Tolna Megyei Népújság, 1957. december (2. évfolyam, 283-306. szám)
1957-12-13 / 293. szám
s TOLNA MEGYEI NÍPtJJSAG 1957 december 13. a Siófoki Gimnázium férfi és női kosárlabda csapata Szekszárdon Annakidején az idei középiskolai kosárlabdabajnokságra készülődő szekszárdi gimnázium a pécsi területi bajnokság küzdelmei előtt Siófokra látogatott el, ahol az ottani gimnázium csapatával játszott edzőmérkőzést. Az akkori találkozókon felváltva született siófoki és szekszárdi győzelem mert a férfiak találkozóját a siófokiak, a női csapatok találkozóját pedig a szekszárdi gimnazisták nyerték meg. E mérkőzés visszavágójaként látogat el szombaton Szek- szárdra a siófokiak sportküldöttsége. A csapatok mérkőzésére szombaton délután 3, illetve 4 órai kezdettel kerül sor. Azóta természetesen alaposan eltolódtak az erőviszonyod pl. a szekszárdi női csapatnak már csak egyetlen játékosa van az intézet kötelékében, éppen ezért lehetetlen megjósolni a mérkőzések eredményét. Annyi azonban biztos, hogy a diákcsapatok küzdelme színvonalas, érdekes összecsapást ígér, amelyben lényeges szerepet játszhat majd a hazai pálya előnye és a hazai közönség buzdítása. Á sportolók balesetbiztosításáról Már többízben rámutattunk a balesetbiztosítás fontosságára. Legutóbb maga az MTSH elnöke is felhívta erre a sportkörök figyelmét. Sajnálattal kell azonban megállapítanunk, hogy a sportkörök egyrésze még mindig nem érezte át ennek a kérdésnek a fontosságát és elmulasztotta a sportolók részére a biztosítások megkötését. tenek, amit áthidalni csakis baleset- biztosítással lehet. Ismételten felhívjuk tehát a sportkörök figyelmét a balesetbiztosításra. Ne mulasszák el tehát az ezzel kapcsolatos költségeket költségvetésükben megtervezni. A sportkörök biztosítás ügyben követlenül az Állami Biztosítóhoz forduljanak. (Szekszárdi Széchenyi-u. 20.) A sportolók anyagj veszteségei — még kisebb sérülések esetében is — (Megjelent a Labdarúgó Alszövet- igen gyakran nehéz helyzetet terem-ség hivatálos lapjának 29. számában.) KOSÁRLABDA HÍRADÓ Az elmúlt héten lejátszott bajnoki mérkőzések eredményei: Bátaszéki VSK—Szekszárdi kg. technikum 41:16 (18:3). Női mérkőzés: Nagydorogi Traktor—Szekszárdi SC II. 44:16 (18:12), női mérkőzés. Ezen a héten szombaton és vasárnap kerülnek sorra a megyei bajnoki mérkőzések. Szombaton 18 és 19 órai kezdettel kerül sorra a Szekszárdi kg. Technikum—Paksi Kinizsi férfi és női találkozó. Vasárnap délelőtt 9—10 órakor pedig Bátaszék—Paks női és férfi mérkőzés. A szövetség az érdekelt sportkörök közös' megegyezésére a Bajai Építők II.—Nagydorog mérkőzést, illetőleg annak visszavágóját dec. 15-én, vasárnap reggel 8 órára, illetve délután 15 órára tűzte Irt. Ezúton közöljük azt is, hogy a szövetség nem járult hozzá a Bátaszék— Paks-mérkőzés elhalasztásához. TI rr r • •• •• Ml r Hogyeszi oromok es Először 1952-ben volt részvevője a megyei bajnokságnak a Hőgyészi Traktor labdarúgócsapata. Egy esztendő után a kiesés sorsára jutott. Egy év után azonban 1954-ben ismét a megyei bajnokság résztvevői között látjuk a hőgyészieket és ezúttal már két esztendőre futotta erejükből. Másfél évi szünet után ezév őszén ismét megyei bajnoki mérkőzésektől volt hangos a hőgyészi sporttelep. Kezdetben az 1952 óta szinte teljesen kicserélődött csapat sehogyan sem talált magára. Az idény végére azonban sorra jöttek a győzelmek és végeredményben a Szekszárdi SC tartalékcsapatának az eredményeit nem számítva, az együttes az őszi idényben a 9. helyen végzett 10 ponttal, 42 százalékos teljesítménnyel. A csapat szerepléséről, általános hőgyészi sportproblémákról beszélgettünk a minap a községi tanács vezetőivel, dolgozóival, akik között helyet foglalt Trick elvtárs is, aki a község vezetésében is a középcsatár posztját kapta meg, amennyiben ő a Végrehajtó Bizottság elnöke. Mondanunk sem kell, hogy talán az egész ihegyében nincsen ilyen jó kapcsolat a községi VB. és a sportkör között, mint amilyen a hőgyészi. A sportkör jelenleg a labdarúgáson kívül a nőj röplabdásokat foglalkoztatja, azaz foglalkoztatná, ha a női röplabda NB III valóban komoly sportot jelentene. A hőgyészi lányok hiába készülnek mérkőzésekre, amikor eddig még csak két találkozóra került sor, a többi valamilyen ok miatt mindig elmaradt. Az egyébként ^jól működő sportkör működésének egyik árnyoldala, hogy megszűnt a kosárlabda szakosztály. A kapott tájékoztatás szerint a bevonulás az oka ennek, szerintünk azonban elsősorban az, hogy nem foglalkoztak kellőképpen az utánpótlással és így adódott, hogy a játékosok zömének bevonulásával felbomlottak a szakosztály keretei is. A sportkör munkáját soha nem lankadó lendülettel, cselekvésvágy- gyal Bálint Gyula és Herr Ádám irányítja, akik a helyi KTSZ dolgozói. Az ő lankadatlan munkakedvük biztosíték arra, hogy megvalósul a megye legszebb fekvésű pályája a nevelőotthon parkjában. Betonoszlopok és drótkerítés jelzi, hogy a nevelő- otthon parkjából melyik részt hasították ki községi sétakert és sportpálya céljaira. Még csak a planiro- zási munkák folynak a pályán, azt is megakasztotta a korán beköszöntött hideg, de máris kezd kibontakozni a festői pálya nagyszerűsége. Három oldalról évszázados fák veszik körül a pályát, amelynek egyik oldalán természetes emelkedés segíti a nézőközönség elhelyezését. Már eddig 70 000 forint van bent a pályában, amelyből, 15 000 forint értékű társadalmi munka. 15 500 forint támogatást kapott a sportkör a munkálatokra, a többit a pályán álló fák kivágásával és azok értékesítésével teremtette elő. Mint érdekességet említjük meg, hogy a hőgyésziek ragaszkodnak a Traktor Sportköb elnevezéshez. Az elmúlt évben is csak 4000 forint támogatást kaptak, de mégis kitartanak a Traktor mellett, ugyanakkor a tamásiak 8000 forint támogatás után is községi sportkörré alakultak át. Bizonyára nem hiába számítanak arra, hogy ragaszkodásuk jutalmául a Traktor Központ 1958- ben komoly támogatást ad majd a pálya továbbépítéséhez. Hiszen van még munka bőven, mert a szintezés befejezése, gyepesítés, atlétika, röplabdapálya építése még hátra van. Pedig már nagyon nagy szüksége lenne a hőgyészi sportéletnek a festői környezetű pályára, ahova minden bizonnyal szívesen jönnek majd el a felüdülni vágyó hőgyészi dolgozók. Eddig is sok érdeklődője volt a hőgyészi sporteseményeknek, de mivel a pálya a vásártéren van, a sok érdeklődő közül igen sokan voltak olyanok, akik a belépődíjat nem fizették meg. így adódott elő, hogy 500 néző esetén is csak 700 forint volt a- sportkör bevétele. így is 11 500 forintot értek el a rendezvények bevételéből, amely eddigi csúcsnak számít a sportkör életében. Szóba került a beszélgetés során a megye labdarúgásának az alacsony színvonala is. Kiderült, hogy a megyei bajnokságban szereplő együttesnek a tagjai túlnyomórészt csak a pályán találkoznak, mert a játékosok 70 százaléka vidéken dolgozik. Azt természetesen nem lehet ellenőrizni, hogy ott elvégzik-e az edzésadagot. Még az a szerencse, hogy a SPORTHÍREK Póta József a Szekszárdi Dózsa kapusa örökre szóló eltiltást kapott a néhány évnek előtte a Szekszárdon lezajlott botrány eredményeképpen. Később az MTSB szabályellenesen visszaadta játékjogát, de a felsőbb sporthatóság végülis szabálytalannal? nyilvánította Póta játékjogvisszaadását és újra életbeléptette az örökre eltiltást. Póta József közben Budapestre távozott és ott az ATRA kapuvédője lett. Az intézői fondorlat és éberség azonban kiderítette, hogy Póta szabálytalanul és jogosulatlanul szerepelt a Bp. ATRA együttesében és emiatt sorozatos óvásokra került a sor. Az óvások eredményeképpen az ATRÁ-tól 5 pontot vett el a szövet, ség és ezzel az élmezőnyben szereplő csapat alaposan visszaesett. * A Tolna megyei középiskolák egyöntetűen megállapítják, hogy a Sipos Márton vándorserleg alaposan megmozgatta a megye testnevelőit is és tanulóifjúságát is. Addig, amíg az elmúlt esztendőben az iskolák kérésére iktatta bele a versenykiírásba a rendezőbizottság azt, hogy a kiírt bajnokságok közül csak meghatározott számban lehet indulni (éppen annak érdekében, hogy ne forgácsolódjék el 1—1 iskola tanulóifjúsága, de főképpen testnevelője), most mindinkább megnyilvánul a megye középiskolái részéről az az óhaj, hogy a művelődési osztály ne kösse meg azoknak a versenyeknek a számát, amelyben 1—1 középiskola résztvehet. Itt jegyezzük meg, hogy a megyei művelődési osztályon most azon fáradoznak, hogy a Sipos Márton vándordíj mellett serleget biztosítsanak az egyes sportágak versenyeire is hogy ez még inkább serkentse a tanulóifjúságot az alapos felkészülésre. gondok hőgyészi játékosok zöme a messze földön keresett gyárkémény és kazánfalazó kőműves, akiknél nem ritka a havi 3—4000 forintos kereset sem így azután a jó táplálkozás kedvezően érezteti hatását a csapat kondíciójában is. Szóba került a beszélgetés során Nichter visszatérte is. Büszkén emlékeznek meg a hőgyészi sporttársak arról, hogy az egykori hőgyészi nevelés mégiscsak hazatért, pedig olyan sportkörök halmozták el jobbnál jobb ajánlatokkal, mint a Budafoki Építők, a Székesfehérvári Vasas, a Szekszárdi SC., a Nagymányoki Bányász, a Dombóvári Vasutas stb. Mégis Hogy észen maradt Nichter, pedig ott még állást sem kapott, minden hétfőn Pétre jár dolgozni. Szeretettel foglalkoznak Hőgyészen az utánpótlás nevelésével is. Jó a hőgyészi ifjúsági csapat is, csak éppen kapusa nincsen. Ha sikerül a csapat mögé megfelelő kapuvédőt találni, a hőgyészi fiatalok még szebb eredményeket fognak majd elérni. A fiatalokkal Gál sporttárs, a csapat játékosa foglalkozik. A Hőgyészi Traktort az egész község magáénak vallja, ez a siker titka. A községi tanács éppenúgy, mint a földművesszövetkezet, vagy a Gyapjútermelő Vállalat, éppenúgy, mint a KTSZ. Hátha még sikerülne a helybeli testnevelőknek a bekapcsolása is! Eddig ugyanis a testnevelőktől nem sok támogatást kapott a sportkör. S ezt hiányolja a községi tanács is, de még jobban a sportkör, amely igényelné a testnevelők támogatását. Bízunk abban, hogy az új sporttelep ebben a kérdésben is kedvező változást fog majd hozni. Dr. Tucsni László GARAY FILMSZÍNHÁZ December 12-től 15-ig: Örök visszatérés Egy halhatatlan szerelem története. Francia film. Előadások kezdete: Hétköznap: fél 6, fél 8. Vasárnap: fél 4, fél 6, fél 8. / v HÍREK JOGOS KÉRDÉS A multheti dombóvári piacon történt. Nagy darab ember kiabált rendületlenül az egyik asztal mellett, amelyen nagy halomban állt valami rózsaszínű por és néhány rozsdás, foltos kisebb nagyabb konzervesdoboz. — A háziasszony egy darab rongyot belemárt a vízbe ... utána a porba, aztán legyen az edény, a réz- üst, <t kanál akármilyen rozsdás, penészes ... a háziasszony néhányszor átdörzsöli ... utána száraz ruhával és máris tükörfényesen ragyog ... a háziasszony... a rongyot először belemártja a vízbe, utána a porba .. ■ Egy zacskóval két forint, két zacskóval három forint. ■. Nem kell többé órákhosszat sikáhú a háziasszonynak... A háziasszonyok, a rózsaszínű por „csodálatos hatásában” bízva, ugyancsak vásárolták, az „árengedményt” kihasználva, egyszerre két csomaggal. A kiabáló árus mellett megáll egy idős parasztember, egy darabig figyeli a vásárt. A „Mi&ka”- pipát a szája sarkába tolja és ami- Icor az árus éppen azt kiabálja: „Egy zacskóval kéf forint, két zacskóval három forint’’, megjegyzi: „Nem lehetne inkább egyötvenért adni egy zacskóval?" — A SZEDRESI általános iskolások karácsonyi műsorra készülnek. December 22-én előadják a „Hófehér- ke és a hét törpe” című mesejátékot. Lázasan folyik már a készülődés, a „szereplők’’ nagy lelkesedéssel készülnek, hogy előadásukkal sikert arassanak. * — KÉPVISELŐI FOGADÓNAPOT tart szombaton délelőtt 9—12 óra között a Hazafias Népfront megyei irodáján Hosnyánszki János országgyűlési képviselő. A dolgozók bármilyen panaszos ügyükkel felkereshetik. * — A KOMMUNISTA IFJÚSÁGI SZÖVETSÉG őcsényi szervezete teaesttel egybekötött klubdélutánt rendezett. Az összejövetel igen jól sikerült, jól szórakoztak a fiatalok. * — DECEMBER 3. UTCA Magyar- keszin. December 3-án ünnepi tanácsülésen emlékeztek meg a rnagyar- kesziek a község felszabadulásának 13. évfordulójáról. A tanácsülésen határozatot hoztak, hogy az utóbbi években kiépült újtelep egyik utcáját „December 3. utca’’ névre keresztelik. Az ünnepsége^ disznótoros vacsora zárta be, amelyen 120 adag vacsora fogyott el. * — ALIG NÉGY-ÖTÉVES múltra tekint a dohánytermelés Nagyszoko- lyon. Ebben az évben 86 gazda termelt dohányt a községben. — A TAMÁSI JÁRÁSBAN összesen 2357 gyermeket részesítettek két. szeri, gyermekbénulás elleni védőoltásban. A gyermekeket február hónapban oltják be harmadszor is a Salk-szérummal. * — A DOMBÓVÁRI TANÍTÓKÉPZŐBEN a KISZ-szervezet közreműködésévé) hozzák létre az önképzőkört amelynek egy-egy összejövete. lén, amelyet havonta tartanai? meg, a tanulók saját verseikkel, elbeszéléseikkel szerepelnek. Az önképzőköri összejöveteleken rendszeresen tarta. nak vita-előadásokat is. A legközelebbi i’-yen előadás címe „A szellemi és a fizikai munka” lesz. Erre meghívják a fűtőházi KISZ-szervezetet is. * — TAMÁSIBAN az atomról és az atomenergiáról tartott előadást a községi kultúrházban tegnap este Kristóf Zoltán gimnáziumi tanár. * — MOST A TÉL FOLYAMÁN felássák és a tavasszal újból füvesítik a szekszárdi sétakertet. A jövő évben a Mártírok tere rendezésére, a baloldali rész kiskockaköve) való burkolására 300.000 forintot kívánnak fordítani. * — A KOPPÁNYSZÁNTÓI általános iskolások a téli szünet alatt a közismert ,,Koppányszántói kanász- tánc”-ból tanulnak be részletet és, adják majd elő. FILMISMERTETÉS MEGTALÁLT ÉLET Színes szovjet film Fjodor Gladkov, az idősebb nemzedékhez tartozó kitűnő író önéletrajzi regénye a „Szabad élet” elevenedik meg ,az új színes szovjet film vásznán. A történet a XIX. század 90-es éveiben játszódik le egy asztraháni halásztelepen. Ide kerül félénk, halk- szavú édesanyjával Fegya. A kisfiú a munkától meggyötört hálásznők között ismeri meg az életet. Szeme előtt játszódik le a halfeldolgozó munkásnők lázadása, amikor késeiket magasra tartva, elszántan közelítenek Pusztobojev kereskedő házához, hogy erélyes fellépésükkel kényszerítsék a kereskedőt az emberibb bánásmódra... Itt van Anfisza, a csinos fiatalasz- szony esete. A szegénység és nyomor késztette édesapját arra, hogy lányát akarata ellenére Blajhin öreg kereskedőhöz adja. De Anfisza nem bírta elviselni és megszökött szerelmesével, Haritonnal. S lehetne sorolni tovább az érdekes és fájdalmas emberi tragédiákat, amelyek a kis Fegya előtt játszódtak le. De talán a legmélyebb hatást Grigorij, Háriton és Praszkova letartóztatása gyakorolja rá. A cári rendőrség leverte a halásztelep asszonyainak lázadását s a vezetőket letartóztatta. A „Megtalált élet’’ című filmet a kifogyhatatlan energiájú művész, a filmművészet szerelmese, Grigorij Rosalj rendezte. Az ő nevéhez fűződik számos nagysikerű film megalkotása,, a Rimszkij-Korszakov, a Pavlov, a Fehér éjszakák stb. A rendezőnek sikerült majdnem teljes egészében visszaadni a Gladkov-regényt, nemcsak külsőségeiben, hanem tartalmában is. A külső felvételek a regény színhelyén, az asztraháni halásztelepen készültek. Jól érvényesültek a színesfilmben a Káspi-tenger, a Volga vidéke gyönyörű tájképei. A színészek között igen sok a fiatal, eddig még nem látott arc. Ilyen például Nyifontova, Fegya anyjának alakítója, aki első filmszerepét játszotta. Sikeresen formálta meg az elnyomás alól szabadságra törő orosz asszony alakját. Konjuhova, a szép szőke színésznő jó játékot mutat Anfisza szerepében. Idfiiárásjelenlés Várható időjárás pénteken estig: Enyhe, felhős, párás, helyenként ködös idő. Több helyen eső, ködszitálás. Mérsékelt délkeleti-déli szél, a . Dunántúlon délnyugati szél. Várható legalacsonyabb hőmérséklet 1—4, legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 7—10 fok között. Helyenkint 10 fok felett. Apróhirdetés ELADÓ HÁZ Szekszárdon, Rákóczi, utca 69. szám alatt. Érdeklődni lehet Pazár tanárnál Lehel-utca 3. szám alatt. TOLNA MEGYEI NCPOJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt és a tanácsok lapja Szerkeszti a Szerkesztőbizottság Szekszárd, Mártírok tere 15—1T Telefon: 20-10, 20-11 Felelős Kiadó' az MSZMP Végrehajtóbizottsága Szekszárdi Nyomda Telefon: 21-21 V