Tolna Megyei Népújság, 1958. március (3. évfolyam, 51-76. szám)

1958-03-04 / 53. szám

1 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1958 március 4. Befejezte tanácskozását a szakszervezetek XIX. kongresszusa Nagy sikerük van a magyar áruknak a lipcsei nemzetközi vásáron A Magyar Szakszervezetek XIX. kongresszusának vasárnapi befejező tanácskozásán megjelent Kádár Já­nos, az MSZMP Központi Bizottsá­gának első titkára, államminiszter és nagy tetszéssel fogadott, beszédet mondott a kongresszus előtt. Résztvett a vasárnapi tanácskozá­son Biszku Béla, Kiss Károly, Ma­rosán György, a Politikai Bizottság tagjai. Az előző kétnapi vitában elhang­zott felszólalásokra, javaslatokra és kérdésekre Gáspár Sándor, a Szak­tanács főtitkára válaszolt, majd Vince József, határozat szövegező bizottság elnöke, a határozati javas­lathoz beérkezett módosító indítvá­nyokat összegezte. Ezután a .kongresszus titkos sza­vazással megválasztotta a Szakta­nács 1.39 rendes és 42 póttagját, ezen­kívül a számvizsgáló bizottságot. Az újonnan megválasztott Szak­tanács megtartotta alakuló illését, melyen a Szaktanács elnökségét és a számvizsgáló bizottságot választot­ták meg. A Szaktanács elnöke Somogyi Miklós, alelnöke Vas-Witteg Mik­lós, főtitkára Gáspár Sándor lett. A számvizsgáló bizottság elnöke: Ha- rustyák József, Ezután a kongresszus résztvevői békekiáltványt bocsátottak ki a dol­gozókhoz. À szovjet nép oz atomfegyverek eltiltásáért Nagygyűlést tartottak Moszkvában Moszkva (MTI). Az’ázsiai és az af­rikai országok kairói értekezletének határozata nyomán március elsejét a Szovjetunióban is az atom- és hid­rogénfegyverek eltiltásáért vívott küzdelem napjának szentelték. A szov jet lapok ezen a napon nagy terjede­lemben foglalkoztak azzal a növekvő méretű mozgalommal, amellyel a vi­lág népei szembeszállnak az atom- és hidrogénfegyverekkel folytatott háború előkészítésével. Nem a Szov­jetunió, hanem az agresszív impe­rialista körökön múlik, hogy ez a küzdelem eddig nem hozta meg a százmilliók óhajtotta eredményt. Moszkvában szombaton este a szovjet békebizottság és az ázsiai or­szágokkal való szolidaritás bizottsága gyűlést rendezett a nukleáris fegy­verek eltiltásáért folytatott harc je­gyében. A gyűlésen a szovjet társa­dalom legkülönbözőbb rétegeinek képviselői követelték az egész szov­jet nép nevében, hogy haladék ta’a- nul tiltsák be a tömegpusztító fegy­verek gyártását, alkalmazását és az azokkal folytatott kísérleteket. Távirat r az ENSZ főtitkárához Moszkva (TASZSZ). „Moszkva köz­véleménye és minden szovjet ember nevében felhívással fordulunk az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez, használja fel minden tekintélyét az egész emberiséget mélységesen nyug­talanító atom- és hidrogénfegyverek eltiltására. A leszerelés egész prob­lémájának megoldása e téren nagy lépést jelentene előre, elősegítené az államok közötti bizalom és kölcsönös megértés megteremtését.” Ilyen tartalmú táviratot küldtek Hammarksjöldhöz, az ENSZ főtit­kárához, március 1-én, az atom- és hidrogénfegyver eltiltását követelő nemzetközi nap alkalmából rendezett moszkvai nagygyűlés résztvevői. A gyűlés résztvevői egyhangúlag elfogadtak egy olyan határozati ja­vaslatot, amely támogatja a szovjet kormánynak az atom- és hidrogén­fegyver eltiltására és kipróbálásának megszüntetésére irányuló erőfeszíté­seit. A moszkvai közvélemény képvise­lői felhívással fordultak minden jó­akarata emberhez, fokozzák a har­cot az atom- és hidrogénfegyver el­tiltásáért hogy az emberiség mind­örökre megszabaduljon egy pusztító atomháború veszélyétől. A gyűlés résztvevői felhívták az Amerikai Egyesült Államok és Nagy- Britannia kormányát, járuljon hozzá az atomkísérletek eltiltására irányuló humánus szovjet javaslathoz. Lipcse (MTI). Lipcsében vasárnap délben nyitották meg az idei tavaszi nemzetközi vásár pavillonjait. Magyarország az idén kereken két­ezeregyszáz négyzetméter területen állította ki áruit. Ez 1200 négyzeímé- terrel több, mint egy évvel ezelőtt. De nem csupán ez mutatja a magyar ! gazdasági élet folyamatos biztató megerősödését, hanem a bemutatott áruk választéka is. Elismerően nyilatkozott a magyar kiállítás szépségéről és a bemutatóit áruk kiváló minőségéről Walter Ul­bricht, a Német Demokratikus Köz­társaság kormányának első elnök- helyettese, Heinrich Rau miniszter­elnökhelyettes és külkereskedelmi miniszter. Mind a ketten vasárnap délelőtt látogatták meg a magyar pavillont. Világhírű szállítási eszközeink, szállítógépeink, iparunk további kü­lönlegességei: a Pál-féle tökéletesí­tett légpárnás köszörű, a szikrafor­gácsoló gép, továbbá a műanyaghúzó prés a Metrimpex nukleáris mérő­műszer, orvosi műszereink, nagy si­kert arattak. De sikere van a vásá­ron az Elzett-gyárnak is, amely ma­gyar találmányú rúdzárakat és világ­szerte ismert zárakat és lakatokat mutat be, az Orion-gyár újtípusú rádióinak, televíziós készülékemen, továbbá az új szerkesztésű Csepel varrógépeknek. Magnetofonok szalagjairól magyar táncdalok fogadják a látogatókat, minden napi divatbemutatón magyar ruhamodellek gyönyörködtetik az ér­deklődőket. A kiállítás fő része a műszaki rész­leg. Könnyűiparunk termékeit azon­ban nem itt, hanem a Lipcse belváro­sában emelkedő vásáíi házakban mutatjuk be. A mérleg, amelyet az első nap után megvonhatunk, biztató. Kétségtelen, forró közönségsiker és kezdődő, so­kat ígérő kereskedelmi érdeklődés; Indiával még a vásár megnyi ása előtt tárgyalások kezdődtek, Svéd­ország és Nyugat-Németország pedig már a vásár első napján érdeklődött finommechanikai gépeink, továbbá szikraforgácsoló gépünk iránt. Egyip­tom elektromos targoncáinkra, a Né­met Demokratikus Köztársaság pedig egész sor gyártmányunkra, főként közlekedési eszközeinkre vonatkozó­lag kezdett tárgyalásokat. A% országgyűlés következő ülésszaka tárgyalja az 195tt. évi költségvetést A washingtoni szovjet nagykövet megbeszélései az Egyesült Államok vezetőivel Washington: (Reuter) A Fehér Ház szombaton bejelentette, hogy M. Menysikov, az új washingtoni szov­jet nagykövet hétfőn megbeszélést tartott Eisenhower elnökkel és Dul­les külügyminiszterrel. Általában úgy vélik, hogy a megbeszélésen a legújabb szovjet jegyzékről volt szó, amely külügyminiszteri értekezletet javasol a csúcsértekezlet előkészité- sére. Eisenhower elnök szombaton el­hagyta a Walter Reed katonai kór­házat, amelynek orvosai megálla­pították, hogy a múlt novemberben elszenvedett agyvérzésből semmi sem maradt vissza és egészségi ál­lapota kitűnő. Az elnök a kórház­ból a Fehér Házba sietett, ahol meg­kezdte hivatalos ügyeinek intézését Befejezte háromnapos vitáját a LEMP Központi Bizottságának plenáris iiláse Varsó: (PAP) A Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának IX. plenáris ülése szombaton, már­cius elsején befejezte háromnapos vitáját. A záróbeszédet Wladislaw Gomulka, a Központi Bizottság első titkára mondotta. Az ülés határoza­tot fogadott el „az 1958. évi gazda­ságpolitika néhány feladatáról”. Egy másik határozat a moszkvai mentumokat hagyta jóvá. doku­A teljes ülés végül elhatározta, hogy kizárja a Központi Bizottság tagjai közül Wiktor Klosiewicz elv­társat és figyelmeztető megrovásban részesíti,, mert a párt egységének megbontására törekedett. Jemen csatlakozott az Egyesült Arab Köztársasághoz Damaszkusz: (Reuter) Nasszer el­nök és A1 Badr jemeni trónörökös vasárnap Damaszkuszban bejelentet­te, hogy Jemen csatlakozott az Egye­sült Arab Köztársasághoz. A jemeni trónörökös nyilatkozatában annak a reményének adott kifejezést, hogy az országnak az Egyesült Arab Köztár­sasághoz történt csatlakozása meg­hozza „Dél-Arábia felszabadítását” Mint ismeretes, Jemen magának követeli az Arábiai-félsziget déli ré­szén lévő Aden angol protektorátust. A Japán Kommunista Párt Központi Bizottságának 20. plénuma Tokió: (TASZSZ) Mint az Akaha- ta című lap közli, a Japán Kommu­nista Párt Központi Bizottsága To­kióban megtartotta huszadik plénu­mát, amelyben Nodzaka, a párt Köz­ponti Bizottságának első titkára mondott beszámolót. Ezt követőleg a beszámolót aktívaértek'ezlet elé ter­jesztették, majd az értekezlet után a plénum újra összeült, s az elhang­zott vita alapján egyhangú határo­zatot hozott a párt feladatairól. A határozat megállapítja, hogy nemzetközi síkon az irányító szerep jóformán teljesen a szocialista or­szágok kezébe ment át. Japán belső helyzetére vonatkozó szakasza meg­állapítja, hogy az országban fokozó­dott a gazdasági depresszió és ez végzetes hatású a dolgozó nép életé­re. A dolgozó tömegek széles réte­gei mindinkább bizalmatlanok és elégedetlenek a Kisi-kormánnyal szemben, új politikai irányvonalat és új kormányt követelnek. ESEMÉNYEK SOROKBAN Elkészült az 1958. évi állami költ­ségvetés, amelyet az országgyűlés legközelebbi ülésszaka tárgyal meg. Az MTI munkatársát a pénzügy­minisztérium illetékes főosztályán az alábbiakban tájékoztatták az idei költségvetésünk előkészítésével kap­csolatos munkáról. — Mint ismeretes, a költségvetés a népgazdasági tervre épül, annak mutatóin alapulnak az előirányzatok. Éppen ezért történik a gyakorlatban — így az idén is —, hogy a költség- vetés néhány héttel a terv után készült el. A pénzügyminisztérium azonban már a terv kimunkálásá­nak időszakában számításokat vé­gez, amelyek bizonyos ellenőrzési lehetőséget adnak a terv pénzügyi kihatásait illetően. A költségvetésen kívül hitelmérleg és pénztári terv is készül, majd mindezekből az úgy­nevezett összevont pénzügyi terv, amely teljes képet ad a népgazda­sági terv pénzügyi vonatkozásairól. — A pénzügyminisztérium általá­nos, s felettes hatóságuk szakirány­elvei, a megadott mérőszámok, nor­mák alapján e szervek maguk állít­ják Össze költségvetési javaslatukat. London. A munkáspárt yorkshireí körzeti tanácsa Leedsben tartott ülésén határozatot hozott, melyben felhívják az összes Yorkshire megyei parlamenti képviselőket, harcolja- ! nak azért, hogy meghiúsítsák ameri­kai repülőtámaszpontok létesítését Yorkshire megyében. * Düsseldorf (AFP). Franz Josef Strauss bonni hadügyminiszter va­sárnap este az Egyesült Államokba utazott, ahol — mint az AFP írja — több megbeszélést folytat majd a szövetségi köztársaság „védelmi erői­nek” felfegyverzéséről. Amerikai lá­togatása alatt találkozik Dulles kül­ügyminiszterrel is, akit tájékoztat a Rapacki-tervvel kapcsolatos nézetei­ről. * Párizs (TASZSZ). A Marokkói Kommunista Párt Központi Bizott­sága Casablancában ülést tartott és megvitatta az északafrikai helyze­tet. Az ülés megvizsgálta a francia csapatok marokkói állomásozásának és a Marokkóban levő amerikai ka­tonai támaszpontoknak a kérdését, majd hangsúlyozta, hogy ki kell vonni az idegen fegyveres erőket Marokkóból. A Központi Bizottság állást fog­lalt amellett, hogy a három észak- afrikai ország képviselőiből bele­értve az algériai nemzeti fel szaba­dít ási front képviselőit is, állandó tanácskozó testületet létesítsenek. * Párizs: (MTI) Robert Murphy ame­rikai államtitkár Párizsba érkezésé­vel kapcsolatban a francia főváros lapjai általában tartózkodó maga­tartást tanúsítanak. Tuniszban foly­tatott tárgyalásainak mérlegét nem merik megvonni a -lapok, amelyek ugyanekkor közlik a tuniszi Action- nak azt az értesülését, hogy Murphy titkos jelentést tett Dullesnek. A lapok fenntartással közlik az egyéb­ként megcáfolt jelentés részletéit, * New York (MTI) Az amerkaí mun­kaügyi minisztérium legújabb sta­tisztikai adatai szerint a munkanél­küli segélyre jogosult munkanélkü­liek száma a február 15-én zárult héten 158 500 fővel szaporodott és 3 130 000-re emelkedett. Az adatokat kísérő jelentés meg­jegyzi, hogy a munkanélküli segély rendszerének 1938-ban történt beve­zetése óta ezen a héten folyamodtak legtöbben a segélyért. Egy évvel ez­előtt a segélyben 1 759 000 munka- nélküli részesült. I Ezek, a gyakran több évtized ta­pasztalataira épülő — », ugyanakkor nem merev — normák magyon meg­könnyítik a helyi és az országos ér­dekeknek egyaránt megfelelő terve­zést. — E javaslatokat először a főható­ság vizsgálja felül, majd szakágan- kint összesítve terjesztik fel a pénz­ügyminisztériumhoz. — A tanácsok az idén alkalmazták először a költségvetés összeállításá­nak új, az eddiginél demokratiku­sabb és célszerűbb rendszerét. Előre megkapták az állami adótervet, az adóbevételekből való részesedésük mértékét. Eiye alapíthatták költség- vetésüket, mégpedig úgy — s ez az új rendszer lényeges vonása —, hogy a bevételek (vállalataik, a szövetke­zetek adója, nyereség befizetése, az intézményektől befolyó összegek stb.) növelésével saját hatáskörük­ben növelhetik kiadásaikat is. — Bízunk abban, hogy az ország- gyűlés által elfogadandó 1958. évi állami költségvetés újabb lépést je­lent majd országunk fejlődésében, gazdasági erősödésében — fejeződött be a tájékoztatás. A firenzei törvényszék pénzbüntetésre ítélte a pratoi püspököt Firenze: (MTI) A firenzei törvény­szék szombaton a késő esti órákban hirdetett ítéletet abban a perben, amelynek vádlottja Pietro Fiordelli pratoi püspök és Don Danilo Ajazzi pratoi plébános volt. A püspök és a plébános — mint ismeretes — be­csületsértő kijelentéseket tett egy Bellandi nevű kiskereskedő és fele­sége ellen, mert a házaspár nem volt hajlandó egyházi esküvőt kötni. A firenzei törvényszék a püspököt becsületsértésben bűnösnek minősí­tette és 40 ezer lira pénzbüntetésre ítélte. A püspöknek ezenkívül meg kell fizetnie a perköltségeket és a Bellandi házaspárnak megítélt kárté­rítést, összesen 770 ezer líra összeg­ben. A plébánost a törvényszék felmen­tette. A püspök védői az ítélet ellen fel­lebbezést jelentettek be. Az ügyész vádbeszéde világosan tükrözte az olasz társadalom politi­kai kettősségét: érvelése szerint a püspök ellen emelt vád nem meríti ki a bűncselekmény fogalmát, illetve ha történt is bűncselekmény, a püspök nem vonható felelősségre, mert nem állt fenn részéről ártó szándék. Éppen ezért most meglepetést kel­tett az ítélet, amely bűnösnek mon­dotta ki a püspököt. Klerikális körökben fájdalmas csa­pásnak tekintik a firenzei törvény­szék ítéletét, különösen most, amikor a közelgő választásokra való tekin­tettel egyre éleződik a haladó, de­mokratikus erők harca az állampol­gárok lelkiismereti szabadságáért, azért, hogy az állam megszabadul­jon az egyház befolyásától. Angol egyházi személyiség az atomleszerelés mellett London (MTI). Dr. George Mac- leod, a skóciai Református Egyház főzsinatámak elnöke, az atomlesze- relési mozgalom edinburghi nagy­gyűlésen mondott beszédében kije­lentette: — Mélységes elbcrzadással olvas­tam Duncan Sandys hadügyminisz­ternek azt a kijelentését, hogy a nyugatnak atomfegyvereket] kell használnia még hagyományos fegy­verek ellen is. Ilyesmiről eddig soha nem volt szó. Mint az egyház feje, az egyház nevében tiltakozom ezen őrültség ellen. Midőn ezt a kérdést egyházunk főzsinata megvitatta, éppen az egyház nem pacifista szár­nya jelentette ki, hogy ha a lakossá­got bombáznák, az egyház megvonná támogatását a háborús erőfeszítéstől még akkor is> ha ez a háború el­vesztésének kockázatát jelentené. A nagygyűlés egyhangú határozat tál a legerőteljesebben sürgette az angol kormányt, kezdeményezzen a nemzetek között atomleszerelést. A határozatot megküldték a miniszter- elnöknek, ,a hadügyminiszter és a külügyminiszternek s a parlament valamennyi tagjának. Tuniszi vezetők felhívása nyugati államfőkhöz Tunisz (AP). A tuniszi vezetők szombaton felhívással fordultak Eisenhower elnökhöz, XII. Pius pá­pához, II. Erzsébet királynőhöz, a há­rom skandináv Karaidhoz és Theodor Heuss nyugatnémet elnökhöz kérve őket. akadályozzák meg Francia- országot abban, hogy keresztülvigye a „felperzselt föld” politikáját az al­gériai—tuniszi határ mentén. Habib Burgiba elnök figyelmez­tette, a többi államfőt, hogy e politi­kának ,súlyos következni én vei” lesz­nek, Szidi Aziz Djati nagymufti pe­dig emberbaráti okokból kérte fel a pápát a tiltakozásra.

Next

/
Thumbnails
Contents