Tolna Megyei Népújság, 1957. december (2. évfolyam, 283-306. szám)
1957-12-15 / 295. szám
1951 december 15. TOLNA MEGYEI NÍPÜJSAG 7 Egy jó kezdeményezés szomorú sorsa Hatvannyolc éves orvos Nehéz lenne már megmondani, hogy kinek az agyában született meg a gondolat. A lényeg az, hogy sok vita. számítgatás után ÖT SÁRSZENTLÖRINCI CSALÁD kertészszakcsoportot alakított 20 hold területen & ügy egyeztek meg, hogy minden családból két fő, a férj és a feleség dolgozik majd állandóan a kertészetben. Ez a szakcsoport a múlt tél végén alakult meg, akkor, amikor még sok tekintetben nem konszolidálódott teljesen a helyzet és különösen falun még igen nagy volt a bizonytalanság. Ez az öt család — valamennyien földnélküliek — abból indult ki, hogyha azt nem is lehet tudni pontosan, hogy milyen lesz a helyzet tisztázódása de történjék is bái-mi. valamiből mindenhogyan meg kell élni s a kertészkedéssel jó jövedelemhez tudnának jutni. Azt is belátták — bölcsen gondolkodtak, — hogy összefogással többre mennek, mintha külön-külön próbálnának kertészkedni. Mindehhez — különösen még akkoriban — nemcsak józan gondolkodás kellett, hanem bátorság is. Németh József — a főszervező emlékezik vissza: — Ha az ember megmondta nyil- tan azokban az időkben is, hogy kommunista, márpedig mi megmondtuk, arra is számíthatott, hogy este valahol megtámadják és még azt sem tudja meg, hogy ki volt a támadó, mert hát nemcsak jóakaróink vannak. Olyanok is voltak, akik még ezt a kis „szövetkezeti magot” sem nézték jó szemmel. Mi azonban csak azzal törődtünk, hogy hogyan tudjuk megalapozni a jövőnket, s kimondtuk A SZAKCSOPORT MEGALAKÍTÁSÁT A tanácstól szereztünk földet... Körülbelül így indult el alig több, mint fél éve a szakcsoport története és később is olyan példás dolgok történtek (egy ideig), amelyeket feltétlenül érdemes lejegyezni. A tagok szór galmát, egyetértését az egész falu csodálta. A szakcsoport tagjait nem tudták megelőzni a munka elkezdésében és ameddig láttak este, mindig dolgoztak. És most mégis azt kell írni a szakcsoportról, hogy „csak volt, már nincs”. — Becsapott bennünket a földművesszövetkezet. A nagydorogi... El- töltöttük a nyarat a kertészkedéssel, megtermeltük a rengeteg árut, haszon mégsem lett. — mondogatják a tagok, jobban mondva a volt tagok, akik időközben már más formákban próbálják megkeresni a megélhetést. — A nagydorogi földművesszövetkezettel voltunk szerződéses viszony, ban, de az nem vette át tőlünk az árut — panaszkodik a szakcsoport ügyeinek az intézője, Németh József — És ezért nem tudtak bevételhez jutni? — Természetesen. Egyébként szép jövedelmünk lett volna. Csináltunk volna már közös alapot is és már arról is beszélgettünk, hogy valamilyen formában majd tovább fejlesztjük a szakcsoportot. ÉS VÉGÜL IDE JUTOTTUNK. . . Nem lehet figyelmen kívül hagyni ezt az esetet. Mi is kerestük, kutattuk, hogy miért volt ilyen tiszavirágéletű ez a szakcsoport egyrészt azért, hogyha még lehet, segítsünk rajta’ másrészt pedig nyilván beszélni kell annak a felelősségéről, akj miatt egy jó kezdeményezés ilyen rosszul végződött. Zilizi Gáspár, a nagydorogi földművesszövetkezet ügyvezetője: — Azt ők csak mondják, hogy, mert nem vettük át az árujukat. Mi átvettük rendesen, de azt természetesen nem vettük meg, amelyik rossz minőségű volt, például a „fás’’ karalábét, az elvénült retket. Nagy volt a területük, meg hát talán nem is érte. nek annyira hozzá, mint kellene, aztán persze, hogy „BEFULLADT” A KERTÉSZKEDÉS ... A községi tanácselnök, Radó László ennek pontosan az ellenkezőjét állítja: — A jó kifogás sosem rossz .. Hogy miért nem akarták tőlük átvenni az árut, azt nem tudom, , de azt sem tudnám megmondani, hogy hányszor telefonáltunk és veszekedtünk a szövetkezetiekkel azért, hogy jöjjenek és vegyék át az árut, mert szinte ez volt időnként a legnagyobb gondunk. Ami. kor meglátogattam a kertészetet, nem győztem eleget gyönyörködni a sok szép áruban és fájt a lelkem, amikor láttam, hogy ott megy tönkre, mert a szövetkezet nem jön érte. Olyan szép karfioljuk, karalábéjuk volt, hogy szinte kiállításra lehetett volna vinni. Merem állítani, hogy a földművesszövetkezet tette tönkre ezt a szakcsoportot, mert ha a szerződés szerint megveszik az árujukat, nincs baj a jövedelemmel és tovább’virágzik a szakcsoport. De elképzelhető, hogy MILYEN HATÁST VÁLTOTT KI a tagokban, amikor annyit dolgoztak, hogy talán annyit senkisem a faluban és közben ott rothadt el az áru, pénz meg persze nincs... — A földművesszövetkezet ügyvezetője arra is hivatkozott, hogy nem megfelelő minőségű volt áz áru. — Mondom, hogy valósággal gyönyörű volt az árujuk, az nem igaz, hogy nem volt megfelelő minőségű. Ellenben az nyilván előfordult, hogy a kért időben nem jöttek az áruért és közben megöregedett a karfiol. De kérdezem én, ez kinek a hibája? Nyilván a földművesszövetkezeté, mert az ő hibájából nem lett időben elszállítva az áru. Németh József a szakcsoport ügyintézője egy jegyzőkönyvet mutat, amelyben többek között egy kimu. tatás is van. Ez azt mutatja, hogy milyen áruféleségek mentek tönkre amiatt, hogy nem szállította el tőlük a földművesszövetkezet és menynyi lett belőle a kár. Jelentős összeg. — Igaz, utólag már nehéz megállapítani a pontos kárt, nem is lehet mindent dokumentálni, de annyi bizonyos, hogy a földművesszövetkezet „kiszúrt’’ velünk: nem tartotta be a szerződést. — Mi a véleménye, miért nem vette át a földművesszövetkezet az, árut? — A minőséggel semmi esetre sem lehetett baj — nem jS ez volt a hiba, hanem a földművesszövetkezet ugyan megkötötte velünk a szerződést de arról már nem gondoskodott, hogy ő is tudja értékesíteni. Erre aztán nem vették át tőlünk az árut. — Miért nem fordultak még időben panasszal valamelyik felsőbb szerv^ hez? — Mentünk mi a járáshoz éppen eleget... Levélben, szóban panaszkodtunk, Ígérték, hogy majd intézkednek. De az intézkedésből nem lett semmi. MOST MEGINDÍTOTTUK A KÁRTÉRÍTÉSI PERT IS ... Nagyjából ezt mondta ez a három illetékes ember. Nehéz lenne most utólag kibogozni, hogy melyik megjegyzésben pontosan mennyi az igazság. Egy dolog azonban bizonyos, a földművesszövetkezettől egy szakcsoport nem ilyen „segítséget’’ vár — jogosan —, mert ez legfeljebb arra jó, hogy elkedvetlenítse, visszatartsa az embereket az összefogástól. — A földművesszövetkezeteknek az az egyik fő feladatuk, hogy segítsék a gazdálkodását és a szövetkezést. A nagydorogi földművesszövetkezet ez- esetben éppen az ellenkezőjét tette és az miatti felelősségét nem homályo- síthatják el a más területeken elért eredményei sem. BODA FERENC Egyszer, még a nyár végén, Ireg- szemcsén jártunk, s azt ajánlották a községi tanácsnál, hogy látogassuk meg a falu idős orvosát, nem töltjük hiába az időnket, ha beszélünk vele. Megfogadtuk a tanácsot, felkerestük az orvos lakását, de ő éppen ebéd utáni pihenőjét töltötte, nem akartuk zavarni... Most, hogy a napokban ismét Regszemcsén jártunk, újra próbálkoztunk, s most már nagyobo szerencsével. Kopogásunkra maga dr. Kelemen Géza orvos nyitott ajtót, s amikor bemutatkoztunk, elnevette magát és a vállunkra csapott: — Áh, az újságírók. No, kerüljetek beljebb gyöngyeim — tessékelt oe rendelőjébe. Meg kell jegyezni, hogy jóhumorú ember. Erre már a községben is figyelmeztettek bennünket. Szereti a tréfát. Azt is beszélik róla, hogy olyan gyakorlata van már a szakmájában, hogy ha ránéz a betegre, megmondja, mi baja van ... Ö csak azt mondja erre, hogy ismeri a falu apraját-nagyját, mindenkiről tudja, hogy miben halt meg a nagyapja, vagy kinek mi volt a baja gyermekkorában ... Nem nehéz így diagnózist mondani. — Tudjátok, én vagyok itt az élőlexikon. A találkozás tréfás hangulata, úgy érezzük, jogot adott nekünk is arra, hogy feszélyezetlenebbül beszéljünk: „Nagyon betegek vagyunk doktor úr” — mondtuk, amikor jöttünk célja felől érdeklődött. — Nem úgy néztek ti ki — válaszolta mosolyogva, miközben vastag szivart puhított ujjai között. Valóban nem voltunk betegek, s a tárgyra térve, munkájáról és arról érdeklődtünk, hogy mióta van a községben. — Hej, komám, régi gyerek vagyok én már itt. 1915 szeptemberében kerültem ide a szekszárdi kórháztól, mint fiatal legényember ... Egyszerű ember... ték, mert kommunista, mert „rákosista” volt. (A listakészítők egy része még mindig, bántódás nélkül, szabadon van.) November 4-e megmentette. De már nem maradhatott szakszervezeti elnök. A munkástanács úgy határozott, hogy a bányász funkcionáriusoknak le kell menni a bányába. Elővette újból a bányászsapkát, a lámpát, és leszállt a mélybe. Akkor, amikor még alig dolgoztak ott lent. És ő nem is tudja már — pedig sokat töpreng rajta — miért követték a bányászok. Azért-e, mert évekkel ezelőtt orvosi letiltást kapott, hogy ne dolgozzon a föld alatt, vagy azért-e, mert akkor is azt vallotta, hogy kommunista? Mindenki ismeri őt, a brikettüzemben is és azok is, akik a bányában dolgoznak. Tudják ki fia, tudják, hogy mit akart mindig és azt is tudják, hogy most is mit akar. Erről mindig beszélgetnek. Akkor, amikor munkáját végzi, amikor ellenőrzi a szénkeverékek minőségét, amikor munkatársaival beszélget. Azt mondják most Nagymányokon, hogy a bányászok nem nagyon szeretnek politizálni. Hát ez nem így van. Mert az úgy van, hogy nem minden bányász, de aki politizál: annak a szava eljut a vágatok sötét folyosóiba, a brikettüzem gépei mellé is. Most például komoly feladatok állnak előttük és a feladatok kényesek. Mert arról van szó, hogy a munkás- tanácsok abban az időben azt rendelték el, hogy a ki- és beszállás, a munkába menés és jövés is beleszámít a munkaidőbe. És ez azt jelenti, hogy egy bányász ténylegesen csak öt-hat órát tölt el munkával. És talán ezért is nem tudják a tervet naponta teljesíteni. És most az a feladat, hogy ezt — a munkások egy része által kedvelt módszert megmásítsák. Mert mégsem lehet az, hogy 15—20 forintos órabért fizessenek azért, míg a bányász lemegy a munkahelyre, míg ott felkészül a munkára. Kényes, de fontos feladat ez. S ritka az olyan nap, amikor egy-egy kommunista erről ne beszélne a munkásokkal. Leszálláskor ott találni például magát az igazgatót, párttitkárt, szakszervezeti elnököt is. ök is beszélnek a munkásokkal, de nemcsak ők, hanem azok a párttagok is, akik lent dolgoznak a mélyben, bár ezek nagyon kevesen — alig húszán — vannak. De éppen ebből jön a másik feladat. Növelni kell a párttagságot, azokból a bányászokból, akik a föld alatt dolgoznak. Ha jelenleg van is szimpátia a párt politikája iránt, de ez kevés. Még sokkal több beszélgetésre, meggyőzésre van szükség. És most ezt teszik. Naponta beszélgetnek, nevelik a legjobbakat, hogy majd a párt tagjai lehessenek. Az meg természetes, hogy miiit párttag beszél a termelésről is és jól dolgozik, mert a jó munka, a személyes példamutatás hiányában mit ér a szó? És ezért is dolgozik úgy, hogy munkája ellen még soha nem volt panasz. Azt mondja Markó elvtárs: „Én csak párttag vagyok, nem vagyok bent a vezetőségben, de tudom, mi a kötelességem és tudom, hogy a mi munkánk nagyon kell az egészhez, akkor lesz csak egységes a partmunka.’1 —ácsSzállodát építtet a dombóvári föld m űvesszövetkezet Nagyon kevés szó esik mostanában és az elmúlt években sem sokat beszéltek azokról az emberekről, akik olyan „átlag” típusok. Az olyan emberről szól írásunk, aki nem csinál nagy dolgokat, de munkájával, tevékenységével hozzájárul a közösség egységéhez, akik nélkül nehéz elképzelni a jó munkát, a szocializmus ügyének előrehaladását. Hány és hány tízezer ilyen ember van, aki nem emelkedik a magasba, akit nem hívnak megyei tanácskozásra, aki éli mindennapos életét, szorgalmasan dolgozik és mindig kitart helyes álláspontja mellett. Ilyen emberről szól írásunk. * A brikettüzem vezetőjének irodájában találtam meg. Ott értekeztek Aszman Gézával, a vezetővel, a brikett minőségéről, az új és a jobb brikett készítéséről. Azután végigkísért Markó József technikus a „széngyáron”. És amíg végigmentünk, közben mesélt munkájáról. A művezetői irodában álltunk meg, hogy ott nyugodtan beszélgethessünk. Kint a szabadban, vagy bent a gépek körül nem lehet, mórt nagy a zaj és az ember kiabálva sem, vagy csak nehezen érti meg egymást. Beszélgetésünk is azzal kezdődött: „Néhány baráti szóval mondja el, mit dolgozik, hogyan él, mi a véleménye az ország, világ sorsáról”. Ezt kértem. S amikor elkezdett beszélni, bár a kezdetben inkább olyan hivatalos nyilatkozathoz hasonlított, amit mondott, de kérdések és feleletek után már nem kellett a beszéd fonalát adni, mondta Markó József elvtárs, de talán úgy lenne helyes ha úgy írnám, vitatkozott velem, álláspontjáról, munkájukról s rendszerükről. Beszélgetésünk összefoglalását és azt, amit az újságíró tapasztalt, írom le: A bánya pártszervezet munkájáról beszélgettünk. 1945-ben jelentkezett a Magyar Kommunista Pártba. Húsz éves volt akkor. Szülei? Egyes gyerek volt, azok is munkások, a bányából éltek. S a fiú, amikor az iskolát kijárta, a bányába ment, azután jöttek a pártban a feladatok, ifjúsági munka, választások ... 1948, 1953 és most legutóbb 1956. Ekkor már a bányászok szakszervezeti elnökének választották. És az ellenforradalom is a bányászok között érte. Ott volt közöttük, amíg lehetett, de nem sokáig, mert mennie kellett. Halállistára vetA több, mint 3000 tagot számláló dombóvári földművesszövetkezet közel 1,200.000 forint tiszta nyereséggel zárja ezt az évet, mint Tolna megye egyik leggazdagabb földművesszövetkezete állami támogatás nélkül saját erejéből igen jelentős építéshez kezdett. Már az ősz elején elkészült az üzletház és szálloda alapozási munkája, beruházási engedély híján azonban a meglévő épületanyag ellenére is abba kellett hagyni az építési munkákat. A földművesszövetkezet most elhatározta, hogy az egyemeletesre tervezett épületet saját erejéből, állami támogatás nélkül is felépíti és ez a szövetkezeti létesítmény Dombóvár egyik büszkesége lesz. A földszinten ugyanis ötosztályos üzletházat rendeznek be, az emeleten pedig központi fűtéses, fürdőszobákkal ellátott 10 szobás, összesen húszágyas szálloda lesz. Az építést a kora tavaszon kezdeti meg a földművesszövetkezet. ... Éppen operáltak egy beteget a főorvossal, amikor megjegyezték neki, hogy meghalt az iregszemcsei orvos, nem lenne-e kedve kimenni? Miért ne? Fiákerrel jött ki Szekszárdról a teljesen ismeretlen községbe. Egy parasztházban lakott, csak amikor már itt volt, vette észre, hogy mennyire egyedül van. Lent kosztolt a Bondy Manó vendéglőjében, s az asztal mellett sokszor gondolt arra, hogy megszökik, s ilyen pillanataiban, ha lett volna valamilyen alkalmi fuvar Szek- szárdra, ma nem lenne itt. De akkor nagy távolság volt ez a közel hetven kilométeres út. S ahogy telt az idő, ideszokott. Meggyökeresedett, mert jóravaló nép ez itt... Amikor idejött, nyolc község tartozott hozzá, többek között —, hogy a távolságok érzékelhetők legyenek: — Iregszemcsén kívül Magyarkeszi, Nagyszokoly, Értény, Tengőd, Kánya ... Autó, motor nem volt, de ha lett volna, se nagyon használhatta volna, mert kövesút se volt. — Tudjátok — mondja — falun szülészre volt szükség. Nem lehetett ám akkor az asszonyokat csak úgy beutaltatni valahova. Hogyan vitette volna el az a szegény ember a feleségét a kórházba. Meg a legtöbb esetben már idő sem lett volna arra, hogy vigyék. Hozzá kellett látni az éjszaka sötétségét enyhíteni akaró, pislákoló olaj mécs mellett.. Vagy- vagy. És mind sikerült. Számát sem lehet tudni, hogy mennyi asszony szült a keze alatt, de arra büszke, hogy minden szülést sikerrel vezetett le, egy asszony sem halt meg szülés közben, még gyermekágyi lázban sem. Pedig volt néha nehéz esete. — A mai fiatalok nem tudják, hogy mit jelentett akkor orvosnak lenni. Ha tudnák, akkor most sok mindent jobban megbecsülnének. Amikor orvostársaságban van és meséli, hogy a betegek minden időben, akár rendel, akár nem, bizalommal keresik fel. Azt mondják a ■kollégák, hogy rosszul szoktatta a lakosságot. Neki nem ez a véleménye. Falun nem lehet szigorúan betartani a rendelési időt, mert a falusi ember orvoshoz is csak akkor megy, ha ráér. — Én hatkor kelek — mondja — utána aztán jöhetnek. Jönnek is egész nap. Igaz, este már egy kicsit fáradt vagyok;.. — Meddig dolgozik még? — Egy pár év és átadom a helyet a fiataloknak. Most december ötödikén elmúltam hatvannyolc éves és érzem, hogy mindig jobban esik már a pihenés ... ... Befejezve a hivatalos beszélgetést, egy pohár „túlsóféli” borra hívott meg bennünket. Talán a koccintás közben kellett volna pohárköszöntőt mondani születésnapja alkalmából, de még nem késő. Kívánunk — azoknak a betegeknek nevében is, akiket az évek hosszú sora alatt gyópvított — még sok boldog évet Géza bácsinak. Olyan boldog éveket, mint amilyen boldogságot jelent más emberen segíteni, életet visszaadni: Báni Géza Csaló üzletvezetőt lepleztek le Még szinte gyermekcipőben jár a „gomba”, az a „gyorskiszolgáló”, ame lyet Szekszárdon az állomás felé vezető út mellé gombaalakúra építettek, de azért már olyan dolog is történt ebben az üzletecskében, amellyel sok öreg bolt sem „dicsekedhet”. Vezetője — mivel a bolt „gyorskiszolgálásra” hivatott — nem azt fedezte fel, hogyan lehetne egyazon idő alatt több vásárlót kiszolgálni, hanem azt, hogy hogyan lehet egyazon idő alatt több haszonra szert tenni, a vásárlók becsapásával. A „felfedezése” értelmében aztán a 32 forintos szalámit 40 forintos áron hozta forgalomba — mint ahogyan arról a kereskedelm; felügyelőség értesítette szerkesztősé, gümket A vezetőt leváltották. így tehát minden remény megvan arra, hogy ezentúl a „gombában” is csak annyit kell fizetni a szalámiért, mint ameny- rnyi annak az ára.
