Tolna Megyei Népújság, 1958. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1958-01-04 / 3. szám
4 TOLNA MEGYEI NEPÜJSAG 1958 január 4 Óévi számvetés, az újév első napjaiban ^z év utolsó napja mindig a számadás napja szokott lenni. Ilyenkor minden ember, de a sportvezető, a sportoló és a magyar sport minden munkása is magábaszáll és ha másnak nem, önmagának számot ad arról, hogyan sáfárkodott az elmúlt esztendő folyamán. 1957. utolsó napján őszintén meg kell állapítanunk, hogy van is helye a magábaszállásnak, mert az elmúlt esztendő nem hozott fejlődést a megye sportélete számára. És amikor ezt megállapítjuk, egyidejűleg ne áltassuk magunkat azzal, hogy az 1956. évi októberi események következményeképpen általános volt ez a visszaesés országos viszonylatban és minden sportágban is. Inkább gondoljunk arra, hogy a mi munkánk is közrejátszott abban, hogy most nem fejlődésről adunk számot. őszintén el kell ismernünk, hogy anyagi erőforrásaink zömét a labdarúgásra fordítottuk. Ennek ellenére az a szomorú tény, hogy a labdarúgás sem hálálta meg azt, hogy a sportvezetők és sportrajongóknak a legnagyobb része e felé a sportág felé fordult. Labdarúgósportunk elsősor, ban az NB II-es szekszárdi csapaton keresztül, de egyes NB III-as csapatainkon keresztül is gyengén vizsgázott a bajnokság őszi fordulója során. Igazában csak a Dombóvári VSE és részben a simontonnyai bőröscsapat szereplésével lehetünk megelégedve, pedig a simontornyai bőröscsapatnak a fiatalítás nehézségeivel is meg kellett menetközben birkóznia. A megyei bajnokságban sem találunk egyenletesen jó teljesítményt. Nagy. mányok az első fordulók zökkenői után hamarosan magához tért sikerült már az őszt szezon végére 6 pontos hátrányát ledolgoznia. Rajta kívül Paks és Dunaföldvár jelenti a megyei bajnokság élmezőnyét. Az NB II-es és NB III-as csapatoknak a távozásával kétségkívül tovább esett a megyei bajnokság színvonala. A falusi csapatok mégis új színt, új lendületet vittek a bajnokság küzdelmeibe és ha a lendülethez, a küzdő- szellemhez technika is párosul majd. határozott nyeresége lesz ez a bajnokság küzdelmeinek. Különösen Fadd teljesítménye érdemel dicséretet, hiszen a faddi csapat a szekszárdi tartalékcsapat eredményeit nem számítva, az őszi Szezonban a bajnokság élmezőnyében végzett. Állapítsuk meg tényként azt is, hogy lapunk is érdemén felül foglalkozott a labdarúgással, különösen NB II-es csapatunkkal. Pedig talán inkább megérdemelték volna az erkölcsi támogatást részünkről is azok a sportágak, amelyek rendkívül szűkreszabott anyagi támogatás mellett is figyelemreméltó eredménye, két értek el. Elsősorban az ökölvívásra gondolunk. A Szekszárdi SC öklözöl eléggé magukra hagyatva is Kálmán és Dorogi révén két országos ifjúsági bajnokságot szereztek a szekszárdi színeknek és mindketten tagjai voltak annak az ifjúsági válogatottnak, amely magára ölthette a címeres válogatott mezt a Lengyelország elleni külföldi találkozón. A megyében Szekszárdon kívül Dombóvárott volt figyelemreméltó ökölvivóélet, de a dombóvári sporttársak is inkább befelé fordultak és eredményeikről ritkán tájékoztatták a megye sportközvéleményét. A visszaesés mellett is mégis ered. ményes szerepelést mondhat magáénak az atlétika. Pintér Márta szemé, lyében ifjúsági, Bakó Ferenc személyében pedig országos serdülő atlétikai bajnokunk van. Rajtuk kívül elsősorban Szabó Miklós magasugrás (183), Győrffy Mária női magasugrás (148), Szily Géza magasugrás (178), Garamvölgyi László 100 m (11.2) és rúdugrás (331), valamint távolugrás (670) eredményét kell kiemelnünk, akik az 1957. évi legjobb 50 magyar atlétikai eredmény között előkelő helyet biztosítanak maguknak. E mellett azonban még sem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy atlétikában is az ország megyéi között a sereghajtó megy éli között vagyunk. Nagy visszaesés mutatkozik még a kosárlabdasportban is. Nemcsak a Szekszárdi SC NB II-es női csapata szerepelt a várakozáson alul, de alaposan leapadt a megyei bajnokság létszáma is. A férfiaknál mindössze négy, a nőknél pedig hét csapat küzd a bajnokságért. Egyedüli eredményes szerepléssel a Dombóvári VSE-nek a területi bajnokságban első helyen végzett férficsapata dicsekedhet, bár azt sem hallgathatjuk el, hogy a területi bajnokság már a résztvevők csekély száma miatt sem alkalmas arra, hogy az NB II. előiskolája legyen. Az asztalitenisz az elmúlt esztendőben sem tudott igazában a tömegek sportjává válni. Jelenleg is mindössze Tolna és Dombóvár jelenti a megyében az asztaliteniszélet fellegvárát. Közülük a tolnai NB II-es férficsapat a bajnokság élmezőnyé^ ben végzett. Az úszásban is volt visszaesés. Nemcsak azért, mert Szekszárdon, Dombóvárott, Bonyhádon alaposan visszaesett az úszósport és így még mennyiségi fejlődésről sem beszélhetünk, de minőségileg sem termelt ki az 1957-es év olyan versenyzőket, mint az előzőek. Komoly eredményként könyveljük el a tolnai vízilabda- csapat összevont bajnokságban aratott fölényes győzelmét, de már az osztályozómérkőzésen mutatott teljesítménye egyáltalán nem örvendeztette meg a vízilabdasport híveit. Az 1957-es esztendő eredményes sportágának számít a kerékpár is. Elsősorban a Szekszárdi Spartakusz kerékpározói révén, de a falusi keMegkezdődtek az új nagydorogi sportpálya munkálatai A napokban felkerestük Kovács Jánost, a Nagydorogi Traktor Sportkör elnökét ég- Csilléri Gyulát, a sportkör elnökhelyettesét, hogy elbeszélgessünk a sportkör és a vezetőség további terveiről. A két vezetővel folytatott beszélgetésből a következőket tudtuk meg: A januári hónapban elkezdődnek a házibajnokságok, a sakk és asztalitenisz sportágban, amelyen csak sportköri tagok vehetnek részt és itt látszik majd meg, hogy valamelyik sportágban kik azok a sportolók, akik kiemelkedő eredményt tudnak elérni. A legjobb versenyzőkkel a vezetőségnek további terveik vannak, mert őket rendszeresen foglalkoztatja majd különböző versenyeken. Amellett, hogy a legjobb erdményeket elérőknek biztosítsák a folyamatos versenylehetőséget, a vezetőség az első három helyezettet még oklevéllel is díjazza. A vezetőség meg van elégedve női kosárlabda csapatának a megyei bajnokságban elért» helyezésével és büszkék rájuk — mint kezdő szakosztályra — nem mint kiváló játékukra, hanem a lelkes és szívbeli akarásukra. Szeretnék, ha minél töbQ r "O ben csatlakoznának a kosárlabda snorthoz, és bíznak abban, hogy a játékosok tavasszal is ilyen lelkesen játszanak, mint eddig. A közelmúltban hozott határozatot a vezetőség arról, hogy a tavasszal újból szerepeltetik a férfi kosárlabda csapatot is. A sportkör megkapta a sportpálya építésére az építési engedélyt, mely a volt kastély udvarában lesz. Ugyancsak meg van már az engedély a fakitermelésre is, sőt már folynak a munkák, úgyhogy tavasszal a sportkör vezetősége és tagsága teljes erővel bekapcsolódhat a pálya építésébe. Az új pályán létesíteni akarnak a labdarúgó pálya mellett atlétikai, röplapda és kosárlabda pályát. A sportpálya költségvetése mintegy 90 ezer forint, amelyből körülbelül 50 ezer forint értékű lesz társadalmi munkával elvégezve. így végre megoldódik a vezetőségnek és a tagságnak többéves vágya, hogy Nagydorog- nak korszerű, bekerített sportpályája legyen. Természetesen a nagydorogiak várják a Traktor SE pártfogását és segítségét ezeknek a nagy terveknek a kiviteléhez. A. L. rekesek is helytálltak, mind a spar- takiád küzdelmein, mind pedig a Nyíregyházán megrendezett országos versenyen is. Voltak még sikereink más sportágakban is. így pl. jól szerepel a Dombóvári Iparosok együttese a Somogy—Tolna—Baranya összevont tekebajnokságban. Élénk teniszélet volt Dombóvárott és bizonyos vonatkozásban Szekszárdon is és ha nem is volt a megyének olyan sportköre, amelyben tornaszakosztály működött volna, nem kis dolog az, hogy a megyei ifjúsági bajnokságban résztvevő versenyzők száma meghaladta az 50-et és sor került a tornában felnőtt bajnokságra is. A röplabdasportot a Szekszárdi Spartakusz NB III-as férfi csapatának sikeres szereplése jelentette, de már a Népköztársasági Kupának annyira nem volt résztvevője, hogy a megyeszékhelyre bejött csapatok szinte mérkőzés nélkül jutottak a megyei elsőség birtokába és megyei bajnokság kiírására sem került sor. Ezek a sikerek azonban ép. penolyan foltok csak a megye sportéletében, mint ahogyan nem beszélhet eredményes működésről a sakk, a birkózás és a különféle télisportok sem. Egyes sportágak pedig teljesen meghaltak vagy tetszhalottak. Ilyen pl. a vívás is, amely 2—3 évnek en- nekelőtte szép reményekre jogosítóan bontogatta a szárnyait Szekszárdon is, Bonyhádon is. Mindent egybevetve, eléggé a mélyponton van 3 megye sportélete és amikor a pangást szinte minden vonatkozásban kénytelenek vagyunk megállapítani, őszinte reménységgel tekintünk az újesztendő felé, amely remélhetőleg meghozza a várvavárt fellendülést. Elsősorban mire van szükség a felemelkedéshez? Nagyon tévedsz kedves olvasó, ha azt hiszed, hogy elsősorban pénzre, pénzre és harmadszor is pénzre. j E sorok írója immáron 20 éves sportmulttal a háta mögött azt vallja, hogy elsősorban áldozatos vezetőkre van a megye sportjának szüksége, akik munkája nyomán a kibontott zászlók alá sereglenek a megyének a sportra éhes if jai, leányai és ha van- nak mór vezetők és vannak más sportolók, akkor már meg lehet kezdeni a munkát, egyik helyen kedvezőbb, J a másikon kedvezőtlenebb körülmények között. A jó vezető azonban a' sportkör működéséhez szükséges anyagiakat részben állami részben tanácsi költségvetési, részint község- fejlesztési forrásokból, 3 tagság díjaiból, adományaiból és rendezvényekből (sport éts kulturális) elő fogja majd teremteni. Mi elsősorban azt várjuk az újesztendőtől, hogy ilyen áldozatos sportvezetőkkel ajándékozza meg a megye sportéletét és akkor az 1958. évi számvetésünk nem üt majd meg ilyen pesszimisztikus alaphangot. Várdombon rendezték az első téli spartakiádot a megyében A Várdombj EPOSZ Sport Csoport — Tancz József irányitásával — jó munkát végez a szekszárdi járásban. A félj spartakiád első versenyét 's ők rendezték meg a megyében. A várdombi szükségtanteremben, illetve a szabadban megrendezett versenyen rajtvereeny. helyből távolugrás, helyből magasugrás, súlylökés szerepelt műsoron. Természetesen nem értek el a várdombi fiatalok világraszóló eredményeket, de ez nem feladatuk. Ellenbon igenis komoly eredmény az, hogy nem hagyják berozsdásodni télidőben sem izmaikat és értékes versenyeken mérték össze erőiket. A verseny eredményeiről az alábbiakban számolunk be: FÉRFIAK: Rajtverseny: 1. Tancz, 2. Klieber, 3. Nagy. Helyből távolugrás: 1. Tancz 2.35 m, 2. Holcz 2.25 m. Helyből magasugrás: 1. Vincze 105 cm, 2. Holcz 95 cm. Súlylökés 5 kg-os súllyal: 1. Tancz 13.50, 2. Klieber 10.70, 3. Holcz 10.20. NŐK: Rajtvenseny: 1. Vecsernyés. 2. Nagy. Helyből távol: 1. Vecsernyés 188 cm. Helyből magas: Nagy Éva 70 cm, 2. Vecsernyés 65 cm. HÍREK HELYREIGAZÍTÁS Lapunk december 28-i számában a Sió menti ásatásokról szóló cikkben a cikk írója hibát vétett. A helyes szöveg így hangzik: ... a germánok Duna medencei uralmát az avarok törték meg. A cikkben szereplő ősrégész neve pedig helyesen: Vértes László. — A Kaposvári Csíki Gergely Színház művészei január 8-án Szekszárdon vendégszerepeinek. Ez alkalommal Lehár Ferenc Luxemburg grófja című 3 felvonásos nagyoperettjét mutatják be. Értesüléseink szerint igen nagy az érdeklődés az előadás iránt. — A rendőrség tettenérte Szent- prónai László gerjeni lakost, amint egy kombinált fogót igyekezett értékesíteni. Ezután házkutatást tartottak nála, mivel felmerült az a gyanú, hogy egyéb felszerelés is van a birtokában — illetéktelenül. Mintegy G 00 forint értékű felszerelést találtak és foglaltak le nála a házkutatás során, mert megállapították, hogy ezekhez lopás útján jutott hozzá. Megindították ellene az eljárást. — Megyénk számos községében újjászervezik a hazafias népfrontbizottságokat. A tamási és a dombóvári járások több községében már meg is történt az újjáválasztás. — Az országgyűlési képviselők megyénk több községében tartanak a közeljövőben békegyűlést. Bognár József Dombóvár községben tart január 16-án,\ Vass Istvánná Bonyhádon tart január 9-én, Sz^aó Piroska Gyönkön tart január 10-én, 11-én pedig Miszlán, Király László Tamásiban tart január 11-én, 12-én pedig Ozorán békegyűlést. Mónus István országgyűlési képviselő már tartott egy jól sikerült békegyűlést Ma- docsa községben, amelyen mintegy 200 dolgozó paraszt vett részt. — A dombóvári vasutasok nagy sikerrel adták elő a közelmúltban Csizmarek: Bukfenc című háromfel- vonásos zenés bohózatát. A sikeres előadás híre túlment a község határain és kaptak már meghívást is — a sárbogárdi vasutasoktól. Értesüléseink szerint még ebben a hónapban eleget tesznek a meghívásnak. A sikerért egyaránt dicséret illeti Tóth Lajost, a rendezőt és a szereplőket. — A Diófási csárdánál történt gépkocsi szerencsétlenségről már beszámoltunk lapunk hasábjain. Meg kell azonban azt is említeni, hogy az embereket ért sérülés mellett a társadalmi tulajdonban is mintegy 71 ezer forint értékű kár keletkezett A gondatlan vezetőnek, Bodor Márton kistormási lakosnak tehát majd ezért is felelnie kell. Adóalanyok és adótárgyak összeírása Szék szárd városában A pénzügyminiszter 40/1957 (XII. 11.) P. M. sz. rendeletével megyénk területén Szekszárd városában elrendelte az adóalanyok és adótárgyak összeírását. Összeírásra kerül lakó- házankint (helyiségenkint) minden lakóház, helyiség tulajdonosa, használója (főbérlők, társbérlők, albérlők, ágyrajárók), az önálló keresettel bíró családtagok, háztartási alkalmazottak és mindazok a személyek, akiknek adóköteles jövedelem- forrása, vagyontárgya vagy állata van. Az összeírás összeirási íveken, illetőleg „Nyilatkozat’“ jelzésű nyomtatványokon történik. Az egyszerűbb „Nyilatkozatot” azoknak kell kitölteniük, akiknek munkaviszonyból származó jövedelmen vagy nyugdíjon kívül nincsen adóköteles jövedelemforrásuk, vagyontárgyuk, vagy adóköteles állatállományuk. Az összeírás céljára szolgáló nyomtatványokat a városi tanács pénzügyi osztálya összeíró közegek útján folya matosan kézbesíti ki és egyidejűleg kiadja az adóköteles jövedelemforrással, vagyontárggyal vagy állattal rendelkezők részére szükséges adóbevallás nyomtatványokat is. Az összeírás céljára szolgáló nyomtatványok megfelelő kiállításával kapcsolatos felvilágosítást az összeíró közegek megadják, sőt, szükség esetén a kitöltés körül is segítséget fognak nyújtani. Az adóbevallások helyes kitöltésével kapcsolatban a városi tanács pénzügyi osztályának illetékes kerületi előadóihoz kell fordulni útbaigazításért. Az összeirási íveket (nyilatkozatokat) három napon belül ki kell tölteni és át kell adni az azok összesze- dése céljából ismét megjelenő összeíró közegeknek. Az adóköteles személyek adóbevallásukat szintén ugyanekkor adják át az összeírók- nak, így biztosítva lesz, hogy adóbevallásuk beadásával nem esnek késedelembe. Aki az összeirási ívet (nyilatkozatot) megfelelően kitöltve a határidőn belül nem adja át az összeíró közegnek, vagy abban tudatosan valótlan adatot tüntet fel, illetőleg valamely olyan adatot eltitkol, amely az adók megrövidítésére alkalmas, pénzügyi bűntettet, illetőleg szabálysértést követ el. Minden összeírásra kötelezett személynek érdeke tehát, hogy az ösz- szeírás céljára szolgáló megfelelő nyomtatványt a valóságnak megfelelően, a kézbesítést követő három napon belül helyesen kitöltve az Bsz- szeíró közegnek átadja s ezen felül azok, akik adóköteles jövedelemforrással, vagyontárggyal vagy állattal rendelkeznek, a megfelelő adóbevallásukat is elkészítsék és azt is átadják az összeírónak. Idöjárásjelentés Várható időjárás szombaton estig: Felhőátvonulások, többfelé futó havazás. Élénk északi szél, a hőmérséklet csökken. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton —1—4 fok. Apróhirdetések Konyhabútort kisiparostól fizetési kedvezménnyel. Budapest, Üllői út 5. (Kálvin térnél.) Vízparti kettőszázas telek eladó. Csak személyesen tárgyal. Balatonszabadi, Fürdőtelep, Ady Endre 73. TOLNA MEGYEI NEPOJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt és a tanácsok lapja Sserkeazti a Szerkesztőbizottság Ssakszárd. Mártírok tere 15—17 Telefon: 20-10. 20-11 ZelelOs Kinti tv SS MSZMP VégrehaJ főbizottsága Szakszárdl Nyomda Telefon: 21-21 GARAY FILMSZÍNHÁZ 1958 január 2-től 5-ig: Naplemente előtt Az utolsó szerelem. Gerhart Haupt mann világhírű színdarabja nyugatnémet filmen. Előadások kezdete: Hétköznap: fél 6, fél 8. Vasárnap: fél 4, fél 6, fél 8. HIRDESSEN A TOLNA MEGYEI HS^uísá^oh! Hirdetésfelvétel a Kiadóhivatalban Szeknúrd, Mártirok-tere 15—17