Tolna Megyei Népújság, 1958. február (3. évfolyam, 27-50. szám)
1958-02-09 / 34. szám
8 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1958 február 9. HUMORRAL A VILÁG KÖRÜL Valaki visszajött... TEXAS JAPÁN \p£yif Cowboy legenda modern változatban. — Elnézést kérek, a bátyám lett volna az ellenfele, de elrontotta a gyomrát és én jöttem el helyette. ERDEKESSEGEK BŐBESZÉDŰ? BESZÉLJEN FÉLLÁBON! Luigi Larros olasz parlament4 képviselő nemrég érkezett vissza brazíliai útjáról. Az olasz képviseiő- házban beszámolt benyomásairól és indítványozta, hogy Olaszországban is honosítsák meg azt a jól bevált brazíliai szokást, amely szerint a parlamenti elnök követelheti a bőbeszédű szónokoktól, hogy beszédüket féllábon állva mondják ei. Ez a módszer igen eredményes a szószátyárok ellen. UDVARIAS TOLVAJ listáját, amelyek a legkevesebb értelmet tanúsítják az úttesten való átkeléskor. A listavezető a kutya és a tyúk, utánuk következik az ember, majd a sertés, a macska és végül a liba. A listát a kocsivezető kétéves adatgyűjtés alapján állította össze. HIHETETLEN... Norvégiában az idei nyáron bevezetik a kánikula elleni biztosítást. A biztosított minden elviselhetetlenül meleg napért bizonyos összeget kap. Párizsban a börtönőrök sztrájkja idején nem tudták végrehajtani 45 bűnöző letartóztatását. Azonkívül kénytelenek voltak 120 bírósági tárgyalást elhalasztani, mert a „meseautó” vezetője nem volt hajlandó elszállítani a letartóztatottakat a bíróságra. * Columbiában egy milliomos elhatározta, hogy egyik fajtehenének fényűző lakosztályt épít villájában. Emellett a tehenet minden nap autón viszik ki a legelőre és hozzák haza. New Yorkban történt, hogy egy lakásba tolvaj tört be, s magával vitte a nagy értékű ezüstkészleteket és a lakó jelentős pénzösszegét, indulás előtt bekapcsolta a lakásban lévő magnetofont és megköszönte a gazdag zsákmányt. Azóta a rádió többízben közvetítette a köszönő szavakat, mivel a rendőrség azt reméli, hogy a hallgatók, valamelyike a hangról felismeri az udvarias tolvajt. NESZE SEMMI, FOGD MEG JÓL! Az Egyesült Államok Indiana államának egyik használt autókereskedője legutóbb közhírré tette, hogy a gyermekes családoknak gyermeken ként 10 százalékkal olcsóbban adja a használt gépkocsikat. A hirdetés megjelenését követő napon jelentkezett üzletében egy vevő és miután kiválasztotta magának az egyik 100 dolláros autót, bemutatta hivatalos iratait, majd beült a gépkocsiba és elhajtott vele, anélkül, hogy egyetlen centet is fizetett volna érte. A vevő ugyanis okmányokkal igazolta, hogy 10 élő gyermek atyja. NAGYPAPA KÖLCSÖNBE! Egyik dán női újságban jelent meg a következő hirdetés: „Ki lenne hajlandó a karácsonyi szünidő idején egy zsörtölődő nagyapát vendégül látni, aki azonban izgalmas történeteket tud mesélni!” A hirdetésre több mint harminc válasz érkezett. MELYIK LÉNY VISELKEDIK LEGÉRTELMETLENEB- BÜL AZ ÚTTESTEN VALÓ ÁTKELÉSKOR? Egy amerikai gépkocsivezető ösz- szeállította azoknak az élőlényeknek Székely sírfeliratok — nevettető rigmusok A székelyek, mint azt sok példa bizonyítja, nem a nevet és az életkort szokták ráírni a fejfára s nem ilyesfajta «végkívánságot“, hogy „Béke poraira!'*, hanem igen sok esetben a halál okát is ismertetni szokták, méghozzá lehetőleg rímekbe szedve és tréfás formában. Hiába, a székely jókedv határtalan... Különösképpen megírták a halál okát, ha abban valami érdekesség, vagy az elhunytnak a nevéhez fűződött valami különlegesség. íme néhány ilyen felirat: „Itt nyugszik Szűcs Kata szűz fleány. Siratja egyetlen fia, Mihály.” Persze a veszekedő természetű feleségnek is „méltó“ emléket állítottak: „Itt nyugszik Kovács Péter. De nem békességgel, Mert egy sírba tették Feleségével!*' De nemcsak ilyesfajta dolgokra reagáltak a sírfeliratok, hanem az élet legkülönfélébb eseteire, megnyilvánulásaira terjedtek ki a tréfás sírfeliratok: „Mérges volt a komám s tavalyelőtt nyárba, fejszéjét a lovához vágta. De a lova helyett fejemet találta s lova helyett magam mentem a [halálba.” Egy elhunyt kisfiúnak a következő emléket állították: „Itt nyugszik a kis Jánoska, Ökör Jánosnak a kisfia... A jó Isten nem engedte, Hogy nagy Ökör legyen bcjőle“. A verekedés elég hétköznapi dolog volt a székelyeknél: „Nevem vala Bedő Ferke, Elnézésből vertek fejbe, Mert azok, akik nekem estek, Zöld Estvánra leselkedtek... Fűbe üttek engem végül, így hóttam meg szívességből.” A falu orvosának „csak“ kétsoros strófát írtak: „Itt nyugszik egy orvos — s körülötte, akiket gyógyított.*' „Válasz” a hűtlenségre: „Asztalos Gizella fekszik e sírba eltemetve. Először történik meg vele, Hogy senki sem fekszik mellette.“ A lókereskedő esete: „Itt nyugszik Tóth Áron, Ki volt sok vásáron. Addig csereberélt. Míg egy lú, egy heréit, Úgy ágyékon rúgta, Hogy itt fekszik azóta S itt van róla a nyugta.'* Baleset érte a molnárt: „Neve vala Szabó Döme, Kit agyon ütött a malom köve. Mire a követ levették róla, Hóttan mászott ki alóla.*’ A napokban egy nyugdíjas tanáremberrel hozott össze a véletlen a cukrászdában egy dupla mellett. Tőle emlékeiből hallottam ezt a történetet, amelyet most elmondok ... * Az osztályban mindenki tudta már, hogy kettőjük között van valami. Az ősz, kecskeszakállas Pintér tanár úr is sejtette, vagy talán ő is biztosan tudta, mert latinból mindig együtt hívta ki őket felelni. S amikor feleltek, úgy nézett rájuk, mintha azt mérlegelné, vajon egymáshoz valók-e. Szerette őket: most már mindkettőt egyformán. E szeretetnek hosz. szú a története, mert évekkel ezelőtt Jóskát nem szerette. Rossz tanuló volt, de amikor a VI. osztály első napjaiban megjelent az osztályban Judit, a kis zsidólány, Jóska, mintha megváltozott volna. Nem úgy, mint a többi fiú — mert nekik is tetszett a lány fekete haja, sötét, mély szeme. — A többiek úgy akarták észrevé- tetni magukat vele, hogy amikor sétált a folyosón, véletlenül nekiszaladtak, vagy ha ő is kint volt az udvaron, birkózni kezdtek egymással, hogy erejüket fitogtassák ... Jóska így soha nem mutatta magát, csak messziről kísérte a lányt, akivel még eddig egy szót sem váltott, pedig szerette volna, ha észrevenné. Tanulni kezdett, s az osztály és a tanárok igen nagy meglepetésére egyszer sem felelt elégtelenre az első két hétben. Már a tanáriban is említették a nevét és a változást, ami vele történt, de nem tudták mivel magyarázni. Faludi, a matematikai tanár jött először rá a változás okára. Apró, más számára talán semmitmondó esetre figyelt fel, s mint valami egyenletet levezetve, számította ki az ismeretlen okot: Jóska a táblánál felelt, egy kétismeretlenű példát oldott meg sikeresen. Amikor már helyre akart menni, akkor a tanár úr azt mondta neki, hogy diktáljon fel egy hasonló példát és szólítson ki az osztályból valakit, hogy oldja meg. Jóslta Juditra nézett és remegő újjal rámutatott : — Bergmann Judit... — és Faludi tanár úr ebből számította ki az ismeretlent, amit délben már az egész tanári kar tudott... Ettől kezdve a tanárok figyelték őket, aggódtak is értük, mert ők mór tudtak a közelgő zsidóüldözésről. Féltették őket, Jóskát is, mert arra gondoltak, hogyha Judit esetleg elmegy az intézetből, akkor ő ismét a régi lesz: hanyag, lusta diák, aki mosolyog, amikor közlik vele, hogy elégtelenre felelt. A két gyerek még mitsem tudott erről, csak az boldogította őket, hegy észrevették egymást. Tudta már az egész osztály. A többi fiú a szünetekben nem szaladt neki véletlenül Juditnak, s egy kicsit elismerően néztek Jóskára, hogy neki sikerül. Egy nap, amikor kiözönlöttek a diákok az intézet kapuján, Jóska Judit mellé sodródott. Egy ideig szótlanul lépegettek egymás mellett, aztán Judit megszólalt. — Te mindig ilyen jó tanuló voltál? 1 Jóska zavarban volt, jól esett volna a hiúságának azt mondani, hogy mindig, de nem akart hazudni. Megmondta őszintén, hogy nem, és délután, amikor a parkban találkoztak, már azt is elárulta, hogy miatta lett ilyen jó tanuló. Szégyelte volna magát, ha ő előtte is elégtelenre felel. És kötöttek egy fogadást is. Judit megígérte Jóskának, hogyha egész évben nem felel elégtelenre, akkor megajándékozza egy töltőtollal. Jóska pedig neki ugyanezért egy csokor nagyonszép virágot ígért. Tavasz lett... és Judit egyszer sárga csillaggal a ruháján jelent meg az iskolában. Sokan gúnyolták érte, de ezeknek Jóskával gyűlött meg a bajuk. Nem sokáig. Egy reggel üres volt a lány helye a pádban, ezen a reggelen nagyon csendben volt az ősz tály. Még Pintér tanár úr is — amikor sétált a padok között — egy pillanatra megállt az üres hely mellett, s kezével a padra támaszkodva a távolba nézett. Aztán meg Jóskára figyelt, kecskeszakállát simogatva szomorúan és lehajtott fejjel visszasétált a katedrához. Jóska másnap egy levelet kapott. Látszott, hogy sietve írta a küldője, s pár sor volt csak az egész. Judit azt írta, hogy nem jöhet iskolába, de szavát megtartja, az ígért ajándékot megadja majd Jóskának. És év végén az egyik lány valóban átadott egy töltőtollat. Tőle megtudta azt is, hogy a tollat már akkor odaadta Judit neki, amikor még járt iskolába, s arra kérte, hogy év végén adja át. Akkor is, ha valamelyik tárgyból esetleg elégtelenre felelne. Azóta évek múltak, s az iskolához semmi hír nem érkezett egyikről sem. Juditról később azt hallották, hogy a gettóban meghalt. Jóskát pedig elvitték katonának. Rég vége volt már a háborúnak is, amikor egyik nap a gimnázium tanári szobájának ajtaján valaki kopogott. Pintér tanár úr éppen latin dolgozatokat javított, és szórakozottan kiáltott az ajtó felé, arra gondolva, hogy valamelyik diák kopog. — Bújj be! — — Jónapot kívánok tanár úr — lépett be az ajtón egy sovány, beesett arcú fiatalember. Egész megjelenése furcsa volt. Hónapok óta nem borotválkozott, mert arcát teljesen beborította a gondozatlan szakái, s csak a vörös szakái alól világlott elő egészségtelenül fehér arcbőre. Különössé tette még az is, hogy a kezében virágcsokrot tartott. — Jónapot kívánok tanár úr — köszönt mégegyszer. látva, hogy a tanár meglepetésében elfelejtette viszonozni a köszönést. — Jónapot... Tessék! Kit keres? — Önt, tanár úr — lépett közelebb a látogató. — Nem ismer meg? — Nem... De mégis Mintha hasonlítana ... Csak nem Te vagy ... Jóska?!... Te lennél? ... Édes fiam, már azt hittük rólad is, hogy... — félrelökte maga előtt a füzeteket, s a látogató felé sietett. Megállt előtte, két kezét a fiú vállaira tette és sokáig nézett a szemébe. — Az osztályból Te vagy a kilencedik, aki hazajött — mondta és szeméből könnycsepp gördült le ősz szakállára. — Gyere ülj le, fiam. — Tanár úr kérem, kérdezni szeret nék valamit. — Tudom, fiam ... Na, ülj le hát — únszolta és zavartan elfordult, mert tudta már előre, hogy mire kell válaszolnia. Valamit keresett, csak azért, hogy ne kelljen még megmondani az igazat... A dolgozatfüzeteket kezdte rakosgatni, annyira szórakozottan, hogy a javítatlanokat összekeverte a kijavítottakkal. — Mindig ez a javitáí(. Annyit javítottam már, hogy a számát sem tudom. Emlékszel még Te is? ... — Tanár úr kérem, mi van vele?" Tud valamit róla? A tanár nem válaszolt, hirtelen mintha valami eszébe jutott volna, a fogashoz ment, leakasztotta a kabátját, zsírosszélű kalapját a fejébe tette, s Jóskához lépett. — Gyere, elmegyünk valahová. Olyan fülledt meleg van itt, jót tesz egy kis levegő ... ... A temetőben barangoltak a sírok között, hallgattak, s hogy valamit mégis csináljanak, a sírfeliratokat olvasgatták a fejfákon, de mindkettő gondolata máshol járt. A temető egyik távoli sarkában Pintért tanár úr megállt egy jókora sírhalom előtt, amelyik méreteiben jóval nagyobb volt a többinél. És sok fejfa volt rajta, amelyekről látszott, hogy később kerültek a sírra. — Itt van valahol ebben a tömegsírban ... — s amikor látta, hogy régi diákja csak áll szótlanul, megfordult és visszafelé sétált lehajtott fejjel a sírok között... Éppen akkor nézett vissza, amikor a fiú a virágcsokrot letette az egyik fejfa tövéhez és lassú léptekkel ő is visszafelé indult ... * ... Igaz történet volt, így történt, amit elmondtam, s talán nem hiába. Évtizedes történet, de sok hasonlóval együtt, ezt sem szabad elfelejtenünk, mert a rémtetteket elkövető szellemet ismét élezgetik ... Hitler néhány tábornoka már ismét katonáknak parancsol... Buni Géza
