Tolna Megyei Népújság, 1958. február (3. évfolyam, 27-50. szám)
1958-02-26 / 48. szám
« TOLNA MEGYEI NfiPÜJSAG 1996 február 96. Egy ember révbe ért... Mennyi szenvedés, küzdelem van e néhány szó mögött. EZ DERÜLT KI Varsádon, ott a hegyoldali kis házban, is Tamás Albertiéi folytatott beszélgetésem alkalmával. — Vaj ha mindet egy papírra vetnénk — mondtuk —, hogy tanuljanak a fiatalok is belőle, milyen is volt a szegény ember régi élete. Mert a Tamás Alberté, a bukovinai székelyé, szegény volt, nagyon szegény és milyen küzdelmes. De már akkor a kétszeres elnyomás — mint kisebbség, mint elnyomott munkás- ember — alatt is kiviláglott a proler tárokra általában annyira jellemző lelki nagyság, a család szeretete. — Inkább én mentem — mondja, — éjjel nappal 40—50 kilométerre is az otthontól, csakhogy ne kelljen a gyerekeimnek menni az uradalmakba. — Magam eleget tapasztaltam az uraságoknál, a vasútnál, mennyit törődtek az emberrel. Óh, nem úgy volt akkor, mint most, hogy munkás- szálló meg miegyéb ... Ehetett a tetű bennünket, hiszen vagonokban, odúkban, sátrakban húztuk meg magunkat. De nem is ez bántotta talán legjobban, hanem amikor emberi mivoltukba gázoltak. Az urak úgy dobálták őket, mintha játékszerek lettek volna. Bukovinából a Délvidékre, s onnan kerültek ide. Közbe, ha a bérezés, a sok-sok méltánytalanság miatt szólni mertek, az volt az első szó: „Bolsevik? Kommunista? Majd lesz rád gondunk.” TUDTÁK AZONBAN Tamásék, hogy ez a jelző nem megvetést, inkább dicséretet jelent a munkásemberek között, hiszen a Nagy Októberi Forradalom után a sok hazatérő hadifogoly erről felvilágosította őket. A nyomás azonban olyan nagy volt, hogy szervezetet nem tudtak alakítani. Erre csak itt került módja rá, a felszabadulás után. Erről így beszél- „Mindig az igazságot kerestük, de csak itt találtuk meg.” Már azt hitte révbe jutott. Ház, föld, szabad élet, vágyainak megfelelő politikai szervezet, mindennek részesévé vált. S ezután virágzott is a kis gazdaság, mert szorgalmas, igyekvő volt. bevallása szerint is: „dolog nélkül nem tudtam soha meglenni.” A nyugalom, a megelégedettség azonban nem tartott sokáig. Ugyanis nem olyan nyugalmat kell érteni a fentiek alatt, hogy valaki megkapott mindent, s most már begubózhat, élhet magának. EBBEN AZ ESETBEN, mint annyi másnál, ez csak lehetőség volt a munkához. — Nem vontam ki magam semmiből — mondja. — Mindig megmondtam a magamét. A gyűléseken mindig megmondtam, hogy nekünk, kommunistáknak, példát kell mutatnunk a községi munkában éppúgy, mint a földeken. A pártszervezet egyes vezetőinek ez akkor nemigen tetszett, a bírálatom meg pláne. Ki is hagytak, mikor az átigazolások voltak. Egyik nagy fájdalma volt ez hosszú éveken át. De jött a másik, az ellenforradalom, amikor minden veszélyben forgott. Most is a szovjet katonák segítettek . . — Hála nekik érte — mondja. Azóta összehasonlíthatatlanul szabadabb lett a légkör a pártban és mindenütt a jóakaratú, a népi hatalmat féltő és segítő emberek számára Tamás elvtárs a tanácsban addig is példamutatóan tevékenykedett, de hiányzott valami... Nem azt mondja, hogy újra jelentkezett a pártba és fel is vették az elvtársak, hanem egyszerűen: ,,Az érzelem az úgyis úgy van, mint régen. Ha ebbe kezdtem bele, ebbe is halok én már meg. Ügy érzem, ott a helyem.” A többiek is úgy érezték ... Így ért egy ember révbe... Szalai Endre Az utolsó paksi vízimalom Ott, ahol a paksi téglagyárnál majdhogy nem kilencvenfokos kanyart vesz a Duna, s ahonnan egyenes víziút vezet a zádori révhez, árválkodik egy korhadó deszk-í jú, minden eresztékében recsegő tákolmány. Az első pillanatban csak azt lehet megállapítani róla, hogy valami vízi alkalmatosság, alaposabb szemlélődés szükséges hozzá, meg a helybeliek felvilágosítása, hogy megtudjuk: vízimalom volt ez valaha száz évvel ezelőtt is már, de tizenegy évvel ezelőtt is még, s viselte a „Nepo- muki Szent János” nevet. Nem egyedüli volt, csak egy a vízimalmok sorában, amelyek sorakoztak a zádori révtől egészen a Paks alatti kanyarig, mintegy harmincán. De a harminc közül ez volt a legnagyobb, a legdíszesebb, amelyet a Blatt testvérek vallottak tulajdonuknak. Működtek ezek a malmok, amíg csak a gőzmalmok jelentette konkur- rencia tönkre nem tette őket, s közülük legtovább a „Nepomuki Szent János”. 1947-ben aztán államosították, majd műemléknek nyilvánították, s több tízezer forintos költséggel restaurálták is. Néhány évvel ezelőtt azonban az időjárás viszontagságai kikezdték Paks utolsó vízimalmát. A Duna megáradt és a jég a telelőből a partra vetette a malmot, természetesen erősen megrongálva, úgy, hogy akár elölről lehet kezdeni a restaurálást. , Most ott, partravetve hever a hajdani malom, verebek fészkelnek gerendái között, s a gyerekek játszanak benne rabló-pandúrt, a vihar cibálja, az eső korhasztja, míg egy szép napon összerogyik az egész alkotmány, hogy végérvényesen átadja magát az enyészetnek. Az utolsókat rúgja a „Nepomuki Szent János”, amely pedig minden nyáron egyszer, a vízbe fúlt szent nevenapján, fényes ünnepségek színhelye volt. Itt végződött ugyanis a vízimolnárok csónakos felvonulása és az ájtatosnak induló ünnepet itt követte és fejezte be hajnalig tartó ivászat. (Merthogy éppen ezért rendezték a délelőtti ájtatosságot is.) A Múzeumi Központ megígérte, hogy ismét rendbehozatja a malmot és olyan helyre szállíttatja, ahol megtekinthetik az érdeklődők, de ez a „rövidesen” már túlságosan hosszúra nyúlik. A malom pedig romlik, egyre romlik.:; Óvoda épül Oparhanton Jelenleg egy húsz férőhelyes óvoda működik Aparhanton, ez az óvoda azonban nem felel meg a megnövekedett igényeknek. A tanács úgy tervezi, hogy ebben az évben 120 000 forintos költséggel építenek egy 40 férőhelyes óvodát. Az építkezéshez szükséges pénzt a községi tanács szerzi be. Többek között fát adnak el és a községfejlesztési alapra befizetett pénzt is az óvoda építésére fordítják. Sárika, a harmonikás lány Mohai Sárika nem éjszakai mulatóhelyen harmónikázik. Nem hivatásos zenész, hanem műkedvelő, s mégis nagyobb tekintélynek örvend, mint sok olyan zenész, akinek kenyérkereső eszköze a zeneszerszám. A Nagy dorogi Dohánybeváltó Üzem fiataljai olyan gyakran szó bahozták előttünk Sárikát, miközben az üzemet jártuk, hogy végül is elhatároztuk, hogy felkeressük és beszélünk vele. A 3. számú dohányraktár emeletén bukkantunk rá, amint a dohányt „asztagolta". Előző napon az üzemi KISZ-szervezet bálján éjfél után egy óráig harmó- nikázott, s most mégis frissnek látszik, mozgásán nyoma sincs fáradtságnak, törődöttségnek. — Mikor játszott először zeneszer számon?— tesszük fel az első kérdést beszélgetés közben. Sárika gondolkodik egy darabig, s csak azután válaszol: — Elemista voltam ... Második elemibe jártam, amikor édesapám vett nekem egy xilofont ajándékba, s először azon tanultam játszani, aztán később más zeneszerszámok is kerültek a kezembe, mert a mi családunknak sokféle hangszere van. — Az édesapja zenész talán? Egy fiatal lány Kupeckó Teréz bukkanik fel, karján hatalmas do- hányköteggel, s a rakományt a félig kész „osztag” tetejére teszi. Sárika előbb az új rakományt igazgatja az osztag tetején, s csak azután feleli. — Nem zenész az édesapám, hanem hangszerkészítő. Hegedűt, funilyát, citerát tgitárt és cimbalmot készít, de ő egyiken sem tud játszani. Amikor nagyobbacska lettem, az édesanyámtól tanultam cimbalmozni és gitározni, mert az anyám különösen gitáron gyönyörűen tud játszani. a pénzt, amit a kottatanulásért adnák, a „staférungomba” fektetem. A KISZ titkár, Bátai Károly, f aki eddig szótlanul hallgatta bePILLANATKÉPEK A megyét járva jegyzetfüzetembe sok-sok olyan bejegyzés akad, amelyből egymagában nem kerül írás az olvasó elé. Sokszor bizony a rövid esemény szereplői is ismeretlenek, de amit elmondanak, amiről és ahogy beszélnek figyelemreméltó. Benne van a AZ AUTÓBUSZBAN ülök, s míg az rohan a budapest— pécsi műúton, magam belemélyedek a táj szemléletébe. Elgondolkodom, s mintha egyedül volnék e tömött autóbuszban, emlékezem. A korszerű út építésének minden küzdelmét, nehézségét magam előtt látom. Mintha ma lenne ... Súlyos anyagi áldozatba került ez az út... Annyiba, hogy például ebből az ösz- szegből be lehetne teríteni az utat százforintosokkal... Azelőtt ilyen áldozatokra nem volt hajlandó az urak állama. Hogy megváltozott a világ ... S ehhez „csak” az kellett, hogy a dolgozó nép vegye kezébe a hatalmat. Felriadok álmodozásomból, mert előttem két ember mintha csak folytatná gondolatmenetemet. — Nézd — szól a fiatalabbhoz az idősebbik — mennyi autó, motorkerékpár suhan el mellettünk. — — Igen — feleli a másik — pedig most vasárnap van, s ilyenkor kisebb a forgalom a szokottnál. — Én mondom neked — válaszol az idősebb — tizenöt-húsz esztendővel ezelőtt negyedannyi sem robogott erre Bonyhád felé, mint most. AZ UTCÁN járva sok elgondolkoztató eseménynek lehet tanúja az ember, ha természetesen nyitott szemmel jár. Milyen sokfélék az emberek... Egy- egy kész tanulmány. S csak ilyenkor gondolkodik el a járó-kelő igazán mennyire fontos az emberek nevelése. Az egyik mit sem törődve törtet —• talán munkahelyén is — nem törődve az elébe kerülő öregekkel, gyerekekkel. S ni-ni az eredmény is látszik... Sírva szedi össze az egyik kis gyerek sáros füzeteit egy ilyen törtetővel való összecsapás után ... Bár elég volna egy-egy ilyen írás a figyelmeztetésre. Az alkoholizmus ellen is harcolni kellene, jobban, mint eddig. Már nemcsak este, hajnalban ,de fényes felszabadult ember alkotnivágyá- sa, az eredmények elismerése, melyek alig egy évtizede igazán sajátja népünknek. A néhány epizód közül azonban van olyan is, amelyik figyelmeztet, van még tennivaló a felvilágosítás, a nevelés területein. nappal is találkozik az ember illu- minált állapotú egyénekkel. S milyen körülmények között? — Mondja kérem — csetlik-botlik előttem egy ilyen szerencsétlen rabja az italnak, fényes nappal — melyik út vezet Zamárdiba? Te jó ég — gondolom magamban — ez az ember Szekszárd főutcáján kérdezi ezt... Magam is meglepődtem, de ő talán még inkább, amikor megmagyarázom, hogy hol van. — Szekszárdon? — motyogja, s olyan buta képet vág hozzá, hogy elnevetem magam — hogy kerültem én ide ... Talán nem is hallja, mikor mondom neki — nem jobb lett volna kevesebbet inni? A SZÓLÓK KÖZT bandukoltam felfelé, még akkor, amikor a szekszárdi Béke Tsz asz- szonyai pincéjükben vendégül látták a Somogy megyei Nőtanács küldöttségét. Nem voltam egyedül, mert az egyik vendéglátó tsz asz- szonnyal együtt kapaszkodtunk felfelé nagy lihegve, s közben meg- megállva. A Kadarka utcai hatalmas iskola előtt megszólal kísérőm. — Milyen szép nagy iskola lesz ez. — Kis hallgatás után folytatta: — Lám, most törődnek az iskolázással. A hegyen sok-sok új ház láttán már meg is kellett állnunk. — Hát ennyi új ház sem "épült itt a városban ilyen hamar — mondja míg egyet szusszantunk az újabb emelkedő előtt. — Megváltozott, nagyon megváltozott a világ — egyezünk bele mindketten, — szerencsére — teszi hozzá. — Mert nézze kedves fiam — mondja tovább — mikor volt az, hogy a magunkfajták csak egyszerűen elhatározzák, vendégül látunk egy csoport más megyéből való, szintén magunkfajta asszonyt. Szerettem volna ha sok-sok mai fiatal lett volna körülöttünk ezekben a percekben ... i =- e — A takarékosság eredménye é A Tolna megyei általános és közép— És a tangóharmónikát szerette meg? hol — Magam sem tudom — válaszolja — az apám műhelyében sohasem láttam tangóharmónikát, mégis ezután a hangszer után érzem a legnagyobb vonzódást. — Kottáról is tud játszani? — Sajnos nem, pedig nagyon szeretnék megtanulni — mondja kissé bánatosan. — Na és!? —Lenne, aki tanítana, de a szüleim nem akarják ... Attól félnek, hogyha megismerem a kottát, akkor hivatásos zenész lesz belőlem, s itt falun nem a legjobb á vélemény az éjszakai mulatóhelyek harmónikás nőiről... Na, meg aztán mindig azt mondja édesanyám, hogy jobb lesz, ha azt szélgetésünket, ezeknél a szavak-diákjai szorgalmasan vásár "« « . azt — & “ ,ét Sbb tllf 5Sfftó ta- |> forint értékű bélyeg díszíti a megye- Sohase búsulj Sárika, a pénz ?ía"“lóinaK LegkitarT „ J ‘ ' < , Jtobban a kővetkező iskolák pajtasai megmaradhat a „staferungod” sza ltakarékoskodnak: mára, s Te mégis meg fogsz ta-t i nulni kottából játszani. 11 A kislétszámú iskolák között a I * Kölesd-hangosi tanyai iskola vezet, Kissé hitetlenkedve néztük aiaho, egy_cgy tanu,ónak 115.38 forint jókedvre derült, szemüveges ve-i megtakarítása vörösegyházán 109, konyarcu titkárt, végül is Sárikái* ,, 0_ ® hangjában türelmetlen kíváncsi-l',£86.81, Adorjan-pusz- sággal megkérdezte. $tás ,5-50- Kiskajdacson 71.53 forint fáz egy főre jutó átlagbetét. — Hogyan lehetne ezt megcsi-l\ nálni? A titkár arca egy fokkal még derültebbé vált, ahogy mondta. A középlétszámú iskolák sorában messze megelőzi a többit az újdombóvári iskola, náluk egy-egy tanuló 61.52 forintot tett félre a nyári nagykirándulás költségeire. Kölesden 43.22, Gerjenben 42.93, Fácánkerten 36.85 forintos átlaga van a tanulóknak. Az egész országban első helyen áll a Dombóvári Zrínyi Ilona Leányiskola, egyénenkénti 143.18 forintos megtakarításával. Bizonyos, hogy a verseny befejeztével ők nyerik meg a nagylétszámú iskolák díját, a húsz személyre szóló ingyenes kirándulást és a versenyzászlót. | Vitaest a Palánki Mezőgazdasági Technikumban — Az üzemi KISZ-szervezet el- . határozta, hogy zenekart szervez, * s a zenekar próbáira zenetanár fog . . ., . , , . ,. , á Iskolánkban,aPalanki Mezogazdajarni, hogy kottádból tanítsa zene- (is^g- Technikumban, havonta kétszer szeinket, akik között Te is ott le- ^ vitaestet rendezünk az eddigi heti szel. d beszámolók helyett. Legutóbbi vitaSárika olyan ujjongva fogadta {estünkön a tudományos kérdések a titkár szavait, hogyha harmóni-szakmai problémákról is vi- ka lett volna a kezében, valószl-1 Itatkoztunk. Többen érdeklődtek ta- nűleg olyan gyönyörű dallamokat f nárainktól a továbbtanulás lehetősé- csalt volna ki belőle, amilyeneket f ge iránt. Szó volt a mesterséges hol- még nem hallottak eddig Nagy- Idákról is, s a velük kapcsolatos kér- dorogon. idősekre Koppány Károly tanár véli. T. Maszolt. A matematikai kérdésekről Halmos tanár úr, az irodalomról Landesmann Klára tanárnő beszélt. Az irodalmi kérdések iránt igen nagy volt az érdeklődés annál is inkább, mert iskolánkban nemrég alakult önképzőkör. A diákok nagyrésze kielégítő választ kapott feltett kérdéseire, a többség megállapítása az volt, hogy a vitának ez a formája eredményesebb az eddigi gyakorlatnál. S. L.
