Tolna Megyei Népújság, 1958. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1958-01-12 / 10. szám
a színházaktól 1958-ban? Ilit várunk Az új esztendővel együtt új színházi évbe is léptünk, s ha már egyéb területeken felmérjük az elmúlt év tapasztalatait és az eljövendő terveket és feladatokat, tegyük meg ezt színházi vonalon is. Mit végeztünk, mit várunk a színházaktól és mit terveznek ezek a színházak? Három színház látogatta rendszeresen Tolna megyét tavaly, a Faluszínház, bár korántsem annyiszor, mint 2—3 évvel ezelőtt, a Pécsi Nem zeti Színház és a Kaposvári Csiky Gergely Színház. Ezenkívül néhányszor a Filharmónia rendezvényeivel is találkozhattunk és úgy szintén a Kecskeméti Katona József Színház együttesével. A hivatásos együttesek által tartott előadások száma — figyelembevéve a megnövekedett igényeket — kevésnek bizonyult. Bár ezeknek az előadásoknak a színvonalával kapcsolatban nagyobb hibákkal nem találkozhattunk, súlyos hiba volt a kisebb falvak elhanyagolása. Számos községet tudnék felsorolni, ahol az elmúlt évben hivatásos együttes nem szerepelt. Decsen például a Faluszínház öt hónap óta nem tartott előadást és sorolhatnám még hosszasan. Ugyanakkor azonban néhányszor megjelentek különböző kóbor színtársulatok valamiféle engedélyt lobogtatva, amelynek alapján hol kaptak megyei engedélyt is, hol nem, elég az hozzá, hogy engedéllyel vagy anélkül játszottak, sőt hovatovább a legjobb úton voltak ahhoz, hogy eljátsszák a színészet becsületét a falusi emberek előtt. Hogy mi a jelenlegi helyzet? Erre még nem lehetne egyértelmű választ adni, hiszen csak a Faluszínház terveit ismerjük, a többi színházét még nem. Az eddigi tapasztalatok alapján azonban bizonyosra lehet venni, hogy egy-két hónapig hirtelen nagy változást nem várhatunk. Jelenleg Szék szárd, Bonyhád és Dombóvár van ellátva jó előadásokkal. A Faluszínház most ütemezi előadásait, örvendetes, hogy az említett három helyre, az előadásokra a szomszédos községek színházkedvelői el-elmennek, így nemcsak a helyi lakosság, hanem a közvetlen környék is részesül a hivatásosok nyújtotta előadásokból. Eddig az elmúlt év helyzetéről szól tam, most hadd mondjam el, mit várunk 1958-ban a színházaktól? Nem fogok feltalálni különlegességeket, hiszen mindenki jó előadásokat vár, még színvonalasabbakat, mint eddig. Várjuk, hogy ne csak a nagv helyekre — ahol nagyösszegű bevételre van kilátás — látogassanak el a színházak, hanem rendszeresen tartsanak előadásokat a kisebb községekben is. Ne csak az anyagi szempontok érvényesüljenek, hanem a nevelésiek legalább ugyanannyira. Akkor is terjesszük a műveltséget, ha az nem minden esetben jár anyagi haszonnal, mert az egyik helyen keletkezett ráfizetést bőven pótolja egy másik nagyobb bevétel. Nincs minden rendben a műsorpolitika területén sem. Az elmúlt évben színházaink még mindig nem tudták levetkőzni azt a légkört, amelyet az ellenforradalom és a közvetlen utáni időszak eredményezett. Ezzel nem akarom azt mondani, hogy csak úgynevezett „vonalas" darabokat mutassanak be, hogy munkaversenyről és szövetkezetről szóljon minden előadás, de vigyázzanak a színházak, nehogy teljesen a könnyű — itt nem műfaji meghatározást értek ezen, hanem mondanivalót — műfaj irányába tolódjanak. Sokkal többször szeretnénk klasszikusokat látni, Moliere-t, Shakespeeare-t, Bernard Shaw-t, és még sorolhatnám tovább. Legyenek operettek is, de ne a „Csárdáskirálynő'’ és a „Luxemburg grófja" fémjelezze egy színház műsorpolitikáját. (Meg kívánom je-i gyezni, hogy egyszer-egyszer ezeki' a darabok is jók). (| Néhány javaslatot is szeretnék ten-', ni a színházaknak. Ezek nemcsak az', én javaslataim, hanem a megyei mű-(i velődési osztályé is, s hiszem, hogy 5 hasznosítani tudják az illetékeseké Adják meg a színházak előre műsor-í tervüket a művelődési osztálynak,? amely nagy segítséget tud nyújtani? többek között abban is, hogy melyik? községbe, mikor melyik előadást irá-J nyítsa. Mert ami jó esetleg Szexszár-i dón, vagy Bonyhádon, nem biztos,í hogy jó egy kisebb helyen és for-i dítva. (Itt nem színvonalra gondo-í !ok, hanem arra, hogy hol mi érdek-f li az embereket, mert magas színvo-? nalra mindenütt szükség van, faluni éppúgy, mint városon). ij A felsőbb művészeti szervek — Művelődésügyi Minisztérium, Fii-*, harmónia, stb. t— ne adjanak ki kü-i lönböző mvótlan produkciót nyújtó? kóbortársulatoknak működési enge-?, délyt. Ellenben helyes lenne, ha a Faluszínház kisebb brigádokat is szervezne é§^ így a kisebb községekben, ahol persze kevesebb bevételre van kilátás, tudna előadásokat tartani; Talán ezzel azokból a színészekből is foglalkoztatni tudna néhányat, akik jelenleg nem tartoznak egyik színházhoz sem. Ezeket tartottam szükségesnek elmondani — a sok állandóan napirenden lévő kérdés közül — most, amikor új esztendő előtt állnak művelődési otthonaink és a színházak is megkezdték az 1958-as évet. Talán nem volt hiábavaló. Letcnyei György Levél Mancikához és Palihoz Kedves Mancika és Pali! Ne haragudjanak, hogy visszaélek egymás iránti bizalmukkal, de az elmúlt hétfő délelőttjén, amikor Önök is, én is, sorban álltak a Garay téri mozi pénztára előtt, beszédüknek jó néhány részét akaratomon kívül kihallgattam és most itt utólagosan fűznék egypár megjegyzést a hallottakhoz. Beszédükre akkor lettem figyel, mes amikor Pali sértődötten zúgó. lódott amiatt, hogy őszintén és egye. nes úton még csak mozijegyért sem lehet eljönni a munkahelyéről. — Már harmadszor vagyok itt és mind a háromszor azt hazudtam oda bent' hogy a MESZÖV-höz megyek. — mondotta, komolyan neheztelve a vállalatára a szőke fiú. Bár nekem azonnal az volt a véleményem, hogy szép kis munkafegyelem lehet Pali munkahelyén. És ezzel meg is eredt kettőjük között a szó. Sok mindenről értesültem én magam is az Önök kulturális kéjelgéséből. Megtudjam például, hogy ön, Mancika nem jól mulatott, mert a művelődési házban verekedés volt. Isten látja lelkem, én is ott voltam, de erről eddig nem is tudtam. Ugyanakkor Pali meghittebb társa_ ságban töltötte az éjszakát Szilvesz_ térkor; lakáson és válogatott lányok társaságában akiket fel is sorolt névszerint önnek. A legjobban a filmekről való elmélkedéseik ragadták meg figyelmemet. Különösen az lepett meg, hogy azokat a filmeket kritizálták a legjobban, amelyeket az Önök beismerése szerint nem is láttak még soha. Mégis érdekes volt, hogy például Pali csak úgy itta Mancika — Nem — válaszolta ő. Ó, nem is érdemes. Én sem láttam, de olyan pocsék filmet nem is kívánok megnézni. Mert tudod, ezek a magyar filmek olyan semmik, értéktelenek. De hogy ezek a nyugatnémetek mit tudnak? Azért jöttem most is, hogy ezt a színes nyugatnémet filmet ki ne hagyjam. (Megvallom' ekkor már sajnálni kezdtem önt hiányos tájékozottsága miatt, mert a Hoffmann meséi című színes film nem nyugatnémet, hanem angol alkotás.) Különben is — folytatta — valósággal megbüdösödhet itt Szekszárdon az ember. Mennyivel jobb a pestieknek. Képzeld, már vetítik a Nyolcvan nap a Föld körül című amerikai filmet. Az aztán egy remekmű. Fernandel két percig szerepel csak benne és egymillió dollárt kapott érte. Hol vannak ehhez a tnagyar filmek? — Igen. Unalmasak és pocsékok — jegyezte meg Pali és megkérdezte: — Láttad már a Nyolcvan nap a Föld körült? — Nem láttam. — Én sem. De csak az ilyen nagyszerű filmeket szeretem. Unom a sablont, még a lányban is. Megvallom, sajnáltam mindkettőjüket és valahogy az a mesebeli disznó jutott eszembe, amelyik mindig vakaródzott. Kétségtelen vannak a magyar filmgyártásnak kissé szerencsétlen alkotásai, sőt, egészen gyengék is. Elég, ha csak a. Külvárost legendát idézem, összességében azonban a magyar filmgyártásnak, a mi filmgyártásunknak nincs mit szégyelnie sem a technikailag fejlettebb nyugatnéangol filmet gyönyörködve csodál_ jukt hisz a zene is, a balett is, sőt, maga a mese is csodálatosan szép' alkotás, mondhatnám úgyis, hogy halhatatlan tmü. Sajnos, Önök, Mancikák és Palik nem tudják komolyan értékelni ezt sem, azt sem, mert a beszélgetéseikből ítélve, nem ismerik ezt serrij meg azt sem. Csak majmolják az itt-ott hallottakat, hozzátesznek a saját képességeik mértékei szerint és úgy képzelik magukról, hogy önök a világ legkulturáltabb em. \ béréi. Pedig ha válaszolniok kellene \ arra, hogy k{ is írta és ki zenésí- tette meg mondjuk a Bánk bánt, jóllehet válaszolni sem tudna egyikük sem rá. Azt sem értem, hogy miként lehet egy ember elégedetlen a saját szülő- j városával. Ha valakinek nem tét- j szik itt, szabad az út. Sőt, mi több, naponta lehet Budapestre utazni, hogy a magasan kvalifikált kultu- j rólis igényeit kielégítse, anélkül, I hogy a város kulturális életét pocskondiázza valaki. Ma már a főváros területe nyitva van az odakívánko. zók számára. Persze, aki a szülőföldjét nem becsüli, az a hazáját sem szereti. S végül még egyet: Tanuljuk már végre megbecsülni a saját népünk és társadalmunk alkotásait, még ha nem is nyugatnémet, vagy más pénzen hozták is létre azokat, hisz Önökön kívül Mancika és Pali az egész világ elismeri és tiszteli a magyar ipar, a mezőgazdaság és a kul_ túra alkotásait. A közmondással élve, mennyivel szebb lenne a társadalmunk összképe, ha kevesebb len. Misxlai György: Napkelte Talpon vagyok már jó korán. • Az éjszaka még álmodik. Csönd gubbaszt az utcák során, s fészer alatt ekék, kocsik, A munka szunnyad, még pihen. Itt-ott egyregy álomtalan kakas rikolt föl éberen: riadót fúj a faluban. Sietve kapámat veszem, s meggyorsítom lépésemet. Kitátom tágra két szemem: Keleten halvány fény dereng. Már fönn vagyok a hegytetőn. Az ég alján lángol a Nap: csókol, akár a szeretőm, s imákat mormol a harang. Zeng-zúg a föld, s az égi táj. óh, élet, élet, üdv neked! Megkezdődött a nagy nyitány, és én lehajtom fejemet... JEGYZETFÜZET Gonosz ember virággal A gonosz ember megy az utcán és virágot visz. A példaszó igaz, mert a gonosz ember nem szereti a virágot, finnyásan tartja, enyhe megvetéssel s óvatosan is, mint egy rovart. A napsütésben sárgáinak a házak, az ég zöldes, az emberek sietnek. A pillanatnak nincs jelentősége; egy nő szabálytalanul megy át az úttesten, egy kövér úr a cipőüzlet előtt áll, mellékesen, mások villamosra várnak. Pedig semmi kétség: mozgósítani kellene a rendőrséget, jelentést tenni a világ minden tája felé, kivezényelni a fényképészeket és az újságírókat, s feljegyezni ezt a ritka tüneményt, amint a gonosz ember virágot visz. Mert nem nyílik meg a föld, nem csapkodnak tüzes istennyilák, egyáltalán nem történik semmi; a világ, úgy látszik, beletörődött, hogy gonosz emberek is vihetnek virágot. Csak a virág tiltakozik a maga lágy és dallamos módján. Gőgösen elfordítja a fejét és haldoklik. ELZA Elza, a kétmázsás nő, sír. Az asztalra hajol, s testét rázza a sirás és a szerelmi bánat; könnyei végigfolynak az arcán és kezén, s pocát ejtenek az asztalon. Amikor Elza szerelmes lett, izgatottan firtattam, idomtalan testének melyik részén fészkelhet a szerelem; elzsírosodott szívével szeret vajon, vagy fejébe is szállt ez a könnyű, méreteihez illetlen mámor? Szerelmét szemérmetlennek találtam, mert Elzát csak fánkok és zsíros disznócsülkök között tudtam elképzelni, s arra gondoltam, elomló teste hogyan libeghetne egy férfi karján? Elza most sír s még kövérebbnek látszik, mert a bánata is mázsás. Végre feláll, átmegy a szobán, megáll az ablaknál és sóhajt. Rettenetes látvány. A bánat átütött ruháján is, melyen most tenyérnyi zsírfoltok éktelenkednek. SZEMEK Egymás szeméről tudunk a legkevesebbet. A szerelmesek is csak a száj, a kéz, vagy a homlok vonalát figyelik meg, már a hajjal kapcsolatban is bizonytalanok, s inkább általánosságokra bízzák magukat; A szem azonban végképp kikerül érdeklődésükből, csak homályosan és megbízhatatlanul emlékeznek rá. „A szeretők egymás szemébe merültek” — olvasom valahol, de tudom, hogy ez nem igaz. Az egymás szemébe merülő szerelmesek egészen másra gondolnak. Az emberek kérdezni is szoktak a szemükkel, de sem a kérdést, sem a választ nem értik meg. Pedig a szem mindent el tud mondani, de szava halk és szemérmes, mint akire az élet titkát bízták. S tudnak simogatni is, lágyan és megindítóan, mások villámokat szórnak. Vannak gyanakvók, ezek a félhomályban is hunyorognak, vannak tágra meredten csodálkozók, hűségesek és képmutatók, okosak és kétértelműen pislogók, de vannak ostobák és értelmetlenek is. Ezek némák és vizenyősek. Azt mondják, a szem a lélek tükre. De tenger is, amelyben az egész élet hullámzik és visszaverődik. Tenger is? Azért vigyázzunk az arányokra. Inkább csak tengerszem. AZ ALAGÚT Amikor a vonatunk befutott az alagútba, hirtelen komor sötétség vett bennünket körül. Nem beszélhettünk különös természeti tüneményről, s még csak véletlennek sem nevezhettük, ami történt, mert a tapasztalt utazók, akiket vaddisznósörtés kalapjukról azonnal fel lehetett ismerni, előre figyelmeztettek: „Itt az alagút!” — kiabálták, egy kicsit pontatlan megfogalmazással, s kihajoltak az ablakon. A hirtelen sötétségben minden zavarossá vált, s egyszerre úgy éreztük, mintha egy mélytenger rejtélyes közelébe kerültünk volna. Mindenki végzetesen magányos lett, s most már csak ez az önmagunkra utaltság töltött el bennünket, gn kifejezetten féltem. Megtapogattam ruhámat, végigsimítottam az arcomon, mintha meg akartam volna győződni, hogy élek, s még nem vesztem el. Ezekben a percekben semminek nem volt jelentősége, s halványan és távolian valószínűleg az öngyilkosság gondolata is megfordult a fejemben. Mindig elővigyázatlan voltál, korholtam magamat. Igen, csak egy kicsit kellett volna körültekintőbbnek lenned, talán minden másként alakul, s most a leghosszabb alagútban is tudnál legényesen fütyörészni. Mindig két vészjel között éltél, örökké útközben, de még iránytű sem volt nálad, hogy tájékozódhass a lélek égtájai között. Mennyi baj ért, te szegény, s most ráadásul itt van ez az alagút is. szavait, persze nem mondom én is felfigyeltem rájuk. Először a Dani című magyar filmet vette értékelés alá. Megkérdezte Palitól, látta-e? met sem a dollármilliókon alkotott amerikai filmgyártás előtt. Az sem csodálnivaló, hogy Offenbach zenéjét és a Hoffmann meséi című színes ne a „csúnya madár...” a mi szép országunkban is. Mozilátogatói tisztelettel: NAGY FERENC Fogvacogva ültem a rosszindulatú sötétben, s legszívesebben segítségért kiabáltam volna. Mert örökkévalóságnak tűnt ez a néhány perc, s úgy éreztem, akkor is elkísér az emléke, ha kiérünk a fénybe. Csányi László
