Tolna Megyei Népújság, 1958. február (3. évfolyam, 27-50. szám)
1958-02-15 / 39. szám
TOLNA MEGYEI «gp lOLETArjai, egyesüljetek! MAGYAR SZOCIALISTA III. évfolyam, 39. szám. ÁRA: 50 FILLÉR. Szombat. 1957 február 15. Ötszáz hold borsát vetettek el eddig Dunaföldváron ÉS?5*5** Hagyomány már, hogy a Sztálin- borsót értékesítenek a közellátás városi és budapesti piacokat a duna- céljaira e dunamenti községek gazföldvári, a madocsai és a bölcskei dái. egyéni gazdák látják el először zöldborsóval. Tavaly például május 30-án már a Paksi Konzervgyárba is elszállították az első 150 mázsa zöldborsót. A három község együttesen A három község „valutáját" jelentő cukorborsó legnagyobb részét a paksi és a kecskeméti konzervgyárak termeltetik szerződésileg a maguk számára. közel 3000 hold étkezési borsót tér- de a 3000 holdnyi terület mintegy mel, s erről a területről egy szükebb negyedének a termését szabadpiacon termést hozó esztendőben is mintegy értékesítik a termelők. 90—100 ezer métermázsa friss- zöldBajtársi kört alakítottak a Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékéremmel kitüntetettek. A Magyar Partizánszövetség megyei vezetősége csütörtökön a Városi Tanács nagytermében értekezletre hívta össze azokat, akiket az elmúlt hónapokban az ellenforradalommal szembeni helytállásukért Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékéremmel tüntettek ki. Résztvettek a megbeszélésen az 1919-es Tanács- köztársaság veteránjai és volt partizánok is. Beszámolót Pollák Andor elvtárs, a Magyar Partizánszövetség Tolna megyei szervezetének ideiglenes elnöke tartott. Ismertette a megalakuló Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékéremmel) ' Kiiíünteíéüek Bajtársi Köre megalakításának jelentőségét, a bajtársi kör feladatait a népi hatalom, a szocialista haza védelmében. Több hozzászólás után megválasztották a héttagú vezetőséget. A Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékéremmel Kitüntetettek Bajtársi Köre a Magyar Partizánszövetség önálló tagozataként fog működni. Sok jó tapasztalatot adott a két megye asszonyainak találkozása A Somogy megyei Nőtanács asszonyainak látogatása Szekszárdon A Somogy megyei Nőtanács asszo- legkisebb tagja, édes közvetlenségnyainak egy csoportja a Tolna megyei Nőtanács asszonyainak meghígel, s annyi-annyi gyermeki bájjal Sok szó esett az értelmiségi asszonyok fokozottabb bevonásáról is a invitált: — Nénike, szívesen üljél le nőmozgalom munkájába. Ebben a somogyi asszonyok adtak jó tanácsokat a Tolna megyeieknek. Náluk nemcsak külön-külön, személyesen is vására és az elmúlt évi Tolna megyei minálunk.” asszonyok látogatásának viszonzása- Csütörtökön, február 13-án kezdőként megígérték, hogy ellátogatnak dött meg a komoly munka. Több Szekszárdra. Most arról számolha- mint száz asszony gyűlt egybe, s ta- foglalkoznak az értelmiségi asszo. tunk be, hogy ez a látogatás, a jól- pasztalatcsere formájában értékelték nyokkal, hanem egyszer-egyszer érsikerült tapasztalatcsere megtörtént, a nőmozgalom Tolna és Somogy me- tekezletre is meghívjk őket a legfon- ... . ... gyei tapasztalatait. Takács Mihályné tosabb feladatok, problémájuk megA kedves vendegeket mar az auo- Tolna megyei Nőtanács, Kelemen beszélésére. Ezt a módszert igyekezIlona a Somogy megyei Notanacs nek a Tolna megyei asszonyok is munkájáról számolt be. máson nagy örömmel és szeretettel fogadták a megyei nőtanács tagjai, majd rövid ünnepség keretében üdvözölték őket a Nőtanács helyiségé, meghonosítani. Beszéltek a nők között végzendő Az utána következő számos hozzá- ben. Részt vettek a fogadáson a me- szólás sok jó tapasztalatot nyújtott politikai munkáról is. Az egyik so gye, a város párt- és állami vezetői a nőmozgalom aktív részvevői szá- mogyi asszony, Györék néni, somogy- is. örömmel fogadták őket a szék- mára. A Tolna megyei asszonyok el- járdi szárdi asszonyok is. Elszállásolásukról ők gondoskodtak. Eközben történt el, hogy például Bölcskén, Bátaszé az alábbi eset, amely mutatja, milyen ken 80—100 asszony vesz részt rend szívesen látott vendégek voltak a so- szeresen a nőmozgalom munkájában, dolgozó parasztasszony pél- mondották, milyen módszerekkel érik dúl elmondta a többi asszonyok véleményét is: „Nagyon okos dolog ez a nőtanács, s ha az asszonyok között vagyunk, politizálnak ők is, mert nekik sem mindegy, mi hogyan van a mogyi asszonyok Szekszárdon. Az a legjobb egyetértésben munkások egyik somogyi asszony mondta el: dolgozó parasztok és értelmiségiek. A világban. Nálunk kapálás közben is ,.Nem is tudom elmondani, milyen tapasztalatokat leszűrve, fő tanulsá- beszélgetünk a békéről, s az a véle- kedvesen fogadtak a szekszárdi asszo. gul szögezték le, milyen fontos a kö- ményünk, hogy az atomot ne pusz- nyok, még a gyerekek is. Legmeg- zös munka fellendítése érdekében a tító fegyverek gyártására, hanem bé- hatóbb élményem az, amikor meg- személyes látogatások, az egyéni be- érkeztem vendéglátóimhoz, a család szélgetések. Dees kösse /»politikai terveiből: Az idén közei félmillió forintot fordítanak községiej 1 esztésre Négy évvel ezelőtt vezették be a ben amennyiben a kút elég bővizű községfejlesztési hozzájárulást azzal lesz, törpevízművet létesítenek. Ugyancsak az Újtelepen egy kilométer hosszan bővítik a villany- hálózatot, járdaépítésre pedig 10 000 forintot fordítanak. A községpolitikai tervet — amelya célzattal, hogy külön alapot biztosítsanak a községi és városi tanácsoknak arra, hogy a lakosságot közvetlenül érintő beruházások minél gyorsabban megvalósulhassanak. séggel. Ezenkívül tervbe van a decsi szálláson egy kultúrház építése, 90 000 forintos beruházással. A kultúrmunka fellendítésére és a kultúrcsoport megsegítésére 10 000, sportcélokra pedig 5000 forintot iráDecs községben az 1958-as évben, bői csak néhány adatot közlünk — nyoztak elő a községpolitikai terv- mintegy 400 000 forintnyi beruházást tanácsülésen vitattak meg és fogad- ben. irányoztak elő a községfejlesztési hoz tak el, a továbbiakban foglalkozik a a község lakói magukénak érzik a zájárulásból. A fent említett 400 000 kültelki utak és hidak javításával, tervet, s végrehajtásáért szívesen amelynek költségeire 20 000 forintot, vállalnak társadalmi munkát. Ezek- a közútak javítására pedig 10 000 fo- ben a napokban a tanácstagok járják rintot irányoztak elő. a falut. Még ebben az évben egy kültelki iskolát építenek a decs—gyöngyösi oldalon 40 000 forintos költforintból az újtelepi részen egy méljyfu- ratú kutat építenek 135 000 forintos költséggel. Úgy tervezik, hogy a következő évNégyes aranylakodalomra készülnek a gyünki szociális otthonban Ritka esemény színhelye lesz a gyönki szociális otthon. Négy házaspár, Angs József, Csizmadia József, Baka János és Schönfeld Boldizsár, akik feleségükkel együtt évek óta szociális otthon lakói, a közeli hetekben ünnepük arany lakodalmukat. A szociális otthon vezetői úgy határoztak, hogy a négy évfordulót egy ünnepség keretében ünnepük meg. A tervek szerint március folyamán kerül sor a négyes arany lakodalom megünneplésére s az ünnepséget a szociális otthon parkjában rendezik meg. A négy pár aranylakodalmán a szociális otthon által rendezett közös ebéden az otthon lakói saját borukat isszák, mert az otthonnak kétholdas szőleje is van, amit a lakók művelnek meg. Összeírást végeznek annak le- rögzítésére, hogy a lakosság köréből névszerint ki, milyen időpontban, mennyi értékű társadalmi munkát vállal. A Decs községi tanács végrehajtó bizottsága a községpolitikai terv elkészítésénél figyelembevette a lakos, ság kérelmét javaslatát. A község lakói pedig magukénak érzik a tervet és dolgoznak is annak végrehajtásáért. kés célokra használják fel.” Az értékes megbeszélés után együttesen látogatták meg a múzeumot, majd Steig István fazekas iparművész műhelyét. Nagy elismeréssel beszéltek nemcsak a múzeum értékeiről, hanem a világkiállításra készülő iparművész remekeiről is. Meglátogatták a megyei tanács munkaügyi osztálya, a Hazafias Népfront és a Megyei Nőtanács által szervezett szövő szakkört is, amelynek tagjai tudásukat majd a háziipari szövetkezetekben gyümölcsöz- tetik. Megtekintették a sajtérlelőt is, ahol a kedves fogadtatás és ajándékozás mellett arról is tájékoztatást kaptak, hogyan készül a sajt. Befejezésként a szekszárdi Béke Termelőszövetkezet asszonyai látták vendégül a somogyi asszonyokat, s beszélgettek velük közös nőmozgalmi, gazdasági problémájukról. Részt vett e baráti összejövetelen Vass Istvánná, megyénk képviselője is, akit nagy örömmel fogadtak az asszonyok. Szalai Endre Tavaly például Dunaföldvárott 1800 hold borsót vetettek, az idén 2000 holdon termelnek cukorborsót a dunaföldvári gazdák. A községbeli Alkotmány Termelőszövetkezet is 10 hold borsót vet az idén és az első három holdon pénteken vetette földbe a magot. Az egyéni gazdák az első próbavetéseket már a múlt hét elején elvégezték, sőt az elsőként vetett táblákon, már kikelt a borsó. A hét elejétől tartó napsütéses, ta- vaszias, langyos szél járta időben a cukorborsó vetésének teljes dandárja indult a dunaföldvári határban. Pénteken is közel 200 egyéni gazda indult reggel a határba a vetőgépeket vontató szekereken. Csupán ezen a napon 180 hold borsót vetettek el a dunaföldvári gazdák. A négy holdon gazdálkodó Hegedűs Imre 600 négyszögöl, a 8 holdas Kiss Lajos 1000 négyszögöl. a 16 holdon gazdálkodó Pct- rovics József 2 kataszteri hold cukorborsó vetésével végzett péntekig. A dunaföldvári határban • eddig, mintegy ötszáz hold borsót vetettek el, a madocsai és a bölcskei gazdák is csaknem ugyanennyi borsó vetésével végeztek péntekig. (Nagy F.) Nagy sikerük van a békegyűléseknek Tolna megyében január eleje óta a képviselőcsoport is bekapcsolódott a békemozgalomba s a megye képviselői, élükörf Vass Istvánné- val, az országgyűlés alelnökével és Bognár Józseffel sorra tartják a békegyűléseket. A megye területén eddig tizennyolc községben rendeztek békenagygyűlést, amelyek közül 12 helyen a megye képviselői tartottak beszámolót. Tolna megye képviselőcsoportja rövidesen megbeszélést tart Szekszárdon s ezen, többek között azt is megbeszélik, hogy a következő hetek békegyűlésein hogyan kapcsolják egybe a parlament legutóbbi ülésszakán elhangzottakat a békeharc időszerű problémáival. Termelőszövetkezet alakult Sárszentlőrincen A termelőszövetkezet alakításának gondolata már régebb óta foglalkoztatott több sárszentlőrinci parasztembert. A szövetkezni akarók közű1; többen kardotodtak amelletj, hogy csak az ősszel kezdjék meg a közös munkát, viszont mások úgy látták helyesnek, ha már a tavasszal közösen szántanak, vetnek. Az utóbbiak elgondolását valósították meg: Február 11-én ugyanis Kossuth néven 10 család, 150 hold földdel termelőszövetkezetet alakított. A megye legfiatalabb közös gazdaságában, a sárszentlőrinci Kossuthban is rövidesen megkezdik a tavaszi munkát. Megkezdték a keltetést a tolnai baromfikeltető állomáson Csütörtökön reggel újra megin- Az elkövetkező napokban folya- dult a „termelőmunka” a tolnai ba- matosan üzembehelyezik a többi romfikeltető állomáson, megyénk nyolc gépet is. Három hét múlva legnagyobb ilyen üzemében. Két — már megkezdik a kikelt naposcsi- egyenként tízezer tojást befogadó — bék értékesítését is, amiből már Gergely-féle keltetőgépbe rakták be több, mint húszezer darabra van) Lehetőségek az izotópok felhasználására a növénynemesítéshen A szovjet—magyar tudományos leti intézetet, így a Timirjázev Me- gazdasági kutatásban való felhasz- — műszaki együttműködés kereté- zőgazdasági Akadémiát, a Dokucsá- nálása. Mi még a kezdeti lépéseknél \ ben egy küldöttség tagjaként a Szovjetunióban járt Kiss Béla, az Iregszemcsei Kísérleti Intézet munkatársa. Felkerestük ebből az alka- intézményeket. Olyan világviszonylomból, afelől érdeklődtünk, milyen latban is elismert nevű tudósok, {tapasztalatokat szereztek a szovjetunióbeli látogatás során. jev Talajtani Intézetet, a Lomono- tartunk e tekintetben és ezekhez a szov-egyetemet, a Növényélettani és kezdeti lépésekhez kaptunk segítsé- Fizikai Intézetet és más tudományos get, útmutatásokat a szovjet tudóizo- van soktól. Mezőgazdasági jellegű tóp-laboratórium még kevés — A tudományos a gondosan megvizsgált, előzőleg állategészségügyileg alaposan ellenőrzött mintaközségekből származó tojásokat. eddig előjegyzése az állomásnak. A< keltetési idény végéig, — szeptem-i bér közepéig — mintegy hat—hét-< százezer darab csibét fognak kikel-1 tetni az állomáson. ( mint Krecskovszkij és Kruszenov az országban. A földművelésügyi professzorok — ismert biokémiku- kormányzatnak az idén már szánműszaki sok — számoltak be kutatásaik ered dékában van az izotóp-laboratóriumok bővítése, a gyakorlati növényegyüttműködés keretében jutottunk ményeiről. A legszívesebben, a legki Moszkvába, ahol a rádióizotópok részletesebben adták át tapasztala- nemesítésben lesz majd nagy alkal- mezőgazdasági kutatásban való fel- taikat a rádióizotópok alkalmazásá- mazási területe. mon val kapcsolatban. Ök már hosszú Van arra eshetőség, hogy itt, Iregszemcsén is rendeznek be izoSzántanak a dalmandi Béke Tsz-ben Lapunk vasárnapi számában már megkezdték a közös munkát. Ta-fteuő eredményeket értek el ebben a forral végezték. hírt adtunk arról hogy Dalmandon kács József a helybeli gépállomás Béke névén termelőszövetkezet alakult. Most olyan hírt kaptunk Dal- egylk traktorvezetője lánctalpas trak mandról, hogy a megyének az egyik torral szánt a szövetkezet egyik legfiatalabb termelőszövetkezetében nagy táblájában. használását tanulmányoztuk dotta Kiss Béla. — A növényszer- évek óta foglalkoznak a rádióizotóvezetek vizsgálatával kapcsolatban pok növényi szervezetre gyakorolt tóp-laboratóriumot ? Űnagy jelentősége van a rádióizotó- hatásaival, különösen sokat foglal- — Amint az előfeltételek megunok alkalmazásának. A szovjet tu- koztak a növények foszforfelvételé- születnek, itt is felhasználjuk a kudósok világviszonylatban is számot- vei. Ezeket a kísérleteket aktív fősz- tatásokban. Az idén már megtörténnek erre vonatkozóan a kezdeti lépések, amely után az itteni kísérletekhez is fel tudjuk használni az izotópokat — mondotta Kiss Béla. I tekintetben, és kutatásaik eredmé- )nyét a magyar mezőgazdaság fejlesz I tésében is fel tudjuk használni. — A kéthetes ott-tartózkodásunk — Ezeket a tapasztalatokat hogyan tudják itthon hasznosítani? Nálunk az utóbbi években kéz* alatt meglátogattunk számos kísér- dett bontakozni az izotópok mező(BOGNÁR)