az ember, hogy megkettőződött a valóság. Kétségtelenül, minden esetben ez következik be — igaz, hogy mindössze néhány pillanatig, vagy legfeljebb egy-két percig —, ha az ember a szabadnak éppen nem nevezhető Szabad Európa mégkevésbé szabad rádióját hallgatja. Úgy tűnik, mintha két Magyarország lenne ezen a sárgolyón, az egyik Közép-Európá- ban, a másik meg... azt nem tudni pontosan hol, de úgylátszik léteznie kell, mert a másik „Magyarország” rádióhullámokon ideérkező hangja állandóan igy beszél: „a mi érceink”, „a mi gyáraink“, „szén- és kő- olajkincsünk", a „mi érdekeink és természeti kincseink“, de lehetne még sorolni tovább, szinte korlátlanul. Két Magyarcrszágak kell lennie, hiszen a Közép-Európában lévő országban a munkásosztály van hatalmon, ennek kincseiről nem beszélhetnek így az elmenekült és disszidált urak, hiszen ezek a kincsek csak az övéik voltak, való igaz, hogy ők bitorolták évszázadokon keresztül.

A visszás helyzet azonban tisztázódik. Kiderül, hogy jók a földrajzi

A „társtulajdonosok"

ismereteink — csupán egy Magyar- • rszág létezik, mégpedig az, ahol a Duna és Tisza kanyarog, ahol egyszer és mindenkorra megszűnt a tőkés, kapitalista rendszer, ahol mi élünk és dolgozunk. Az is kiderül, hogy ott messze, a határon túl, még ma is magukénak érzik az urak a mi hazánk olaját, szenét, bauxitját, erdejét, urániumát — amelyről mellékesen annak idején még nem is tudták, hogy ilyet rejt-e egyáltalán a magyar föld — hazánk minden kincsét, üzemét és tegyük hozzá egykori cselédeiket éppúgy, mint 13 évvel ezelőtt. Magukénak éreznek, vallanak mindent még ma is, pedig hát egy és más történt az elmúlt évtizedben, amelyek egyáltalán nem jogosítják fel őket az ilyen „érzésekre’’, ilyen kinyilatkoztatásokra.

Ilyen esemény, „apró csekélység” mondjuk az, hogy a földesurak talpára útilaput kötöttek 1945—46-ban a volt cselédek a munkásság segítségével, s amikor egyik-másik közülük az ellenforradalom idején visszamerészkedett, hogy visszavegyék a földet, mint például a mi megyénkben a fácánkerti Ranga, hamarosan megmutatták neki, merre van az út. Nem tárgyaltak velük. A szántók, az erdők, a rétek, s tíz évvel ezelőtt az üzemek az 1945-ös államosításoknak folytatásaként — a munkások, parasztok kezébe kerültek. Tíz évvel ezelőtt végleg elmozdította a nép az urakat az igazgatói bársonyszékekből, s akiket egykor csak arra szántak, hogy a gépeket szolgálja ki és robotoljon, a gépek és a földek gazdája lett. Ez a nép lett az ország minden kincsének egyedüli gazdája.

És a birtokviszonyok ilyen megváltozását az uraknak akarva akaratlan, de tudomásul kellett venniük. Tudomásul vették — bár sokáig tartott —, hogy nem beszélhetnek úgy, mint régen: „Ez a gyár és ez a földbirtok az enyém.“ Meg kellett valahogyan változtatniuk a formulát. Ma is szinte bámulatos kitartással első személyben beszélnek, de többes számban: „A mi gyárunk és földünk, a mi urániumunk, a mi szenünk és olajunk.” De ezeket a szavakat már általában nem hazánk földjén, hanem távolabb, Nyugaton mondják barátaik aktív segítségével. Úgy látszik, most már (1958-ban!) „szívesen osztoznának" a földi javak ban a jogos tulajdonossal, a néppel. Önkényesen teszik meg saját magukat társtulajdonosoknak. Meg sem kérdezik a népet, de ehhez nem is lenne bátorságuk, mégha a lehetőség adva is lenne, mert a magyar dolgozók tudják: nem lehet cseresznyét

enni együtt az urakkal — másszóval: kipenderítenék most is a népet a jogos jussából — ha tehetnék az urak.

— A magyar nép is többes szám első személyében b°szél: ,.A mi földjeink“, „a mi gyáraink’’, „a mi kincseink”, „a mi feladataink”. Ez azt jelenti, hogy itt minden a dolgozó népé. Ez a nép pedig kizárja a többeeszám első személyéből a többes harmadik szemé’yt: őket, az egykori népnyúzókat. Kizárja őket, hiába igyekszenek az éter hullámain keresztül báránynak tűnni és hiába teszik meg önmagukat társtulajdonosoknak. Fejük felett egyszer és mindenkorra eljárt az idő.