Tolna Megyei Népújság, 1958. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-01-08 / 6. szám

1958 .január 8. TOLNA MEGYÉI NÉPÚJSÁG ' 5

Az ünnepi taggyűlések tapasztalataiból

Pártmegbizatásokat várnak a kommunisták az alapszervezetek vezetőségétől

Befejeződtek Szekszárdon az ünnepi taggyűlések, a kommunisták megkapták új párttagsági könyvüket, és megkezdődött a harc a további feladatok — amelyeket a taggyűlések határoztak meg — sikeres megoldásáért. E nagy eseménysorozatok után helyes, ha csak néhány szóban is, meghatározni a legfőbb tanulságokat és megjelölni azokat a konkrét tennivalókat is, amelyek a pártszervezetek előtt állnak. Ezt teszi a napokban a városi párt végrehajtó bizottsága. FelkerestäK Gera Imre elvtársat, a városi pártbizottság tagját, hogy néhány mondatban foglalja össze az ünnepi taggyűlések tapasztalatait.-- Mi a legáltalánosabb tapasztalat a tagkönyvkiosztó taggyűléseken? — tesszük fel a kérdést.

— A legfontosabb az, hogy a párttagság, amely csaknem száz százalékban megjelent, sokkal aktívabban kapcsolódott be a taggyűlések vitájába, mint előzőleg ez tapasztalható volt. Meg kell mondani, hogy ennek egyik oka a taggyűlések ünnepélyes légköre volt, másik oka pedig az általában jól elkészített vezetőségi beszámoló volt.

— Mit tartalmaztak a vezetőségi beszámolók?

— Az első taggyűléseken általában a szocialista és munkáspártok moszkvai értekezletének nyilatkozatával, valamint a Békekiáltvánnyal foglalkoztak, s ennek alapján igyekeztek meghatározni a pártalapszervezetek feladatait. A későbbi taggyűlések emellett még foglalkoztak az alapszervezet egész évi munkájával, megvizsgálták, hogyan éltek a párttagok

a jogaikkal, hogyan tettek eleget a szervezeti szabályzatban rögzített kötelességeiknek. Részletesen szóltak a pártmegbízatások teljesítéséről, a pártmunkában való részvételről, a pártoktatágról. Több helyen dicséret is elhangzott a titkári beszámolóban azok felé, akik az állami, gazdasági és egyéb területen kiváló eredményt értek el a párt politikájának gyakorlati megvalósításában, népszerűsítették, ismertették a párt politikáját és jelentős segítséget nyújtottak a párt újjászervezésének nagy és felelősség- teljes munkájában.

— Mondjon néhány részletet az elhangzott vitákból.

— Nekem nagyon tetszett a DÉ- DÁV pártalapszervezetének taggyűlése. Ott a többi között felszólalt két idős elvtárs. Boros Sándorné, aki 1919-ben tagja volt a KMP-nek, felszólalásában arról beszélt, hogy a párt a legnehezebb időben is — az illegalitás éveiben — megtalálta azokat a legfontosabb eszközöket és módszereket, amelyekkel sikeresen harcolhatott a népért, a háború és a fasizmus ellen Nem tudott a párt illegálisan dolgozni a Horthy-fasiz- mus ideje alatt, de megtalálta azt a módot, hogy beépüljön a legális szervezetekbe és ott végezze politikai munkáját. Elmondotta az elvtársnő, hogy a csendőrök és rendőrök éberségét kijátszva, illegális körülmények között hogyan helyezték el a falragaszokat a legforgalmasabb utcákon, tereken.

— A másik felszólaló Berta József elvtárs volt, aki 1928 óta vesz részt a munkásmozgalomban. Ö arról beszélt, hogyan is zajlott le az a nagyszerű, 1930 szeptember 1-i tüntetés, 1 amelynek végén megverték az áruló Peyert.

.

— A vita egyik nagy pozitívuma, ! hogy igen konkrétak voltak, és általában az alapszervezetek életével foglalkoztak, értékelték az egy év munkáját, bírálták a pártvezetősége- i két, mert nemigen adtak pártmeg- j bízatásokat, vagy ha adtak, nem kér- ‘ ték számon annak végrehajtását. A vita alapján néhány feladat az alapszervezetek részére adva is van. Ezek: biztosítani a párttagság jelenlegi aktivitásának megtartását és szélesíteni azt, megbízatásokat adni a párttagoknak és további munkát kell kifejteni annak érdekében, hogy a párttagság megismerje széleskörűen a szervezeti szabályzatot és annak szellemében végezze munkáját.

„Marha jól?"

Tánc közben, a pontosság kedvéért, a tánc végén hallottam ezt a megjegyzést egy fiatalember ajkáról, s a partner, a lány helyeslőleg mosolygott hozzá, jelezve, hogy egyetért az elismeréssel.

Nem tudom ki, hogy van vele, én j és sokan mások, ha jól érezzük ma- I gunkat valahol, akkor legfeljebb azt mondjuk, hogy nagyon jó volt. Manapság —- úgy látszik bizonyítva, hogy a nyelv az élő valami — egyre másra jelennek meg új szavak, kifeA Megyei Könyvtár legújabb könyvei

jezések. A legénynek mostanában nem tetszik a lány haja, hanem

Saós István: Borászati kémia. Tudományos alakon ismerteti a mű a szőlészet és borászat kémiáját. Részletesen ismerteti a must és a bor kémiai összetételét és a bor vizsgálati módszereit. Külön fejezet foglalkozik a bor érésekor végbemenő kémiai változásokkal, a kénezéssel és a derítőszerek használatával. Haszonnal forgathatják a művet a termelők és a bornincék dolgozói egyaránt.

Gál György Sáiidor: Hazám, hazám, te mindenem. Erkel Ferenc életregénye. A nagy zeneköltő életét dolgozza fel a szerző regényes formában. A korkép kitűnő megrajzolása mellett megismeri az olvasó Erkel Ferenc barátait is. Az 1848—49-es szabadságharc bukása után, az elnyomatás időszakában különösen nehéz, küzdelmes Erkel élete. A külföldi siker lehetősége sem kápráztatja el, azonban a hazaszeretete erősebb minden» nél

Bernatzik, Húga A.: Gari. 1925-ben

gyűjtötte a mű anyagát a szerző a Nílus mentén. Megismertet a Nílus mentén élő nép szokásaival, életmódjával, kultúrájával. Az útleírást gazdag fényképanyag egészíti ki.

Ismeretterjesztő művek: Marosán György: A párt és a tömegek kapcsolatának néhány kérdése. — Mező- gazdasági zsebnaptár 1958. — Nagy: Kis dinamók házi készítése. — A magyar balett történetéből.

Szépirodalom; Jókai: Egy magvar nábob. — Jókai: Kárpáthy Zoltán. —* Thomas Mann: Kiválasztott. — Fehér Klára: Földrengések szigete. — Tersánszky Józsi Jenő: Szerelmes csóka. — Vas: Hét tenger éneke. — Fája Géza: Bresztovácsy és egyéb elbeszélések.

„kamerja a háriját”. Vagy ha meg- ismeíkedik egy lánnyal azt így közli: „Felharaptam egy csajt’’. Az ember-, ha hallja, megborzong, egy szörnyre gondol, aki felfalja szerencsétlen áldozatát, s úgy érzi. pár évezreddel visszaesett a fejlődésben, amikor az ember még négykézláb járt... De nem! Hisz két lábon járunk már, gondolkodunk, 'beszélünk, tudjuk, hogy mit mondunk — helyesebben I tudni kellene — s ez tesz bennünket emberré.

És általában nem „marha jól” szó_ rakozunk, hanem jól érezzük ma- I gumikat.

X rosszul értelmezett szabad vita

(Az alábbi rövid történet színhelyét nem közöljük, a szereplők nevei

költöttek)

Az egyik termelőszövetkezetben történt valahol a megye déli részén, kint dolgoztak a határban. A szövetkezet tagjai között szóbakerüli a Szovjetunióban jelrepíteti mesterséges hold. Olvasnak újságokat, hallgatnak rádiót, hisz a legtöbbnek világvevő készüléke van — szóval tájékozottak a termelőszövetkezet tagjai, s így ők is értesültek a világ, talán a XX. század legnagyobb szenzációjáról. Utána felrepült a második mesterséges hold is. Hangját sok milliónyian hallgatták szerte a világon. És szóba került ez is a vPa során. A vita, pedig emígyen kezdődött:

— Jó termés volt, jó volt hozzánk az Isten — így az egyik, legyen a neve, mondjuk, Nagy Péter.

— Én kevésbé hiszem, hogy a, jó isten volt jó hozzánk, mert azt tartom, jói dolgoztunk egész esztendő alatt, annak a gyümölcse a jó termés — szólt a vitapartner, ennek Sándor István nevet adjuk.

— Igaz, igaz, jól dolgoztunk, szorgalmasan kapáltunk, van is munkaegység, de azért hiába vágtuk volna mi a kapát a földbe akár ctszörannyit, mint tettük, ha nem akart volna az isten részünkre jó termést adni.

— Hogyan adhatna az jó termést, amikor nem is létezik!

— Hogyhogy, nincs isten?! Hát vedd tudomásul komám, ha neked nincsen isten, akkor nekem nincsen szputnyik, se egy, se kettő.

— Ne dühösködj barátom — szólt Sándor István —, a szputnyik hangját mindenki hallhatta, na, meg fényképek is vannak róla, hiteles

fényképeik. Meg aztán azt a mesterséges holdat emberek csinálták.

— Én akkor sem bánom akárki csinálta. Én nem láttam. Egyébként is, ami azt illeti, az istenről is vannak képek, ha nem hiszed, gyere el hozzám, ott van a falon.

És sokáig folyt volna a vita, ha közben meg nem kondul a harang. Dél volt. Ebédelni ment mindenki, ki a közeli otthonába tért, hogy elfogyassza a meleg ételt, ki pedig tarisznyába nyúlt és elővette az odacsomagolt száraz ételt.

Nem is történt volna semmi, ha a vita ennyiben marad, mert hiszen joga van mindenkinek egyéni véleményét kifejteni és abban hinni, amiben akar. Az egyik hihet abban, hogy létezik isten, a másik pedig abban, hogy nincs. De nem állt meg itt az eszmecserénél Sándor István, hanem futott a termelőszövetkezet vezetőségéhez, hogy a következő taggyűlés elé terjesszék Nagy Péter kizárását, mivel nem a szputnyik- ban hanem istenben hisz. Természetesen a termelőszövetkezet vezetősége, valamint a pártszervezet titkára leült Sándor Istvánnal, s eQV jó órahosszat beszélgettek, vi atkoztak. Az természetes, hogy a kizárási javaslat nem került a közgyűlés elé, merf hiszen kifogás nem merült fel senki részéről sem Nagy Péter mun- kája ellen. Szorgalmasan, becsületesen dolgozik. A beszélgetés során Sándor István rájött arra, hogy helytelenül tett, amikor elhamarkodottan akart intézkedni. Belátta a párttitkárral folytatott beszélgetés révén, hogy elsősorban nézetek, s nem az emberek ellen kell folytatni a harcot.

Az üzemi tanács és az igazgató

„A Magyar Népköztársaságban a termelő üzemek túlnyomó többsége társadalmi tulajdonként az állam tulajdona. Az állami vállalatokat az állam nevében az igazgató vezeti, akinek egyszemélyi vezető hatáskörét és felelősségét az üzemi tanácsok alakítása nem érinti. (Az 1086/1957. sz. kormány és SZOT határozatából.)

Hazánkban az állami vállalatok össznépi tulajdonban vannak, tehát egy-egy gyár nemcsak az ott dolgozó munkások tulajdona, hanem az egész

magyar munkásosztályé, a dolgozó népé.

A népgazdaság irányítása tervgazdálkodás alapján történik. A tervgazdálkodásban az össznépi érdekek határozzák meg, hogy* egy-egy vállalatnak mit kell termelnie. A gazdasági élet minden területén — így a gyárvezetésben is — változatlanul érvényesíteni kell az egyszemélyi felelősséget. Az igazgatónak — mint az állam képviselőiének — továbbra is saját személyében kell felelnie a vállalat gazdálkodásáért.

Miért szükséges ezeket a tényezőket figyelembe venni az üzemi tanácsok feladatainak, jogainak meghatározásánál?

Az ember

Szép az élet. Tele van milliárdnyi olyan dologgal, amely szép, amely jó. Talán észre sem vesszük, annyira megszoktuk már. De gondoljuk csak el, milyen sivár lenne életünk, ha nem volna meg az a sétatér, ahol estéinket merengések közepette sétálva töltjük, ha nem lenne mozi, ahol izgatottan nézzük a pergő kockákat, ha nem lennének kikövezett utak és térdig érő sárban kellene gyalogolnunk és így tovább ... S mindezt a sok „szépet” maga az ember teremtette meg — eszével és kezével s honfoglaló őseink el sem tudták képzelni, hogy valaha majd ilyen körülmények között élnek utódaik.

Most azonban legyünk egy kicsit elégedetlenek: „Mennyivel szebb lehetne az ember élete., ha nem volnának ellenségeink.” De sajnos vannak, méghozzá szépszámmal és ezek szinte naponkint megkeserítik az életünket. Most nem az orvosok által is jólismert járványokról van szó, sem pedig természeti tüneményekről, vagy az állatvilág ama „példányairól”, amelyeket biztonságunk miatt kerülnünk kell, sőt, még csak nem is a „Mars-lakókról”, akik egyszer majd „megjelennek” a Földön és kijelentik: .Ezentúl itt mi vagyunk az urak, ti pedig földi emberek egytől egyig rabszolgáink vagytok.” Nem, hanem egy társadalmi betegségről, amelynek kórokozói bennünk élnek, emberekben — kisebb-nagyobb mértékben — szaporodnak és elég gyakran megjelennek a tünetei is, amely már maga a betegség. Az idők folyamán az emberiség már nevet is adott e betegség különböző válfajainak. Az egyiket „rossz szomszédnak" a másikat „haszonlesőnek”, a harmadikat „álnok jóakarónak”, a negyediket „lakótársnak” és így tovább — nevezte el. Ez mindegyik súlyos betegség és először nem annak okoz fájdalmat, akin megjelent, hanem, mint a nevében is benne van, a szomszédnak, a barátnak, stb. Néha azonban előfordul, hogy „visszaüt” arra az emberre, akin megjelent. Kórokozójáról pedig még tudni kell, hogy leginkább olyan emberben talál jó melegágyra, amelyik nem tartja be azt az aranyigazságot, hogy „amit nem kívánsz magadnak, ne tedd embertársadnak!”

*

Egy idős nyugdíjasról akartam riportot írni. Fel is kerestem S. K.-t (pontos nevét és lakcímét bármikor közölhetjük), szekszárdi nyugdíjast. Nem állt fel a vendég érkezésekor, nagyon^ elgyengültek lábai az idők folyamán. Ritkán érkezik hozzá vendég, de láthatóan megörült, különösen, amikor előadtam jövetelem célját.

— Hát akkor írja,.. Először talán a legszükségesebb adatokat. A vezetéknevet a család két essel és ipszi- lonnal írja. Nyugalmazott polgári iskolai igazgató vagyok, ötvenegy évi szolgálat után mentem nyugdíjba. Most nyolcvanöt éves vagyok.

Ezután beszélgetünk, hogy telnek öreg napjai, milyen az élete? A nyugdíj elég a megélhetésre, ruhát nem vásárol, mert fiatalabb korában any- nyit gyűjtött, hogy bár csak addig élhetne, ameddig az eltart... Már- már elterveztem magamban, hogy ez lesz a cím: „Gondtalan, nyugodt öregkor”, amikor figyelmes lettem egy mondatfoszlányra. Valami ilyesfélét mondott: „talán sikerül valamit tenni a lakókkal is ...”

— Lakói is vannak?

— Vannak .,. Ha ezek nem lennének ;..

— Nem is tudtam, hogy ez a szép nagy ház az ön tulajdona. De vajon

ellensége

Azt tudjuk, hogy a szocialista termelésnek a szükségletek kielégítését kell szolgálnia. Ha a vállalatok azt

mit csinálna ilyen nagy házban egyedül?

— Ne értsen félre, nem egyedül akarok lakni. Nekem már „sok” lenne ez az épület. Nem is amiatt van bajom, hogy lakóim vannak, hanem, hogy „milyen” lakók ezek.

Elmeséli, hogy kik a lakói, megmutatja az épület elrendezését, majd egy telegépelt papírlapot tesz elém:

— Különben olvassa el. Leírtuk a fiammal az egész ügyet és beküldtük a tanácshoz, hogy segítsenek, mert mégis csak több a soknál, amit ezek tesznek velünk...

Tönkretették a kapu zárját — nem hajlandók megcsináltatni, az előszobát valósággal raktárnak rendezték be, noha ez nem szerepel a kiutalásban, a vizet olyan helyre öntözik, hogy azzal kárt okoznak. És így tovább, szinte vég nélkül sorolja a jogos kifogásokat.

— Az éjjel sem tudtam aludni. Állandóan dáridóznak, hol a rádió bömböl, hol zongoráznak és hát behallatszik minden. Képzelje, milyen jó érzés, amikor pihenni szeretne az ember, a lakói pedig állandóan nyugtalanítják. Már arra is gondoltam, hogy talán csupán azért teszik mindezt, hogy engem bosszantsanak.

így látszatra nem „világrengető” dolgok ezek. De képzeljük magunkat S. K. helyébe. Hosszú életén keresztül állandóan dolgozott, tanította, nevelte a fiatalságot. Ezenkívül egész életében kuporgatta a pénzt, hogy legyen saját háza Nagynehezep sikerült is állami hitellel építkeznie. A házat pedig igyekezett minél szebben berendezni. Nem csinált különleges dolgot, csak azt. ami természetes a legtöbb embernél: dolgozik az emberiség érdekében és mindezért azt

várja, hogy legyenek megfelelők az életkörülményei és öregségére legyen saját otthona, gondtalan sora, hogy élete alkonyát nyugodt körülmények között tölthesse Ne legyen rémítő gond a megélhetés, ne kelljen esetleg a sors mostoha körülményeinek kitennie magát — „elmélkedhessen” mindarról, amit fiatal éveiben tett, elégedetten emlékezhessen vissza jó cselekedeteire és legfeljebb amiatt bánkódjék, amit rosszul tett.

Küzdött, dolgozott ezért a derűs alkonyatért, az anyagi előfeltételeket sikerült is megteremtenie — és jöttek a fiatalok, a „lakók”, akik nem törődnek azzal hogy egy öreg embernek is vannak érzései, vágyai — teljes joggal — és állandóan borsot törnek az orra alá, nyugtalanítják modortalan viselkedésükkel. Mint munkában megöregedett emberhez, már tiszteletből is alkalmazkodni ok kellene nekik, nem pedig „ellenségként”, különféle „apróságokkal" megkeseríteni az életét. De ha a munkában megöregedett tanítómestert nem tisztelik benne, legalább abból indulnának ki, hogy ahol két ember van, ott már érvényes a társadalmi együttélés törvénye: mindkettőnek

termelnék, amit akarnak, akkor egyáltalán nem lenne biztosítva az, hogy azt és annyit állítsanak elő, ameny- nyire éDpen szükség van. Az elmúlt időszak tapasztalatai is azt mutatják, hogy egyes vállalatok — a többlet- nyereség érdekében — a legjövedelmezőbb cikkek gyártására tértek át és emiatt számos hiánycikk keletke- : zett. Másrészt azonban azt sem sza- I bad elfelejteni, hogy g vállalatok tevékenysége — mint fogaskerék — szorosan egymáshoz kapcsolódik, tehát a vállalatok termelését össze kell hangolni — akár fogyasztói, akár egyéb szükségletek, illetve az adott gazdasági lehetőségek keretei alapján. Látni kell azt is, hogy az üzemet nem lehet tanácskozó testület alapján vezetni. A termelés mechanizmusa, a percenként felvetődő gazdasági problémák megkövetelik, hogy legyen egy-egy meghatározott posztra állított vezető, aki személyében felel azért, hogy a rábízott munkaterületen az összdolgozók és a gazdaságosság érdekeinek megfelelően menjen a munka.

alkalmazkodni kell társához. Ez elemi kötelesség, ezt az ábécével együtt meg kell tanulnia az embernek és — betartani.

Vajon mit szólnának hozzá ezek a lakók, ha öregségükre esetleg nekik is lesz egy olyan lakójuk, aki szinte minden nap borsot tör az orruk alá, nyugtalanságot okoz és megrontja, megtöri a szép életet?

(Folytatjuk)

. Mindez azonban nem azt jelenti, hogy a munkásoknak az üzemek vezetésébe, ellenőrzésébe ne legyen beleszólási joguk. Csak arról van szó, hogy észszerű keretek között, az össznépi érdekek szem előtt tartásával tegyék meg észrevételeiket.

(Az üzemi tanácsokról szóló kormánv- és SZOT-határozat részletes ismertetése céljából lapunkban a Szakszervezetek Megyei Tanácsa cikksorozatot indit. E cikk

Boda Ferenc

a sorozat első része.)